Címke: Sergio Perez

  • A McLaren szívesen alkalmazná Pérezt az IndyCar programjukban

    A McLaren szívesen alkalmazná Pérezt az IndyCar programjukban

    A McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown szerint rendkívül sajnálatos az, hogy Sergio Péreznek el kell hagynia a Racing Point csapatát az idei Forma-1-es szezon végén. Az amerikai marketing guru azt is elmondta, hogy szívesen látná a mexikói pilótát a wokingi istálló IndyCar csapatában.

    Mivel a 2021-től Aston Martinná alakuló Racing Point a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel leigazolása mellett döntött, ezért a silverstonei istálló jelenlegi pilótapárosából valakinek mennie kellett. Már tudjuk, hogy Pérez húzta a rövidebbet, mivel Lance Stroll a csapatot irányító Lawrence Stroll fia, így nem lett volna logikus, ha a csapatvezető a saját fiát áldozta volna be Vettel érkezése miatt.

    A mexikóit – aki legutoljára a 2018-as Azeri Nagydíjon ünnepelhetett a pódiumon – a középmezőny egyik, hanem a legjobb versenyzőjének tartják és igazán nagy kár lenne, ha Péreznek nem sikerülne helyet találnia magának 2021-re. Brown azonban megerősítette, hogy nagyon szívesen leigazolná a rutinos mexikóit a McLaren IndyCar csapatába.

    „Igen, szerintem Checo egy nagyszerű versenyző,” – mondta a McLaren ügyvezető igazgatója. „Nagyon sajnálom, hogy elveszítette az ülését, mert a jelenlegi párosból pont ő volt az, aki jobban teljesített. Azonban, mint tudjuk, nem az ő édesapja irányítja a csapatot, így amikor Vettel bejött a képbe, nyilvánvaló, hogy Péreznek kellett mennie.

    „Szerintem Pérez az Alfa Romeonál vagy a Haasnál fog kikötni, azonban, ha az IndyCar felé is kacsintgatna, akkor szívesen leigazolnám őt versenyzőnek.”

    A wokingiak IndyCar csapata jelen pillanatban két pilótával, Oliver Askew-val és Patricio O’Warddal versenyez az amerikai bajnokságban. Az Indy500-on pedig ugye Fernando Alonso beugrásával hárman is voltak, de az csak egy egyszeri alkalom volt. Brown szerint Pérez leigazolása nagyban függ a szponzorpénztől, amit hozna a csapathoz.

    „Ez esetben egy harmadik autó költségeit is biztosítani kellene, szóval nem azonnal szerezném meg Checot. Azonban róla köztudott, hogy mindig is jól állt a támogatókkal a menedzserének köszönhetően és Amerikában is biztos népszerű lehetne, szóval még bármi lehet ebből.”

  • Berger: Vettel már nyert volna a Racing Pointtal

    Berger: Vettel már nyert volna a Racing Pointtal

    Gerhard Berger szerint Sebastian Vettel már nyert volna a Racing Point autójával.

    A tegnapi események után már biztosra vehető, hogy a német pilóta a kanadai-brit istállónál fogja folytatni a pályafutását jövőre. A heppenheimi versenyző, Sergio Pérez helyére érkezik, aki egyelőre ülés nélkül vág neki az elkövetkezendő hétvégéknek.

    A Forma-1-es társadalom jó része örül annak, hogy a 33 éves pilóta marad a sportágban, ugyanakkor együttérzésüket fejezik ki a mexikói versenyző felé is. A bejelentést követően Vettel elárulta, hogy izgatott volt amiatt, hogy „végre” megoszthatja a híreket, míg Pérez azt hajtogatta, hogy meglepetésként érte Lawrence Stroll döntése.

    ,,Azt mondták nekem, hogy folytatni akarják a közös munkát. Erre a visszajelzésre alapoztam, ugyanakkor észrevettem azt is, hogy valami folyik a háttérben.” – nyilatkozta a 30 éves pilóta.

    Daniel Ricciardo szerint a mexikói számára nagyon későn jött a döntés, így nehezebben is fog ülést találni magának:

    ,,Természetesen Sergionak (Pérez) ez már elég későn jött. Már szeptember van, ugyan még van ideje arra, hogy ülést találjon, de a betöltetlen helyek száma egyre csökken.”

    Berger mindent leszámítva nagyon örül annak, hogy Vettel megállapodott az Aston Martinnal, sőt a az osztrák ex-versenyző szerint a négyszeres világbajnok már nyert is volna futamot, ha ott versenyezne idén.

    ,,Az Aston Martin az egyik legnagyobb név az autógyárak színterén, viszont Vettel szerződtetése ennél is nagyobb dolog a számukra. Gratulálok Lawrence Strollnak, Toto Wolffnak és mindazoknak, akik emögött álltak. Hasznukra fog válni Sebastian (Vettel) szakértelme, amit nem szabadna senkinek lebecsülni. Meg vagyok győződve arról, hogy a csapat az idei eredményeinél is jobbat fog elérni jövőre. Vettel már nyert volna idén versenyt velük.” – nyilatkozta Berger az F1-insider.com-nak.

  • Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

    Rajtbüntetést kapott Pérez a Räikkönennel való ütközéséért

    A stewardok rajtbüntetéssel sújtották Sergio Pérezt a második szabadedzésen történt incidense miatt.

    A mexikói versenyző már szerdán a reflektorfénybe került, miután a közösségi médiás felületein bejelentette, hogy jövőre már nem a Racing Point pilótája lesz. A következő napon a rózsaszín csapat Sebastian Vettel érkezését erősítette meg, míg a 30 éves versenyző jelenleg „állást keres” magának.

    Az események azonban a pályán is Pérez mellé szegődtek, ugyanis a második szabadedzésen, miután kihajtott a bokszutcából Kimi Räikkönent találta meg. Az ütközést követően a finn a kavicságyon keresztül érkezett vissza a pályára, ám a versenyzésre kijelölt terült tele volt törmelékkel, így piros zászlós szakasz következett.

    A versenyfelügyelők beidézték a pilótákat, és a rendelkezésükre álló felvételek alapján Pérezt találták bűnösnek. A Racing Point versenyzője egy helyes rajtbüntetéssel lett így gazdagabb:

    ,,A 11-es rajtszámú versenyzőt (Pérez) figyelmeztette a csapata, hogy a bokszutca elhagyása után a 7-es (Räikkönen) illetve a 23-as rajtszámú pilótát (Albon) fogja megközelíteni. Az 1-es kanyarban megkapta a kék zászlós figyelmeztetés, továbbá a tükrében láthatta a 7-es számú autót. A versenyző (Pérez) azzal védekezett, hogy a bokszutca kijárata nagyon hosszú, így mikor utolérte a 7-es konstrukciót, már nagy tempóval haladt, és nem tudott másképp a kanyarra fordulni. A büntetés meghozatala során a stewardok figyelembe vették a korábbi edzéseken történteket, pontosabban Valtteri Bottas (2019 Abu Dhabi – megrovás) és Sebastian Vettel (2015 Bahrein – nem volt büntetés) esetét. Elismerjük azt, hogy fennállnak enyhítő körülmények, így a szokásos három rajthelyes büntetést leredukáljuk egy 1 pozíciós hátrasorolásra. Mindazonáltal a szankciót teljesen jogosnak tartjuk, ugyanis a 11-es rajtszámú autó a bokszutcából hajtott ki, míg a 7-es épp gyors körön volt, így a felelősség az előbbi versenyzőt terheli.” -áll a hivatalos közleményben.

  • Pérez: Meglepődtem a lehetőségeim számától

    Pérez: Meglepődtem a lehetőségeim számától

    Sebastian Vettel bejelentésének is megvan a másik oldala. Hét évnyi hűséges szolgálat után, Sergio Pérez el kell hagyja a Racing Point csapatát az évad végén. A módszer, ahogyan rácsukták az ajtót a mexikói pilótára, az nem feltétlenül szépségdíjas.

    Pérez már hét éve az istállónál van, rengeteg szép eredményt ért el velük, illetve az sem szabad elfelejteni, hogy 2018-ban nagyban hozzájárult a csapat megmeneküléséhez, mikor még Force India néven futottak. Rengeteg munkahelyet mentett meg, és megteremtette a lehetőséget Lawrence Strollnak, hogy megvegye az istállót.

    Most két évvel később ugyanaz a Stroll hívta fel a mexikóit, hogy közölje vele, 2021-től kezdődően nem lesz szükség szolgálataira:

    „Nem, semmi előzménye nem volt ennek, szóval nem tudtam rá felkészülni. Az összes visszajelzés, amit kaptam pozitív volt, így nagyon magabiztos voltam a helyzetet illetően. Végül minden megváltozott. De még ez is tud adni némi nyugalmat, hiszen a bizonytalanság megszűnt.” – mondta Pérez a Sky Sports-nak.

    A mexikói új szerződést szeretne a Forma-1-ben, ugyanakkor nem szeretné elsietni a dolgot:

    „Jó pozícióban vagyok, és rendkívül meglepő volt, hogy mennyi lehetőség nyílt meg előttem. Egyébiránt nem szeretném elsietni a dolgokat. Szeretném ezeket a lehetőségeket tüzetesen áttekinteni, majd csak ezek után döntést hozni. Nem hiszem, hogy ez rövid időn belül meg fog történni.” – zárta Pérez, akit már a Red Bull, a Haas, és az Alfa Romeo csapatával is szóba hoztak.

  • A Red Bull beszélt Perez menedzsmentjével, de…

    A Red Bull beszélt Perez menedzsmentjével, de…

    A Red Bull kapcsolatban van Perez menedzsmentjével, de ez semmit sem jelent, állítja Marko.

    Sergio Pereznek távoznia kell jövőre az akkor Aston Martinná alakuló Racing Pointtól, mert helyére a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel érkezik. Így aztán a mexikói versenyzőnek új hely után kell néznie.

    Felmerült vele kapcsolatban Vettel egykori csapata, a Red Bull is, azonban az energiaitalosok nem szoktak „külsős” versenyzőt alkalmazni, vagyis olyasvalakit, aki nem a Red Bull neveltje. Ezen kívül a csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko cáfolta is azon feltevéseket, melyek szerint új embert keresnének. Noha beszéltek Perez menedzsmentjével.

    „Christian Horner (a Red Bull csapatfőnöke) kapcsolatban van Perez menedzsmentjével, ez igaz” – mondta Marko a Motorsport-Magazin.comnak. „De azért, mert Julian Jakobi Sebastien Buemit is menedzseli.”

    „Addig, amíg Alexander Albon továbbra is pozitívan fejlődik, nincs rá szükségünk (új versenyzőre”.

  • Tost: Vettel továbbra is képes versenyeket és címeket nyerni

    Tost: Vettel továbbra is képes versenyeket és címeket nyerni

    Sebastian Vettel a Ferrari után is képes a győzelmekre és bajnoki címeket is tud még nyerni az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost szerint.

    12 évvel első még Torro Rossoval aratott sikere után a németek négyszeres világbajnoka hosszas várakozás után bejelentette, hogy 2021-től az Aston Martin csapatánál folytatja pályafutását.

    Az egész azzal kezdődött, hogy szerda este szinte a semmiből jött a bejelentés, hogy a mexikóiak versenyzője Sergio Pérez az év végén elköszön a csapattól:

    „Egy picit azért fáj, mivel a nagyon nehéz időkben is támogattam a csapatot.” – mondta Pérez arra célozva, amikor ő és szponzorjai közbeléptek, és megakadályozták, hogy csődbe menjen a csapat.

    Nem volt „B” tervem. Folytatni szeretném a versenyzést, de csak akkor fogom, ha találni fogok egy olyan projektet, amely motivál arra, hogy minden körben 100%-ot tudjak nyújtani.” – mondta Pérez.

    Sokan megkérdőjelezték, hogy a Ferrari által megtépázott Sebastian Vettel 33 évesen képes lesz-e megmenteni karrierjét egy kisebb csapattal, mint például az Aston Martinnal.

    Mások azt mondják, hogy már eleve elhomályosította hírnevét az olaszoknál eltöltött időszak. Ez utóbbival korábbi főnöke Franz Tost nem ért egyet:

    „Sebastian nem felejtette el, hogyan kell vezetni. Ő egy négyszeres világbajnok, és továbbra is ő a Ferrari utolsó futamgyőztese. Jelenleg mindenki tudja, hogy milyen problémák vannak a Ferrarinál, és ez nem varrható rá. Ez egyértelműen az autó.” – mondta Tost a Sport1-nek.

    „A belsős emberek mind tudják ezt, szóval én nem aggódom a hírneve miatt. Egy jó autó volánja mögött tudna még versenyeket és címeket nyerni, semmi kétségem nincs felőle.”

    „Csak azt tudom tanácsolni neki, hogy továbbra is nyomja padlóig, és hozza ki a legjobbat a szituációból.” – zárta Tost.

  • Hivatalos: Pérez elhagyja az év végén a Racing Pointot!

    Hivatalos: Pérez elhagyja az év végén a Racing Pointot!

    Sergio Pérez nemrég bejelentette, jövőre már nem lesz a Racing Point versenyzője.

    Egy korszak véget ér a mexikói pilóta életében ugyanis 2021-től már nem a kanadai-brit csapatot fogja erősíteni.

    2014-ben csatlakozott az akkor még Force India néven futó alakulathoz, majd 2018-ban az ő közreműködésével zajlott le a név illetve tulajdonos váltás is, mely során megmentették a csapatot.

    Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása után viszont egyre több pletyka született arról, hogy a német a 30 éves pilóta helyét veheti át a jövőre Aston Martin néven induló alakulatban. Pérez futamokkal ezelőtt magabiztosan állította, hogy nem lesz semmilyen változás a rózsaszín istállónál, ám úgy tűnik, hogy a csapat mégis más utat választott. A szóbeszéd szerint Pérez szponzorai hajlandóak lettek volna az eddiginél is többet fizetni Lawrence Stroll csapatának, ám úgy tűnik a feleknek nem sikerült megegyezniük.

    A mexikói versenyző a közösségi médiás platformjain egy nyílt levél segítségével búcsúzott, és kívánt minden jót a Racing Pointnak:

    ,,Sziasztok,

    Az életben mindennek van egy kezdete és egy vége, így hét év után az időm le fog járni majd a csapattal a szezon végén. Egy kicsit fáj, ugyanis a nehéz időszakban az istállóval voltam: rengeteg akadályt ugrottunk meg, és nagyon büszke vagyok arra, hogy sok csapattag munkáját megmentettük. Emlékként fogom őrizni az együtt töltött nagyszerű pillanatokat. 

    Mindig hálás leszek Vijay Mallyanak azért, amiért lehetőséget adott nekem, mert hitt bennem 2014-ben és lehetővé tette ezáltal azt, hogy az F1-es karrieremet a Force Indiával folytassam.

    A jelenlegi vezetőségnek, amit Lawrence Stroll vezet a legjobbakat kívánom a jövőben, különösen az elkövetkezendő Aston Martin projektben.

    Nincs B tervem. Az ösztöneim azt súgják, hogy versenyezzek itt, ám ez azon fog múlni, hogy találok-e egy olyan tervezetet, ami motiválni fog arra, hogy minden körben 100%-on teljesítsek.

    Mindenkinek meg akarom köszönni azt, hogy velem voltak ebben a 10 évben. A családomnak köszönöm, ugyanis ők támogattak mindig engem, akármi is történt. Köszönöm azoknak a szponzoroknak akik hittek a projektemben, a velem dolgozóknak és legfőképp Istennek, aki megáldott engem azzal a lehetőséggel, hogy ezt a rendívül kalandos életet éljem, amit F1-nek neveznek.

    Remélem hamarosan szolgálhatok nektek pár igazán jó hírrel, de addig is élvezzük együtt az elkövetkezendő versenyeket.” – írta Pérez a közleményében.

     

  • Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    Pérez magabiztos, Stroll hallgatag, míg Vettel továbbra sem tud mit mondani

    A héten is előkerült a sajtótájékoztatón Sebastian Vettel és a Racing Point esetleges megegyezése.

    Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy a német versenyzője jövőre az Aston Martin/Racing Point istállónál folytathatja a pályafutását, ám az ügy kapcsán konkrétumok még nem történtek. Ugyan Otmar Szafnauer már utalt arra, hogy beszélgetéseket folytatnak a négyszeres világbajnokkal, ám mindannyiszor kihangsúlyozta, mindkét versenyzőjükkel érvényes szerződésük van.

    Olasz illetve osztrák lapértesülések a hétvégére prognosztizálták a szerződés aláírását, ám a német RTL cáfolta ezeket a pletykákat. A csütörtöki sajtótájékoztatón természetesen megkérdezték Vettelt is a lehetséges folytatásról, míg a német jó kedélyűen a következőket válaszolta:

    ,,Ebben a pillanatban rengeteg opció áll nyitva előttem. Egy dolog azonban biztos: versenyezni fogok jövőre. Most tudni akarjátok, hogy hol, viszont erre még én sem tudom a választ. Őszintén… ezért nincs új hír ezzel a témával kapcsolatban. Rengetegen írják meg azt, hogy már aláírtam vagy alá fogok írni a közeljövőben valamit. Sok toll van nálam, de nem kifejezetten ezért. Nincs új fejlemény – egyszerűen csak másoljátok ki és illesszétek be a legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott választ.

    Sergio Pérez azonban nem félti a helyét, sőt azt is elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal, hiába véli úgy a többség, hogy neki kell átadni az „autóját”, ha a német pilóta érkezik az alakulatba.

    ,,Mindannyian folytatni akarjuk és bízunk egymásban és a projektben. Így hát nincs miről beszélni. Úgy vélem jó nektek (média) az, hogy van miről értekeznetek. Én nagyon jól érzem magam a csapattal. Egy ideje már itt vagyok és látom azt, ahogy lépkedünk felfelé. Mindannyian úgy érezzük, hogy minden jól működik, ezért nincs okunk arra, hogy bármin is változtassunk. Remek szezont élünk meg a pályán, a dolgok nagyon jól működnek a csapatban. Ezért nem számítok arra, hogy változás fog történni.” -nyilatkozta a mexikói.

    Lance Stroll azonban elég szűkszavúan válaszolt a neki feltett kérdésre a témával kapcsolatban:

    ,,Nem tudok erről mit mondani.” – válaszolta.

    A kanadai pilóta korábban már megpedzegette azt, hogy nem neheztelne az apjára, ha esetleg neki kellene távoznia. Pérez magabiztosság előre vetítheti azt is, hogy ez a forgatókönyv lép életbe, így a 30 éves pilóta mellé érkezhet majd Vettel, ha sikerül megegyeznie az Aston Martinnal.

  • Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Nico Hülkenberg úgy néz ki, hogy 2021-ben újra teljes értékű tagja lehet az F1-es mezőnynek, miután 2020-ban egy röpke időre visszatért. A Haas lehet az a csapat, ahová bekerülhet a német pilóta, de kinek kell elhagynia az amerikai istállót, hogy legyen helye?

    2016-ban a Haas Romain Grosjean/Esteban Gutierrez párossal mutatkozott be a Forma-1-ben, majd egy évvel később a mexikóit Kevin Magnussenre cserélték le. A Haas meg is tartotta ezt a felállást négy évig, de a motorsport.com információi szerint Gene Haas új versenyzőket akar. Lesz munkája Günther Steinernek.

    Magnussen és Grosjean remek munkát végeztek az elmúlt években a Haasnál, de a csapat hanyatlásnak indult, így meg kell vizsgálniuk, hogy kinek kell helyet csinálnia. Grosjean egyértelműen az, akinek feltehetően mennie kell, de Magnussennel is rezeg a léc.

    A motorsport.com szerint Hülkenberg érkezése 2021-re szinte biztos, és hogy a Hasshoz, az legalább ennyire biztos szintén. Grosjean helyére érkezhet, de az is közismert, hogy Hülkenberg és Magnussen nem épp a legjobb barátok. Figyelik is ezért Sergio Perez helyzetét a Racing Pointnál, amennyiben elérhetővé válik, akár az amerikai istálló is a célpontja lehet.

    Megtörténhet tehát az, hogy hiába dolgozik remekül Magnussen, mégis versenyülés nélkül maradhat 2020 végén. Perezen kívül ugyanis mások is veszélyeztetik a helyét. Callum Ilott, Robert Shwartzman és Mick Schumacher mindannyian a Ferrari tehetségeiként harcolnak a Forma-1-be kerülésért, és Steiner kijelentse szerint már nem zárkóznak el előlük. Nem kizárt tehát az, hogy Magnussen kénytelen lesz feladni a helyét Shwartzman vagy Ilott miatt. Schumachernek feltehetően fix helye az Alfa Romeónál lesz.

  • Marko: A Honda jobb motorral rendelkezik, mint a Renault

    Marko: A Honda jobb motorral rendelkezik, mint a Renault

    A Honda már a második legjobb motorgyártó a Forma-1-ben közvetlenül a Mercedes után, állítja Dr. Helmut Marko.

    A Red Bull osztrák tanácsadója már a jövőbe tekint, és a partimód betiltását várja (amely Monzában lesz esedékes)– Toto Wolff azonban figyelmeztet: ezzel a változással erősebbek lesznek a versenyeken.

    „A Mercedes lehet, hogy így hosszabb ideig tud majd használni egy-egy erősebb motormódot.” – mondta Marko a német motorspoert-total.com-nak.

    „Azonban úgy gondoljuk, hogy az egyértelmű dominanciájuk az időmérőn a továbbiakban nem lesz jelen. Ez a fel- illetve levezető körökre is vonatkozik, szóval úgy gondoljuk, hogy közelebb fogunk kerülni.”

    „Ezen felül jelenleg a versenytempónk – ha minden jól megy – már a jó irányba halad.”

    A Red Bull 2019-ben váltott Renault erőforrásról Hondára, és ez egy jó döntésnek bizonyult, ugyanis Marko úgy véli, hogy a japánok erőforrása már a franciáké előtt jár:

    „A Renault-nak egészen jó kvalifikációs módja van, azonban a versenyeken gyengébbek nálunk.”

    Marko a koronavírus kapcsán is kifejezte aggodalmát, hiszen Sergio Péreznél láthattuk, hogy két versenyhétvégét is ki kellett hagynia:

    „A korona az egész bajnokságodat tönkre teheti. Pérez éppenséggel nem vesztett vele túl sok mindent, azonban, ha Max kapná el vége lenne a bajnokságnak.” – mondta Marko.

    Ugyanakkor az osztrák csapat tanácsadója azt mondta, hogy a Red Bull nem fogja túlzottan védeni Verstappent a vírustól a csapat már így is tett óvintézkedéseket:

    „Saját felelősségére bízzuk. Tisztában van a helyzetével, voltak már pozitív esetek a környezetében, és tudja, hogy milyen könnyen megfertőződnek az emberek.” – zárta Marko.