Címke: Sergio Perez

  • Verstappen is beleszólt a csapattársa kiválasztásába

    Verstappen is beleszólt a csapattársa kiválasztásába

    Max Verstappen megerősítette, beleszólt abba, hogy ki legyen a Red Bull másik pilótája 2021-ben.

    A holland versenyző nem egy csapattárs mellett bizonyított már, legutóbb például Alex Albonon kerekedett felül olyannyira, hogy a brit-thai versenyző gyenge teljesítménye miatt elvesztette a Red Bullos ülését idénre. Helyette Sergio Pérezt igazolták le a bikások, így Mark Webber óta ő lett az első, aki házon kívülről érkezett.

    A GPFans kérdésére válaszolva Verstappen elmondta, volt beleszólása a csapattárs kiválasztásába.

    „Természetesen kifejtettem a véleményem” – felelte. „Ez főleg azért van, mert jóban vagyok Christiannal és Helmuttal. Bármit megoszthatunk a másikkal, legyen az versenyzés, vagy magánéletbeli dolog.”

    Mindazonáltal a 23 éves pilóta hozzátette, csak magára figyel: „Senkitől sem félek. Nem számít, ki ül mellettem. Nekem mindegy.”

  • Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Max Verstappen célja nem titkoltan az, hogy az újabb csapattársát, Sergio Perezre is megsemmisítő verést mérjen.

    A Verstappen oldalán folyamatosan küszködő Alex Albon helyére érkezett az egyszeres futamgyőztes mexikói, akinek az iménti kijelentés igencsak baljós lehet, noha a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről van szó.

    A thai pilóta így kiszorult a Forma-1-ből és a DTM-ben fog versenyezni idén.

    Verstappen 2016 óta erősíti a Red Bullt, azóta pedig már több csapattársat is elfogyasztott, előbb Daniel Ricciardo önszántából döntött a távozás mellett, míg Pierre Gaslyt és Alex Albont a gyengébb teljesítmény miatt menesztették a nagy csapatból.

    A holland pedig utalt rá, hogy Perez sem számíthat meleg fogadtatásra.

    „Végül mindenkit legyőztem csapatom belül, és ez egy jó dolog. Ahogy apám mindig mondta, meg kell semmisítened a csapattársaidat. Mindig gyorsabbnak kell lenned a csapattársadnál. Tudom, hogy Sergio is erre törekszik majd. De ez jó, mert a csapat csak így juthat előrébb, két versenyképes autóval, mint ahogy az a Daniellel töltött éveim alatt volt.” – fogalmazott Verstappen.

  • Miért döntött a Red Bull Racing Sergio Pérez mellett?

    Miért döntött a Red Bull Racing Sergio Pérez mellett?

    Sokáig kérdéses volt, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben, a Red Bullnál. Leginkább Nico Hülkenberg és Sergio Pérez voltak versenyben, végül utóbbi nyerte meg a lehetőséget.

    Azonban mint kiderült, opció volt még Pierre Gasly, sőt Yuki Tsunoda is, Alexander Albon helyére.

    Tsunoda végül az AlphaTaurinál debütálhat majd, de benne volt a pakliban az is, hogy rögtön az energiaitalosok főcsapatánál kezdheti F1-es karrierjét. De úgy sem adta volna ki a matek.

    „A saját garnitúránkból senki nem volt elérhető, kivéve Tsunodát” – mesélte Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak. „De ő az AlphaTauriba kellett nekünk.”

    Végül tehát a „külsős” Pérez lett a befutó, így Hülkenberg és Albon számára nem maradt hely.

    „Hülkenberget telefonon mondtam le. Albon a gyárban tudta meg” – mondta Marko.

    Majd arról is beszélt, hogy miért Pérezt választották Hülkenberg helyett.

    „Pérez teljesítménygörbéje a szezon második felében meredeken emelkedett. Bahreini győzelme által is láttuk, hogy milyen gyors és milyen jól óvja a gumikat egyszerre. Mindig jó pozícióba hozza magát, jól érzi az autót és a versenyt. És Pérez egész szezon alatt képes bizonyítani. Hülkenberg esetében nem ez a helyzet.”

  • Sergio Pérez lesz az új Valtteri Bottas?

    Sergio Pérez lesz az új Valtteri Bottas?

    Sergio Pérezre nagy valószínűséggel olyasmi szerep vár 2021-ben a Red Bullnál, mint amilyet Valtteri Bottas végez a Mercedesnél.

    A Red Bullnál egyértelműen Max Verstappen a vezérbika, így annak ellenére, hogy mindenki elismeri Pérezt, minden bizonnyal az lesz a dolga, hogy a hollandot segítse. De ami a legfontosabb, hogy közelebb kell lennie hozzá, mint elődje, Alexander Albon volt.

    „Péreznek lőtávolon belül kell lennie Verstappenhez képest a versenyen” – mondta Dr. Helmut Marko a Motorsport-total.comnak.

    „Senkinek nem sikerült még Max szintjét hozni időmérőn, de a maximális különbség 2 tized lehet közöttük. A csapatunknak képesnek kell lennie arra, hogy két autóval támadja a Mercedest.”

    A feladat tehát olyasmi, hogy az legyen Pérez Vertappennek, mint Bottas Lewis Hamiltonnak.

    „Eltekintve Bottas rossz napjától Bahreinben, nagyon jól teljesítette a feladatát” – véli Marko. „Ezt várjuk Péreztől.”

  • Az Aston Martin februárban mutatja be a 2021-es festését

    Az Aston Martin februárban mutatja be a 2021-es festését

    Visszatér a Forma-1-be az Aston Martin márka hat évtized után, és a csapat bejelentette, hogy a 2021-es szezon előtt februárban mutatják be egy külön eseményen a festésüket. A híres brit sportautógyártó utoljára 1960-ban versenyzett a Forma-1-ben, de James Bond autóinak a gyártója úgy döntött, hogy idén visszatérnek a királykategóriába oly módon, hogy átveszik az egykori Racing Point istállót.

    Az új szezon előtt a csapat elárulta, hogy az új festésüket februárban külön bemutatják egy rendezvényen, az Aston Martin otthonában, Gaydonban, Angliában. Ezen ott lesz már a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, és a háromszoros dobogós helyezett, Lance Stroll is. A Racing Pointnak remek szezonja volt tavaly, Stroll kétszer is pódiumos helyezett lett, Sergio Perez pedig megszerezte a csapat egyetlen győzelmét a Szahíri Nagydíjon. Emelnének a téten, az új ruhájukban, különösen a többszörös világbajnok Vettel érkezésével, Perez helyére. Erről így beszélt Otmar Szafnauer:

    „Új szintre emeli majd a csapatot, és biztos vagyok benne, hogy lesz ezer olyan apróság, amiben segíteni tud, hogy fejlődjünk és egy új nívónk legyen. Világbajnoki mentalitást hoz magával, és ez az, amit meg akarunk tanulni tőle. Mindenki egyre nagyobb téttel játszik, és remek mentora is lesz egyben Lancenek. Még mindig viszonylag fiatal, és nagyon gyors, ezért remek lesz Lance számára az, hogy tanulhat egy négyszeres világbajnoktól.”

  • Hill örül Pérez szerződésének, de ő inkább a Ferrariba ültetné

    Hill örül Pérez szerződésének, de ő inkább a Ferrariba ültetné

    Damon Hill szerint Sergio Pérez kiváló versenyző, és nagyszerűnek tartja, hogy a Red Bull leigazolta őt 2021-re. Azonban szívesen látta volna a mexikóit a Ferrarinál is.

    Pérez idén a Racing Pointtal a negyedik helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy két versenyt ki is kellett hagynia koronavírus fertőzés miatt. Ráadásul első F1-es győzelmét is megszerezte idén.
    Így aztán különösképp aggódott az F1-es közösség, hogy lesz-e helye 2021-re. Végül a Red Bull igazolta le Max Verstappen mellé.

    Ennek 1996 világbajnoka, Damon Hill is nagyon örül, de szerinte a Ferrari még jobban járt volna Perezzel.

    „Ez jó lépés, de én már hosszú ideje azt mondom, hogy szeretném őt a Ferrarinál látni” – mondta Hill Natalie Pinkham In The Pink című podcastjében. „Szerintem ő biztosan hozza az eredményeket egy csapatnak. Politikamentesnek gondolom és nagyon kedvelik.”

    „Nagyon lenyűgözött, mikor először mentünk a Mexikói Nagydíjra és ő halálra dolgozta magát, mert ő volt a helyi hős. De maradt a mosoly az arcán és mindenkinek megadta, amit akart, ők (a rajongók) pedig nagyon lelkesek voltak Mexikóban.”

    „Egyszerűen azt gondoltam: ‘tegyétek egy Ferrariba és meg fognak őrülni’. Egész Amerika odáig lenne érte.”

    A Ferrari párosa azonban egyelőre adott, hiszen Charles Leclerc mellé, Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz érkezik…

  • Pérez megírta 12 pontját és összeszedte a szezonja főbb mozzanatait

    Pérez megírta 12 pontját és összeszedte a szezonja főbb mozzanatait

    Sergio Pérez osztott-szorzott, számot vetett és a közösségi médiás platformjain  összefoglalta az év eseményeit.

    A mexikói versenyző elmondhatja, hogy igazi „hullámvasút-effektus” játszódott le idén az életében. Az eltolt szezon első felében ugyanis a versenyzők közül elsőként kapta el a koronavírust, így két futamon keresztül Nico Hülkenberg vezettethette autóját.

    A konstrukció kapcsán is tett egy-két megjegyezést, ugyanis elmondása szerint még sosem vezethetett az F1-ben olyan „erős” masinát. Ez a legfőbb riválisaiknak is feltűnt, csakúgy, mint a hasonlóság az RP20 és a W10 között. Az év elején még az óvások miatt volt hangos a Racing Point és a Renault „háza tája”, majd jött a koronavírus és egy esetleges új pilóta érkezése. Az évad közepén ugyanis szinte mindenki azt találgatta, hogy mikor jelenti már be a kanadai-brit csapat, hogy leszerződtetik Sebastian Vettelt. Erre végül szeptemberbe került sor, így Pérez egy ideig „munkanélkülivé” vált a következő szezonra nézve. Ám a megmentő szerepében végül a Red Bull tűnt fel, aki lefokozta Alex Albont és jövőre egy lehetőséget ajánlott a 31 éves versenyzőnek.

    Ezeket az eseményeket szedte 12 pontba Pérez, amit a Twitter oldalán két nyelven (spanyolul és angolul) is megosztott követőivel:

      1.  A legversenyképesebb autóval kezdtem az évet, ám az eredmények nem jöttek.
      2. A karrierem legkritikusabb pontján fertőződtem meg a Covid-19-el, a feleségem és a gyerekeim is elkapták. Kihagytam két versenyt – ebben a rövid szezonban. Úgy éreztem, hogy minden elvesztett. Az év legrosszabb időszaka volt az a számomra.
      3. Sokáig tartott, mire 100%-os lettem, fizikailag eléggé megviselt!
      4. A következő szezonra nézve munkanélküli lettem.
      5. A legjobb eredményekre volt szükségem a pályán, ám a fejlesztések az autóm számára nem voltak elérhetőek.
      6. A zsebünkben volt a pódium, de megbuktunk a taktikával, így ez elment.
      7. Végre felállhattam a dobogóra!
      8. Még egy dobogós helyezést tűnt biztosnak akkor, mikor az kulcsfontosságú volt a karrierem szempontjából, de a motor felrobbant néhány körrel a verseny vége előtt.
      9. Az év egyik legmegbízhatatlanabb erőforrásához kellett visszatérnünk, ami már jó sok métert megtett, annak érdekében, hogy elkerüljük a büntetés egy olyan pályán, ahol a motor nagyon is fontos tényező volt.
      10. Megszereztem az első futamgyőzelmemet, és fél századdal később visszatettük Mexikót a pódium tetejére.
      11. Negyedik helyen végeztünk a (konstruktőri) bajnokságban.
      12. Most pedig olyan lehetőségem adódott, amiért több, mint 25 éve keményen dolgoztam!

  • A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

    A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

    Nemrég bejelentésre került, hogy Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben, Alex Albont pedig lefokozták tartalékpilótának.

    Helmut Marko korábban már megfogalmazta, miket jelenthet nekik a mexikói érkezése. Most röviden még részletezte az okokat.

    „Számunkra sosem az volt a lényeg, melyik duó működik jól, hanem hogy melyik a legjobb a csapatnak. A McLaren, a Renault és a Ferrari ott lesz jövőre, és amúgy is erős párosra van szükségünk, hogy bajnokok legyünk. Két pilóta kell, hogy jó stratégiánk lehessen a versenyen” – nyilatkozta a Motorsport-total.com-nak.

    Marko ezután kitért arra, mikor kezdett körvonalazódni, hogy nem tartják meg Albont: „Ha kiegyensúlyozottan teljesített volna, soha nem is kellett volna vele tárgyalni. A mugellói harmadik helye után azt hittük, hogy megszakad a sorozata, de utána következett egy újabb rossz hétvége Szocsiban.”

    Végül pedig az osztrák megfogalmazta, mit várnak Péreztől.

    „Pérez lövőtávon belül kell legyen a versenyen Max-hez képest, az időmérőt meg majd meglátjuk. Ott még senki sem tudott Max-el konkurálni. Maximum két tized kellene legyen a különbség. Csapatként két pilótával kell ugyanis támadni a Mercedest. Ha Bottasnak nincs rossz napja – mint például Bahreinben volt –, akkor ő is hozza ezt. Pont ezt várjuk tehát Péreztől is” – zárta gondolatát.

  • Hill: Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született

    Hill: Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született

    2020 a szélsőségek éve volt az autóversenyekben is, így látja ezt Damon Hill, aki szerint a Forma-1-ben volt idén pár egyedülálló és csodálatos pillanat. 1996 világbajnoka az „In the Pink” podcastban elmélkedett a szezonról, és beszélt a kedvenc momentumáról is az évben:

    „Számomra az volt, amikor George Russell beugrott Lewis Hamilton helyett. Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született. Megkapta a nagy lehetőségét, és remek munkát végzett, de sajnos nem lett jó vége a dolognak. Megmutatta azonban azt, hogy mire képes. Gyakran adódik a kérdés, hogy ha azonos felszereléssel mehetne az összes versenyző, ki nyerne? Sajnos, ebben a sportágban senkinek nem lesz ugyanolyan a felszerelése, ez a királykategória génjében van így.”

    Volt még egy pillanat, amely megragadta Hill figyelmét:

    „Sergio Perez győzelme könnyeket csalt a szemembe. Egyszerűen fantasztikus volt. Ezek voltak az év legjobb pillanatai.”

  • Mateschitz: Nem volt nyomás a thai befektetőktől, hogy tartsuk meg Albont

    Mateschitz: Nem volt nyomás a thai befektetőktől, hogy tartsuk meg Albont

    A Red Bull márka tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elárulta, hogy nem volt a csapatán nyomás, hogy tartsák meg 2021-re Alexander Albont, szerinte a thai pilóta jövője kizárólag a teljesítményén múlt. 2020 második félévében folyamatosan ment a spekuláció Albon jövője miatt a csapatnál, mivel folyamatosan gyenge teljesítményt nyújtott csapattársához, Max Verstappenhez képest.

    Az energiaitalosok végül helyette a Racing Pointtól érkező Sergio Perezt választották, de sokan úgy gondolták, hogy Albon 2021-re is tud majd hosszabbítani, és bizonyíthat, köszönhetően a Red Bull saját thaiföldi befektetőinek. A Speedweeknek adott interjújában Mateschitz széjjelzúzta ezen elméleteket és utalt rá, hogy a thai befektetői sosem helyezték nyomása alá, hogy tartsa meg Albont. Racionális magyarázatot adott arra, miért választották Perezt:

    „Ezeket a hírek emberek agyszüleményei. Két erős versenyzőre van szükségünk jövőre. Perez egyike azoknak, akik a legjobb teljesítményt nyújtják, és sosem volt esélye még olyan autóban, mint például a miénk. Megérdemelte ezt a lehetőséget. Célunk az volt, hogy a lehető legjobb elérhető pilótát ültessük a másik versenyülésünkbe, és csak a teljesítmény számított, hogy ki tud több pontot szerezni.”

    Arra a kérdésre, hogy Perez saját jelentős támogatói köre számított-e, Mateschitz úgy válaszolt, hogy ez nem változtatott a helyzetén:

    „Azt sem tudom, hogy kik támogatják. Ez nem számított. Amennyiben hoz magával támogatókat, annak örülünk. A pilótaülésnél nem számított, de egy bónusz érték a csapatnak.”