A Red Bull közzétett menetrendje alapján Max Verstappen fog először autóba ülni a szezon előtti teszten.
A csapatok már a bahreini szigetországba utaztak és lázasan szerelik fel a garázsukat a pénteken rajtoló gyakorlásra. Sok idejük azonban nem lesz, ugyanis vasárnap este már csomagolhatnak és készülhetnek tovább az első versenyre.
Addig is azonban három nap áll a rendelkezésükre, hogy megfigyeljék autójuk viselkedését, finomítsanak a dolgokon, vagy épp kezdjenek el gondolkodni valami teljesen más megoldáson.
Az osztrák csapatnál a munkát így tehát az alakulat „rangidős” pilótája kezdheti meg, majd másnap érkezik az újonnan igazolt Sergio Pérez is. Az utolsó napon megosztják egymás között a feladatokat, így ennek tükrében délelőtt a mexikói pilótáé lesz a főszerep, míg délután a holland fenegyerek vitézkedhet.
Sergio Péreznek hosszú távon másodszámú pilótként kellene támogatnia Max Verstappen a Red Bullnál. Így látja a korábbi Forma-1-es versenyző, Christian Albers.
A holland szerint a mexikói pilóta nagyon jót tett azzal, hogy már a szezon előtt leszögezte, hogy mik lesznek az esélyei Verstappennel szemben.
„Ez egy nagyon okos húzás volt, mert a nyomást így már az évad kezdete előtt levette magáról,” – véli Albers.
„Ha néha alapján képes lesz megelőzni Maxot, az már pozitívnak számít. Ha ezt pedig rendszeresen meg fogja tudni csinálni, akkor hasonló szerepe lehet majd, mint Valtteri Bottasnak a Mercedesnél.”
Albers szerint pedig ezért kell Péreznek beérnie a másodhegedűs szerepével a Red Bullnál.
„Egy tehetséget sem szabad beültetni Verstappen mellé, mert úgy is le fogja győzni,” – mondta a 41 éves holland, aki F1-es karrierje során a Minardinál és a Spykernél is versenyzett.
„Egyáltalán nem rossz dolog a másodpilóta szerepe. Így a Red Bull még közelebb kerülhet a Mercedeshet és Pérez pedig hosszú évekig bebetonozhatja magát a Bikákhoz.”
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel idén csatlakozott az Aston Martinhoz (tavaly még Racing Point), Sergio Pérez helyére.
Vettel a Ferraritól érkezett, ahol nem sikerült komoly sikereket elérnie, sőt az utóbbi két éve kifejezetten gyengére sikerült. Sokat is hibázott a német, miután a Ferrari autója nem igazán passzolt a vezetési stílusához.
Az Aston Martinnak azonban nincsenek ilyen aggodalmai.
„Igen, van egy saját vezetési stílusa, de ez nem különbözik azoktól a vezetési stílusoktól, amiket eddig láttunk más versenyzőktől” – mondta az Aston Martin technikai igazgatója, Andrew Green, a motorsport.comnak.
„Azt mondanám, hogy ez nem olyan extrém, mint amilyen azé a versenyzőé volt, akinek a helyére érkezett, akinek nagyon extrém vezetési stílusa volt, amit nagyon nehéz ideálisnak látni minden pályán. Egyes pályákon tündökölt, másokon nem.”
„Szerintem Seb stílusa sokkal kevésbé extrém. És nekünk pedig megvannak az eszközeink és képességünk arra, hogy ráigazítsuk az autót.”
„Már elkezdtünk dolgozni ezen. Ezen dolgoztunk az elmúlt hónapban a szimulátoron. Ő pedig úgy tűnik, nagyon elégedett az iránnyal, amerre tartunk. Szóval igen, semmi probléma nincs itt.”
Sergio Pérez szórakoztatta kicsit a nagyközönséget, azzal a megszólalásával, miszerint a mexikóiak egyre több, és több Red Bullt fognak fogyasztani az idei évtől. Mexikó hagyományosnak mondható itala a Tequila, de ez lehet változni fog.
Az alkoholos italt már valószínűleg sokan Red Bullra cserélték, mondta Pérez egy spanyol ajkú lapnak: „A Red Bull a nemzeti italunk, a Tequila már a múlté. A mexikóiak nagyon izgatottak, és rendkívül szeretik, illetve támogatják a csapatot.”
Pérez sosem végzett még hazai pályán előrébb, mint a hetedik hely. A mexikói versenyző azonnal szeretne ezen változtatni, az RB16B-vel, amikor egy év szünet után újra mehetnek az Autódromo Hermanos Rodríguez nevezetű aszfaltcsíkon: „Szeretnék versenyt nyerni a szurkolóim előtt.” – mondta Pérez, bár, amennyiben ez sikerülne, biztosan előkerülne a Tequila is a Red Bull mellett.
A csapatváltása után idén már a Red Bull szerelésében készülhet Sergio Pérez. A mexikói a mezőny egyik legkapósabb pilótájának számít, mivel hatalmas tapasztalata, kiegyensúlyozottsága és tehetős támogatói is vannak.
Egyik korábbi szponzorával azonban komoly nézeteltérése akadt. A mexikói saját elmondása szerint a Pemex cég idő előtt és rosszhiszeműleg felmondta a megállapodásukat ezért ő maga most 2,8 millió dollárt szeretne látni tőlük.
Pérez ezért bírósághoz fordult, ám a pénzigényt elutasították, mivel mindkét fél fellebbezett egy korábbi döntés ellen.
A mexikói tavaly történelmet írt, hiszen megszerezte élete első Forma-1-es futamgyőzelmét, és a Red Bullnál pedig csak tovább emelheti az ázsióját.
Egy ideig úgy tűnt, hogy Sergio Pérez ülés nélkül marad 2021-ben, de végül a Red Bull mentőövet nyújtott számára. A mexikói úgy gondolja, ezzel további lehetőségekhez juthat, ugyanakkor tisztában van vele, hogy szerződése csak egy évre szól.
„Egy lehetőségként tekintek erre, egy topautóval, egy topcsapatnál” – nyilatkozta a Motorsport.com hasábjain. „Ez további lehetőségeket fog megnyitni előttem, szóval majd látjuk, mi történik. Meg kell róla győződnöm, hogy úgy teljesítek, ahogyan eddig: minden lehetőségből kihozom a legtöbbet, a maximumon teljesítek és élvezem.”
Pérez hozzátette, hogy csak decemberben írta alá a szerződését, de nagyon motivált: „Nagyon keményen dolgoztam az állóképességemen, hogy készen álljak, amilyen hamar csak lehet. A mérnökökkel is sok időt töltöttem el a gyárban, hogy már lendületben legyek, amikor elkezdjük a bahreini teszteket.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner abban bízik, hogy pilótái fel tudják venni a kesztyűt Lewis Hamiltonnal szemben.
Míg a brit a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címért indul harcba, addig a Red Bull megújult párossal vág neki az évadnak, hiszen Max Verstappen csapattársa immár Sergio Pérez lesz. A bikások megnyerték a 2020-as szezonzárót, remélik, hogy hasonlóan tudják folytatni idén is.
„Nagyon remélem, hogy a srácaink fel tudják venni a harcot vele” – utalt Hamiltonra Horner a Sky Sports Youtube csatornáján. „Lewis félelmetes formában van, pályája csúcsán jár, elképesztően nehéz lesz őt legyőzni.”
Horner kiemelte, hogy nagyon fontos lenne ott folytatni, ahol tavaly abbahagyták, hiszen az előző években sosem sikerült erősen kezdeniük a szezont.
„Remélhetőleg versenyképesek lehetünk az elejétől fogva” – folytatta. „Természetesen ez volt az Achilles-sarkunk az előző években. Tényleg remélem, hogy már Bahreinben jók leszünk.”
Horner végül kitért Pérezre, akinek érkezését igen fontosnak tartja: „Sergio-nak rengeteg tapasztalata van a több, mint 10 éves pályafutásából. Jó ideje ismerem már, mindig megvolt az a tulajdonsága, hogy nagyon vigyázott a gumira és nagyon erős volt versenykörülmények között. Egy újabb dinamikát ad a csapatunkhoz, stratégiailag, mely remélem, több lehetőséget teremt majd számunkra.”
Sergio Pérez az idei szezont a Red Bullnál fogja kezdeni, ahol Max Verstapppen lesz a csapattársa. A mexikói az első versenyző Mark Webber óta, aki házon kívülről érkezett a bikásokhoz, és nem is titkolja ambícióit.
„Bízom a képességeimben. Lehet, hogy kell majd egy kis idő, hogy mindenhez hozzászokjak az új környezetben” – idézi Pérezt a Motorsport.com. „De nem látom, miért ne tudnám elérni a szintet, ha megtanultam mindent, amit meg kell. Ebben nagyon bízom.”
Pérez kiemelte, a tapasztalat komoly különbség lesz közte és Verstappen között: „Ha már van rengeteg tapasztalatod és megéltél sok mindent, akkor koncentrálhatsz olyan dolgokra, melyek tényleg számítanak. Technikailag egyre jobb és jobb leszel a karriered alatt. Ez segíthet.”
Christian Horner elmondta, hogy a Red Bull igazából miért tartotta meg Alex Albont. A brit-thai versenyző ugyanis idén már csak tartalékpilóta lesz, hiszen átvette a helyét Sergio Pérez.
„Mindannyian azt akartuk, hogy Alex megtartsa a helyét” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke az Auto Motor und Sportnak. „Van benne potenciál, de nem volt meg a kiegyensúlyozottság. Ezért tartottuk meg tartalék-, teszt- és szimulátorversenyzőként. Elfogadta a szerepet és megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni belőle. Szokatlan ajándék volt egy olyan versenyző a piacon, mint Sergio Pérez.”
Albon bízik benne, hogy már 2022-ben vissza tud térni.
„Igazság szerint egyre jobb lett, de végül túl késő lett” – utalt még vissza a tavalyi szezonra, majd azzal folytatta, hogy normál esetben ilyenkor visszakerülne a kiscsapathoz, de most nem ez a helyzet. „Csak az időzítésen múlik. Yuki Tsunodának nagyon erős éve volt a Formula 2-ben, szóval nem hibáztatom a csapatot. Még mindig Red Bull pilóta vagyok.”
Ezt követően Albont arról kérdezték, hogy szemmel tartja-e Verstappen helyzetét, akit hírbe hoztak a Mercedesszel egy esetleges kilépési záradék esetén. A 24 éves pilóta igenlő válasz után így folytatta: „A cél az kell legyen, hogy újra a Red Bull kötelékében vezessek a Forma-1-ben. Nem kettő, hanem négy ülés van, szóval ha minden jól megy, lehetséges. Szerintem nyáron már lesz valami sejtésünk arról, hogy alakulnak a dolgok. Addig legalább teljesen a Red Bullra koncentrálhatok, aztán majd látjuk.”
A Red Bull egyébként nemrég mutatta be idei autóját, az RB16B-t.
Másnap azonban már Max Verstappen ülhetett a volán mögé. Először az új festéssel ellátott RB15-el körözgetett, majd miután visszarázódott, bepattanhatott az idei autóba is. Sergio Pérez követte a példáját, így a 100 km-es limitnek ketten tette eleget.
Alex Albon szintén a pályára vitte délután a tavaly előtti járművet.
Az RB16B a szezon előtti teszten, ami március 12-14-g tart, már nem rejtőzködhet, ugyanis a gárdának, a többiekkel együtt kell adat gyűjteni az új szezon kezdetére.
Sergio Pérez a következőket mondta a filmes nap után:
,,Egy új autót vezetni mindig különleges – a csapatnak és a pilótának egyaránt. Nagyon keményen dolgoztak a télen annak érdekében, hogy végre pályára vigyük az autót. Így ez a nap érzelmekkel teli. Azt kell, hogy mondjam, rengeteg potenciál van ebben. A körülmények nem voltak épp megfelelőek, ennek ellenére jó érzés volt visszaülni az autóba. Nagyon izgalmas volt. A hét elején az RB15-öt vezethettem, ma pedig éreztem egy nagy előre lépést a tapadás és a végsebesség terén.”
Max Verstappen így értékelte a napot:
,,Az RB15-el kezdtem, hogy a téli szünet után visszarázódjak, majd ezt követően az RB16B-be ültem át. Az ilyen napok, mint amilyen ez is, arra szolgálnak, hogy megismerjük az autót és az új erőforrást, könnyedén működtessük a dolgokat és felkészüljön az előttünk álló bahreini tesztre. Mindig jó érzés visszaülni egy Forma-1-es autóba, nagyszerű az, mikor először hajthatsz ki vele a bokszból.”
Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó:Mark Thompson/Getty Images /Red Bull Content Pool