Címke: segítség

  • Verstappen: Nem lett volna szép, ha feltartom Leclerc-t

    Verstappen: Nem lett volna szép, ha feltartom Leclerc-t

    Max Verstappen örült annak, hogy a csapat nem kérte meg Charles Leclerc feltartására. A holland szerint ugyanis ezzel egyáltalán nem szépen ért volna véget az idei Forma-1-es szezon.

    A kétszeres világbajnok magabiztosan szerezte meg idei 15. futamgyőzelmét Abu Dhabiban, amíg a csapattársának, Sergio Péreznek le kellett volna győznie a Ferrari monacóiját, hogy az övé legyen az egyéni bajnokság 2. helye. Ez azonban nem jött össze a számára, hiába közeledett a Ferrarira rohamléptekben a mexikói.

    Ezzel pedig ismét nem jött össze a Bikák számára az, hogy egy bajnoki évben kisajátítsák az egyéni bajnokság első két helyét maguknak. Így pedig az is kiderült, hogy Verstappen hiába engedte volna el Pérezt maga mellett a Sao Pauló-i Nagydíj végén, a végeredmény még úgy sem változott volna meg. A regnáló bajnok szerint azonban a csapatutasítás most sem lett volna megoldás a problémájukra.

    „Megpróbálhattam volna akadályozni Charles-t, de most őszintén, az úgy fair versenyzés lett volna?” – tette fel a kérdést a kétszeres világbajnok, aki egy hihetetlen évet zárt 2022-ben. – Ez az egyik legrosszabb forgatókönyv lett volna, de ki fejezne így be egy bajnokságot.”

    „Nagyon úgy nézett ki, hogy Checo közeledik rá és meg is fogja előzni őt, de az egyik körben a lekörözöttek miatt egy kis lendületet veszített és az éppen elég volt ahhoz, hogy már ne tudja megtámadni Charles-t.”

    Verstappen szerint Pérez helyzetét az sem segítette, hogy a Red Bull nem merte megnyomni a középső etapot a pilótáikkal, miután féltek, hogy gumik nem fogják majd bírni a fokozott terhelést. Ez azonban később kiderült, hogy teljesen felesleges volt a részükről, mert a holland és Leclerc is simán végigvitték az egy kiállásos taktikájukat.

  • Red Bull: Verstappen segíteni fog Péreznek Abu Dhabiban

    Red Bull: Verstappen segíteni fog Péreznek Abu Dhabiban

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint ha szükség lesz rá, akkor Max Verstappen az Abu Dhabi Nagydíjon el fogja engedni maga mellett Sergio Pérezt.

    A Red Bullnál egy óriási belháború vette kezdetét a Sao Pauló-i Nagydíj legvégén történt események miatt. A kétszeres holland világbajnok megelőzhette csapattársát, hogy Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t is elkaphassa. Azonban a Bikák a lelkére kötötték, hogyha egyiküket sem lesz képes megelőzni, akkor az utolsó körben vissza kell adnia a pozícióját a csapattársának.

    Ez már csak azért is lett volna fontos Péreznek, mert az egyéniben nagy harcban van Leclerc-rel és így arra 2 pontra is nagy szüksége lett volna. Verstappen azonban óriási meglepetésre nemet mondott a csapatának és betartott Péreznek, aki nagyon nehezen fogadta ezt és ki is akadt a futamot követően.

    Verstappennek „megvoltak az okai”, amiért végül nem adta vissza a 6. helyet csapattársa számára és erről bővebben is beszélt a futam utáni interjújában. Honrer azonban igyekezett eloszlatni a kételyeket az emberekben és a közös megbeszélésük után elárulta, hogy a holland pilóta Abu Dhabiban már segítenie fogja Pérezt, hogy szüksége lesz rá.

    „Egy olyan dolog, amit a versenyzőink most zárt ajtók mögött megbeszéltek” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. – Most, hogy Charles és Checo pontegyenlőséggel vág neki a szezon utolsó versenyének, Max elfogadta azt, hogy segít Checónak a 2. hely elérésében, ha szükség lesz rá. Nem szeretnék sokat beszélni erről, mert csapatként szeretnénk az előttünk álló kihívásokra koncentrálni.”

    Mivel még soha nem fordult elő olyan, hogy a Red Bull versenyzői az első két helyén fejezzék be a szezont, így a Red Bullnél kínosan fognak ügyelni arra, hogy ezúttal ne járjanak így és megtörjék ezt a rossz sorozatukat. Horner pedig biztosított mindenkit, hogy „mindent meg fognak tenni Pérez 2. helye érdekében.”

  • Hamilton: Sokkal jobban kellene segítenünk a hölgyversenyzőket

    Hamilton: Sokkal jobban kellene segítenünk a hölgyversenyzőket

    Lewis Hamilton szerint még rengeteg tennivaló akad, hogy nagyobb mértékben segítsék és ezáltal több lehetőséget is biztosítsanak a W Series-ben versenyző hölgyek számára.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka a Magyar Nagydíj folyamán meglátogatta a W Series paddockját, ahol időt töltött együtt a versenyzőnőkkel. A sorozatban kizárólag hölgyek versenyezhetnek és már a harmadik szezonjukat teljesítik.

    Hamilton úgy érzi, hogy a sorozatban szereplő versenyzőknek több lehetőséget kellene biztosítani. A brit klasszis ezzel azt szeretné elérni, hogy a hölgyek, ha esetleg feljebb lépnének a W Series-hez képest, akkor egy nagyobb kategóriában is megállhassák a helyüket.

    „Mindig is követtem a W Series-t és egy ideje már le akartam jönni hozzájuk, hogy jobban megismerhessem őket” – nyilatkozta Hamilton, aki a nyári szünet túlnyomó részét Afrikában tölti. – Mindenki, aki itt versenyez, óriási inspirációt jelent minden lány számára.”

    „Remek, hogy megvan ez a sorozat, azonban a sportágunknak többet kellene tennie annak érdekében, hogy több fiatal lány érdeklődjön a sorozat iránt, illetve, hogy a jelenlegi garnitúrának más lehetőségei is lehessenek a jövőben. Már 3 éve megy ez a széria, szóval tényleg szükséges lenne ez. Mondjuk a győztes továbbléphetne a GP2-be (Formula 2) vagy nem is tudom.”

    A sorozat eddigi mindkét befejezett kiírását Jamie Chadwick nyerte meg és idén is 75 pont előnnyel vezeti a bajnokságot 6 futammal a vége előtt. Azonban még a Williams junior brit sem talált magának lehetőségeket a W Series-en kívül és ugyan a bajnokság győztesének jelentős pénzdíj üti a markát, szerinte „még az sem nyom sokat a latban”, ha egy versenyképes csapatnál szeretne ülést találni magának a Formula 3-ban vagy a Formula 2-ben.

  • Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    A Red Bull mindent bevet annak érdekében, hogy jobb formába hozza a küszködő Yuki Tsunodát. Ebből kifolyólag a fiatal japán pilótát Alex Albon is ellátja hasznosabbnál hasznosabb információkkal.

    A brit-thai pilóta – aki az idei DTM szezont a hatodik helyen zárta – elveszítette az ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben a 2020-as szezon végén. Azonban az ex-F1-es az energiaitalosok teszt és fejlesztő pilótája is volt idén, ráadásul a Williams mentőövet dobot neki és így 2022-ben újra tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.

    Amióta a DTM szezon véget ért, Albon egyre több időt tölt el a fiatal japánnal, akire érzékelhetően jó hatással vannak a Red Bull és a Toro Rosso egykori pilótájának tanácsai. Az AlphaTauri pilótája Isztambulban jót csatázott Lewis Hamiltonnal, Austinban pedig fontos pontokat hozott a csapatának.

    Azonban a japánnak alapvetően egy nehéz újonc szezonja van, mivel a jó eredményein kívül számos alkalommal törte össze az autóját és maradt el csapattársától, Pierre Gaslytól.

    „Lassan halad a fejlődésem” – árulta el Tsunoda Mexikóban. „Rá kellett jönnöm, hogy az F1 teljes mértékben különbözik az alsóbb kategóriáktól. Ha megpróbálsz gyorsan berobbanni a Forma-1-be, akkor abba könnyen bele is törhet a bicskád. Remélhetőleg folytatni tudom tovább azon az úton, ahol elindultam.

    A faenzai kiscsapat vezetője, Franz Tost pedig megerősítette azt az információt, miszerint „Albon segíti Tsunoda munkáját a Forma-1-ben” és ez a fajta segítség a japán pilótára „rendkívül jó hatással van”.

    Mivel Albon számára már régen véget ért a DTM szezon, így több időt tud majd eltölteni Tsunodával, hogy együtt készülhessenek fel a szezon hátralevő öt versenyére.

  • Pérez: Nagyon fontos, hogy segítsük egymást Verstappennel

    Pérez: Nagyon fontos, hogy segítsük egymást Verstappennel

    Sergio Pérez szerint rendkívül fontos lenne az a Red Bull számára, hogy Max Verstappennel közösen dolgozzanak Mercedes legyőzésén az idei szezon hátralevő versenyein.

    A két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Pérezt megdicsérte a Red Bull, ugyanis a mexikói pilóta a saját időmérőjét áldozta fel arra, hogy a Q3-ban szélárnyékot adjon a csapattárs Max Verstappennek, hogy a holland előkelő helyről kezdhesse meg a versenyt. Ez a fajta vezéráldozat azonban sokba került a Milton Keynes-i istállónak, mert Péreznek így a vasárnapi versenyen még a két bajnokaspiráns kiesését követően sem volt esélye a győzelemért harcolni.

    Az energiaitalosoknak nagy szüksége lesz Pérez jó formájára a szezon hátralevő versenyein, ugyanis minden Hamiltontól elvett pont számíthat, annyira szoros a versenyfutás a brit és Verstappen között a bajnoki címért. Ebből kifolyólag a kétszeres futamgyőztes szerint, ha alkalom adódik rá, akkor segíteniük kell egymást Verstappennel.

    „Nagyon fontos, hogy segítsük egymást és a maximumot hozzuk ki az előttünk álló versenyhétvégékből” – nyilatkozta a Red Bull mexikói versenyzője még az Orosz Nagydíj előtt. „Ez különösen lényeges lesz, mert közeledik a szezon vége és egyre csak fogyni fognak a versenyek, ezzel pedig a javítási lehetőségeink is.”

    Az F1 mezőnye már javában készülődik az idei év 14. versenyére, aminek a Sochi Autodrom ad majd otthont. A Bikáknak sosem volt erőssége az orosz aszfaltcsík, ugyanis mindössze a tavalyi szezonban ünnepelhették itt az első dobogós helyezésüket Verstappen révén. Ez azonban nem mondható el a Mercedesről, akik eddig minden Forma-1-es futamot megnyertek a 6 kilométer hosszú pályán.

    Pérez is állt már dobogón Szocsiban, még 2015-ben a Force Indiával. Ugyan a mexikói saját elmondása szerint nehéz lesz megtörniük a Mercedes egyeduralmát ezen pályán, hiába versenyzett itt mindig nagy élvezettel.

    „A Mercedes 2014 óta minden versenyt megnyert itt, szóval ők az egyértelmű favoritok most is. Nehéz lesz legyőzni őket, azonban a legjobbunkat fogjuk nyújtani a pályán és reménykedünk majd abban, hogy az elég lesz a legyőzésükhöz. Szocsit azért szeretem, mert egy rendkívül gyors pálya, ami miatt az időmérő rendkívül élvezetes szerintem.”

  • Sainz nem merte DRS-sel segíteni Alonsót Hamilton ellen

    Sainz nem merte DRS-sel segíteni Alonsót Hamilton ellen

    Carlos Sainz fején végigfutott a Magyar Nagydíj közben, hogy direkt közel engedi magához Fernando Alonsót, hogy az Alpine pilótája használhassa a DRS-t a Lewis Hamilton elleni csatája során.

    Az eső és az első körös káosz alaposan megkeverte a kártyákat a Hungaroringen és ennek köszönhetően a spanyol duó a harmadik, negyedik helyen haladt, amikor megérkezett mögéjük a friss gumikon gyorsvonatként robogó Lewis Hamilton.

    A hétszeres világbajnok Mercedes pilóta olyan gyors volt, hogy még a győzelemre is minden esélye megvolt, amikor utolérte Alonsót és Sainzot, mivel az élen haladó Esteban Ocon és Sebastian Vettel nem volt messze tőlük a pályán. Azonban Hamilton nem számított arra, hogy egykori csapattársa ennyire megnehezíti majd a dolgát, amivel oroszlánrészt vállalt csapattársa első Formula 1-es győzelmében.

    A Mercedes pilótája minden trükkjét bevetette, de az Alpine spanyol pilótája állta a sarat és foggal-körömmel védte a negyedik helyét. Sainz ekkor gondolkozott el az állítható hátsó szárnyas segítségadáson, de végül semmi nem lett belőle, mert félt tőle, hogy Alonso így megelőzi majd őt.

    „Igen, végigfutott az agyamon az ötlet” – ismerte el a Ferrari spanyol versenyzője honfitársa esetleges segítéséről. „Mindannyian versenyzők vagyunk, és mindig azon törjük a fejünket, miként maradhatnánk elöl, ezért jutnak az eszünkbe ezek a forgatókönyvek.”

    „Azt viszont nem tudtátok, hogy rengetegszer kellett üzemanyagot spórolnom a verseny folyamán. Emellett az utolsó kanyarból a verseny felé mindig rosszul jöttem ki, mert elkezdtek elfogyni a hátsó gumijaim. A kettő kombinációja miatt döntöttem úgy, hogy nem kockáztatom a pozíciómat Fernandóval szemben.”

    „Nem tudom, hogy ez volt-e a helyes döntés. A célom az volt, hogy biztonsági játékot játsszak és ellépjek Fernandótól, hogy Lewisnak nehezebb tudjon csak elkapni engem.”

    Sainz terve félig bejött, félig pedig nem, mert ugyebár Alonsót sikerült maga mögött tartania, de Hamilton mindkettőjüket megelőzte. A Ferrari spanyol pilótája így végül negyedik helyen futott be a pályán, de Sebastian Vettel végleges kizárása esetén ő örökölhetné meg a harmadik helyet.

  • Ricciardo segített egy megalázott kisfiúnak, aki a McLarennek szurkol

    Ricciardo segített egy megalázott kisfiúnak, aki a McLarennek szurkol

    „Az alázó emberek gyengék,” – bátorította Daniel Ricciardo a közösségi média felületén azt a kisfiút, akit megvertek, valamint ellopták és össze is taposták a kedvenc McLaren-es sapkáját is.

    A wokingi istálló ausztrál versenyzője ezúttal is megsegítette az egyik rajongóját, aki elég nehéz helyzetbe került. Ricciardo elmondta, hogy a gyűlölet és a megalázás egyáltalán nem jó tanácsadó.

    „Megállhatok egy pillanatra, mert szeretném közölni, hogy a megalázás egyáltalán nem jó dolog. A 10 éves fiam nagyon össze van törve emiatt. Akik megalázták őt, ellopták és összetaposták a kedvenc McLaren-es sapkáját, ami az egyik kedvenc tárgya. Amikor felveszi, mindig azt mondja, hogy most hasonlít Lando Norrisra és Daniel Ricciardora,” – írta a Twitter oldalán egy living the mum life nevű felhasználó.

    Ricciardo megígérte a 10 éves kis szurkolójának, – akin sajnos látszódnak a verekedés nyomai – hogy küld neki egy vadonatúj sapkát és egyéb McLaren-es öltözékeket.

    „Sajnálattal hallom a történteket, azonban ne stresszeld túl,” – válaszolta a Méhészborz a Twitter posztra. „Keménynek tűnik! Nem felejtsd el, hogy azok a gyengék, akik alázkodnak és hasonló dolgokat tesznek másokkal. Küldök neked majd egy új sapkát és számos más terméket. Maradj erős kis barátom!”

    Ricciardo hozzászólását rendkívül pozitívan fogadták a rajongói és több ezren szóltak hozzá az ausztrál kommentjére. Még a kisfiú anyukája is írt többek között, aki leírta, hogy a fia leírhatatlan boldog volt a sztárpilóta válaszát követően.

  • Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull jobb helyzetben lesz stratégiai szempontból a Mercedesszel szemben a ma esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon.

    A Mercedes brit pilótája ugyan megszerezte a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen a két Red Bull előtt, azonban a csapattársa Valtteri Bottas csupán a nyolcadik legjobb időt tudta autózni a Q3-ban, miután mindkét körében hibázott. Emellett pedig a milton keynesi istálló versenyzői különböző stratégián is lesznek a vasárnapi versenyen.

    A második helyről rajtoló Sergio Pérez a lágy gumikon vághat majd neki a 63 körös versenynek, amíg a harmadik helyről startoló Max Verstappen azonban a közepes keverékeken várhatja majd a piros lámpák kialvását. Így a Red Bull a mexikói pilótát nagy valószínűséggel be fogja áldozni azért, hogy Verstappent előnyösebb helyzetbe hozzák. Mindezt azért tennék, mert jó esetben úgy is Péreznek kéne először kiállnia friss kerekekért.

    Azonban a mexikói pilóta számára az egy jó hír, hogy a Pirelli C4-es keveréke hűvös körülmények között nem kopik olyan gyorsan, mint általában szokott, így akár az első etapban komoly veszélyt jelenthet Hamiltonban.

    Hamilton az időmérő után elmondta, hogy ez a helyzet új lesz a számára, mert eddig mindig csak a Verstappen vezette Red Bullal kellett felvennie a kesztyűt, azonban most már a másik is ott lesz a holland mellett és még segítsége sem lesz Bottastól.

    „Ha a rajt után nem fog megváltozni a sorrend, akkor viszont a stratégiával verhetnek majd meg minket, ugyanis jelen pillanatban sokkal több kártya van a kezükben, mint nekünk,” – mondta a hétszeres világbajnok brit versenyző.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne húzhatunk váratlant, amivel sikerül túljárnunk az eszükön.

    „Valtterivel nem tudom mi történhetett, hogy csak a nyolcadik legjobb időt autózta, ugyanis pénteken az első és a második szabadedzést megnyerte és úgy tűnt, hogy jó formában van. Ezen a pályán köztudottan nehéz előzni, szóval a verseny elején még biztosan nem számíthatok tőle komolyabb segítségre.

    „Ezt azonban félre kell tennünk és a saját feladatunkra koncentrálni és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a két Red Bullt magunk mögött tudjuk tartani.”

  • A Red Bull még a Török Nagydíj előtt talpra állítaná Albont

    A Red Bull még a Török Nagydíj előtt talpra állítaná Albont

    A Red Bull szerint még a soron következő Török Nagydíj előtt önbizalmat kell önteniük Alex Albonba. A brit-thai pilóta ugyanis a katasztrofális portugál versenyt követően ismét egy felejthető hétvégét zárt Imolában.

    Albon jelen pillanatban a Forma-1-es üléséért küzd a Red Bullnál, azonban a legutóbbi két versenyen nyújtott teljesítménye alapján egyáltalán nem áll jól a szénája. A Mugelloban dobogót szerző thai pilóta ugyanis Portugáliában és Imolában is pont nélkül maradt, előbbi helyszínen pedig kört kapott a csapattárs Max Verstappentől.

    Albon ugyan jó állt az Emilia Romagna Nagydíjon, azonban a biztonsági autós szakasz után a négyes kanyarban túl korán lépett a gázra, ami miatt meg is forgatta az RB16-ot.

    Mivel a 2020-as szezonból már csak négy verseny van hátra, így Albonnak nem maradt túl sok ideje a bizonyításra. Ha a thai nem fog valami jó eredményt felmutatni, akkor akár Sergio Pérez vagy Nico Hülkenberg is elveheti az ülését a milton keynesi istállónál.

    A Bikák már sok mindent megtettek annak érdekében, hogy Albont segítsék. Többek között egy új, tapasztalt versenymérnököt kapott Simon Rennie személyében, azonban Daniel Ricciardo egykori versenymérnökének jelenlétének sem sikerült felráznia Albont.

    Albon imolai teljesítményéről az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner beszélt bővebben.

    „Nehéz dolga volt Alexnek, mert komoly csatában volt Charleslal (Leclerc) és Daniellel (Ricciardo). Az újraindítást követően pedig a friss gumikon levő Pérez ellen kellett védekeznie és a második sikánban sajnos el is dobta az autót. Meg int egy nagyon frusztráló hétvégén van túl, ahol ismét 0 pontot szerzett.

    „Nyilvánvaló, hogy továbbra is segíteni fogjuk őt és még a Török Nagydíj előtt megpróbálunk lelket önteni belé, hogy a hátralevő négy futamon képes legyen jó eredményeket felmutatni.”

    A Bikák szaktanácsadója Dr. Helmut Marko elmondta, hogy egyáltalán nem sietnek a döntéssel és akár az is benne lehet a pakliban, hogy Albon sorsa majd csak a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt fog eldőlni.

  • Leclerc kész kivárni a Ferrari feltámadását

    Leclerc kész kivárni a Ferrari feltámadását

    Chalres Leclerc elmondta, hogy türelmes lesz az évek alatt, ami alatt a Ferrari újra összeszedi magát és képes lesz az élmezőnnyel felvenni a harcot. Az olasz istálló főnöke Mattia Binotto ugyanis nemrégiben elmondta, hogy akár évekbe telhet, amire a Ferrari újra élcsapattá válik.

    A Scuderia számára közel sem alakul jól a 2020-as év, ugyanis az SF1000 motorereje drasztikusan visszaesett, miután az olaszok megkötöttek egy egyezményt az FIA-val ezzel kapcsolatban. Emiatt pedig az aerodinamikára próbálnának koncentrálni, azonban az extra elemek miatt nagyobb az autó légellenállása, ami miatt még kisebb lesz a végsebesség.

    Ugyan Leclerc már kétszer felállhatott a dobogóra idén, azonban a Vörösök ennek ellenére csak az ötödik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban. Ha ez így maradna, akkor 1981 óta ez lenne a legrosszabb helyezése a csapatnak a gyártók versenyében.

    Amikor arról kérdezték a Ferrari monacói versenyzőjét, – akinek nem mellesleg 2024-ig szerződése van a maranellóiakkal – hogy képes lesz-e végigvárni azt, amíg a Ferrari újra magára talál, ezt válaszolta: „Hát, őszintén nincs túl sok választásom.

    „Azonban igen, ez nagyon sok időt és türelmet fog igényelni. Ez pedig részben az én felelősségem is lesz, hogy ezt a fejlődést a létező legrövidebb idő alatt véghez vigyük és újra az élmezőnyhöz tartozzunk.

    „Ez nem lesz egyszerű, időbe fog telni, azonban készen állok erre a kihívásra. Ez a munkámhoz tartozik, ugyanis mindenhol és mindenben a legjobb formámat kell nyújtanom.”

    Az olaszok vesszőfutása pedig 2021-ben is folytatódni fog, ugyanis a koronavírus miatt meghozott költségcsökkentési szabályok értelmében az idei autókkal fognak versenyezni a csapatok a következő évben is.

    A fiatal monacói hangsúlyozta, hogy két dologra fog összpontosítani. Egyfelől a létező legjobban szeretné irányítani a csapatot és átvezetni őket ezen a nehéz időszakon, másfelől pedig arra, hogy a létező legjobban felkészüljenek az új, 2022-es szabályokra.

    „Minkét téma a fejemben van, azonban a legfontosabb dolog most az, hogy rájöjjünk az idei problémáink forrásaira,” – mondta a jövőjét illetően Leclerc. „Egyébként is, ez a két folyamat nagyban fogja segíteni a csapat jövőjét az elkövetkezendő időszakban. Olyan keményen próbálok majd dolgozni ezen, amennyire csak lehet. Mindenki így fog tenni, hogy megtaláljuk a problémákat és hogy egy biztos alapon tudjunk majd elindulni 2022-ben.”