Címke: Sergio Perez

  • Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.

    Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.

    Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.

    A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Q2:

    Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.

    Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.

    Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.

    Q3:

    A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.

    Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.

    A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.384 1:17.056 1:16.732
    2 George Russell Mercedes 1:17.654 1:17.513 1:16.968
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.689 1:17.551 1:17.104
    4 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.832 1:17.283 1:17.139
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:17.928 1:17.349 1:17.270
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:17.873 1:17.616 1:17.308
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.218 1:17.390 1:17.369
    8 Alexander Albon Williams 1:17.962 1:17.761 1:17.609
    9 Pierre Gasly Alpine 1:18.312 1:17.574 1:17.675
    10 Nico Hulkenberg Haas 1:18.029 1:17.412 1:17.73
    11 Esteban Ocon Alpine 1:17.770 1:17.768
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.471 1:18.099
    13 Lando Norris McLaren 1:18.243 1:18.119
    14 Kevin Magnussen Haas 1:18.159 1:18.129
    15 Nyck de Vries AlphaTauri 1:18.450 1:18.335
    16 Oscar Piastri McLaren 1:18.517
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.540
    18 Logan Sargeant Williams 1:18.557
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.714
    20 Sergio Pérez Red Bull
  • A sokat hibázó Verstappen hiába volt gyors, nem érezte a ritmust

    A sokat hibázó Verstappen hiába volt gyors, nem érezte a ritmust

    Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján Max Verstappen futotta meg a legjobb időt, de kijelentette, hogy még nem érzi a ritmust. Ez nem is csoda annak tükrében, hogy a második edzést lényegében elmosta az eső.

    A címvédő éppen ezért az átlagostól eltérően nem a második, hanem az első tréningen jegyezte a nap legjobb eredményét, amikor rendszerint még kevésbé jó az aszfalt állapota, főleg egy olyan helyszínen, mint a melbourne-i Albert Park. Feltűnő volt, hogy Verstappen többször nagyobbat hibázott, egyszer meg is pördült, és nem tagadta, hogy van mit pótolnia.

    „Az autót jónak éreztem, amennyire a nagydíj ezen szakaszában lehet. Azonban nem jutottam el abba a tartományba, hogy úgy érezzem, teljes mértékben uralom a gumikat. Erre rá kell néznünk este, de biztos vagyok benne, hogy rendben leszünk” – jelentette ki az első edzésnap után.

    „Itt nagyon csúszós az aszfalt, kevésbé tapad. Emiatt nehéz működésre bírni a gumikat, főleg olyankor, amikor egyből keményen támadunk a bokszutcából kijövet. Az első edzés piros zászlói miatt nem tudtam felvenni a ritmust. Szombaton bizonyára száraz lesz az időjárás, [a ritmus felvételére] fogunk összpontosítani, ami még száraz pályán is eleve nehéz.”

    Rendszerhiba zavarta meg a csapatok felkészülését az Ausztrál Nagydíjra

    A holland kitért az őt az előző versenyen még hátráltató betegségre is, pontosabban annak elmúlására: azt mondta, most már minden rendben van vele.

    Csapattársa, Sergio Pérez alapvetően jónak érezte a Red Bullját, a forgalomra és az első edzést hátráltató GPS-rendszerhibára viszont panaszkodott.

  • „Ugyanolyan lehetőségem van megnyerni a bajnokságot”, mint Verstappennek, állítja csapattársa

    „Ugyanolyan lehetőségem van megnyerni a bajnokságot”, mint Verstappennek, állítja csapattársa

    Sergio Pérez a tabella tetejére tör, és szerinte ehhez a Red Bulltól is megkap minden elvárható segítséget.

    A Red Bull két kettős győzelmével kezdődő idényéből a mexikói versenyző egy 2. és egy 1. hellyel vette ki a részét, így Verstappennel szinte azonos pontszámmal várják a harmadik állomást, az Ausztrál Nagydíjat. Amikor a bajnoki címről kérdezték, azt felelte, „teljes mértékben hiszi”, hogy megnyerheti.

    „Amikor ide érkeztem, csak az egyik autót vezettem a kötelező kettőből. Most már valóban a csapat részének érzem magam, megtaláltam a helyem, tisztelettel bánnak velem – nyilatkozta. – Azt hiszem, ugyanolyan mértékben támogat a csapat, mint Maxot, és nekem is pont ugyanolyan lehetőségem van megnyerni a bajnokságot, mint neki.”

    „Az első két versenyen nagyon hasonlónak éreztük az autó egyensúlyát. Már Bahreinben is nagyon kis különbség volt a tempónk között a kvalifikáción és a futamon. Fontos, hogy ez megmaradjon és nyerjek, amikor csak tudok. Ha bajnokságot akarok nyerni, sok nagydíjhétvégén le kell győznöm Maxot, az egész szezonban ilyen kiegyensúlyozottságra lesz szükség.”

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    Szaúd-Arábiában segítette, hogy Verstappen autója elromlott az időmérő közepén, így tőle kevésbé kellett tartania. Azt elismeri, hogy csapattársa kiemelkedően magas szinten teljesít.

    „Kétség sem fér hozzá, nincs még egy olyan jó formában lévő pilóta, mint ő. Őt a legnehezebb legyőzni, ehhez a maximumot kell nyújtanom. Az is jobbá tesz, hogy ő a mérce, ez mindent kihoz az emberből” – mondta.

    Tavaly a szezon első felében volt egy rövid periódus, amikor úgy tűnt, Pérez esetleg hosszabb távon megszorongathatja Verstappent, de valószínűleg inkább a neki kedvező, alacsony tapadású utcai pályák jelenléte okozta ezt a benyomást. Melbourne egyébként pont ilyen, így elvileg most is labdába rúghat a mexikói, tavaly például alig 1 tizeddel volt lassabb a hollandnál az itteni időmérőn.

    Megkérdezték az előző futamon történt leggyorsabb körös esetről is, erre Pérez azt mondta, félreértés volt a rádióban: azt hitte, a leggyorsabb kört és az érte járó extra pontot biztonságban érezheti, holott a pilóták szabadon megküzdhettek még érte. Az utolsó körben az extra pontot megkaparintó Verstappen ezzel kapcsolatban kijelentette, Bahreinben, fordított sorrendben ugyanezt a politikát alkalmazta a Red Bull, és a szaúdi futam után nem tartottak külön megbeszélést sem a témában.

  • Helyretették Verstappen apját, több tiszteletet kellene mutatnia

    Helyretették Verstappen apját, több tiszteletet kellene mutatnia

    Johnny Herbert úgy véli, Jos Verstappen goromba volt Sergio Pérezzel a Szaúd-arábiai Nagydíj leintése után. Az F1-es expilóta, illetve szakértő több tiszteletet követel Max Verstappen édesapjáról a mexikói pilóta irányába.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj után többek között attól volt hangos a Forma-1-es sajtó, hogy Jos Verstappen, Max édesapja hogy viselkedett a futamot megnyerő Sergio Pérezzel szemben. Az élő adásban annyit lehetett látni, hogy a holland expilóta faarccal nézi végig azt, ahogyan a mexikói versenyző a csapattagokkal ünnepel, és annak ellenére sem gratulál neki, hogy közvetlenül mellettük áll.

    Tévesen vádolják Verstappen apját

    A később nyilvánosságra került felvételek némileg árnyalják a képet, ugyanis ezekből kiderült, hogy közvetlenül az élő adásban látottak után lepacsizott az immáron 5-szörös futamgyőztessel, ugyanakkor tény, hogy akkor sem ő volt a kezdeményező fél, hanem Pérez nyújtotta neki a kezét. Ahogyan sokaknak, úgy Johnny Herbertnek sem tetszett ez a viselkedés.

    „Goromba volt, de felteszem, Jostól erre számíthat az ember – jelentette ki a Lift the Lid podcastban a korábbi F1-es versenyző, aki tavalyig a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedett. – Mondhatta volna, hogy »szép volt«, és átkarolhatta volna, vagy ilyesmi. Természetesen szenvedélyes abban a tekintetben, hogy azt akarja, hogy a fia a lehető legtöbb futamot nyerje.”

    Az idősebbik Verstappen mindig is a kemény stílusáról volt ismert, főleg azóta, hogy a fia elkezdett versenyezni. Maxot gyerekkora óta ebben a szellemiségben nevelte, és miután utóbbi bekerült a Forma-1-be, gyakran szúrt oda keményen az ellenfeleknek vagy a rosszabb időszakban akár a Red Bullnak is. Herbert azonban úgy véli, néha magában tarthatná az érzéseit.

    „Kedvelem Jost, de van benne egy kis élesség [Pérez] felé – folytatta a brit expilóta, aki egyébként pont Verstappen helyére igazolt a Benettonhoz 1994 végén. – Ez a frusztrációnak a jele, amit nem mindig kell kimutatnia a világnak, és nem hiszem, hogy annyira udvariatlannak kellene lennie Checóval szemben. Legyen tisztelettudó!”

    Johnny Herbert
    Herbert több tiszteletet vár (Fotó: Magyar Gábor)

    Jos Verstappen dühe ráadásul nem is volt annyira indokolt, mert bár tény, hogy fia kikapott csapattársától, a kontextust nézve ez egyáltalán nem szégyen, tekintve, hogy ő a tizenötödik helyről indult. Ennek ellenére a hírek szerint az ifjabbik Verstappen is dühös volt a verseny után, és azóta arról lehet hallani, hogy egyre jobban éleződik a feszültség a Red Bullon belül.

  • A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    Felipe Massa szerint Sergio Pérezben nincs meg egy attribútum, ami a bajnoki cím megnyeréséhez kell.

    Ugyan a mexikói versenyző nyerte meg a legutóbbi versenyt, ám ehhez Max Verstappen autójának meghibásodása is kellett. A holland versenyzőt az időmérőn érte utol a balszerencse, így csak a 15. helyről rajtolhatott.

    A 25. körben már a második helyen autózott, és a Safety Car fázissal megszilárdította pozícióját. Mindkét versenyző technikai gondokkal küzdött a versenyen is, és a kétszeres világbajnok nem tudott 5 másodpercnél közelebb kerülni csapattársához. A leggyorsabb körért járó pontot viszont ellopta Péreztől, így a bajnokságban megtartotta vezető helyét.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    Max Verstappen, Sergio Pérez – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Massa, aki a Ferrarinál pár másodperc erejéig bajnoknak érezhette magát, (2008) tudja, hogy milyen nehéz folyamatosan a toppon lenni. A korábbi brazil pilóta elmondta, miért nem lehet esélye Péreznek a bajnoki címre. Massa szerint egy dolog hiányzik a mexikóiból:

    „Maxhez és Lewishoz hasonlóan Charles is kivételes versenyző. Jelenleg ő (Leclerc) a Red Bull legnagyobb ellenfele. Checo teljesítménye mindazonáltal túl inkonzisztens a Red Bullnál, így nem sok esélye van Max ellen a bajnoki csatában. Carlos Sainz is hasonló cipőben jár. Még George Russell az, aki kiemelkedik a mezőnyből” – nyilatkozta Massa.

  • Pérez „hadat üzent Verstappennek”, majd törölte a bejegyzést

    Pérez „hadat üzent Verstappennek”, majd törölte a bejegyzést

    Sergio Pérez öröme nem volt felhőtlen vasárnap, és „hadat üzent” csapattársának.

    Max Verstappen csak a 15. helyről rajtolhatott a futamon, míg a mexikói pilóta az élről várta a piros lámpák elsötétülését. Ám a 25. körben már a második pozícióban találta magát a holland versenyző, és a Safety Car fázis megerősítette a helyét.

    Problémákkal küszködtek a Red Bull versenyzői, de Verstappen szeme előtt ott lebegett a győzelem. Ám nem tudta lefaragni az 5 másodperces hátrányát, viszont a leggyorsabb körért járó egy pontot azért bezsebelte.

    A 32 éves pilóta nem repesett az örömtől mikor megtudta, hogy a csapattársa fosztotta meg a plusz egy ponttól. A versenyen Pérez úgy érezte, hogy nem ugyanazokat az információkat kapták meg Verstappennel (a mexikóitól azt kérték, hogy 1:33-as köröket fusson, ám ő attól félt, hogy a holland nem fog visszavenni), amit többször fel is hozott Jeddah-ban.

    Max Verstappen, Sergio Pérez
    Sergio Pérez, Max Verstappen – Fotó: Clive Rose/Getty Images / Red Bull Content Pool

    A verseny után tehát ezt szóvá is tette, sőt Twitter-oldalára a következőket írta spanyolul:

    „Keményebb volt, mint amire számítottam, de boldog vagyok, hogy végül sikerült megszereznem az 5. győzelmemet a Forma-1-ben. Nagyon örülök a csapat eredményének. Továbbra is keményen fogom nyomni, mivel bajnok akarok lenni.”

    Kis idő múlva a bejegyzést törölte a mexikói versenyző, és módosítva újra kirakta a tweet-et. Ám ezúttal a „bajnok akarok lenni” rész kimaradt. A FormulaNerds szemfülesen észrevette a változást és megörökítette mindkét írást az utókor számára.

    Pérez tudatta rajongóival, hogy idén nem szeretne második számú pilóta lenni, egyenesen a legnagyobb kupára hajt. Ugyan a bejegyzést módosította, ám a hadüzenet egyértelmű volt: ott fog lohol a kétszeres világbajnok nyakában, és nem fogja könnyen megadni magát.

     

  • Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Az olasz média is a Red Bullt éltette, miközben a Ferrari újabb lemaradását taglalta.

    Max Verstappen vállára is ráült a technika ördöge, így idejekorán kellett befejeznie az időmérőt. A 15. helyről rajtolva viszont a második pozícióig ért fel, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Ugyanakkor Fernando Alonso harmadik helye és a Ferrari szereplése is nagy figyelmet kapott a futam után.

    A híres olasz sajtóorgánumok így vélekedtek a Szaúd-Arábiai Nagydíjról:

    Sky Italia:

    „A Ferrari versenyzői leginkább az autójukkal küzdenek, ami horrorisztikus. Voltak ugyanakkor jó dolgok is, amiket Maranellóból magával vitt a Ferrari Jeddah-ba. A boxkiállások és a jó stratégia ebbe a kategóriába tartozik. A futam egy bizonyos pontján mindkét versenyző Lance Stroll előtt autózott. Ugyanakkor aggasztó a lemaradásuk a Red Bullhoz képest. Pérez teszi a dolgát, és ha kell, akkor az első helyen végez. Verstappent pedig hagynunk kellene a pályán kívül rajtolni, hiszen majdnem megnyerte a versenyt a 8. sorból indulva.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Verstappen és Pérez eddigi szereplése a McLaren 1988-as szezonját idézi. Már az első futamon is ijesztő volt az előnyük. Már akkor mindenki azt mondta, hogy a játéknak így vége. Tegnap még a legoptimistábbak is kénytelenek voltak feladni a reményt, Verstappen és Pérez már most elhúzott a bajnokságban. Eközben Fernando Alonso 41 évesen oroszlánként küzd az Aston Martinnal. Míg a Ferrari a verseny második felében léket kapott hajóként süllyedt el. Az autó nagyon lassú volt a keménykeverékű gumikon. Ugyanaz a gondjuk, mint Bahreinben.”

    Corriere dell Sera:

    „A Ferrari teljesítménye lehangoló, míg a Red Bullnál az egyetlen izgalmas pont a két versenyző rivalizálása lehet. A Red Bull a bajnokság első négy helyét birtokolja (az Aston Martinnal kiegészülve), míg az SF-23 teljesítménye nem elég jó. Olyan sokkterápiára lenne szükség, mint amilyet a Mercedes is tervez. Jeddah-ban a boxkiállások jól működtek, de az eredmény lehangoló.”

    La Repubblica:

    „Visszatért a Ferrari és ismét bajban van. Nem számított ilyen rossz kezdésre a csapat, elég nagy slamasztikában vannak. A vörösök egy unalmas szaúdi versenyen a negyedik erő szerepében tetszelegtek. Verstappen mindaddig a tőle megszokott módon az utolsó körben futja meg a verseny leggyorsabb körét. Ezzel a mutatvánnyal megtartotta vezető helyét a tabellán.”

    Autosprint:

    „A jeddah-i tűzijáték alatt Alonso ünnepelt, és egy destabilizáló üzentet küldött a többieknek. A spanyol alatt egy olyan autó van, ami egész évben a dobogós helyezésekért harcolhat. Az RB19 ugyanakkor egy egyéni ligában játszik. Ha az Aston Martin nem művel valami mesterit, vagy a Ferrari és a Mercedes nem ébred fel, akkor Max és Checo osztozhat végig a győzelmeken.”

  • Verstappen ezzel a dologgal „felbosszantotta” egy kissé Pérezt

    Verstappen ezzel a dologgal „felbosszantotta” egy kissé Pérezt

    Sergio Pérez szeretné megtudni miért kaptak „különböző információkat” Max Verstappennel a futam utolsó szakaszában.

    Szombaton technikai hiba sújtotta a holland pilótát, így idő előtt búcsúznia kellett az időmérőn. Mindaddig csapattársa megszerezte az első rajtkockát, így a győzelemre is nagy volt az esélye. A rajtot követően Fernando Alonso ugyan megelőzte a mexikóit, de a 32 éves pilóta pár körrel később újfent az élre küzdötte magát.

    Pérez némileg nyugodtan haladt az első helyen, majd felzárkózott mögé csapattársa is. A verseny utolsó szakaszában arra kérte a csapat a mexikóit, hogy tartsa a sebességet. Az érintett azon kezdett el gondolkodni, vajon holland csapattárs is ezt az üzentet kapta-e, míg a kétszeres világbajnokot a leggyorsabb kör érdekelte. A Red Bull azt a választ adta a 25 éves pilótának, hogy nem érdekes az az adat, míg Verstappen kontrázva annyit reagált, már pedig őt érdeli ez az információ.

    Az utolsó körben elvette Péreztől a leggyorsabb körért járó plusz pontot, ami nemigen tetszett a mexikóinak.

    „Két körrel a vége előtt arra kértek, hogy tartsak egy bizonyos tempót. Azt mondták, hogy nálam van a leggyorsabb kör. Úgy gondolom, ezt kommunikálták Max (Verstappen) felé is. Át kell néznünk ezeket a dolgokat, mivel én nem tudtam már nyomni a végén.” – nyilatkozta Pérez.

    Ugyanakkor azt nem annyira bánja, hogy hagyták őket versenyezni.

    „A csapat több információval rendelkezik, és szerintem fantasztikus munkát végeztek azzal, mikor hagytak minket versenyezni. Úgy éreztem, hogy az utolsó 10 körben nagyon hasonló volt a tempónk. Az autóra gondoltam és arra, hogy sikerüljön… volt néhány furcsa vibrációm, és Max tegnapi este ott motoszkált a fejben, és valószínűleg a csapat fejében is. Arról kellett tehát gondoskodnunk, hogy mindkét autó célba érjen és a lehető legtöbb pontot vigyük el.” – tette hozzá Pérez.

  • Nagyon furcsa magyarázatot adtak az F1-es versenyirányítás furcsa döntésére

    Nagyon furcsa magyarázatot adtak az F1-es versenyirányítás furcsa döntésére

    Sergio Pérez elismerte, rossz emlékek jutottak eszébe a biztonsági autó beküldésekor, hiszen tavaly hasonló okból bukta el a győzelmet. Az FIA közzétette, hogy miért volt szükség erre a meglepő döntésre, ami látszólag nem feltétlenül volt indokolt.

    A szaúdi verseny 17. körében Lance Stroll műszaki hibát szenvedett Aston Martinja biztonsági autós fázist idézett elő, ami lenullázta az élen haladó Pérez előnyét. A Red Bullt végül győzelemre vezető pilóta ekkor 6 másodperccel vezetett Fernando Alonso, illetve több mint 20-szal a hátrébbról támadó Max Verstappen előtt, vagyis számára kifejezetten rosszul jött a versenyirányítás döntése.

    Mindazonáltal még így is jobban járt, mint egy éve, amikor szintén ő ment az 1. helyen a táv első részében, de pont már túlesett első bokszkiállásán az akkori biztonsági autós fázis kihirdetésekor, így Charles Leclerc és Max Verstappen átugrotta őt az ilyenkor relatíve kisebb időveszteséggel járó kerékcserével. Elismerte, hogy ez rossz emlékeket hozott elő benne.

    „A futam keményebben alakult, mint vártuk. Az első etapban nagyon szépen dolgoztunk, de a biztonsági autó megint megpróbálta elvenni a győzelmet tőlünk, de most nem hagytuk” – mondta a karrierje ötödik győzelmét szerző mexikói.

    Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

    „Amikor bejött a biztonsági autó, eszembe jutottak a tavalyi itteni emlékek, és úgy voltam vele, nem hagyom, hogy újra ugyanaz legyen az eredmény. Szerencsére most nem álltunk ki a bokszba előtte.”

    Ezúttal nem ő, hanem Fernando Alonso járt majdnem pórul, mert a biztonsági autós fázis során megejtett kerékcserénél történt az az eset, ami miatt átmenetileg elvették a spanyoltól a dobogós eredményt.

    Stroll látszólag biztonságosan félrehúzódott a pályáról a szalagkorlát egyik megnyitásánál (az elromlott Astonnal még tovább gurult is volna, ha nem állja útját egy markoló), emiatt sokan eleve nem értik, egyáltalán miért volt szükség a biztonsági autós fázisra. Az FIA egyik szóvivője a helyszínen tartózkodó újságíróknak kifejtette a döntés okát: a versenyirányításnál egész egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő kamerafelvétel ahhoz, hogy meggyőződjenek róla, Stroll biztonságos helyen parkolt le.

    Az Aston csapatfőnöke, Mike Krack azt nyilatkozta, hogy szerintük a kérésüknek megfelelően biztonságos helyen állt meg a versenyzőjük, aki szintén így érezte.

  • Verstappen felért a dobogóra, de nyerni nem tudott a 15. helyről

    Verstappen felért a dobogóra, de nyerni nem tudott a 15. helyről

    A Red Bull pilótájának, Sergio Péreznek a győzelmét hozta a Forma-1 történelmének 3. Szaúd-arábiai Nagydíja. Max Verstappen hiába tudott felzárkózni a 2. helyre, a csapattársát már nem tudta utolérni.

    A pole-ból induló Sergio Pérez nem indult jól, és a mellőle startoló Fernando Alonso meg tudta előzni őt. A másik Aston Martinban ülő Lance Stroll pedig a külső íven előzte meg Carlos Sainzt a 13-as kanyarban. A zseniális hétvégét teljesítő Oscar Piastri első szárnyának jobb oldala megsérült a rajt utáni csetepatéban, ami miatt azonnal ki kellett állni a bokszba.

    Társuk elhunyt családtagjáért is versenyeznek Alonsóék Szaúd-Arábiában

    Alonso öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis egy 5 másodperces büntetést kapott, miután nem megfelelően foglalta el a rajthelyét a felvezető kört követően. A 15. helyről rajtoló Max Verstappen a 3. körig már 2 helyet tudott előrelépni, amíg a rajtbüntetés kapó Charles Leclerc már a 9. helyen haladt.

    A 4. kör elején Pérez a DRS segítségével ki is fékezte Alonsót, amivel visszavette a vezető pozíciót. Mögöttük állandósultak a különbségek és az első komolyabb hármas fogat Lewis Hamilton mögött alakult ki. A rekordbajnokot Pierre Gasly és Leclerc támadta. A monacói a 8. kör elején meg tudta előzni a franciát és ezt követően üldözőbe vette a rekordbajnokot, akit két körrel később maga mögé is tudott utasítani.

    Menet közben Verstappen Gaslyt is megelőzte a 9. helyért, és a 12. körben már Hamilton mögött haladt, akit játszi könnyedséggel meg is tudott előzni. Leclerc tovább menekült Verstappen elől, aki megelőzte Ocon, és így már a csapattársa mögött haladt a 6. pozícióban.

    Az élmezőnyből először Stroll állt ki friss kemény keverékű Pirellikért a 15. körben. Egy körrel később Gasly is letudta a kötelező kerékcseréjét és a Ferrari Sainzot is kihozta a bokszba Leclerc-ék elől, akire rohamosan közeledett Verstappen.

    A monacói nem várta meg, hogy a holland megelőzze őt és a kiállását követően a csapattársával egyetemben át tudta ugrani Strollt, amivel a Vörösök egy jó első etapot tudhattak maguk mögött. A kanadai egy körrel később ki is esett a versenyből, miután a csapata a rádión arra kérte őt, hogy állítsa le az autóját.

    Az eset miatt biztonsági autós fázis lépett érvénybe, ami kapóra jött Alonsónak, aki így büntetlenül le tudta tölteni az 5 másodperces büntetését a kiállásánál. A másik nagy nyertes az SC fázisnak Verstappen volt, aki így a 4. helyen találta magát, miután át tudta ugrani a Ferrarikat és Russellt is.

    A 22. körben érkezett a zöld zászló és az újraindítás rendben le is zajlott, nem történt ütközés a mezőnyben. Hamilton a közepes keveréken már sokkal jobban érezte magát és azonnal el is tudta venni Sainz 5. helyét.

    Verstappen pedig már Russell sebességváltóját nézegette, és nem is ült sokat a Mercedes mögött. A kétszeres bajnok így már a 3. helyen állt, így már csak Alonso, valamint Pérez volt előtte. A spanyol nem is védekezett vele szemben, Verstappen pedig elkezdhette hajszolni Pérezt, aki 6 másodperccel haladt előtte a pályán.

    A mexikói nagy meglepetésre sokáig 5 másodpercen tudta tartani a különbséget, és a holland autójának erőátvitelével megint problémák adódtak, ami miatt a kétszeres világbajnok lendületet veszített. Verstappen hiába próbálta meg csökkenteni a különbséget, Péreznek mindig volt válasza a leggyorsabb körökre.

    A mexikói meg is tudta nyerni a futamot Verstappen és Alonso előtt, aki ezzel F1-es pályafutása során 100. alkalommal pezsgőzetett a dobogón. Mögöttük a két Merdeces végzett Russell, Hamilton sorrendben, őket pedig Sainz és Leclerc követte a sorrendben. A maradék három pontszerző helyen pedig Esteban Ocon, Gasly és Kevin Magnussen osztozott.

    FRISSÍTÉS: Alonso utólag egy 10 másodperces büntetést kapott, miután nem megfelelően töltötte le a büntetését. Az FIA döntésének értelmében Russell lett a harmadik, Alonso pedig a negyedik.