Címke: Sergio Perez

  • Előbb vonulhat vissza Verstappen, mint Pérez?

    Előbb vonulhat vissza Verstappen, mint Pérez?

    Pedro de la Rosa szerint könnyen benne van a pakliban, hogy Max Verstappen előbb visszavonul, mint Sergio Pérez.

    A mexikói versenyző 2011-ben lett a mezőny állandó tagja a Saubernél. Két évvel később a McLarennél próbált szerencsét, ám egy év után el is búcsúzott a wokingi istállótól. A Force India/Racing Point alakulathoz igazolt, ahol 2020-ban első futamgyőzelmét is megszerezte. Ám az Aston Martinná alakuló csapat a szabadon maradt Sebastian Vettelt akart leigazolni, amit Pérez véletlenül tudott meg előbb. Így ő jelentette be a szakítását a csapattal.

    A 2020-as szezon végén a Red Bull úgy döntött új csapattársat keres Max Verstappen mellé. Alex Albont lefokozták, míg a 33 éves versenyzőt ültették be a másik Red Bullba.

    A futamgyőzelmei számát gyarapította Checo, viszont az elkövetkezendő években ő is világbajnok szeretne lenni az osztrák csapattal.

    Mindaddig a holland versenyző korábban már arról beszélt, nagy esély van arra, hogy 2028 után szögre akasztja a sisakját. Az Aston Martint segítő de la Rosa szerint nagy esély van arra, hogy a kétszeres világbajnok előbb mondjon búcsút az F1-nek, mint csapattársa. Mindezt a különböző karrierútjuk kapcsán vezette le a spanyol. Verstappen már karrierje korai szakaszában versenyképe autóban ülhetett, így előbb is unhat rá a sportra.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem szoktam azt figyelni, hogy hány éve van egy versenyző a Forma-1-ben. Az eredményeiket nézem, és azt, hogy mennyire éhesek a sikerre. Checo (Sergio Pérez) bebizonyította, hogy nagyon következetes srác, és nagyon szeretne további sikereket elérni. A pályafutása nagy részében olyan csapatoknál volt, amik nem tudtak harca szállni a győzelemért. Véleményem szerint, meghatározó dolog az, ha valaki top csapatban debütál, vagy a karrierje korai szakaszában kerül oda. A vége felé könnyen elveszítheti az érdeklődését vagy a motivációját. Ez megtörténhet 5 év, 8 év vagy 14 év után is” – magyarázta az Aston Martin márkanagykövete.

    Ugyanakkor de la Rosa azt is kihangsúlyozta, Pérez az elmúlt időszakban még jobban teljesít, így nincs oka a Red Bullnak lecserélnie a mexikóit.

    „Checónak a Red Bullnál kell maradnia. Futamról-futamra egyre erősebb. Bebizonyította, hogy nehéz alkalmazkodni egy nagycsapathoz. Kevés olyan versenyző van, akit bedobsz egy új autóba és rögtön teljesíteni fog. Ám mostanra már tényleg sikerült a konstrukciót a vezetési stílusához igazítania. Úgy vélem Checo jól teljesít, így nem hinném, hogy a Red Bull a lecserélést fontolgatná.”

  • Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Egy 2014-es ütközést hoztak fel példaként annak alátámasztására, hogy felül kellene vizsgálni Carlos Sainz melbourne-i büntetését. Abban az ügyben az FIA tagjai elfogadták a beadványt.

    Mint kedden kiderült, a Ferrarinál nem jártak sikerrel, hiába próbálták meg a felülvizsgálati kérelmükben megmutatni, hogy a döntéskor meglévő információkhoz képest új és számottevő bizonyítékok kerültek elő, melyek az ütközés újbóli kiértékelésénél esetleg más döntést eredményeznek. Sainz ötmásodperces büntetése így érvényben maradt és elvesztette a pályán megszerzett 4. helyet, pontot sem szerzett Fernando Alonso kiforgatása után.

    Az Autosport cikkéből kiderül, hogy a csapat a 2014-es Kanadai Nagydíj legvégéről hozott egy referenciát új bizonyíték gyanánt, mégpedig Felipe Massa és Sergio Pérez ütközését. A Force Indiánál (a mai Aston Martinnál) vezető Pérez a 4. helyet védve balra mozdult a célegyenes végi féktávon, ezzel egy hatalmas balesetet okozott, mert Massa Williamse már mellette járt. Mindkét autó 30G körüli erővel csapódott a falba, ellenőrizni is kellett mindkét pilóta állapotát az orvosi szobában.

    Ellentámadásba lendült a Ferrari Sainz büntetése miatt

    Montrealban a felügyelők úgy ítélték öt rajthelyes büntetésre Pérezt a manőverért, hogy nem hallgatták meg őt. A Force India a felülvizsgálati kérelmében pont erre hivatkozott új bizonyítékként, hogy Pérez nem tudta elmondani a saját nézőpontjából az eseményeket, mivel zajlott az orvosi vizsgálata a döntés idején.

    Ez volt az a tényező, ami zöld utat adott a csapat felülvizsgálati kérelmének, és a Ferrari ezt tekintette precedensnek. Csakhogy az Ausztrál Nagydíj felügyelői kijelentették, mindez mégsem tekinthető precedensnek, ugyanis kilenc éve Pérez véleményét meg szerette volna hallgatni az akkori stáb, csak erre nem nyílt lehetőség, míg Sainzék ütközésénél nem volt ilyen szándék, a nélkül kívánták még a futam során meghozni a döntést.

    A felülvizsgálati kérelem sikere még nem jelenti azt, hogy egy adott incidens megítélése megváltozik, és erre a Massa-Pérez eset jó példa: az újabb kiértékelésen a következő futam sportfelügyelői nem fogadták el Pérez védekezését és helyben hagyták a büntetését.

  • Valóban csak Verstappennek kedvez a Red Bull? – Pérez édesapja válaszolt

    Valóban csak Verstappennek kedvez a Red Bull? – Pérez édesapja válaszolt

    Sergio Pérez édesapja kiakadt, és hazugságnak titulálta azokat a megjegyzéseket, mik szerint Max Verstappent előnyben részesítette eddig a Red Bull.

    Az elmúlt három futam után a mexikói versenyző azt éreztette, hogy nem egyenlő bánásmódban részesül a holland világbajnokkal. Az Ausztrál Nagydíj előtt a 33 éves pilóta a következőket mondta helyzetéről:

    „2021-ben, mikor csatlakoztam a csapathoz, még két autóval szálltunk harcba, mert muszáj volt így tenni.”

    Ugyan Pérez hozzátette, hogy tisztelettel bánnak vele és minden lehetőséget megadnak neki, ám a média nem tudta elfelejteni azt az egy mondatot.

    Christian Horner fülébe is eljutottak versenyzője szavai, a brit vezető értelenül állt a nyilatkozat előtt:

    „Ez az első alkalom, hogy ilyet hallok tőle. Mióta 2005-ben beléptünk a sportágba, azóta két autóval versenyzünk és azt szeretnénk, hogy a két legjobb pilóta legyen nálunk.” – magyarázta a csapatvezető a Sky Sportsnak.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A média nagy teret adott ennek „interpretációnak”, ám Antonio Pérez Garibay is tiszta vizet öntött a pohárba. A Marca TV-nek elmondta, mindkét versenyző nyerni akar, és a csapat nem tesz különbséget a pilóták között. Így a sajtó félreértelmezte fia korábbi szavait.

    „Tisztázzuk a dolgokat, ez mind hazugság. A Red Bull egy olyan márka, ami a több millió dolláros bevételével és nagyértékű presztízsével Max és Checo fölé emelkedik. Egy profi csapatról van szó, ami mindkét versenyzőjével nyerni szeretne. Az első edzéstől, az első körökig, mindent meg akarnak nyerni. Azt akarják, hogy a két versenyzőjük legyen az első két helyen. Nincs semmilyen kivételezés, ezek csupán spekulációk. A Red Bullnál a két legjobb tigris van egy ketrecben tartva. Ha nem lennének egy szinten, akkor most nem lenne miről beszélnünk. Remélhetőleg több alakulat is csatlakozik majd a bajnoki címért folytatott harcba, és nem csak Checo és Max között dől el a cím sorsa.” – nyilatkozta Pérez édesapja.

     

  • Verstappen kegyetlenebb, mint Hamilton? – „Ő meg akarja semmisíteni a többieket”

    Verstappen kegyetlenebb, mint Hamilton? – „Ő meg akarja semmisíteni a többieket”

    Tom Clarkson, a hivatalos sajtótájékoztatók házigazdája úgy véli, Max Verstappen kegyetlenebb, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc. A szakértő szerint a holland azért versenyez, hogy „tönkre tegye az ellenfeleit”.

    2021-ben, egy vitatható szezonzáró után szerezte meg a 25 éves pilóta az első bajnoki címét. Tavaly év elején még úgy tűnt, hogy a Ferrari is beleszólhat a küzdelembe, ám év közben a vörösök lemaradtak, míg a Red Bull teljesen átvette a bajnokság felett az uralmat. 2023-ban eddig három futamot teljesített a mezőny, és mind a három alkalommal a Bikák egyik pilótája nyert.

    Clarkson az F1 Nation legújabb adásában azt ecsetelt, hogy még sosem látott olyan versenyzőt, aki annyira nyerni akart volna, mint Verstappen.

    „Milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Nos, elképesztően gyors, nem igaz? Ez adott. Viszont még sosem találkoztam olyan versenyzővel, aki ennyire éhes lett volna a sikerre.” – kezdte a brit.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Damon Hill szerint Jos Verstappen győzni akaró magatartása és nevelése is közrejátszott abban, hogy Max ennyire nyerni akarjon:

    „A jelenségének az egyik fontos összetevője a sikerre való éhség. Más szóval, égető vágyat érez arra, hogy nyerjen és versenyképes legyen. Ez a tulajdonság kulcsfontosságú. Hasonló Senna, Schumacher vagy más olyan srácok gondolkodásmódjához, akik sokat nyertek a sportban. Viszont van benne egyfajta könyörtelenség is. A legtöbb ember nehezen szimpatizál ezzel, mivel a normál esetben ez önzőségnek számít, és nem vonzó. Viszont a sportban ez a megfelelő gondolkodásmód. A cél itt nem az, hogy jól teljesítsünk, hanem az, hogy nyerni tudjunk. Nem a szép játékot jutalmazzák. Ez a hozzáállás Verstappenben megvan. Honnan jött ez? Biztos vagyok abban, hogy az édesanyja is hozzásegítette, hiszen sikeres gokartos hölgy volt. Viszont Jos, aki maga is Forma-1-es versenyző volt, gondoskodott arról, hogy a fia ne szórakozásból csinálja ezt, és ne vegye félvállról a dolgokat. Ha a Forma-1-be akarsz szerepelni, akkor nyerned kell, vagy minden áron akarnod kell a győzelmet.” – tette hozzá 1996 világbajnoka.

    Verstappen tönkre akarja tenni a társait?

    Clarkson nem hagyta annyiban dolgot, szerinte Verstappen még Hamiltonnál is „kegyetlenebb.”

    „Ő nem csak nyerni akar. Tönkre akarja tenni a körülötte lévő embereket, a legközelebbi versenytársait, és ez Szaúd-Arábiában szépen meg is mutatkozott. A 15. helyről rajtolt, briliáns versenyt futott, és a második helyen ért célba. Mégis csalódott volt a futam után, azzal a szöveggel jött: ‘nem azért vagyok itt, hogy második legyek’. Mások ezt az eredményt nagyszerűnek könyvelték volna el. Nézzük meg Pérezt, az elmúlt futamon a boxutcából rajtolt, feljött az ötödik helyre és boldog volt emiatt. Én nem tudom azt elképzelni, hogy Max valaha is örülne egy ötödik helynek. Az ő mentalitása emiatt egyedülálló. Igen, Lewis Hamilton is nagyon versengő, ahogy Charles Leclerc is, de Maxben ott van az a könyörtelenség, ami a többiekben nincs meg. Amíg a Red Bull versenyképes, ő nyer, ilyen a fickó hozzáállása. Ha ránézek Maxre, a gyengeség leghalványabb jelét sem látom. Minél többet nézem őt, annál jobban emlékeztet Fernando Alonsóra. Így nem lep meg, mikor egymást dicsérik a média előtt.”

  • Pérez szerint sokan félreértik, hogy milyen a viszonya Verstappennel

    Pérez szerint sokan félreértik, hogy milyen a viszonya Verstappennel

    Sergio Pérez kijelentette, jobban tisztelik egymást Max Verstappennel, mint ahogyan azt sokan gondolják. A mexikói pilóta tisztában van vele, hogy nagyon magas szinten kell teljesítenie, ha le akarja győzni csapattársát.

    Sergio Pérez és Max Verstappen sokáig látszólag kiváló viszonyban voltak, vélhetően nem függetlenül attól, hogy a mexikói versenyző valamivel jobban tudta segíteni a holland pilótát, mint elődjei, Pierre Gasly és Alexander Albon. A csúcspont egyértelműen a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj volt, amikor Pérez rengeteg időt elvett Lewis Hamiltontól, ami a későbbiekben kulcsfontosságúnak bizonyult.

    A tavalyi São Pauló-i Nagydíjon viszont robbant a bomba közöttük. A címvédő az egyértelmű utasítás ellenére sem engedte el az összetettbeli második helyért küzdő csapattársát, aki egy korábbi esettel magyarázta tettét. Szaúd-Arábiában szintén volt feszültség köztük, miután Verstappen elvette a leggyorsabb kört Péreztől. A 33 éves pilóta ugyanakkor cáfolta, hogy elszabadult volna köztük a pokol.

    „Azért is vagyok itt, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, [de] hogy őszinte legyek, sokkal jobban tiszteljük egymást, mint ahogyan azt az emberek gondolhatják – nyilatkozta az ötszörös futamgyőztes. – Csapaton belül nagyszerű a hangulat, rendkívül nagy a tisztelet egymás között az istállónál az összes mérnökkel, mind az ő részükről, mind az enyémről. Úgy vélem, mindketten elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, mi a helyes, és mi a helytelen. Amíg ez így van, addig nem számítok arra, hogy bármi is változik.”

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    A Red Bull pilótái között többször is volt feszültség (Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Az eddigi erőviszonyokat elnézve nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bullra egyetlen csapat sem lesz veszélyes a világbajnoki címek szempontjából. Ennélfogva valószínű, hogy Verstappent legfeljebb Pérez szoríthatja meg, aki Dzsiddában meg is szerezte a győzelmet a holland pilótát sújtó technikai hiba után, Melbourne-ben viszont csak az ötödik helyig tudott felzárkózni az elrontott időmérőt követően. A mexikói versenyző tisztában van azzal, hogy mit kell nyújtania a sikerhez.

    „Ha meg akarom nyerni a bajnokságot, természetesen hétvégéről hétvégére meg kell vernem Maxot, és egész szezonban kiegyensúlyozottnak kell lennem – fogalmazott. – A mostani idényben minden a konzisztenciáról szól. Az ember megnyerhet tizenöt futamot, de ha a többin csak balesetet szenved, nem ér célba, és így tovább, az nem elég. Csupán arról van szó, hogy el kell érni azt a szintet a kiegyensúlyozottságot illetően, és versenyről versenyre haladni. Kétségtelen, hogy nincs olyan formában lévő pilóta, mint Max. A csapattal és az autóval együtt egyértelműen ő a legnehezebben legyőzhető versenyző. A maximumot kell majd kihoznom magamból, hogy minden egyes hétvégén a legjobb formámat nyújtsam.”

    Pérez hátránya jelenleg 15 pont Verstappen mögött a bajnokságban. A mezőny legközelebb egyik kedvenc helyszínére, Bakuba látogat, ahol 2021-ben győzni is tudott, igaz, ehhez Verstappen defektje is kellett. A formátum viszont a korábbi eseményekből kiindulva mindképpen csapattársának fekszik, hiszen eddig ő gyűjtötte a legtöbb pontot a sprintfutamok során.

  • Magára haragított egy mexikói újságírót Pérez, akit még a gyerekkönnyek sem hatottak meg

    Magára haragított egy mexikói újságírót Pérez, akit még a gyerekkönnyek sem hatottak meg

    Egy mexikói újságíró a közösségi médiában fakadt ki Sergio Pérez viselkedésén. A Red Bull pilótája nem volt hajlandó közös képet készíteni a riporter gyerekével, aki a beszámoló szerint nem volt tolakodó vele szemben.

    Más hírességekhez hasonlóan a Forma-1-es pilótáknak nehéz a dolguk abból a szempontból, hogy könnyen felismerhetik őket, és néhányan akarva-akaratlanul betolakodnak a privát szférájukba. Ebben a tekintetben mind a versenyzőknek, mind a szurkolóknak meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt, hiszen a pilótáknak valamilyen szinten ki kell szolgálniuk a rajongókat, akiknek viszont nem szabad betolakodniuk a magánéletébe. Utóbbira jó példa Charles Leclerc esete, akinek saját Instagram-oldalán kellett megkérnie a drukkereit, hogy ne zaklassák az otthonában, amelynek címe valahogyan kiszivárgott.

    Leclerc-nek elege lett a rajongók durva zaklatásából

    Sergio Péreznek viszont nem sikerült megtalálnia ezt az egyensúlyt, egy újságíró szerint. Miguel González, az ESPN mexikói riportere saját Twitter-oldalán osztott meg egy történetet, és leteremtette honfitársát. Mindezt abból az okból kifolyólag, hogy a Red Bull versenyzője nem volt hajlandó odaállni egy közös fotóra a riporter gyerekével.

    „Köszönöm, Sergio Pérez, hogy semmibe vetted a fiamat, és hátat fordítottál neki, amikor elhagytad az éttermet – fogalmazott González. – Hitetlenkedve odamentem hozzád, hogy megkérdezzem, tudsz-e készíteni vele egy közös képet, és te megtagadtad, mondván, hogy családostól jöttetek. Ezúttal nem hatottak meg téged az általad kiprovokált könnyek.”

    Ezen a ponton még lehetne azt gondolni, hogy a fiú túlzásba esett, és olyankor zavarta meg a családot, amikor még nem lett volna illendő, amit Pérez nem vett jó néven. González szerint azonban szó sem volt ilyesmiről, és gyereke türelmesen megvárta az alkalmas pillanatot, ennek ellenére részesült ilyen fogadtatásban. Zárásként pedig még odaszúrt a mexikói pilótának és családjának.

    „A gyerek megvárta, míg befejezik [az evést] és elindulnak, hogy ne legyen tolakodó – szögezte le. – Milyen kár, hogy zavart téged, hogy egy gyerek fényképet kér, bár minden jogod megvan ahhoz, hogy elutasítsad. Egyébként az asztalon lévő szemetet összeszedték. A jólneveltséget is a családban tanítják, illetve tanulják.”

    Sergio Perez
    Pérez viselkedése kiverte a biztosítékot (Fotó: Mike Coppola/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Pérez esete bizonyos szempontból hasonlít Leclerc-ére, hiszen mindkét szituáció azt a kérdést veti fel, hogy meddig szabad elmennie egy szurkolónak, és a pilótának mennyit illik eltűrnie. A monacói pilóta esetében viszont sorozatosan betolakodtak a magánéletébe, és a bejegyzésében még ki is emelte, hogy az utcán vagy a pályán bárkivel szívesen fotózkodik. Úgy tűnik, hogy a Red Bull versenyzőjénél máshol vannak ezek a határok.

  • Marko gyorsan lerendezte Pérezt: Ő okozta a saját gondjait

    Marko gyorsan lerendezte Pérezt: Ő okozta a saját gondjait

    Helmut Marko az egyik versenyzőjét dicsérte, míg a másikról nem sokat beszélt az Ausztrál Nagydíj után.

    A futam után a Red Bull tanácsadója mindkét versenyzője teljesítményét értékelte. Max Verstappennel elégedett volt, bár az első kanyarban túl óvatosnak titulálta, de az osztrák szerint legalább nem ütközött.

    „Max (Verstappen) tette, amit tennie kell az ilyen csaták során. A Mercedesnek nem volt veszteni valója, így rámentek. Miután megelőzte Hamiltont, már ő irányította a versenyt. Mikor Lewisszal (Hamilton) egymás mellé kerülnek, ott mindig van izgalom. Max jól tette, hogy nem vállalt túl nagy kockázatot, hiszen ő a bajnoki címért megy.” – nyilatkozta Marko.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A mexikói pilóta már a Q1-ben bajba került, ugyanis technikai okok miatt a sóderágyban találta magát. A boxutcából rajtolva indult neki a káosz futamnak, amit végül az ötödik pozícióban fejezett be. Marko azonban azt sugallta, inkább a 32 éves versenyző volt a ludas az időmérőn, nem a technika.

    „Sergio Pérez saját maga okozta itt a problémáit.” – tette hozzá szűkszavúan a Red Bull tanácsadója.

  • Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Verstappen szerint Pérez nem lesz tényező a futamon

    Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első három helyezettje, Max Verstappen, George Russell és Lewis Hamilton szerint a mezőny legvégéről induló Sergio Pérez nem jelenthet veszélyt rájuk a vasárnapi versenyen.

    A Red Bull mexikói pilótája két hét leforgása alatt jutott mennyből a pokolba. Amíg Jeddah-ban minden klappolt a számára és a pole-pozíció mellett a futamgyőzelmet is meg tudta szerezni, addig Melbourne-ben szenvedett és a fékproblémája miatt már a Q1-ben a sóderágyban kötött ki, ami miatt korán elvérzett a kvalifikáción.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    A pole-t megszerző Verstappentől az időmérő utáni sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy szerinte a csapattársa fel tud-e majd zárkózni az élmezőnybe az 58 körös futam során. A kétszeres holland világbajnok úgy véli, hogy a mexikói nem lesz tényező a futam során, de ennél bővebben nem is ment bele az esélylatolgatásokba.

    „Őszintén, nem tudom. Az biztos, hogy ezen a pályán nehéz előzni, de a bónusz DRS zóna valamilyen szinten megkönnyíti majd ezt a folyamatot. Azonban ezt nagyon nehéz megmondani, mert rengeteg különböző tényező játszhat szerepet. Ilyen például a többiek versenytempója és gumikopása például.”

    A Mercedes pilótái is egyetértettek Verstappen szavaival. Russell szerint Pérez „biztosan benne lesz a legjobb tízben”, de „egy ilyen karakterisztikájú pályán nem hiszi azt, hogy képes lesz felzárkózni az élmezőnyhöz.” Hamilton pedig csak annyit mondott csapattársa után, hogy ugyanígy gondolja.

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

     

  • Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Pérez állítja: nem ő hibázott a melbourne-i időmérőn

    Sergio Pérez szerint „utas” volt és semmit sem tudott tenni az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésénvaló incidense során.

    A Red Bull mexikói versenyzőjének már a harmadik szabadedzésen is akadtak problémái. Az utolsó gyakorlás első 20 percét a garázsban töltötte, majd a végén több, mint fél másodpercet kapott a csapattársától, Max Verstappentől.

    Az 5-szörös futamgyőztesnek azonban olyan komoly fékproblémái voltak, hogy számos alkalommal elhagyta a pályát és látogatta meg a sóderágyakat az Albert Park különböző részein. A Red Bull azt hitte, meg tudta oldani a problémát az időmérőre a mexikói RB19-esén, de ez, mint kiderült, nem sikerült a számukra.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Pérez ugyanis már a Q1 elején elfékezte magát a hármas kanyarban és a sóderágyban találta magát, ahol el is ásta magát. Mindez azt jelentette, hogy Pérez a holnapi versenyt majd csak a 20. helyről kezdheti majd meg. A Szaúd-Arábiában győzedelmeskedő versenyző szerint a fékerő eloszlással volt a gond, miután az túlzott mértékben előre tolódott, amikor fékezett.

    „A harmadik szabadedzéstől kezdődően volt egy technikai problémánk, amiről azt hittük, hogy sikerült orvosolnunk. Azonban most már nyilvánvalóvá vált, hogy nem jártunk sikerrel.”

    „Nehéz volt bármit is csinálni. Amint a fékre léptem, utas voltam az autóban és nem volt ráhatásom a dolgokra. Remélem, hogy a holnapi napra találunk egy optimálisabb egyensúlyt és minimalizálni tudjuk a mai veszteséget.”

    A Red Bull Pérez bakija miatt Szaúd-Arábiába után Ausztráliában sem tudott jelen lenni a Q3-ban mindkét autójával. Jeddah-ban a kétszeres világbajnok vérzett el a Q2-ben, miután problémák akadtak az erő átvitellel az RB19-ben.

    Pérez helyzete azonban egyáltalán nem reménytelen, ugyanis az energiaitalosok rendelkeznek az egyik legnagyobb végsebességgel a mezőnyből és ez majd nagyon jól fog jönni az előzések során. A 4 kijelölt DRS zóna pedig kapóra fog jönni a mexikóinak, aki jelen pillanatban csak egyetlen ponttal van lemaradva Verstappentől az egyéni pontversenyben.

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

  • Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Aggódhat a Red Bull a futamon? – Verstappen válaszolt

    Ugyan nem volt zökkenőmentes Max Verstappen és a Red Bull időmérője, ám a holland nem aggódik túlságosan.

    A kétszeres világbajnok pályacsúcsot döntve került az első rajtkockába szombaton. A Q1-ben és a Q2-ben is az élen állt, ám a leváltásoknál akadt némi gondja a 25 éves pilótának. Csapattársa egy technikai hiba miatt került a falba és búcsúzott idejekorán.

    Szaúd-Arábiában Verstappennek gyűlt meg a baja a konstrukcióval, így az osztrák istálló háza táján sem megy minden olyan zökkenőmentesen.

    Ugyanakkor a kisebb technikai gondok miatt nem aggódik a holland.

    „Nem, általában nem aggasztanak ezek a dolgok. Mindig próbálunk finom hangolni, és ezt fogjuk tenni a továbbiakban is.”

    Verstappen örül az újabb pole pozíciójának és már alig várja, hogy ismét versenyezzen.

    „Az utolsó etap nagyon jól sikerült. Az egész hétvége kemény volt a gumik szempontjából, nehéz volt őket a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani. A Q3-ban viszont minden összejött. Elégedett voltam a körömmel és természetesen örültem a pole pozíciónak is. Alig várom a holnapi napot.” – nyilatkozta az időmérő után a holland.