Címke: Sergio Perez

  • Perez: Ricciardónak nehéz dolga lesz Hülkenberggel szemben

    Perez: Ricciardónak nehéz dolga lesz Hülkenberggel szemben

    A hétszeres futamgyőztes pilóta, Daniel Ricciardo lehet majd a Renault elsőszámú pilótája a német, Nico Hülkenberg mellett. Azonban Hülkenberg volt csapattársa, Sergio Perez szerint az ausztrálnak fel kell kötnie a gatyáját,mert Hülkenberg mindent megfog tenni azért hogy legyőzze az ausztrált.

    Hülkenberg és Perez a Force Indiánál voltak csapattársak 2014-től egészen a 2016-os szezon végéig. A három év alatt a két pilóta között mindig szoros verseny volt csapaton belül. Perez elismeri a volt csapattársáról, hogy igen is vigyázni kell vele.

    „Ricciardo döntése eléggé meglepett engem,” – mondta Perez. „Azt gondolom, hogyha egy ilyen kaliberű versenyző fog csatlakozni a középmezőnyhöz, mint Daniel, akkor még szorosabb verseny várható majd a középmezőnyben.

    „Ha a Renaultból nem lesz top csapat a következő szezonra és a középmezőny továbbra is szoros csatákat fog vívni egymással, akkor nyilvánvaló, hogy Daniel élvezni fogja majd a csatákat.

    „Érdekes lesz látni majd őt Hülkenberg csapattársaként, ugyanis Nico sok borsot törhet majd Daniel orra alá.”

    Ami Perez jövőjét illeti, valószínűleg hosszabbítani fog a Force Indiával, azonban egyes pletykák szerint a mexikói visszatérhet a McLaren istállójához. Perez egy évet versenyzett a McLarennél még 2013-ban. Ha a Force Indiánál marad, akkor a következő szezontól Lance Stroll lesz majd a csapattársa, ugyanis a kanadai pilóta édesapjának az egyik vállalata vásárolta fel a csapatot.

    „Nehéz megítélni egy olyan versenyzőt, akivel még soha nem versenyeztél egy csapatban,” – mondta Perez. „Sok különbség van a csapatok között a Forma 1-ben, ugyanis egyes autó akár két és fél másodperccel is gyorsabb lehet a másiknál. Szóval eléggé nehéz dolog megítélni egy versenyzőt.

    „Jól teljesített az újonc szezonjában Felipe mellett, aki valljuk be egy igen tapasztalt versenyző. Jelen pillanatban a Williams nehézhelyzetben van, szóval nehéz véleményt alkotnom.

    „Lance már felnőtt, rengeteg tapasztalatot szerzett másfél év alatt, szóval majd meglátjuk, mire lehet majd képes,” – fejezte be a gondolatmenetet a mexikói pilóta.

  • Perez tagadja, hogy a McLarenhez tartana

    Perez tagadja, hogy a McLarenhez tartana

    Sergio Perez cáfolta azokat a pletykákat, amelyek hírbe hozták őt a McLarennel 2019-re.

    Korábban egyértelműnek tűnt a mexikói maradása a Force Indiánál, ő kezdeményezte a jogi lépéseket, amivel végül Lawrence Stroll kezébe került a csapat. Azonban most olyan spekulációkról lehet hallani, hogy ő lehet Sainz csapattársa jövőre. Megkérdezték Perezt Monzában, biztos-e már a jövője, igennel felelt.

    „Idő kérdése, mikor jelenti be a csapat. De tudom, hol leszek. Nyilvánosságra hozzák majd az általuk megfelelőnek vélt időben és helyen.”

    Nem mondta ki, hogy a Racing Point Force Indiára gondolt-e, de beszélt azon kilátásairól, hogy Lance Stroll csapattársa lehet. Perez azt is jelezte, pozitív dolog a csapat életében Lawrence Stroll érkezése, mert a silverstone-i csapat „hatalmas potenciállal rendelkezik és nagyobb anyagi keretekkel”. Tehát mikor megkérdezték, hogy visszatérne-e a McLarenhez, ahol már 2013-ban versenyzett, így válaszolt: „Ha van arra garancia, hogy versenyképes leszek és remek projekttel várnak, akkor miért ne? De jobban meg kell ismernem a terveiket, hogy megértsem a helyzetüket.”

    A Force Indiáról és a csapat jövőjéről jó véleményen van: „Nem kérdés, a legjobb még csak most jön. A cél versenyképesnek lenni az elkövetkezendő években és még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy sikerül odaérni a TOP 3 közé.”

    Szerinte a Force India tervezői és mérnökei felszabadultak, mert „nem éreznek fenyegetést, ha valami rosszul sül el”.

    „Ez egy fontos különbség közöttünk és olyan csapatok között mint a McLaren, Toyota vagy Renault” – zárta gondolatát Perez.

  • Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Az esőben kezdődő, majd a fokozatosan száradó monzai pályán rendezett nyitó gyakorláson Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadik, ugyancsak a Force Indiával, a francia Esteban Ocon lett.

    A világbajnoki pontversenyben vezető címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 11. eredménnyel fejezte be a tréninget.

    Top 6:
        1. szabadedzés:
    1. Sergio Perez (mexikói, Force Indiai) 1:34.000 perc
    2. Kimi Räikkönen    (finn, Ferrari) 1:34.550
    3. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:34.593
    4. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:35.024
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.207
    6. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:35.438

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
        szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
        vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Perez újra a McLaren pilótája lehet?

    Perez újra a McLaren pilótája lehet?

    Eddig úgy tűnt, Sergio Perez szinte biztosan folytatja a Force Indiával, most azonban bekerült a neve azon névsorba, akik Carlos Sainz csapattársai lehetnek jövőre a McLarennél.

    Múlt hétvégén, Spában a mexikói is magabiztosan nyilatkozott: „Már tudom, hol leszek jövőre, de még nem mondhatom el, de nem hiszem, hogy nem közölnénk hamarosan.”

    Sokan már készpénzként vették, hogy Perez meghosszabbítja a szerződését a Force Indiánál, de szerdán a Sky Sports úgy értesült, hogy tárgyal a McLarennel. A wokingiaknak még be kell jelenteniük, ki lesz Carlos Sainz csapattársa 2019-ben. A legvalószínűbb jelöltek között szerepel a jelenlegi pilóta, Stoffel Vandoorne, a McLaren junior Lando Norris, Esteban Ocon és most már Sergio Perez is.

    A mexikóinak afféle visszatérés lenne, ha őt választanák, hiszen 2013-ban már versenyzett a csapatnál Jenson Button csapattársaként. Viszont nem bizonyult sikeresnek az együttműködésük, 1 év után távoznia kellett a mexikóinak.

    A pletykák szerint a hétvégi Olasz Nagydíj után elkezdődhet a pilótakeringő, ha Lance Stroll beindítja a kavarodást azzal, hogy a Force Indiához igazol a Williamstől. Ha ezt a lépést bejelentik, szezonközi versenyzőcserék sorozata várható. Várhatóan a kanadai Ocon helyére érkezne, aki így a McLarennél találna menedéket Stoffel Vandoorne helyén. A franciát már látták Spában a McLarennél üléspróbán is, de azt mondják a paddockban, hogy nem fért bele az autóba a maga 186 centiméterével.

    Valószínűleg Monzában is várható temérdek mennyiségű pletyka, spekuláció és talán néhány bejelentés is.

  • Stroll „készenléti állapotban” várakozik a Force Indiára

    Stroll „készenléti állapotban” várakozik a Force Indiára

    Lance Stroll elárulta, hogy „készenléti állapotban” várja azt, hogy mehet a Force Indiához, akár már a következő versenyre, Monzában. Tegnap, a Belga Nagydíj után megkérdezték tőle, hogy szerinte mikor válthat rózsaszínűre, erre így válaszolt:

    „Jelenleg készenléti állapotban vagyok. Monzába is ugyanazon mentalitással megyek, ahogy szoktam. Feltételezem, hogy a Williamsszel.”

    Stroll tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben a legendás brit istállónál, de feltehetően holnap már meglátogatja a Force India gyárát egy üléspróba miatt. Azt a csapatot egy olyan konzorcium vette meg, amelyet Stroll apja Lawrence vett meg a hónap elején. A RaceFans konkrét kérdésére vasárnap, hogy mikor kap ennél a csapatnál lehetőséget Lance így válaszolt:

    „Meglátjuk, hogy mit akar tenni Lawrence. Hogy később mi fog történni… nos nem lehetetlen a váltás, ez biztos. De sok megállapodásnak kell születnie ennek érdekében. Szóval nem tudom, nehéz megmondanom, hogy mit hozhat a jövő.”

    Pénteken a frissen kinevezett Force Indiás csapatfőnök, Otmar Szafnauer annyit állított, hogy rövid távon a jelenlegi versenyzőiknél maradnak, tehát Sergio Perez és Esteban Ocon vezethetik az autóikat. A RaceFans arról is értesült, hogy Perez aláírt 2019-re is, így marad a Force Indiával.

  • Perez aláírt 2019-re, de még nem tudni, hova

    Perez aláírt 2019-re, de még nem tudni, hova

    Sergio Perez aláírta szerződését 2019-re, csak azt nem árulta el, melyik csapathoz.

    A Belga Nagydíj szombatján, az időmérő utáni sajtótájékoztatón, a 4. helyen végző mexikói nem szívesen árult el semmilyen részletet a jövőjével kapcsolatban, azonban megígérte, hamarosan beszámolnak a fejleményekről.

    Nyilván a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy Perez szerződést hosszabbít a Force Indiával, vagy akármi is lesz jövőre, csapattársa pedig Lance Stroll lesz.

    „Én már tudom, mit csinálok jövőre, de még nem mondhatom el” – mondta a Motorsport.com-nak. „Nem tudom, mikor beszélhetek róla. Szerintem nem sietjük el.”

    Közvetlenül az időmérő után, a tv kamerák lefüleltek egy beszélgetést Perez csapattársa, Esteban Ocon és Sebastian Vettel között. A német Ocont a jövőjéről kérdezte, a francia pedig azt válaszolta, az „ülés már foglalt” a Force Indiánál – Strollé. Ezután Vettel a másik ülésről érdeklődött.

    „A másik hozza a pénzt” – kotyogta ki Ocon, ezzel a mondattal vélhetően Perezre célzott.

  • Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Mivel elég körültekintően szerződött Robert Kubica 2018-ra tesztpilótaként, amennyiben Lance Stroll a Racing Pointhoz igazol, a lengyel visszatérhet a Forma-1-be. Így a Force India csődje után kifejezetten jók az esélyei annak, hogy visszatérhet. A legtöbb szakértő a paddockban úgy véli, hogy a divatguru Lawrence Stroll márpedig át fogja vinni a fiát a Williamstől a Racing Pointhoz. Akkor pedig szabad az út a Williamsbe Kubicának.

    A 33 éves lengyel pilóta 2010 óta nem indult versenyen, és a téli szünet alatt nagyon reménykedett abban, hogy újra versenyüléshez juthat. A Williams akkor mégis Szergej Szirotkin mellett döntött, aki fizetős pilóta. A „motorsport-total.com” azonban úgy értesült, hogy olyan szerződést kötöttek Kubicával, hogy biztosan övé lehet a versenyülés, amennyiben bármilyen oknál fogva az állandó pilóták közül a szezon folyamán felszabadulna egy hely, ő kap lehetőséget. Ez a kitétel akkor azt a célt szolgálta, hogy elfogadhatóbbá tegyék a lengyelnek a tesztpilótai szerepkört.

    Jelenleg még nem ismert, hogy ténylegesen és mikor igazol Stroll a Racing Pointhoz. Elméletileg ez akár már Monzában is megtörténhet, de lehet, hogy csak Szingapúrban. Otmar Szafnauer csapatfőnök egyelőre ennyit mond:

    „Ma jelenleg annyit mondhatunk, hogy a jelenlegi párosunkkal maradunk.”

    Tehát Sergio Perez és Esteban Ocon. Azonban kevesen hisznek neki. Kubica mindenesetre nyugodtan veszi a híreket:

    „Készen állok, hiszen ha nem lennék az, nem írtam volna alá a szerződést a Williamsszel. Pontosan tudom, hogy készen kell állnom akkor, ha történne valami, hiszen akkor szükségük lesz rám! Persze sosem könnyű az, ha a szezon közepén kell beugranod a világ legjobb pilótái ellen. Volt pár alkalmam tesztelni az autóval, de még mindig kevés a tapasztalatom. A Williams azonban ezt szerepet szánta nekem, így nincs kétségük afelől, hogy adott esetben teljesíteni is tudok.”

    Egy podcast műsorban elárulta Kubica, hogy leginkább a jelenlegi autókkal még mindig kevés a tapasztalata, és ez az, ami leginkább hátráltatja. Akár Szingapúrban, a kanyarokban gazdag és trükkös pályán is szívesen debütálna újra, a testi limitációi ellenére is, pedig az különösen nehéz terep lenne neki. Kubica azonban csak legyint erre:

    „Ha azt mondom, hogy alkalmas vagyok vezetni, akkor az egész szezonra gondoltam.”

    Most a Force India krízise lehet neki a nagy esélye, de az egyszeres futamgyőztes a realitás talaján próbál maradni:

    „Olykor a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lenned, és egy kis szerencse is szükséges valamint olyan emberek, körülötted, akik hisznek benned.”

    Amennyiben ténylegesen is összejönne a nagy visszatérés, Kubica úgy érzi, hogy jó tempóra lenne képes a Williamsszel. Nemrég a lengyel azt is elárulta, hogy amikor 2011 februárjában megtörtént a rali balesete, már aláírt szerződése volt 2012-re a Ferrarihoz, ahol Fernando Alonso csapattársa lett volna. Ez a pletyka évekig tartotta magát a Forma-1-es paddockban. Most Kubica először erősítette meg ezt, mely szerint igaz volt a híresztelés.

  • Hamilton, Vettel: Oconnak az F1-ben a helye

    Hamilton, Vettel: Oconnak az F1-ben a helye

    Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egyaránt kifejtették elismerő véleményüket Esteban Oconról, akinek F1-es jövője közel sincs még biztosítva.

    Ocon a Mercedes protezsáltjaként jutott be az F1-be két évvel ezelőtt, azóta pedig folyamatosan remek teljesítményt nyújt – példának okáért vegyük a tegnapi Belga Nagydíj időmérőt, ahol a francia a harmadik helyet szerezte meg a Force Indiával. A csapat felvásárlását követően azonban szinte biztosra vehető Lance Stroll érkezése Sergio Pérez mellé, és habár B-tervként szóba került a Renault, Daniel Ricciardo meglepetésszerű leigazolása ezt az utat is elvágta Ocon elől.

    „Sajnos elég furcsa helyzet állt elő az F1-ben, amikoris néhány csapat a feltörekvő tehetségek helyett a pénzeset választják” – fejtette ki véleményét Hamilton az üggyel kapcsolatban. „Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a sport szerkezete alapjaiban hibás, már ami a bevételek szétosztását illeti. Nem olvastam utána, ki hova igazolt le és milyen ülések vannak még szabadon, de az egyik legjobb pilótaként [Oconnak] egy élmenő autóban a helye. Nem szabadna hagyni, hogy egy több pénzzel rendelkező személy egy jobb versenyző elé ugorjon, ennek nem szabadna így történnie. Az irányító testületnek mindenképpen foglalkoznia kell ezzel a dologgal.”

    Vettel, akivel Oconnak volt egy érdekes és sokatmondó beszélgetése rögtön az időmérőt követően a rajtrácson, egyetért Hamilton kommentjeivel.

    „Valahol kellene helyet kapnia jövőre” – mondta a német. „Kívülről nehéz megítélni, de nekem úgy tűnik, hogy mindent remekül csinál. Örülök, hogy sikerült egy ilyen időmérőt összehoznia és a harmadik helyre kvalifikálni egy olyan autót, aminek semmi keresnivalója ott. Szerintem ez önmagáért beszél; egy ilyen edzés könnyen kaotikussá válhat és nem olyan nehéz hibázni, de Esteban az irányítása alatt tartotta a helyzetet és mindent kihozott belőle.”

    Íme az ominózus élőben mutatott beszélgetés:

    Vettel: Jövőre? Még mindig semmi?
    Ocon: Semmi.
    Vettel: Itt leszel [a Force Indiánál], nem?
    Ocon: Nem, nem, az ülés már elkelt.
    Vettel: Igen? És kinek?
    Ocon: Találd ki! Aki megvette.
    Vettel: Oké, de a másik…?
    Ocon: A másik hoz pénzt.

  • Perez szerint káros, hogy két részre bomlik a mezőny

    Perez szerint káros, hogy két részre bomlik a mezőny

    Sergio Perez úgy véli, hogy mikor már egy szimpla célba érést is úgy értékelnek a versenyzők, mint egy győzelmet, az azt jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a Forma-1-ben.

    Az elmúlt években a Mercedes dominanciája határozza meg a sportot és csak a Ferrari és olykor a Red Bull tud a közelükbe kerülni. A többi csapat azonban „külön ligában” játszik, akkora a különbség köztük és az élcsapatok között.

    Ezt a különbséget szeretné a szabályok segítségével lecsökkenteni a Liberty Media 2021-től. Erre pedig nagy is az igény a többi csapat és a rajongók irányából is.

    „Nem lehet versenyezni. Az elmúlt négy, vagy öt évben egyszerűen két kategóriára bomlott a Forma-1.” – mondta Perez a Motorsport.comnak. „Korábban sosem hallottam senkitől, hogy azt mondaná, ‘igen, megnyertem a versenyt’, ha csak az élmenők után ő volt a legjobb.”

    „Ennek nem így kellene lennie. Ez nagyon károsítja a sportot.”

    Kevin Magnussen maga is úgy gondolja, hogy másféle motivációt kell keresniük a versenyzőknek, akik nem a top 3 csapat versenyzői, így ő fejben egy külön bajnokságot csinált maguknak.

    „Mondhatni kreáltam egy bajnokságot a fejemben.” – mondta a dán az Autosportnak. „Tudom, hogy nem valós, de a fejemben ez olyasmi, ami motiválni tud. Nem foglalkozom a top három csapattal, de mi a középmezőnyben csatázunk két-három csapattal, és ez az a csata, amit nagyon meg akarok nyerni.”

    Tehát Magnussen egyfajta győzelemnek értékelné, ha a hetedik helyen tudna zárni a bajnokságban. Erre egyelőre meg is van az esélye, mivel most a nyolcadik helyen áll, hét ponttal elmaradva Nico Hülkenbergtől.

  • A Force India ki kell hogy hagyja a Belga Nagydíjat?!

    A Force India ki kell hogy hagyja a Belga Nagydíjat?!

    Elképzelhető, hogy a Force India ki kell hogy hagyja a soron következő hétvégi Belga Nagydíjat, mert a csapat jogi státusza tisztázatlan, tudta meg a RaceFans.net. A csapat mögötti cég a Force India Limited csődeljárás alá került a Magyar Nagydíjat követően, miután egy Sergio Perezhez közeli vállalat beperelte őket az elmaradt 2017-es fizetés miatt. Az FRP Advisory-t bízták meg az eljárás lebonyolításával addig is, amíg a csapat nem talál vevőt magának.

    Abban reménykedtek, hogy a csapat megmentése és az eladás végbemehet a Forma-1 nyári szünetében, hiszen öt érdeklődő is lenne a csapatra. Augusztus 7-én az FRP Advisory közleményt adott ki, mely szerint sikerült megegyeznie a csapatvezetés egyik felsővezetőjének és egy befektetői csoportnak, amelyeket a kanadai divatmogul, Lawrence Stroll irányít, aki a Williams istállónál versenyző Lance édesapja.

    A jogi csatározás akörül forog, hogy Vijay Mallya és Subrata Roy 85%-os többségi tulajdonosa a Force Indiának, de 13 hitelező bank hozzájárulása is kell a sikeres üzlethez. A források szerint annyi történt, hogy mindez nem érkezett meg időben. Így az üzletnek nem lehet az az alapja, hogy egy maradványon alapul, és nem lehet folytatólagos, ami azt jelenti, hogy a csapatnak már új belépőként kell versenyeznie. Ennek az is a következménye, hogy a Force India elvesztheti az F1-es bevételeit, hacsak az összes csapat nem dönt egyöntetűen pozitívan. Három csapat is jelezte, hogy meg fogják tagadni a jóváhagyást.

    Jelenleg a Force India Limitednél van a Sahara Force India indulásának a joga, de nincsenek tárgyi eszközeik. Ezerk már a Stroll konzorcium tulajdonát képezik, az autókkal együtt, de nekik meg nincs indulási joguk. Amennyiben nem oldják meg a helyzetet 48 órán belül, akkor megtagadhatják a csapat indulását a hétvégén Spa-Francorchampsban. Ráadásul holnapután már szabadedzések, a versenyről nem is beszélve.

    A sport irányító testülete a FIA elemzi már a jogi helyzetet , és várhatóan ezzel kapcsolatban közleményt adnak majd ki.

    Egy másik cégcsoport, amit az orosz oligarcha Dmitry Mazepin vezet, egyike a sikertelen próbálkozóinak a Force India felvásárlóinak. Ők megkérdőjelezik az egész eladási procedúráját a dolognak Strollnak és a partnereinek. Nem mintha a Force India helyzetén jelentősen változtatna az, ha az Uralkali lett volna a befutó.

    A csapat hivatalos sajtóhírt a Magyar Nagydíj utáni tesztek óta nem adott ki, így nincs utalás arra, hogy változás történt volna a menedzsmentben. A Force India szóvivője pedig nem kívánt a helyzetre reagálni egyelőre.