Helmut Marko tisztában van azzal, hogy elveszíthetik Pierre Gaslyt, ha nem ültetik vissza a Red Bullba, Max Verstappen mellé.
A francia versenyző már szerencsét próbált a Red Bullban, ám a teljesítménye miatt az osztrák csapat visszarakta őt év közepén a Toro Rossóba. Alex Albonnak szavaztak bizalmat, ám a holland mellett ő sem tudta megváltani a világot.
A 25 éves versenyző viszont nem szeretne karrierje végéig a faenzai kis csapatnál versenyezni. Szerződése 2023-ban jár le, így ha addig nem kap lehetőséget a Red Bulltól, akkor tovább állhat.
Ezzel a ténnyel az osztrák tanácsadó is tisztában van.
„Ha lejár a szerződése, és nem tudunk neki lehetőséget biztosítani, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük őt. Ezt viszont nem akarjuk.” idézi Marko szavait Formula1.news.co.uk.
Gerhard Berger nemrég kiállt Gasly mellett. Az osztrák ex-versenyző szerint a francia megérdemelne még egy esélyt a Red Bullnál. A Bikák tanácsadója egyetért honfitársával, de mérlegelniük kell először is a két versenyző (Pérez és Gasly) teljesítményét.
„Gerhardnak igaza van, de jelenleg érvényes szerződésünk van Checóval (Sergio Pérez). Fel kell mérnünk a teljesítményüket. Az év közepéig van erre időnk.”
„Egy ilyen korai időpontban, mikor mindkét versenyzőnek 0 pontja van, nem lehet direkt utasításokat adni. Ez az autó jobban fekszik neki, jobban érzi magát benne, és ismeri a csapatot is. Nagyon örülünk neki, hogy fejlődni tudott.”
Ralf Schumacher úgy véli, hogy az idei szabályváltoztatások Sergio Pérez kezére játszottak abból a szempontból, hogy közelebb tudott kerülni csapattársához, Max Verstappenhez.
A holland tavaly egy időmérő kivételével mindig gyorsabb volt Péreznél és a pontszámok tekintetében is egy jó 200-zal többet gyűjtött nála. Ugyan idén is előrébb tart, de ez részben a mexikói balszerencséjének köszönhető, aki legutóbb Szaúd-Arábiában igen jól kontrollálta a futamot a pole-ból indulva, mígnem elérkezett a szerencsétlenül alakuló kiállása.
„A Red Bullnál látszik, hogy Pérez közelebb került Verstappenhez” – mondta a német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher. „Sok mindent változott ott erre a szezonra. Péreznek nem volt szerencséje a safety carral Szaúd-Arábiában. Elöl volt, és megvolt a tempója. Hogy ez elég lett volna-e a győzelemhez, abban nem vagyok biztos. De biztosan a dobogón végzett volna.”
A Forma-1-es pályafutását 2007 végén befejező Schumacher Verstappenről is elmondta a véleményét, akitől valamilyen szinten többet várt a Leclerc elleni csatában.
„Verstappennél Jeddah-ban feltűnő volt, hogy a 27-es kanyar előtt háromszor is megpróbált előzni úgy, hogy Leclerc aztán a rajt-cél egyenesben a DRS segítségével mindig visszaelőzte. Ez érthetetlen volt számomra és kicsit meglepődtem. Úgy gondoltam, hogy Verstappen tavaly nagy lépést tett a jó irányba az előzési manőverek terén. Szaúd-Arábiában és Bahreinben viszont nem csinálta olyan jól. Helmut Marko azt mondta, hogy Verstappen a mérnökével együtt tervezte ezt meg, de szerintem nagyon furcsa volt. Véleményem szerint még mindig kell valamit tennie, hogy javuljon, mert majdnem tönkretette a gumijait” – zárta gondolatát.
A Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz egy kétes ügy után kényszerült kiszállni a győzelemért vívott csatából.
A spanyol Ferrarija épphogy csak Pérez autója előtt lépte át a biztonsági autós vonalat, de csak az újraindítás után cseréltek helyet az egyértelmű döntés ellenére, amivel mindketten leszakadtak a versenyben vezető párosról.
Mire megtörtént a helycsere, Max Verstappen és Charles Leclerc már a bűvös, egy másodperces határon kívül jártak.
„Ami a vonalnál történt Checóval, az első dolog lesz, amiről az FIA-val beszélnünk kell. Ő elvesztette az esélyt, hogy velem küzdjön az újraindításnál, én pedig nem tudtam Max után menni amiatt, hogy nem a safety car alatt cseréltünk helyet.” – magyarázta Sainz.
„Sok körünk volt rá. Az FIA azonban nem engedte meg. A versenyzés és az Forma-1 érdekében az ilyeneknek gyorsabban, és hatékonyabban kell mennie.”
Annak ellenére, hogy külső tényezők hátráltatták, Sainz nem hiszi, hogy esélye lett volna a győzelemre.
„Még mindig nem voltam Charles és Max szintjén, bár közelebb voltam, mint Bahreinben. Biztos vagyok benne, hogy az a négy másodperc, amit a versenyben veszítettem [hozzájuk képest] további kivizsgálást igényel. Az ilyet ki kell vizsgálni, mert sok időről van szó, és közelebb lehettem volna. Márpedig szerettem volna őket csatázni látni.”
Ha szám szerint nem is feltétlenül, morálisan mindenképp segített volna Sainznak, aki még mindig vár arra, hogy idén először csapattársa előtt végezzen.
215 próbálkozás után Sergio Pérez végre pole pozíciót ünnepelhetett a Szaúdi Nagydíj szombatján, azonban a vasárnap csalódáskeltően sikerült számára.
Pedig az első kiállásáig minden rendben ment, kontrollálta a futamot az élen, ám ahogy kiment kereket cserélni, pont jött a safety car, így minden más riválisa nyert egy ingyen kiállást vele szemben, és máris csak a 4. helyen találta magát, és ott is ért végül célba.
A balszerencsés futam után Pérez a Sky Sports-nak nyilatkozott: „Ez csak versenyzés. Előbb jöttünk ki a bokszba, a dolgok jól néztek ki, de sajnos Latifi a falba vágta. Ilyen a versenyzés, minden rendben lesz. Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a versenyt.”
A mexikói annyira rosszul jött ki a kiállásokból, hogy még a Leclerc-re váró Carlos Sainz is éppen megelőzte. A spanyol egy nagyon kevéssel előbb ért el a második safety car vonalhoz, így övé lett a harmadik hely, hiába előzte meg akkor Pérez, később vissza kellett engednie. A Red Bull pilótája ezt nem is kifogásolta, inkább próbál előre tekinteni és örülni csapattársa győzelmének, főleg a legutóbbi kettős kiesésük után.
„Ez nagyon pozitív a csapat számára, és nagyon örülök Maxnak. Nagyszerű, hogy a Red Bull ismét ott van a dobogón” – zárta gondolatát.
A kalandosan alakuló szaúdi hétvége versenyének 18 fő vágott neki. A tegnapi időmérőn Mick Schumacher autója annyira összetört, hogy azt esélytelen volt mára rendbe hozni. Yuki Tsunoda autójával pedig a rajtrácsra kivezető körön akadt probléma.
A pole-t némileg meglepetésre Sergio Pérez szerezte meg, ő indulhatott az első rajtkockából, mellőle pedig a szezonnyitó győztese, Charles Leclerc. Mögöttük Sainz és Verstappen sorakoztak fel, majd Ocon és Russell következett. Mindeközben Hamilton csak a 15. rajthelyet foglalhatta el.
Magnussen, Hamilton és Hülkenberg kemény gumikeverékekkel várta a rajtot, míg mindenki más közepessel kezdett.
Péreznek sikerül elsőként fordulnia az első kanyarban, míg Verstappen megelőzte Sainzot. Zhou a mezőny legvégére esett vissza, míg a 9. helyről induló Gasly-t előbb Magnussen, majd Norris is megelőzte. Pár kör múlva pedig Russell lépett előre az 5. helyre, Oconnal szemben.
A 6. és 7. helyen a két rózsaszín Alpine ütközött össze hajszál híján, mikor Alonso lassan előzni készült, Ocon azonban az utolsó pillanatban elé mozdult. Nem sokkal később újra próbálkozott a csapattárs megelőzésével, de nem járt sikerrel, így azonban lassan elszakadtak az előttük haladó Russelltől, és lassan Bottas kezdett közeledni mögöttük. A 7. körben végül sikerült a spanyol manővere, bár Ocon nem könnyítette meg a helyzetét.
A következő körben Ocon visszavette a pozíciót, azonban ezt a pályán kívül sikerült neki, ezért hamarosan visszaengedte maga elé a spanyolt. Így azonban lesipuskásként tényleg megérkezett Bottas, sőt lassan Magnussen is Ocon mögé.
A 11. körben Magnussen kísérelt meg egy Bottas előzést, de nem járt sikerrel.
Ocon továbbra is Alonso támadásával volt elfoglalva, de ismét kívül csúszott a pálya határain. Ennek az lett a vége, hogy a 14. körben Bottas előzte meg Ocont.
Stroll és Albon kezdte meg a kerékcserék sorát a 14. kör végén, eközben Gasly megelőzésével Hamilton feljött a 10. helyre.
Zhou pályaelhagyással szerzett előny miatt 5 másodperces büntetést kapott.
A Ferrari elhintette a 15 kör végén, hogy kerékcsere következik, amire a Red Bull is reagált és Pérez érkezett kerékcserére, Leclerc azonban kint maradt a pályán.
Latifi a falban végezte
A 16. körben aztán virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, mert Latifi összetörte a Williamsét.
LAP 16/50
⚠️ SAFETY CAR ⚠️
Latifi has hit the barriers exiting the final corner
Ez a Ferrarinak kedvezett, mert kevesebb időveszteséget jelentett a VSC alatti kerékcsere. Főleg, hogy közben ezt valós biztonsági autós fázisra váltották. Szépen sorban érkeztek is a versenyzők kerékcserére.
Sainz arra panaszkodott rádión, hogy mikor jött ki a boxutcából, Pérez felpréselte őt a falra.
Így az élen Leclerc-Verstappen-Pérez-Sainz sorrend alakult.
A 20. kör végén távozott a safety car. Leclerc jól indított, megtartotta az első helyet, Sainz azonban elment Pérez mellett, miután szóltak a mexikóinak, hogy az imént a boxkijáratnál jogtalanul vágódott be a spanyol elé.
A 24. körben aztán Magnussen megelőzte Hamiltont, a következő körben azonban a hétszeres világbajnok visszavette tőle a 6. helyet.
Zhou eközben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert a korábbi 5 másodperces büntetést nem töltötte le időben.
Megadta magát egy Alpine, egy McLaren és egy Alfa Romeo
A 34. körben Alonso megelőzte Magnussent a 7. helyért, két körrel később azonban Magnussen visszaszerezte a pozícót. Hamar kiderült, hogy valójában megadta magát a spanyol autója.
Szinte rögtön utána Ricciardo alatt állt meg a McLaren, majd Bottas autóját tolták be a boxba és kényszerült feladni a versenyt.
VSC lépett életbe. Alonso azonban idegesen nyugtázta, hogy nem tud kimenni kerékcserére, mert addigra bezárt a boxutca. Magnussennek és Hülkenbergnek azonban még sikerült időben a boxkiállás.
A 41. körben folytatódott a verseny, Hamilton gyorsan ki is ment a boxba, lecserélni a Pirelliket. Magnussen mögé tért vissza a 12. helyre.
Ismét Verstappen-Leclerc adok-kapok
Verstappen Leclerc-t üldözte, és ahogy a szezonnyitón, ismét adok-kapokba kezdtek. A 42. körben a DRS segítségével sikerült az előzés, ám a célegyenesben Leclerc visszavette a vezetést.
Egy körrel később Verstappen az utolsó kanyarhoz közeledve ismét Leclerc nyakában volt, mellé ért, de fékezett, és Leclerc maradt az élen.
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
A 46. körben a holland ismét megérkezett a Ferrari mögé, úgy intézte, hogy nyithassa a DRS-t, és megelőzte a monacóit.
Mindeközben Albon és Stroll akadtak össze, de „csak” sárga zászlóra volt szükség.
A végsőkig tartott Verstappen és Leclerc csatája, de már nem történt változás.
A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. Őket Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton követi a pontszerző helyeken.
Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.
Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.
Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.
Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:
„Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.
„Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”
Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:
„Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.
Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”
Charles Leclerc-nek ezúttal be kellett érnie a második rajthellyel Szaúd-Arábiában, azok után, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon az övé lett a pole-pozíció. A monacói fiatal már azt hitte, hogy az övé az első rajtkocka, azonban legnagyobb meglepetésére, nem Max Verstappen, hanem Sergio Pérez húzta keresztül a számításait, akinek természetesen gratulált is az edzés végeztével.
„Rendkívül elégedett vagyok az utolsó gyors körömmel, azonban úgy tűnik, hogy ez nem volt elég az első rajthelyhez” – értékelt a háromszoros futamgyőztes Ferrari pilóta a Jeddah-i éjszakában.
„Ez az időmérő arról szólt, hogy a pályán tartsam az autót és hogy ne vétsek egyetlen hibát se. Ez összejött és a Q3-ban mindent beleadtam és többé-kevésbé sikerült is összeraknom a gyors kört.”
A Ferrarik ismételten rendkívül gyorsak voltak az időmérő edzés során. A Q3 első próbálkozásai után Carlos Sainz állt az élen, azonban Leclerc második nekifutásra átvette a vezetést, de a végén Pérez 25 ezredmásodperccel elhalászta tőle a pole-pozíciót. A monacói pedig nem tehetett mást, csak gratulálni tudott a Red Bull pilótájának, aki ezzel a saját és hazája első F1-es rajtelsőségét is megszerezte.
„Nem számítottam arra, hogy Checo is képes lesz tartani velünk a lépést” – folytatta Leclerc. „Hihetetlen kört ment, szeretnék gratulálni neki az elképesztő munkájáért, amit ma véghez vitt. A holnapi nap megint más lesz és remélhetőleg egy jó rajttal fogjuk majd indítani a versenyt.”
Meg merjük kockáztatni azt, hogy Sergio Pérez élete körével szerezte meg Forma-1-es pályafutása első pole-pozícióját a Jeddah Corniche Circuit-en, Szaúd-Arábiában. Az edzés során mindkét Ferrari nagyon gyors volt, de a mexikói az utolsó pillanatban robbantott és 25 ezredmásodperccel megelőzte a második helyen végző Charles Leclerc-t.
„Szükségem volt pár versenyre, hogy ezt is elérjem” – nyilatkozta Pérez a kvalifikáció végén, akinek 215 verseny kellett ahhoz, hogy megtapasztalhassa, milyen érzés úgy elkezdeni egy futamot, hogy egy autó sincsen előtte.
„Lehetséges, hogy 1000 kör után sem lennék képes egy ilyet összerakni, azonban itt most minden klappolt, aminek nagyon örülök. Nem számítottunk arra, hogy esélyesek leszünk az időmérő megnyerésére, ezért inkább már a versenyre dolgoztunk a gyakorlások során. Akkor nem tudtuk tartani a tempót a Ferrarikkal, de most egy hajszálnyival meg tudtuk verni őket, ami óriási dolog a számunkra.”
Pérez olyannyira remekelt, hogy a világbajnok csapattársát, Max Verstappent majdnem 3 tizedmásodperccel előzte meg. A holland fiatal nagyon elégedetlen volt az RB18 viselkedésével, állítása szerint ugyanis a Q3-ban nem volt megfelelő tapadása a lágy keverékű abroncsokon.
A 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzése késve kezdődött, miután az első szabadedzés alatt egy rakéta landolt az utcai pálya közelében.
A Red Bull vezető tanácsadója, Dr. Helmut Marko ez után olyan megjegyzést tett szaúd-arábiai rakétatámadással kapcsolatban, hogy azzal sokakat magára haragított, leginkább a mexikóiakat.
Egy észak-dzsiddai üzemet – amelyet a szaúdi olajipari óriás, az Aramco üzemeltet – találta el a rakéta. A csapásról készült felvételek ellepték a közösségi médiát, és a houthi fegyveresek vállalták a felelősséget a támadásért, azt állítva, hogy „egy rakás szárnyas rakétát” lőttek ki különböző szaúd-arábiai célpontokra. Azt is állították, hogy a támadás során drónokat használtak, és megfogadták, hogy továbbra is támadni fogják Szaúd-Arábiát.
„A fegyveres erőink nem fognak habozni a katonai műveletek kiterjesztésével, amíg az amerikai-szaúdi agressziónak véget nem vetnek és az ostromot fel nem oldják” – mondta pénteken a Houthi katonai szóvivője.
A támadásra reagálva Dr. Marko a következőt találta mondani:
„Max nem fél, de Perez nagyon fél. Bár ez nem olyan szokatlan, ha az ember megszokta, hogy Mexikóvárosban él”.
Az F1-rajongók gyorsan lecsaptak a megjegyzésre, legtöbbjük teljesen helytelennek tartja azt.
Valaki azt követelte, hogy Dr. Markót zárják „idősek otthonába” zárják, míg egy másik kommentelő egyszerűen „hülyének” nevezte.
Néhány spanyol nyelvű közösségi média felhasználó azonban megvédte a Red Bull tanácsadóját, azt sugallva, hogy amit mondott, az sajnos megállja a helyét.
Mexikót régóta sújtjáka a drogkartellek által elkövetett erőszakos cselekmények, és a civilek gyakran kerülnek kereszttűzbe, sőt néha szándékosan célba is veszik őket.
A Forma-1 közölte, hogy nem tervezi a 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj lemondását a Houthi fegyveresek további támadásainak veszélye ellenére sem.
Jean Alesi úgy véli, hogy a Mercedes új felállása nem lesz jövedelmező.
A francia ex-versenyző szerint a legjobb lóra a Ferrari tett, ugyanis nekik van a legerősebb párosuk. Charles Leclerc és Carlos Sainz a szezonnyitón az első két helyen végzett, ám a spanyol eredményéhez Max Verstappen kiesése is kellett.
„Sergio (Pérez) nem gyakran harcol az élen. Lewis (Hamilton) még mindig be akarja bizonyítani azt, hogy ő a legerősebb, George (Russell) viszont le akarja győzni a hétszeres világbajnokot. Ez így nem fog működni.” – nyilatkozta Alesi a Corriere della Serrának.
A Scuderia egykori versenyzője a vörösök pilótáiról jobban kifejtette a véleményét:
„Egy olyan autót alkottak meg, ami mindenhol jól teljesíthet. Ez a legszebb konstrukció az egész mezőnyben. Leclerc és Sainz személyében a Ferrari rendelkezik a legjobb párossal. Leclerc félelmetes versenyt futott. Háromszor is megelőzte Verstappent. Ehhez nemcsak jó autóra, ha nem egy kiváló versenyzőre is szükségük volt. Sainz mindig nyugodt és nagyon következetes. Néha túl sokat akar, és így időt veszít, de Bahreinbe jól vezetett.”