Címke: Sergio Perez

  • Pérez nehezen hiszi el, hogy a Red Bull pilótája lett

    Pérez nehezen hiszi el, hogy a Red Bull pilótája lett

    Sergio Pérez végre megkapja az esélyt, hogy egy topcsapatnál vezessen a Forma-1-ben. Igaz úgy tűnt, 2013-ban ez már megadatik neki, de a McLaren abban az évben már nem remekelt, amikor a mexikói odaigazolt. Pérez ennyi év elteltével nehezen hiszi el, hogy pont a Red Bullhoz került.

    „Mindig is azt gondoltam, hogy a Forma-1 csapatai közül a Red Bullnál nem valószínű, hogy kapnék esélyt” – kezdte nyilatkozatát a futamgyőztes pilóta. „Hiszen nem voltam soha Red Bull junior. Amikor felveszek egy Red Bullos pólót, vagy iszok egy Red Bullt, még mindig nehezen hiszem, hogy ennek a brandnek vezetek.”

    „Az, hogy a család tagja lehetek, elképesztő” – folytatta. „Tényleg nehezen tudatosul bennem. Nem tudom, azért van-e, mert úgy gondoltam, a Red Bull sosem lesz lehetőség, vagy azért, mert sosem hittem volna, hogy ilyen nagy csapatnak vezethetek. Amikor az emberek megkérdezik, melyik istállónál vagyok, még mindig nehéz a Red Bullt mondani. Egy álom vált valóra.”

  • Pérez a világ leghülyébb emberének érezte magát a pozitív tesztje után

    Pérez a világ leghülyébb emberének érezte magát a pozitív tesztje után

    Sergio Pérez tavaly kihagyta a silverstone-i duplafordulót, mert – a Forma-1-es mezőnyben elsőként – elkapta a koronavírust. Mindenképp ez volt számára a szezon mélypontja, ezt követően állt talpra, szerzett dobogókat és győzelmet, mindez pedig végül egy Red Bull ülést jelentett számára.

    „Természetesen nagyon kemény évem volt a koronavírus miatt, én voltam az első pilóta, aki elkapta” – kezdte nyilatkozatát a Red Bullnál már üléspróbán járó mexikói. „Most már normálisabb a dolog, hogy elkaptad, de akkoriban úgy voltam vele, hogy én vagyok a leghülyébb ember a Földön, mert elkaptam a vírust. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. Kritikus időszak volt a karrieremben is az egész szerződéses dologgal. Elvesztettem a helyet a csapatnál, de végül nagyon jól alakult. Nem tudtam, mi fog történni, viszont amikor megtörtént, nagyon megnyugodtam.”

    Sokáig úgy tűnt, a mexikói nem kap ülést, viszont így is elégedett lett volna a karrierjével: „Azt gondoltam, így is nagyszerű karriert futottam be. Elégedett vagyok magammal, de szimplán mindent bele kell adnom az összes hétvégén. Amikor a Red Bullos lehetőség szembejött, néha jobban, néha rosszabbul festett, de végül működött. Ilyen lehetőségek csak egyszer adódnak az életben. Ezt tudom, és készen állok arra, hogy kihasználjam.”

  • Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Lando Norris most már újra hazatérhet a hazájába. A brit pilóta megfertőződött a koronavírussal, de most, hogy mér lejárt a karanténban kötelezően eltöltött ideje, és jobban is érzi magát, hazarepülhet.

    Norris és csapata január 5-én jelentették be, hogy elkapta a koronavírust. A McLaren versenyzője Dubajban volt szabadságon a barátaival, és ott fertőződött meg a COVID-19-cel. Lance Stroll, Sergio Perez és Lewis Hamilton után ő volt a negyedik pilóta, aki átesett ezen. Nem sokkal később azt is bejelentették, hogy Charles Leclerc is megfertőződött.

    A gond az volt Norrisnál, hogy a pozitív tesztje miatt nem repülhetett vissza Angliába. A brit ezért kénytelen volt tovább időzni Dubajban, de karanténban. Ez az időszak azonban lejárt, és a McLaren egyik szóvivője megerősítette a Crash.net-nek, hogy a versenyzőjük hazatérhet. Hétfőn járt le a karantén időszak, és a szóvivő szerint a versenyző aki még a szaglását is elvesztette ideiglenesen, most már jól van. A héten már haza is repül.

  • Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Hivatalosan is megjelentek az első képek amint, Sergio Perez a Red Bull Racing gyárában tevékenykedik, és a mexikói máris közölte, hogy otthon érzi magát. Elmondása szerint egy álom valósult meg most számára.

    Perez tehát megkezdte a munkát az új csapatával, és csapattársával, Max Verstappennel, erről ennyit árult el a Redbull.com-nak:

    „Remek érzés. Az egész karrierem során erre vártam, hogy kapjak egy lehetőséget egy top csapatnál. Végre ez elérkezett, itt vagyok, a megfelelő időpontban. Nagyon várom már, hogy dolgozhassak a mérnökökkel, valamint Max mellett. Ez komoly kihívás lesz számomra.”

    A Szahíri Nagydíj győztese nagyon várja már, hogy az autóba ülhessen, és nagyon jól érzi magát, amiért a Red Bull család részese lehet:

    „Amikor ide jössz, egyből megérted, hogy mitől ilyen sikeresek. Attól az infrastruktúrától ami itt van, a fejlesztéseiktől, és az emberektől, akik itt dolgoznak. Nagyon más mindez, azon csapatokhoz képest, ahol eddig voltam.”

    Pereznek nincs is különösebben mit megszoknia. Milton Keynes egyből otthonos lett neki:

    „Persze, egy csapatnál voltam hét évig, így persze kicsit más minden. Olyan ez, mintha találnál magadnak egy új családot. Látni fogom a volt családomat is, de minden megváltozik. Máris otthonosan érzem magam, ez egy remek csapat, egy igazi álmom vált valóra.”

  • Horner: A Red Bullnak nincsen szüksége Pérez szponzoraira

    Horner: A Red Bullnak nincsen szüksége Pérez szponzoraira

    A Red Bullnak egyáltalán nincs szüksége arra a szponzori háttérre, amit Sergio Pérez lenne képes biztosítani a számukra a mexikói támogatóinak köszönhetően.

    Ezt gondolja az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner, aki hozzátette, hogy azért igazolták le Pérezt, mert szerintük ő majd képes lesz közelebb kerülni hozzá, mint azt Alexander Albon tette a tavalyi évad során.

    Sokan azt gondolták, hogy a Racing Point egykori pilótájának szerződtetésében a tehetős szponzorai is nagy szerepet vállaltak, amit a mexikói milliárdos Carlos Slimnek köszönhet Pérez.

    „A Red Bull nem a szponzorok pénzétől függ,” – idézi Horner szavait a Racingnews365 holland kiadása. „Pérez népszerűsége Latin-Amerikában és Mexikóban viszont már sokkal inkább szerepet vállalt a döntésünkben.”

    Horner hozzátette, hogy Pérez népszerűsége váratlanul érte őt, amikor bejelentették, hogy a mexikói versenyző lesz majd Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál a 2021-es szezonban.

    „A bejelentést körülvevő érdeklődés sokkal magasabb volt, mint arra a korábbiakban számítottunk,” – ismerte el a Red Bull csapatfőnöke. „Remek érzés, hogy a Forma-1 ennyire népszerű sportág manapság. Azonban ez annak is a következménye, hogy a mai világban több közösségi média felület van, ahol reklámozni lehet, mint régen.

    „Ez a fajta F1 iránti lelkesedés pedig a latin-amerikai országokban is megnőtt, amit nagyon jó látni.”

  • Pérez immáron az új munkahelyén! Üléspróbán járt a Red Bullnál!

    Pérez immáron az új munkahelyén! Üléspróbán járt a Red Bullnál!

    Január közepén már a Forma-1-es gyárakba is visszatér az élet, és folytatódik a munka, minden visszatér a régi kerékvágásba. Kinek a szokásos módon, kinek kicsit másként.

    Másként, egészen pontosan más helyre tért vissza dolgozni Sergio Pérez is, aki első alkalommal mutatkozott ténylegesen red bullosként. El is látogatott a Red Bull Racing főhadiszállására, és már az üléspróbán is túl van.

  • A Red Bull arra számít, hogy Pérez jobban meg fogja szorongatni Verstappent

    A Red Bull arra számít, hogy Pérez jobban meg fogja szorongatni Verstappent

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arra számít, hogy újonnan szerződtetett pilótájuk, Sergio Pérez jobban felveheti a kesztyűt Max Verstappen ellen, mint tette az Alexander Albon.

    Verstappen 2020-ban két győzelemig jutott, mindössze 9 ponttal maradt el Valtteri Bottastól. Eközben Albon feleannyi pontot sem szerzett, ezért sem tartották meg teljes szezonos pilótaként. Péreztől viszont sokkal többet várnak a bikások háza táján.

    „Checónak rengeteg tapasztalata van, 10 éve vezet már a Forma-1-ben” – mondta Christian Horner a RacingNews365-nek adott nyilatkozatában. „A tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye remek volt, főleg a versenyeken, ott nagyon erős volt. Szerintem jobban meg tudja majd szorongatni Verstappent, mint Albon tette. Remélhetőleg ezzel erősebbé válunk a Mercedesszel folytatott harcunkban.”

    Horner rámutatott, hogy Pérez bahreini győzelme, illetve számos dobogója középcsapatokkal a döntésüket igazolja.

    „Már az első GP2-es évében is mindig erősebb volt a versenyeken, mint az időmérőkön” – tette hozzá. „Megvolt benne az elszántság, hogy soha ne adja fel. Sergio olyan volt, mint egy kiskutya egy csonttal. Ez a versenyzése védjegyévé is vált. Nem véletlen, hogy képes volt olyan autókkal is dobogóra érni, melyek amúgy nem valóak oda. Nagyon eltökélt a versenyeken és a gumikkal is jól bánik. Sergio a karrierje olyan szakaszában van, amikor már nagyon sokoldalú.”

  • Marko szerint a Red Bull akár Vettellel is számolt volna

    Marko szerint a Red Bull akár Vettellel is számolt volna

    Helmut Marko szerint ha Sebastian Vettel még szabad lett volna, akkor könnyen megkaphatta volna Alex Albon helyét.

    Miután a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a német pilóta szerződését, Vettel elsőként az osztrák vezetőhöz fordult tanácsért. Amikor a felek kapcsolatba kerültek egymással, akkor még a Bikák úgy gondolták, hogy a brit-thai versenyzővel készülnek az új szezonra, így a négyszeres világbajnoknak nem tudtak állást adni. Ugyanakkor a Red Bull tanácsadója felhívta a 33 éves pilóta figyelmét arra, hogy érdemesebb kivárni akár egy évet is, ugyanis igazán impozáns helyek üresedhetnek meg.

    ,,Egyértelmű volt számomra az, hogy 2022-re alapvető változások fognak bekövetkezni a pilótapiacon. Példának okáért biztos voltam abban, hogy megüresedik egy hely a Mercedesnél, és nem csak ott.” – árulta el az osztrák a megérzéseit az F1-insider.com-nak.

    Ahogy telt a szezon, a Bikákban egyre jobban felmerült az az érzés, hogy le szeretnék cserélni egy keményebb kihívóra Albont. Házon belül viszont nem akadt megfelelő jelölt, így került a képbe Sergio Pérez.

    ,,Senkit sem találtunk megfelelőnek a második ülés betöltésére, valamint arra, hogy megvalósítsuk azt a célunkat, hogy világbajnokok legyünk. Így választottuk hát Pérezt.” – tette hozzá Marko már a Motorsport-Total.com-nak.

    A 77 éves vezető ugyanakkor elmondta, nem szégyen az,  hogy nem a Red Bull programjából választottak jelöltet. Az osztrák tanácsadó viszont azt hozzátette, hogy a korábban náluk versenyző Vettelt visszavették volna, ha nem lett volna akkor már érvényes szerződése az Aston Martinnal.

    ,,Mikor a Ferrari tudatta vele a helyzetet, akkor nálunk még nem volt szabad hely. Azt feltételeztük, hogy Albon tovább fejlődik, és 2021-ben is nálunk vezet majd. Ezt elmondtam akkor Sebastiannak (Vettel) is. Sajnos tévedtünk, és mikor cselekednünk kellett, Sebastian már nem volt elérhető, mivel akkor már hosszútávú megállapodást kötött az Aston Martinnal.”

  • Jordan Perezről: Senki sem olyan gyors, mint Verstappen?

    Jordan Perezről: Senki sem olyan gyors, mint Verstappen?

    Eddie Jordan meg van győződve róla, hogy a Red Bull remek munkát végez a téli szünet alatt. Elköszöntek Alexander Albontól, ugyanakkor leigazolták Sergio Perezt. A Max Verstappen-Perez páros pedig nagyon is veszélyes összeállítás lehet Jordan szerint. Az F1 Insidernek nyilatkozott a hétvégén, és a korábbi csapatfőnök szerint a mexikói pilóta győztes alkat:

    „Perezzel a Red Bullnak lett egy top versenyzője. Senki sem gondolja azt, hogy olyan gyors lesz, mint Max Verstappen. Senki sem, tényleg? Perez egy remek versenyző, aki megfelel a Red Bull elvárásainak, főleg versenykörülmények között.”

    2020-ban az energiaitalosok nem tudták megnehezíteni a Mercedes dolgát a futamokon, mivel Albon túlzottan lassú és hátul volt ahhoz, hogy támadni tudja a németek autóit. Erről Jordan ennyit mondott:

    „A cél az, hogy Maxhoz elég közel legyen a csapattársa, hogy két autóval mér komolyabb nyomást tudjanak majd gyakorolni a Mercedesre.”

    A különc ír 2021-ben nagyon várja már, hogy kiderüljön, hogy áll a mezőny eleje. Ugyanakkor továbbra is bizonytalan az, hogy Lewis Hamilton Bahreinben Mercedesszel indul-e, amiről Jordannek megvan a külön véleménye.

  • Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Nelson Piquet is két napra kórházba került, a COVID-19 miatt, ahogy sokan mások is, a jelenlegi mezőnyből. Ezúttal az érintett nem dubajozott, de a háromszoros világbajnok szintén elkapta a koronavírust.

    A 68 éves háromszoros világbajnok két éjszakét tőltött Brazíliában a kórházban a múlt héten amikor megfertőződött, tudta meg a Motorsport-Total.com. Azóta már kiengedték az intézményből. Annak ellenére, hogy kórházba került, Piquetnek csak enyhébb tünetei voltak. Ugyanakkor a kora és a 2013-as szívműtéte miatt Nelson a legveszélyeztetettebbek csoportjába tartozik.

    A jelenlegi 20 fős F1-es mezőnyből öten valamikor már voltak koronavírusosak. Legutóbb Charles Leclerc és Lando Norris fertőződtek meg, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sergio Perez korábban produkáltak pozitív teszteredményt.