Címke: Sergio Perez

  • Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Főnöke nem hibáztatja Pérezt, hogy megfertőződött

    Koronavírus fertőzés miatt kénytelen kihagyni a Brit Nagydíjat, meg lehet, hogy a soron következő 70.Évforduló Nagydíját is Sérgio Pérez.

    A Forma-1 rendkívül szigorú intézkedésekkel igyekezett elejét venni a világméretű járványnak éppen ezért sokan Pérez felelősségét kérdőjelezik meg abban, hogy ő lett az első fertőzött F1-es pilóta.

    A mexikói maga elismerte, hogy Magyarország után hazautazott Mexikóba, ahol a sérülést szenvedett édesanyját látogatta meg. Ám a felesége a közösségi oldalára olaszországi nyaralásról is rakott fel képet, amit aztán a teszt eredménye után egyből le is törölt.

    Otmar Szafnauer azonban nem tesz szemrehányást versenyzőjére az utazásai miatt.

    „Utólag okosnak lenni könnyű, de a világon mindig lesz ilyen. Nincs olyan kikötés a szerződésében, hogy engedélyt kellene kérnie ahhoz, hogy meglátogassa a családját.” – kezdte.

    „Nem hiszem, hogy Checo bármi rosszat is csinált volna, amikor hazament a családjához. Ez ugyanaz, mint amikor a Ferrari visszamegy Olaszországba.” – védte meg Pérezt.

  • Szafnauer: Nem szeretünk beszélni a szerződéseink részleteiről

    Szafnauer: Nem szeretünk beszélni a szerződéseink részleteiről

    Otmar Szafnauer is már kénytelen volt megszólalni, miután kiderült, hogy Sergio Perez szerződésében van egy lehetséges kilépési záradék. Ennek hatására a mexikói pilóta többet is tudhatna a sorsáról július 31 után, de a Racing Point azt állítja, hogy nincs ilyen záradék Perez kontraktusában.

    A pink csapat jelenleg Sebastian Vettellel egyeztet egy lehetséges versenyülésről 2021-re, amikor a csapatot már majd Aston Martin néven kell keresni. Lance Stroll és Perez jelenleg pedig hosszabb távon is elköteleződött az istállóhoz, de egyiküknek mennie kell, amennyiben a felek megegyeznek. A csapatfőnök így nyilatkozott erről az Autosport.com-nak:

    „Általában nem szeretünk a szerződéseink részleteiről beszélni, de most megragadom a lehetőséget, hogy elmondjam, az az opció, amiről beszélnek, az nem igaz.”

    Perez ugyanakkor megerősítette, hogy vannak más záradékok is a szerződésében, amelyek lehetővé teszik, hogy idő előtt felmondja azt. Ezek javarészt a szponzori szerződésekkel függnek össze.

    Vettel csütörtökön annyit közölt, hogy nem kell kapkodnia a jövőjével kapcsolatban, és nincs döntési kényszerben. Annyi biztos jelenleg, hogy hat évnyi szolgálat után elhagyja a Ferrarit.

  • A brit kormányon múlik, hogy Pérez rajthoz állhat-e jövő héten

    A brit kormányon múlik, hogy Pérez rajthoz állhat-e jövő héten

    Miután Sérgio Pérez pozitív koronavírus-tesztet produkált, ezért kénytelen kihagynia a hétvégi Brit Nagydíjat. Papíron azonban a brit előírások szerint ilyen esetben kötelezően tíz napot kellene karanténban töltenie, ami azt eredményezné, hogy a 70. Évforduló Nagydíján is Nico Hülkenberg vezetné a Racing Point autóját.

    A csapatfőnökök sajtótájékoztatóján Otmar Szafnauer csapatvezető elsősorban ezzel kapcsolatban kapott kérdést, ám egyértelmű válasszal nem tudott szolgáltatni. Annyi biztos, hogy a csapat most arra a válaszra vár, hogy a Brit Kormány megelégszik-e majd azzal, hogy a mexikói tíz helyett „csak” hét napot töltsön karanténban.

    Amennyiben az ország vezetése rábólint a hét napra, akkor Pérezt viszont láthatjuk majd a második silverstone-i fordulóban, amennyiben viszont nem, akkor a beugró Nico Hülkenberg egy újabb versenyt teljesíthet a régi-új csapatában.

  • Perez sem érti, hogyan vált fertőzötté, ez karrierje legszomorúbb napja

    Perez sem érti, hogyan vált fertőzötté, ez karrierje legszomorúbb napja

    Sergio Perez kénytelen kihagyni a Brit Nagydíjat, mivel a koronavírus tesztje pozitív lett, és szerinte ez karrierje legszomorúbb napja. A mexikói karanténba vonult, és a pályától is távol kellett maradnia, miután csütörtökön a tesztje nem volt egyértelmű. Az újraellenőrzésnél pozitívnak bizonyult a COVID-19-re, mint vírushordozó.

    Mostani Twitteres videóüzenetében Perez elárulta, hogy fogalma sincs, miképp szedhette össze a vírust, hiszen betartotta a protokollt, miközben egy gyors látogatás erejéig Mexikóban volt az édesanyjánál, a Magyar Nagydíjat követően. Így beszélt:

    „Elképesztően bánatos vagyok, ez egyike a legszomorúbb napoknak a karrieremben. Rengeteget készültünk erre a hétvégére, hogy minden 100%-ban készen legyen. Tudtam, hogy jó az autóm, a csapat fantasztikus munkát végzett. Levert vagyok, amiért ez történt, de mutatja azt is, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk a vírus miatt.”

    Perez azt is elárulta, hogy egy privát jettel járt Mexikóban a múlt hétvégén, hogy láthassa az édesanyját, aki egy balesetből épül fel épp:

    „Betartom a FIA és a csapatom utasításait. A magyar futam után egy magángéppel Mexikóba mentem, hogy két napra láthassam az édesanyámat, mivel volt egy nagy balesete. Amint elhagyhatta a kórházat, láthattam őt én is. Aztán visszatértem Európába. Ugyanezen az úton, és minden szabályt betartva. Fogalmam sincs, hogy hol kaphattam el a vírust, nincsenek tüneteim sem. Ez az eset is mutatja, hogy mennyire védtelenek vagyunk. Üdvözlöm az összes pilótát, akik biztosítottak a támogatásukról. Továbbá a csapatomnak, a hatóságoknak, a rajongóknak. Jelenleg nehéz pillanatokat élek át, de biztos vagyok benne, hogy ettől is csak megerősödöm.”

  • Hivatalos: Nico Hülkenberg visszatért az F1-be a Racing Point színeiben!

    Hivatalos: Nico Hülkenberg visszatért az F1-be a Racing Point színeiben!

    Gyakorlatilag csak három futamot hagyott ki 2019 óta Nico Hülkenberg, aki a hétvégén Sergio Perez helyére ugrik be korábbi csapatához. Nico utoljára 2016-ban volt az akkor még Force India néven futó alakulat tagja, így ismeri a csapatot és a körülményeket. Lawrence Strollék pedig neki szavaztak inkább bizalmat, pedig elérhetőek lettek volna számukra a Mercedes tesztpilótái is, Esteban Gutiérrez és Stoffel Vandoorne is. A megállapodás egyelőre két versenyre szól, mivel a mexikói kénytelen lesz kihagyni a következő versenyhétvégét is, a kötelező 10 napos karantén miatt.

    Hülkenbergnél szerencsére amúgy is nála volt a bukósisakja, hiszen egy GT tesztre készült a Nürburgringen, így gyakorlatilag haza se kellett ugrania, hanem csak a célállomása lett megváltoztatva a GlobeAir gépének, akik amúgy is támogatói a németnek.

  • Perezre kellene lecserélnie Albont a Red Bullnak?

    Perezre kellene lecserélnie Albont a Red Bullnak?

    A hollandok egykori F1-es pilótája Giedo van der Garde szerinte a Sergio Perez lehet a megoldás a Red Bull számára, mivel szerinte ő jobb eredményeket tudna szállítani, mint Albon.

    Majdnem egy éve erősíti már a Red Bull nagy csapatátát a brit-thai Alex Albon, aki azonban még mindig nem tudta teljes egészében felvenni a tempót és a lemaradása továbbra is tetemes Max Verstappenhez képest.

    Emiatt pedig már fel is röppentek a találgatások, miszerint jövőre már nem ő lesz a holland csapattársa. Ha a váltás mellett döntenek az osztrákok akkor nehéz helyzetben találnák magukat, hiszen már mindegyik jelenlegi F1-es versenyzőjüket kipróbálták már a nagy csapatnál, de egyikük se vált be.

    Giedo van der Garde szerint azonban kívülről jöhet a megoldás erre.

    „Ha a Red Bull okos, akkor Sergio Perezt rakják be a másik autóba Max Verstappen mellé. Jobb, mint Albon, különösen az időmérőkön szembetűnő ez, ahol is Albon folyamatosan fél másodperccel lassabb Verstappennél. Pereznek megvan a sebessége, ahhoz, hogy megszorongassa Maxot, ez pedig még jót is tenne neki. Jól láttuk ezt, amikor Daniel Ricciardo volt a társa.” – vélekedett a Caterham egykori versenyzője.

  • Hülkenberg is szóba jöhet mint Pérez helyettese

    Hülkenberg is szóba jöhet mint Pérez helyettese

    Az idénre ülés nélkül maradó Nico Hülkenberg akár már most hétvégén is visszatérhet a Forma-1-be. A német a Racing Point egyik autójába ülhet be, miután Sergio Pérez pozitív koronavírustesztet produkált, így nem versenyezhet. A mexikói távolmaradását nemrég az FIA erősítette meg, rá most karantén vár.

    A Motorsport.com értesült mindarról, hogy Hülkenberg visszatérhet a csapathoz, ahol már 5 évet lehúzott. 4 szezont versenyzett végig, a 2012-est, és a 2014-2016-ig terjedőket. A németnek adott esetben át kellene esnie egy koronavírus teszten, és meg kellene egyeznie a Racng Point csapatával is.

    Pérez viszont a jövő hétvégi, szintén silverstone-i futamot is ki fogja hagyni, hiszen a brit szabályoknak megfelelően egy pozitív teszt után kötelező a 10 nap karantén.

    A Racing Pointnak alapvetően nincs kifejezett tartalékversenyzője, aki ilyenkor beugrana. A Mercedesszel osztoznak az ilyen pilótákon, így akik szóba jöhetnek, az Esteban Gutierrez és Stoffel Vandoorne. Előbbi viszont 2016 óta nem ült Forma-1-es autóban versenyen, utóbbi pedig a Formula E berlini futamaira készül.

  • Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Perez COVID-19 tesztje nem felelt meg, elkülönítette magát

    Sergio Perez jelenleg mindenkitől elkülönítette magát, és vár az újabb koronavírus teszt lebonyolítására, miután a Brit Nagydíjon elsőre nem volt meggyőző az eredménye, Silverstoneban. A Racing Point versenyzőkének ráadásul jelenése lett volna a csütörtök délutáni FIA sajtótájékoztatón, de a csapatot csak Lance Stroll képviselte. Itt jelentették be azt is, hogy a nem megfelelő COVID-19 teszteredménye miatt Perez önizolálta magát, amíg meg nem lesz a második teszt eredménye. A FIA közleményén kívül a Racing Point szóvivője nem kívánt több információt adni, csak ennyit erősített meg:

    „Checo ma nincs a pályán, mivel a teszteredménye nem volt megfelelő. Elszeparálta magát addig, amíg nincs meg az ismételt tesztnek az eredménye.”

    A teljes paddock személyzetnek legalább öt naponta át kell esnie a koronavírus teszten, hiszen ezt előírta a FIA mint protokoll, minden nagydíjra vonatkozóan a szezonban.

    A Racing Point kénytelen lesz a Mercedes tesztpilótái közül kölcsönkérni valakit arra a hétvégére az esetre, ha Perez tesztje pozitívnak bizonyulna, de van ilyen szerződés a két csapat között. Ezzel adott esetben megnyílna az út a Forma-1-es visszatéréshez Stoffel Vandoornenak vagy Esteban Gutierreznek, hiszen mindketten a Mercedes tesztpilótái. Vandoorne utoljára 2018-ban indult a McLaren színeiben, Gutierrez 2016 óta nem versenyzett a királykategóriában.

  • Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan elárulta, ha ő lenne a Racing Point csapatfőnöke nem feltétlenül alkalmazná Sebastian Vettelt.

    Májusban jelentette be a Ferrari és a német pilóta, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát, így azóta kérdéses a négyszeres világbajnok sorsa. A legtöbben a Racing Point/Aston Martin alakulatot mondják befutónak, ám a kanadai-brit csapat jelenlegi versenyzői érvényes szerződéssel rendelkeznek 2021-re is. Sajtóinformációk szerint azonban Sergio Pérez kontraktusában van egy kilépési záradék, amit július 31-ig lehet aktiválni.

    A rózsaszínek hajlanak arra, hogy köreikbe fogadják Vettelt, sőt állítólag már egy szerződést is elé raktak, viszont a 33 éves versenyző egyelőre még nem mondott rá semmit sem. A határidő viszont vészesen közeledik, így a heppenheiminek valamiféle válasszal kell szolgálnia péntekig.

    Ha igent mond Vettel, akkor azzal a Racing Point megszerezne egy nagy nevet magának és így a marketing értékük növekedne, viszont a már megszokott csapategység látná kárát a dolognak. Épp ezért Jordan nem vinné Vettelt az alakulatba, ha rajta múlna.

    ,,Sebastian hiányozni fog a Forma-1-ből. Ő egy négyszeres világbajnok, de ki tudja megmondani, hogy visszatudná-e azokat a napokat hozni, mikor Adriannel (Newey) és Christiannal (Horner) az oldalán oly sok mindent ért el? Hisz a Ferrarinál volt néhány igazán szörnyű éve. Újraélesztheti a szikrát és azáltal a tűzet a lelkesedésével és a karizmájával? Ez az ő korában elég nehéz feladat. Én alkalmaznám-e? Valószínűleg nem, ugyanis túl sok fiatal van a láthatáron. Egy évvel ezelőtt nem sokan fogadtak volna arra, hogy Charles Leclerc teljesen kikészítő őt minden aspektusában az első évében, és lám megtette. Azt akarják mondani, hogy egy hasonlóan jó autóban Vettel harcba tudna szállni Lewis Hamilton ellen? Mentálisan ebben a pillanatban még Charles Leclerc-t sem tudja legyőzni. Akkor így Lewis ellen sikerülne? Nem hinném, és ha én lennék a csapatfőnök, akkor én így tekintenék a dologra. Természetesen egy négyszeres világbajnok bármelyik istálló számára nagy ajándék, de tönkretennéd ezért a csapaton belüli jó ritmust, Serigo (Pérez) plusz pénzével együtt?” – filozofált Jordan az F1 Nation legutóbbi podcastjében.

  • Berger: Vettel meg akarja mutatni a Ferrarinak, hogy hibát követnek el

    Berger: Vettel meg akarja mutatni a Ferrarinak, hogy hibát követnek el

    Sebastian Vettel be akarja bizonyítani a Ferrarinak, hogy az olasz csapat nagy hibát követ el, amiért kirakják az istállóból. Ez a véleménye Gerhard Bergernek, aki a négyszeres világbajnok csapatfőnöke volt 2008-ban a Toro Rossónál. Berger az f1-insider.com-nak elmondta, hogy úgy érzi, hogy Vettel lassan újra rátalál a top formájára, ahogy azt megmutatta múlt hétvégén a Hungaroringen is:

    „Sebastian úgy néz ki, hogy fejben újra gondoktól mentes, és meg akarja mutatni azt, hogy a Ferrari hibát követett el akkor, amikor nem újították meg a szerződését. Ezzel a rossz autóval még a nyomás is lekerült róla, hogy mindenképp nyernie kell. Magyarországon újra a régi Vettelt láthattuk. Leclerc egy pillanatra sem volt az ellenfele.”

    Berger szerint a 33 éves Vettel jól tenné, ha 2021-re elfogadná az Aston Martin ajánlatát:

    „Nincs ellenemre Sergio Perez vagy Lance Stroll, de egy Sebastian Vettel ott lenne a világbajnoki címért folytatott harcban az idei autójukkal, amely a kis túlzással a tavalyi Mercedes.”