Címke: Sergio Perez

  • A monacói siker után elszólta magát Pérez?

    A monacói siker után elszólta magát Pérez?

    Sergio Pérez vasárnap élete harmadik győzelmét aratta a Monacói Nagydíjon, ezek után pedig Red Bullos hosszabbítása egyre biztosabbnak tűnik.

    A bikásokhoz tavaly csatlakozó mexikói az idénre egy éves szerződést kapott, viszont a jelek szerint már megvan a hosszabbítás egy újabb évre. Péreznek Barcelonában szintén voltak győzelmi esélyei, akkor viszont arra kérték, engedje el a csapattárs Max Verstappent, aki akkor jobb és gyorsabb stratégián volt nála. Akkor a 32 éves versenyző igazságtalannak nevezte a történteket, ugyanakkor Monacóba érkezve már arról beszélt, hogy egy oldalon állnak a csapattal, akiknek a teljes támogatását élvezi a futamgyőzelmekért folytatott harcot illetően.

    Helmut Marko úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem adták oda Péreznek a hercegségbeli futamgyőzelmet: „Nem mi adtuk neki oda a győzelmet Monacóban. Ő maga érdemelte ki.”

    A csapattárs és világbajnoki címvédő Max Verstappen úgy véli, hogy ez a siker segített Péreznek ülése bebiztosításában. A leintés után Pérez ugyanakkor elszólhatta magát, hogy már alá is írt.

    „Túl korán írtam alá” – hangzott el a mondat. Később viszont, amikor erről a megjegyzéséről kérdezték, Pérez így válaszolt: „Az üveg pezsgőre gondoltam. Majd kiderül, mi lesz, remélem.”

    A csapatfőnök Christian Horner a maga részéről nem mutatta jelét annak, hogy le akarná váltani pilótáját 2023-ra, még akkor sem, ha Pierre Gasly türelmetlenül kopogtat az ajtón.

    „Pérez is benne van ebben a világbajnoki küzdelemben, akárcsak Max” – szögezte le. „A különbség köztük 15 pont – ez semmi. Ő egy nagyszerű csapatjátékos. Fontos része a csapatunknak.”

    Végül, de nem utolsósorban a brit azt is elmondta, hogy mik az elvárások Pérezzel szemben, ha hosszabbítani akar.

    „Csak folytatnia kell azt, amit csinál. Nagyszerű munkát végez, nagyon elégedettek vagyunk vele. Idén eddig rendkívül jól vezetett. A különbség közte és Max között jelentősen csökkent a tavalyi szezonhoz képest. Nem hiszem, hogy lenne nála jobb a mezőnyben. Szóval csak folytatnia kell, amit csinál, és akkor a tárgyalások remélhetőleg viszonylag egyértelműek lesznek” – zárta gondolatát.

    A videó, ahol hallhatók Pérez szavai:

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari ezüsttálcán nyújtotta át a győzelmet

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari ezüsttálcán nyújtotta át a győzelmet

    A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari stratégiai hibát követett el, így átnyújtotta a Red Bullnak a győzelmet.

    Az eső fontos szerepet játszott a vasárnapi Monacói Nagydíjon. A később kezdődő futamon a Scuderia eltaktikázta magát, így Sergio Pérez örülhetett az első helynek. Az olasz média természetesen azonnal el kezdett mutogatni a vörösökre, ám a többi nemzet „nagy lapja” sem bánt kesztyűskézzel a Ferrarival.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „A Ferrari a kerékcsere során nyújtotta át a győzelmet ellenfelének. Szombaton még az első két helynek örülhettek, ám vasárnap csalódottan mentek haza a második és a negyedik pozícióval. Charles Leclerc a Ferrari hibájának, és a Red Bull jó döntésének köszönhetően a pole pozícióból a negyedik helyig csúszott vissza.”

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Először ott hibázott a Ferrari, mikor Carlos Sainzcot nem hozták be kerékcserére, hogy ezzel levédjék Sergio Pérezt. Későn hívták be Charles Leclerc-t is, míg a Red Bull egy körrel előbb cserélt, és így pozíciót nyertek. Nem volt meglepő, hogy Leclerc dühösen távozott a futamról.”

    Marca (Spanyolország):

    „A Ferrari elszámolta magát a boxkiállásoknál, így Sergio Pérez tudhatta magáénak a győzelmet. Carlos Sainz ugyan a nyomában volt, ám azt mindenki tudja, hogy Monacóban előzni szinte lehetetlen.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „A Red Bull nyerő stratégiájának köszönhetően Sergio Pérez szerezte meg az első helyet Monacóban. A verseny egyik felét az eső, míg a másikat a szárazt pályás körülmények uralták. Az átmenetnél viszont a Ferrari elvesztette a fonalat.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Hibát követett el a Ferrari. Charles Leclerc így az első helyről indulva elhasalt, míg Sergio Pérez a Red Bullal nyerni tudott.”

  • Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    Pérez lett a nap versenyzője Monacóban

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monacóban azonban Pérez érdemelte ezt ki, miután az élen tudott maradni a verseny végéig, pedig Sainz meglehetzősen közel került hozzá.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sergio Perez – 27.6%
    Pierre Gasly – 10.5%
    Carlos Sainz – 9.9%
    Charles Leclerc – 8.8%
    Fernando Alonso – 7.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
  • Nem járt sikerrel a Ferrari óvása, Pérez a monacói futam győztese

    Nem járt sikerrel a Ferrari óvása, Pérez a monacói futam győztese

    Hiába óvta meg mindkét Red Bullt a Ferrari a Monacói Nagydíj után, az FIA felügyelői elutasították a maranellóiak óvását, és helyben hagyták a verseny végeredményét. Azaz Sergio Pérez immár hivatalosan is győztesnek mondhatja magát, miközben Max Verstappen megtarthatta a harmadik helyét.

    Nem járt sikerrel a Ferrari, amely a Monacói Nagydíj után Max Verstappen és Sergio Pérez ellen is óvást nyújtott be, amiért a két Red Bull-pilóta a 22. körben ráment a bokszutca kijáratában levő sárga vonalra.

    Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke arra hivatkozott, hogy a 2020-as Török Nagydíj a versenyigazgató szokásos jegyzetében tisztázta, hogy szabályt szeg az, aki nem marad a vonaltól jobbra (vagy balra, ha az adott pályán a másik oldalon van). A maranellóiak ezen kívül Yuki Tsunoda 2021-es Ausztrál Nagydíjon kapott büntetését is felhozták példaként. A japán pilótát ott megbüntették, mert ráment a vonalra, de nem szelte át azt.

    A Red Bull saját állítása szerint ugyanakkor nem szegett szabályt, mert Verstappen a vonal jobb oldalán haladt, ahogyan azt a Nemzetközi Sportkódex előírja, lévén nem szelte át azt. A felügyelők pedig az energiaitalosok álláspontjával értettek egyet, azaz szembementek a korábban Michael Masi által a versenyigazgató jegyzetébe foglaltakkal.

    „Ebben az esetben az autó nem szelte át a vonalat – indokolták Verstappen meg nem büntetését. – Ahhoz, hogy ezt tegye, egy teljes kerékkel a vonal bal oldalán kellett volna lennie. Ennélfogva a versenyző nem sértette meg a kódex ide vonatkozó részét, ez a döntés pedig precedenst teremt a versenyigazgatói jegyzet bármiféle értelmezésével szemben. Az óvást ezért elutasítjuk, az óvási díjat az óvó csapat pedig elveszíti.”

    Ami a Pérezzel szembeni óvást illeti, arról azt írták, hogy a Ferrari elismerte: Pérez egyik kereke sem volt a vonal bal oldalán, és elfogadta, hogy az óvás „megalapozatlan volt”. Ezért ebben az esetben is ugyanaz a végkifejlet született.

  • Pérez: Csak a saját dolgunkat nehezítettük meg

    Pérez: Csak a saját dolgunkat nehezítettük meg

    Mint ahogyan az kívülről is látszott, a Red Bullnak nem jött be, hogy a közepes gumikra váltott a Monacói Nagydíj piros zászlós megszakítása alatt. Sergio Pérez szerint nagyon nem volt könnyű ezen a keveréken maga mögött tartania Carlos Sainzot.

    Sergio Pérezzel természetesen madarat lehetett volna fogatni a Monacói Nagydíj megnyerése után, de azért azt a pályafutása harmadik F1-es sikerét ünneplő mexikói pilóta is megjegyezte, hogy nem volt jó döntés, hogy a Mick Schumacher balesete miatti piros zászlós megszakításnál a közepes keverékre szavaztak. 

    „Ez egy valóra vált álom. Versenyzőként az ember arról álmodik, hogy itt nyer. A hazai versenyem után nincs ennél különlegesebb hétvége a győzelemre – lelkendezett a Sky Sportsnak a Red Bull pilótája, majd hozzátette, hogy a Ferrarihoz hasonlóan nekik is maradniuk kellett volna a kemény gumin a versenymegszakítás után. – A végén csak a saját dolgunkat tettük nehezebbé egy kicsit. Nem volt könnyű a szemcsésedő gumikon nem hibázni, Carlos [Sainzot] magam mögött tartani, és célba érni.”

    Nemcsak élete első monacói győzelme miatt különleges nap ez Péreznek, hanem azért is, mert pályafutása harmadik sikerével ő lett minden idők legsikeresebb mexikói versenyzője, megelőzve a két győzelemmel rendelkező Pedro Rodriguezt.

    „Nagy nap ez nekem és az országomnak is, nagyon-nagyon boldog vagyok. Ma Pedro Rodriguez sisakfestésével versenyeztem, és biztos vagyok benne, hogy odafönt nagyon büszke arra, amit együtt elértünk ebben a sportban” – mondta Pérez, aki 110 pontjával már csak hat pontra van lemaradva a pontversenyben második Charles Leclerc, és 15-tel az azt vezető Max Verstappen mögött.

    Az ugyanakkor korántsem biztos, hogy ez az állás lesz érvényben a következő futam előtt, a Ferrari ugyanis mindkét Red Bull ellen óvást nyújtott be.

  • Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    Pérez nyerte a szárnysegédek csatáját a hosszúra nyúlt versenyen

    A Monacói Nagydíj első rajtkockáját a hazai pályán versenyző Charles Leclerc foglalhatta el. Mellőle ferraris csapattársa, Sainz indult, míg a második sorban a két Red Bull sorakozott fel Pérez és Verstappen sorrendben.

    Mire azonban el kellett volna rajtolniuk, megérkezett az eső a városállam területére, ezért 9 perccel csúsztatták a rajt időpontját és mindenki más kék jelölésű esőgumit kapott.

    Később tovább tolták az eredeti 15:00-s kezdést 15.16.-ra.

    A biztonsági autó mögött kezdett el a mezőny felvezető köröket futni; a pálya egyes területein nagyon sok volt a víz. Két felvezető kör után azonban piros zászlóval meg is szakították az el nem kezdett versenyt. Ennek ellenére a versenytávot egy körrel csökkentették.

    16.05-kor indult el a mezőny ismét felvezető körre a biztonsági autó mögött. Latifinek azonban sikerül összetörnie a Williamset a hajtűnél, illetve Stroll az autója jobb hátulját vágta a falhoz, melynek következtében defektet kapott. Mindketten eljutottak a boxig, Latifi új orrkúpot kapott, Stroll kerékcserét teljesített.

    Ezt követően gördülő rajttal indult el a verseny, Stroll már intermediate gumikat kapott, a boxban majdnem sikerült összeütköznie Latifivel.

    Gasly intermediate gumikon hajszál híján a korlátoknak ütközött, de sikerült pályán tartania az autót. Később azonban kezdtek jól működni a gumik az AlphaTaurin.

    Schumacher is interen volt már, majd Vettel és Tsunoda is megkapta a zöld jelölésű gumikat.

    Mindeközben az élen nem történt változás, Leclerc magabiztosan körözött az esőgumikkal az élen, és követte őt Sainz, Pérez és Verstappen.

    A 15. helyen haladó Gasly a 11. körre megérkezett Zhou (esőgumikon) nyakára, és már az előzési lehetőséget kereste a száradó pályán. A 12. körben aztán sikerült is neki az előzés, majd rögtön Ricciardo sarkában találta magát. Többször is benézett az ausztrál mellé, majd a 14. körben viszonylag simán előzte meg a mclareneset az uszodánál. A francia versenyző az intermediate gumikon a mezőny leggyorsabbja volt.

    A 16. körben Hamilton is a boxba hajtott cserére, és ő is intermediate gumikra váltott. A 9. helyre tért vissza.

    A következő körben az élmezőny is megkezdte a cseréket. Elsőként Pérez érkezett intermediate-ekért. Ő az 5. helyre tért vissza, Norris mögé, majd érkezett a brit is cserére, így Pérez a 4. helyen folytatta.

    Hamilton a 18. körben Ocont próbálta megelőzni, de a francia rázárt, mire össze is értek, a helycsere pedig elmaradta. Ezért az esetért a verseny későbbi szakaszában Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

    Mindeközben Leclerc és Verstappen is érkezett cserére, így Sainz vette át a vezetést ideiglenesen, Pérez előtt.

    Albon és Schumacher volt az első, akik száraz pályára alkalmas, slick gumikat kaptak.

    Hamilton tovább próbálkozott, igyekezett Ocon mellé férkőzni.

    A 22. körben mindkét Ferrari kerékcserére érkezett, slickre váltottak, majd sorra így tettek a többiek is. Így tett a két Red Bull is.
    Leclerc egy káromkodást is eleresztett, ugyanis a csapata kihívta a boxba először, és már épp befelé tartott, mikor azt az információt kapta, hogy mégse jöjjön még, mert Sainz már bent állt. A monacói azonban ekkor már kénytelen volt kimenni a boxba, és időt is veszített, míg megvárta maga előtt Sainz kerékcseréjét.

    Időközben Magnussen feltűnésmentesen kiállt a versenyből.

    A cserék után Pérez állt az élen, Sainz, Verstappen és Leclerc előtt.

    A 27. körben ékezett a biztonsági autó, miután Mick Schumacher csapta falba az autóját, miután annak megcsúszott a hátulja. A Haas ketté is tört, de a versenyző épségben kiszállt belőle.

    A 30. körben piros zászlóval megszakították a versenyt, míg a tecpro falat helyreállították.

    17:16-kor safety caros felvezető kör következett, majd a 33. körrel folytatódott a verseny, ismét repülőrajttal.

    Pérez pár kanyar után állóra fékezte a gumijait az 5-ös kanyarban, de meg tudta tartani a vezető pozícióját.

    A 39. körben a körszámláló időlimitre váltott, és 31 perc perc volt hátra a versenyből.

    Az 51. körben Zhou próbálta volna előzni Tsunodát, mikor az alagút kijáratánál megcsúszott az autója hátulja, de a kínai szépet mentett és megúszta mindenféle ütközés nélkül.

    Az esetet követően Zhou jelezte is rádión, hogy az incidens után, lehet, hogy új alsónadrágra lesz szüksége.

    Mindeközben Albon is kiállni kényszerült a versenyből.

    12 perccel a leintés előtt Sainz elkezdett felzárkózni az élen haladó Pérezre, és egyre inkább nyomás alá helyezte a spanyol a mexikóit.

    Végül azonban nem került sor előzére, így némi kárpótlásként a barcelonai csapatutasítás után, Pérez nyerte a Monacói Nagydíjat, Sainz és Verstappen előtt. A további pontszerzők: Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Bottas és Vettel. Ocon ugyan a 9. helyen ért célba, de időbüntetése miatt kiesett pontszerzők közül.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff
    1 Sergio Perez Red Bull
    2 Carlos Sainz Ferrari 1.154
    3 Max Verstappen Red Bull 1.491
    4 Charles Leclerc Ferrari 2.922
    5 George Russell Mercedes 11.968
    6 Lando Norris McLaren 12.231
    7 Fernando Alonso Alpine 46.358
    8 Lewis Hamilton Mercedes 50.388
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 52.525
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 53.536
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 54.289
    12 Esteban Ocon Alpine 55.644
    13 Daniel Ricciardo McLaren 57.635
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:00.802
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1 kör
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    Alex Albon Williams
    Mick Schumacher Haas
    Kevin Magnussen Haas

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Schumacher: Leclerc túl sokat hibázik

    Schumacher: Leclerc túl sokat hibázik

    Ralf Schumacher szerint a Ferrari versenyzői nem hoznak ki eleget az egyébként nagyon jó 2022-es autójukból.

    Bár Charles Leclerc a barcelonai műszaki hibájával elvesztette bajnoki előnyét, a monacói időmérő edzésen újra ő végzett az élen. A Red Bull-os Sergio Perez még pénteken panaszkodott:

    „Meglep, hogy mennyit veszítünk a Ferrarival szemben. Nem volt túl rossz érzésre az autó, de a Ferrarihoz képest túlságosan le vagyunk maradva.”

    Dr. Helmut Marko szerint a világbajnok és bajnokságot vezető Max Verstappen problémája „az alulkormányozottság és a túlkormányozottság egyvelege”.

    Ugyanakkor legalább jobban jártak, mint a Mercedes autói, Lewis Hamilton ugyanis „könyökvédőért” könyörgött, és kijelentette, hogy „elvesztem az eszem a kib***ott döcögéstől”. Ennyit még hozzátett:

    „Ez nem aerodinamikai pattogás, hanem a bukkanók miatt van. Néha annyira rossz volt, hogy attól féltem, kiesik a szemem a helyéről.”

    A csapatfőnök Toto Wolff is megszólalt:

    „Összességében jó ez az autó, de így, ahogy van, vezethetetlen.”

    Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a Ferrarinak egyértelmű esélye van a vasárnapi győzelemre – még akkor is, ha a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher kritikát fogalmazott meg. Ő azonban nem a piros autót hibáztatja, hanem a pilótáikat, árulta el a német Skynak:

    „Mindkét Ferrari versenyző nem túl következetesen hajt idén. Sokat hibáznak. Szerintem nem hoznak ki eleget a nagyon jó Ferrariból. Max Verstappen egy olyan pilóta, aki mindig a határon tud vezetni anélkül, hogy nagy hibákat követne el. Ez jelenleg Charlec Leclerc legnagyobb gyengesége.”

  • Alonso: Nincs értelme kivenni Monacót a naptárból

    Alonso: Nincs értelme kivenni Monacót a naptárból

    A Monacói Nagydíj jövője bizonytalannak tűnik, hiszen a verseny promóterének még nem sikerült szerződést kötnie a Forma-1-el az idei éven túlra.

    A hercegségben a versenyek gyakran fulladnak vonatozásba, illetve sokszor merül fel kritikaként az is, hogy az autók már kinőtték a szűk pályát, illetve túl gyorsak lettek.

    Ugyanakkor a Forma-1-es pilóták egyetértenek abban, hogy a nagy kihívást jelentő monte-carlói aszfaltcsíknak maradnia kell.

    „Ez a pálya tele van kihívásokkal. Bármelyik ponton elkövethetsz egy apró hibát, ami egy átlagos pályán egyáltalán nem befolyásolná az eredményedet, de itt hatalmas különbséget tud jelenteni” – vélekedett Sergio Pérez. „Az elkötelezettség, a türelem és a pontosság itt mindig kifizetődik. De már az első edzéstől kezdve önbizalmat kell gyűjtened a hétvégére. A pályán töltött idő nagyon fontos. Már nagyon várom. Azt hiszem, a Q3 eljövetelekor mindannyian nagyon izgatottak leszünk. Mindannyian úgy érezzük, hogy különbséget tudunk jelenteni. Ezért szeretik a versenyzők ezt a helyet.”

    Pérezzel csapattársa, Max Verstappen is egyetért, habár megjegyezte, a pálya létesítményei nem tudják tartani a lépést a többi helyszínével: „Ha mostanában állnának elő egy ilyen vonalvezetésű pályával, valószínűleg nem kerülne be a naptárba. De azt hiszem, hogy a történelmi értéke miatt, és az évek során eltöltött csodálatos hétvégék miatt, helye van a naptárban. Persze a mostani autók egy kicsit túl nagyok, túl hosszúak a pálya méreteihez képest. De ez valami különleges, és szerintem folytatnunk kell.”

    Carlos Sainz szerint is vannak hiányosságok, de így is úgy gondolja, hogy maradnia kell a pályának.

    „Szerintem Monaco megérdemli, hogy a naptárban legyen” – mondta. „Ez egy nagyszerű hely, ahová érdemes eljönni. Ha a Forma-1-re gondolunk, sokaknak Monaco jut eszébe. Jó lenne egy előzési helyet betenni, nem fogok hazudni, a show lehetne egy kicsit jobb vasárnap. De még ha ez nem is megoldható, akkor is úgy gondolom, hogy mindenki tudja, hogy a hétvége itt a kvalifikációról szól, a boxkiállásokról, és mindenki ezt várja. Szóval nem mintha valamit hiányolnánk.”

    Fernando Alonso pedig egész egyszerűen értelmetlennek nevezte a felvetést, hogy Monaco távozna.

    „Szerintem a naptárban kell maradnia, nem látok okot arra, hogy ez máshogy legyen” – nyilatkozta. „Mert nehéz előzni? Szingapúrban is nehéz. Nehéz volt Barcelonában, nehéz volt Budapesten, a DRS előtt. 2011 előtt sem Budapesten, sem Barcelonában, sem Monacóban, sem Szingapúrban nem volt előzés, és nem volt szó arról, hogy ezeket a futamokat kiveszik a naptárból. Manapság sokan beszélnek arról a közösségi médiában, hogy mi történik a világban, folyamatosan beszélniük kell dolgokról, teljesen véletlenszerűekről, és ez az egyik ilyen dolog, aminek nincs értelme.”

  • Horner csalódott Pérez balesete után: Verstappen sokkal jobb körön volt

    Horner csalódott Pérez balesete után: Verstappen sokkal jobb körön volt

    A Red Bull mindössze a második sort tudta megszerezni a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ez csalódást okozott nekik. Az eredményben közrejátszott Sergio Pérez balesete, hiszen emiatt idő előtt leintették az edzést piros zászlóval.

    A pole pozíciót így Charles Leclerc szerezte meg, aki végig gyors volt a hétvégén, és még az utolsó, megszakított körében is javított. De ez nem csak vele volt így, hanem a végül negyedikként végző Max Verstappennel is, állítja Christian Horner a Sky-nak: „Nem hiszem, hogy a pole meglett volna, Charles erős volt. Gratulálok neki, mert mi nem tudtuk volna megfutni ezt az időt. Kár, mert mindkét versenyző javíthatott volna. Max lényegesen jobb körön volt. Checo egész hétvégén gyors volt. Sajnálatos, hogy nem lesz autónk az első sorban, de harcolni fogunk.”

    A tavalyi év után ismét megtörtént tehát, hogy a Q3 végét nem az idő letelése, hanem egy baleset okozza. Verstappen akkor is javítani próbált egy jobb körrel, mint ahogy idén.

    „Ez már a második év egymás után, hogy ez történik vele. Semmi sem frusztrálóbb annál, mint amikor látod, hogy gyorsabb körön vagy, és ez történik. Olyan keményen küzdünk, ahogy csak tudunk. Ott az időjárás, a biztonsági autó, bármi megtörténhet. Még mindig a második sorban vagyunk, szóval jó, hogy emiatt csalódottak vagyunk” – értékelt a csapatfőnök.

  • Pole-t szerzett Leclerc, miután hárman is a falba álltak a Q3 végén

    Pole-t szerzett Leclerc, miután hárman is a falba álltak a Q3 végén

    Az izgalmasra sikerült harmadik szabadedzés után 2 órával máris az időmérő edzés következett Monacóban.

    Az Aston Martin meg tudta javítani Stroll sérült autóját a kezdésre, így ő is részt tudott venni a kvalifikáción.

    Q1

    Magnussené volt az első gyorskör az első szakaszban, 1:17.061-es körrel nyitotta meg a Q1-et.

    Russell mindjárt az elején komoly tapadás-hiányra panaszkodott.

    Hamarosan megérkeztek a „nagyok” is, és előbb Verstappen, majd Sainz, majd Pérez állt az élre. 9 perccel a vége előtt azonban már Leclerc állt a lista élén.

    8 perc volt már csak hátra, mikor még Vettel és a két Alfa Romeo is kieső helyen állt. A két Alfa pedig korábban egészen jó tempót mutatott.

    Leclerc tovább javított, és már 1:12.569-es idővel állt az élen, mögé pedig felzárkózott Sainz.

    Albon a 16. helyről, 4,5 perccel a vége előtt a 6. helyre javított, de később még többen beférkőztek elé. Russell pedig előre ugrott a 3. helyre.

    2 perc 25 másodperccel a vége előtt piros zászló szakította meg a Q1-et, miután Tsunoda koccolta a szalagkorlátot. Ekkor kieső helyen volt Ricciardo, Ocon, Latifi, Tsunoda és Zhou. De Vettel és Norris is „veszélyzónás” volt.

    Az újraindítás után tehát alig több, mint 2 perc állt rendelkezésre, hogy aki akar, még körbeérjen egy kivezetőkörrel, és elkezdhessen egy utolsó gyorskört. A boxutca végén jókora tumultus alakult ki. A top 5 már nem is ment ki további kísérletre.

    Vettel, Norris és Ricciardo is megmenekült végül a kieséstől. Akik nem jutottak tovább: Albon, Gasly, Stroll, Latifi és Zhou, miután többen nem tudták megkezdeni gyorskörüket a leintésig.

    Q2

    Az első gyorskörök után Pérez, Sainz, Leclerc, Verstappen, Norris sorrend alakult az élen.

    7 perccel a vége előtt Leclerc vette át a vezetést. Majd Norris bejött Verstappen elé a 4. helyre, ám visszaelőzte később a holland.

    Kiesett a Q2-ben: Tsunoda, Bottas, Magnussen, Ricciardo, és Schumacher.

    Q3

    Leclerc 1:11.376-tal indított, mögötte pedig első próbálkozásra Sainz, Pérez, Verstappen, sorrend alakult.

    Verstappennek a második kísérlettel nem sikerült javítania.

    30 másodperccel a vége előtt piros zászló vetett véget a időmérőnek. Pérez, Sainz és Alonso is a falban kötöttek ki. Előbb Pérez korán lépett a gázra és kitört a Red Bull fara, majd Sainz későn tudott erre reagálni.

    A pole végül Leclerc-é lett, Sainz, Pérez és Verstappen előtt.

    Végeredmény:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:11.376
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:11.601 0.225
    3 Sergio Perez Red Bull 1:11.629 0.253
    4 Max Verstappen Red Bull 1:11.666 0.290
    5 Lando Norris McLaren 1:11.849 0.473
    6 George Russell Mercedes 1:12.112 0.736
    7 Fernando Alonso Alpine 1:12.247 0.871
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.560 1.184
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:12.732 1.356
    10 Esteban Ocon Alpine 1:13.047 1.671
    Q2
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:12.797 1.421
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:12.909 1.533
    13 Kevin Magnussen Haas 1:12.921 1.545
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.964 1.588
    15 Mick Schumacher Haas 1:13.081 1.705
    Q1
    16 Alex Albon Williams 1:13.611 2.235
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 1:13.660 2.284
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:13.678 2.302
    19 Nicholas Latifi Williams 1:14.403 3.027
    20 Guanu Zhou Alfa Romeo 1:15.606 4.230