Címke: Sergio Perez

  • Pérez jó összehasonlítási alap lesz Strollnak

    Pérez jó összehasonlítási alap lesz Strollnak

    A Kanadai Nagydíj promótere, Francois Dumontier szerint Sergio Pérez remek mérce lesz Lance Stroll számára a Racing Pointnál.

    A 20 éves montreali születésű versenyző a Williamst hagyta ott az egykori Force India kedvéért, amelyet édesapja, Lawrence Stroll vásárolt fel még a nyár folyamán.

    „Nagyon versenyképes csapatnak tűnik. Az is örömmel tölt el, hogy Lawrence megszerezte a csapatot, és így ha végig nézünk a részvényeseken akkor elmondhatjuk, hogy ez egy kanadai csapat.” – nyilatkozta Dumontier a kanadai Le Journal de Montreal-nak.

    Az új környezet rendkívül kedvező lehet Stroll számára, hiszen csapaton belül megmérettetheti magát egy rendkívül gyors és tapasztalt pilótával.

    „Nagyon nehéz szezonja volt Williamsnél. Ami szégyen, mert ez egy világbajnok istálló, amely sokszor küzdött már a világbajnoki címért. De az F1-ben folyamatosan változnak az erőviszonyok. Pérez megfelelő pilóta az összehasonlításra. Gyors és a pályán nehéz megelőzni. Szerintem Lance számára olyan referenciát fog jelenteni, mint az első évében Felipe Massa. Noha Massa a mentora is volt egyben mégis képes volt felvenni vele a versenyt. 12.volt akkor a bajnokságban, és szerzett egy dobogós helyezést is, amit sokan nem vártak volna tőle.” – mondta.

  • Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Miután kialakult a 2019-es Forma-1-es mezőny, arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek, az egyes csapaton belüli párharcokat kik nyerik majd meg. Ez most a tekintetben is érdekes, hogy a Mercedes és a Haas csapat kivételével mindenhol változik a versenyzőpáros 2018-hoz képest. Négy csapat pedig teljesen új felállással vág majd neki a szezonnak.

    Nézzük hát, miként látjátok ti a csapaton belüli erőviszonyokat!

    A legelsöprőbb győzelmet Lewis Hamilton aratta csapattársa, Valtteri Bottas felett, ugyanis a szavazók 96%-a úgy gondolja, hogy idén is elnyomja majd a finnt az immáron ötszörös bajnok. Pedig Bottasnak jobb lesz felszívnia magát, ha szép karriert szeretne befutni az F1-ben.

    Kilencven feletti (94%-ot) hozott még Kimi Räikkönen, aki idén már a Saubernél versenyez majd, és úgy fest, hogy szerintetek Antonio Giovinazzinak nem sok esélye van a finn ellen.

    Kereken 90%-os aránnyal úgy vélitek, hogy Sergio Perez is simám hozza majd az évet, annak ellenére, hogy csapattársa édesapja a csapattulajdonos.

    A legszorosabb eredmény a Wiliamsnél született, itt el sem dőlt a párharc, hiszen Kubica és Russell is 50-50%-ot kapott.

    De meglepően szoros lett a Ferrari párosának eredménye is, éppen csak, hogy Sebasian Vettel lett a nyertes, szóval úgy vélitek, hogy Leclerc alaposan megnehezíti majd a német versenyző dolgát-

    Mercedes Lewis Hamilton 96%
    Valtteri Bottas 4%
    Ferrari Sebastian Vettel 53%
    Charles Leclerc 47%
    Red Bull Max Verstappen 87%
    Pierre Gasly 13%
    Renault Daniel Ricciardo 84%
    Nico Hülkenberg 16%
    Haas Kevin Magnussen 57%
    Romain Grosjean 43%
    McLaren Carlos Sainz 74%
    Lando Norris 26%
    Racing Point Sergio Perez 90%
    Lance Strol 10%
    Sauber Kimi Räikkönen 94%
    Antonio Giovinazzi 6%
    Toro Rosso Danyiil Kvjat 70%
    Alexander Albon 30%
    Williams Robert Kubica 50%
    George Russell 50%

  • Perez nem aggódik, amiért a csapattársa apja a nagyfőnök

    Perez nem aggódik, amiért a csapattársa apja a nagyfőnök

    Sergio Perez nem foglalkozik azzal, hogy az idei csapattársát Lance Strollt esetleg előnyben részesítenék, amiért annak az apja, Lawrence Stroll vezeti már a Racing Point csapatát. A mexikói már 2014 óta a csapatnál van, ötször végzett a dobogón. Lance Stroll azt követően csatlakozik a most már apja által birtokolt csapathoz, hogy két évet lehúzott a Williamsnél.

    Lance apja egy befektetői konzorcium élén megszerezte a Force Indiát, miután majdnem csődbe jutottak, a Magyar Nagydíj után. Perez azonban nem aggódik amiatt, hogy csapattársának az apja a „góré”:

    „Az a befektetés amit véghez vittek, sikeres, így most már az a dolgunk, hogy mindkét autónk olyan erős legyen, amennyire csak lehet. Mindketten keményen kell, hogy dolgozzunk ezért, együtt kell a csapatot sikerre vinnünk, amennyire csak lehet. Ez mindannyiunk érdeke.”

    Sokan megkérdőjelezik azt, hogy mit keres Lance Stroll egyáltalán a Forma-1-ben, de ezt Perez másképp látja:

    „A srác tehetséges. Járt már a dobogón is, és ha esik, akkor mindig ott van. Azt hiszem, hog egy jó csapatba érkezik, ahol a világ egyik legjobb mérnöki gárdája dolgozik.”

  • Perez: A Mercedestől és Ferraritól eltekintve a legjobb helyen vagyok

    Perez: A Mercedestől és Ferraritól eltekintve a legjobb helyen vagyok

    Sergio Perez elmondása szerint a legjobb helyen van a Racing Pointnál, ha már nem lehet a Ferrarinál, vagy Mercedesnél.

    A mexikói idén már a hatodik szezonját kezdi a korábban Force India néven ismert csapatnál, még a 2013-as McLarenes szezonja után igazolt ide. A 28 éves pilóta akkor nem gondolta, hogy ilyen sokáig a csapat tagja marad: „Kényelmesen érzem magam itt. Optimista vagyok. Ha nem lehetek a Ferrarinál, vagy a Mercedesnél, akkor ez a lehető legjobb hely.”

    Pereznek köze volt csapata tavalyi csődeljárásához, aminek a végén sikerült megmaradniuk az F1-ben, hiszen egy Lawrence Stroll által vezetett konzorcium vette át (és mentette meg) a csapatot. Ezzel a mexikói szerint nagyobb célokat is kitűzhetnek maguknak.

    „Nagy a potenciál a csapatban. 2016-ban és 2017-ben is én végeztem a legjobb helyen az élcsapatok mögött, tavaly se múlott sokon. Meglátjuk, mi lesz, de jók a kilátások, izgatott vagyok a csapat jövőjével kapcsolatban. Sok csapattaggal beszélgettem, mérnökökkel, szerelőkkel is, mind nagyon izgatottak. Lawrence is nagyon lelkes. Tudjuk, hogy hosszútávú a projekt, én úgy érzem, jó úton haladunk. Minden rendben kéne, hogy legyen. Viszont tudnunk kell, hogy ehhez idő kell. Sok csapatot láthattunk már, milyen hosszú idő kellett nekik. De szerintem, ha van csapat, mely el tudja érni a következő szintet, az a Racing Point.”

  • Szafnauer kissé stresszes volt 2018-ban

    Szafnauer kissé stresszes volt 2018-ban

    A Racing Point Force India csapatvezetője, Otmar Szafnauer elárulta, hogy stresszes volt számára a 2018-as év, és most már pihenne. Ebben az évben pedig a csapata egyszer még csődeljárás alá is került. A szezon elején ráadásul a mezőny mögött kullogtak, hiszen régi 2017-es alkatrészekkel vágtak neki az évnek, mivel kevés volt a pénzük a VJM-11 fejlesztésére.

    Szafnauer a Forma-1 hivatalos podcastjában ismerte el, hogy nem olyan volt az autójuk, mint azt eltervezték:

    „A szezont nem olyan autóval kezdtük amilyennel szerettük volna, mert nem volt elég tőkénk az alkatrészek legyártására. Elkészítettünk egy autót a téli tesztekre, egy bemutató autót, amit az év első versenyére, Melbourneig fel akartunk fejleszteni. Aztán végül a téli tesztre készült autóval indultunk neki a szezonnak, ami sosem a legjobb autód. Nem is tudtuk egy ideig ezt lecserélni, és ez meg is mutatkozott a teljesítményünkön. Számomra ez volt talén eddig a legstresszesebb év.”

    A pénzügyi helyzetüket jelentősen elhanyagoltnak jellemezte, aminek az lett a vége, hogy egy konzorcium vásárolta fel a csapatot, Lawrence Stroll vezetésével, miután Sergio Perez csődeljárást kezdeményezett az istálló ellen.

  • Perez nem tart Strolltól, a csapatérdek az első

    Perez nem tart Strolltól, a csapatérdek az első

    Sergio Perez elmondása szerint nem riad meg attól a helyzettől, hogy jövőre a Racing Pointnál a csapat fő tulajdonosának fia, Lance Stroll lesz a csapattársa. A mexikói versenyző, aki hatodik szezonját tölti majd az alakulattal, úgy véli, a csapat érdekei a legfontosabbak.

    Lance Stroll édesapja, Lawrence azonban az, aki megvásárolta az anyagi bajban lévő Force Indiát, megmentve ezzel a csapatot. Ennek ellenére Perez nem tart attól, hogy ő esetleg háttérbe kerül majd a Racing Pointnál.

    „Nem nagyon ismerem őt, mint versenyzőt.” – nyilatkozta Perez Lance Strollról. „A Forma-1-ben nehéz megismerni olyasvalakit, aki más csapatnál van (Stroll eddig a Williams versenyzője volt).”

    „Az eredmények kilencvenöt százalékát az autó adja. Neki egyértelműen gyenge szezonja volt, az autója miatt. Sok baja volt a Williamsnek. De határozottan van tehetsége a gyereknek. Dobogón állt, esős körülmények között és szerintem egy nagyszerű csapatba érkezik, a világ egyik legjobb mérnökei közé. Szerintem jó kezekben lesz lesz és ki fogja használni a lehetőségeit.”

    „Mindenki érdeke, a csapattulajdonosokat is beleértve, hogy a csapat sikeres csapat legyen.”

    Perez pedig optimista, és várja az új szezont.

    „Nagyon izgatott vagyok. Beszélgetek az egész csapattal, a szerelőktől kezdve a mérnökökön át a cateringesekig, és mindenki nagyon izgatott, nagyon várjuk (a következő szezont).”

    „Lawrence nagyon lelkes a projekt kapcsán, tudja, hogy ez egy hosszútávú projekt és szerintem jó irányba tartunk a csapat főnökeivel.”

  • Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Sergio Perez kijelentette, hogy nem aggódik a csapatnál betöltött helyzetét illetően, hiába lesz Lance Stroll a csapattársa 2019-ben.

    A mexikói pilótának feltették azt a kérdést, hogy egy olyan pilóta érkezése, akinek nagyon komoly támogatói hátszele van változtat-e az ő helyzetén csapaton belül, amire így felelet.

    „Nem gondolnám. Mindenkinek érdeke, hogy a csapat sikeres legyen beleértve a tulajdonosokat is, akiknek ezáltal a befektetésük térülhet meg. Szóval ehhez mindkét autónak a lehető legerősebbnek kell lennie. Mindkettőnknek nagyon keményen kell dolgoznia, együtt kell működnünk ahhoz, hogy a csapatot a lehető legelőrébb juttassuk. Mi egy csapat vagyunk, csak így lehetünk sikeresek.” – jelentette ki Perez.

  • Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Sergio Perez elárulta, hogy Esteban Oconnal soha nem jöttek ki jól az elmúlt két évben a Force Indiánál. Ocon 2017-ben csatlakozott a csapathoz, miután Nico Hülkenberg akkor lépett le a Renaulthoz.

    Az első közös évük keményre sikeredett, mert a páros többször is ütközött a pályán. A problémák akkor kezdődtek, amikor a 2017-es Kanadai Nagydíjon Perez nem engedte el Ocont, hogy esetlegesen harcolhasson a dobogóért Ricciardoval. Idén ütköztek Bakuban, majd kétszer is Spa-Francorchampsban. Szingapúrban is sikerült megtalálniuk egymást a nyitó körben melynek eredményeképp Ocon kiesett a versenyből és a szalagkorlátban kötött ki. Oconnak most mennie kellett, és helyére érkezik Lance Stroll. Perezt az elmúlt két évről kérdezték:

    „Őszintén szólva sosem volt jó. Mindketten profik vagyunk, az autón kívül viszont elég lapos volt a kapcsolatunk. A múltban sokkal jobb kapcsolataim voltak. Ott van például Hülkenberg. Mindig kemény volt, és versenyképesek is voltunk, és ez még így van akkor is, amikor már nem vagyunk csapattársak, sőt a kapcsolatunk még javult is. Vannak versenyzők, akik viszont nem tudják elkülöníteni a személyiségüket a pályán és a pályán kívül. Mindenki ugyanakkor más.”

    Az új csapattársáról is van véleménye a mexikóinak:

    ” Nem ismerem annyira, mint versenyzőt. A Forma-1-ben nehéz azért rákészülni egy másik csapattól érkező versenyzőre. 95%-ban az autótól függ az eredményed. Egyértelmű, hogy rossz éve volt az autója miatt, azt hiszem, hogy rengeteg problémája volt a Williamsnek. A srác azonban egyértelműen tehetséges. Volt már dobogón, és amikor esik, akkor ott van. Jön egy remek csapatba, ahol a világ egyik legjobb mérnöke is dolgozik. Jó helyre kerül ahhoz, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált.”

  • Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    A Racing Point Force India vezetősége bejelentette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Perez csapattársa a csapatnál. A kanadai pilóta hosszú távra tervez annál a Force Indiánál, ami immáron az édesapja tulajdonában áll.

    Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke szerint nagyszerű érzés, hogy bejelenthették a fiatal kanadai érkezését.

    „Érdekes lesz a pilótapárosunk a következő szezonban, ugyanis Lance egy fiatal tehetség, Sergio pedig rengeteg tapasztalattal rendelkezik,” – véli a nemrég kinevezett csapatfőnök. „Lance még csak 20 éves, azonban már a második szezonját teljesítette a száguldó cirkuszban.

    „Képes jól teljesíteni, ugyanis a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon harmadik lett, Monzában pedig az első sorból indulhatott. Mindig is élvezet volt fiatal tehetségekkel foglalkozni, ezúttal sem lesz másképp.

    „Egyúttal szeretném megköszönni Esteban Oconnak a munkáját, amit a nálunk töltött két év alatt végzett. A legjobbakat kívánom neki.”

    Stroll már nagyon várja a közös munkát a Force India munkatársaival. „Ez egy hihetetlenül izgalmas fordulat Forma-1-es karrierembe,” – véli a fiatal kanadai, aki idén rengeteget szenvedett a Williamsnél.

  • Carola születésnapi fotóján látható, milyen nagy már a kis Perez

    Carola születésnapi fotóján látható, milyen nagy már a kis Perez

    A Perez család a napokban ünnepelte Mrs. Perez (Carloa Martinez) születésnapját, mely alkalomból egy közös családi fotó is készült, melyen látható, milyen nagyot nőtt az ifjabbik Sergio, aki decemberben lesz 1 éves. 🙂

    „Gratulálok szerelmem! Isten vigyázzon rád még sok éven át a mi oldalunkon! Szeretünk.” – írta Perez a fotóhoz.

    https://www.instagram.com/p/BqKrjoZlnOT/