Címke: Sergio Perez

  • Így nézne ki a világbajnokság Verstappen nélkül

    Így nézne ki a világbajnokság Verstappen nélkül

    A 2022-es Forma-1-es világbajnokság az előző évivel ellentétben igen hamar eldőlt, és mondhatni nagyon simán alakult.

    Max Verstappen – ugyan nem szokványos módon –, de már Japánban kétszeres világbajnokká vált, és rekord mennyiségű, 15 futamot nyert meg a 22-ből. Ugyan az év elején még nem tűnt ilyen simának a bajnokság, és többször volt szoros verseny is, mint amit Verstappen futamgyőzelmeinek aránya mutat, de a Ferrari sorozatos hibái, illetve a Mercedes gyengélkedése miatt lényegében nem maradt ellenfele a hollandnak.

    Verstappen mögött a bajnokságban gyakorlatilag egy új versenyfutás kezdődött, az összetett második helyéért, ami igen szorosra is sikerült, hiszen az utolsó verseny előtt a másik Red Bullos, Pérez, illetve az idény eleji fő ellenfél, Charles Leclerc pontegyenlőséggel állt. Tehát azt kimondhatjuk, hogy ha az első helyet nem nézzük, igen izgalmas, végletekig kiélezett szezonunk lehetett volna, 2021-hez hasonlóan.

    Amolyan gondolatkísérletként megnéztük tehát, hogy alakult volna a világbajnokság Max Verstappen nélkül, vagy talán másképp mondva, milyen volt az F1,25.

    A szezont Leclerc és a Ferrari nagyon jól kezdte, az első öt futamból négyet a monacói nyert, és igen nagy előnyt épített ki. Aztán jöttek a technikai és taktikai hibák, de a szezon első felét még így is Leclerc vitte el az összetett élén, bár az előnye nem volt túl nagy.

    Az állás 11 versenyhétvége után:

    Helyezés Versenyző Pont
    1 Charles Leclerc 196
    2 Sergio Perez 180
    3 Carlos Sainz 151
    4 George Russell 150
    5 Lewis Hamilton 126
    6 Lando Norris 78
    7 Esteban Ocon 64
    8 Valtteri Bottas 59
    9 Fernando Alonso 40
    10 Kevin Magnussen 31
    11 Daniel Ricciardo 23
    12 Sebastian Vettel 23
    13 Pierre Gasly 21
    14 Mick Schumacher 17
    15 Yuki Tsunoda 14
    16 Guanyu Zhou 8
    17 Lance Stroll 7
    18 Alexander Albon 6
    19 Nicholas Latifi 0
    20 Nico Hulkenberg 0

     

    A szezon második fele viszont inkább Sergio Pérezről szólt, hiszen sikerült megelőznie Leclerc-t, de a Mercedeses pilóták is feljebb jöttek, míg Carlos Sainz visszaesett az ötödik helyre. Az eredeti pontálláshoz képest fontos különbség, hogy ezen összevetésben Pérez nyerne, de a valóságban Leclerc lett a második Verstappen mögött. Ennek oka, hogy a monacói eggyel többször nyert, mint a mexikói, és ez nagy pontelőnyt jelent neki a szoros versenyfutásukban, az első és második hely közötti hét pontos különbség miatt.

    A teljes végeredmény:

    Helyezés Versenyző Pont
    1 Sergio Perez 369
    2 Charles Leclerc 365
    3 George Russell 327
    4 Lewis Hamilton 294
    5 Carlos Sainz 282
    6 Lando Norris 152
    7 Esteban Ocon 123
    8 Fernando Alonso 104
    9 Valtteri Bottas 66
    10 Sebastian Vettel 58
    11 Daniel Ricciardo 50
    12 Kevin Magnussen 37
    13 Pierre Gasly 35
    14 Lance Stroll 29
    15 Yuki Tsunoda 17
    16 Mick Schumacher 17
    17 Guanyu Zhou 11
    18 Alexander Albon 8
    19 Nicholas Latifi 4
    20 Nyck De Vries 4
    21 Nico Hulkenberg 0
  • A kémbotrány egykori szereplője szerint nem tolt egy „Piquet Jr.-t” Pérez Monacóban

    A kémbotrány egykori szereplője szerint nem tolt egy „Piquet Jr.-t” Pérez Monacóban

    Pedro de la Rosa szerint Sergio Pérez nem szándékosan ment a falba Monacóban.

    Brazíliában pukkadt ki a harmónia lufi a Red Bullnál. Max Verstappent elengedtették Sergio Pérezzel, hogy próbálja meg megelőzni Charles Leclerc-t és Fernando Alonsót. Azt is elmondták a hollandnak, ha nem sikerül előrébb kerülnie, akkor vissza kell adnia a pozíciót a mexikóinak. Ám a kétszeres világbajnok végül megtartotta a helyet.

    A 25 éves versenyző személyes indokokra hivatkozott, mikor megkérdezték tőle miért nem adta vissza a korábban kapott pozíciót. A futam után Pérez mérgesen emlékeztette a sajtót, hogy mennyit is segített ő Verstappennek a világbajnoki küzdelmek során.

    A Red Bull szerint a két versenyző végül tisztázta a helyzetet, így szent a béke a csapatnál. Ám miért is akadt ki annyira a holland a csapattársára?

    Monacóban, a kvalifikáció utolsó szakaszában a mexikói falnak csapata autóját, így Verstappen nem tudott javítani az idején. Pérez lett a harmadik az időmérőn, majd a Ferrari hibái miatt végül megnyerte a futamot.

    A brazil eset után felreppentek olyan pletykák, mik szerint a 32 éves pilóta direkt csapta falhoz autóját a hercegségben. Sőt, különböző információk szerint mindezt Pérez be is vallotta Christian Hornernek és Helmut Markónak.

    Pedro de la Rosa viszont kételkedik ebben. A korábbi versenyző szerint a pilóták nem így vannak „programozva”.

    „Véleményem szerint Checo (Sergio Pérez) nem csinált semmit rosszat Monacóban. Nem volt semmi szándékosság a történetben. Nagyon nehéz egy versenyző számára az, hogy szándékosan ütközőn. Az már egy másik dolog, hogy leparkolj az autót. Viszont a DNS-ükben nincs belekódolva a baleset.” – magyarázta a spanyol.

    A McLaren egykori tesztpilótája úgy véli, jobban is kezelhette volna a csapat helyzetet. Nem derült ki pontosan, hogy miért is szegült ellen az utasításnak Verstappen, ezen felül Péreznek nem sikerült megtartani a második pozíciót az összetettben.

    „Talán Verstappen felteszi a kérdést, hogy mi történt volna, ha másképp cselekszik. Ugyanakkor úgy vélem, a bajnokság végeredményén nem változtatott volna. Ám egy kis fejfájástól megkímélte volna magát.”

    Verstappen édesanyja nem fogta vissza magát: Pérez megcsalta a feleségét

  • F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    A Forma-1 csapatfőnökei már második egymást követő évben Max Verstappent választották az év legjobb versenyzőjének az éves szavazásunkon, miután a Red Bull pilótája sikeresen megvédte a bajnoki címét.

    Mind a 10 csapatfőnököt megkérték, hogy küldjék el az év 10 legjobb pilótájának a listáját, azzal a kikötéssel, hogy az egyéni rangsorolásuk titokban marad. A versenyzők a jelenlegi F1-es pontrendszer alapján kaptak pontokat – 25 pontot a legjobb versenyzőnek, egyet a 10. helyezettnek. Ezeket a pontszámokat aztán összeadták, és így alakult ki a rangsor.

    Melyik versenyző került ki győztesen a 2022-es csapattársak csatájából?

    Miután négy futammal a vége előtt Japánban bebiztosította második világbajnoki címét, Verstappen – aki a rekordot jelentő 15 nagydíjat nyert az idei szezonban – ebben a ranglistában is összezúzta az ellenfeleket, 63 ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclerc-et.

    HELYEZÉS VERSENYZŐ PONTSZÁM
    1 Max Verstappen 207
    2 Charles Leclerc 144
    3 George Russell 127
    4 Lewis Hamilton 100
    5 Sergio Perez 91
    6 Lando Norris 81
    7 Carlos Sainz 68
    8 Fernando Alonso 67
    9 Valtteri Bottas 29
    10 Sebastian Vettel 24

     

    Leclerc, aki pályafutása legjobb második eredményét biztosította azzal, hogy Abu Dhabiban Sergio Perezt megelőzve a második helyre került – a dobogót pedig George Russell egészítette ki első szezonjában a Mercedesnél.

    Lewis Hamilton pályafutása során először futamgyőzelem nélkül maradt egy Forma-1-es szezonban, és végül a negyedik lett. Verstappen csapattársa, Perez pedig az ötödik helyre csúszott le.

    A mclarenes Lando Norris a remek hatodik helyen végzett, vagyis a bajnokságban a „futottak még” között a legjobban végzett. A ferraris Carlos Sainz három helyet rontva a hetedik lett.

    Fernando Alonso, aki két idény után elhagyja az Alpine-t, hogy jövőre Sebastian Vettel helyére üljön az Aston Martinnál. Nyolcadik lett, mindössze egy ponttal lemaradva honfitársa, Sainz mögött.

    Valtteri Bottas második egymást követő évben megőrizte kilencedik helyét ezen rangsorban, miután a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt, Sebastian Vettel pedig új belépőként a 10. helyen végzett az utolsó F1-es szezonjában.

    A szavazáson részt vevő csapatfőnökök (ábécésorrendben) az alábbiak voltak: Mattia Binotto, Jost Capito, Christian Horner, Mike Krack, Andreas Seidl, Günther Steiner, Otmar Szafnauer, Franz Tost, Fred Vasseur és Toto Wolff.

    Bernie Ecclestone idén kirúgta volna Max Verstappent

  • Verstappen és Perez között tovább romolhat a kapcsolat

    Verstappen és Perez között tovább romolhat a kapcsolat

    Max Verstappen és Sergio Perez között a szezon végén kialakult súrlódások egyes szakértők szerint 2023-ban is folytatódnak majd.

    A Sky Sports F1-es csapata mérlegelte az esetüket, amely beárnyékolta a Red Bull 2022-es domináns kampányának végét. A Brazil Nagydíjon Verstappen nem volt hajlandó visszaadni egy pozíciót Pereznek, miközben a mexikói a második helyért harcolt a pilóták értékelésében. Az akkori pletykák szerint Verstappen azért nem volt hajlandó átadni a pozíciót csapattársának, mert azt állította, hogy Perez szándékosan ütközött a monacói időmérőn az év elején. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon a Red Bull elbagatellizálta a helyzetet, és azt állították, hogy túlléptek már a csapatsorrendi vitán. David Croft, a Sky Sports F1-es vezető kommentátora azonban úgy véli, hogy visszafordíthatatlan károkat okoztak maguknak:

    „Bizalmi problémáik lehetnek. Meg kell tudnod bízni az istállódban, és versenyzőként bíznod kell a csapattársadban. Bármi is történt Monacóban, és a feltételezés szerint Checo balesetében volt valami, ami nem szerencsétlenség volt, mondjuk így? Ha pedig nem pech volt, akkor ott valami bizalmi kérdés van. Mélyen legbelül pedig nem érdekel, hogy ki vagy, arra gondolsz, hogy vajon újra meg fogják-e ezt tenni? Nem látom, miképp lehetne ezt helyrehozni.”

    A Red Bull a 2022-es szezonban dominált, több futammal a vége előtt megnyerte a versenyzői és a konstruktőri bajnokságot is.

    Verstappen nagyrészt lepipálta Perezt a teljes idényben, ami a második volt a Red Bullnál közös munkájukban. A korábbi F1 pilóta Karun Chandhok azt állítja, hogy Pereznek növelnie kell teljesítményét, ha a jövőben is fel akarja venni a versenyt csapattársával:

    „Én, feltéve a bukósisakomat, elmondhatom, még mindig emlékszem azokra a versenyzőkre, akik 2007-ben blokkoltak engem egy időmérős körön. Szerintem csak jövőre fogjuk megtudni, hogy milyen valós kárt okozott Brazília, amikor Checót arra kérik, hogy segítsen Maxnak, és szerintem az érdekes lesz. Ugyanakkor végső soron azonban Checónak fel kell nőnie a feladathoz, mert idén csak háromszor tudta felülmúlni Maxot, mindháromszor utcai pályákon, az egyiket Monacóban, ami talán egy kis sebtapaszt jelentett neki. Más játékossá kell válnia, ha harcra kész helyzetbe akar kerülni.”

    Marko szerint a Red Bull nem gyakorol nyomást Perezre, de megint belerúgott

  • Marko szerint a Red Bull nem gyakorol nyomást Perezre, de megint belerúgott

    Marko szerint a Red Bull nem gyakorol nyomást Perezre, de megint belerúgott

    Dr. Helmut Marko tagadta, hogy a Red Bull megpróbálna nyomást gyakorolni Sergio Perezre. A szezon vége felé egyértelművé vált, hogy Max Verstappen és Perez között megromlott a kapcsolat – vagy csak látszat volt az egész.

    Nem sokkal ezután kiderült, hogy a McLarentől „menekülő” Daniel Ricciardo 2023-ra újra a Red Bullal egyesül tesztpilótai szerepkörben – és egyesek azon töprengenek, hogy a mexikói Perez most a kétéves szerződéshosszabbítása ellenére is gyakorlatilag „felmondott”. Verstappen ezután utalt is rá, hogy Perez nehezen alkalmazkodik a de facto második számú szerephez. Így forrongott a holland:

    „Nem fogok neveket mondani, de a szerepét el kell fogadnia.”

    A csapat egyik fő tisztviselője, Marko azonban azt mondta, hogy az ausztrál Ricciardót elsősorban marketing szerepkör miatt hozták a fedélzetre:

    „Nem szabad elfelednünk, hogy mi egy nagyon-nagyon nagy csapat vagyunk. Több támogatónk van, mint bármelyik másik istállónak, és ez rengeteg kötelezettséggel jár. Növelni akarjuk Amerikában is a piaci részesedésünket, és ki más lenne erre alkalmasabb, mint Ricciardo. Nagyon tud vigyorogni, és a cipőjét is mindenhol ismerik. Emellett komoly tapasztalattal rendelkezik, és magasabb szintre tudja hozni az autót. Egyáltalán nem próbálunk Sergióra nyomást gyakorolni.”

    Valóban úgy tűnik, – a 79 éves Marko szerint – hogy a mexikói elég jó ahhoz, hogy továbbra is a kétszeres világbajnok Verstappen csapattársaként szolgáljon:

    „Azt hiszem, Sergio megmutatta, hogy nagyon magas szinten tud vezetni. Amennyiben Maxnak épp nincs jó versenye, Perez ott van. Amikor Max a határait feszegetheti, és van önbizalma, az más, mint amikor bárki más keresi a határait. A mi autónk annyit tud, ahol Perez épp van. Perez pedig egy igen jó Forma-1-es pilóta. Ugyanakkor ő nem egy Verstappen.”

    Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

     

  • Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    A 2022-es katari labdarúgó világbajnokság döntőjén vasárnap délután Franciaország és Argentína mérkőzött meg. A drámaian alakuló mérkőzés végül 3-3-al ért véget a hosszabbítás után, tehát a tizenegyesek döntöttek, Argentína javára. Az eseményeket természetesen több Forma-1-es pilóta is követte.

    A mezőny francia pilótái, vagyis a két Alpine-os nyilvánvalóan Mbappé és csapata sikeréért szorított, ahogy ezt egy videóban is elmondták. Pierre Gasly ráadásul egy Twitterre feltöltött kép tanúsága szerint ott is volt a helyszínen. A fotón egy gondterhelt Gasly látható, mellette pedig a 21-szeres Grand Slam győztes teniszező, Novak Djokovic figyelte az eseményeket.

    Gasly jövő évi csapattársa, Esteban Ocon üzent is a mérkőzés után hazája csapatának. Megköszönte a franciáknak, hogy többször is felálltak a hátrányból, és azt is, hogy soha nem adták fel, majd hozzátette, hogy igazán büszke.

    A mezőny spanyolajkú versenyzői vélhetően inkább Argentínát támogatták, Pérez, Sainz és Alonso is gratulált Messiéknek, sőt utóbbi még egy argentin mezt is magára öltött.

    George Russell nemzete, az angolok ugyan már kiestek a franciák elleni negyeddöntőben, de a Mercedes pilótája így sem volt túl nyugodt a tizenegyespárbaj nézése közben. A barátnője által feltöltött videón lévő felirat szerint Russell idegesebb volt, mint bármelyik versenyén.

  • Verstappen „üzent” a második számú versenyzőknek: Ez nem egy tündérmese

    Verstappen „üzent” a második számú versenyzőknek: Ez nem egy tündérmese

    Max Verstappen szerint a második számú versenyzőknek el kell fogadniuk a pozíciójukat.

    Ugyan minden csapat két pilótát foglalkoztat, ám a legtöbb esetben az egyikre nagyobb hangsúlyt helyeznek. Valahol már előre tudni kire fog koncentrálni az istálló, míg máshol az év közben szerzett pontok és helyezések döntenek.

    A Red Bullnál a holland pilóta élvezi az előnyöket, míg Sergio Pérez csapatjátékosként kénytelen követni a terveket. Valtteri Bottas is évekig hordozta a Mercedesnél ezt a pozíciót, sőt szárnysegédnek (wingman) nevezte még Toto Wolff is.

    Surer szerint Bottas jobb „wingman” Péreznél

    Ám Rubens Barrichello és Mark Webber is ebbe a kategóriába tartozott anno.

    „Minden évben frissen kezded az évet, és reményeket táplálsz, de rájössz, hogy ez nem fog megtörténni és elfogadod a szerepedet. Valtteri a Mercedesnél sűrűn a dobogón végzett, nyert pár versenyt és pole pozíciót is. Csak el kell fogadni, hogy melletted lévő versenyző egy kicsit jobb. Ez rendben van, ez megtörténhet.” – magyarázta Verstappen.

    A 25 éves versenyző szerint fontos, hogy a második számú pilóták hallgassanak a csapatra, mivel ellenkező esetben az autó fejlesztését vihetik rossz irányba.

    „Bottas el tudta ezt fogadni, néhány versenyző viszont nem képes erre. Nem fogok neveket mondani, de el kell fogadnod a szerepedet. Nem élhetsz egy mesevilágban.”

    Jos Verstappen egyetért fia álláspontjával. Az ex-versenyző hozzátette, minden pilóta nagy reményekkel vág neki a Forma-1-nek, de egy ponton túl muszáj elfogadni a valóságot.

    „Versenyzőként mindenki nyerni akar, mikor a Forma-1-be megy. Majd találkozol ott valakivel és azt gondolod: ‘úristen, de gyors.’ Majd nem tudod legyőzni, akármit csinálsz. Ezután tudnod kell mi a szereped, és mennyire vagy jó.”

  • Pérez minden Red Bulll dolgozót ajándékkal jutalmazott

    Pérez minden Red Bulll dolgozót ajándékkal jutalmazott

    Sergio Pérez nagylelkűen mutatott hálát kollégáinak, ugyanis mind az 1400 Red Bull dolgozót ajándékkal lepte meg az év végén.

    Pérez pályafutása legsikeresebb szezonját zárta, Monacóban és Szingapúrban is futamot nyert, illetve konstruktőri bajnok lett a Red Bullal. Az összetett második helye ugyan végül nem jött össze, de nem sokon múlt ez sem.

    Ugyan Brazíliában volt egy kis nézeteltérés a csapattárs Verstappennel, de Pérez látszólag hálás azért, hogy a Red Bull család részese lehet. Az emlékezetes év végén ugyanis minden csapatnál dolgozó kapott tőle ajándékot. Jó mexikóihoz híven ez nem is lehetett más, mint egy üveg tequila, melyet a Patron nevű cég készített, akik Pérez szponzorai.

    Az ital mellé Pérez egy levelet is mellékelt, melyben ez állt: „Köszönjük a kemény munkát és a támogatást ebben a szezonban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Red Bull család tagja lehetek. Csodálatos ünnepeket kívánok. Kérem, élvezze a világ első számú szuper prémium tequiláját, a Patron tequilát. Alig várom a következő szezont. Salud! Checo Perez.”

    Pérez jövőre felszívja magát és megmutatja mire képes

  • Pérez: Egyértelműen Verstappen a mezőny legjobb pilótája

    Pérez: Egyértelműen Verstappen a mezőny legjobb pilótája

    Ugyan a szezon végén volt egy komolyabb konfliktus a Red Bull versenyzői között, Sergio Pérez most ennek ellenére nyilatkozott elismerősen a csapattársáról, Max Verstappenről.

    Az utóbbi években a Bikáknál eléggé kegyetlen volt az élet, ha Verstappen ellen kellett versenyezni a csapaton belül. A holland még 2016-ban kapta meg a bizalmat és már a kezdetektől fogva bizonyította a rátermettségét Christian Horneréknek.

    Ezen idő alatt Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Alex Albon is csak szenvedett a 35-szörös futamgyőztes csapattársaként, ami miatt végül mindhármójuknak távoznia kellett. A Red Bull végül Pérez személyében megtalálta a tökéletes másodhegedűst Verstappen mellé. A mexikói alkalom adtán még a kétszeres világbajnokkal is tudta tartani a lépést, a munkáját pedig nagy mértékben tudta segíteni 2021-ben és 2022-ben is.

    Pérez számára nem számít tehernek, hogy Verstappen ellen kell versenyeznie, azonban a holland kivételes képességeit ő sem hagyta szó nélkül. „Max egy rendkívül tapasztelt és összeszedett versenyző” – idézi a mexikói szavait a Sky Sports. – Ezért annyira nehéz versenyzni ellene és szerintem jelen pillanatban nem kérdés, hogy ő a legjobb pilóta a Forma-1-ben.”

  • Milton Keynesben tartott hatalmas házibulit a Red Bull Racing!

    Milton Keynesben tartott hatalmas házibulit a Red Bull Racing!

    A 2022-es szezonja az Oracle Red Bull Racingnek a történelemkönyvekbe került. A versenyzői és konstruktőri bajnokság megnyerése a csapat történetének egyik legsikeresebb idényét jelenti.

    A rekordév megünneplésére a csapat Milton Keynes szívébe látogatott el, hogy a helyi rajongók 11 év után először láthassák és hallhassák a Forma-1-es autók dübörgését.

    Az MK Homerun keretében Max és Checo a 2011-es bajnokságot nyerő RB7-essel hajtott végig a város központjában. Hozzájuk csatlakozott a Red Bull Motorsport látványos erődemonstrációja: a WRC-legenda Sebastien Loeb bemutatta parádés képességeit, a driftkirály Connor Shanahan pedig az utcai pályán száguldozott. Végül egy ritka látványosság, a Red Bull NASCAR autója is előkerült. Mindannyian összefogtak, hogy a közönség szívét megdobogtassák és az adrenalinszintet folyamatosan felpörgessék.

    A délután házigazdája az F1 nagyszerűsége, David Coulthard, valamint a televíziós műsorvezető és rendező, Adam Gendle volt. Gondoskodtak arról, hogy a közönség jól szórakozzon a pályán zajló izgalmas események között. A nap folyamán 30 000 ember vett részt a rendezvényen. Milton Keyes városa összefogott, hogy ez egy emlékezetes házi esemény legyen. Christian Horner csapatfőnök így értékelt:

    „Utoljára 11 évvel ezelőtt futottunk keresztül Milton Keynes-en, és nagyon különleges látni a szurkolókat, a csapatot és családjaikat ma itt. Nagyon büszke pillanat ez, hogy egy ilyen hihetetlen szezon után a versenyzői és a konstruktőri trófeát is hazahozhatjuk Milton Keynes városába. Hol máshol is ünnepelhetnénk jobban ezeket az eredményeket, mint abban a városban, amely a kezdetektől fogva az otthonunk. Köszönettel tartozom a Milton Keynes-i tanácsnak és hatóságoknak mindazért, amit a mai nap lehetővé tételéért tettek, de a legfontosabb, hogy köszönetet mondjunk a rajongóknak. 30 000 ember jelent meg, hogy velünk ünnepeljen a mai nap, és igazán hálásak vagyunk a támogatásukért. Ezt a támogatást minden egyes futamra magunkkal visszük. Az Oracle Red Bull Racing minden munkatársa nevében nagyon boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek. Nagyon várjuk, hogy az új évben újra találkozzunk, amikor a 2023-as szezonban megvédjük a bajnoksági elsőségeinket.”

    A 2022-es FIA Forma-1-es világbajnok és konstruktőri világbajnok, Max Verstappen is lelkes volt:

    „Igen élveztem a mai napot. Hihetetlen volt látni, hogy mennyi ember jött, el támogatni minket, még a hideg ellenére is! A szurkolóink tényleg a legnagyszerűbbek. 2005 óta Milton Keynes-ben vagyunk, amikor én még gyerek voltam, így remek, hogy ilyen helyi eseményekkel adhatunk vissza a városnak valamit. Igazán hálásak vagyunk a városból érkező szeretetért és támogatásért, és várjuk a jövő évet, ami nagy kihívás lesz. Tudjuk, hogy meg tudunk felelni ennek a kihívásnak, persze körülöttünk mindenki ugyanolyan keményen fog dolgozni, hogy legyőzzön minket, de nekik nincsenek olyan támogatóik, mint nekünk. Hajrá 2023-ban is!”

    Checo Perez hozzátette:

    „Nagyon klassz volt odakint, jó volt mindenkit látni, és lehetőségünk volt visszaadni valamit Milton Keynesnek. Régen volt már, hogy ilyen eseményt tartottunk itt hazai környezetben, így jó volt újra megtenni ezt a csapat ennyire sikeres szezonja után. Nagyon örülök, hogy még az ünnepek előtt megtehettük ezt, hogy méltóképp lezárjuk a szezont. Tökéletes módja annak, hogy köszönetet mondjunk a szurkolóinknak, és lezárjuk a hihetetlen évünket. Max és én tegnap a gyárban is meglátogattuk a dolgozókat, fotókat készítettünk és elgondolkodtunk az eredményeinkről, ami igazán különleges volt. Jövőre tovább fogok nyomulni és azon fogok dolgozni, hogy a legjobbamat nyújtsam, de addig is szeretnék mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kívánni, és várom, hogy mindenkivel találkozzunk az új évben.”

    Nobel-békedíjas üzent Verstappennek: A Red Bull ne pénzelje tovább az oroszokat