Címke: Sergio Perez

  • Még a rajongókat is meglepheti, milyen ügyes Verstappen ebben a játékban (videó)

    Még a rajongókat is meglepheti, milyen ügyes Verstappen ebben a játékban (videó)

    Max Verstappen és Sergio Pérez a Red Bull jóvoltából azt tippelte meg, kihez tartoznak az elmúlt évek ikonikus rádióüzenetei.

    A versenyzők az adrenalintól túlfűtve néha megmosolyogtató üzeneteket közölnek csapatok, ellenfelük vagy épp a versenyfelügyelők felé. Az elmúlt időszakokban Sebastian Vettel alkotott felejthetetlen mondatokat, de Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Lando Norris és Valtteri Bottas sem panaszkodhat e téren.

    A szezonzárón így az osztrák istálló leültette két versenyzőjét, és arra kérte őket, tippeljék meg kihez tartoznak a rajongók által kedvelt és oly sokat idézett mondatokat.

    A holland világbajnok nem vette komolyra a figurát. Napszemüvegét felvett, majd félre csapta sapkáját és szinte hibátlanul sorolta melyik üzenetet kitől hangzott el és hol az évek alatt. A mexikói pilóta visszafogottabban tippelt, és a legtöbb kérdésre ő is tudta a helyes választ.

    Verstappen és Pérez, valamint a Red Bull munkatársa próbálta utánozni ellenfelek akcentusait, így a játék során a nevetés sem hiányzott.

  • Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Lando Norris nevetve megjegyezte, ő is sorban állhatna a prémiumosztásnál a Mercedesnél, mivel akaratlanul is segített nekik.

    A 2023-as szezon utolsó versenyén még dúlt a csata a Ferrari és a csillagosok között a konstruktőri lista második helyéért. A verseny alatt is változott folyamatosan a sorrend, ám Sergio Pérez és a brit versenyző ütközése egy újabb változót dobott az egyenletbe.

    A mexikói versenyző próbált a McLaren pilótája mellett elmenni, ám túl magabiztosan követelte magának az előzést, és nem hagyott helyet ellenfelének a manőver során. A két autó összeért, de mindkét fél folytatni tudta a versenyt.

    A stewardok a Red Bull piiótáját látták vétkesnek, így 5 másodperces büntetéssel szankcionálták. Pérez így hiába előzte meg George Russellt, nem tudta kiautózni a különbséget, emiatt Charles Leclerc utolsó próbálkozása (elengedte a 33 éves pilótát az utolsó előtti körben, de Pérez már nem tudott elszakadni) is kudarcba fulladt.

    3 ponttal többet szerezett az év végi összesítésben a Mercedes, így a konstruktőri második helynek ők örülhettek. Ám a papaya színű motorpartnerük brit versenyzője megjegyezte, ő is kér bónuszt az eset miatt.

    „Nem hiszem, hogy ez változtatott az eredményünkön. Valójában ezzel a Mercedesnek segítettem a második helyért zajló csatában. Megköszönhetnénk nekem azzal, hogy adnak egy kis bónuszt” – nyilatkozta nevetve Norris.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    A 24 éves versenyző az ütközéshez még a következőket fűzte hozzá:

    „Meg tettem, amit tudtam. Rengeteg helyet hagytam neki, de ő nekem jött, így büntetés kapott. Megérdemelte, ilyen egyszerű.”

    A McLaren az év elején még a mezőny hátsó felébe tartozott, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a szezon végén már a dobogós helyezésekért csatáztak. Norris a szezon végén megköszönte csapatának a kemény munkát.

    „Nagyon boldogok vagyunk az egész csapattal. Hatalmas előrelépést tettünk meg, nagyobbat, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Nagyon büszke vagyok mindenkire. Szerettem volna egy kicsit jobb helyen végezni a hétvégén? Abszolút. Ám valamiért vasárnap nem volt meg a tempónk, és a boxkiállásnál vesztettünk némi időt, de ez előfordul. Nem hibáztatom a szerelőket, egész évben fantasztikus munkát végeztek, nagyon hálás vagyok emiatt. Az elmúlt egy hónap szerintem mindenkit nagyon megviselt. A szerelők és a mérnökök a kulcsai ennek az egésznek, ők azok akik előttünk itt vannak és csak utánunk mennek el. Köszönöm nekik. Ők valóban elfáradnak, míg mi versenyzők kiváltságos életet élhetünk. Később érkezünk, és korábban is megyünk haza. Mindenki kipihenheti magát most egy kicsit, otthon tölthetünk egy kis időt. Egy darabig én is elfelejtem a Forma-1-et, majd mikor visszatérünk már a következő kihívásokra koncentrálok.”

  • Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Lando Norris úgy véli, Sergio Pérez egy kissé meggondolatlan volt az előzési manőver közepette.

    A szezonzáró verseny utolsó szakaszában találkozott a pályán a brit versenyző és a mexikói pilóta. Pérez a jobb tempójának köszönhetően gyorsan utolérte Norrist, majd elszántan akarta levadászni ellenfelét a 6-os kanyarban. Ám a kísérlet ütközésbe torkollott. Mindkét versenyző a másikra mutogatott, míg a stewardok a Red Bull pilótáját látták bűnösnek. A brit ugyanis hiába hagyott helyet, Péreznek nem volt még meg a kanyar, és szűken fordulva próbált változtatni a helyzeten.

    A Red Bull versenyzője büntetőpontokat is kapott, majd a versenyfelügyelők bírálta miatt is beidézték. Nyilvánosan bocsánatot kért a mexikói, ám továbbra is úgy érzi, nem volt helyén való, hogy megbüntették.

    Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Mindaddig Norris így értékelte a szezonzáró után a történteket:

    „Próbáltam elengedni a srácot, de ő belém hajtott. Nem tudom mit akart csinálni. Egy kicsit figyelmetlen volt, hogy őszinte legyek.”

    Mindaddig a mexikói pilóta szerint brit ellenfele jött ki jobban a helyzetből:

    „Véleményem szerint az eset 50/50 százalék volt. Nem vesztett vele semmit, sőt inkább időt nyert. Végül összeértünk, ami elég szerencsétlen helyzetet teremtett. Ám az ütközéshez mindkét félre szükség van, és ebben Landónak is volt némi felelőssége. Úgy fordult belém, mintha senki sem lett volna ott. Én teljesen mellette voltam, de ő levágta a kanyart, időt nyert, és mégis én kaptam büntetést. Őszintén szólva, nem értek egyet ezzel a döntéssel.”

  • Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Sergio Pérez megkönnyebbülhet, hogy maga mögött hagyhatja a küzdelmes 2023-as szezont, ám még mielőtt lezárhatná ezt az évet, választ kellett adnia arra, miért beszélt méltatlan módon a sportfelügyelőkről a büntetése kapcsán.

    Pérez a 4. helyen zárta az Abu-dzabi Nagydíjat, mert bár ennél eggyel magasabb pozícióban ért célba, öt másodperces büntetése miatt George Russell mögé került a végeredményben. Az időhozzáadást amiatt kapta, mert előzési kísérlete során nekiütközött Lando Norris McLarenjének. A mexikói a verseny után a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, egyáltalán nem tartja indokoltnak a büntetést.

    „Ennél sokkal többet érdemeltünk volna, a sportfelügyelők véleményem szerint ma nagyon gyengén végezték a munkájukat. Ennél sokkal neccesebb esetek is voltak már: Landóval összeértek a kerekeink, ő levágta a kanyart, és mégis én kaptam a büntetést” – mutatott rá Pérez.

    „Tudjuk, hogy amikor egy versenyző hátulról beveti magát és ennyire későn fékez, akkor soha nincs teljesen a kontrollja alatt az autó. Lando tudta, hogy jövök, mégis úgy döntött, hogy befordítja az autót. Összeértünk, levágta a kanyart, amivel időt nyert. Érzésem szerint ez csak egy versenybaleset volt.”

    A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is azt a nézetet osztja, hogy nem érdemelt büntetést az eset, ám Pérez a leintést követően, még a levezető körben olyan jelzőkkel illette a szankciót kiosztó felügyelőket, amely miatt beidézték őt a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1 k) pontjának megsértése miatt, ami a versenyhétvégék hivatalos személyzetével szembeni illetlen magatartást tiltja.

    Leclerc Pérezt elengedte, de Russellt már nem merte feltartani

    A Sky riportere, Ted Kravitz szerint a kifogásolt rádióüzenetben az alábbi hangzott el Pérez részéről: „Egy nagy vicc, amit a felőgyelők csinálnak, el sem hiszem. Az egész évben nagyon rosszak voltak, de ez egy vicc. Ez tényleg egy vicc.”

    Idővel előkerült az ezt igazoló videó is:

    Pérez idén megszerezte ugyan a második helyet az egyéni tabellán, ám a Max Verstappen által elért pontszámnak kevesebb mint felét gyűjtötte (285 az 575-tel szemben). Bár a mexikói az év során több mélypontot is megélt, és talán az állása is kockán forgott, ám a Sky azon kérdésére, hogy miben szeretne javulni 2024-re, önbizalommal teli választ adott:

    „Eggyel jobbat – utalt a bajnoki helyezésekre. – Jobb tempóra és következetesebb eredményekre lesz szükségem ehhez. Az idei évem egy hullámvasút volt, de jövőre új lehetőség nyílik. Nem tudtam teljesen eggyé válni az idei autóval, de remélem, hogy a következő évben sokkal erősebb lehetek. Már idén is sikerült javulnom az utolsó pár versenyen. És persze el kell ismernünk Max teljesítményét, hiszen a történelem legjobb szezonját produkálta.”

    FRISSÍTÉS: Pérez elkerülte a komolyabb szankciót, csak egy figyelmeztetésben részesült a sportfelügyelőktől a meghallgatás után.

  • Pérez emlékszik, hogy Leclerc akcióját korábban nem kajálta be

    Pérez emlékszik, hogy Leclerc akcióját korábban nem kajálta be

    Bár talán keveseknek ugrik be, Sergio Pérez és Charles Leclerc utolsó körös csatáiban nem a hétvégi verseny volt az első fejezet.

    A Red Bull mexikói pilótájának rosszul indult a Las Vegas-i verseny, szárnyat kellett cserélnie az első körben, később azonban újra megjöttek a győzelmi esélyei a biztonsági autónak köszönhetően.

    Bár Max Verstappen mindkettejüket faképnél hagyta, Pérez megelőzte Leclerc-t és úgy tűnt, ő fut be a 2. helyen, csakhogy a ferraris az utolsó előzési lehetőségnél bevetődött a Red Bull mellé, amelynek vezetője mintha elbambult volna. Pérez elismerte, hogy nem számított az egyenes végén Leclerc támadására, és az egészről eszébe jutott egy három évvel ezelőtti verseny.

    „Korábban viszonylag könnyen megelőztem Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle. Sajnos túl nagy volt a hátsó szárnyam, ettől pedig alacsonyabb a végsebességem” – utalt a választott leszorítóerőre.

    Ezzel a hibával tette tönkre a Red Bull Pérez időmérőjét

    „Nem volt szép pozíciót veszteni Charles ellen a végén. Visszaadta, ami 2020-ben Törökországban nem sikerült. Ez van.” Ott az utolsó körben a hosszú egyenes végén Leclerc szintén bevetődött a 2. Pérez mellé (aki akkor a Racing Point autóját vezette), de túlcsúszott a nedves aszfalton, és ferrari csapattársa, Sebastian Vettel lett szó szerint a nevető harmadik.

    Az említett esetet ezen a Youtube-videón lehet megtekinteni 5:44-től. Nekünk inkább a 2004-es Francia Nagydíj jutott eszünkbe, ahol az utolsó kör végén Jarno Trulli figyelme kalandozott el és ezt kihasználva Rubens Barrichello elcsípte tőle a dobogós eredményt.

  • Jarno Trulli 2004-es lebőgését idézte Pérez Leclerc elleni veresége Las Vegasban (videó)

    Jarno Trulli 2004-es lebőgését idézte Pérez Leclerc elleni veresége Las Vegasban (videó)

    Alighanem sokaknak rögtön a 2004-es Francia Nagydíj utolsó köre jutott eszébe, amikor Charles Leclerc a semmiből bevetődve megelőzte Sergio Pérezt a Las Vegas-i Nagydíj utolsó körének utolsó rendes kanyarjában, és ezzel bebiztosította magának a 2. helyet. Amennyiben a párhuzam nem merül ki ennyibe, a mexikói pilóta kezdhet aggódni.

    Sergio Pérez kétszer előzte meg Charles Leclerc-t a Las Vegas-i Nagydíjon a pályán, de a Ferrari monacói versenyzőjének mindkétszer volt válasza, másodjára ráadásul az utolsó pillanatban, az 50 körös futam utolsó körének végén előzte vissza a mexikóit, akinek így be kellett érnie a 3. hellyel. Persze, a 11. pozícióból indulva ez sem rossz eredmény, és Péreznek így is sikerült bebiztosítania a 2. helyet az összetettben, de tekintve, hogy az első biztonsági autós fázis előtt az élen találta magát, majd a második Safety Car-fázis után frissebb gumikon vadászhatta le Leclerc-t a vezetésért, alighanem ennél többen reménykedett.

    Leclerc előzése:

    „A végén nem számítottam rá, hogy Charles előzni próbál. A kormányom kijelzője szerint 0,7 másodperccel volt mögöttem, de aztán a féktávon ott termett, úgyhogy dicséret illeti” – nyilatkozta utólag Pérez, akit az élen haladó csapattársa bevárt, hogy szélárnyékot adjon neki, de a bevetődés ellen ez sem segített.

    Pérez tehát mondhatni kissé bealudt, kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogyan Jarno Trulli a 2004-es Francia Nagydíj végén. Ez volt az a verseny, amelyen Michael Schumacher és Fernando Alonso először csatázott a győzelemért, és amelyet az akkor még hatszoros világbajnok német a Ferrari mesteri taktikai húzásának köszönhetően, 4 tervezett kiállással nyert meg. Ám Alonso mögött nem egy másik Renault-pilóta állt dobogóra. Az akkor a spanyol csapattársaként versenyző Trulli már hosszú körök óta tartotta maga mögött a mezőny legjobb autójában ülő Rubens Barrichellót, ám a Ferrari brazilja az utolsó kör végén, gyakorlatilag az utolsó féktávon, két kanyarral a cél előtt bevetődött a belső ívet nem védő olasz pilóta mellé, amivel leszorította a dobogóról az olaszt, és megszerezte a 3. helyet.

    Barrichello előzése:

    https://twitter.com/F1Tododia/status/1486105288038092807

    Noha hivatalosan soha nem jelentette ki senki, hogy ez a mozzanat szerepet játszott volna benne, de az tény, hogy Trullit néhány hónappal később, az Olasz Nagydíj után lapátra tette Flavio Briatore, aki állítólag a Renault hazai versenyén bemutatott gyámoltalan védekezés után orrolt meg honfitársára.

    Ez persze nem jelenti azt, hogy Sergio Pérez állásába fog kerülni a vegasi futam utolsó körében történt eset, de ha a történelem ismétli önmagát, a mexikói versenyző nem tölti ki 2024 végéig szóló szerződését. A hibáját rögtön a leintés után a csapatrádióban elismerő Pérezt („Francba, nem számítottam rá”) mindenesetre nem kritizálta a Red Bull vezetése. Christian Horner csapatfőnök rögtön megdicsérte őt, amiért bebiztosította a 2. helyet a pontversenyben, és amiért a 3. helyig jött fel a 11. rajthelyről. Helmut Marko, a Red Bull Pérezt korábban úton-útfélen kritizáló tanácsadója pedig annyival intézte el a történteket, hogy a Ferrarinak erősebb a motorja, általában gyorsabbak az egyenesben, Leclerc optimalizálta az energia-visszanyerését, és különben is, ha Pérez védekezik, akkor valószínűleg összeütköznek.

  • Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    A Las Vegas-i Nagydíjat Max Verstappen nyerte Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt, de a Red Bull mindkét pilótája nehézségekkel szembesült.

    Verstappen ezúttal nem épp háborítatlanul győzött, hiszen a pole-ból induló Leclerc-t szabálytalan manőverrel előzte meg, és a kerékcserénél letöltött büntetéssel pozíciókat vesztett, így több riválisán át kellett hámoznia magát, mire a táv végén újra elfoglalta az 1. pozíciót.

    „Kemény menet volt. Próbáltam előzni a rajtnál, mindketten későn fékeztünk, de elfogyott a tapadásom és szélesen fordultam, ezért büntetést kaptam. Ez természetesen hátrányt okozott – nyilatkozta, kiemelve a DRS hatékonyságát is. – Szerintem jó verseny volt, egyértelműen remekül szórakoztam.”

    A 2. helyért Leclerc és Pérez harcolt a Las Vegas-i Nagydíjon,  a csatából az utolsó kanyarnál a ferraris jött ki győztesen, aki annak ellenére is láthatóan örült, hogy akár nyerhetett is volna.

    Nem úszta meg az F1: a nézők beperelték őket a Las Vegas-i Nagydíjon történtek miatt

    „Nagyon élveztem a futamot. Természetesen szomorú vagyok, amiért csak második lettem, de ez volt a legtöbb, amit elérhettem – ismerte el. – Összességében nagyon erősen teljesítettünk, a biztonsági autóval kicsit pechünk volt. Nem mentem ki a bokszba, mert nem tudtuk, mit fognak lépnie a többiek, és inkább a pályán elfoglalt pozíciót részesítettük előnyben, az 1. helyet.”

    „Az idősebb gumin így nehéz volt a verseny vége. Második lettem, sok csatával, élveztem.”

    Pérez napja vegyesen alakult. „Nehéz verseny volt. Az elején megsérült az első szárnyam, lényegében a mezőny végére estem vissza, onnan kellett egyesével előre lépkednem. Az első etapban erős tempót mentem, újra meccsbe kerültem, és a biztonsági autó visszahozott a küzdelembe az élmezőnyben” – mondta.

    „Megelőztem Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle, mert hozzá képest nagyobb hátsó szárnnyal mentem, így a végsebességem alacsonyabb volt. Max mindkettőnket megelőzött, aztán Charles is – utóbbit visszaelőzte, de a végén a ferraris nevetett, akinek a támadását nem várta az utolsó kanyarban. – Nem számítottam rá, 0,7 másodperccel előtte haladtam, de a féktávon mellém ért, szépen csinálta.”

  • Ezzel a hibával tette tönkre a Red Bull Pérez időmérőjét

    Ezzel a hibával tette tönkre a Red Bull Pérez időmérőjét

    Sergio Pérez számára nem alakult ideálisan a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzése. A mexikói pilóta szerint a korai kiesésének az volt az oda, hogy a Red Bull-lal rossz stratégiát választottak a Q2 legvégén.

    Pérez számára ismét korai véget ért az időmérő edzés, miután csak a 12. legjobb időt tudta autózni a második szakaszban. A hatszoros futamgyőztesnek minden esélye meglett volna a továbbjutásra, de amíg a riválisa a szakasz vége felé még megpróbáltak javítani az idejükön, addig ő a bokszban várakozott.

    Verstappen nem tudott mit kezdeni a Ferrari gyorsaságával Las Vegasban

    Pérez azt furcsának is találta, és meg is kérdezte a rádión, hogy nem fejezték-e be túlságosan hamar a próbálkozásokat. Azonban ebből kifolyólag semmit sem tudott tenni, és végig kellett néznie, ahogyan szépen lassan kiszorul a legjobb tíz pilóta közül.

    „Válaszottunk egy stratégiát még az időmérő előtt, és az alapján jártunk el – ismerte el Pérez az újabb időmérős fiaskóját követően. – Nem ismertük ezt a helyszínt, így próbáltuk kitalálni, hogy mi lehet a legjobb terv az időmérőre nézve.”

    Pérez hozzátette, hogy szerinte a Q2-ben óriási mértékben javult az utcai pálya állapota, és végül ez okozta a vesztét.

    „Már a Q1-ben is szerencsések voltunk a továbbjutást illetően, mert az utolsó gyorskörömet nem tudtam befejezni, és behajtottam a bokszba. A Q2-ben pedig korábban végeztünk valamivel, mint kellett volna, így a jobb pályát már nem élvezhettem, mert a bokszban várakoztam. Azonban azt nem tudtam, hogy ennyire hamar le fogom tudni a próbálkozásaimat.”

    A mexikói pilóta – aki szerint a vasárnapi versenyen a gumikopás lesz az egyik legfontosabb tényező – azt is hozzátette, hogy a mai napon nem a Red Bullé volt a legjobb autó. Ez meg is látszódott, miután a Ferrari kettős sikert aratott, és Max Verstappen csak a harmadik rajthelyet szerezte meg. A holland világbajnok ennek ellenére is az első sorból rajtolhat majd, miután Carlos Sainz egy 10 rajthelyes büntetést kapott az energiatárolójának cseréje miatt.

  • Massa szerint Alonso és Hamilton nem tudná legyőzni Verstappent a Red Bullban

    Massa szerint Alonso és Hamilton nem tudná legyőzni Verstappent a Red Bullban

    A 2008-as bajnoki címért harcoló Felipe Massa úgy véli, a Red Bull akkor döntene bölcsen, ha megtartaná Sergio Pérezt.

    A mexikói versenyző nehéz időszakon esett át. Míg csapattársa már a 17. győzelmét ünnepelte a szezonban és bebiztosította a bajnoki címet, addig a 33 éves pilóta a dobogós helyezéseknek örülhetett a legjobban.

    Pérez teljesítménye miatt egyre többen látnának más versenyzőt az osztrák csapatnál. A legnépszerűbb opció Lando Norris, ám a brit pilótának szerződése van 2025 végéig, és a feltörekvő McLarent nem akarja elhagyni. Ott vár az ajtóban a visszatérő Daniel Ricciardo is, de a sajtó képviselő már „Fernando Alonsót is beültették a Red Bullba”.

    Mindaddig a brazil ex-versenyző a stabilitásban látja a Bikák sikerét. Massa szerint nem lenne érdemes a csapatnak elküldenie Pérezt, ugyanis Lewis Hamilton és a spanyol kétszeres világbajnok sem tudná legyőzni a holland pilótát a Red Bullnál.

    „Amíg Max (Verstappen) boldog és a csapat az egyéni és a konstruktőri bajnoki címeket is megszerzi, addig bölcs dolog lenne úgy hagyni a dolgokat, ahogy most vannak. Max láthatóan jól érzi magát, és szinte minden versenyt megnyer. Bármilyen változás romlást jelentene.  Amit Max idén mutat, az példaértékű. Még ha Lewis Hamiltont vagy Fernando Alonsót ültetnék a másik autóba, akkor sem hinném, hogy sok minden változna. Talán egy kicsit más lenne a helyzet, de higgyék el, ők sem vernék meg Maxet!”

  • A korábbi világbajnok megjegyezte: Úgy nem nehéz, ha tetemes előnyöd van

    A korábbi világbajnok megjegyezte: Úgy nem nehéz, ha tetemes előnyöd van

    Damon Hill szerint nem nehéz úgy elismeréseket szerezni, ha mérföldekkel gyorsabb egy adott versenyző a többieknél.

    Max Verstappen fölényes győzelmet aratott Brazíliában. Lando Norris ugyan a második helyen nyomást akart gyakorolni ellenfelére, ám első és egyetlen próbálkozása után a holland rákapcsolt, és a senki földjén hagyta a McLaren versenyzőjét.

    Saját rekordját döntötte meg a Red Bull pilótája azzal, hogy már a 17. győzelmét ünnepelte a szezonban. Ugyanakkor 1996 világbajnok úgy véli, sokkal élvezetesebb lenne Verstappen szurkolóinak is a verseny, ha a holland kemény csaták árán tudna diadalmaskodni.

    A Red Bull idei konstrukciója a többi versenygép fölé emelkedik, így a 26 éves pilótának nem is kell annyi harcba belebonyolódnia. Ugyanakkor csapattársa sokkal kalandosabb szezont járt be. Sergio Pérez jelenléte a dobogón nem olyan borítékolható, mint Verstappen győzelme. A háromszoros világbajnok rendre elmegy a rajt után, és az utolsó körben átvált rá a kamera, hogy megmutassa, hogyan szeli át a célvonalat.

    „Úgy hiszem a holland szurkolók, a Max-rajongók is szívesebben látnák, ha Max mindezt csaták között csinálni. Nagyszerű és hihetetlen látni, amit elértek, de mi szeretjük a versenyzést, ahogy ők is. Nem hinném, hogy sokat láttunk Maxból Brazíliában, csak végig elől ment. Voltam már olyan versenyen, ahol mérföldekkel nyertem, és mindenki azt mondta: ‘micsoda elképesztő teljesítmény.’ Erre azt akartam mondani, hogy nem is volt olyan nehéz. Minden a megfelelő módon alakult, és arra kellett figyelnem, hogy ne hibázzak. Azt szeretjük a sportban, hogy zseniális előzések vannak, ezekért a pillanatokért élünk” – jegyezte meg Hill.