Címke: Sergio Perez

  • Végre dolgozik Verstappen csapattársa – főnöke szerint ezért javult sokat

    Végre dolgozik Verstappen csapattársa – főnöke szerint ezért javult sokat

    Helmut Marko tréfálkozva állította ezt Sergio Pérezről, és úgy látja, sokat változott. Örül, hogy győzelmet kapott szülinapi ajándéknak.

    Azerbajdzsánban Pérez 2:2-re egyenlített Max Verstappennel szemben a szezonbeli győzelmek számában és 6 pontra megközelítette őt a bajnoki tabellán. Bár csapattársát némi szerencsével győzte le kétszer (a kétszeres bajnok Red Bullja elromlott az időmérőn, Bakuban pedig peche volt a biztonsági autós fázis kihirdetésével), úgy néz ki, a mexikói jobban összhangba került az autójával és akár hosszabb távon is célkeresztbe veheti a bajnoki címet.

    Az istálló tanácsadója, Helmut Marko szerint Pérez valóban előrelépett. „Ne becsüljük alá Sergiót. Sokat változott, amióta hozzánk jött. Elkezdett dolgozni – mondta az F1 Nation podcast adásában, az utolsó mondatnál kuncogva. – Korábban egy olyan mexikói pilóta volt, aki élvezte az életet. Most is megteszi, de a szükséges munkát is elvégzi.”

    Ezzel vélhetően arra utalt, hogy a pályán kívül is több energiát fektet abba, hogy minél jobb legyen. Pérez fejlődésének értékelésében sokat nyomnak majd a latba a hagyományos épített, nem utcai versenypályákon rendezett versenyek, mivel azokon többnyire elmaradt csapattársától az elmúlt években.

    Marko: Verstappennek azért szerencséje is volt

    A múlt héten a 80. évét betöltő Marko kiemelte, hogy a Red Bull győzelmének jobban örül, mint az összes többi ajándéknak. „Ez volt a megfelelő, nem a kilencedik vagy tizedik torta, amit kaptam. Akárhol jártam, étteremben, bárban, máshol, mindig megjelent egy torta!” – mondta, szintén nevetve.

  • Schumacher szerint eljöhet az a pillanat, mikor a Red Bullnak meg kell válnia Péreztől

    Schumacher szerint eljöhet az a pillanat, mikor a Red Bullnak meg kell válnia Péreztől

    Ralf Schumacher úgy véli, logikus lenne a Red Bulltól az a lépés, ha adott esetben kitessékelnék a csapatból Sergio Pérezt.

    Idén a Red Bull versenyzői szálltak eddig szembe a győzelemért, bár az időmérőn a Ferrari már az osztrák csapat orrára koppintott. Bakuban a mexikói versenyző bizonyult jobbnak, míg világbajnok csapattársa hol George Russell-lel kakaskodott, hol pedig a Safety Car miatt került hátrányba. Ugyanakkor vasárnap Max Verstappennek lett volna ideje csapattársa elé kerülni, ám Pérez gyorsabbnak bizonyult ez alkalommal.

    Ám a 33 éves versenyző a győzelem után kijelentette, hogy a bajnoki cím lebeg a szeme előtt, és különben is, az egyéni listát neki kellene vezetnie. Pérez úgy véli, a melbourne-i technikai hiba miatt nem szerepel ő a bajnokság élén.

    A német Sky szakértőjeként tevékenykedő Schumacher szerint, a mexikói pilóta teljesítménye nem elég konzisztens ahhoz, hogy a végén is ő nyerjen.

    „Amikor nem elégedett az autóval, akkor néha hibázik a nyomás alatt. Verstappen nem szokott ilyen bakikat véteni, emiatt úgy vélem, hogy ismét ő lesz fölényben az év végén.” – magyarázta Schumacher.

    Forma-1, Sergio Pérez, Max Verstappen, Ausztrál Nagydíj 2023, futam
    Sergio Pérez és Max Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A hatszoros futamgyőztes úgy látja, hogy a két versenyző már nem jön ki olyan jól egymással. Schumacher szerint egy esetleges viszály kapcsán a Red Bull húzná a rövidebbet, így el kellene gondolkodniuk egy pilótacserén.

    „Rengeteg pletyka kering a paddockban Pérez jövőjével kapcsolatban. Ha a két versenyző között elmérgesedik a viszony, akkor logikus lenne inkább a mexikóitól megszabadulni. Ha megnézzük, láthatjuk, hogy nemigen jönnek már ki egymással Verstappennel. Ha egy csapatban két olyan versenyző van, akik nem illenek össze, akkor annak az alakulat látja a kárát.”

  • Marko: Verstappennek azért szerencséje is volt

    Marko: Verstappennek azért szerencséje is volt

    A Red Bull tanácsadója úgy véli, a csapat nem nyújtott tökéletes teljesítményt az Azeri Nagydíjon, és a holland pilótának jutott egy kis mázli is annak ellenére, hogy befürdött a biztonsági autós fázissal.

    Max Verstappen az 1. helyről a 3.-ra csúszott vissza a számára rosszkor kihirdetett sétakocsikázós periódus miatt. Charles Leclerc-t gyorsan visszaelőzte csapattársát, Sergio Pérezt ugyanakkor már nem érte utol, így 6 pontra csökkent az előnye vele szemben a bajnoki tabellán.

    Helmut Marko megvédte a stratégiai döntést a holland kerékcseréjének időzítésével, és azt is kijelentette, hogy a balesetveszélyes helyeket tartalmazó utcai pályán végig engedték harcolni a pilótáikat.

    „Panaszkodott a hátsó gumikra, ezért a megfelelő alkalom kínálkozott, hogy kihívjuk kerékcserére. Néha profitál egy versenyző a biztonsági autó megjelenéséből, máskor nem. Összességében mérsékelt kárt szenvedett” – nyilatkozta a Sky Sports német csatornájának Verstappen versenyéről.

    Pérez vérszemet kapott: Nekem kellene vezetni a bajnoki listát

    „Az utolsó 10 körben megint ő volt a gyorsabb, előtte viszont nem érezte megfelelőnek az autó egyensúlyát. A futam felén át emiatt nem volt esélye Pérez ellen. A csatájuk megemelte a pulzusunkat, de ez is része a sportnak. Nem adtunk ki csapatutasítást. Pérez öt körrel a cél előtt megkérdezte, csökkentheti-e a tempót, de hagytuk a pilótákat versenyezni egymással. Ha nincs tét, nincs móka.”

    Marko nem felejtette el megemlíteni, hogy a címvédő többször necces helyzetet okozott saját magának, és ez akár fájdalmas nullázást is eredményezhetett volna. „Szerencsések is voltunk, mert Verstappen négyszer súrolta a falat. Pérez kevesebbszer” – mondta.

    A kettős győzelmet arató Red Bull teljesítményével mindazonáltal nem maradéktalanul elégedett, és figyelmeztetett, hogy ebből máskor baj is lehet.

    „A táv végén [Charles] Leclerc és [Fernando] Alonso ugyanolyan köridőket ment, mint mi, ami azt mutatja, hogy nem használtuk ki a legjobban a felszerelésünket. Ha egy monacóihoz hasonló utcai pályán is az élen akarunk lenni, van még teendőnk. Arra számítottunk, hogy változatlan marad a gumikopásunk üteme, de lehet, hogy amikor erős tempót diktáltunk, túlterheltük az abroncsokat. Vagyis nem használtuk ki teljesen az autóban rejlő lehetőségeket” – közölte.

  • Nemzetközi sajtó: A ‘megközelíthetetlen bajnokot’ mégis legyűrte Sergio Pérez

    Nemzetközi sajtó: A ‘megközelíthetetlen bajnokot’ mégis legyűrte Sergio Pérez

    A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérezt éltették, de megrémültek a Red Bull dominanciájától is.

    Bakuban ismét az osztrák csapat volt az úr, bár az időmérőkön Charles Leclerc azért megmutatta oroszlánkörmeit. Ám meglepetésre nem a holland világbajnok dominanciájába fulladt a verseny, hanem csapattársa jó teljesítményétől hangos a média. A „az utcai pályák királya” ismét lecsapott, és be is jelentkezett a bajnoki címért.

    A neves lapok így látták az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjét.

    Bild (Németország):

    „Végre, egy újabb világbajnoki csata. A kérdés csak az: meddig marad ez így? Sergio Pérez a múltban hajlamos volt kisebb-nagyobb hibákat véteni a versenyhétvégéken. Ám ezeket már nem engedheti meg magának, ha valóban a bajnoki címért akar harcolni. Az Azerbajdzsáni Nagydíj során ismét kiderült, hogy idén valóban a saját ligájában játszik a Red Bull.”

    Marca (Spanyolország):

    „Checo Pérez megnyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat, és ezzel a második győzelmét aratta a 2023-as bajnokságban. Továbbá,  Max Verstappen kihívója lett a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. A mexikói versenyzők kétszer is nyert a hétvégén (sprintfutam és főfutam), és ezzel legyűrte a megközelíthetetlen bajnokot, akinek eddig nem voltak gyenge pontjai. Pérez komoly fenyegetést jelenthet Verstappen hegemóniájára.

    L’Équipe (Franciaország):

    „Egyedül Max Verstappen tudott lépést tartani Sergio Pérezzel. A két versenyző a leggyorsabbnak bizonyult a pályán, ami az osztrák istálló egyeduralmát ismét megmutatta. A holland versenyzőnek nem volt szerencséje, hiszen közvetlenül a Safety Car előtt ment ki a boxba. Az egyéni bajnokságban továbbra is kéz a kézben jár a két versenyző. A kétszeres világbajnok 93 ponttal áll az élen, de Pérez már közeledik (87 pont).”

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    BBC (Egyesült Királyság):

    „Pérez és Verstappen hosszú és kemény küzdelmet vívott egymással, miután a biztonsági autós fázis után a mexikói átvette a vezetést. Verstappen sokáig tartotta az egy másodperces távolságot, ám a verseny utolsó szakaszában Pérez meglógott, és megszerezte idei második futamgyőzelmét. Így a különbség a két versenyző között már 6 pontra csökkent. Ugyanakkor nem mindenki hisz a mexikói versenyző céljaiban, még saját csapatfőnöke, Christian Horner sem. Ám ezzel a győzelemmel Pérez letette a névjegyét a bajnoki csatára.”

    AS Mexico (Mexikó):

    „Sergio Pérez az Azerbajdzsáni Nagydíj megnyerésével megszerezte pályafutás hatodik győzelmét, és új bizonyítékot szolgáltatott arra, miért nevezik őt az ‘utcai pályák királyának’. Péreznek csodálatosan fekszik ez a pálya, és egy olyan vasárnapon szilárdította meg teljesítményét, amilyenen még Max Verstappen sem tudott a közelébe férkőzni.”

    De Telegraaf (Hollandia):

    „Időbe telik megszokni a szurkolóknak, hogy a balszerencse és Sergio Pérez remek formája legyőzte Max Verstappent Bakuban. Ugyanakkor a világbajnoki éllovas nem aggódik emiatt. Verstappen szentül hiszi, hogy a legtöbb pályán képes lesz csapattársa fölé kerekedni. Ha Sergio Pérez valóban harcba akar szállni a bajnoki címért, akkor az olyan pályákon is fájdalmat kell okoznia Verstappennek, mint Imola. Meglátjuk, hogyan sikerül ez neki.”

  • Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    A versenyzők és a szakértők egy része megnevezte azokat az okokat, amik miatt unalomba fulladt a tegnapi Azerbajdzsáni Nagydíj.

    Az elmúlt évek során mindig nagy várokozás övezte a bakui futamot. Ugyan produkált már eseménytelen versenyeket a helyszín, ám az eddig megrendezett hét eseményen inkább a káosz volt az úr.

    Tegnap viszont a vonatozás vette át a főszerepet. A versenyzők nemigen tudtak előzni, és hiába kerültek közel az előttük autózó társukhoz, helyet cserélni csak kevesen tudtak. A GPDA elnökeként George Russell már a hétvégé előtt jelezte, hogy a lerövidített DRS-zóna gondokat fog okozni. A futam után Toto Wolff is ezt a döntést hibáztatta:

    „A korábbi években mindig jól ment itt az előzés, de valószínűleg túlságosan lerövidítettük a DRS-zónát. Tanultunk ebből a jövőre nézve” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    Az új szabályrendszer átka:

    Ám a versenyzők egy része szerint nem csak a DRS-zóna rövidsége okozta a problémát.

    „Az autók idén egy kicsivel több leszorítóerőt generálnak, így nehezebb követni az előtted autózót” – magyarázta Sergio Pérez.

    Max Verstappen egyetértett csapattársával:

    „A mostani autók megnövekedett súlya is befolyásolja mennyire lehet követni az előtted lévő konstrukciót. Ha van egy kis megingásod, ez a súlymennyiség azonnali megcsúszást eredményez. Sőt, az abroncsokkal is nehezebb bánni, egyszerűen túlmelegíted őket. Emlékszem, 2015-ban vagy 2016-ban többféle ívet kipróbálhattál, akár a járdaszegélyre is rá tudtál hajtani. Akkoriban az autók sokkal könnyebbek voltak, mint a mostaniak. Manapság ilyet már nem lehet csinálni, hiszen a versenygép ezt már nem teszi lehetővé” – tette hozzá a holland.

    Alexey Popov orosz kommentátor és szakértő szerint, az új generációs autók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

    „Ezeket az autókat úgy tervezték, hogy több versenyt láthassunk, csakhogy nincs több verseny a pályákon. Így az a vita, hogy változtassunk a pályákon vagy ne mindaddig meddő. Úgy vélem, sürgősen meg kellene akadályozni a csapatokat abban, hogy tovább javítsanak az autókon. Minden alkalommal, mikor ezt teszik egyre nagyobb lesz a hézag, és ezt próbálták elkerülni.”

  • Pérez vérszemet kapott: Nekem kellene vezetni a bajnoki listát

    Pérez vérszemet kapott: Nekem kellene vezetni a bajnoki listát

    Sergio Pérez a bakui győzelem után úgy érzi, őt illetné meg az első pozíció az egyéni pontversenyben is.

    A mexikói versenyző erős formát mutatott a hétvégén. A sprintfutamon legyűrte Charles Leclerc-t, és megnyerte az eseményt, majd a vasárnapi versenyen tovább folytatta a jó szereplést. Ugyan a Safety Car is segített neki az első hely eléréséhez, ám Max Verstappen a verseny háromnegyede alatt nem tudta megelőzni a 33 éves pilótát.

    Így Pérezt intette le először a kockás zászló, és az eredmény kapcsán „a bakui király” nevet is ráragasztották a paddockban. Az összetettben 7 ponttal tudta csökkenteni a hátrányát a Red Bull versenyzője, ám Pérez szerint neki kellene előrébb lennie. A mexikói versenyző úgy véli, ha Melbourne-ben nem lettem volna technikai hibája az időmérőn, akkor ő állna a legelőkelőbb helyen a pontversenyben.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nos, nem utaznám körbe a világot három gyerek mellett, ha nem hinném, hogy van esélyem a bajnoki címre. Ezért dolgozom. Fontos, hogy jól teljesítsünk a pályán, az autóban ülve én csak ennyit mondhatok. Ha nem lett volna a melbourne-i időmérőn tapasztalt probléma, most vezetném a bajnokságot. Minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsünk. A bajnoki címért harcolok, de tisztában vagyok azzal is, hogy hatalmas út áll még előttem. Lehajtott fejjel kell továbbra is teljesítenem” – nyilatkozta a futam után Pérez.

  • Verstappen elmondta, mi hátráltatta a futam során, Leclerc felismerte Alonso trükkjét

    Verstappen elmondta, mi hátráltatta a futam során, Leclerc felismerte Alonso trükkjét

    Sergio Pérez elárulta, Max Verstappen keményen hajszolta őt az Azeri Nagydíj során. A címvédő sokat küszködött az autójával, míg Charles Leclerc a Red Bull versenytempóját méltatta, és elmondta, hogyan védekezett Fernando Alonso ellen.

    Sergio Pérez győzelmével zárult az Azeri Nagydíj, miután Max Verstappen nem tudta utolérni csapattársát. A címvédő vezetett, ám mivel ellentétben a többséggel közvetlenül a biztonsági autós fázis előtt állt ki, Pérez és Charles Leclerc is át tudta őt ugrani. Végül csak utóbbit sikerült visszaelőznie, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    Pérez élt a lehetőséggel, és a történelem során ő lett az első pilóta, aki kétszer tudott nyerni Bakuban, hiszen 2021-ben is ő állhatott a dobogó tetején. A Safety Car utáni újraindítást követően Verstappen sokáig 1 és 1,6 másodperc közötti különbséggel követte őt, de a 33 éves versenyző ellenállt a nyomásnak, és életében hatodszor diadalmaskodott a Forma-1-ben.

    „Ez ma nagyon jól jött ki nekünk – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Sikerült bennmaradnunk a DRS-vonatban, és nyomás alatt tartani Maxot. Az első etapban szerintem jobb volt a gumikopásunk, erről az oldalról jól nézett ki. Aztán jött a biztonsági autó, ami mindenkit megkavart. A kemény abroncsokon ismét [szoros] volt a verseny. Úgy vélem, nagyon szoros volt a küzdelem közöttünk, a maximumon nyomtuk. Néhányszor mindketten érintettük a falat, Max pedig nagyon keményen hajtott engem, [de] sikerült kordában tartanunk őt.”

    Pérez egyszer viszonylag keményen eltalálta a falat a jobb első kerekével, de Verstappennek is voltak necces pillanatai, utóbbi szerint azonban ez benne van az utcai versenyzésben. A holland pilótával először saját csapata szúrt ki, mert már akkor hozták ki, amikor lehetett számítani a biztonsági autóra, majd később az autója rakoncátlankodott.

    „Szerintem kicsit balszerencsés voltam a biztonsági autóval, aztán nyomnom kellett, hogy közel maradjak, és megpróbáljak DRS-távolságon belülre kerülni – értékelt. – Utána a gumik elkezdtek túlmelegedni. Az egyensúllyal is szenvedtem, ami nem volt egyenletes, én pedig babráltam [a beállításokkal]. Miután ezt sikerült helyrehoznom, az utolsó tíz körben ismét elég jól éreztem magam az autóban. Kicsit későn, de sokat tanultam a verseny alatt. Ez egy jó eredmény a csapat számára.

    Leclerc a sprintfutamhoz hasonlóan a főversenyt is az élről kezdte, de ezúttal egyik Red Bull ellen sem volt esélye. A monacói versenyző azonban így is elégedett lehet, hiszen a Ferrari idei első dobogóját szállította. A 25 esztendős versenyző a Red Bullt méltatta, és hangsúlyozta, hogy nekik is el kell érniük azt a szintet, amit a bikások hoznak.

    „Amikor a versenyről van szó, ők egy másik ligában vannak – kezdte. – Szóval egy igazán jó körrel sikerült az élre kerülnünk, de ötvenegy körön keresztül ez egyszerűen lehetetlen volt. Sokkal jobb a tempójuk. Azt hiszem, találtak valamit, amit mi nem, mi pedig erre koncentrálunk. Mindenki keményen dolgozik, ezt megtaláljuk, azért pedig különösen, hogy a futamon jobb teljesítményt érjünk el. Kicsit jobban érzem magam [az autóban], de amikor látom a különbséget… Nem tudjuk, mennyire sikerült csökkentenünk a lemaradást, még mindig rengeteg a munka.”

    A verseny alatt csupán egyszer fordult elő, hogy úgy tűnt, hogy Leclerc dobogója veszélyben lehet. Fernando Alonso ugyanis 1 másodpercre megközelítette őt, de aztán hamarosan ismét lemaradt tőle. Az 5-szörös futamgyőztes tudta, hogy spanyol ellenfele óvni akarja a gumikat, és azután támadni, így ő is hasonló módszerhez folyamodott.

  • Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációját. A mexikói csapattársa, Max Verstappen csak a 3. helyen ért célba, de az autója végig sérült volt a 17 körös futam során.

    Már a rajt kezdete előtt hivatalossá vált, hogy a sprint időmérő edzésén balesetező Logan Sargeant nem fog tudni elindulni, miután a Williams szerelői nem tudták helyrehozni az autójában keletkezett károkat. Emellett az is eldőlt, hogy az Azeri Nagydíj 2026-ig biztosan része lesz az F1 versenynaptárának.

    A rajtrácsról az egyik Alpine, Esteban Ocon autója hiányzott, ugyanis a francia pilótának futómű beállításain a parc fermé érvénybe lépését követően változtatott a csapata. Az FIA pedig emiatt azzal büntette Ocont, hogy mindkét futam során a bokszutcából kell majd indulnia.

    A pole-ból induló Charles Leclerc megtartotta a vezető helyét, és Max Verstappen óriási csatába keveredett George Russell-lel. A holland hozzá is ért a falhoz a 3-as kanyar kijáratán, és el is veszítette a 3. helyét a Mercedes versenyzőjével szemben.

    Yuki Tsunoda már a pálya hátsó részén bajba került, miután nekiment a falnak, és elveszítette a jobb hátsó abroncsát. A pályán maradó törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. A japán pilóta autója megsérült, de a csapata ennek ellenére visszaküldte őt a pályára. A versenyirányítás meg is fogja vizsgálni az esetet a futamot követően.

    Az újraindításnál Verstappen azonnal visszaelőzte Russellt, és Lewis Hamilton is veszített 2 pozíciót. Először Carlos Sainz, majd a rossz kigyorsítása miatt Fernando Alonso is meg tudta őt előzni.

    A DRS-t a 8. körben lehetett elkezdeni használni, és Sergio Pérez azonnal át is vette a vezetést Leclerc-től, miután kifékezte őt az egyes kanyarba menet. Ezt követően a Pérez-Leclerc-Verstappen hármas fogat elhúzott a többiektől, és szorosan követték egymást az első három helyen.

    A Ferrari monacói pilótája azonban a 13. körre egy másodpercen kívül került Pérezhez képest, ami lehetőséget adott Verstappennek az előzésre. A kétszeres világbajnokak azonban nehéz dolga volt, mivel a rajtnál összeszedett némi padlólemez sérülést a Russell-lel való csatározásban.

    A sprint végéig már nem is történt pozíciócsere az élen, így Pérez nyerte az év első sprintjét Leclerc és Verstappen előtt. További pontszerzők: Russell, Sainz, Alonso Hamilton és Lance Stroll, aki Alex Albont egy rendkívül látványos bevetődéssel előzte meg.

  • Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik.

    Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceiben Max Verstappen ugrott az élre, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Nyck de Vries azonban megnézte közelebbről magának a falat, így a piros zászló gyorsan tiszteletét tette a Q1-es szakaszon. Kevin Magnussen miközben visszasietett a boxba, a motorjára panaszkodott, és arra kérte a csapatot, hogy orvosolják a problémát. Míg Max Verstappennek a fejvédőjével akadtak gondjai. Később kiderült, hogy az említett darab eltörött, így cserélni kellett.

    Három percre tudták újraindítani a Q1-es szakaszt, ugyanis Pierre Gasly is megbontotta falat, ráadásul ugyanazt a szakaszt „rongálta” meg, amit korábban Nyck de Vries. Carlos Sainz mindaddig egy fél piruettet mutatott be.

    A versenyzőknek a lemenő nappal és a fényviszonyokkal is meggyűlt a bajuk.

    A második újraindítás után záporoztak a gyorskörök. A két Red Bull kibérelte magának az első két pozíciót, míg Leclerc és Hamilton felzárkózott a harmadik és negyedik helyre. Kevin Magnussent visszahívták a boxba technikai probléma miatt, míg Lando Norris az 5. és Alex Albon a 6. helyre repült.

    A Q1-ben végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. A szakasz után búcsúzott: Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen Pierre Gasly és Nyck de Vries.

    Q2:

    Szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára, miután megkezdődött az időmérő második szakasza.

    Az első mérvadó kört Fernando Alonso pakolta le, ám Sergio Pérez gyorsan változtatott a sorrenden. Max Verstappen csak csapattársa mögé ért fel, míg Charles Leclerc került a harmadik helyre.

    Az Aston Martin spanyol versenyzőjénél nem működött megfelelően a DRS, ugyanis nem minden esetben nyílott ki.

    A Q2-ben végül Max Verstappen állt az élre, Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A két McLaren továbbjutott Yuki Tsunodával, míg a Mercedes fiatal brit versenyzője jár pórul. A Q2 végén búcsúzott: George Russell, Esteban Ocon, Alex Albon, Valtteri Bottas és Logan Sargeant.

    Q3:

    Az első próbálkozás holtversenyt hozott. Max Verstappen és Charles Leclerc ugyanazt az időt futották meg, de a holland került az első helyre, mivel ő előbb teljesítette a kört. Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel mögéjük, míg Lewis Hamilton és Lando Norris került a harmadik sorba.

    Charles Leclerc tovább tudott javítani, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Max Verstappen ideje csak a második helyre volt elég, míg Sergio Pérez végzett a harmadik pozícióban. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Lando Norris, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.269 1:41.037 1:40.203
    2 Max Verstappen Red Bull 1:41.398 1:40.822 1:40.391
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:41.756 1:41.131 1:40.495
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:42.197 1:41.369 1:41.016
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.113 1:41.650 1:41.177
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:41.720 1:41.370 1:41.253
    7 Lando Norris McLaren 1:42.154 1:41.485 1:41.281
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.234 1:41.569 1:41.581
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:42.524 1:41.576 1:41.611
    10 Oscar Piastri McLaren 1:42.455 1:41.636 1:41.611
    11 George Russell Mercedes 1:42.073 1:41.654
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.622 1:41.798
    13 Alexander Albon Williams 1:42.171 1:41.818
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.582 1:42.259
    15 Logan Sargeant Williams 1:42.242 1:42.395
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:42.642
    17 Nico Hülkenberg Haas 1:42.755
    18 Kevin Magnussen Haas 1:43.417
    19 Pierre Gasly Alpine 1:44.853
    20 Nyck de Vries AlphaTauri 1:55.282
  • Valóban nyerhet Alonso Monacóban? Ehhez két „akadályt” kell leküzdenie

    Valóban nyerhet Alonso Monacóban? Ehhez két „akadályt” kell leküzdenie

    Fernando Alonso ismét nagy kedvel versenyez és az Aston Martin konstrukciójával esélye is lehet a győzelemre. Ám ehhez két akadályon kell átküzdenie magát.

    A szezon eddigi legnagyobb szenzációja a kanadai-brit csapat fejlődése, és a spanyol pilóta szereplése. Újra feléledt az „Alonso-láz”, a szurkolók többsége azért szorít, hogy a zöldek a kétszeres világbajnokkal jó eredményeket érjen el.

    Alonsónak az első valós esélye Monacóban lehet a győzelemre. Korában ezt Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke is megerősítette.

    „Úgy gondolom, hogy lesznek olyan pályák, ahol ennek az autónak és pilótának (Fernando Alonso) a kombinációja varázslatos dolgokra lesz képes. Monacóban megpróbálunk a győzelemre hajtani. A hiányosságaink a nagyon hosszú egyenesekben vannak, ez nem titok. Ezt már korábban felismertük, és dolgozunk rajta’ – nyilatkozta korábban a csapatfőnök.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Emerson Fittipaldi is a hercegséget látja opciónak, ám a brazil két nagyon fontos tényezőre felhívta a figyelmet.

    „Ő számít az egyik favoritnak ott. A pole pozíciórt folytatott csata kulcsfontosságú lesz, mivel az esetek 70%-ban az nyer Monacóban, aki az első rajtkockából indult. Ám a győzelemhez két ‘problémával’ is szembe kell néznie. Az egyik Max Verstappen, míg a másik Sergio Pérez. Monacóban is erősek lesznek mindketten, de Fernandónál is ott lesz az esély. Ha szerencséje van, akkor nyerhet” – nyilatkozta Fittipaldi.