Címke: Sergio Perez

  • A Red Bull  – sérült – szárnyakat ad, Péreznek?

    A Red Bull – sérült – szárnyakat ad, Péreznek?

    A red bullos Sergio Pérez elárulta, hogy az ő autójára szerelték fel azt a hátsó szárnyat, ami eredetileg Max Verstappenén volt, és ami kapcsán a holland versenyző problémára panaszkodott.

    Pérez a harmadik edzésen Verstappen előtt autózta a legjobb időt, a bajnoki éllovasnak azonban gondja akadt a hátsó szárnnyal. A Red Bull mindkét autó hátsó szárnyát újra megerősítette a kvalifikáció előtt, melyen úgy tűnt, mindkét Red Bull veszített a tempójából, és elmaradtak a Mercedestől.

    „Az autó egyszerűen nem volt ugyanaz, mint a harmadik edzésen” – magyarázta Pérez a spanyol Motorsport.comnak.

    „Ez azután következett be, hogy ki kellett cserélnünk a hátsó szárnyat. Maxnak a harmadik edzésen gondja volt a szárnyával, és azt a szárnyat adták nekem.”

    Elárulta, hogy az autó egyszerűen nem volt olyan jól kezelhető, mint korábban.

    „Nem tudom, az első kvalifikációs körtől kezdve az autó egyszerűen nem volt ugyanaz, mint korábban” – mondta a Red Bull mexikói pilótája.

    A kvalifikáció alatt a Red Bullnál látható volt, hogy Péez és Verstappen hátsó szárnyán is dolgoztak.

    „Láttunk valamit az FP3 alatt, és egy kis védelmet akartunk adni a hátsó szárnyaknak” – magyarázta a Sky Sports F1-nek.

    „Ez inkább elővigyázatossági okokból történt, szóval semmi olyan, ami befolyásolná a teljesítményt.”

    „Csak egy kis (anyag)fáradtság miatt aggódtunk, amit láttunk. Semmi komoly, de nem akartunk kockáztatni.”

  • A Red Bull helyett a Mercedes állt ki Tsunoda mellett

    A Red Bull helyett a Mercedes állt ki Tsunoda mellett

    A Mercedes kedves szavakkal biztatta Yuki Tsunodát az időmérő után.

    A japán versenyző a Q3 végén kiszélesítette a pályát, aminek következtében Sergio Pérez és Max Verstappen gyors körébe is belerondított. A „szenvedő felek” dühösen morogta a rádióban, míg a Red Bull vezetősége a sajtó előtt méltatlankodott testvércsapatuk versenyzőjére.

    Tsunoda a Twitteren osztotta meg gondolatait az üggyel kapcsoltban, ami alá egy nem várt komment is érkezett. A 20 éves fiatalt ugyanis a Mercedes kezdte el vigasztalni.

    ,,Ennél többet nem tehettem…” – írta a japán.

    ,,Fel a fejjel Yuki. Ne hagyd, hogy az utálkozók elszomorítsanak!” – válaszolta biztatóan a Mercedes.

  • Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Ez lesz Hamilton terve Verstappen ellen a rajtnál!

    Lewis Hamilton kifejtette, hogy neki és a pole-ból induló Valtteri Bottasnak csapatként kell dolgozniuk, hogy megsemmisítsék a Mexikói Nagydíj rajtjánál Max Verstappen várható erőteljes nyomulását.

    A pole pozícióból az Autódromo Hermanos Rodríguez pályán az első féktáv valamivel több mint 900 méterre van, ezt a távolságot csak Oroszország pályája múlta felül. Ugyan biztosak lehetünk benne, hogy a nagy magasságban fekvő mexikóvárosi pálya ritkább levegője korlátozza Max Verstappen és Sergio Perez előnyeit – a Red Bull pilótái mindketten a második sorból indulnak -, a Szocsihoz hasonló kanyar hiánya valójában növelheti ezt a szélárnyékon. Hamilton így vélekedik erről:

    „Ez egy kicsit más, feltehetően majdnem olyan hosszú (mint az orosz), de nem tudom pontosan. Pontosan ugyanolyan hosszúnak érzem, de nyilvánvalóan Oroszországban sokkal nagyobb a légellenállás és sokkal nagyobb a vonóhatás. Itt ez kisebb, de még mindig van szélárnyék, és tudnotok kell, hogy Valtteri és én kétségtelenül csapatként fogunk dolgozni, hogy megpróbáljuk tartani a csapatnak az első két helyet.”

    A második helyről rajtolva Hamilton rámehetne a vonóhatásra a pole-ból induló Bottasról, de az ehhez szükséges egysoros felállással azt kockáztatná, hogy Verstappen még inkább előnybe kerülhetne. Az előttünk álló feladat nehézségét hangsúlyozva Bottas hozzátette:

    „Ahogy Lewis is mondta, itt talán egy kicsit kisebb a légellenállás, de szerintem az első két hely megtartásához még mindig nagyon jó rajtra lenne szükség. Ha a mögöttünk jövő srácoknak akár csak egy kicsit is jobb rajtjuk lesz, akkor ők lesznek előnyben.”

  • Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Christian Horner nem rejtette véka alá véleményét Yuki Tsunoda mutatványával kapcsolatban.

    Mexikóban szinte mindenki Red Bull uralomra számított, ám a Mercedes kiénekelte a sajtot ellenfele szájából. Az első sort a csillagosok kaparintották meg, míg a Bikák eggyel hátrébb kerültek.

    A Q3 utolsó szakaszában Sergio Pérez sikeresten teljesítette feladatát, és szélárnyékot biztosított Max Verstappennek. Ám amikor eltávolodott a hollandtól, a japán pilóta hibája zavarta meg. Mind a ketten a pálya széléről jöttek vissza, így a bajnokságot vezető versenyzőnek is el kellett emelnie a gázról a lábát.

    ,,Úgy vélem ‘megtsunodáztak’ minket. Mindkét versenyző feljebb kapcsolat, Max (Verstappen) két és fél tizeddel volt gyorsabb. Nem értem Tsunoda miért kószált azon a szakaszon. Elkeserítő, hogy mindkét pilótánkat érintette ez, nagyon bosszúsak is emiatt. Ugyanakkor még mindig közel vagyunk, és a második sorból akár egy nagyszerű versenyünk is lehet.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    A Mercedes korábban nem teljesített valami jól Mexikóban, így Horner attól tart, hogy rájöttek a titok nyitjára:

    ,,Úgy tűnik megoldották az itt felmerülő problémáikat. Alulteljesítettünk a Q3-ban, de a verseny nagyon szoros lesz. Az egyenesben jó a tempónk, viszont óvatosnak kell lennünk, ugyanis nem szabad sokáig a másik autót követni a hőmérséklet miatt. Az 1-es kanyarban lesz meg az első esélyünk, a visszajátszásokból ugyanis látszik az, hogy ott működik a leghatékonyabban a szélárnyékozás.”

    Verstappen hátsó szárnyát ismét ragasztani kellett, ám a brit vezető nem aggódik az elem miatt:

    ,,A srácok még alaposan átnézik majd, de az elvégzett módosítások minden aggályt eloszlattak. Anyagfáradástól tartottunk, tehát semmi komoly nem történt, viszont a biztonság kedvéért ráerősítettünk még egyet.” – magyarázta Horner.

  • Verstappen szerint a pole pozíciós álmait Pérez és Tsunoda zúzta szét

    Verstappen szerint a pole pozíciós álmait Pérez és Tsunoda zúzta szét

    Max Verstappen elismerte, hogy Sergio Pérez és Yuki Tsunoda mutatványa miatt el kellett emelnie a gázról a lábát.

    A holland versenyző utolsó körét teljesítette, míg csapattársa és a testvére istálló versenyzője túlszaladt a pályán. A 24 éves pilóta a rádión keresztül le is idiótázta mindkét társát, majd csalódottan vette tudomásul, hogy Valtteri Bottas és Lewis Hamilton jobb kört ment nála a kvalifikáción.

    ,,Az időmérőn nem igazán volt meg az egyensúly. Az utolsó köröm jó lett volna, de nem tudom mit történt előttem, a két srác egyszerűen lement a pályáról. Azt hittem sárga zászlós szakasz lesz, így leemeltem a gázról a lábam. A körömnek így lőttek. Ugyan tisztában voltunk azzal, hogy az autó egyensúlya nem az igazi, viszont még így is  megszerezhettük volna a rajtelsőséget. A harmadik hely nem csodálatos, de még mindig jobb, mintha a másodikról indulnék.” – nyilatkozta Verstappen az időmérő után.

    A Red Bull ismét repedést talált versenyzőjük hátsó szárnyán, amit ragasztószalaggal (duct tape) próbáltak gyorsan orvosolni. A holland szerint nem emiatt vesztettek időt:

    ,,Meg kellett ugyan javítanunk, de a kvalifikáció vége felé haladva minden ismét normálisnak érződött. Nem volt ideális, de nem hinném, hogy emiatt küszködtünk az időmérőn.” – tette hozzá Verstappen.

  • Pérez volt a leggyorsabb hazai pályán, az időmérő előtt

    Pérez volt a leggyorsabb hazai pályán, az időmérő előtt

    A Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzését Yuki Tsunoda nyitotta meg, aki arról számolt be, hogy egyes helyeken eléggé csúszik a pálya. A japán versenyző, aki egyébként rajtbüntetést kap majd, 1:20.922-es idővel nyitott.

    A többiek nem kapkodták el a dolgokat. Csak percekkel később csatlakozott az egyórás gyakorláshoz Russell, majd később Norris. Majd’ 20 perc telt el, mire elkezdtek kiszivárogni a pályára a versenyzők.

    Félidő környékén a bajnokság éllovasa, Verstappen állt az élre. Mögötte Bottas és Pérez neve volt olvasható az eredményjelzőn.

    Verstappen majdnem az élen is tudott maradni, de végül hazai pályán vezető csapattársa, Sergio Pérez végzett az élen, a holland előtt. A bajnokság másik esélyese, Lewis Hamilton a harmadik helyet szerezte meg.

    A versenyzők lágy gumikeverékeken futották meg köreiket.

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:17.024 15
    2 Max Verstappen Red Bull 1:17.217 0.193 12
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.675 0.651 14
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.708 0.684 17
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:18.029 1.005 20
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.037 1.013 25
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.121 1.097 15
    8 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.202 1.178 18
    9 Charles Leclerc Ferrari 1:18.213 1.189 20
    10 Lando Norris McLaren 1:18.312 1.288 16
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:18.352 1.328 20
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.531 1.507 22
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.556 1.532 19
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.614 1.590 17
    15 Fernando Alonso Alpine 1:18.847 1.823 15
    16 Esteban Ocon Alpine 1:18.999 1.975 17
    17 George Russell Williams 1:19.211 2.187 19
    18 Mick Schumacher Haas 1:19.238 2.214 14
    19 Nicholas Latifi Williams 1:19.313 2.289 12
    20 Nikita Mazepin Haas 1:20.479 3.455 15
  • Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elégedett volt csapata teljesítményével a Mexikói Nagydíj pénteki szabadedzésein, bár nagyon szeretné, ha Pierre Gasly is bekapcsolódna a küzdelembe a rajtrács elején.

    Max Verstappen végzett az időeredménye alapján az élén az FP2-ben, Sergio Perez pedig nem sokkal maradt le tőle, miután a negyedik legjobb időt autózta. Testvércsapatuk, az AlphaTauri is jól szerepelt, hiszen Pierre Gasly és Yuki Tsunoda az 5. és 8. helyen végeztek, bár az újoncnak rajtbüntetést kell majd letöltenie, miután több új erőforrás-elemet is beépítettek az autójába.

    Tekintettel arra, hogy mind a négy Honda-motoros autó versenyképes volt pénteken, Marko úgy véli, Gasly részt vehet az élmezőny küzdelmében is Mexikóban, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Úgy gondolom, Gasly képes lesz bekapcsolódni az élmezőny küzdelmébe, pedig még nem tudott egy tiszta kört megtenni a szabadedzéseken.”

    Marko abban is reménykedik, hogy Perez javítani tud a szombati időmérőn, tekintettel a pénteki forgalomra, amivel találkozott:

    „Perez közel van, és még egy jó köre sem volt, mert a pályán nagy forgalom volt.

    „Szerintem holnap ott lehet. Max ugyan túl gyors neki, de mögötte nagyon izgalmas lesz. A másodiktól az ötödik helyezésig mindenki nagyon közel van a másikhoz.”

  • Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők háromnegyede szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy felmérje a pályaviszonyokat. A homok látható porfelhőt okozott, ahogy a résztvevők teljesítették az installációs köreiket.

    Az első komolyabb időt a Mercedes (Bottas-Hamilton) pakolta az aszfaltcsíkra. Őket a két McLaren (Norris-Ricciardo) követte, míg Max Verstappen első próbálkozása az ötödik helyre volt elég.

    Charles Leclerc megtörte egy kissé a Ferrarit a boxbejárat közelében. A monacói hátsó szárnya bánta az ügyet. Sergio Pérez követte a 24 éves pilótát példáját, így a Red Bullnak is akadt plusz munkája. A törmelékek miatt életbe lépett a Virtuális Safety Car is.

    Lewis Hamilton levágta az 1-es kanyart, ám nem követte az utasításokat, ugyanis nem a kijelölt úton tért vissza a pályára. A stewardok az edzés után vizsgálják majd meg az esetet.

    30 perc elteltével Lewis Hamilton állt az élen, Max Verstappen és Yuki Tsunoda előtt. Az első tízbe még Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Sergio Pérez fért be.

    A ‘motorbüntetések’ sora Mexikóban is folytatódik, ugyanis Lance Stroll és Yuki Tsunoda autójában is erőforrást kell cserélni.

    Az első gyakorláson végül Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen csapattársa, Lewis Hamilton végzett, míg Max Verstappen autózta a harmadik legjobb időt. Az első 10-be rajtuk kívül még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Esteban Ocon és Sebastian Vettel fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.341 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.417 + 0.076 24
    3 Max Verstappen Red Bull 1:18.464 + 0.123 28
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:18.610 + 0.269 20
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.985 + 0.644 23
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:19.463 + 1.122 26
    7 Fernando Alonso Alpine 1:19.656 + 1.315 26
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:19.667 + 1.326 20
    9 Esteban Ocon Alpine 1:19.759 + 1.418 20
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.858 + 1.517 27
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.011 + 1.670 30
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.026 + 1.685 26
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:20.030 + 1.689 27
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.273 + 1.932 25
    15 Lando Norris McLaren 1:20.301 + 1.960 26
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.344 + 2.003 27
    17 George Russell Williams 1:20.517 + 2.176 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:21.580 + 3.239 23
    19 Mick Schumacher Haas 1:22.144 + 3.803 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:22.819 + 4.478 24

     

  • Elvenné-e a Red Bull Pérez hazai győzelmét egy csapatutasítással?

    Elvenné-e a Red Bull Pérez hazai győzelmét egy csapatutasítással?

    Sergio Pérez szerint a Red Bull nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ha ő vezetné majd a Mexikói Nagydíjat Max Verstappen előtt. Az energiaitalosok ekkor ugyanis akár egy kegyetlen csapatutasítással is elvehetnének egy hazai győzelmet a mexikóitól, hogy tovább növeljék a holland fiatal bajnoki esélyeit Lewis Hamiltonnal szemben.

    Pérez idén úgy utazhat Mexikóba, hogy most minden esélye megvan hazája nagydíjának megnyerésére. Az autója a mezőny egyik, hanem a legjobb autója és a mostani formájára sem lehet panasz, mert a legutóbbi két futam mindegyikén dobogóra tudott állni.

    Azonban hiába lesz ez a hazai futama Péreznek, a Red Bull elsődleges prioritása Max Verstappen és az egyéni bajnoki cím. A holland pilótának mindössze 12 pont az előnye Lewis Hamiltonnal szemben az egyéni bajnokságban és ebből kifolyólag a Bikák nem engedhetik meg maguknak, hogy ne maximalizálják a lehetőségeiket öt futammal a bajnokság vége előtt.

    Emiatt pedig elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, hogy ha a két Red Bull az első két helyen haladna a Mexikói Nagydíj folyamán Pérez, Verstappen sorrendben, akkor az energiaitalosok még a mexikói hazai győzelmét is elvehetnék, csak azért, hogy maximalizálják Verstappen megszerezhető pontjainak a számát.

    Pérez szerint, ha ez a helyzet bekövetkezne, akkor a Red Bull „nagyon nehéz helyzetben találná magát” döntéshozás szempontjából. A mexikói szerint ezt akkor kell majd mérlegelnie a csapatának, ha a versenyen tényleg ilyen sorrendben haladnának majd az élen.

    „Először meg kell látnunk azt, hogy milyenek lesznek a körülmények a versenyen” – véli Pérez, aki már nagyon várja a hazai versenyét. „Mindannyian versenyzők vagyunk, akik egy csapatnak dolgoznak, ami miatt az ő érdekük a legfontosabb.”

    „Ha pedig létrejön ez a kép, akkor megláthatjuk majd a versenyzés szépségét is: a csapat másodpercek alatt meg fogja hozni a döntést, még akkor is, ha az nagyon nem lesz egy könnyű dolog.”

  • Sergio Perez tűkön ül hazai versenyére várva

    Sergio Perez tűkön ül hazai versenyére várva

    Minden egyes versenyző szívesen versenyez hazai nagydíján, nincs ezzel másként Sergio Perez sem, aki nagyon várja már a Mexikói Nagydíjat.

    2019 után tér vissza a Forma-1 mezőnye Mexikóba, így a hazai versenyző, a Red Bullt kormányzó Sergio Perez érthető módon nagyon izgatott emiatt. Ráadásul még jó formában is érkezik haza.

    „Hihetetlenül izgatott vagyok a verseny miatt, nagyon várom már” – fogalmaz Perez. „Az ország mindig is nagyon támogatott a karrieremben. Éppen ezért nagyon szeretek itthon versenyezni minden egyes alkalommal, hogy erre lehetőségem van. Az embereket mindig lenyűgözi az a támogatás, amit itthon kapok, de ez így van a kezdetektől fogva. Jó az a tudat, hogy végre van egy olyan autóm, amivel lehetőségem van jó eredményt elérni hazai pályán. A cél most a lehető legjobb felkészülés, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég.”

    Perez új sisakdizájnnal is készül hazai futamára. „Szerettem volna, ha ez egy különleges pillanat lesz. Beszéltem a tervezővel, hogy mit szeretnék, és előjött ezzel a hihetetlen mintával. Talán ez a kedvencem azok közül, amiket eddig viseltem. Szerettem volna a saját színeimet nagyobban és látványosabban megmutatni, hiszen a sisakom dizájnjával is próbálom képviselni a mexikói kultúrát és a népemet. Alig várom már, hogy viselhessem!”