Címke: Sergio Perez

  • Pérez kifejtette, mihez kezdett volna, ha nem F1-es pilóta lenne

    Pérez kifejtette, mihez kezdett volna, ha nem F1-es pilóta lenne

    Sergio Pérez arról beszélt, milyen lenne az élete, ha nem sikerült volna motorsportos karriert kiépítenie.

    A mexikói 2011 óta tagja a Forma-1 mezőnyének megszakítás nélkül, ezalatt megfordult a Sauber, a McLaren és a Force India csapatánál is, most pedig a Red Bull alkalmazásában áll. Két futamgyőzelem áll a neve mellett, egyszer a Force India utódjának számító Racing Point színeiben nyert, egyszer pedig a Red Bulléban.

    Pérez az eddigi karrierjére a Red Bullt szponzoráló TAG Heuer podcastjében beszélt, itt került szóba az is, hogy valószínűleg jogi, vagy pénzügyi pályát választott volna, ha nem jött volna össze a motorsportos pálya.

    „Szeretem az adrenalint, és ezek a munkák azzal járnak” – kezdte. „Olyasvalaki lennék, aki a sporttal foglalkozik, azt is mondhatnám, valószínűleg egy ügyvéd, aki segít a sportolóknak a szerződések megkötésében, vagy egyfajta menedzser. Nagyon szeretek a sporttal együtt élni, azon gondolkodni, hogyan lehetsz jobb és jobb.”

    Később arra terelődött a szó, hogy Pérezt követhetik-e gyermekei egy esetleges autósportos életpályával.

    „Ez egy kemény, nagyon kemény karrier” – folytatta. „Azt hiszem, a csúcsra érés, vagy a sportág legmagasabb szintjére jutás minden esetben sokat követel az embertől. De úgy gondolom, hogy ha a gyerekeim hajlandóak erre, és hajlandóak mindent beleadni, hogy sikeresek legyenek, hogy nagyon fiatalon nagyon profik legyenek, akkor több mint boldogan támogatom őket. Én minden támogatást megkaptam a szüleimtől, így a gyerekeimnek is ugyanezt fogom átadni. Számomra nem számít, hogy Forma-1-es versenyző vagy ügyvéd akar-e lenni, támogatni fogom őket, bármit is akarnak csinálni, de arra fogom ösztönözni őket, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Ha nincs is meg a tehetségük ahhoz, hogy a legjobbak legyenek, legalább annyit kell megtenniük, hogy mindent beleadjanak, és számomra ez a legfontosabb.”

  • Albon bejelentése feltüzelte Latifit

    Albon bejelentése feltüzelte Latifit

    Mivel korábban csapattársak voltak, Jost Capito úgy véli, hogy Alex Albon érkezése a Williamshez motivációt jelent Nicholas Latifinek a következő szezonban.

    A páros 2018-ban csapattársként versenyzett a DAMS-nál a Forma-1 utánpótlás-sorozatában. Itt öt futamgyőzelmet szereztek közösen, mielőtt végül mindkét pilóta lehetőséget kapott a motorsport legfelsőbb kategóriájában.

    Albon a Red Bull tartalékversenyzője volt, majd egy év kihagyás után tér vissza a Williamsszel a mezőnybe. A Mercedeshez igazolt George Russell helyére jön, és újra Latifi partnere lesz, ezúttal már a Forma-1-es rajtrácson.

    A kanadai önbizalma 2021 második felében egyre nőtt, ahogy a szezon előrehaladtával egyre kisebb lett a különbség közte és Russell között. Állítja, hogy a lemaradás csapattársával szemben sosem volt olyan nagy, mint amilyennek olykor tűnt. A 2022-es duónak azt mondták, hogy a szezon kezdetétől fogva egyenlő bánásmódban részesülnek majd. A Williams csapatfőnöke szerint gyümölcsöző lesz a kettejük közötti együttműködés. Capito a GPFansnek adott interjút:

    „Már 2018-ban csapattársak voltak a Formula 2-ben, és nagyon megbecsülik egymást. Nicky kifejezetten boldog volt, amikor megtudta, hogy Alex csatlakozik a csapathoz. Azt hiszem, ez még motivációs lökést is ad neki, hogy újra Alexszel versenyezhet.”

    Albon már nagyon várja, hogy újra Forma-1-es autó volánja mögé ülhessen, miután a tavalyi szezonban Sergio Perez miatt kiesett Max Verstappen mellől.

    Visszatalált a rajtrácsra, és Capito hozzátette, hogy a jelenlegi formájában jól illeszkedik a Williamshez. Pilótaként rengeteget hoz majd az asztalra – valamint az új csapattársával is pozitív a személyes kapcsolata. A csapatvezető így folytatta:

    „Alexs is így van ezzel. Nagyon boldog volt, hogy Nickyvel egy istállóban lehet, és biztos vagyok benne, hogy a kapcsolat köztük ugyanolyan jó lesz, mint George és Nicky között volt, és tudjátok, hogy Alex és George személyesen is nagyon jó barátok. Ez azt is jelenti, hogy igen hasonló a karakterük, és úgy gondolom, hogy ez a fajta jellem és viselkedés rendkívül jól illik ahhoz a Williamshez, ahol az alakulat most tart.”

  • Perez visszavonult volna, ha nem alkalmazza a Red Bull

    Perez visszavonult volna, ha nem alkalmazza a Red Bull

    Sergio Perez elárulta, hogy valószínűleg befejezte volna a Forma-1-es karrierjét, ha tavaly nem kap versenyülést a Red Bullnál.

    Amikor 2020-ban egyre erősödtek a találgatások, hogy Sebastian Vettel az Aston Martinhoz készül, Perez tudta, hogy valószínűleg ő lesz az a pilóta, aki helyet csinálhat a németnek. Pereznek nagyon kevés alternatíva állt rendelkezésre, mivel a Red Bull akkoriban úgy nyilatkozott, hogy egy második teljes szezonra is szeretné megtartani Alex Albont Max Verstappen mellett. A szezonzáró futamot követően Abu Dhabiban azonban a Red Bull mentőövet ajánlott a mexikóinak. A TAG Heuer „The Edge” podcastjában a tavalyi Mexikói Nagydíjon elért dobogós helyezéséről kérdezték eredetileg Perezt, de erre is kitért:

    „Az egy nagyon szép momentum volt nekem és a karrierem szempontjából. Ott volt mindenki, aki az első naptól kezdve velem volt. Azt se feledjük, hogy 2020 novemberében még nem volt versenyülésem. Feltehetően befejeztem volna a Forma-1-es karrieremet, ha a Red Bull nem ad lehetőséget.

    Az, hogy az összes rajongóm, a családom, az összes ember, aki az első naptól kezdve velem volt, Carlos Slim, aki az első pillanattól kezdve a pályafutásom fő támogatója, nekem adta a trófeát, így ez nagyon egyedi és igen különleges pillanat jött létre mindkettőnknek. Remek volt, de ez nem elég. Egy napon szeretném majd megnyerni a hazai nagydíjamat.”

  • Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elismerte pilótája, Pierre Gasly „fantasztikus potenciálját”, és ragaszkodott ahhoz, hogy a francia „ott lesz a szeren” az idei szezonban, ha a faenzai bázisú alakulat versenyképes autót tud biztosítani neki.

    Gasly negyedik teljes szezonját töltötte a Forma-1-ben a sportág legjobb tíz versenyzője közt, és egyéni csúcsot ért el azzal, hogy 110 pontot szerzett a pilóták bajnokságában tavaly.

    2019-ben a Red Bull Racinggel folytatott bizonytalan szezonját követően, amely idő előtt véget ért, Gasly Tost irányítása alatt újjászületett az AlphaTaurinál, és a 2020-as Olasz Nagydíjon aratott szenzációs győzelmével, valamint a tavalyi szezonban az F1-es középmezőny éléhez tartozó remek szezonjával újra a helyes útra tért.

    Tost ugyanakkor úgy véli, hogy Gaslynak még bőven van hova fejlődnie, mondta média munkatársainak a tavalyi szezon végén:

    „Elképesztő potenciál van benne. A lényeg, hogy még mindig az az érzésem, hogy fejlődhet, mert ez a döntő akkor, ha ezen a szinten vagy. Amennyiben jövőre versenyképes autót biztosítunk neki, akkor 100 százalékosan odateszi magát. A vezetéséből tanulva pedig most már van tapasztalata arról, hogyan kell beállítani az autót, miképp kell kezelni a gumikat. Érti a verseny történéseit, a rádión a kérdéseket, amiket feltesz. 2021-ben újabb nagy lépést tett előre, egy igazán nagyot, ami fontos. Még egyszer: amennyiben az autónk működik, ő is ott lesz a top pilóták között.”

    A Red Bull junior motorsport igazgatója, Helmut Marko csatlakozott Gasly dicséretéhez:

    „Mint mindenki tudja, két Forma-1-es csapatunk van, és rengeteg energiát fektetünk a divatmárkánkba, az AlphaTauriba, ott szükségünk van egy erős vezéregyéniségre. A legjobb formájában van, és egy nagyon jó B-csapatnál első számúnak lenni egészen más, mint Max Verstappen mellett második számúnak lenni egy topcsapatnál. Mentálisan ez hatalmas különbséget jelent.”

    Csak idő kérdése az, hogy Gasly kap-e még egy lehetőséget a Red Bull Racingnél. A francia pedig reménykedik ebben, árulta el a brit Expressnek:

    „Először is, nyilvánvaló, hogy a Red Bullnál van az elsőbbségem, de jelenleg úgy döntöttek, hogy Sergióval folytatják. Nem tudom, mi a tervük.

    Az a mondás, hogy valószínűleg 2023-ban adódhat egy lehetőség. Megpróbálom magam a legjobb helyzetbe hozni ehhez, de ez egy olyan egyeztetés, amiről tudjuk, hogy a Red Bull-lal kell megtárgyalni.”

  • Pérez figyelmeztet: Idővel erősebb leszek

    Pérez figyelmeztet: Idővel erősebb leszek

    Sergio Pérez első Red Bullos évét követően figyelmeztetett, hogy az új éra kezdetén immár még erősebb lesz.

    A Racing Pointtól érkező mexikói a 2021-es év elején nehezen vette fel a fonalat, de egyébként is hullámzó teljesítményt nyújtott. A GPFans-nak adott interjújában az autóhoz való alkalmazkodásáról beszélt.

    „Figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy egy teljesen más filozófiájú autóba kerültem, mint amit egész pályafutásom során vezettem” – szögezte le Pérez, aki tavalyi egyetlen győzelmét Bakuban ünnepelhette. „Ebből a szempontból ez egy lassú alkalmazkodás volt, de igen, ez egy teljesen más autó, egy teljesen más motorral. Sok mindent meg kell tanulni egy új csapattal, ahol alapvetően nincs teszt. Az első verseny előtt másfél napot töltöttem a kocsiban, de az első tesztnap aero-tesztelés volt, így az első verseny előtt semmit sem csináltam. Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, de mindent összevetve, ez egy ígéretes szezon volt. Nyilvánvalóan többet reméltem volna, de ez van. Csak tovább kell nyomnom. Voltak pozitívumok, voltak negatívumok, de minél tovább vagyunk együtt, annál erősebbek leszünk.”

    A szezon során Pérez 5 dobogót szerzett, ebből hármat egymás után, a szezon harmadik harmadában. Elismerve, hogy a szezon egészében is ez lett volna inkább az elvárás, így folytatta: „Voltak különböző apróságok, amelyek átalakíthatták volna a hétvégénket vagy a szezonunkat. Csak kipróbálok dolgokat, és végigviszem. Most végre megértettem, hogyan kell vezetni az autót, hogyan lehet kihozni belőle a maximumot. Ezért voltak sokkal jobbak az eredmények.”

  • Pérez: Horner élete a Red Bull

    Pérez: Horner élete a Red Bull

    Sergio Pérez első Red Bullnál töltött éve nem sikerült a legzökkenőmentesebben, viszont annyira helytállt, hogy hosszabbítsanak vele 2022-re is. A mexikói segítségével például végül Max Verstappen megszerezte élete első világbajnoki címét.

    Az idei évad azonban sokszor szólt a két rivális csapatvezető, Christian Horner és Toto Wolff közti szócsatáról is. Pérez pedig most egy nyilatkozatban méltatta is főnökét elköteleződéséért, amikor azt kérdezték tőle, hogy a Hornerék közti civakodás mennyire volt valódi.

    „Nos, sokféle szituációban voltunk” – mondta a GPFans-nak. „Ők a fő versenytársaink. Totóról nem tudok sokat, hogy hogyan dolgozik. De ami Christiant illeti, a Red Bull Racing az ő élete. Ez a mindene. Mindent odaad érte. Nagyon szenvedélyes, és szerintem ezt jó látni. Nagyszerű, hogy karakteres versenyzőket láthatunk. De jó látni karakteres csapatfőnököket, végül is ez is a sport része.”

  • Pérez 2022-ről: Itt az ideje még feljebb kapcsolnom

    Pérez 2022-ről: Itt az ideje még feljebb kapcsolnom

    Sergio Pérez elárulta, hogy a 2022-es szezonban szeretne még jobb teljesítményt mutatni az idei produkciójához képest. A mexikói pilóta szerint legfőképpen a kiegyensúlyozottságával voltak bajok 2021-ben és ezen javítana a leginkább.

    A 2020-as szezon végén nagyon úgy nézett ki, hogy Péreznek nem lesz helye a Forma-1-ben, azonban a Red Bull mentőövet dobott neki és leigazolta őt a küszködő Alex Albon helyére. Dr. Helmut Markóék döntése be is vált, különösen amiatt, hogy Max Verstappen lett idén a világbajnok és ebben a sikerben a mexikói is kivette a saját maga részét.

    Azonban a kétszeres futamgyőztes – korábbi elődjeihez, Albonhoz és Pierre Gaslyhoz hasonlóan – szenvedett a kezdetek során és az időmérő edzéseken nem tudott közel kerülni holland csapattársához és emiatt számos alkalommal kellett felzárkóznia a középmezőnyből.

    „Rendkívül intenzív volt” – válaszolta Pérez, amikor az első szezonjáról kérdezték őt. „Rengeteget dolgoztam a színfalak mögött is, és rá kellett jönnöm, hogy nagy nyomással jár ez a versenyzői ülés. Amikor a Red Bullnál versenyzel, minden tekintet rád szegeződik és a média is keményebben bánik az élcsapatok versenyzőivel, szóval emiatt sokkal nehezebb dolgom van, mint ha csak egy középcsapatnál versenyeznél.”

    „Nem volt könnyű megbirkózni ezzel, azonban ez a kihívás egy új szintre emelt engem és az is, hogy Max folyton egy erős viszonyítási alapot szolgáltat a számomra. Karrierem ezen szakaszában ez pedig egy nagyon fontos dolog és emiatt boldog és elégedett is vagyok.”

    A 31 éves mexikói ugyanakkor tisztában van azzal, hogy 2022-ben már egy magasabb szintet kell nyújtania és reméli, hogy ezentúl mindig képes lesz megfelelni az energiaitalosok elvárásainak.

    „Az soha nem jó, amikor nem tudsz a megfelelő pozícióba autózni egy futam során. A kiegyensúlyozott teljesítmény volt az, ami a legjobban hiányzott nálam az idei szezonban. Emelnem kell a tétet jövőre és remélhetőleg képes leszek fejlődni.”

    Pérez végül azt is elárulta, hogy Verstappennel rendkívül jó a kapcsolata és szerinte a holland pilóta „az első pillanattól kezdve egy fantasztikus csapattárs” és „nagyon jó vele együtt dolgozni.”

  • Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Vasseur: Bottas kilép Hamilton árnyékából

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur bízik benne, hogy Valtteri Bottas 2022-ben a csapatánál vezérré válik. Segít neki abban, hogy kilépjen Lewis Hamilton árnyékából.

    Bottas úgy fejezte be a Mercedesnél töltött időszakát, hogy 101 alkalommal versenyzett az Ezüstnyilakkal. Idén bejelentette, hogy a konstruktőri bajnokság kilencedik helyen álló Alfa Romeóhoz igazol honfitársa, Kimi Räikkönen helyére. A váltás lehetőséget ad a finnek, hogy egy projektet vezessen, mivel az istálló célja, hogy feljebb lépjen a rajtrácson. Ki akarják használni az F1 új aerodinamikai szabályait, ezért a szezon elején leállították a 2021-es autóval kapcsolatos munkát. A GPFansnak adott interjújában Vasseur így nyilatkozott erről:

    „Régről való a kapcsolatunk. Vezetett már nálam 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, vagy valahogy így. Tartottuk a kapcsolatot, mert közel álltam a családjához az elmúlt 15 évben is. Ugyanakkor kristálytisztán fogalmaztam, és ő elég okos ahhoz, hogy megértse, hogy nem tudjuk ugyanazt nyújtani, amit a Mercedes letett az asztalra. Az, hogy Bahreinben a pole pozícióért harcolna majd, egyáltalán nem téma. Az biztos, hogy mindig az a cél, hogy jó munkát végezzen. De a legfontosabb szerintem számára a pályafutása ezen fázisában az is, hogy a csapat középpontjában legyen.

    Ez nem sértés a Mercedesnek, hogy mindig Lewis árnyékában volt, de ha a Mercedesnél vagy, akkor Lewis árnyékában vagy. Ha a Red Bullnál vagy, Max árnyékában vagy. Ha megnézed a Max melletti pilótákat az elmúlt tíz vagy hat évben, akkor ez Gasly volt, Albon volt, vagy Pérez volt. Pérez feltehetően pedig jobb munkát végzett tavaly, mint ebben a szezonban. Kifejezetten nehéz pozíció és helyzet Max vagy Lewis csapattársának lenni. Azt hiszem, Valtteri számára pedig nem volt elég fontos, hogy vezetőként tekintsenek rá.”

    Bottas jövőre a kínai újonc Guanyu Zhou-val alkot majd egy párost, Vasseur pedig arra számít, hogy a 32 éves pilóta tapasztalata segít majd az F2-es sztár nevelésében:

    „Valtteri a saját hatalmas F1-es tapasztalatával érkezik, azzal a sebességgel, amivel szerintem a szezon második felétől kezdve nagyon erős tempót mutatott. Feltehetően azért is, mert világos rálátása van arra, hogy mit akar csinálni a jövőben, és valószínűleg sokkal nyugodtabb meg ilyesmi, remélem, hogy képesek leszünk valami jót fejleszteni. Igen magabiztos vagyok, mert elég jól ismerem őt, és egy hullámhosszon vagyunk ebben a kérdésben.”

  • Tsunoda volt az idei év rosszfiúja

    Tsunoda volt az idei év rosszfiúja

    Ha egy pilóta büntetést kap, sokszor büntetőpontokat is feljegyeznek a Forma-1-es szuperlicenszére, ha pedig összegyűlik ebből 12, akkor kap egy egyfutamos eltiltást. A RacingNews365 pedig összegyűjtötte, hogy idén közel került-e bárki ehhez a számhoz.

    Ugyan sok dolguk volt idén a versenybíróknak, de az ebben élen járó Yuki Tsunoda is csak 8 pontot szedett össze, és áprilisban máris lesz neki néhány, ami elévül. A japánt a két Red Bull pilóta követi, Sergio Pérez és Max Verstappen is 7-7 egységet gyűjtött idén, utóbbinál ott van ezek között a monzai és szaúdi Lewis Hamiltonos találkozó is.

    Akik viszont makulátlanok voltak ilyen tekintetben, az a két Ferrari pilóta (Carlos Sainz és Charles Leclerc), Mick Schumacher, illetve Daniel Ricciardo. Ők voltak négyen, akik egyetlen büntetőpontot sem kaptak.

    A teljes mezőny itt látható:

    Versenyző Büntetőpont Leghamarabbi lejárat
    Yuki Tsunoda 8 2022.04.18
    Sergio Perez 7 2022.04.18
    Max Verstappen 7 2022.09.12
    Nicholas Latifi 6 2022.06.06
    Sebastian Vettel 6 2022.03.28
    Nikita Mazepin 6 2022.05.02
    Lance Stroll 5 2022.04.18
    Lando Norris 5 2022.06.05
    Valtteri Bottas 5 2022.06.27
    Pierre Gasly 3 2022.05.09
    Antonio Giovinazzi 3 2022.04.07
    Fernando Alonso 2 2022.10.10
    Kimi Raikkonen 2 2022.04.07
    Lewis Hamilton 2 2022.07.18
    Esteban Ocon 1 2022.09.12
    George Russell 1 2022.07.17
  • „Pérezt 20 éve szétszedték volna egy ilyen manőverért”

    „Pérezt 20 éve szétszedték volna egy ilyen manőverért”

    Juan Pablo Montoya szerint az ő korában egyáltalán nem fogadták volna örömmel azt a fajta segítséget, amit Sergio Pérez nyújtott Max Verstappen számára a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon.

    A kolumbiai pilóta 2001 és 2006 között volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének és ebben az időszakban számtalan alkalommal tört borsot az egyeduralkodó Michael Schumacher orra alá a pimasz előzéseivel.

    A Red Bull mexikói pilótája igazi csapatjátékosként viselkedett Abu Dhabiban, amikor a frissebb gumikon érkező Lewis Hamilton megérkezett mögé. Pérez ugyanis másfél körig maga mögött tudta taratani a hétszeres világbajnokot, aminek köszönhetően a bajnoki címért harcoló csapattársa fel tudott zárkózni közvetlenül mögéjük. A holland meg is köszönte csapattársa szívességét és a rádióban azt mondta, hogy „Checo egy legenda”.

    Azonban amíg a Milton Keynes-i istállónál szinte kivétel nélkül mindenki agyondicsérte Pérezt, addig Montoya egyáltalán nem értékelte nagyra a mexikói taktikáját, mert szerinte ekkor a saját csapattársa érdekeit képviselte a sajátjai helyett.

    „Kicsit vicces, hogy egyes emberek a másik szemszögből nagyra értékelik Pérez cselekedetét” – véli a Williams és a McLaren egykori pilótája. „Azt hiszik, hogy ’Úristen, Pérez micsoda szolgálatot tett azzal, hogy feltartotta Hamiltont Max kedvéért.’”

    „Ha egy másodszámú pilóta 20 évvel ezelőtt csinált volna valami hasonlót, kicsinálták volna. Ha Barrichello segítette volna így Schumachert, akkor mindenki lenézte volna őt, mert feladott érte egy győzelmet vagy egy fontos pontszerző pozíciót.”

    „Régen ez nagy drámának számított, most meg már óriási dolog, hogy ha valamelyik csapattárs ilyen szinte tudja segíteni a másikat, hogy az útjába tud állni a rivális versenytársának.”

    „Őszintén, a Verstappen szurkolók többsége azt gondolhatta, milyen jó, hogy Checo segített neki, amíg a Hamilton drukkerek a fejüket vakarva kérdezhették maguktól, hogy Pérez miért is avatkozott bele ezzel a bajnoki csatába.”