Címke: Sergio Perez

  • Horner: Rossz, hogy Pérez nem lesz ott Verstappen mögött

    Horner: Rossz, hogy Pérez nem lesz ott Verstappen mögött

    A Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek az egyi szeme sír, a másik pedig nevet a Formula 1 történelmének első sprintkvalifikációját követően. Amíg Max Verstappen a zseniális rajtjának köszönhetően az élre állt és megszerezte a pole-pozíciót érő győzelmet, addig Sergio Pérez a verseny közepén megpördült és a csapata utasítására be sem fejezte a versenyt.

    A Milton Keynes-i istálló vezére főként a sprintfutam pozitívumairól beszélt a Sky Sports-nak a 17 körös verseny leintését követően. „Nagyon jó volt a mai nap, mert 10 év után először rajtolhatunk majd az első rajkockából Silverstone-ban, azonban most egy más fajta módszerrel értük el ezt a megszokotthoz képest” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.  „Max (Verstappen) nagyon jól rajtolt és ezt követően uralni tudta a futamot. Sajnálom, hogy Sergio (Pérez) nem lesz majd ott mögötte a holnapi futam során.”

    Verstappen fékjei a rajt előtt még lángokat eregettek, azonban komolyabb baj nem történt a holland RB16B-jével és a jó rajtja után maga mögött tudta tartani Lewis Hamiltont és így a futam végén ő szelhette át elsőként a célvonalat.

    „A fékek lángoltak, de szerencsére ez nem akadályozta meg Maxot, hogy jól induljon el. Tudtuk, hogy a Mercedes nagyon erős az első szektorban, szóval miután Max elöl tudott maradni, megnyugodhattunk valamilyen szinten. Gumikezelésben hasonló volt a két csapat. Lewis gyorsabb volt ugyan az egyenesekben, de a kanyarokban sikerült visszahozni a hátrányunkat.”

    Perez hibája ezért is lehet majd a holnapi futam során fájó pont a Bikák számára, mert így a Mercedes akár stratégiailag is megnehezítheti a dolgukat. „Semmi komoly dolog nem történt, egyszerűen elveszítette az autó hátulját” – folytatta Horner. Szerencsére nem törte össze az autót, azonban a vibráció miatt már nem tudott pozíciót fogni. Ezért sem hagytuk, hogy célba érjen Sergio, mert így eszközölhetünk változtatásokat a beállítások terén.”

  • Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Sergió Pérez szerint az előtte autózók okozta koszos levegő miatt pördült meg a sprintkvalifikáció 5. körében. A mexikói pilóta az eset miatt visszaesett és végül be sem tudta fejezni a 17 körös versenyt.

    Pérez lett így a bemutatkozó sprintkvalifikációs rendszernek, mert a kiesése miatt nagy valószínűséggel majd csak a bokszutcából eredhet majd a mezőny után a rajtot követően. Ha csak az időmérőn elért eredményeket vennénk figyelembe, akkor Pérez az ötödik helyről várhatná a piros lámpák kialvását az 52 körös silverstone-i versenyt.

    A kétszeres futamgyőztes Fernando Alonsoval és Lando Norrrisszal harcolt, amikor a Chapel-ben elveszítette uralmát az RB16B-je felett és nagy sebességnél pördült meg. A mexikói pilóta el tudta kerülni a falat, de a kerekeit nullára írta a megpördüléssel, ami miatt Nicholas Latifit sem tudta megelőzni a 17. helyért. A Bikák emiatt úgy döntöttek, hogy inkább kiveszik Pérezt a versenyből, hogy módosíthassanak a beállításokon a versenyre.

    A Sauber és a Force India egykori versenyzője a turbulens levegőt okolta, ami az előtte autózó Alpine-ról és McLarenről vált le és hozzátette, hogy esélye sem lett volna megakadályozni a balesetet.

    „A kanyarból már eleve nagy gázzal jöttem ki, szóval a helyzetem már csak emiatt sem volt valami jó” – nyilatkozta Pérez a kiesését követően. „A turbulens levegő már csak hab volt a tortán. Utas voltam a kanyarban, semmit nem tudtam tenni a megpördülés ellen. Egy borzalmas napot zártam így. Már a verseny eleje óta szenvedtem a koszos levegővel és nem tudom, hogy az alacsony üzemanyag szintnek van-e bármi köze ehhez vagy sem, de minden esetre nagyon rossz érzés volt így vezetni.”

    A Red Bull azt nyilatkozta a futamot követően, hogy a beállítások módosítása mellett még biztonsági ellenőrzéseket is elvégeznek majd Pérez autóján, esetleges sérülések feltárása érdekében. Ezt a Milton Keynes-i istálló mérnökei azért tehetik meg, mert a mexikói pilóta nem fejezte be a futamot, így rá nem érvényesek a parc fermé szabályai.

  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc ért fel a második helyre, míg a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, ám nem maradtak sokági társaság nélkül. Esteban Ocon és Nicholas Latifi érdekes mód használt lágyakon vágott neki az első köröknek. Ennek ellenére az Alpine francia versenyzője ugrott az élre.

    A piros oldalfalú abroncsokon ment ki az első etapra Lewis Hamilton és Lando Norris is, a McLaren britje a második helyre kapaszkodott fel. A hétszeres világbajnok azonban a váltás mellett döntött, és kemény keverékű gumikkal próbálkozott tovább.

    A versenyzők nem igazán nyomták meg a köreiket, Max Verstappen például negyed óra elteltével sem látogatott ki a pályára. Pérez némileg megunta a teketóriázást, így a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést Ocontól. A harmadik pozícióba Bottas zárkózott fel.

    A Bikák holland fenegyereke is kihajtott a pályára, majd rögtön át is vette a vezetést.

    A 9-es kanyar rázókövei tréfálták meg Valtteri Bottas, ugyanis némi sérülést szenvedett az autója, mikor áthajtott rajtuk. Hamiltont is figyelmeztette a csapat, hogy óvatosabban kezelje az említett elemeket.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen. A második pozíciót Sergio Pérez birtokolta, míg a harmadik hely Pierre Gaslyé lett. Mögöttük Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Nikita Mazepin és George Russell volt az első 10 sorrendje.

    A pilóták versenyszimulációt futottak az edzés során, így a tempójuk jócskán elmaradt az eddigi legjobbjaiktól. Eközben a Mercedes értesítette finn pilótáját, hogy nincs sérülés az autóján. A furcsa értékeket Bottas sisakfóliája okozta, ugyanis bizonyos elemek közé beszorult, miután letépte azt.

    A második szabadedzés végén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, őt a két Ferrari követte Charles Leclerc és  Carlos Sainz sorrendben. Az első tízbe még Esteban Ocon, Sergio Pérez, Lando Norris, Danie Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be.

    Valtteri Bottas az edzés végén bemutatott még egy piruettet, miközben a rajtrácsra igyekezett fel a start gyakorlása miatt.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.902s 23
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:30.277s + 0.375s 30
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:30.507s + 0.605s 29
    4 Esteban Ocon Alpine 1:30.707s + 0.805s 30
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:30.800s + 0.898s 27
    6 Lando Norris McLaren 1:31.030s + 1.128s 24
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.034s + 1.132s 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.131s + 1.229s 27
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.180s + 1.278s 27
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.188s + 1.286s 31
    11 George Russell Williams 1:31.237s + 1.335s 24
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.263s + 1.361s 29
    13 Fernando Alonso Alpine 1:31.289s + 1.387s 27
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.328s + 1.426s 26
    15 Nicholas Latifi Williams 1:31.337s + 1.435s 30
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.404s + 1.502s 32
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.593s + 1.691s 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:32.041s + 2.139s 31
    19 Nikita Mazepin Haas 1:32.474s + 2.572s 30
    20 Mick Schumacher Haas 1:34.017s + 4.115s 28
  • Marko: Hamilton tette tönkre tavaly Albon karrierjét

    Marko: Hamilton tette tönkre tavaly Albon karrierjét

    Helmut Marko szerint minden máshogy alakult volna, ha Lewis Hamilton nem megy bele Alex Albonba tavaly.

    Miután 2019 második felében menesztették Pierre Gaslyt, az osztrák csapat úgy döntött, hogy a Toro Rossóban vitézkedő 23 éves pilótát hozzák a helyére. Miután lejárt a fél éves „próbaidő”, a Bikák úgy határoztak, hogy hosszabbítanak Albonnal, ám tavaly ezt a bravúrt már nem sikerült abszolválnia.

    A thai-brit versenyző tehát 2020-ban még a Red Bull csapatát erősítette Max Verstappen mellett. A teljesítményével viszont nem volt teljesen elégedett a csapat, így év végén úgy határoztak, hogy inkább Sergio Pérezt ültetik a helyére. Albon a Bikák mellől viszont nem tűnt el, ugyanis fejlesztőversenyzőként segíti az alakulat munkáját a milton keynes-i szimulátorban.

    ,,Albon nagyszerű a szimulátorban, összességében nagyon jól teljesít. Nemrég még a Pirellivel is tesztelt. Próbáljuk őt a családon belül tartani, de ha máshol esetleg helyet kapna, akkor nem fogunk az útjába állni.” – nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor nem hinné, hogy záros határidőn belül ülést találna magának a brit-thai pilóta, viszont a koronavírus miatt sosem lehet tudni:

    ,,Ha valaki pozitív eredményt produkál, azonnal karanténba kerül. Ha egy versenyzővel ez előfordul, akkor akár három egymás utáni futamból is kimaradhat. A tartalékversenyzők most indokoltabbak, mint valaha.” – tette hozzá a 78 éves vezető.

    Marko szerint Albon számára másképp is alakulhattak volna a dolgok. A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az a bizonyos tavalyi osztrák futam tett keresztbe a 23 éves pilótának. Azon az ominózus versenyen ugyanis Lewis Hamiltont ismételten belement a Red Bull pilótájába.

    ,,Véleményem szerint az volt az a pont, mikor Hamilton tönkre tette Albon karrierjét. Ha ott Hamilton nem hajt bele, akkor Albon megnyerte volna a versenyt. Akkor talán minden másképp alakult volna, hiszen az önbizalma és a pszichéje sem lett volna olyan.”

    Az osztrák vezető azonban újdonsült pilótájukkal, Sergio Pérezzel is elégedett. A német lapnak még azt is  elmondta, hogy mi a különbség korábbi versenyzője és a mexikói között:

    ,,Pérez jóval konzisztensebb. Mikor jól megy az időmérőkön, mint például Imolában vagy a Red Bull Ringen, azok olyan eredmények, amikre Albon nem volt képes. Ha versenyen jól teljesít, akkor meg már majdnem Verstappen szintjén van.” – magyarázta Marko.

  • Spanyol sajtó: Legalább 2022 végéig marad Pérez a Red Bullnál

    Spanyol sajtó: Legalább 2022 végéig marad Pérez a Red Bullnál

    Spanyol lapértesülések szerint Sergio Pérez kapcsán szerződéshosszabbításra szánta el a magát a Red Bull.

    A mexikói versenyző egyelőre hozza a kötelezőt. Serényen gyűjtögeti a pontokat, miközben stratégiai játékteret biztosít csapatának a versenyek során. Emellett már a dobogó legmagasabb fokára is felállhatott a Bikákkal Bakuban. Az egyéni pontversenyben a harmadik helyet foglalja el, ám Lando Norris ott lohol a nyomában.

    Pierre Gasly és Alex Albon után úgy tűnik, hogy Pérez megvetheti a lábát a Red Bullnál. A Marca információi szerint az osztrákok elégedett a 31 éves versenyzővel, ezért szeretnék kiterjeszteni a kontraktusát. A spanyol lap úgy tudja, hogy 2022-ben biztosan kék overallt ölthet a mexikói, ám az azutáni időszak kapcsán még sötétben tapogatóznak a felek. A bejelentés ezért is késhet, ugyanis az időtartam mentén még nem jutottak dűlőre a Red Bull háza táján.

    Max Verstappen szerződése 2023-ban jár le, és Pérez is szeretne legalább egy ilyen hosszú szerződést kiharcolni magának.

  • Rosberg szerint Gasly Red Bullos újraigazolása kockázatos lenne

    Rosberg szerint Gasly Red Bullos újraigazolása kockázatos lenne

    Kockázatos lenne a Red Bull számára, ha Pierre Gasly újra az anyacsapatban ülhetne, amelyet helyet jelenleg Sergio Perez foglal el. Ez a véleménye 2016 világbajnokának, Nico Rosbergnek, miután felröppentek azon találgatások, miszerint a francia Gasly keményen nyomul egy újabb esélyért a szenior csapatnál. Így fogalmazott a német Skyon:

    „Nem szabad feledni, hogy a mostani helyzete mentálisan már teljesen más. Már nincs mellette Verstappen ugyanolyan autóban. És talán ez volt a probléma – mentálisan nem tudott megbirkózni azzal, hogy ilyen erős csapattársa van.”

    A 25 éves Gasly valóban küszködött 2019-ben a Red Bullnál, de gyorsan visszatért korábbi erős formájához, amint újra összeállt az AlfaTaurival. Rosberg erről így vélekedett:

    „Ez a Red Bull problémája, valószínűleg ezért nem döntöttek még. Igen, az AlphaTaurinál teljesít, de nem biztos, hogy ugyanezt meg tudja tenni a Red Bullnál is.”

  • Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Juan Pablo Montoya szerint a Mercedes nem lesz képes legyőzni a Red Bullt a 2021-es Forma-1-es világbajnokságban. Max Verstappen 23 ponttal áll Lewis Hamilton előtt a versenyzők bajnokságában, míg a Red Bull 44 pontos előnyre tett szert a konstruktőrök bajnokságában a Brit Nagydíj előtt. Montoya a Motorsport.tv-nek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy jelenleg a pillanatot legjobban a Red Bull és Max éli meg, ő pedig nagyszerű munkát végez. Hétről hétre ott van a szeren. Egyszerűen nem látom, hogyan tudnák őt legyőzni, nem hiszem, hogy van másoknak erre kapacitásuk. Tényleg nem látom, miképp lehetne ezt megtenni.”

    A Red Bull az elmúlt öt futamot megnyerte, míg Verstappen a hétvégi Osztrák Nagydíjon mindent vitt. Montoya kifejtette, hogy az F1-ben rengeteg önbizalmat és lendületet ad az embernek, ha a dolgok a te szájízed szerint alakulnak:

    „Sokkal könnyebb kontrollálnod magad, amikor a leggyorsabb autód van, és minden a megfelelő irányba halad. Sokkal könnyebb megőrizni a hidegvért, sokkal könnyebb jól teljesíteni, és sokkal könnyebb elérni azt, hogy minden jól működjön. Ahogy a dolog jelenleg áll, az ember azt feltételezni, hogy Maxnak idén meg kell nyernie a bajnokságot, hacsak nem történik valami eget rengető:

    „A Red Bullé jelenleg egyszerűen a gyorsabb autó. Lewis nagyszerű pilóta, Valtteri is nagyon jó munkát végez. De a Red Bull saját ligájában játszik, különösen Max kezei közt jók Sergio hétről-hétre egyre jobb lesz, és kényelmesebben érzi magát az autóban. Ez még nehezebbé teszi majd a Mercedes dolgát. Az a tény, hogy a McLaren hirtelen az élen szerepel, szintén megnehezíti a Mercedes életét.”

  • Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi úgy véli, hogy a Lando Norrisra és Sergio Pérezre az Osztrák Nagydíjon kiszabott büntetések indokoltak voltak, mivel egyik pilóta sem hagyott elég helyet riválisának.

    Először Norrist sújtották öt másodperces büntetéssel, amiért Pérezt leszorította a pályáról a négyes kanyarban, miközben a duó a második helyért küzdött.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner első reakciója az volt, hogy ez versenybaleset volt, míg Norrishülyének titulálta Pérezt, amiért ilyen lépésre vállalkozott.

    „Az első esetben, Sergio és Lando között úgy látták, hogy teljes egészében Lando mellett volt (Pérez), és ezért fennállt az a kötelessége, hogy egy autónyi szélességű helyet hagyjon neki a pályán” – mondta Masi.

    Ezután Pérez is vétett, két esetben is, mindkétszer Charles Leclerc kárára. Ezért kétszer öt másodperc büntetést kapott.

    „Aztán ugyanez fordítva Checo és Charles a négyes kanyar kijáratánál, majd ismét Checo és Charles a hatos kanyar kijáratánál.”

    „Az ő (a stewardok) álláspontjuk az volt – és én nyilván nem ülök a stewardok szobájában, hogy mérlegeljek -, hogy mindhárom esetben egy autónyi helyet, a pálya széléig hagyni kellett volna, mert a két autó egymás mellett volt.”

    Az idei szezonban azonban számos olyan eset történt, amikor a versenyzők a határra vagy a pályán kívülre szorították riválisukat, ám ezek büntetlenül maradtak.

    Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a három osztrák büntetés és a Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti, az Emilia Romagna Nagydíj rajtjánál történt kontaktus között, Masi így felelt:

    „Azt hiszem, az első kanyar, az első kör; és ezt nem szabad elfelejteni a csapat szempontjából sem, hogy minden első körös incidenst enyhébben kezelnek” – mondta.

    „Ez már évek óta így van, a hadd versenyezzenek elvek szerint, nevezzük így.”

    „De nagyon nehéz megpróbálni összehasonlítani minden egyes esetet. Tudom, hogy mindenki szeret mindent összemosni, de nagyon nehéz összehasonlítani két teljesen különböző kanyart Imolában és a négyes és hatos kanyart (Ausztriában).”

  • Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még Christian Horner és Helmut Marko szerint sem kellett volna megbüntetni Lando Norrist az Osztrák Nagydíjon.

    A brit versenyzőnek az újraindítást követően kellett kivédekeznie Sergio Pérez támadásait. A mexikói pilóta keményen próbálkozott, a 4-es kanyar mentén még a külső íven is próbált bebújni ellenfele mellé. Ám a McLaren ifjonca nem ijedt meg, ott tartott a lábát a gázon, így pedig a 31 éves versenyző mellől elfogyott a pálya. A sóderágy szélén szánkázott végig az érintett, majd pozíciókat bukva keveredett vissza az aszfaltcsíkra.

    A stewardok szerint Norris nem hagyott elég helyet Péreznek, és még le is terelte a versenyzésre kijelölt területről, ezért 5 másodperces büntetést és két büntetőpontot adtak neki (Norris így két egységre van az egy futamos eltiltástól). A verseny alatt és után a brit nem értett egyet az ítélettel, sőt többen is felszólaltak és a védelmükbe vették a fiatalt.

    ,,Ők a világ legjobb versenyzői, és mi azt szeretnék látni, ahogy egymással csatáznak. Sem Norrisnak, sem pedig Sergionak (Pérez) nem volt szüksége erre a beavatkozásra:” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Christan Horner osztotta kollégája álláspontját:

    ,,Nem volt különösebb problémám Lando (Norris) megmozdulásával. Versenyzés történt, ráadásul kemény versenyzés. Egy kerék a kerék elleni csata. Mivel ezt büntették, nem hagytak maguknak más választást, büntetni kellett a Charles-lal kapcsolatos incidenst is (Pérez-Leclerc). De a versenyzés már csak ilyen. Máskülönben a pilóták is csak úgy feldobnák magukat és a büntetésért könyörögnék. Ez egy kissé kiábrándító.”

    Toto Wolff ezúttal egyet értett ellenfeleivel:

    ,,Az egy teljesen normális megmozdulás volt Landótól. Egyáltalán nem érdemelt büntetést.”

    Max Verstappen szerint a büntetőpontrendszert is alaposan meg kellene vizsgálni, ugyanis olyan eset miatt is kapnak egységeket, amik nem tartoznak feltétlenül bele a veszélyes vezetés fogalmába:

    ,,Magam is jártam már ilyen cipőben, akkor 9 pontom volt. Meg kellene ezt a rendszert vizsgálnunk.”

    Michael Masi ugyanakkor kiállt a versenyfelügyelők döntése mellett:

    ,,Mivel az autók egymás mellett voltak, Norrisnak akkora helyet kellett volna hagynia az ellenfelének a pályán, mint amekkora a másik konstrukció. Azt hozzá kell tennem, hogy a büntetőpontok rendszere már évek óta működik. Tavaly év végén mindenkivel megvitattuk az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és minden csapat egyet éretett a jelenlegi állapottal.”

    Andreas Seidl (McLaren csapatfőnöke) úgy véli, hogy a versenyigazgató megfeledkezik az autóversenyzés egyik alapelvéről:

    ,,A gokartozás alatt megtanulod, hogy ha kívülről támadsz, akkor könnyen a kavicságyban köthetsz ki. Véleményem szerint ezzel még Michael (Masi) is egyet érthet.”

  • Pérez: Én nem ilyen típusú versenyző vagyok

    Pérez: Én nem ilyen típusú versenyző vagyok

    Az Osztrák Nagydíjon Sergio Pérez és Charlerc Leclerc a 41. körben a nyolcadik helyért csatázott, amikor Pérez a 4-es kanyar külső íve felé terelte a Ferrari pilótáját, miközben az megpróbált kívülről előzni, azonban Leclerc a kavicságyba sodródott.

    Pérez hamarosan öt másodperces időbüntetést kapott ezért, ám mielőtt azt letöltötte volna, ismét a kavicságyba lökte Leclercet, ezúttal a 6-os kanyarban, amiért újabb öt másodperces büntetést kapott. Az időbüntetést a verseny után, utólag adták hozzá idejéhez.

    A futam után Pérez bocsánatot kért az agresszív védekezésért, mondván, hogy ő „nem ilyen típusú versenyző”, és nem érzem jól magát.

    „Bocsánatot kérek Charles-tól, mert nem így szeretek versenyezni” – mondta Pérez, akit az ötödik helyen intettek le, de a hatodik helyen lett értékelve az időbüntetés miatt.

    „Tudod, én nem az a fajta versenyző vagyok, aki így versenyez. Nagyon turbulens levegőben voltunk, nagyon forró gumikon, nagyon forró fékekkel. És nyilvánvalóan csak próbáltunk a lehető legkésőbb fékezni.”

    „Nem láttam az incidenseket, de nagyon sajnálom, ha végül befolyásoltam a versenyét, mert Charles egy olyan versenyző, aki nagyon keményen versenyez, de mindig a határon, és én is ilyen vagyok. Szóval, nem vagyok elégedett magammal emiatt.”

    A Motorsport.com kérdésére, hogy beszélt-e Leclerckel a futam után, Perez hozzátette: „Igen, alapvetően elmondtam, hogy mi történt a részemről, de nyilvánvalóan ez nem elég.”

    „Nem jó dolog, amikor ilyen típusú problémáid vannak, de tudja, hogy nem vagyok ilyen típusú versenyző, és hogy nem is vagyok elégedett emiatt.”

    A Pérez-Leclerc eset előtt azonban a mexikóinak Lando Norrisszal is volt ilyen esete, akkor azonban ő volt az elszenvedő fél.

    A Norris-féle incidensről szólva Pérez azt mondta, hogy „úgy éreztem, hogy én vagyok előrébb”, és hogy Norris szerencsésen megúszta anélkül, hogy autója megsérült volna.