Címke: Sergio Marchionne

  • Marchionne nem bánja a Ferrari motortervezőjének elbocsátását

    Marchionne nem bánja a Ferrari motortervezőjének elbocsátását

    Sergio Marchionne szerint a Ferrari vezető motortervezője, Lorenzo Sassi távozása nem nagy veszteség.

    Sassi-t Marchionne tavaly nyáron elbocsájtotta állásából. Ez a döntés viszonylag meglepetésként hatott, mivel a Scuderia erőforrás 2017-ben jobb teljesítményt mutatott. Az olasz mérnök eredetileg a Fiat-Chrysler csoporton belül maradt, de végül úgy döntött, hogy csatlakozik a rivális Mercedes-hez.

    Az átigazolás azonban közömbösen érintette Marchionne-t.
    „Nem tudom, ki nevezte Sassi-t jelenségnek, de én nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna” – nyilatkozta a Ferrari elnöke a spanyol Marca-nak.

    „Az igaz, hogy a problémáink nem csak neki tulajdoníthatók. Az volt a szándékunk, hogy a GT programunkban foglalkoztassuk, de sajnos elhatározta, hogy távozik, és máshol folytatja karrierjét. A csapat számára ez egy normális változás, most Corrado Iotti van helyette, és elégedettek vagyunk vele” – tette hozzá Marchionne.

    A Ferrari folytatja a Mercedes-hez való felzárkózást motor teljesítmény tekintetében. A német gyártó 1,6 literes V6-os hybrid motorja állítólag 1000 LE-nek megfelelő teljesítményre is képes. Az Auto Motor und Sport szerint a GPS mérésekből származó következtetések alapján a Mercedes motorja jelenleg 949 LE-snek felel meg, míg a Ferrari a becslések szerint közel van a 934-hez, őket a Renault 907-el, a Honda pedig 860-al követi.

     

  • Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne továbbra is komoly kritikákat fogalmaz meg a Forma-1 vezetésével és Ross Brawnnal szemben.

    A Ferrari karácsonyi ebédjén Marchionne elmondta, hogy a Ferrari kiszállhat a száguldó cirkuszból, mivel szerintük Ross Brawn a sport DNS-ét igyekszik megváltoztatni, ami nem jó.

    A Speed Week készített legutóbb interjút a konszern elnökével, amelyben a Forma-1 vezetésével való kapcsolatáról is beszélt.

    „Jó a kapcsolatom Chase Carey-vel. Tíz napja beszéltünk egymással, és nagyon nyitott volt. Az viszont nem érdekel, mikor Ross Brawn jön és kijelenti, hogy nem lesznek rajtrácslányok, meg, hogy milyen motorok és kasznik lesznek. Úgy viselkedik, mint Mózes a Tízparancsolattal. Amikor viszont felhívom Mózes főnökét [Carey – a szerk.] akkor azt mondja, hogy ő csak a saját véleményének adott hangot. Nem szeretnék részt venni ilyen társalgásban. Le szeretnék ülni és beszélni azokkal, akik ebben az egészben érintettek. Az nem segít, ha a médiát is bevonjuk.”

    Marchionne a motor tervekről is ejtett néhány szót.

    „Amikor meghallottam, hogy Ross azt mondta, hogy a motorok túl bonyolultak, azt kérdeztem magamtól, hogy ’Mégis mit szeretne 15 millió euróért?’. A Liberty Mediának igaza van akkor, amikor azt mondják, hogy javítani kell a shown. Engem sem hozott lázba a legutóbbi futam, ahol gyakorlatilag ötven körön keresztül semmi se történt. De ez nem a motorok hibája.”

    „Egy ideális világban én kidobnám a szabályokat az ablakon. Ehelyett azonban afelé haladunk, hogy a végén már csak az autók színe lesz különböző. Ha ez megtörténik, akkor a Ferrari három másodperc alatt itt hagyja az egészet.” – tette hozzá Marchionne.

  • A végén még tényleg lesz Haaserati 2018-ban!

    A végén még tényleg lesz Haaserati 2018-ban!

    A Haas összeállhat az olasz autógyárral, a Maseratival, akár már 2018-tól kezdődően. Alig pár napja a Ferrari motorral szerelt Sauber új névadó szponzora lett az Alfa Romeo, a FIAT csoport által birtokolt luxusmárka.

    Az olasz Corriere della Sera mellett most azonban több talján újság is azt állítja, hogy újabb márkája is a csoportnak követheti az Alfát a Forma-1-be. Sergio Marchionne, a FIAT-Chrysler elnöke állítólag mondott olyat, hogy egy újabb Ferrari erőforrással ellátott csapat, mégpedig kizárásos alapon a Haasnak lehet névadó szponzora a Maserati.

    A híradások szerint Gene Haas már egyeztet, de az amerikai üzletember nem akar nyilatkozni erről. A Maseratis kapcsolatról megkérdezték persze Marchionnét is pár napja, akkor ezt mondta:
    „Meglátjuk, majd az idő eldönti. Gondolkodunk róla, de még semmiről sem döntöttünk.”

  • Marchionne: Az amerikai piac olyan, mint a kötéltánc

    Marchionne: Az amerikai piac olyan, mint a kötéltánc

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, támogatja a Forma-1 azon törekvését, hogy jobban megtelepedjenek az amerikai piacon.

    Marchionne is nagy lehetőséget lát az amerikai közönségben a Forma-1 szempontjából, így jó ötletnek tartja a Liberty Media tervét, hogy legyen még egy futam az Egyesült Államokban.

    „Azt hiszem mondhatjuk, hogy Chase és én egyetértünk abban, hogy több hely kell (az F1 számára) az Egyesült Államokban.” – mondta Marchionne. „Szerintem van ott lehetőség, ha jól csináljuk a dolgokat, ez releváns sport lehet az amerikai környezetben. És ha így lesz, az rendkívül hasznos lesz a sportnak.”

    „De óvatosnak kell lennünk. Gondoskodnunk kell arról, hogy ez a vágyunk vonzó is legyen az amerikai közönség számára, úgy, hogy ne irtsuk ki a sport gyökereit és eredetét.”

    „Meg kell őriznünk és modernizálnunk kell úgy, hogy az az amerikaiak számára is releváns legyen.” – folytatta. „Ez pedig trükkös dolog. Olyan, mintha kötélen táncolnánk, mert túl messzire is lehet menni… Az Austinban elért teljesítmény, és az ott rendezett show szerintem nem olyan volt, amilyennek egy Forma-1-es eseménynek lennie kell. De ez is a próbálkozás része volt, egyfajta hibakód, szerintem nem működött túl jól. Szerintem sok európai embert meglepte, ami történt. Meg kell találni a középutat, ami megnyugtatja és ténylegesen megerősíti a lakosság érdeklődését a „tó” mindkét oldalán.”

  • Agag szerint a Ferrari nem fog beszállni az FE-be, a Maserati talán

    Agag szerint a Ferrari nem fog beszállni az FE-be, a Maserati talán

    Miután a Ferrari azzal kezdett fenyegetni, hogy kiszáll a Forma-1-ből, mivel nem szimpatizálnak a 2021-től érvénybe lépő szabályokkal, a Formula E főnökét, Alejandro Agagot kérdezték arról, szerinte beszállhat-e a Ferrari az FE-be?

    „Fantasztikus lenne.” – mondta Agag az El Confidencial-nak. „De szerintem ez nagyon nagy kulturális változás lenne számukra. Marchionne mondta, hogy figyeli (a Formula E-t), de nem gondolom, hogy a Ferrari beszállna. Talán inkább a Maserati. De sosem beszéltem vele. Nem hiszem, hogy ez mostanában bekövetkezhetne. Láttam az új Tesla Roadstert, ami 1,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, de semmi ilyesmi nincs a Ferrari részéről.”

  • A Liberty nem akarja, hogy a Ferrari kiszálljon

    A Liberty nem akarja, hogy a Ferrari kiszálljon

    Chase Carey és Jean Todt cáfolják a hírt, mi szerint a Ferrari kilépéssel fenyeget a 2021-től tervezett motorszabályok miatt.

    „Mindent, amit Marchionne (a Ferrari elnöke) mond, komolyan kell venni.” – vélekedik a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Az F1-nek a technológia csúcsának kellene maradnia, itt kellene lennie a legjobb versenyeknek, de ha ezt az üzenetet speciális szabályokkal és hamis helyzetekkel hígítjuk, büntetjük a legjobbakat és segítjük a leggyengébbeket, az nem nekünk való.”

    Így aztán mikor a Corriere della Sera című lap arról kérdezte Wolffot, elégedett-e jelenleg a Liberty lépéseivel, így felelt: „Jelenleg a válasz nem. De halasszuk ezt (az ítélkezést) el egy évvel. Jelenleg nem akarok szavazni.”

    „A Ferrari márka hihetetlenül fontos és értékes partner és szeretnénk, ha maradnának.” – reagált az F1 vezérigazgatója, Chase Carey a Ferrari fenyegetésére.

    Mindeközben Jean Todt korábban már kifejtette, hogy szerinte a Ferrari leginkább magának ártana, ha kiszállna a Forma-1-ből.

  • Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Hivatalos: Leclerc és Ericsson lesznek az Alfa Romeo-Sauber versenyzői!

    Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke hivatalosan is megerősítette, amit már jóideje sejteni lehetett: Charles Leclerc és Marcus Ericsson lesz az Alfa Romeo-Sauber két versenyzője 2018-ban.

    Habár Antonio Giovinazzi neve is felmerült mint Leclerc potenciális csapattársa, vélhetően erős anyagi háttere miatt a Sauber Ericsson mellett döntött.

    Giovinazzo a csapat harmadik számú versenyzője lesz, ami egyet jelent Pascal Wehrlein távozásával.

    Leclerc ‘előléptetésén’ nem kell meglepődni: a monacói egészen szenzációs éven van túl: dominálta a Forma-2 2017-es szezonját.

    Marchionne Olaszországban, az Alfa Romeo Sauberrel kötött együttműködésének ismertetése kapcsán erősítette meg a svájci székhelyű istálló jövő évi versenyzőpárosát.

    A Sauber nagy változásokon ment keresztül 2017-ben: távozott a csapatvezetői székből Monisha Kaltenborn, helyét a Renault-tól érkező Frederic Vasseur vette át.

    A Sauber még Vasseur érkezése előtt megállapodott a Hondával, ám később visszamondták az üzletet, és úgy döntöttek, hogy továbbra is a Ferrari partnereként folytatják.

    Néhány napja pedig hivatalossá vált, hogy az Alfa Romeo a Sauber csapathoz beszállva visszatér a Forma-1-be, ám továbbra is a Ferrari erőforrásait használják.

     

  • A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari idén is alul maradt a Mercedesszel szemben, annak ellenére, hogy az év eleje elég kecsegtetően indult a maranellói gárda számára. Az olasz sajtó így aztán cseppet sem elégedett a csapat idei teljesítményével.

    „Ez egy szomorú és halvány finálé volt a Ferrari számára.” – írta a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után a La Gazzetta dello Sport. „Lógnak a levegőben a kérdések. A Vettel-Räikkönen páros képes legyőzni a Hamilton-Bottast? Mi okozta Vettel pszichológiai összeomlását és Räikkönen hullámzó teljesítményét? A Ferrarinak mentális iránymutatásra van szüksége, vagy Arrivabene és Marchionne panaszaira? Kívülről úgy néz ki, mintha a Ferrarinál állandó, túlzott, értelmetlen feszültség uralkodna.”

    A Corriere dello Sport így fogalmazott: „A vészharangok megszólaltak Maranellóban”.

    A jól ismert olasz F1-es bennfentes, Leo Tuttini a következőképp vélekedik: „Napóleon azt mondta, hogy 100 nap alatt meg tudja változtatni a világot, de nem sikerült neki. Most Arrivabenének és Binottónak alig 11 napja van arra, hogy felkészüljenek 2018-ra.”

  • A Ferrari magának árt, ha kiszáll a Forma-1-ből

    A Ferrari magának árt, ha kiszáll a Forma-1-ből

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne korábban már kifejezte nemtetszését a 2021-ben életbe lépő motorszabályok kapcsán. Hasonlóan van ezzel a Mercedes és a Renault is,azonban Marchionne ment a legmesszebb, ugyanis elhintette azt is, hogy talán kiszállnak a Forma-1-ből.

    Az FIA elnöke, Jean Todt, aki korábban a Ferrari csapatfőnöke volt, úgy véli, ha így határozna a csapat, azzal csak maguknak ártanának.

    „Tartok tőle, hogy látni fogom távozni a Ferrarit és a Mercedes.” – mondta Todt. „Ez az ő döntésük. Ami biztos, hogy mi nem akarjuk, hogy bárki is távozzon.”

    „A Ferrari egy ikonikus márka. Egy olyan csapat, amely minden egyes Forma-1-es szezonban jelen volt, annak megszületése óta, szóval nem akarom, hogy távozzon a Ferrari. De nem is gondolom, hogy jó lenne a Ferrarinak, ha kiszállnának a Forma-1-ből, mivel ők egy egyedi márka, a verseny- és az utcai autók keveréke. Szóval szerintem fájdalmas lenne a Ferrarinak, ha nem lennének a Forma-1-ben. De ez nem az én felelősségem.”

    A Concorde Egyezmény 1981-es létrejötte óta a Ferrarinak joga van megvétózni az F1-es szabályokat. Todtot arról is megkérdezték, hogy az egyezmény megújításakor, 2021-től is megmaradna-e a Ferrari ezen kivételes joga?

    „Meglepő módon, mikor az FIA elnökévé váltam, én meg is akartamezt vitatni, azt akartam, hogy a csapatok mondják el róla a véleményüket. Ő pedig támogatták. Ha ez ismét téma lesz, meg fogjuk beszélni.”

  • A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    Az már ismert, hogy a Sauber szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Ferrarival, így szinte biztosra vehető a maranellóiak által támogatott Charles Leclerc Formula 2-es bajnok érkezése a csapathoz. A második Sauberes ülésért már komolyabb harc van, hiszen a Ferrari Antonio Giovinazzit szeretné itt látni, ezzel szemben a Sauber tulajdonosi köre Marcus Ericssonnal ápol jó viszonyt, akik akár egy újabb szezont biztosítanának a svéd pilótának.

    Eddig úgy tűnt, hogy Ericssonnak szavaznak újra bizalmat, de a végső döntésbe bizony a Ferrari is komolyan beleszólhat. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azt szeretné, ha a Sauber ügyfél motorjait átneveznék Alfa Romeora, ezzel is erősítvén a kapcsolatukat. Másrészt ő már régebben is emlegette, hogy szeretné visszahozni az Alfa Romeo nevet a Forma-1-be, akik utoljára gyári szinten 1979 és 1985 között szerepeltek a királykategóriában. Azzal, hogy A Sauber hosszabb távon is elkötelezte magát most a Ferrarival, erre esetleg nyílna lehetőség, hogy most valamilyen formában visszatérhessen az Alfa márkanév. Tavaly Marchionne utalt is rá, hogy az Alfa Romeo projektet kifejezetten a Ferrari junior pilótáival hoznák össze. Enynit mondott az olasz médiának:
    „Az Alfa Romeo név az F1-ben jó táptalaj lehetne az olasz fiatal pilótáknak. Giovinazzi most a legjobb, de mások is rajta kívül nem találnak maguknak helyet és lehetőséget. Az Alfa Romeo több mint egy ügyfélcsapat, teret adhatna nekik.”

    Az, hogy egy ilyen együttműködés létrejöhet már 2018 elején, vagy hosszabb távon, egyelőre nem eldöntött, de ha Marchionne megadja a jelet, az nagy lökést adhatna a Saubernek globálisan is nézve. Az ikonikus Alfa név, valamint a négylevelű lóhere visszatérése a Forma-1-be új lehetőségeket nyit, újabb támogatók érdeklődését hozhatja, és a Sauber egy ilyen F1-es programnak jó alapja lehet most. A kiscsapatnál is ismerik annak az előnyét, ha az Alfával tudják őket összefüggésbe hozni, de a végső döntést Marchionnénak kell kimondania, és neki kell elköteleznie az Alfa Romeo márkát a Forma-1 iránt, ami most kicsit nehezebben fog menni, mert a Ferrari illetve a száguldó cirkusz új urai, a Liberty Mediánál jelenleg épp nincsenek a legfelhőtlenebb viszonyban.