Címke: séf

  • Lando Norrist követeljük a Konyhafőnök VIP-be!

    Lando Norrist követeljük a Konyhafőnök VIP-be!

    Lando Norris meglehetősen ügyesen és precízen bánik egy Forma-1-es autóval, de ez már kevéssé mondható el róla a konyhában.

    A McLaren brit versenyzője a csapat partnere, a Hilton Hotelek jóvoltából próbálhatta ki, milyen egy két Michelin-csillaggal rendelkező séf konyhájában tenni-venni. Itt is fontos tényező az idő, de nem pont úgy, ahogy azt Norris megszokta.

    A buggyantott tojást elsőre úgy tűnt jól elkészítette, bár a végén megnyomkodta, így vélhetően tönkre is tette. 😀

    Később kilöttyintette a majonézbe szánt olajat.

    Majd visszakanyarodva a tojáshoz, kiderül, hogy túlfőttek (a buggantott tojás sárgájának folynia kell, ha belevágsz).

    „A tojások túlfőttek” – mondja a séf a tojásokról, melyek egy lazacos english muffin tetejére kerültek, mire Norris bűnbánóan tekinget.

    „Te megennéd ezt?” – hangzik a kérdés, de a versenyző kivágta magát:

    „Nem, mert allergiás vagyok a halra.”

    A séf elvigyorodik, de újrakészítteti Norrisszal az ételt. Kis támogatássa ugyan, de ezúttal tálalható étel készül.

    A séf megdicséri „tanoncát”, közli, hogy jó munkát végzett, Norris pedig szerényen azt feleli: „tudom”. A séf azonban hozzáteszi, azt tanácsolja neki, hogy maradjon a versenyzésnél.