Címke: Sergio Perez

  • Perez: Nagyon fontos, hogy pontszerző helyen érjek célba Brazíliában

    Perez: Nagyon fontos, hogy pontszerző helyen érjek célba Brazíliában

    Sergio Pereznek még az utolsó két versenyhétvégén is lesz miért harcolnia mind az egyéni és a konstruktőri bajnokságban egyaránt. A 2019-es Forma-1-es szezonból ugyanis már csak a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj van hátra, szóval a Racing Point versenyzőjének nincs sok veszítenivalója.

    A mexikói pilóta jelen pillanatban a tizedik helyen áll az egyéni pontversenyben és mindössze két ponttal van lemaradva az előtte álló Daniel Ricciardotól. A konstruktőri bajnokságban pedig mindössze egy ponttal előzik meg a Toro Rosso csapatát. Az év végi elszámolásnál pedig nem mindegy, hogy hozzájuk vagy a faenzai istállóhoz kerül az a plusz ötmillió dollár, ami a konstruktőri hatodik és hetedik helyéért járó pénzmennyiség közötti különbség.

    „Amikor megérkezel Brazíliába, tudod, hogy a szezon a vége felé közeledik,” – véli Perez. „Ez az az idő, amikor a bajnokságban különösen szorossá válik a verseny. Minden esélyünk megvan a konstruktőri bajnokság ötödik helyére, szóval a pontszerzés rendkívül fontos lesz a mostani hétvégén.

    „Nagyon szeretek Brazíliában lenni, ugyanis Mexikóra emlékeztet engem,” – vallotta be Perez. „Az emberek kedvesek, nyugodtak és imádják a Forma-1-et csakúgy, mint a mexikói szurkolók.”

  • Ricciardo: ez nem videójáték, semmi baj a bukkanókkal!

    Ricciardo: ez nem videójáték, semmi baj a bukkanókkal!

    A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint nincs probléma a pálya állapotával, inkább karakteres, mint veszélyes az austini aszfaltcsík.

    Több pilóta is kifogásolta a huplis aszfaltot, Lewis Hamilton kényszerpihenőt tartott pénteken, és Max Verstappen is féltette a hátát. Mindketten úgy nyilatkoztak, karakterfüggő, hogy elfogadható-e vagy nem, de ez már túl van azon a bizonyos határon. Ricciardo nem ért velük egyet:

    „Néhány rész nagyon kényelmetlen, de számomra ez a pálya karakteréhez ad hozzá. Én inkább az ilyesfajta aszfaltot kedvelem, nem a teljesen simát. Végtére is, ez nem egy videójáték.”

    „Mindenki tudja, amikor ide érkezik, hogy nehéz lesz, nekem nincs ezzel problémám. Az új pályák már túl tökéletesek. Senki ne mondja, hogy itt nem lehet versenyezni. Még nem láttam, hogy bármelyik autó csak úgy szétesett volna [a bukkanók miatt].”

    Eddig még tényleg nem történt ilyesmi, de már többen is kicsúsztak, mikor az autó kibillent az egyensúlyából. Sergio Perez arra figyelmeztetett, a versenyen, kis tapadásnál lesz a legveszélyesebb.

    A mezőny fenegyereke, Kevin Magnussen is elismerte a nehézségeket, amikor az egyenetlenségekről kérdezték még pénteken.

    „Az első kanyarba menet a legrosszabb, kész őrület! A domb mögött vagyunk, amikor a bukkanókhoz érünk, így annyira nem látszik, de a fedélzeti kamerás felvételek megmutatják, mennyire nehéz.”

    „A legnehezebb az, hogy az embernek már megvan a fékpontja, de amikor átmegy ezeken, akkor nem könnyű eltalálni, hol is volt az pontosan.”

  • Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Lewis Hamilton egészségügyi pihenőre is kényszerült a huplik miatt, de többen is aggályukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az austini pályán keletkezett bukkanók baleseteket és sérülést okozhatnak.

    A Circuit of the Americas fejtörést okozott a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt pénteken. Meglepetésként érte őket, hogy számos hepehupás rész jelent meg az 1-es, a 9-es és a 16-os kanyar környékén.

    Azt követően, hogy a hullámos felület számos megpördülésért felelős volt a két szabadedzés során, többen jegyezték meg, ennek még lehet következménye.

    Sergio Perez, a Racing Point versenyzője sem volt boldog a helyzet kapcsán: „Nagyon fájdalmas tud lenni” – mondta a mexikói – „Valaki megsérülhet, miközben átmegy rajtuk. Néhányan nagy sebességnél csúsztak ki, ami mind a bukkanók miatt volt. Ez teljesen elfogadhatatlan.

    „A versenyen – remélem nem így lesz – de arra számítok, hogy baleseteket fogunk majd látni, amikor a gumikopás jelentkezik. Ha valaki rossz irányban találja el az egyiket, egyenesen a falban köthet ki.”

    Max Verstappen a városi helyszínekhez hasonlította a körülményeket: „Óvatosnak kell lenni” – kezdte – „Nincs problémám a bukkanókkal egy városi pályán, ott hozzátartozik a helyhez. De ezek itt nagyon súlyosak. Néha olyan, mint egy rámpa, a kerekünk utána nem is érinti a talajt.”

    A hatodik címéért versenyző Hamilton is megjegyzést tett a pálya állapotára: „Néha a bukkanók karaktert adnak a pályáknak. Nem vagyok a nagyon sima pályák híve, de ez már sok.”

    „Ez a leghepehupásabb pálya, amin valaha vezettem. Ennyit nem bír el a felfüggesztés, így már a gerincünk kapja a terhelést. Rosszul éreztem magam, az első edzés után fejfájásom is volt. Le kellett dőlnöm egy kicsit.”

    Lance Stroll arra is felhívta a figyelmet, ez nem csak a versenyzőknek, az autóknak sem tesz jót: „Van két-három olyan hely, ahol az autó elveszti az egyensúlyát. Nem jó ez a motornak sem, ha hirtelen többször felpörög.”

    „Jövőre ezt meg kell oldaniuk, idén nem hiszem, hogy van erre megoldás. Ez inkább a rallycross-os srácoknak való.”

    Bár a pénteki eligazításon szinte biztos szóba kerül, Perez nem hiszi, hogy találnak majd megoldást. „Nem vagyok szakértő, de nem hiszem, hogy holnapra vagy vasárnapra bármit is lehetne vele kezdeni.”

  • Perez boxutcából rajtol a mérlegelés kihagyása miatt

    Perez boxutcából rajtol a mérlegelés kihagyása miatt

    Sergio Perez a boxutcából rajtol a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, miután nem teljesítette a kötelező mérlegelést a második szabadedzés végén.

    A Racing Point versenyzőjét a délutáni edzés vége felé intették ki egy mérlegelésre, azonban a mexikói pilóta nem teljesítette azt. A stewardok jelentésében a következő áll: „A második szabadedzés végén, helyi idő szerint 16 óra 32 perckor a 11-es rajtszámú autó tulajdonosa, Sergio Perez nem állt ki a mérlegelésre annak ellenére, hogy a panelen tisztán látszódótt a rajtszáma. Ezt követően a csapat pedig meg sem próbálta visszatolni az autót a mérlegelésre, helyette egy próba kerékcserét csináltak inkább.”

    A Forma-1 szabályai pedig nagyon szigorúak a mérlegelés kihagyásának szempontjából, aminek kihagyása egy automatikus boxutcai rajtot von maga után. Korábban Pierre Gasly járt így az Azeri Nagydíjon, ugyanis a francia akkor szintén kihagyta a mérlegelést és azt követően a boxutcából volt kénytelen rajtolni.

    A videófelvételek megvizsgálását, valamint Perez és a csapat meghallgatását követően a versenybírák megállapították: „Nem állt meg, amikor meg kellett volna. Ehelyett továbbment, és utána dolgoztak az autón.”

    Hozzátették, a szabályok nem engednek mást, így Perez a boxutcából lesz kénytelen rajtolni.

  • Halloween Räikkönen, Perez, Hamilton és Norris módra

    Halloween Räikkönen, Perez, Hamilton és Norris módra

    Lando Norris egy kendővel oldotta meg a Halloweent, míg Hamilton a jelmezbe öltöztetett kutyáiról posztolt.

    A Räikkönen gyerekek rémisztő feketébe bújtak, nagyon lazák. 😀

    Perez kisfia ugyanolyan overálba bújt, mint édesapja. Cseppet sem ijesztő, sőt nagyon aranyos, de tutira az ő „jelmeze” a legmenőbb a környéken. 🙂

    Mutatjuk a képeket!

    https://www.instagram.com/p/B4UFYyxg4jZ/

    https://www.instagram.com/p/B4TE3EAgFCq/

    https://www.instagram.com/p/B4TRL6iAqC1/

    https://www.instagram.com/p/B4TTCyEFWLs/

    https://www.instagram.com/p/B4Tcc_tnJqU/

  • Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Kimi Räikkönen szerint a Forma-1 nem mehet tovább a környezetvédelemben különböző üzenetek népszerűsítésénél.

    Lewis Hamilton egyre többet hangoztatja az elmúlt hónapokban véleményét a zöld életmódról. Tegnap odáig ment, kijelentette, karbonsemleges szeretne lenni még az év vége előtt. A pilóták közül többen is osztják aggodalmát a bolygóért.

    A mezőny legidősebb tagja, Kimi Räikkönen is egyetért velük, de megjegyezte, szerinte nem az F1 a legjobb hely a környezettudatos ügyek terjesztésére.

    „Szerintem ez mindenkit érint, aki ezen a bolygón él.” – kezdte a finn – „Itt mindannyian annyit teszünk, amennyit tudunk. De nincs jogunk ilyesmikről beszélni, amikor rengeteg üzemanyagot égetünk el, de miért is? Hogy elsők vagy másodikok legyünk?”

    „Persze, megpróbáljuk kivenni a részünket a környezetvédelemből is, amikor csak lehet. De nem ez a legjobb hely arra, hogy megmondjuk az embereknek, mit csináljanak. Ahhoz, hogy tényleg nagy hatást érjünk el, otthon kéne maradnunk, és elfelejtenünk a versenyzést.”

    Sergio Perez, aki hazai közönsége előtt versenyez a hétvégén, Hamilton mellé ált: „Szerintem fontos, hogy hallassuk a hangunkat. Rengeteg emberhez jut el az üzenetünk, főleg az olyan embereké, mint Lewis.”

    „Ez nagyon fontos. Látom az üzeneteit a közösségi médiában, és meg kell mondjam, elég jók. Sokan követik, tehát ha így hatással vagyunk a világra és tudunk segíteni rajta, akkor ez kötelességünk is.”

  • Perez: Hülkenberg a mezőny egyik legjobbja, szégyen lenne, ha kiszorulna

    Perez: Hülkenberg a mezőny egyik legjobbja, szégyen lenne, ha kiszorulna

    Egyre valószínűbb, hogy a Renault-tól év végén távozni kényszerülő Nico Hülkenbergnek nem lesz helye jövőre a Forma-1 mezőnyében.

    A németnek esélye már gyakorlatilag csak az Alfa Romeónál és a Williamsnél lenne. Azonban már ezeknél a csapatoknál is körvonalazódik a jövő évi felállás, és egyiknél sem Hülkenberg tűnik a legvalószínűbb opciónak. A svájci-olasz istálló vélhetően megtartja Giovinazzit – ebben bízik az olasz is –, a briteknél pedig Nicholas Latifi lehet a befutó, erre utal az is, hogy a kanadai az elkövetkezendő három hétvégén vezetni fogja a Williamst az első szabadedzéseken.

    Hülkenberg tehát nehéz helyzetben van, és most volt csapattársa, Sergio Perez mondta el, mit gondol arról, hogy a német esetlegesen kiszorulhat a mezőnyből. A mexikói egyébként 59 futamon keresztül versenyzett Hülkenberg mellett a Force Indiánál, ami a mostani csapatának, a Racing Pointnak a jogelődje.

    „Szégyen lenne, mert ez azt jelentené, hogy a tehetség és az eredmények nem számítanak a sportban. Olyan sok más versenyzőn kívüli tényezőn is múlik ez, mint a politika” – mondta. „Mind tudjuk, milyen szinten van Nico. A jelenlegi mezőny egyik legjobbja.”

  • Verstappen szobájában már megy a FIFA, Grosjean befejezte makettjét

    Verstappen szobájában már megy a FIFA, Grosjean befejezte makettjét

    Max Verstappen szobájában már nagy a tumultus, Romain Grosjean ezalatt megépítette hatkerekű Tyrrell makettjét.

    A Hagibis tájfun miatt törölni kellett a Japán Nagydíj harmadik szabadedzését, míg az időmérőt át kellett tenni vasárnapra. A pilóták eközben a szálloda „fogságában” próbálják elütni hirtelen jött szabadidejüket.

    Verstappen már korábban beharangozta, csinálni fog egy FIFA bajnokságot, amit Instagram posztja szerint be is tartott, ugyanis szobájában több F1-es pilóta tiszteletét tette. Carlos Sainz, Sergio Perez és Lando Norris meg is mérkőzött a hollanddal, míg Daniel Ricciardo egyelőre csak a „nézőtéren” foglalt helyet.

    https://www.instagram.com/p/B3gppCahGRX/?igshid=1cur8bmukfx8g

    https://www.instagram.com/p/B3g_hRLlK2m/?igshid=1fx0611vn2vm6

    Grosjean is bejelentkezett, ő az elkészült Tyrrell P34-es makettjét mutatta meg:

    https://www.instagram.com/p/B3g5txdpwBx/?igshid=19m532jfmlxdc

    A Mercedes mindeközben Instagram oldalán bemutatta a „túlélő csomagját.” A csillagosok emellett egy kis Monopolyval ütnék el az időt.

    https://www.instagram.com/p/B3gxNgZFUCO/?igshid=1ldq5pc7p8o3t

  • Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje a végéhez közeledik, még ha elméletileg vannak is akár szabad versenyülések 2020-ra. Nehéz helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak a Red Bull, Toro Rosso, Williams és az Alfa Romeo csapatoknál akadhat hely. Ráadásul a németnek nem éppen a szép emlékei közé tartozik, amikor még az akkori Saubernél versenyzett. Amikor arról faggatták, hogy megbánt-e valamit a versenyzői pályafutása során, így felelt:

    „Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ha visszatekintek, akkor ami nem volt jó ötlet, hogy 2012-ben elhagytam a Force Indiát.”

    Akkor a Racing Point elődjénél versenyzett egy évet, majd 2013-ban csatlakozott a Sauberhez, az okokról ennyit mondott:

    „2012-ben a Saubernek egy igazi rakétája volt. Az az autó igen gyors volt.”

    Akkor Sergio Perez és Kamui Kobayashi összesen négyszer állhattak dobogóra, és a hinwil-i gárda hatodik lett a bajnokságban. Ilyen eredmények egy évvel később azonban már nem jöttek, magyarázta Nico:

    „2013 év elején komoly nehézségekkel szembesültünk. Csak a szezon végére tudtuk összeszedni magunkat. Ez az igazi kihívás a Forma-1-ben: hozol egy döntést az aktuális év eredményei alapján, és nem tudhatod, hogy mi lesz jövőre, vagy azután, hol fog állni a csapat. Nem igazán ez volt a terv, de ilyen az élet!”

    2013-ban végül a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, pont a Force India mögött végeztek. Egy év után a Sauber és Hülkenberg útjai elváltak, 2014-re visszament a Force Indiához, ahol három évet maradt. 2017-ben a Renault csapata vette alkalmazásba, de 2020-ban át kell adnia a helyét Esteban Oconnak.

  • Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    A lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a Haas névadó szponzora akar lenni. Elképzelhető persze együttműködés a Racing Pointtal is akár, de egyeztettek a McLarennel is. Ismert a közösségi média felületeken is az, ha valaki „bonyolult kapcsolatban” van, és így lehetne jellemezni a cég kapcsolatát Robert Kubicával és a Forma-1-gyel.

    Az már ismert, hogy a lengyel és a támogatója elhagyják a Williams istállóját, amely idén a legrosszabb csapatnak bizonyult, de Kubica sokszor lett utolsó a versenyeken, még ha ő is szerezte az alakulat egyetlen pontját. Ugyanakkor sokszor kikapott a csapattársától, az újonc George Russelltől. Sokan emlegették azt, hogy a két autó nem ugyanolyan, a csapat az ellenkezőjét állítja.

    Az útjaik így most elváltak, pedig az Orlen illetékesei találkoztak a Williams menedzsmentjével, de nem sikerült megállapodniuk. A lengyeleket az zavarta, hogy a csapat nem tette lehetővé azt, hogy Kubica megmutassa a valós képességeit, a másik fél viszont csak azt hajtogatta, hogy ez megalapozatlan vád, és már nincs benne potenciál, ennyi a történet. Nem sikerült tehát megoldást találni, pedig a szerződés eredetileg 1+1 évről szólt. Az Orlen ezzel pedig nem akart élni, feltehetően Kubica és a Williams sem.

    Daniel Obajtek, a konszern elnöke azonban megerősítette, hogy egy lehetséges új partnerrel már meg is kezdődtek a tárgyalások, sőt, lehet, hogy csak az már az utolsó részleteket egyeztetik. A lengyelek nagyon elégedettek a Forma-1 marketinghatékonyságával, és folytatnák azt. Sokakat érdekel is az Orlen pénze, és maga Kubica is. A cég is a királykategóriában akar maradni olyannyira, hogy akár Robert nélkül is. Az meg már világosan látszik, hogy versenyüléssel rendelkező pilótája jövőre nem lehet a szériának Kubica. A tartalékos versenyzői és a szimulátoros állások azonban még elérhetőek. A kérdés az, hogy Kubicát ez mennyire érdekli.

    Három csapattal is egyeztetnek, kettőnél Kubica akár teszt- és tartalékpilóta lehet jövőre. Ezek a Racing Point és a Haas. A képviselőik jártak Varsóban, amiről képek is kiszivárogtak. Erről pedig a paddockban is beszélt a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll. Más lehetőséget nagyon nem kaphat náluk, mert Sergio Pereznek három éves szerződése van a csapattal, Lance Stroll mega fia, így eléggé logikus az, hogy az ő helye fix.

    A legígéretesebb lehetőség az amerikai Haasnál adódna. Támogatókat keresnek amúgy is, a lengyelek ráadásul lennének akár névadó szponzor is, így jövőre Orlen-Haas néven is benevezhetnek akár. Günther Steiner csapatvezető egy interjúban elárulta, hogy örömmel dolgozna Kubicával, de nem tudja, hogy a pilóta mit akar. Itt is azonban csak tartalékosi szerep várhat rá, pedig az Orlen reménykedett benne, hogy 2021-ben náluk Robert akár versenyezhet is. Ami biztos, hogy a Haas mindenképp meríthetne a lengyel tapasztalatából és szimulátoros munkájából.

    Az utolsó lehetőség amit megvizsgált az Orlen, az a McLaren esete. Pár napja kiderült, hogy a lengyelek képviselete a legnagyobb titokban Londonban járt, de ezt tagadták még a cégnél is, hogy egyeztettek volna a brit csapattal. Ott az a gond, hogy nincs nagyon hely Kubicának, legalábbis az első tárgyaláson ennyi derült ki.

    Az idei szezon előtt szó volt arról is, hogy Kubica a Ferrarihoz igazol, szimulátoros munkára, de végül a Williams lett a befutó, akik versenyülést ajánlottak. Jelenleg azonban nem tudni, hogy egy ilyen szerep a Scuderiánál érdekelné-e Robertet. Az idei éve elég fejtörést okoz neki és kevés örömöt nyújt, hiszen minden versenyen meg kell küzdenie az autójával, a többieket meg maximum a rajtnál látja, illetve később, amikor lekörözik.

    A lengyel azt sem zárta ki, hogy végül versenyzőként a DTM-ben kötne ki, ami összeegyeztethető egy tesztpilótai szerepkörrel a száguldó cirkuszban. Az Orlennél azonban azt is rebesgetik, hogy akár a WRC világába is visszatérhet. A vállalat mindenképp a Forma-1-re koncentrálna Kubicával, vagy nélküle. Robertnek meg el kellene döntenie, hogy mégis mit akar.