Címke: Sébastien Ogier

  • Ogier a Power Stage-en nyerte meg a Horvát Rallyt

    Ogier a Power Stage-en nyerte meg a Horvát Rallyt

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 0.6 másodperces előnnyel nyerte a Horvát Rallyt a csapattárs Elfyn Evans-Scott Martin duó előtt. A harmadik helyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe ért célba Hyundai i20 WRC-vel, ők mindössze 8.1 másodpercre voltak a győztestől.

    A drámai események már reggel elkezdődtek, az összetettben vezető Ogier az első gyorsasági felé menet ki akart sorolni a szélső sávba, amikor egy jobról érkező BMW nekiütközött a Yaris jobb oldali ajtajának. Az autó nem sérült komolyabban, a technikai felügyelők is versenyzésre alkalmasnak találták, de a navigátornak szemüveget kellett felvennie a kabinba jutó menetszél miatt, és autó aerodinamikája is felborult, így a jobb hátulján csökkent a leszorítóerő.

    Az első három gyorsaságin nem is ment jól a hétszeres világbajnok, Evans viszont élt a lehetőséggel, két szakaszt megnyert, az utolsó előttin második lett, így kényelmesnek tűnő 3.9 másodperces előnnyel várta a power stage-et. A végén azonban megremegett a keze, egy kanyarban lecsúszott a felhordásos részre, emiatt elrontotta a következő kanyart is, így csak negyedik lett. Ogier viszont nem hibázott, megnyerte az utolsó gyorsaságit, ráadásul 4.5 másodperccel gyorsabb volt Evansnál, így a sírból hozta vissza a győzelmet, ráadásul a power stage elsőségért járó 5 pontot is bezsebelte.

    Sorozatban harmadik WRC futamán lett harmadik Thierry Neuville, aki reggel még lőtávolságon belül volt a két toyotás mögött. Hiába autózott kétszer második időt és nyerte meg az utolsó előtti szakaszt, a végén ő is hibázott egyet, ami három másodpercébe került, és csak harmadik lett a power stage-en.

    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Martin Jarveoja lett a negyedik, ők már csak be akarták fejezni a versenyt. Pénteken nyertek ugyan egy gyorsaságit, de nem érezték jól magukat az autóban, örültek, hogy célba értek és pontokat szereztek. Az utolsó gyorsaságin ötödikek lettek, ez egy plusz pontot ért.

    Ötödik lett a hétvége meglepetésembere, az újonc Adrien Fourmaux. Nem sokon múlt, mert a 18-as gyorsaságin órási szerencséje volt, hogy amikor kicsúszott, a nézők visszatolták az útra. A következő szakaszon a gumik is elfogytak a Fiestán, de végül mégis meglátta a célt, és a márka pilótái közt ő lett az, aki a legjobb eedménnyel mutatkozott be WRC futamon.

    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Takamoto Katsuta szombaton két szakaszt nyert, ezzel bizonyította, hogy helye van a WRC mezőnyben. Vasárnap egy negyedik és két ötödik időt autózott, a végén viszont nem kockáztatott. Így is Greensmith előtt maradt, és hatodik helyen fejezte be a Horvát Rallyt.

    Greensmith vasárnap a fékkel és a hidraulikával is küszködött, így lett hetedik. Az új navigátorral az idei legjobb eredményét érte el, ami egészen jó lenne, ha nem lenne előtt Fourmaux.

    Craig Breen versenyét még a szombat reggeli hibája tette tönkre. A körforgalomban elcsípte a szegélyt, ami kivágta a gumit és a kerékcserével sokat veszített. A vasárnapi feladat a power stage volt, ezt hozta is, második lett, így a nyolcadik hely mellé még kasszírozott 4 pontot.

    A WRC2-t simán nyerte Mads Ostberg. Annak ellenére, hogy vasárnap nem érezte jól magát az autóban, és a fékkel is gondja volt, 28.5 másodperccel nyert Teemu Suninen előtt. A nap vesztesen Gryazin volt, az orosz annyira üldözte Suninent, hogy a 19-es gyorsaságin felborult a Polóval. Gryazin kiesése után Bulacia örökölte a kategória harmadik helyét. Andreas Mikkelsen még a verseny elején, a msáodik gyorsaságin összetörte a Skodát, ezért ő is a power stagere figyelt, amit meg is nyert.

    A WRC3-ban Kajetan Kajetanowicz megszerezte második WRC3-as világbajnoki futamgyőzelmét, kényelmes, több, mint egy perces előnnyel Lindholm előtt. A harmadik a versenyben sokáig vezető Yohan Rossel lett, aki szombat reggel borult fel a Citroennel, és vasárnap reggel kapaszkodott fel a harmadik helyre, miután megelőzte Ingram-et.

    Remek hír, hogy mindkét magyar páros célba ért a versenyen. A Puskádi János-Gódor Barnabás duó 26. lett a Skoda Fabia Rally2 evo-val, László Zoltán és Berendi Dávid pedig 42. lett a Rally3-as Fiestával.

    A Horvát Rally végeredménye:

    1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) 2:20:43.0
    2. Elfyn Evans/Martin Scott (Toyota) +0.6
    3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) +8.1
    4. Ott Tanak/Martin Jarveoja (Hyundai) +1:25.1
    5. Adrien Fourmaux/Jamoul Renaud (Ford) +3:09.7
    6. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +3:31.8
    7. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +3:58.8
    8. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai) +4:28.2
    9. Mads Ostberg/Torstein Eriksen (Citroen) +10:00.8

    A Vb állása három verseny után:

    1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) 61 pont
    2. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) 53 pont
    3. Elfyn Evans/Martin Scott (Toyota) 51 pont
    4. Ott Tanak/Martin Jarveoja (Hyundai) 40 pont
    5. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen (Toyota) 39 pont
    6. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai) 24 pont
  • Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    A Horvát Rally második napjának végén Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 6.9 másodperc előnnyel vezet a szintén Toyota Yarissal versenyző  Elfy Evans-Martin Scott páros előtt. A harmadik helyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe áll, a hátrányuk 10.4 másodperc Ogierék mögött.

    A 13-as gyorsaságin Ogier lassú defektet kapott, az utolsó két kilométeren már nem maradt levegő a jobb elsőben, de szerencséjük volt mert csak 10 másodpercet kaptak ezen a szakaszon. Az pedig már Evans pechje, hogy saját bevallása szerint sem volt elég bátor a felhordásos részeken, ezért csak egyetlen tizeddel volt gyorsabb, mint az összetettben vezető Ogier. A walesi a délutáni körön biztosra ment, két pótkereket pakolt a Yaris hátuljába, de nem volt rá szüksége.

    A kerekekkel ma Thierry Neuville járt pórul, a délelőtti körön a Hyundai mindegyik autóján hátra lágy gumikat rakott fel, amelyek hamar elmelegedtek, emiatt csúszkált az i20 WRC-k hátulja. Neuvillék délelőtti fékproblémájának oka is kiderült, az egyik hátsó féktárcsa tört el. A szerviz után a jó gumikkal már minden rendben volt, két gyorsaságit megnyertek, kettőn harmadikak lettek, így zárkóztak fel bő 10 másodpercre, és ezzel megmaradt az esélyük, hogy vasárnap befogják a Toyotákat.

    Próbáltunk visszavágni délután, amikor jobb gumik voltak az autón. Elromlott az emelőnk, így nem tudtuk a szakaszok előtt cserélgetni a gumikat, így az utolsó gyorsaságikra elfogytak. Próbáltam így is nyomni, de nyilván veszítettünk valamennyit” – mondta Neuville.

    Thierry Neuville, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Martin Jarveoja továbbra is a negyedik. A tempójuk nem javult, de nem is romlott, így az ellenfelek gondjainak köszönhetően csak három tizeddel nőt a hátrányuk délután, most 37.8 másodpercre vannak Ogiertől.

    Adrien Fourmaux már másfél percre van az elejétől, de ő ezt nem bánja, élete első WRC futamán ez az eredmény kiemelkedő. A Mali Lipovec – Grdanjci gyorsaságin megint nagyot mentek és másodikak lettek, a következő három szakaszon viszont már óvatosabbak voltak, talán már arra is spórolnak, hogy biztosan elérjék a célt.

    Gus Greensmith a hatodik helyen van az összetettben, kicsit kellemetlen neki, hogy az újonc csapattárs Fourmaux 54 másodperccel van előtte. Ez még akkor is kínos, ha Greensmith először versenyez Chris Patterson navigátorral. Délben kapott egy kis fejmosást a csapattól, de Fourmauxnál csak a szombati utolsó gyorsaságin tudott jobbat menni.

    Takamoto Katsuta a nyolcadik helyen van és folyamatosan közeledik Greensmithre. A japán pénteken csetlett botlott, szombatra azonban összekapta magát, és kihasználta, hogy elsőként rajtolt a gyorsaságikon. A Stojdraga – Gornja Vas gyorsaságit délelőtt és délután is megnyerte, nem csoda, hogy elégedetten fejezte be a napot.

    Horvát Rally
    Takamoto Katsuta, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Craig Breen versenyét megpecsételte a reggeli hibája. A defekt miatt veszítettek két percet, a nap végén majd négy perces hátránnyal állnak a nyolcadik helyen.

    Pierre-Louis Loubet a 13-as gyorsasági után még hatodik volt a 2C Competition Hyundai i20 WRC-jével, de a 14-es gyorson egy gyors balosban elszállt és a bokrokban kötött ki. Az autó nem sérült meg komolyabban, így vasárnap folytatják majd.

    A WRC2-ben úgy tűnik véget ért a késhegyre menő Ostberg-Gryazin csata. Az orosznak a 13-as gyorsaságin elszállt a kormányszervója, veszített majd másfél percet, így Ostbergnek már csak be kell osztania a bő egy perces előnyét a második Suninen előtt. Gryazin megnyerte az utolsó három gyorsaságit, de most már Suninent üldözi, akitől 15 másodpercnyire van.

    Horvát Rally
    Kajetan Kajetanowicz, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A WRC3-ban Kajetanowicz 46.6 másodperces előnnyel Lindholm előtt várja a vasárnapi négy gyorsaságit. A harmadik helyért folyik a csata, Ingramékat a délelőtt sokat veszítő Rossel üldözi, a zárónapon 8.4 másodpercet kell ledolgoznia a dobogóért.

    A magyarok továbbra is versenyben vannak. Puskádi János és Gódor Barnabás a 27. helyen áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val. László Zoltán és Berendi Dávid a Rally3-as Fiestával küzdelmes nap után a 41.

    A Horvát Rally állása a 16. gyorsasági szakasz után:

    1. Ogier/Ingrassia 2h06m35.8s
    2. Evans/Martin +6.9s
    3. Neuville/Wydaeghe +10.4s
    4. Tänak/Järveoja +37.8s
    5. Fourmaux/Jamoul +1m29.5s
    6. Greensmith/Patterson +2m23.8s
    7. Katsuta/Barritt +2m46.5s
    8. Breen/Nagle +3m51.8s
    9. Ostberg/Eriksen +7m06s
    10. Suninen/Markkula +8m09.6s

  • Horvát Rally: Ogier vette át a vezetést

    Horvát Rally: Ogier vette át a vezetést

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 7 másodperccel vezet a 12. gyorsasági szakasz után a Horvát Rallyn. Mögöttük Elfyn Evans a második, Thierry Neuville pedig 15 másodperc hátránnyal a harmadik.

    A pénteki napot az élen záró Neuville már az első gyorsaságin visszaesett, rossz gumiválasztással okolta, hogy csak hatodik lett. A gyorsot Ogier nyerte, meglepetésre az újonc Adrien Fourmaux második lett a Forddal. A nap vesztese eddig Breen volt aki egy körforgalomban eltalált egy padkát, kereket kellett cserélniük, ami két percükbe került.

    A tizes gyorsaságit Takamoto Katsuta nyerte, a japán azt mondta, változtatott a stílusán a szombati napra, és ez úgy tűnik kifizetődött. Neuville továbbra is szenvedett, Ogier pedig második lett a szakaszon, ezzel tovább növelte előnyét az élen.

    A 11. gyorsasági csak 11 kilométer volt, így nagy különbségek nem alakultak ki az élmezőnyben. Evans kapaszkodott, és faragott a hátrányából, a gyorsasági végén csak 4.1 másodpercre volt Ogiertől. Fourmaux megint szépen ment, ötödik iőpt autózott, és az összetett ötödik helyén állt.

    Az első kör végén aztán megint Ogier volt a jobb, megnyerte a 12-es gyorsaságit és 7 másodpercre növelte az előnyét. „Azt hiszem ez volt a legjobb gumi, amit választhattunk, de még tanuljuk az abroncsokat. Nem vagyok 100 százalékig biztos benne, de úgy gondolom, jól választottunk” – mondta a francia.

    Evansék mögött Neuville a harmadik, de a végére is jutott nekik galiba. „Nincs fékünk, és a kézifék sem működik, így elég trükkös volt, és lassítanunk is kellett. Szerencse, hogy itt tartunk” – értékelt az első kör végén. A hátrányuk 19.6 másodperc, mögöttük a márkatárs Tanak 18-ra van. Az észt kicsit rezignált volt, azt mondta, hogy a reggeli első gyors volt a legrosszabb, azóta javultak, de nem az igazi.

    A WRC2 -ben óriási a csata Ostberg és Gryazin között. A norvég 2.1 másodperccel vezet, de a 11-es gyors után még Gryazin volt az első. A harmadik helyen Suninen áll, de ő már 10 másodperc büntetést is kapott késésért.

    A WRC3-ban Kajetanowicz vezet, Rosselt üldözte reggel, de a francia a 11-es gyorson 2 percet veszített, ezzel a negyedik helyre esett vissza. Második Lindholm 36 másodperc hátránnyal, a harmadik Ingram pedig 1 perc 47 másodperc hátrányban van.

    A magyarok is a pályán vannak. Puskádiék a 12-es gyorsasági után a 28. helyen vannak, László Zoltánék egy reped féktárcsával küzdenek, a 42. hely környékén vannak.

    A Horvát Rally állása a 12. gyorsasági után:

    1 Ogier/Ingrassia 1h31m06.6s
    2 Evans/Martin +7s
    3 Neuville/Wydaeghe +19.6s
    4 Tänak/Järveoja +37.5s
    5 Fourmaux/Jamoul +1m18.7s
    6  Loubet/Landais +1m51.1s
    7 Greensmith/Patterson +2m00.1s
    8 Katsuta/Barritt +2m30.1s
    9 Breen/Nagle +3m31.4s
    10 Ostberg/Eriksen+5m14.6s

    Horvát Rally
    Elfyn Evans – Scott Martin, foto: Toyota Gazoo Racing
  • A Toyota felkészült a Horvát Ralira

    A Toyota felkészült a Horvát Ralira

    Mindkét bajnoki értékelés első helyén érkezik a Toyota a Horvát Ralira. Kalle Rovanperä a valaha volt legfiatalabb listavezető a WRC-ben, Ogier és Evans nyolc pont hátránnyal állnak a harmadik és negyedik helyen.

    A horvátországi versenyen sima és töredezett aszfalt váltja majd egymást, a tempó tekintetében pedig a szűk, technikásabb és a gyorsabb szakaszok közt kell gyorsan váltaniuk a párosoknak. A Toyota három élversenyzője mellé most is csatlakozik a japán Takamoto Katsuta, aki mindkét előző versenyen a hatodik helyen ért célba.

    „Érdekes lesz első alkalommal Horvátországba látogatni a WRC-vel, ez egy gyors aszfalt-ralinak ígérkezik. Az aszfalt jellemzően érdes felületű, de tudjuk, hogy néhány helyen elég csúszós lesz, ami nagy kihívást jelent majd a versenyzőinknek. A Yaris WRC gyors aszfalton, ezt láttuk is Monzában vagy legutóbb a Monte Carlo Ralin. Ez azonban nem vehetjük biztosra, ezért keményen kell dolgoznunk a sikerért. Hat napot teszteltünk Horvátországban, ahol próbáltunk olyan szakaszokon menni, amilyenek majd a versenyen várnak minket. Természetesen ismerjük annyira az autót, hogy nagy változtatásokat nem tudunk tenni a beállításokban, így arra koncentrálunk, hogy az új Pirelli gumikból a lehető legtöbbet hozzuk ki” – summázta a csapat várakozásait a csapatvezető Jari-Matti Latvala.

    Toyota WRC
    A Horvát Rali gyorsasági szakaszai

    Új verseny lesz a naptárban, és én még mindig nagyon izgatott vagyok amikor a új dolgokat fedezhetek fel a raliban” – mondta Sebastien Ogier. „Rég volt már, amikor hasonló aszfaltos versenyünk volt, és a Yaris mindig nagyon jó ezen a talajon. Biztos vagyok benne, hogy jól érezzük majd magunkat. Az eddigi tapasztalataim alapján elég nehéz pályák várnak ránk, néhol szűk és piszkos részekkel, ezért biztos vagyok benne, hogy akciódús verseny lesz. A teszt fontos volt, mert idén új gumikkal megyünk, és most használjuk először a slickeket száraz aszfalton. Sokat teszteltem, többféle gumit kipróbáltam, hogy a versenyen a legjobbat tudjam majd választani.

    Toyota WRC
    Sébastien Ogier / Julien Ingrassia

    Elfyn Evans is azzal kezdte a várakozásait, hogy az új futam ugrás lesz az ismeretlenbe. „A videók alapján próbáltunk minél több információt begyűjteni a pályákról, de ez nem helyettesíti azt, amikor ott leszünk a pályabejáráson. Vegyesek lesznek a gyorsaságik, széles gyors szakaszok és szűk, dobálós részek, sok levágással váltják majd egymást. Úgy tűnik szükség lesz az alkalmazkodóképességünkre. Nincs túl sok tapasztalatunk az autóval száraz aszfalton, és az új Pirellikkel sem, ezért a teszten elég sok beállítást kipróbáltunk. Összességében az első pillanattól kezdve jól éreztük magunkat az autóban.”

    Toyota WRC
    Elfyn Evans / Scott Martin

    Nagyon boldog vagyok, hogy így indult a szezon, és remélem maradunk ezen az úton. Nincs rajtam nyomás mert vezetem a bajnokságot, mert ez még csak két verseny volt, és hosszú még a bajnokság. Az biztos, hogy jó ebben a pozícióban lenni, de keményen kell dolgoznunk, hogy versenyben maradjunk. Izgatott vagyok a Horvát Rali előtt, mert ez lesz az első igazi aszfaltos versenyem a Yarisszal, eddig csak havas futamunk volt Monzában és Monte-Carloban. Nagyon remélem, hogy száraz időnk lesz, mint amilyen a teszten is volt. A pályák nagyon tetszenek, de ha esni fog, akkor azt hiszem elég saras lesz az aszfalt, ami megnehezíti a versenyt” – foglalta össze Kalle Rovanperä.

    Toyota WRC
    Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen
  • Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Sébastien Ogier utolsó évét teljesíti a Rali Világbajnokságban, és már a jövőjét tervezi. Az idei Monte Carlo Rali győztese Le Mans kapcsán fejezte ki elismerését.

    A 37 éves francia már tavaly harmadik márkájával (Toyota) hódította el a bajnokságot Monzában, de hiába hét címe, nem volt kedve ünnepelni.

    „A globális helyzet miatt nem éreztem helyénvalónak, hogy föl-le ugráljak. Ezért úgy döntöttem, maradok még egy évig. Ezúttal nem fogom meggondolni magam, ez lesz az utolsó teljes évem.”

    „Nem akarom azt mondani, soha nem térek vissza, mert nem akarom magam lekorlátozni. Megtörténhet, hogy részt veszek még egy-két ralin.” – tette hozzá Ogier.

    ogier
    Fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A világbajnok nem rejtette véka alá, a versenypályán is kipróbálná magát, hasonlóan a – többek között – túraautó világbajnokságon induló Sébasien Loeb-höz.

    „Szeretem a versenyzést, szerintem nem titok, érdekel az, amit a Toyota a pályán csinál az Endurance Világbajnokságon. Szívesen maradnék a Toyota kötelékében, akár csak egy teszt erejéig is, és onnan meglátjuk, milyen lehetőségeim vannak.”

    A fő célja nyilvánvalóan a sorozat legfontosabb verseny, Le Mans lenne, hazai pályán. A Toyota új hypercarja nagy valószínűséggel lesz versenyképes az új érában is, így esélye lenne jó eredményre.

    A francia már belekóstolt a pályaversenyzésbe, legutóbb a DTM osztrák fordulóján vett részt vendégpilótaként, 2018-ban. Egy évvel később pedig szponzorációjának köszönhetően a Red Bull F1-es autóját is tesztelhette.

    Ogier pedig – bár része az Extreme E pilótaprogramjának – szabad lesz, így akár tagja lehet a pilótafelállásnak.

    „A hegyekből jövök, imádom őket. De évről-évre látom, egyre kevesebb a hó. Szerintem, ha megvan a lehetőségünk rá, új módszereket kell találnunk.” – utalt az elektromos sorozat üzenetére. – „A megújuló energiák izgalmas lehetőséget jelentenek. Kár, hogy a ralizás egy kicsit le van maradva a többi szakágtól.”

    Eközben az Endurance Világbajnokság hibrid meghajtással üzemel, sőt pár éven belül hidrogén által hajtott kategóriát indítanak a Red Bull segítségével.

  • Ogier részt vesz a spielbergi DTM-fordulóban

    Ogier részt vesz a spielbergi DTM-fordulóban

    Sébastien Ogier ötszörös ralivilágbajnok szabadkártyásként részt vesz a DTM spielbergi fordulójában, jelentette be a Mercedes.

    A DTM-ben három gyártó versenyzik fejenként hat-hat autóval, ám a szabályok lehetővé teszik, hogy egy gyártó egy hetedik, pontszerzésre nem jogosult autót indítson különféle vendégpilóták számára. Az Audi és a BMW Mattias Ekström és Alex Zanardi révén már élt ezzel a lehetőséggel, a buliból pedig a Mercedes sem akart kimaradni, így a szeptemberi Red Bull Ringen tartandó két versenyre bedraftolták (ha szabad ilyen csúnya szavakkal élni) Ogier-t. A megmérettetésre való felkészülésképpen az M-Sport francia ásza kedden és szerdán tesztelte a Mercedes C63-at Vallelungában.

    „Nagyon izgalmas élmény lesz” – nyilatkozta Ogier. „A DTM teljesen új terep számomra, de igyekszem majd minden egyes megtett körrel minél többet megtanulni. A versenyzői karrierem kiszélesítéseként és tapasztalatszerzésként tekintek erre a lehetőségre. Nem vezettem olyan sokszor épített pályákon, csak egyszer-kétszer egy GT-autóval [2014-ben a GT Masterben]. A DTM-es autó nyilván gyorsabb, nem számíthatsz arra, hogy rögtön versenyképes leszel. Nehéz hétvége lesz Spielberg, de azon leszek, hogy minél szorosabban tapadni tudjak a többi versenyzőre.”

    Ogier-tól nem teljesen idegen a DTM, a zandvoorti hétvégén ő volt az egyik „taxisofőr”, 2013-ban pedig kipróbálhatta Ekström Audi RS5-ösét. Ami pályaversenyzői múltját illeti, a francia a fentebb említett GT Mastersen kívül részt vett a Volkswagen Scirocco-kupában és a francia F4-es bajnokságban, valamint 2011-ben megnyerte a Race of Championst.

  • Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Räikkönen tesztelhet a Toyota WRC-vel, ha akar

    Tommi Mäkinen, a Toyota WRC csapatfőnöke semmilyen akadályt nem gördítene Kimi Räikkönen elé, ha a finn a Yaris tesztelésére kapna kedvet.

    Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, nyár környékén a legnagyobb téma a paddockban Räikkönen jövője szokott lenni, az idei szezon azonban minden eddiginél nagyobb valószínűséggel az utolsó a ’jégember’ számára az F1-ben. Räikkönent nemrég hírbe hozták egy esetleges WRC-s visszatéréssel a Toyota színeiben, és habár a finn szerint a sztorit „irgalmatlanul felfújták”, a Toyota nem cáfolta ennyire vehemensen a pletykát.

    „Még nem tesztelt semmit, de miért is ne?” – mondta Mäkinen az Autosportnak. „Ha vezetni akarja az autót, habozás nélkül megengedném neki.”

    Räikkönen kétéves F1-es hiátusa alatt, 2010-ben és 2011-ben versenyzett a WRC-ben, legjobb eredményét, egy ötödik helyet a 2010-es Török Rallyn érte el. A raliszeretet azóta sem múlt el, az új generációs autók pedig minden eddiginél csábítóbb eshetőséget jelenthetnek Räikkönennek. Mäkinennek van tapasztalata a finnel és tudja, hogy „jól vezet, egyáltalán nem őrült”, miután 2009-ben néhány finnországi és olaszországi ralin Räikkönen az ő csapatával szerzett némi releváns tapasztalatot egy Fiat S2000 Abarth volánja mögött.

    „Mielőtt felléptünk volna a WRC-be, először csak arról volt szó, hogy néhány ralin elindulunk a Fiattal” – emlékezett vissza 2009-re Kaj Lindström, Räikkönen volt navigátora. „Egyelőre még nem beszéltünk semmiről. Lehet, hogy ki szeretné magát próbálni egy ralin a Toyotával, és érdekes lenne az autóban látni, de egyelőre nincsenek konkrét tervek. Mindenesetre ezt könnyen elintézhetné, mert Tommi érdekes figurának tartja. Jól ismeri őt, Kimi pedig engem, de nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a sztorival. Bármit is mondanánk, hirtelen mindenki úgy hozná le, hogy Kimi egész évre leszerződött velünk. Az ilyeneket gyakran eltúlozzák.”

    Räikkönen visszatérésének sportszempontból Sébastien Ogier is örülne.

    „Ha szeretne visszajönni, biztos vagyok benne, hogy jól menne neki” – mondta az ötszörös világbajnok, aki 2010-ben a finn csapattársa volt a Citroen Juniornál. „A kérdés csak annyi, hogy valóban akarja-e; mindannyian tudjuk, hogy nem tartozik a legszorgalmasabbak közé. Amikor évekkel ezelőtt idejött, kicsit szenvedett, és ennyi év kihagyás után ezt most sem lenne másképp, különösen úgy, hogy szerintem a szint azóta csak emelkedett. De a Räikkönen név csak jót tehet a sportnak.”

  • Mennyi a fizetése egy WRC pilótának?

    Mennyi a fizetése egy WRC pilótának?

    Mint minden elit sportágban, a szakág uralkodói számos területen sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint riválisaik.

    Biztos az olvasóban is sokszor megfogalmazódott már a kérdés, hogy mennyibe kerül egy World Rally Car pilóta? Ezt a kérdést egy finn weboldal, az iltalehti.fi munkatársai válaszolták meg.

    A megkérdezett források és a rendelkezésre álló adatok alapján összeállítottak egy listát a WRC pilóták hozzávetőleges fizetéséről. Mint ahogy minden kategóriában világszerte, a versenyzők juttatásai itt is nagyban függnek az elért eredményeiktől. Ily módon logikusan ma a legjobban fizetett pilóta a jelenlegi bajnok, Sébastien Ogier.

    A finn média szerint az ötszörös világbajnok évente 8 és 9 millió euró közötti összeget tudhat magáénak, továbbá számos bónuszt kap a versenyek után az elért győzelmekért, második és harmadik helyezésekért, valamint egy extra összeget, ha az év végén a világbajnoki címmel is gazdagodik. Hangsúlyozzák, hogy ez a végső szám feltehetően bruttó jövedelem.

    A szakág nagyszerű eredményeket elért uralkodóját korábbi csapattársa, jelenleg a Toyota-nál versenyző Jari-Matti Latvala követi a fizetési skálán a maga „szerény”, szezononkénti körülbelül 4.5 millió eurós jövedelmével, a harmadik helyen Thierry Neuville áll, akinek a Hyundai-nál közel 3 millió euró üti a markát.

    E három, legtöbbet kereső pilóta alkotja a gazdasági elit kategóriát, utánuk egy közel másfél millió eurós jövedelemre szert tevő nagyobb csoport következik, melyben Andreas Mikkelsen, Dani Sordo, Ott Tänak, Kris Meeke és Hayden Paddon foglalnak helyet.

    Azt is kiemeli, hogy egy olyan fiatal pilóta, mint Kalle Rovanperä, aki nemrég írt alá a Skodánál egy 100.000 eurós gazdasági kompenzációra vonatkozó szerződést, ezen felül további 200.000-et keres a különböző szponzorai révén.

    Az említett jövedelmek – és mindig jó számok jelennek meg az iltalehti.fi-nél – alapján feltételezhető, hogy a világbajnokság pilótái jól fizetettek? Egy dolog biztos, hogy a Formula 1 legjobbjaihoz képest ezek a „fizetések” nevetségesnek tűnhetnek. Bár, sokan azt gondolják, hogy aki kifogja valamelyikőjüket, …

  • WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    A hétvége folyamán jó teljesítményt nyújtó Ott Tänak megszerezte harmadik WRC győzelmét, egyben az elsőt a Toyota Gazoo Racing-nél vasárnap délután az YPF Rallye-n Argentínában. 37,7 másodperc előnnyel nyerte az FIA Rally Világbajnokság ötödik fordulóját.

    A pénteki nap első, 16.65 km hosszú gyorsaságijáról az észt ki tudott jönni, miután megütött egy sziklát, megforgatta a Yaris WRC-jét, és egy 10. idővel mindjárt az abszolút 9. helyen találta magát. A következő 12 szakaszból 10-et megnyert, hogy kényelmes előnyre tegyen szert a dobogó két fennmaradó helyéért küzdő riválisai előtt. Ez volt az első győzelme a tavaly augusztusban, Németországban megszerzett óta, és a Toyota első sikere a tavaly júliusi Finnországban elért óta.

    „Ez egy különleges dolog. Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, ha csapatot vált, de jó látni, milyen gyorsan javulunk”- mondta Tänak, aki az év elején csatlakozott a japán gyártóhoz.

    A második helyezett Neuville sikeresen növelte bajnoki esélyeit. Sébastien Ogier-t 10 pontra megközelítve 90 egységgel áll a végső elsőségért folytatott harcban is a második helyen. Ebben segítségére volt az utolsó, Power Stage szakaszgyőzelemért járó öt bónuszpont is. Csapattársa, Dani Sordo további harmincnyolc másodperccel végzett a harmadik helyen, megőrizve közelmúltbeli jó formáját, mely az elmúlt három versenyen két dobogós helyezést jelent számára.

    Ogier-nek nem volt esélye rá, hogy a Ford Fiesta-val túlszárnyalja rekordját, vagyis az első négy fordulóban három győzelem megszerzése után az ötödiken is nyerjen. A francia azt viszont elhatározta, hogy helyet cserél Andreas Mikkelsen-el az utolsó nap végére és megszerzi tőle a negyedik helyet. A norvég Mikkelsen sokkal kényelmesebben érezte magát az i20 kezelését illetően, végül csak 4.0 másodperc hátránnyal ért célba Ogier mögött abszolútban. Elfyn Evans a másik Fiesta-val hatodik lett, annak ellenére, hogy ritkán találta meg azt a tempót, amely 0.7 másodperc híján a győzelmet jelentette neki 12 hónappal ezelőtt.

    Kris Meeke végzett hetedikként a Citroën C3-mal, aki a szombati utolsó szakaszon kapott defektje miatt (14. időt futott, ezzel 8. helyre esett vissza az összetettben – a szerk.) már csak a tesztelésre összpontosíthatott. Hasonló probléma hátráltatta Esapekka Lappi-t is a záró nap első gyorsaságiján, az El Condor-on. A finn jobb hátsó defektje 19. időt jelentett és 2 pozíció vesztést, a hatodikról nyolcadikra való visszaesést, melyet a végéig nem sikerült ledolgozni.

    Teemu Suninen és a WRC 2 győztes Pontus Tidemand zárta az első 10 helyezett listáját. A svéd Tidemand profitált csapattársa, Kalle Rovanperä 17. gyorsasági szakaszon elszenvedett balesetéből, melyben végül senki sem sérült meg.

    A bajnokság a hatodik fordulójára visszatér Európába. A következő, ismét murvás futam, a Vodafone Rally de Portugal május 17.- 20. között kerül megrendezésre Matosinhos központtal.

    Az első 10. helyezett:

    1 TÄNAK 3:43:28.9
    2 NEUVILLE +37.7
    3 SORDO +1:15.7
    4 OGIER +1:58.6
    5 MIKKELSEN +2:02.6
    6 EVANS +3:06.3
    7 MEEKE +3:25.7
    8 LAPPI +4:32.6
    9 SUNINEN +5:38.6
    10 TIDEMAND +12:15.8

  • Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Az M-Sport Ford franciája több, mint fél perc előnnyel vezet a Korzika Rally első napja után. A Hyundai cantabriai pilótája nem találja a tempót, emiatt jelenleg a hetedik helyen áll. A Rally világbajnokság negyedik fordulójának első szakaszán úgy tűnt, mintha Sébastien Ogier egy, a riválisaitól elkülönült kategóriában versenyezne.

    A francia megismételte a délelőtt alkalmazott stratégiát, vagyis a saját idejéhez képest 9.7 másodperccel jobb időt futva ő volt ismét a leggyorsabb a La Porta – Valle di Rostino közötti 49,03 km-es gyorsasági szakaszon, mely lehetővé tette számára, hogy több, mint fél percre növelje előnyét üldözőivel szemben. Míg a nap utolsó szakaszán kockáztatás nélkül megtartotta vezető helyét egy olyan speciálon, amelyen Esapekka Lappi volt a leggyorsabb, aki első aszfaltos gyorsaságiját nyerte World Rally Car-al, ezzel feliratkozott a pénteki napon gyorsasági szakaszt nyerni tudók listájára.

    Az ötszörös világbajnok mögé Thierry Neuville ért fel a második helyre. A belga a nap folyamán egyre jobb időket ment az első hosszú szakaszon 21.2 másodperc hátránnyal elért ötödik helye után, de még mindig nem elégedett az i20 Coupé WRC-jével. A Hyundai versenyzője 33,6 másodperccel követi Ogier-t az összetettben, míg Kris Meeke a harmadik, 4,4 másodpercen belül Neuville-hez képest.

    A figyelem pont erre a két versenyzőre és Ott Tänak-ra összpontosul, hiszen ők szolgáltatják az izgalmat, mivel a másik két dobogós helyért 10.6 másodpercen belül harcolnak. Utánuk egy másik trió következik, amelyet Lappi, Elfyn Evans és Dani Sordo alkot, mindössze 0,9 másodpercen belül az ötödik, hatodik és hetedik helyen.

    A spanyol Hyundai pilóta még nem tudott kellőképpen alkalmazkodni a francia szakaszok által támasztott követelményekhez, hogy olyan tempót autózzon, mely lehetővé tenné számára a harcot a dobogós helyek valamelyikéért. Az utolsó gyorsasági céljában a helyzet frusztrálta Sordo-t, mivel nagy lelkesedéssel és optimizmussal nézett szembe ezzel a kihívással.

    Szombaton a Tour de Corse második szakasza, a verseny leghosszabb része, kétszer 3 -, 136,9 km-t kitevő gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.