Címke: Sergio Marchionne

  • Chase Carey reagált a Ferrari kilépési fenyegetésére

    Chase Carey reagált a Ferrari kilépési fenyegetésére

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne múlt héten nemtetszését fejezte ki a tervezett, 2021-től életbe lépő szabályokkal kapcsolatban, és elővette a Ferrari ilyenkor „szokásos” reakcióját, mi szerint ha így lesz, akkor ők kiszállnak a Forma-1-ből.

    „Nem akarunk világméretű NASCAR-t játszani.” – mondta Marchionne.

    Chase Carey, az F1 vezérigazgatója azonban továbbra is állítja, hogy a Liberty Media célja az, hogy szorosabbá tegye a versenyt.

    „Valójában nem hinném, hogy más szemlélet szerint kezelnénk a Ferrarit.” – mondta Carey. „Nem próbálom NASCAR-osítani (az F1-et), nem akarunk NASCAR-rá válni. Nem akarjuk egységesíteni ez autókat. Nem akarjuk, hogy 20 egyforma autó körözzön a pályán, úgy, hogy az egyetlen különbség a bennük ülő versenyző.”

    „Az F1 egyedi, egy versenysport és a legmodernebb technológia házassága. Azt akarjuk, hogy a csapatoknak lehetőségük legyen olyan autót építeni, mely egyedivé teszik őket, egyedi erőforrásokat használjanak, egyedi borítást. Szeretnénk, ha a siker azon múlna, hogy egy csapat milyen hatékonyan használja fel az erőforrásait, bizonyos keretek között, nem pedig azon, hogy mennyi pénzt költ. Szerintem ez egészségesebb a sportra nézve. Így azok, akik fejleszteni tudják a technológiájukat és képességeiket, azok lesznek jobbak a többieknél, és lesznek majd sikeresek.”

    „Azt akarjuk, hogy a csapatok versenyezzenek a győzelemért, de minden csapatnak esélyt szeretnénk adni erre.” – folytatta Carey. „Sosem lesz mindenki egyenlő, mindig lesznek esélyesebbek, de szeretnénk, ha minden csapat úgy érezné, hogy eséllyel csatázik.”

    „A sportok a váratlanra épülnek, és mi épp azt szeretnénk, hogy kiszámíthatatlan legyen. Ha valaki minden héten megnyeri a versenyt, akkor a sport szenvedni fog. Valódi versenyre van szükség, arra, hogy ne lehessen előre tudni, hogy mi lesz, nagy befutók kellenek, nagy drámák. Ezt szeretnénk megteremteni. Ez realizálja a bevételeket is, minden egyes csapatnál. Az elsődleges prioritásunk, hogy sokkal jobbá tegyük a sportot a magunk és a meglévő csapatok számára is.”

  • A Ferrari elnöke szerint is hülyeséget mondott Ecclestone

    A Ferrari elnöke szerint is hülyeséget mondott Ecclestone

    Toto Wolff után a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne is cáfolta Bernie Ecclestone kijelentését, mi szerint az FIA rendre, és olykor még a többi csapat is a Ferrarit segíti.

    Marchionne szerint Ecclestonenak inkább hálásnak kellene lennie a Ferrarinak, amiért éveken át biztosította pozícióját a Forma-1 élén.

    „Azt hiszem ezt hívják hamisítatlan hülyeségnek.” – reagált a Ferrari elnöke. „Szerintem Bernie-nek nagyon hálásnak kellene lennie, hogy a Ferrari ott volt és segített neki abban, hogy pénzügyileg jövedelmezővé tegye a sportot, mivel az végső soron az ő személyes használatát szolgálta.”

    „Áldja meg az Isten. Kedvelem Bernie-t, nagyon, de szerintem a Ferrari kellően sokat tett az F1-ért.”

  • Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne cáfolta azokat a pletykákaz, melyek szerint hamarosan eltávolítanák Maurizio Arrivabenét a Ferrari csapatvezetői pozíciójából.

    Ahogy arról már beszámoltunk, a szóbeszéd szerint Mattia Binotto kerülne Arrivabene helyére.

    „Fejlődtünk csapatként a jelenlegi embereinkkel.” – mondta Marchionne. „Akad némi problémánk, de ha tavaly azt mondták volna nekem, hogy 2017-ben a bajnoki címért küzdünk majd, nevettem volna.”

    „De a szezon jelentős részében komoly versenytársa voltunk a Mercedesnek. Ez egyfajta felismerése annak, hogyan működik a csapat, szóval ne most beszéljünk változásokról.”

    „Folytonosságot teremtettünk azzal, hogy hosszabbítottunk Kimivel és Sebbel, és nem is akarok mást mondani, mint, hogy a folytonosság elengedhetetlen.”

    Úgy tudni azonban, hogy Räikkönen csak egy évet hosszabbított, mégpedig azért, mert később a Ferrari fontolóra venni példásul Daniel Ricciardo szerződtetését is.

    „Mindannyiukat figyeljük.” – idézi Marchionnét a La Gazzetta dello Sport. „Leclercet és Giovinazzit is.”

  • Marchionne még nem mondott le a bajnoki címről

    Marchionne még nem mondott le a bajnoki címről

    Egy újabb rémes hétvégén van túl a Ferrari, emiatt sokan arra számítottak, hogy az istálló elnöke Sergio Marchionne ismét komoly szankciókat fog eszközölni. Ezzel szemben azonban optimistán és türelmesen tekint az utolsó pár futam elé.

    A hétvégi Japán Nagydíj csupán négy körig tartott Sebastian Vettel számára technikai gondok miatt. Míg ő nullázott, addig legnagyobb riválisa Lewis Hamilton 59 pontos előnyre tett szert a némettel szemben. Amit négy futam alatt szinte lehetetlen ledolgozni.

    Marchionne azonban megesküdött arra, hogy a csapata a végsőikig harcolni fog.

    „A bajnokság még nem úszott el, még mindig van esélyünk. Nem szeretnék balszerencséről beszélni, mert nem hiszek ebben. A legfontosabb most az, hogy ne veszítsük el az önbizalmunkat, ami eddig eljuttatott bennünket. Nagyon elégedett vagyok a csapat idei teljesítményével, és határozottan hiszek abban, hogy képesek leszünk ledolgozni a hátrányt a Mercedesszel szemben. Még van időnk felzárkózni, és minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az autónk a Mercedes szintjén van. Nem fogjuk feladni!”

    Ezt követően a Japánban fellépő problémáról beszélt.

    „Ez egy olyan jellegű probléma volt, amivel eddig nem is foglalkoztunk, mert nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Az elmúlt három alkalommal viszont ez babrált ki velünk, most már tudjuk, hogy milyen pusztító hatása is lehet egy kis alkatrésznek is. De már kijavítottuk. Egy 59 eurós alkatrész okozott nekünk milliós kárt.” – tette hozzá a Scuderia elnöke.

  • Egy spanyol nő fogja fixálni a Ferrari problémáit

    Egy spanyol nő fogja fixálni a Ferrari problémáit

    A Ferrari egy spanyol hölgyet nevezett ki arra a feladatra, hogy segítsen fixálni autójuk megbízhatósági gondjait, főleg miután legutóbb viszonylag banális hiba miatt esett ki Sebastian Vettel a versenyből.

    „Szeretnénk felfrissíteni elkötelezettségünket a tekintetben, hogy az F1-ben használt alkatrészeink minőségére odafigyeljünk.” – mondta a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, és hangsúlyozta, hogy orvosolják a problémáz.

    A La Repubblica szerint már meg is érkezett a segítség, méghozzá Maria Mendoza személyében, akit maga Marchionne bízott meg a feladattal, átemelve őt az anyavállalat, a Fiat Chrysler egy másik területéről. A lap szerint Mendoza az elmúlt 5 évben egy 25 fős minőségellenőr-csoport felelőse volt a Fiatnál.

     

  • Marchionne szerint a Ferrari megbüntette saját magát

    Marchionne szerint a Ferrari megbüntette saját magát

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy véli, a Ferrari komoly árat fizetett, amiért mellőzte a minőségellenőrzést, ugyanakkor szerinte még nem késő fordítani a kockán.

    Sebastian Vettel elmúlt versenye elég rosszul sikerült, ami elegendő volt arra, hogy bajnoki riválisa 59 ponttal elhúzzon előle a pontversenyben.

    Marchionne joggal elégedetlen amiért a Japán Nagydíjon Vettel kiesését egy mindössze 59 eurós (kevesebb, mint 20 000 Ft) gyújtógyertya okozta, mert annak minőség nem ellenőrizte megfelelően a csapat. A kár azonban, amit okozott, jóval több, mint 59 euró.

    „Ez egy műszaki ostobaság volt, ami hatással volt az autóra, és több millió euróba került.” – mondta Marchionne az olasz Class CNBC tévécsatornának. „A probléma az, hogy valószínűleg ezt (az alkatrész megvizsgálását) minden alkalommal elmulasztottuk, mert sosem volt jelentősége. De most legalább három alkalmat láttunk, amikor a teljesítményre komoly hatással volt az ilyen mulasztás. Meg fogjuk oldani.”

  • Montezemolo megvédte a Ferrarit

    Montezemolo megvédte a Ferrarit

    Luca di Montezemolo szerint az olasz csapat teljesítménye elismerésre méltó, a Malajziában történtek ellenére.

    A Ferrari jelenlegi főnöke, Sergio Marchionne dühös lett az elmúlt versenyhétvége után, és változásokat akar a csapaton belül, elődje, Montezemolo azonban inkább bizakodó.

    „Azt hiszem, mindenki láthatja, hogy nagyot lépett előre idén a csapat, és közel vagyunk a győzelemhez.” – fogalmazott. „A bajnokság nehéz, de még van öt verseny, és ezzel az autóval nyugodtan lehet bizakodni. A legfontosabb, hogy az autó gyors legyen. A Ferrari az első és a második helyet is megszerezhette volna az utóbbi két futamon.”

    „Jobb, ha egy gyors autód van, aminek néha gondja van, minthogy egy lassú, de megbízható autód, ami másodpercekre van az élmezőnytől.” – zárta Montezemolo.

  • A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari mindkét fiatalját beültetné a Sauberbe

    A Ferrari elismerte, hogy már azon dolgoznak, hogy 2018-ra versenyző ülést biztosítsanak a két fiatal pilótájuknak a Saubernél, ezzel gyakorlatilag egy B csapatot hoznának létre.

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke már korábban is beszélt arról, hogy szeretnék kihasználni, hogy a Sauberrel megújították a szerződésüket, és szeretnének egy tartalék csapatot kialakítani.

    Az Autosport most úgy értesült, hogy Marchionne és az istálló vezetése az elmúlt hétvégén Hinwilbe látogatott. A forrás hozzáteszi, hogy ezen látogatás során egyeztettek is a svájciakkal, méghozzá arról, hogy a Leclerc-Giovinzzi duó legyen a csapat 2018-as pilóta párosa.

    A nemrégiben kinevezett csapatfőnök, Fred Vasseur nyíltan arról beszélt, hogy ő is azt szeretné, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot Maranellóval, amihez a fiatal pilóták alkalmazása egy remek lehetőség lehet.

    „Mindenképpen szükségünk van pár ülésre, mert kivételes tehetségű fiataljaink vannak. Muszáj nekik helyet találnunk, hogy megalapozzuk a Scuderia Ferrari jövőjét.” – mondta Marchionne.

    Ez még nem hivatalos bejelentés volt a Ferrari részéről, de már csak a Sauber jelenthet esélyt az olasz és monacói versenyző számára, ha jövőre a mezőnyben szeretnének lenni. Ugyanis a Ferrari másik partnercsapata a Haas – ahol Giovinazzi több szabadedzésen is lehetőséget kap idén – már megerősítette, hogy jövőre változatlan felállással fognak versenyezni.

    Szingapúrban is vezethette a Haast Antonio Giovinazzi, aki a jövőjéről is beszélt a helyszínen.

    „Én csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a Haas-szal az utolsó négy szabadedzésemen. Természetesen az a célom, hogy jövőre ott legyek a rajtrácson, de majd meglátjuk, hogy hogy fog dönteni a Ferrari.” –  nyilatkozta az olasz.

    Ha a Ferrari terve sikerrel jár, akkor Pascal Wehrlein és Marcus Ericsson is hoppon maradna. Előbbinek a Mercedes dobhatna mentőövet, nagy eséllyel a Williamsnél, addig a svéd nehéz helyzetbe kerülne. Bár az is könnyen előfordulhat, hogy marad a svájciaknál, hiszen jelentős anyagi háttérrel rendelkezik.

  • Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Sergio Marchionne Ferrari-elnök szívesen csatlakozna a Formula E mezőnyéhez, de nem Ferrariként, hanem a Fiat-csoport egy másik márkája nevében.

    A Magyar Nagydíj reggelén Marchionne találkozott a mercedeses Toto Wolff-fal, az egyik felmerült téma pedig az FE és annak jövője volt – érthető módon, hiszen a Mercedes múlt héten jelentette be, hogy az elektromos széria kedvéért kiszáll a DTM-ből. Néhány nappal később a Porsche is hasonlóképp cselekedett, csak ők a WEC-programjukat szakították félbe.

    Az elektromos utcai autók iránti egyre nagyobb kereslet okán egy ideje már a Ferrari is flörtölget az FE-vel, Marchionne azonban nem keverné bele a Ferrarit magát a buliba – inkább az FCA-csoport (Fiat Chrysler Automobiles) egyik márkájával, azaz az Alfa Romeóval, a Maseratival, a Fiattal, a Dodge-dzsal vagy a Chryslerrel képzeli el a részvételt.

    „Beszéltem Totóval, de nem hiszem, hogy a Ferrari közvetlenül csatlakozni fog” – nyilatkozta Marchionne. „Az FCA képviseletében azonban nagyon is gondolkozunk a dolgon. Ha mi is csatlakozunk, az a csoport egyik márkájaként lesz, de még nem tudjuk, melyikkel.”

  • Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne a Magyar Nagydíj után kijelentette, hogy nagy eséllyel 2018-ban is megtartják a jelenlegi versenyzőpárosukat.

    Akármi is lesz végül a döntés, azt majd csak Monzában, a Ferrari hazai versenyén fogjuk megtudni.

    A magyar futam után Marchionne kiemelte, hogy Kimi nagyszerű csapatmunkát végzett.

    „Nagyszerű volt. Nálunk fontos a csapatmunka.” – mondta a finnről.

    Ezután megkérdezték tőle, hogy 2018-ra is marad-e a Vettel-Raikkönen páros, az olasz-kanadai üzletember így felelt.

    „Több mint 50% az esélye, hogy mindketten maradnak. Remekül kijönnek egymással. Remélem sikerül megtartanunk őket 2018-ra is. Szerintem mindketten maradni szeretnének. Monzában fogjuk bejelenteni őket. Még semmi konkrétum nincs alá írva, de már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez.” – mondta.

    A csapatfőnök Maurizio Arrivabene is egyetértett abban, hogy Raikkönen Magyarországon bebizonyította, hogy egy igazi csapatjátékos.

    „Ne felejtsük el, hogy még mindig ő az utolsó világbajnoka a Ferrarinak, és ezt most meg is mutatta. Csak egy ilyen bajnok képes úgy megvédeni a csapattársát, mint egy viking, trükkök és megtévesztések nélkül.” – mondta a Scuderia csapatfőnöke.