Címke: Sergio Perez

  • A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    Helmut Marko szerint csak egy olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lenne megizzasztani Max Verstappent.

    A mexikói pilóta ismét egy nehéz hétvégén van túl, így a Japán Nagydíjon elszenvedett fiaskó után Katarban is folytatódott a mélyrepülése. Míg csapattársa világbajnok lett és megnyerte a főfutamot, addig a 33 éves pilóta háromszor szedett össze büntetést a pálya kiszélesítése miatt, és a 10. helyen ért célba.

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, ha lenne jobb alternatívájuk, Checónak lenne mitől félnie, de egyelőre várniuk kell. A csapat reméli, hogy jövőre összeszedi magát a versenyző, mert ha nem, akkor év közben is megválhatnak tőle. Ugyanakkor valóban nincs ütőképes kártya a Red Bull kezében.

    „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszahozzuk a teljesítményét a pályán. Ismétlem magam, szerződése van vele, és mi ezt tiszteletben szeretnénk tartani. Ám egyszerűen nincs alternatívánk. Máskülönben lehet, hogy bajban lenne.”

    Az AlphaTauritól Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Daniel Ricciardót hozhatná el a Red Bull, de egyelőre még nem biztosak abban, hogy bármelyik pilóta előléptetése jó ötlet lenne. Lando Norrisra is fáj a foguk, de a brit 2025 végéig a McLarenhez van kötve.  Marko ugyanakkor elmondta, szerinte csak egy versenyző lenne képes Verstappent megszorongatni.

    „Jelenleg csak egyetlen olyan versenyzőt látok, aki képes lenne közel kerülni Maxhez, ő pedig Fernando Alonso.”

    Ralf Schumacher szerint a Red Bull tényleg próbálja tiszteletben tartani a mexikói kontraktusát, ám egy ponton túl már nem tudják védeni a helyzetét. A német ex-versenyző arra tippel, hogy jövőre már Daniel Ricciardo válthatja Pérezt.

  • Pérez úgy érezte magát, mintha egy vígjátékban lenne, de a Red Bull nem nevetett

    Pérez úgy érezte magát, mintha egy vígjátékban lenne, de a Red Bull nem nevetett

    Ha nem szedi össze magát Sergio Pérez, akkor nagyon gyorsan búcsút inthet a következő évben az ülésének.

    Míg Max Verstappen megnyerte az egyéni bajnoki címet, és tovább gyarapította győzelmei számát Katarban, addig csapattársa úgy érezte, egy vígjátékba került a sok hiba miatt. A pályahatárok betartásával is meggyűlt a mexikói gondja, a versenyen háromszor is kapott büntetést, amiért nem tudott a fehér vonalon belül maradni.

    A büntetések miatt csak egy pontot szerzett, így az egyéni listán birtokolt második helye is veszélybe került. Pérez a futam után elismerte, nagyon nehezen tudta megítélni, hol vannak a határok és a végén már úgy érezte magát, mint egy viccműsorban.

    „Nehéz volt megítélni, hol vannak a pálya határai. Az egész egy vicc volt, az utolsó pillanatban jöttek, és módosítottak mindent. Egy frusztráló versenyen vagyunk túl, sajnálom, hogy cserben hagytam a csapatot Ez egy gyenge hétvége volt.”

    Christian Horner a verseny után megjegyezte, előbb a 34 éves pilótával szeretne beszélni, és meg akarja érteni, mi történt vele. Ugyanakkor egy „figyelmeztető lövést is leadott”: Péreznek ideje összeszednie magát.

    „Először is, beszélnünk kell vele, hogy megértsük mi történt. Kemény versenyen és hétvégén van túl, és továbbra is támogatni fogjuk őt. Még mindig ő áll a második helyen az egyéni tabellán, de nagyon sürgősen vissza kell szereznie a régi formáját.”

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A mexikói versenyző szerződése 2024 végéig szól, ám a Red Bull már elkezdte keresni az alternatívákat:

    „Ha már most lenne más megoldás, azonnal lecserélnék. Nagyon le van maradva, ami elég extrém. Ugyanakkor nem lehet hirtelen Liam Lawsont beültetni a Red Bullba, ki tudja, hogyan teljesítene. Túl nagy kockázat lenne. Még Daniel (Ricciardo) is kérdéses, nem sokat láttunk belőle a visszatérése után” – magyarázta álláspontját a Sky Sportsnál tevékenykedő Nico Rosberg.

    Helmut Marko elismerte, Pérez teljesítményén múlik meddig marad még az osztrák istállónál:

    „Egyszerűen túl nagy különbség (közte és Verstappen között), már a világbajnoki második hely is veszélybe került. 2024-ig van szerződése, és ezt is szeretnénk véghez vinni. Ez teljes mértékben rajta múlik. Ugyanakkor három, viszonylag jó versenyzőnk van AlphaTauriban. Meglátjuk, hogy alakul. Mi azt feltételezzük, hogy Checónak (Serigo Pérez) sikerül visszanyernie a régi formáját.”

  • Pérezt az ág is húzza: bokszutcai rajtra ítélték Katarban a Red Bull hibája miatt

    Pérezt az ág is húzza: bokszutcai rajtra ítélték Katarban a Red Bull hibája miatt

    Sergio Pérez gyenge pénteki időmérőt teljesítve csak a 13. rajthelyet szerezte meg a Katari Nagydíjra, ám ezt sem tarthatja meg, a bokszutcából kell majd rajtolnia, miután a Red Bull megszegett egy újabban előtérbe került szabályt.

    Az FIA a sprintversenyt követően talált kifogásolnivalót a Red Bull eljárásában, ugyanis a csapat két órával a leintés után elkezdett dolgozni Pérez autóján, amely az oldalszekrényén és a padlólemezén is komoly sérüléseket szerzett az Esteban Ocon és Nico Hülkenberg társaságában elszenvedett baleset során. A csapat emiatt úgy döntött, hogy új karosszériát épít a pilótájának. A sportszabályzat szerint azonban ebbe az idősávban a csapatok a parc fermé-szabályok miatt nem nyúlhatnának az autóhoz.

    A szövetség továbbá azt is kifogásolta, hogy a javítási munkálatok az FIA felügyelete nélkül zajlottak, emiatt úgy tekintik, hogy a Red Bull egy harmadik autót használ ezen a hétvégén, ami szabályellenessége miatt bokszutcai rajtot von maga után Pérez számára.

    Pérez: Remélem, a következő évben más lesz a történet

    A régóta érvényben lévő szabály alkalmazására éppen a legutóbbi hétvégén, a Japán Nagydíjon is szükség volt. Akkor Logan Sargeantet ítélték bokszutcai rajtra ugyanilyen okból. A csapat akkor azzal magyarázta a vétséget, hogy az FIA által az autókon való munkára kijelölt időkeret nem lett volna elég számukra ahhoz, hogy helyrehozzák a keletkezett kárt a pilóta balesete után.

    Pérez a vb-címre matematikai esélyét is végleg elveszítette a katari sprintversenyen, ám a számára fontosabb harc még mindig folyik az egyéni bajnokság második helyéért – a vele szemben 29 pontos hátrányban lévő Lewis Hamilton pedig a rajtrács harmadik pozíciójából kezdheti meg a futamot.

  • Pérez: Remélem, a következő évben más lesz a történet

    Pérez: Remélem, a következő évben más lesz a történet

    Sergio Pérez gratulált Max Verstappennek harmadik világbajnoki címéhet a Katari Nagydíj sprintversenyét követően, egyúttal pedig bízik benne, jövőre olyan autót kap majd a Red Bulltól, amellyel nagyobb ellenállást tud majd tanúsítani csapattársával szemben.

    Az ígéretes szezonkezdet után Pérez 2023-as szezonja gyorsan és fájdalmasan hullott szét: miközben Verstappent az időmérőkön és a futamokon is rendkívül nehéz volt bárkinek is elkapni, a mexikói több hétvégén is küszködött az autóval, amivel az időmérőkön rendre nem tudta kihozni a maximumot, így a versenyeken is gyakrabban keveredett kalamajkába. Stílszerűen a vb-címre régóta már csak matematikailag meglévő esélyét is úgy veszítette el a katari sprinten, hogy egy Nico Hülkenberggel és Esteban Oconnal való hármas ütközés végén a kavicságyban találta magát.

    „Mindannyian szeretnénk Max helyében lenni ezen a napon. De csak egy győztes lehet, ő pedig mindenki másnál jobban vezetett ebben a szezonban, így minden sikert megérdemel. Örülök a sikerének, keményen megdolgozott érte a csapattal, szép munkát végzett” – ismerte el csapattársa teljesítményét Pérez, akiről némi nyomást mindenképp levesz az, hogy mostantól nem kell a reálisan régóta elérhetetlen vb-címmel kapcsolatos kérdésekre válaszolnia.

    Horner: Sebastiannal is sokat nyertünk, de ez egy egészen más szint

    Pérez az idei első négy futamból kettőt még megnyert, onnantól viszont nyílni kezdett az olló közte és Verstappen között. Ennek tudja is az okát, és reméli, hogy a 2024-es szezonra sikerül a csapattal kiküszöbölniük a problémát, magyarán olyan autót kaphat, ami jobban illik az ő ízléséhez.

    „Sokat tanulunk a csapattal arról, hogy milyen irányba vigyük a jövő évi autót. Remélem, hogy egy stabilabb alappal vághatok neki a következő szezonnak, egy olyan autóval, ami nem változik ilyen sokat az év során, mint az idei. Az lenne kulcsfontosságú, hogy következetesebben viselkedjen alattam, valahogy úgy, ahogy az idei szezon első versenyein” – fogalmazott Pérez a Sky Sportsnak.

    „Ahogy fejlesztettük az autót, úgy éreztem egyre inkább, hogy az eltávolodik tőlem. Folyamatosan keresgélnem kellett a balanszot, kompromisszumokat kellett kötnöm. Ezeknek az apró részleteknek mind tudatában vagyunk a csapatban, így remélem, a következő évben már más lesz a történet.”

    Minden küszködése ellenére Péreznek még mindig jó esélye van arra, hogy az egyéni második hely megszerzésével tökéletessé tegye a Red Bull szezonját. Bár a katari sprinten Lewis Hamilton újabb négy pontot hozott rajta, még mindig 29 egységnyi előnyt őriz a brittel szemben.

  • A Red Bull nehezen érti a Pérez és Verstappen közötti különbséget

    A Red Bull nehezen érti a Pérez és Verstappen közötti különbséget

    Újabb küzdelmes időmérőn van túl Sergio Pérez, aki a Katari Nagydíjon csak a 13. helyről rajtolhat vasárnap, csapata azonban továbbra is támogatásáról biztosítja a mexikóit.

    A szezon első öt hétvégéje alatt még két rajtelsőséget is begyűjtött Pérez, azóta viszont az első sorba sem tudott kvalifikálni, ráadásul a mezőny fölé magasodó Red Bulljához méltatlan, hogy az évad eddigi 17 időmérőjén ez már a 8. olyan eset volt, hogy a Q3-ba sem jutott be.

    Ezúttal Loszailban csak egy apróságon múlott a továbbjutása, hiszen leggyorsabb Q2-es idejével helyet váltott ugyan magának az utolsó szakaszban, ám pár másodperccel később pályaelhagyás miatt törölték az ominózus idejét, második legjobb eredménye pedig csak a 13. pozícióra jogosította őt fel.

    A Red Bull egykörös tempójával ritkán boldoguló mexikói helyzetét nehezítette, hogy Katarban egyetlen szabadedzés után kellett nekivágni az időmérőnek, ráadásul a pálya rendkívül poros, emiatt pedig alacsony tapadású volt.

    „Összességében nagyon nehezek voltak a körülmények, én pedig eléggé küszködtem. a balansszal. Rengeteg problémánk volt, szinte minden kanyarban máshogy viselkedett az autó. Még nincs vége, de nehéz lesz az előzés, különösen akkor, ha ilyenek maradnak a pályaviszonyok” – nyilatkozta az időmérő után a mexikói.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Mindeközben Verstappen már idén 10. alkalommal szerzett pole-t, így a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek ismét védelmébe kellett vennie az idén teljesítménye miatt temérdek támadást kapó Pérezt.

    „Nyilvánvalóan pillanatnyilag nehéz magyarázatot találni a köztük lévő különbségre. Mentálisan ez egy nehéz játszma, mint ahogy minden más élsport is az. Ha pedig valakinek Max az ellenfele, az elképesztő nyomással jár, ami csak fokozatosan növekszik” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

    „Tudjuk, hogy Checo mire képes, tudjuk róla, hogy egy remek versenyző, az időmérő pedig mindig is az Achilles-sarka volt. Az ilyen nehéz pillanatokban a támogatásunkra van szüksége, hogy holnap és vasárnap erősen térhessen vissza.”

  • Pérez megígérte, úgy fog vezetni, mint egy világbajnok

    Pérez megígérte, úgy fog vezetni, mint egy világbajnok

    Sergio Pérez azt ígérte, úgy fog vezetni, mint egy világbajnok Katarban, mivel a Red Bull bajnokként érkezik a helyszínre.

    Az osztrák istálló már Suzukában megnyerte a konstruktőri bajnokságot, így minden erejükkel az egyéni címre koncentrálhatnak. Max Verstappen jó eséllyel már a sprintversenyen ünnepelhet, mivel a hatodik pozícióban, vagy annál jobb helyen kell végeznie a sikerhez.

    Mindaddig a mexikói versenyző feledtetné a Japánban elszenvedett fiaskót. A 33 éves pilóta Kevin Magnussennel ütközött a pályán, ami a korai kiesést is elhozta. Ám az eset miatt időbüntetést kapott Pérez, így a Red Bull visszaküldte a pályára, hogy letöltse azt. Nem szerették volna tovább vinni a szankciót Katarra, így még a szigetországban abszolválták a feladatot. Emiatt kettős kieséssel nézett szembe Checo.

    Ám a Katari Nagydíjra készülve Pérez önbizalommal és újult erővel felvértezve a győzelmet célozta meg.

    „Katar lehetőséget biztosíthat számomra, és két esélyt is kínál a győzelemre. A sprintformátum mindig tartogat kihívásokat az autók beállítását tekintve, ezért keményen fogunk dolgozni azért, hogy péntek este megfelelő pozícióban és felkészültséggel várjuk az időmérőt. A pálya elég trükkös, ezt már 2021-ben megtanultuk. A tapadási viszonyokat befolyásolja a homok is, ezért résen kell lenni. Az éjszakai versenyek többnyire szórakoztatóak, ráadásul a szezon legmelegebb hétvégéjével nézünk szembe. Világbajnokként érkezünk meg erre a versenyre, és én szeretném ezt a magam részéről szemléltetni a pályán is” – nyilatkozta Pérez.

  • Mexikóban azért kampányol a promóter, hogy a nézők ne legyenek tiszteletlenek

    Mexikóban azért kampányol a promóter, hogy a nézők ne legyenek tiszteletlenek

    A Mexikóvárosi Nagydíj szervezői arra kérték a potenciális nézőiket, hogy az esemény során ne legyenek tiszteletlenek senkivel.

    Október utolsó hétvégéjén Mexikóba látogat a mezőny, ahol a közönség első sorban Sergio Pérezért fog szorítani. Ám a versenyző csapatát nem feltétlenül fogják olyan kitörő örömmel fogadni. Ettől tartva a verseny promótere egy felhívást tett közzé, amiben arra kérik a szurkolókat, mindenkit fogadjanak tisztességesen.

    Ugyan neveket nem említ a szervező, ám a sajtó szerint a közzétett kép kapcsán egyértelműen a Red Bullra utalnak. A felhívást ugyanis egy olyan fotóval illusztrálták, amin a holland és a mexikói versenyző megöleli egymást, így mutatva a tisztelet a másik iránt. A kampányfilmben Juan Manuel Correa is megszólal, míg a főszerepet Max Verstappen, Sergio Pérez és Lewis Hamilton „viszi el”.


    Mexikóban Max Verstappen és Helmut Marko lett a mumus:

    Az észak-amerikai országban egyértelműen Pérez a legnépszerűbb. A sajtótermékek az ő eredményeit jegyzik elsőként, ám gyakran érzékeltetik azt is, hogy a 33 éves versenyző csak egy kívülálló a csapatában. A mexikói média többször írt arról, hogy a Bikák Verstappent támogatják, és ő kapja a „jobb autót”. Sergio Pérez édesapja is olajat öntött a tűzre a legutóbbi nyilatkozatával, holott a csapat számtalanszor elmondta, nincs különbség a konstrukciók között.

    Pérez apja szerint a Red Bull olyan autót alkotott, ami Verstappennek tetszik

    Mindemellett Helmut Marko korábbi nyilatkozata is ott él a mexikóiak fejében. Az osztrák tanácsadó a Servus TV-nek nemrég arról beszélt, hogy versenyzője „dél-amerikai” mivolta miatt nem annyira összeszedett és konstans. Ugyan a 80 éves vezető bocsánatot kért, de a szurkolók nem felejtették el a megjegyzést.

    Ami a pályán történik, az ott is marad:

    A #Racepect kampány útjára indul, ami első sorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a pályán történő események ellenére minden versenyző és csapat tiszteli a másikat. Így a közönségnek is hasonló elvet kell követnie.

    „A #Racepect kezdeményezés egy nyílt felhívás a sportág minden szereplőjének, – versenyzők, csapatvezetők, média, szurkolók, vagy bárki, aki a Forma-1-es család tagja – hogy a bajtársiasság jegyében üljenek össze, és együtt élvezzék az autósportot, valamint ünnepeljék a pályán minden versenyző teljesítményét és ügyességét. Meghívunk minden autósport-rajongót, hogy szenvedélyesen szurkoljanak kedvenc versenyzőjüknek, ugyanakkor viselkedjenek tisztelettudóan a többi pilótával szemben. Építsünk együtt egy közösséget, amely a tolerancián, a befogadáson, a sokszínűségen és mindenekelőtt a tiszteleten alapul” – nyilatkozta Rodrigo Sánchez, a Mexikóvárosi Nagydíj marketingigazgatója.

  • Pérez úgy érzi, mexikói származása hátrány: „bezzeg Russellnek nem mondtak ilyet”

    Pérez úgy érzi, mexikói származása hátrány: „bezzeg Russellnek nem mondtak ilyet”

    Sergio Pérez úgy érzi, Max Verstappen csapattársának lenni az egyik legnehezebb feladat.

    A mexikói versenyző feje felett sötét fellegek gyülekeznek, ugyanis teljesítménye és hibái veszélyt jelentenek az állására. A 33 éves pilóta a Japán Nagydíjon is mélypontra került, mivel ütközései után kétszer is kiesett a versenyből. Míg a Red Bull egyik oldalán a győzelmek és a pontok gyarapodnak, addig a másikon a tanácstalanság mértéke fokozódik.

    Ugyan Pérez szerződése 2024 végéig érvényes, ám a Red Bull bármikor dönthet úgy, hogy előbb kiadja az útját. A küszöbön már ott várakozik Daniel Ricciardo, aki nagyon szívesen visszaülne egykori csapatához, míg így Liam Lawson is állandó helyet kaphatna Yuki Tsunoda mellett. Ám nem csak házon belül csapnának le a lehetőségre. A Bikákat nagyon érdekli például Lando Norris is, ám a brit pilótát 2025 végéig a McLaren láncolta magához.

    A hírek szerint a Red Bull már döntött róla, kire váltja le Pérezt, ha szükség lesz rá

    Christijan Albers szerint Checo sorsa már megpecsételődött, és nem érti miért nem cselekszik a Red Bull:

    „Hiába nézi Max adatait, képtelen javulni és behozni a lemaradását. A különbség valójában egyre nagyobb lesz. Egy bizonyos ponton túl majd belátják, hogy lehetetlen ezt a végtelenségig csinálni. A történetnek valahol véget kell érnie. Láttuk, hogy Christian (Horner) és Helmut (Marko) mennyire destruktívan viselkedett Nyck de Vries-vel, ezért is lep meg, hogy Pérezt továbbra is megtartják” – nyilatkozta az egykori holland versenyző.

    A mexikói pilóta egy Ford-rendezvény keretein belül a következőket mondta a Marcanak:

    „Ha valami ilyesmi történik a Red Bullnál, akkor 300 médiaterméknél mondják azt egyszerre, hogy menned kell. Az az érzésem, hogy a mexikói létemnek is köze van ehhez. Amikor Russell a harmadik helyet bukta el Szingapúrban az utolsó körben, akkor senki sem mondta, hogy mennie kell” – fejtette ki álláspontját Pérez.

    Ugyan a brit pilótának Lewis Hamiltonnal kell harcolnia a csapaton belül, ám a 33 éves versenyző úgy érzi, neki nehezebb a feladata Max Verstappennel:

    „Neki sikerül többet kihozni az autóból, ráadásul minden hétvégén. Ezt csodálom benne. Max mindig és mindenhol képes kihozni a képességeiből a maximumot, és ez különleges. Mindemellett keményen dolgozik, és tudja mi a sikerének a titka. Ha valami nem jól megy, azonnal tudja az okokat. Időbe telik, míg ezt megszokja az ember, és a múltban már bebizonyosodott, hogy nem könnyű a csapattársának lenni. Kevés olyan versenyző van, aki képes kezelni ezt a nyomást. Néha úgy gondolom, hogy ez a legnehezebb munka a Forma-1-ben.”

  • Marko újabb részletek árult el Pérez Red Bull-os jövője kapcsán

    Marko újabb részletek árult el Pérez Red Bull-os jövője kapcsán

    Sergio Pérez F1-es jövője a paddock egyik legfelkapottabb témája manapság. A mexikóit a jövő év végéig köti szerződés az energiaitalosokhoz, és Dr. Helmut Marko elárulta, hogy ha nem kapja össze magát, akkor akár veszélybe is kerülhet az állása.

    Pérez a szezon első futamain még képes volt lépést tartani Max Verstappennel, azonban a Miami Nagydíj után rengeteg egyéni hibát vétett. Ennek az lett a következménye, hogy a hollanddal szemben hátránya exponenciálisan megnőtt, és a Suzukában való nullázása miatt az egyéni pontversenyben is veszélybe került a 2. helyen. Lewis Hamilton ugyanis 33 pontra közelítette meg őt, és ha a Red Bull mexikóija nem lesz képes javítani, könnyen elfogyhat ez az előnye.

    Norris odaszúrt Péreznek: a versenyző feladata az, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból

    A 6-szoros futamgyőztes – akinek nemrégiben született meg a negyedik gyermeke – a folyamatos rossz formája már a családdal való együttlétére is negatív hatással volt. A mexikóit olyan rosszul érintette a szóban forgó probléma, hogy sportpszichológushoz kellett fordulnia, de állítása szerint most már minden rendben van, és 2024-ben megpróbál harcba szállni a világbajnoki címért.

    Marko a legutóbbi nyilatkozatában elismerte azt a tényt, hogy Pérez 2024 utáni jövője egyáltalán nem biztos a Red Bullnál. Emiatt az is előfordulhat, hogy akár a zseniális munkát végző Liam Lawsont alkalmazzák majd Christian Hornerék 2025-től, de erről még túlságosan korai lenne beszélni.

    „Liam mindent remekül csinál – véli Mark, aki Pérezt számos alkalommal kritizálta már idén. – Mindenképpen készen kell állnia, mert még mi sem tudjuk azt, hogy Pérez folytatni nálunk szeretné-e folytatni a 2024-es szezon után. Nekünk az lesz az elsődleges feladatunk, hogy 4 nagyon erős versenyzőnk legyen, és mellettük a tartalékpilóta képességeivel se legyenek problémák.”

    A hírek szerint a Red Bull már döntött róla, kire váltja le Pérezt, ha szükség lesz rá

  • Norris odaszúrt Péreznek: a versenyző feladata az, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból

    Norris odaszúrt Péreznek: a versenyző feladata az, hogy a legtöbbet hozza ki az autóból

    Lando Norris úgy véli, nem állják meg a helyüket azok a teóriák, mik szerint a Red Bull úgy tervezi az autóját, hogy csak Max Verstappennek legyen jó.

    A holland versenyző nagyon domináns szezont fut, és Katarban már jó eséllyel világbajnokként folytathatja a szezont. A legtöbb győzelemmel ő büszkélkedhet idén, és minden valószínűséggel első helyei számát a hátra lévő versenyeken is gyarapítja.

    Mindaddig csapattársa hibát-hibára halmoz, és közel sem tud olyan gyors lenni, mint a 26 éves pilóta. A szurkolók többsége, olyan elméleteket gyárt, mik szerint az osztrák istálló kizárólag Verstappen szája-íze szerint tervezi és alakítja az autót, míg Sergio Péreznek az alkalmazkodás jut. Toto Wolff korábban elmondta, nem tudja megfejteni, miért van ekkora különbség a két versenyző között, míg Antonio Pérez Garibay (Checo édesapja) nyíltan állította, hogy a Bikáknál mindent a kétszeres világbajnokra szabnak.

    Pérez apja szerint a Red Bull olyan autót alkotott, ami Verstappennek tetszik

    Ám a McLaren versenyzője szerint ez lehetetlen és elég ésszerűtlen cselekedet lenne. A brit versenyző kihangsúlyozta, hogy a dolgok nem így működnek a Forma-1-ben, és nem is lenne érdekük az istállóknak csak egy pilótára koncentrálni.

    „Nem a csapaton múlik, ha csak egy személynek fekszik az autó. Számomra például az a legfontosabb, hogy a versenygép gyors legyen. A versenyző feladata, hogy bármilyen konstrukciót is kap, azt neki a lehető leggyorsabban kell vezetnie. Ezt kívülről nézve az emberek nem mindig értik meg. Igen, azt szeretnéd, hogy az autó megfeleljen neked és kedves legyen, de a versenyzők elég pénzt kapnak ahhoz, hogy minden körülményből a legjobbat hozzák ki. Akár fekszik nekünk az autó akár nem, akár trükkös, akár biztonságos, bármi… a mi feladatunk az, hogy versenyezzünk és vezessük azt, amit elénk tesznek. Lehet gyors autó, és lehet olyan, amit könnyű vezetni. Én a nap végén inkább mindig arra szavazok, hogy inkább legyen nehezen kezelhető, de elég gyors. Ne szép és lassú. Ha nehéz vezetni, akkor nehéz, a mi dolgunk az, hogy finomítsunk rajta” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak Norris.