Címke: Sergio Perez

  • Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Sergio Perez arról számolt be, hogy még nem veszett el minden remény: van esély, hogy lesz Mexikói Nagydíj 2019 után is.

    Az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán zajló futam elvesztette a helyét a 2020-as versenynaptárban, miután az állam megvonja a nagydíj támogatását. Azonban a tárgyalások folytatódnak a Liberty Media és a pálya képviselete közt, Perez pedig ennek menetéről számolt be, hiszen mexikói kapcsolatai révén van rálátása a dolgokra.

    „Egy kicsit ígéretesebb lett a helyzet” – nyilatkozta Perez a Motorsportweeknek. „Nagyon remélem, hogy a Forma-1 nem veszít el egy ilyen nagyszerű helyszínt, ahol a legjobb versenyek voltak az elmúlt 4 évben. Remélem, hogy marad a naptárban. Szerintem az F1 az országomnak is jó, hiszen nagy figyelem középpontjába kerül. Ez az esemény megmutatja, milyen jó ország Mexikó, szóval optimista vagyok. Zajlanak az egyeztetések, nyilván nincsenek meg a részletek, ráadásul nem is az én dolgom beszélni erről. De annyit mondhatok, hogy a dolgok nem olyan rosszak, mint voltak, szóval lehet egy kis remény.”

    Egyébként nem csak Mexikó helye van veszélyben, hiszen 4 másik helyszínnek – Olaszországnak, Németországnak, Angliának és Spanyolországnak – sincs szerződése 2020-ra.

  • Perez az ő projektjének tartja a Racing Point csapatot

    Perez az ő projektjének tartja a Racing Point csapatot

    Sergio Perez úgy véli, hogy a Racing Point az ő F1-es projektje.

    A mexikói versenyzőnek is köze volt ahhoz, hogy tavaly, a Magyar Nagydíj idején elindult a csődeljárás a Force India ellen. A hangzása ellenére azonban ez épp a csapat fennmaradását szolgálta, hiszen ez tette lehetővé, hogy a csapat ne fulladjon bele adósságaiba, és új befektetőket, tulajdonost találhasson.

    A Force India új tulajdonos végül Lawrence Stroll lett, akinek fia, Lance idén már Perez csapattársa, a csapat pedig immáron Racing Point néven szerepel.

    Korábban Perez még azt tervezte, hogy átigazolhat egy top csapathoz, azonban miután belefolyt csapata ügyeibe, úgy érezte, maradnia kell.

    „Szerintem a csődeljárási folyamat elindítása után fontos volt, hogy itt maradjak.” – mondta Perez az El Mundo Deportivonak. „Többről szólt már számomra, mint csak egy F1-es ülésről. Ez egy nagyon fontos projekt volt, amiben sikeres szertnék lenni az elkövetkezendő években, cserébe a befektetett időért.”

    „Tudom, hogy ha három éven belül hozzuk azokat eredményeket, amiket szeretnénk, az részben az általam – a többi kulcsemberrel együtt – befektetett időnek is lesz köszönhető.”

    Perez elmondta azt is, milyen nehéz időszak volt az tavaly, mikor a Force India majdnem tönkrement.

    „Nem tudtam arra koncentrálni, hogy versenyző vagyok. A csapat megmentésére koncentráltam és még így is a nyolcadik helyen zártam.”

    „A csődeljárási folyamat, mely azt szolgálta, hogy megmentsem a dolgozók állását, nagyon kemény volt. Számomra ez a csapat több, mint egy csapat, olyan ez, mint az én F1-es projektem, és az a projekt, melyet sikerre akarok vinni. Sosem lehet tudni, hogy mi fog történni az F1-ben, de a fő célom, hogy a következő szintre emeljem ezt a csapatot.”

  • Pereznek Strollal sem lesz könnyebb dolga, mint Oconnal volt?

    Pereznek Strollal sem lesz könnyebb dolga, mint Oconnal volt?

    A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer méltatta Lance Strollt az Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítménye okán.

    A kanadai versenyzőt, aki tavaly még a Williams versenyzője volt, többnyire a fizetős versenyző jelzővel illetik elsősorban, mivel édesapja egy milliárdos üzletember. Nyilvánvaló, hogy segítség volt karrierje során a pénz, azonban e negatív megítélését csak fokozta az, hogy Lawrence Stroll megvette a csőd szélén álló Force Indiát, átkeresztelte Racing Pointra és Esteban Ocon helyére beültette a fiát.

    A negatív véleményekkel ellentétben azonban új csapattársa, Sergio Perez is jelezte már, hogy egyáltalán nem fakezű a srác, idei első versenye után pedig a csapatfőnök Szafnauer is dicsérte.

    Jobb helyen is végzett (9.) az első versenyen, mint Perez (13.), pedig rosszabb pozícióból rajtolt. Szafnauer szerint pedig Stroll hamarosan teljesen elnémítja majd a kritikusokat.

    „Hitelessé fog válni.” – mondja a csapatfőnök. „Nem nyeri meg az ember a bajnokságokat junior kategóriákban, ha nem tud vezetni. Ő mindent megnyert.”

    Azt azonban már most látja, hogy idővel nehéz lesz majd kordában tartani két versenyzőjét, hiszen rivalizálni fognak.

    „Érdekes lesz, mert ő is egy bevállalós versenyző, mint Chceo (Perez), szóval biztos vagyok benne, hogy lesznek versenyek, mikor egymás ellen mennek majd. De erre van szükségünk, két jó versenyzőre van szükségünk. És vannak is.”

  • Perez pozitívan csalódott Stroll képességeiben

    Perez pozitívan csalódott Stroll képességeiben

    A Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez úgy véli, hogy új csapattársa, Lance Stroll rendelkezik a megfelelő képességekkel ahhoz, hogy előrébb tudják lendíteni a csapatot.

    Azt, hogy a Williamstől átigazolhatott a Racing Pointhoz, Stroll legfőképpen annak köszönheti, hogy milliárdos édesapja, Lawrence vette meg tavaly az anyagi csőd szélén álló csapatot.

    A kanadai versenyzőt még mindig a fizetős versenyző jelzővel illetik, noha Perez szerint megvan a kellő tempója és a visszajelzései is jók.

    „Engem meglepett, hogy milyen szinten van, valamint a sebessége.” – mondta Perez. „De ami leginkább meglepett, hogy őszinte legyek, az az, hogy milyen visszajelzéseket ad. Nem sűrűn látni ilyet fiatal versenyzőtől.”

    „Manapság már nagyon felkészültek (a fiatalok), de a tapasztalat hiánya miatt a visszajelzéseik alapján csak azt mondja az ember, hogy ‘á, nem ismerik az autót’, de az ő (Stroll) esete eléggé meglepett. Szerintem elég jól tudja vezetni a csapatot.”

    Némileg meg is védte Perez a csapattársát, annak kritikusaival szemben.

    „Van, amit az emberek elfelejtenek. Ha az utolsó helyen látnak téged a Forma-1-ben, azt gondolják, hogy nagyon béna vagy, pedig ez 95 százalékban az autón múlik. Szóval nehéz valakit úgy megítélni, hogy egy rossz autóban ül.”

    Mindemellett persze Perez célja az, hogy jobb legyen a csapattársánál.

    „Azért vagyok itt, hogy a tőlem telhető legjobb munkát végezzem. Minden csapattársamat legyőztem eddig. Szóval ezt szeretném Lance-szel is. Ez a kötelességem. Ha nem ezt tenném, higgyék el, nem lennék itt. A motiváció miatt vagyok itt, azért, hogy szállítsam az eredményeket és ha nem így áll az ember a dolgokhoz, akkor jobb, ha otthon marad.”

  • Perez szerint remek munkát végeztek az idei szabályokkal

    Perez szerint remek munkát végeztek az idei szabályokkal

    Megoszlanak a vélemények arról, hogy az idén bevezetett aerodinamikai szabályváltozásoknak valóban lesz-e kedvező hatásuk a versenyekre. Bár a kezdeti kételkedés után, a tesztek végeztével már több a pozitív nyilatkozat a témában.

    A Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez azonban nagyon elégedett a tapasztalataival, amiket akkor gyűjtött, mikor a teszten egészen szorosan Valtteri Bottas autója mögött haladt.

    „Határozottan érezhető, hogy kevesebb leszorítóerőt veszítek.” – mondta. „Szóval eddig azt kell mondjam, hogy a jelenlegi szabályokkal hihetetlen munkát végzett az F1. Melbourne-ben majd meglátjuk, mi a valóság, milyen lesz más autók körül versenyezni, hasonló tempónál, de igazán remélem, hogy sokkal jobb lehet a show.”

    Múlt héten Kevin Magnussen is elégedettségét fejezte ki, Valtteri Bottas szerint pedig a változtatásokkal kiszámíthatóbb lett az autó viselkedése.

    „Csak egy köröm volt (a teszten), mikor követtem valakit, és csak egy valakit, nem volt körülöttem több autó.” – mondta a finn. „Kicsit jobb volt az érzet, kicsit könnyebb volt követni.”

    Daniel Ricciardo szintln elégedett az új szárnyak hatásával, de óvatosan fogalmaz.

    „Tudtam követni pár autót, de úgy érzem, hogy gyorsabbak vagyunk alacsonyabb üzemanyagszint mellett is és akkor is ha versenyszimulációt megyünk.” – mondta az ausztrál. „Szóval gyorsabban utolérem őket, és ez nem mindig reprezentatív. Szerintem egy kicsit jobb lett a helyzet, de nem fogom azt mondani, hogy jelentős különbséget fog okozni.”

  • A kis Perez ott volt apukája első idei tesztjén

    A kis Perez ott volt apukája első idei tesztjén

    A héten zajlottak az első szezon előtti tesztnapok, Barcelonában. Segio Perezt felesége Carola és kisfia, a kis Sergio is elkísérte.

    https://www.instagram.com/p/BuG0O1WnsFC/

  • Perez reméli, hogy Mexikó marad a versenynaptárban

    Perez reméli, hogy Mexikó marad a versenynaptárban

    Sergio Perez reméli, hogy megmenekül hazai versenye, a Mexikói Nagydíj.

    A Mexikóvárosban rendezett verseny rendkívül népszerű, mégis Claudia Sheinbaum polgármester azt közölte, hogy az idei, októberi futam után nem lesz több állami támogatás a versenyre.

    „2020-tól az államnak nem áll majd rendelkezésére a szükséges forrás, mert az a maja vasútvonal befejezésére kell.” – mondta.

    Perez azonban bízik benne, hogy találnak majd valami megoldást a verseny számára is.

    „Szerintem nagyon fontos az országunk számára, hogy megtartsuk a nagydíjat.” – mondta Perez Barcelonában a Marcának. „Ez egy nagyszerű hely a Forma-1 számára. Sok ország akar versenyt rendezni és szerintem ha valaki egyszer elveszíti a helyét (a versenynaptárban), nagyon nehéz azt visszaszerezni.”

    Arra a kérdésre, hogy vajon a szervezők találnak-e majd anyagi forrást, Perez így felelt: „Fogalmam sincs. Nem vagyok kompetens a témában és tényleg nem tudok semmit.”

  • Perez: Az idei év máris merőben más, mint a tavalyi

    Perez: Az idei év máris merőben más, mint a tavalyi

    Sergio Perez szerint a Racing Point idei éve sokkal jobban indult, mint a tavalyi, amikor a csapat még Force India néven futott.

    „Elég nagy a különbség, jobb a helyzet, mint vártuk. Amikor először mentem sokkal jobb volt a tapadás és a teljesítmény, mint amit a szimulátor előre vetített. Ugyan rövid etap volt, de elégedett vagyok azzal, ahogy kezdtünk. Szerintem van egy jó alapunk, amin még sokat fejleszthetünk, illetve sok dolgot tanulhatunk belőle.”

    Perez még hétfőn ült a volán mögött, és azzal együtt értékelt pozitívan, hogy mindössze 30 kört tett meg aznap.

  • Egyenesen Kanadából: Itt a Sport Pesa Racing • kékebb autója!

    Egyenesen Kanadából: Itt a Sport Pesa Racing • kékebb autója!

    A kanadai nemzetközi autóshow adta a hátterét az új Racing Point autónak, amelyet Torontóban rendeztek. Az autót immáron több pénzből fejleszthették, köszönhetően a Lawrence Stroll vezette konzorciumnak, de ez azzal is járt, hogy berakta a fiát a csapatba, Lance Strollt. A fiatal kanadainak most már tényleg eljött a nagy lehetőség, hogy bizonyítson, bár csapattársa az egyik leggyorsabb versenyző, a sokat látott mexikói Sergio Perez.

    Úgy látszik, idén több furcsa cég is feltűnt a Forma-1-ben, nincs ez másképp a Racing Pointtal sem, a főtámogatójuk egy kenyai székhelyű fogadási iroda, a SportPesa lett.

  • Perez: Úgy érzem elfelejtettek engem

    Perez: Úgy érzem elfelejtettek engem

    A Racing Point versenyzője, Sergio Perez szerint a közvélemény már megfeledkezett róla. Volt időszak mikor a mexikóit tartották sokan a következő nagy versenyzőnek, de már úgy néz ki, hogy a következő generáció képviselői el vették tőle ezt a szerepet.

    „Olyan mintha az emberek egyszerűen csak hozzám szoktak volna, ahhoz ahogy mostanában szerepelek. Mikor új voltam itt, akkor mindenki úgy beszélt rólam, hogy én lehető a következő nagy versenyző. Mint ahogy most Estebanról beszélnek.” – kezdte Pérez.

    „2017-ben én voltam a legjobb a top csapatok után, mindig is legyőztem az aktuális csapattársamat. Tehát az eredmények többet mutatnak, mint amit mondanak rólam. Esteban jobb volt az időmérőkön, noha a különbség nagyon minimális volt. Kevesebb mint egy tized volt közöttünk egy körön. A versenyeken viszont én voltam a jobb, én szereztem a több pontot, meg a csapat legjobb eredményét is.” – tette hozzá.