Sergio Pérez a rossz helyen volt rossz időben az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjén, melynek eredménye a sprintfutam rajtrácsát határozta meg.
A mexikóit sokszor zavarták meg a piros zászlók, melyet rekordszámú, öt alkalommal lengettek az edzés során. Pérez végül hetedik lett, de a sprintfutamon ezen szeretne még kozmetikázni.
„Úgy tűnik, nem akart működni a dolog a mai napon” – mondta az edzést követően csalódottan. „Fontos volt a gumik megfelelő hőmérsékletre hozása, és úgy tűnt, hogy nem tudtuk a megfelelő kört összerakni.”
A Q3-ban egyetlen értékelhető kört tudott összerakni, amikor épp indult volna a másodikra és melegítette a gumikat, jött a piros zászló.
„Elégedett vagyok az autó tempójával, várom a holnapot” – zárta gondolatát a Red Bull-versenyző.
A világbajnok Max Verstappen agresszív vezetési stílusa jelenthet kihívást a 2022-es új generációs autókkal. Ez a Red Bullnál tanácsadó Dr. Helmut Marko véleménye, aki szerint a Ferrarinál ellentétes helyzet áll fenn, ahol Charles Leclerc egyértelműen sokkal magabiztosabban bánik az autóval, mint Carlos Sainz. Marko az f1-insider.com-nak nyilatkozott:
„Nálunk pont fordított a helyzet: Sergio Perez sokkal közelebb áll Maxhez, mint 2021-ben. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a kevesebb leszorítóerővel rendelkező új autók egyes pilótáknak jobban fekszenek, mint másoknak. Sainz intelligens és nagyon keményen dolgozik, és le tudja dolgozni a lemaradását. Perez kifejezetten elégedett az autóval, míg Max nehezebbnek érzi. Még nem találta meg a megfelelő egyensúlyt, ezért nincs meg a maximális bizalma az autóban. Az agresszív vezetési stílusa sem igazán passzol az új autókhoz.”
Arról is beszélt, hogy ő személy szerint jobban örülne egy Red Bull kontra Ferrari direkt küzdelemnek 2022-ben, mint a Mercedesszel való újabb kiélezett rivalizálásnak, árulta el az Österreichnek:
„A Ferrari jobban illik hozzánk szenvedély és mentalitás tekintetében. A Mercedes sokkal inkább pénzügyileg befolyásolt.”
A Miami Nagydíj május 8-án debütál majd a Forma-1-es versenynaptárban – ha végül le nem fújják…
Ezt beharangozván a Red Bull készített egy promóciós videót, melyben az amerikai kontinensről származó (Mexikó) versenyzőjük, Sergio Pérez kapott főszerepet.
A sztori szerint a csapatfőnök Christian Horner közli a New Yorkban tartózkodó versenyzővel, hogy hamarosan Miamiban kellene lennie. Checo megállapítja, hogy a New York – Miami táv gyalog 440 órába, autóval 20 órába telne. GPS-e azonban tud még egy alternatívát: F1-es autóval csak 11 óra az út. Így hát utóbbit választja.
Overálban fut el az utcán parkoló Red Bullhoz és útnak indul.
Kalandos útját egy aligátor megjelenése is nehezíti, de végül elzavarják, Pérez pedig vízisízni is besegít…
Megjegyzés: A Red Bull miami fotói decemberben készültek, feltételezhetően a videó is akkor készült.
Sergio Pérez az új pályákkal kapcsolatban nyilvánult meg nemrég, a jövő évben érkező las vegas-i pálya bemutatásának apropóján.
A harmadik amerikai nagydíjnak otthont adó Las Vegas szombat esti időpontban rendez futamot, a pálya pedig végighalad a híres Las Vegas Stripen. A Red Bull mexikóija nyilvánvalóan izgatott a világ egyik legikonikusabb turistacélpontja miatt, de azt is hangsúlyozta, hogy a Forma-1-nek kapcsolatban kell maradnia a gyökereivel és a történelmi pályáival.
„Először is úgy gondolom, hogy nagyszerű, hogy a Forma-1 egy másik kontinensen is ennyire fejlődik” – kezdte a pozitívumokkal Pérez a Motorsportweeknek nyilatkozva. „Ez egy nagyszerű lehetőség a Forma-1 és a sportág számára. Azt hiszem, mindannyian profitálni fogunk belőle. Szóval ez fantasztikus. Ugyanakkor jó lenne megőrizni a sportág történelmét, és szükségünk van arra, hogy a történelmi pályák mindig velünk legyenek. És gondoskodnunk kell arról, hogy amikor új helyszínekre megyünk, valóban legyen karakterük a pályáknak. Úgy éreztem, hogy néhány új pályának nincs meg a maga jellegzetessége. Szóval ez nagyon fontos lesz.”
Vegasszal kapcsolatban azonban nincsenek kifejezett aggodalmai Péreznek, szerinte remek kombinációt fog alkotni az ottani éjszakai élettel és azzal, mennyire népszerű célpont. Ezenkívül további előnyöket is lát az amerikai futamok növekvő számában.
„A Forma-1 egy kicsit amerikaibbá válik, így mindenképpen közelebb kerül Mexikóhoz” – folytatta. „Lehet, hogy végül otthon fogok élni. Szóval ez nagyszerű. Nagyszerű látni, hogy a sport mennyire növekszik az Államokban, illetve egész Amerikában. Úgy gondolom, Vegas fantasztikus lehetőség lesz a sportágnak és a rajongóknak, hogy láthatják az autókat, az egész F1-et. Szerintem ez egy nagyszerű kombináció. F1 és Las Vegas, ez fantasztikus.”
Dr. Helmut Marko szerint Max Verstappen és Sergio Pérez hasonló szintet képviseltek az Ausztrál Nagydíj folyamán.
Az előző három szezon során a Bikák holland kiválósága első számú versenyzővé lépett elő és a tavalyi szezonban világbajnoki címet is tudott szerezni. Bárki is volt Verstappen csapattársa az évek alatt, mindig problémát jelentett az a számukra, hogy felvegyék a ritmust 2021 világbajnokával, azonban Pérez a tavalyi szezonban tisztességesen helyt tudott állni és sokat is tudott segíteni Verstappennek.
A mexikói pilóta a jó formáját át tudta menteni 2022-re is, ugyanis a második futamon pole-t tudott szerezni Jeddah-ban, Ausztráliában pedig a második helyen intették le az 58 körös futam végén. Ugyan ehhez a csapattársa kiesése is kellett, de Pérez az egész hétvége során stabil volt és nagyon úgy fest, hogy nagyon jól érzi magát az idei autóban.
Marko pedig nem győzte dicsérni a kétszeres futamgyőztes mexikóit a melbourne-i hétvégét követően. Az osztrák szaktanácsadó szerint Pérez olyan versenyt futott, mint amit ő prognosztizált és azt is hozzátette, hogy Verstappennel egy szinten volt.
„Checo egy remek versenyt teljesített, egy szinten volt Max-szel” – nyilatkozta Mark az ORF-nek. „A rajtnál ugyan veszített egy pozíciót a remekül startoló Lewis miatt, de onnantól kezdve végig jól ment.”
Marko figyelmét az sem kerülte el, hogy Pérez 2021-hez képest az időmérőkön is előkelőbb helyezéseket ér el, amivel valamilyen szinte megkönnyíti a versenyekre való dolgát. A Red Bull szaktanácsadója szerint a második helye egyfajta kármentés volt a Red Bull számára, mert ezzel maximalizálta a lehetőségeiket.
Az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy Pérez annak tükrében is remekelt, hogy a biztonsági autó Jeddah után ismételten nem volt kegyes hozzá és le kellett gyűrnie az emiatt elé kerülő George Russellt, aki az Albert Parkban megszerezte
A nemzetközi sajtóorgánumok így értékelték Charles Leclerc és a Red Bull teljesítményét.
A monacói versenyző rajt-cél győzelmet aratott, miközben mögötte dúlt a csata. Max Verstappen ismét kiesett technikai hiba miatt, így pozícióját Sergio Pérez örökölte meg. George Russellnek jól jött ki a Safety Car, így végül a dobogó alsó fokára ő állhatott fel.
Az Ausztrál Nagydíj eseményeiről a média a következőket írta hétfői számában:
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„A repülő herceg szétzúzta Max Verstappent. Az előző két futamon egymással harcolt a két versenyző, ám az ausztrál verseny Leclerc zsebébe vándorolt. Verstappennek csak a második biztonsági autós fázis után volt némi esélye, de a Ferrari pilótája szépen kivédekezte a támadást.”
Corriere della Serra (Olaszország):
„Leclerc és a Ferrari tökéletes, míg Verstappen katasztrófa. A herceg megnyerte a párharcot Maxszel szemben, míg az utóbbi ismét nullázott egy versenyen. Három futamból kétszer esett ki.”
Marca (Spanyolország):
„Leclerc megállíthatatlan. Carlos (Sainz) már 38 ponttal le van maradva és a harmadik helyet foglalja el a tabellán. Így a Ferrarin belüli csapatsorrend lassan egyértelmű lesz. Ez a hétvége katasztrófa volt a spanyol számára. A hibái szükségtelenek voltak, és szégyenteljesek. A dobogóra állhatott volna nélkülük.”
Guardian (Egyesült Királyság):
„Az érinthetetlen és hatalmas Charles Leclerc gondtalanul szerezte meg Ausztráliában a győzelmet. A Ferrari jó autót tett alá, így a monacói rátette mindkét kezét az idei bajnoki címre.”
Bild (Németország):
„Nehéz helyzetbe került Verstappen, három futamból már a második kiesését produkálja. A címvédés egyre trükkösebb lesz, ugyanis Leclerc két győzelmet már begyűjtött. Ez ellen nem tehet semmit Verstappen, így keserű szájízzel nézi az eseményeket.”
L’Équipe (Franciaország):
„Leclerc egy külön ligában autózott és úgy nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat. Max Verstappen és Sergio Pérez ugyan ott loholt a nyakában, ezért némi nyomás is nehezedett a monacói vállára. A sikert egy olyan pályán érte el, ami nem igazán feküdt neki, mégse ingott meg.”
Helmut Marko szerint a problémák miatt nehéz időszak vár a Red Bullra.
Max Verstappen már a hétvége elején érezte, hogy nem találja a közös hangot az autóval. Az egyensúlyra és a szemcsésedésre panaszkodott leginkább a holland pilóta. A versenyen Charles Leclerc könnyedén elhúzott előle, míg a 24 éves versenyző szenvedett tovább.
A futam utolsó harmadában viszont ismét megjelent a kisördög a Red Bullnál. Mostani áldozata Verstappen lett, aki ismét 0 ponttal zárt egy fordulót.
A Red Bull versenyzője elfogadhatatlannak találta a helyzetet, miközben Horner elárulta, hogy melyik elem volt a ludas.
Helmut Marko tovább fűzte a gondolatot, miközben nehéz időszakot jósolt csapatának:
„Szivárgott az üzemanyag, de nem tudjuk hol és hogyan. Egyszerűen sok üzemanyag távozott, ezért szóltunk rá és mondtuk azt neki, hogy meg kell állnia. Lehetőleg ott, ahol van tűzoltókészülék is.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó a német Sky-nak és a Racingnews365.com-nak, miközben hozzátette, nem a Bahreinben látott meghibásodás tért vissza.
Súlyproblémák a Bikáknál:
A meghibásodások mellett a súllyal is küzd a Red Bull. Sajtóértesülések szerint az RB18 hét kilóval haladja meg a minimum súlyhatárt (798 kg). A Bikák már léptek e tekintetben, és vannak olyan fejlesztéseik amik csökkenteni fogják az autó tömegét. Ám Marko kifejtette, ezek plusz változtatások felemésztik a szezonra szánt költségvetés nagy részét.
„Nemcsak ezekkel az ismeretlen eredetű megbízhatósági gondokkal küzdünk, hanem a súlyproblémával is. Jóval nehezebbek vagyunk a Ferrarinál. Így nehéz egyensúlyozni, még a költségvetési plafon mellett is.”
Marko mindemellett a Scuderiát is méltatta:
„Sokkal kevesebb figyelmet kell fordítaniuk a gumikra. A Ferrari külön ligát képviselt, mi sajnos egyértelműen lemaradtunk. Még úgyis, hogy Sergio (Pérez) nagyszerűen vezetett.”
Christian Horner megérti Max Verstappen frusztráltságát, és egyetért azzal, hogy nem elfogadható, ha nem fejezik be a versenyeket. A Red Bull csapatfőnökét nemcsak a holland pilóta nullázása, hanem a Ferrarival szembeni lemaradás is bosszantotta. Úgy érezte, Charles Leclerc érinthetetlen volt az Ausztrál Nagydíjon.
Max Verstappen elfogadhatatlannak nevezte az újabb nullázást (Bahreinben sem fejezte be a futamot) az Ausztrál Nagydíj után. A holland pilóta kemény szavai nem lepték meg főnökét, aki egyúttal azt is elmondta, hogy milyen problémára gyanakodnak.
„Teljességgel érthető a frusztrációja, nagyon csalódáskeltő, hogy nem fejeztük be a versenyt – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. – Még nem tudjuk, hogy mi volt a probléma, de nem gondolom, hogy a motorhoz volt köze, inkább az üzemanyagrendszerrel lehet kapcsolatos. Vissza kell kapnunk az autót, és megnéznünk, hogy pontosan mi történt. Amíg ez nem történik meg, nem tudjuk az okokat, mert nincsenek adataink és információink.”
Horner azt sem gondolta, hogy a kiesésnek köze volt a verseny előtti alkatrészcserékhez, de még egyszer kiemelte, hogy korai lenne bármit is mondani, mert amíg nem vizsgálják meg az RB18-ast, csak feltételezni tudják a probléma okát.
Horner mellett egyébként Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is az üzemanyagrendszerrel kapcsolatos problémára utalt. A 78 esztendős osztrákot Erik van Haren holland újságíró idézte a Twitteren, mondván Marko „nagyon aggasztónak” nevezte a gondokat és a Ferrari tempóját.
A Red Bull csapatfőnöke később már egyértelműbben utalt arra, hogy az üzemanyagrendszerrel volt a gond, és egy üzemanyagtankon kívüli probléma lépett fel. „Elkülönítettük az egységet, az alkatrészek pedig visszatérnek Japánba. A lehető leggyorsabban megpróbáljuk megérteni a problémát.”
Horner ezek után leszögezte, annyit azért tudnak, hogy „teljesen eltérő” problémáról van szó, mint Bahreinben, amikor a rendszerben keletkezett vákuum miatt nem jutott elég benzin a tankba. Emellett azt is elárulta, hogy az Alpha Taurinál korábban látott problémákhoz sincs köze, mert „mindegyik teljesen független a másiktól.”
A tempójuk sem volt meg
Horner kitért arra is, hogy a kiesés mellett a Ferrarival szembeni lemaradás is bosszantotta. Elmondta, hogy meglepte őket Leclerc tempója. „Miként Max is nyilatkozta, az is frusztráló, hogy nem volt meg a tempónk, Charles külön ligában versenyzett. Frusztráló, hogy nem gyűjtöttük be a második helyért járó pontokat.”
Verstappen csak a rajtnál és az újraindításoknál tudott közel kerülni a Ferrarihoz Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Max egész hétvégén nem boldogult azzal, hogy a megfelelő tartományba kerüljön az autóval. Az első gumik elég gyorsan elkezdtek hólyagosodni a versenyen, ami általában annak a jele, hogy nem tökéletes az autó egyensúlya. Charles-nak volt a legkisebb gumikopása. Amikor az autó jól van beállítva, nincsenek olyan problémák, mint ma nekünk. [Leclerc-nek] nem volt olyan mértékű hólyagosodása, sem szemcsésesése, mint a többieknek. [A nem tökéletes beállítás] kihangsúlyozta Max néhány problémáját.”
A csapatfőnök kitért a második helyet megszerző Sergio Perezre is, akinek ismét meggyűlt a baja a biztonsági autóval. „Minden elismerés megilleti Checót. Veszített a biztonsági autóval, ismét nem volt vele szerencséje, de utána végrehajtotta az előzéseket. Lewist nagyszerű manőverrel előzte meg a külső íven, majd George mellett is el kellett mennie, hogy visszaszerezze a második helyet.”
„Csapatként viszont nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy ma megelőzzük Charles-t. Az autójuk érinthetetlen volt ezeken a gumikon, ezen az aszfalton. Ezt pénteken még nem láttuk, de ma minden életre kelt az ő oldalukon.”
Perez második helye jelenthetett némi gyógyírt a Red Bullnak Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Horner kijelentette, hogy „inkább teszünk megbízhatóvá egy gyors autót, mint hogy egy megbízhatót kelljen gyorssá faragnunk. Ennek a végére kell járnunk, mert nem elfogadhatóak a kiesések.”
Végül pedig elmondta, hogy vannak olyan, úton levő fejlesztéseik, amelyek segíthetnek a megbízhatósági gondjaikon. „Most visszamegyünk Európába és magunk mögött kell hagynunk mindezt. Orvosolnunk kell a problémákat és tovább kell lépnünk” – tekintett előre.
Ugyan kikaptak a Ferraritól (legalábbis az egyiktől) az Ausztrál Nagydíj időmérőjén, Christian Horner a második és a harmadik hellyel is elégedett. A Red Bull csapatfőnöke úgy érzi, vasárnap felvehetik a versenyt a vörös autókkal, és akár a Scuderia problémái is segíthetik őket.
Nem alakult problémamentesen a Red Bullok melbourne-i időmérője. Christian Horner, az istálló csapatfőnöke ezt figyelembe véve nagyon elégedett volt Max Verstappen második, és Sergio Pérez harmadik helyezésével.
„Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel. Második és harmadik hely, a pilóták nagyon közel vannak egymáshoz. Az edzés egyes szakaszaiban úgy tűnt, bármelyikük elcsípheti a pole-t” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.
„Maxnak nagyjából három tizedmásodpercbe került az az elfékezés [az első Q3-as körében], ami nélkül nagyon közel lett volna Charles idejéhez. Checónak az energia-visszanyeréssel akadt egy kis gondja az első körében, valamint plusz egy tizedet jelentő többletüzemanyagot is cipelt. Ennek oka, hogy három mért kört akart menni. Úgyhogy meglehetősen elégedett vagyok. Charles nagyszerű kört ment, de így is ott vagyunk az első sorban és a harmadik helyen.”
Verstappen a második körével végül javított, de így is közel 3 tizedet kapott a Ferraritól, úgyhogy az elfékezés végül nem került sokba. A plusz üzemanyag nélkül Perez viszont megszorongathatta volna csapattársát, hiszen kevesebb mint egy tizeddel kapott csak ki tőle.
A mexikóinak az időmérő után még nem volt biztos a harmadik helyen, mivel a Q1-ben vizsgálat alá került sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért. Végül nem kapott büntetést, amit Horner már a kvalifikáció után sejtett.
„Jól megnéztük az esetet és továbbítottuk az információt a versenyirányításnak. Az adatokban egyértelműen látszik, hogy elemelte a gázt, ami legalább 3-4 tizedébe került. Azt hiszem, George futott ki a menekülőútra, hogy kicsit felfedezze Melbourne-t. Az elemelés nagyon világosan látszott az adatokban” – mondta a csapatfőnök.
A Red Bull vezér a holnapi futamról is szót ejtett, és utalást tett arra, hogy az ő autójuknál sokkal jobban pattogó Ferrari emiatt akár hátrányban is lehet.
„Okozott nekik egy kis fejfájást a pattogás az egyenesekben. És amit nem tudunk, hogy a versenyen ennek lesz-e hatása a gumikopásra és egyebekre, hiszen az edzésen futott megtankolt autós etapok ehhez nem voltak elég hosszúak. Szerintem kemény lesz ellenük a harc. Nagyon-nagyon gyors az autójuk, de szerintem felvehetjük velük a versenyt. Majd meglátjuk, mennyire lesznek hatékonyak a DRS-zónák.”
A Forma-1-es veteránjai, Fernando Alonso és Sergio Perez is kipróbálhatják majd a Supercarokat az Albert Parkban, miközben a két pilóta valójában a 2022-es F1-es szezon harmadik fordulójára érkezik Melbourne-be a hétvégén. Az Albert Parkban rendezett verseny egyben a hétvégi Beaurepaires Melbourne 400 futamnak is otthont ad. Alonso a tervek szerint csütörtökön Thomas Randle Tickford Castrol Mustangját fogja kölcsönkapni. A kétszeres Forma-1 világbajnok, aki 32 futamgyőzelmet is szerzett, 2006-ban győzött Melbourne-ben. A 335 futamot teljesítő pilóta legutóbbi győzelmét 2013-ban Barcelonában aratta a Ferrarival. Alonso csapata, az Alpine kötődik a Castrolhoz, amely Randle autójának névadó támogatója.
Perez mindeközben a Red Bull Ampol Racing Commodore-ját hajthatja meg. A kétszeres nagydíjgyőztes mexikói pilóta csütörtökön a csapat tartalék autóját fogja terelgetni. Az autó csütörtök délelőtt egy vezetési tréning keretében Jamie Whincuppal a volán mögött tett meg köröket.
Alonso és Perez messze nem az első F1-es pilóták, akik Supercars-gépeket próbálnak ki. A helyi versenyző, Daniel Riccardo 2019-ben egy Rick Kelly Nissan Altimáját próbálta ki a Calder Parkban. Ugyanekkor a jelenlegi világbajnok Max Verstappent is elvitték egy körre Whincuppal.
A nyolcszoros futamgyőztes Ricciardo 2016-ban Sandownban szintén egy Red Bull feliratú „Sandman” Supercarral üldözhette a másodperceket. Jenson Button 2011-ben egy McLaren F1-es autót hajtott meg Mount Panoramán. A brit bajnok egy Triple Eight Commodore-t is vezetett azon a napon, amikor Bathurstban nem hivatalos körrekordot állított fel.
A Supercars négy 20 körös sprintfutamot tart az Albert Parkban, az elsőt pénteken.