Címke: Sergio Perez

  • Dr. Helmut Marko: Mindkét pilótánkat a dobogón szeretnénk látni

    Dr. Helmut Marko: Mindkét pilótánkat a dobogón szeretnénk látni

    A Red Bull nagyon régen kezdett már olyan erősen szezont, mint most 2021-ben. Felzárkóztak a Mercedes csapatára, szinte nincs különbség a két csapat autói között.

    Úgy néz ki, hogy egy egész éven átívelő gigászi csata várható Max Verstappen, és Lewis Hamilton között. Sergio Pérez is megmutatta már, hogy ott van a tempó, de még nem jött össze neki a problémamentes hétvége. Helmut Marko elmondta mit vár a Portugál Nagydíjtól.

    A Red Bull portimaoi célja egyértelmű: „A cél az, hogy mindkét pilótánk dobogón legyen Portugáliában. A győzelem is nagyon jó lenne, ez az elsődleges cél.” – mondta Marko a német RTL-nek. Az osztrák tanácsadó abban is reménykedik, hogy Pérez a legjobbját fogja nyújtani majd vasárnap, ezzel nehézzé téve Valtteri Bottas, de akár Lewis Hamilton életét is.

    Marko azt is tisztázta, hogy szerinte csak akkor lehet esélye a Red Bullnak világbajnoki címet nyerni, ha csapata folyamatosan a maximumon teljesít majd. „Ez az egyetlen lehetőségünk a világbajnoki cím megnyerésére.” – mondta.
    Szerinte egyébként továbbra is a Mercedesnél van az előny:
    „Ha van időd arra, hogy a teljes akkumulátort feltöltsd, és utána el is használhatod az egészet, akkor a Mercedes még mindig egyértelműen előnyben van.” – zárta Marko.

    Az osztrák azt is elmondta, hogy Portugáliába újabb fejlesztéssel érkezett a Red Bull gárdája, de ezek nem jelentős fejlesztések. Megerősítette azt is, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgoznak a 2021-es autó fejlesztésén.

  • Hülkenberg: Nem akarok a Red Bullra nézni, mert akkor sírni fogok

    Hülkenberg: Nem akarok a Red Bullra nézni, mert akkor sírni fogok

    Nico Hülkenberg közel volt ahhoz, hogy megszerezze a Red Bull másik ülését, ám a Bikák végül Sergio Pérez mellett döntöttek.

    Tavaly nem volt elégedett Alex Albon teljesítményével az osztrák csapat, így elkezdtek nézelődni a pilótapiacon. Az akkor már ülés nélküli német neve is felmerült, főleg azután, hogy milyen jó teljesítményt nyújtott azokon a futamokon, amiken helyettesítenie kellett a Racing Point versenyzőit. A mérleg nyelve azonban nem felé billent, így jelenleg meg kell elégednie azzal, hogy az Aston Martin és a Mercedes tartalékversenyzője lehet.

    A Ziggo Sportnál vendégeskedő Hülkenberg azonban nem volt rest saját helyzetén poénkodni, így mikor a tárgyalásokról kérdezték, így reagált:

    ,,Jobb ha nem nézem a Red Bullt, mert különben sírni fogok.” – viccelt a 33 éves pilóta, majd így folytatta – ,,Nem gondolok erre. A szezon második felétől tárgyaltam velük. Az utolsó néhány futam volt az az időszak, amikor Pérez elkezdett igazán jól teljesíteni. Ezután Bahreinben megnyerte a versenyt, és onnantól vége is volt az egésznek.”

    Annak ellenére, hogy pilótaként nem vesz részt a versenyeken, a paddockban, azért még látható lesz a német:

    ,,Inkább az Aston Martin tesztpilótája vagyok. A Mercedesnél csak kisebb feladatok lesznek néhány futam erejéig, mikor a WEC és a Formula E miatt Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries nem ér rá. Azokon az alkalmakon én leszek a bevethető ember, ha valami történik.” – idézi a versenyzőt a Racingnews365.com

    Hülkenberg még mindig ülésre vadászik és nagyon szeretne magának helyet találni jövőre a mezőnyben. Az Aston Martinnál első kézből láthatja honfitársa teljesítményét, aki egyelőre nem brillírozik. A német azonban úgy véli, hogy a négyszeres világbajnoknak még egy kis idő kell ahhoz, hogy hozzá szokjon az autóhoz és az új beállításokhoz:

    ,,Szerintem a szezont ott tölti, de van még hova fejlődni. Kell egy kis idő, nem érzi még komfortosan magát. Ez látszik az időmérős teljesítményén is, de igen, ez nem az én döntésem.”

    Hülkenberg azonban B-tervvel még nem rendelkezik:

    ,,Ha nem jön össze a Forma-1, akkor természetesen meg kell vizsgálnom azt, hogy mit is akarok csinálni. A versenyzés még bennem van, hiányzik, így más lehetőségek után kell néznem. Szeretnék még évekig ezzel foglalkozni.”

  • Perez Hornernél felejtette a pénztárcáját: „Legalább kevesebbet költöttem.”

    Perez Hornernél felejtette a pénztárcáját: „Legalább kevesebbet költöttem.”

    Sergio Perez remekül beilleszkedett a Red Bull Racing családjába. Annak ellenére, hogy nem volt tökéletes a csapatával az első két hétvégéje, megmutatta, hogy van benne potenciál. Max Verstappen új csapattársa most 11 olyan dolgot árult el magáról, amit eddig kevésbé lehetett tudni róla.

    Perez első saját autója egy Chevrolet volt, amely előtte a húgáé volt, azelőtt pedig a bátyjáé. Checo tulajdonlása után azonban nem öröklődött tovább:

    „Otthon felejtettem valamit, így rossz irányba hajtottam vele, és azt gondoltam, hogy ez sikerülni fog. A másik irányból azonban jött egy autó, és beleütköztem. Ez lett az autó vége.”

    Egy másik kínos pillanat akkor érte a mexikóit, amikor új csapatfőnöke, Christian Horner házában járt, amelyet nevetve emlegetett fel:

    „Volt egy találkozóm Christiannal, amely után közvetlenül visszarepültem Mexikóba. Pár nappal később hívott Christian azzal, hogy ott hagytam náluk a pénztárcámat, amit még mindig nem vettem észre, hogy hiányzik. Ez jó volt, mert egy ideig nem akartam találkozni vele, így addig sem költöttem a pénzt.”

    Perez Guadalajarából származik, és ott alapította meg 2012-ben a Checo Pérez Alapítványt. Az alapítvány célja, hogy az elesetteknek, különösen a gyerekeknek esélyt adjon a társadalomban. Erről így beszélt:

    „Ez azért jó, mert segíthetsz azoknak az embereknek odakint, akik kevésbé szerencsések, mint te magad. Jótékonysági alapítványként sokat tettünk az elmúlt években. Például három évvel ezelőtt volt egy súlyos földrengés, és arra koncentráltunk, hogy segítsünk. Házakat adtunk vissza azoknak, akik elvesztették azokat. Nagyon büszke vagyok az alapítvány által végzett munkára.”

  • Seidl nem lepődött meg a csapatot váltó pilóták küszködésén

    Seidl nem lepődött meg a csapatot váltó pilóták küszködésén

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnökének elmondása szerint nem lepődött meg azon, hogy a csapatot váltó pilóták jobban küszködnek a csapattársaiknál.

    Ebbe a csoportba tartozik Daniel Ricciardo is, aki az imolai hétvége után elismerte, hogy még nem sikerült azt a tempót megtalálnia a téliszünet alatt, illetve után, ami szükséges lenne Lando Norris kihívásához. Vettel és Pérez is szokja még új autóját, szerintünk öt futamra lesz szükség a teljes átálláshoz.

    „Nem fogom azt mondani, hogy ez egy meglepetés. Ez egyenesen abból következik, hogy egyik autóból átugrottak a másikba, és volt másfél napjuk tesztelni.”mondta Seidl.

    „Ezek az autók nagyon összetettek. Meg kell találd az utolsó két, három, négy tizedet, de az is különbséget tud tenni, hogy mennyire vagy magabiztos az autóban, amikor a maximumot akarod kihozni belőle. Ezt nem azonnal fogod megtalálni, és nem is tudod kihozni az autóból a maximumot.”

    „Ez ugyan olyan, mint amikor ezt anno Carlosszal beszéltem meg, amikor ide jött a Renault-tól.”

    „Azt is látjuk, hogy ők mind nagyon tehetséges, és nagyon tapasztalt pilóták, akik nagyon gyorsan tanulnak.
    Ez része annak a folyamatnak, amikor az új pilóta beintegrálódik a csapatba. Azzal a tapasztalattal, amellyel Daniel rendelkezik, és azzal a tapasztalattal, amellyel a csapaton belül rendelkezünk, már csak néhány versenyhétvégén múlik, hogy Daniel teljesen otthonosan mozogjon az autónkban.” – mondta Seidl.

    Seidl kifejtette, hogy a legutóbbi szezonok között rendkívül rövid volt az átfutási idő, ami azzal párosult, hogy drasztikusan csökkentették a csapatok és a versenyzők számára a szezon előtt rendelkezésre álló tesztelési időt, amely négyről egyenként másfél napra csökkent:

    „Nincs értelme panaszkodni a másfél napos tesztelés miatt. Ez egy megállapodás volt az összes csapat között, hogy csak egy tesztet rendezzenek a költségek megtakarítása érdekében, így nincs értelme túlságosan belemenni ebbe a kérdésbe.” – mondta.

    Seidl egyébként abban reménykedik, hogy a most elveszített tesztnapok visszajönnek jövőre, hiszen nem volna rossz, ha a teljesen új autókat ki lehetne próbálni normális hosszúságú teszten.

  • Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Jacques Villeneuve szerint a kiélezett harc miatt Lewis Hamiltonon nagy a nyomás, míg Valtteri Bottas már most félti az ülését.

    Max Verstappen és a brit versenyző mindkét futamon csatázhatott egymással az első helyért. Bahreinben a hétszeres világbajnok diadalmaskodhatott, míg Imolában a 23 éves pilóta örülhetett a pódium legfelső fokán.

    A szakértőként is tevékenykedő kanadai ex-pilóta az eseményeket látva most is megfogalmazta markáns véleményét:

    ,,Nagyon izgalmas lesz. Láthattuk Imolában, hogy Hamilton nincs ahhoz hozzászokva, hogy nagy kockázatot vállaljon. Ám most már muszáj neki, ugyanis az előző évekhez képest, most van egy komoly ellenfele, aki egy másik csapatban ülve fel tudja venni vele a harcot. Lewisnak (Hamilton) vissza kellett volna húzódnia az első kanyarban Max mögé, mert már a pálya külső részén volt. Ám mivel ő ott tartott az autóját, rögtön az első kanyarban elrontotta a versenyét.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka az F1-insider.com-nak.

    Hamilton egy ideig kemény tempót diktálva üldözte is ellenfelét, majd a bokszkiállásokat követően a lekörözött autókhoz érkezve hibázott. A sóderágy szélén találta magát, majd tolatva visszatért a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    ,,Lewis túl sokat kockáztatott a lekörözésnél, nem hinném, hogy az elmúlt években lett volna erre példa. A piros zászló, ami a csapattársa miatt lépett érvénybe, megmentette őt. Azonban erre nem szabad mindig apellálnia.”

    Villeneuve hozzátette, hogy a mostani helyzet emlékezteti őt az 1997-es szezonra, mikor is Michael Schumacherrel csapott össze a bajnoki címért.

    ,,Én voltam akkor a fiatal kihívó, akivel Schumachernek meg kellett küzdenie. Ő azonban nem tudott ezzel megbirkózni.”

    A kanadai ugyanakkor egy nagyon fontos dologra is felhívta a figyelmet. Abban az évben neki sokkal jobb csapattársa volt, mint a német hétszeres bajnoknak, így pontokat tudott elcsenni a másik féltől.

    ,,Akkoriban Heinz-Harald Frentzen egyértelműen jobb és gyorsabb volt Schumacher csapattársánál, Eddie Irvine-nál. Hein-Haraldnak túl sokáig tartott, mire megértette magát az autóval, így a Williams rám tette fel az összes lapját. Ám az ő támogatása nélkül – különösen az utolsó futamon – igen nehéz lett volna. A döntő ütközetben együtt tudtuk nyomás alá helyezni Schumachert, míg Irvine nem tudott ebbe beleszólni.” – emlékezett vissza Villeneuve.

    Az 50 éves ex-pilóta szerint a csillagosok is hasonló helyzetben vannak, mint anno a Ferrari, ugyanis Max Verstappen csapattárs erősebb, mint Valtteri Bottas.

    ,,Pérez az új fiú a Red Bullnál, és már most erősebb, mint Bottas, aki már az ötödik szezonját teljesíti a Mercedesnél. Pérez jobban tud így segíteni Verstappennek, mint Bottas Hamiltonnak. Ezért nem igazán értem Toto Wolffot. Miért hibáztatja a fiatal brit pilótát (Russell) az ütközésért? Bottas tudta, hogy a potenciális utódja meg fogja előzni őt, erre ő  kockázatos manőverként egy kicsit jobbra mozdult. Nem teheti meg ezt, ilyen körülmények között. Viszont ez megmutatta, hogy milyen ideges is Bottas már most, a második futamon. Nem lesz ennél jobb, mert túl lassú. Ha nem lenne az, akkor nem kellett volna megvédenie a pozícióját a Williamsszel szemben.”

  • Mennyből a pokolba süllyedt Pérez a botrányos teljesítménye miatt Markonál

    Mennyből a pokolba süllyedt Pérez a botrányos teljesítménye miatt Markonál

    Dr. Helmut Marko szerint Sergio Pérez Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzésén nyújtott jó teljesítményét semmissé tette a versenyen elkövetett hibái.

    A Red Bull mexikói pilótája óriási meglepetésre legyőzte Max Verstappent a szombati kvalifikáció során Imolában. Pérez ezzel Forma-1-es pályafutása során először rajtolhatott az első sorból és azzal, hogy legyőzte a holland titán csapattársát, sokak szerint már a második versenyén sikerült átütő sikert aratnia. Azonban a vasárnapi futamon kiderült, hogy ez a siker kérész életű volt.

    A Szahíri Nagydíj győztese már az első körben pozíciót bukott Verstappennel és Charles Leclercrel szemben, majd a biztonsági autós fázis során Daniel Ricciardo és Perre Gasly is megelőzte volna őt a megpördülését követően. Pérez azonban jogtalanul visszavette a pozícióját és ezért a versenybírák egy 10 másodperces időbüntetéssel sújtották őt.

    Azonban Pérez második hibája – amikor a negyedik helyről pördült ki a kavicságyba – sokba kerülhet a Red Bullnak a konstruktőri bajnokságban, ugyanis a hiba miatt a mexikói nullázott, így a Bikák jelentős pontokat buktak a Mercedesszel szemben, akik mindkét bajnokságot vezetik.

    Markot pedig ez a teljesítmény egyáltalán nem nyűgözte, sőt a Red Bull szaktanácsadója nagyon mérges is volt Pérez sorozatos hibái miatt.

    „Az időmérő még nagyon jó volt,” – idézi Markot a Servus TV. „Hirtelen a semmiből elrukkolt egy második hellyel. Ekkor még azt gondoltuk, hogy minden rendben lesz majd.

    „Szerintem nem sikerült annyira munkára fognia és felmelegítenie a gumikat, mint azt Max tette. A 11. helye pedig nagyon idegesítő. A második megpörgése miatt vesztett rajta teljesen. Lényegében ez egy katasztrofális verseny volt az ő szemszögéből,” – zárta a szaktanácsadó, akivel egyáltalán nem könnyű megtalálni a közös hangot.

  • Két verseny után sem egyértelmű a 2021-es erősorrend

    Két verseny után sem egyértelmű a 2021-es erősorrend

    Jól alakul eddig a 2021-es év: a Red Bull gyorsabb egy körön, de úgy gondolják, hogy a Mercedesnek előnye van még kicsit a versenyeken. Az energiaitalosok csapatvezetője, Christian Horner így nyilatkozott, Max Verstappen az őrületes és csúszós imolai futamot:

    „Összességében a két autó közel van egymáshoz. Mindkettőnek van erőssége és gyengéje. Bahreinben azt láthattuk, hogy a Mercedes kicsit erősebbnek tűnt nálunk az etapjainak a végén. Sokat fejlődtek ezen a téren a téli tesztek óta, és most sem álltak le ezzel.”

    Arra a kérdésre, hogy melyik autó a jobb, Horner így felelt:

    „Azt hiszem, hogy ezzel várni kell még két versenyt legalább.”

    Dr. Helmut Marko is egyetért ezzel:

    „Egyértelmű, hogy a mi autónk gyorsabb egy körön, ugyanakkor nálunk jobban elhasználódnak a gumik.”

    A versenyzők is komoly tényezők, állítja a korábbi Red Bull pilóta, Robert Doornbos, amikor megszólaltatta a Ziggo Sport:

    „Látható, hogy mekkora különbséget jelentenek: ha megnézzük a másodszámú pilótákat, Bottast és Perezt, észrevehető, hogy mi történt velük.”

    A Mercedes versenyzőjének, Valtteri Bottasnak az elejétől a végéig gyenge versenyhétvégéje volt Imolában, míg Sergio Perez a kvalifikáción lenyűgözte a Red Bullt, de aztán a versenyen későn elkövetett egy kulcsfontosságú hibát. Doornbos Perezre utalva ennyit mondott:

    „A konstruktőri bajnokság megnyerése miatt hozták őt, végsősoron az is rendkívül fontos számukra.”

  • Pérez többször is hibázott Imolában, csalódott magában

    Pérez többször is hibázott Imolában, csalódott magában

    Sergio Pérez elismerte, hogy csalódott magában, miután az első sorból indulva csak a 12. helyen végzett a vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjon.

    Perez a rajt után az egyes kanyarhoz való érkezéskor már kikapott csapattársától, Max Verstappentől, majd nem sokkal a verseny kezdete után hibázott a Variante Alta sikánban, és pozíciót vesztett a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-el szemben.

    Ez után sem lett sokkal jobb a helyzet, egy rejtélyes kormányprobléma tovább fokozta a szenvedését, majd a mexikói a piros zászló utáni újraindítást követően a kavicságyba csúszott, bár folytatni tudta a versenyt.

    „Volt egy olyan problémánk (a kormánnyal), hogy állandóan változott” – magyarázta Pérez a Ziggo Sportnak. „Némileg magától mozgott, és ki kellett cserélnünk.”

    „Ma nem sok mindent mondhatok, elrontottam. Nagyon csalódtam magamban, és bocsánatot kérek a csapattól.”

    Perez a Safety Car alatt tíz másodperces időbüntetést is kapott, miután Piratellánál kiszélesítette a pályát, miközben megelőzte őt a mclarenes Daniel Ricciardo és a ferraris Carlos Sainz. Miután visszatért a pályára, Pérez azonnal visszavette a pozíciókat, emiatt kapott büntetést.

    „Elvesztettem az uralmat az autó fölött, a Safety Car alatt” – idézi Pérezt a  RacingNews365.

    „Lecsúsztam a pályáról és csak úgy visszajöttem. Nyilvánvalóan megelőztem azokat az autókat, szóval úgy gondolom, hogy a büntetés jogos volt. Akkor úgy gondoltam, hogy ‘Oké, hibáztam, de sikerült megtartanom a pozíciómat’. De úgy alakult, hogy mégsem ez a helyzet.”

    Újra kicsúszot

    Miután kihasználta a lehetőséget, hogy az újraindításnál lágy gumikra váltson, minden esélye elveszett a felzárkózásra, Pérez a kavicságyba csúszott és a mezőny végére esett vissza.

    „A piros (lágy) gumikon mentünk” – mondta Pérez. „Ezért egy kicsit izgultunk, mert azt hittük, hogy elég sok eső lesz még, és ez egy kicsit trükkössé tette a dolgot, de hibáztam, és ez egyszerűen tönkretette az esélyeinket.

    „Megcsíptem a vizes ívet, és ez csak kizökkentett, mert az autó nagyon érzékeny volt a lágy gumikon, én meg elkövettem egy kis hibát.

    „Mindenképpen meglehetett volna a dobogó, így most nincs sok mondanivalónk.”

  • Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull jobb helyzetben lesz stratégiai szempontból a Mercedesszel szemben a ma esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon.

    A Mercedes brit pilótája ugyan megszerezte a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen a két Red Bull előtt, azonban a csapattársa Valtteri Bottas csupán a nyolcadik legjobb időt tudta autózni a Q3-ban, miután mindkét körében hibázott. Emellett pedig a milton keynesi istálló versenyzői különböző stratégián is lesznek a vasárnapi versenyen.

    A második helyről rajtoló Sergio Pérez a lágy gumikon vághat majd neki a 63 körös versenynek, amíg a harmadik helyről startoló Max Verstappen azonban a közepes keverékeken várhatja majd a piros lámpák kialvását. Így a Red Bull a mexikói pilótát nagy valószínűséggel be fogja áldozni azért, hogy Verstappent előnyösebb helyzetbe hozzák. Mindezt azért tennék, mert jó esetben úgy is Péreznek kéne először kiállnia friss kerekekért.

    Azonban a mexikói pilóta számára az egy jó hír, hogy a Pirelli C4-es keveréke hűvös körülmények között nem kopik olyan gyorsan, mint általában szokott, így akár az első etapban komoly veszélyt jelenthet Hamiltonban.

    Hamilton az időmérő után elmondta, hogy ez a helyzet új lesz a számára, mert eddig mindig csak a Verstappen vezette Red Bullal kellett felvennie a kesztyűt, azonban most már a másik is ott lesz a holland mellett és még segítsége sem lesz Bottastól.

    „Ha a rajt után nem fog megváltozni a sorrend, akkor viszont a stratégiával verhetnek majd meg minket, ugyanis jelen pillanatban sokkal több kártya van a kezükben, mint nekünk,” – mondta a hétszeres világbajnok brit versenyző.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne húzhatunk váratlant, amivel sikerül túljárnunk az eszükön.

    „Valtterivel nem tudom mi történhetett, hogy csak a nyolcadik legjobb időt autózta, ugyanis pénteken az első és a második szabadedzést megnyerte és úgy tűnt, hogy jó formában van. Ezen a pályán köztudottan nehéz előzni, szóval a verseny elején még biztosan nem számíthatok tőle komolyabb segítségre.

    „Ezt azonban félre kell tennünk és a saját feladatunkra koncentrálni és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a két Red Bullt magunk mögött tudjuk tartani.”

  • Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Sebastian Vettel elárulta, hogy eddig elutasította a lehetőséget, beoltsák valamelyik koronavírus elleni vakcinával. Pedig már számos versenyző fertőződött meg az ismert vírussal, többek között Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sergio Perez, Lance Stroll és Lando Norris is.

    Más pilóták, többek között a Red Bull versenyzői ugyanakkor már oltakoztak. A négyszeres világbajnok azonban nem élt ezzel, mert elvi kérdést csinált a dologból, árulta el a 33 éves pilóta a német RTL-nek:

    „Lett volna lehetőség arra, hogy Bahreinben beoltsanak, de szándékosan tartózkodtam ettől, mert úgy vélem, hogy nem én következem. Persze jó kérdés, hogy az a vakcina, amelyet nem használtam én fel, segít-e máson, de ez számomra egy elvi kérdés. Rengetegen várnak arra most, hogy beoltsák őket. A fiatalabbak talán nincsenek akkora kockázatnak kitéve, mint az öregebbek, így én majd akkor oltatom be magam, amikor sorra kerülök.”