Címke: Sébastien Loeb

  • Loeb ismét belevág a Dakarba!

    Loeb ismét belevág a Dakarba!

    Sébastien Loeb egy Red Bull-támogatású privát Peugeot-val 2019-ben is részt vesz a Dakar-ralin.

    Loeb az elmúlt három évben a Peugeot gyári Dakar-különítményét erősítette, a francia márka azonban az idei ralit követően bejelentette, 2019-től nem indítanak gyári autót a legendás terepversenyen. A többi Peugeot-pilóta – Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Cyril Despres – átvándoroltak az X-raid Minihez, és habár Loeb a Peugeot kivonulását követően nem szándékozott visszatérni Dél-Amerikába, a PH Sportnak mégiscsak sikerült visszacsábítania egy 2017-es Peugeot 3008DKR-rel.

    „Egész karrierem során favoritként tekintettek rám” – kezdte a kilencszeres WRC-bajnok. „Habár nyilvánvalóan motivál a győzelem tudata, a szórakozás is legalább annyira fontos. Ennek fényében fantasztikus kihívásként tekintek rá, hogy Daniel [Elenával] privát csapatként részt vehetünk a 2019-es Dakaron. Mindent beleadok majd; kicsit olyan lesz, mint az idei három WRC-indulásom, ahol korántsem volt bizonyos, hogy sikeres leszek. Persze ezúttal privát csapatként még nehezebb dolgom lesz.”

    Loeb a 2017-es specifikációjú Peugeot -t vezeti majd, ám néhány célzott fejlesztéssel közelebb hozzák majd a tavalyi verzióhoz.

    „A legfrissebb szabályok értelmében nem indulhatok a tavalyi 3008DKR Maxival, szóval marad az az előtti 2,2 méter széles autó, talán néhány kisebb motorfejlesztéssel egybekötve” – folytatta Loeb. „Nyilván lesznek kint sokkal újabb autók is, így nem tudom megmondani, mennyire leszünk versenyképesek. Sokaknak van esélye a győzelemre, és remélhetőleg mi is közéjük tartozunk.”

    Miután a Peugeot hirtelen felindulásból a WRX-projektjét is beszüntette, egyelőre nem tudni, Loeb hol fog jövőre versenyezni. Múlt heti Rally Catalunya-győzelme nyomán elindult a találgatás, hogy esetleg a Citroennel részszezont fut a WRC-ben, azóta pedig elvileg az M-Sport Ford is bejelentkezett a franciáért.

  • Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Ma Qing Hua a belga Benjamin Lessennest fogja helyettesíteni a WTCR kínai fordulóin, tehát Ningboban és Wuhanban. A 30 éves kínai utoljára Makaóban indult még a WTCC-ben a Loeb Racing C-Elyséejével, de TCR-es tapasztalata is van, akkor Sanghajban egy Volkswagen Golf GTI TCR-t hajthatott a Teamwork Motorsportnál.

    Ma így nyilatkozott:

    „Igazán örülök annak, hogy versenyezhetek hazámban az új szabályok építette autóval. Nagyon jó dolog ebben a szériában lenni, még úgy is, hogy nem ismerem az autót, és még egyetlen kört sem tettem meg vele bármilyen pályán. Tehát a szezon közepén ülök be, és mindenki más jóval tapasztaltabb lesz, mint én. Kemény lesz csak két edzést követően menni az időmérőn, de szeretek versenyezni olyan versenyzők ellen, mint Rob Huff, Gabriele Tarquini és Yvan Muller, várom már ezt a kihívást. Köszönöm mindenkinek ezt a lehetőséget, nagyra értékelem. Lépésről-lépésre megpróbálom a legjobbat nyújtani, és befejezni a versenyeket. A lehető legtöbb időt akarom eltölteni a pályákon.”

    Olivia Boutsen, a csapat vezetője ennyit tett hozzá:

    „Változatos a WTCR első szezonja nekünk, de votl három top öt helyezésünk, ami azt mutatja, hogy a legtöbb pályán tudunk harcolni a jó eredményekért, amelyek közül sok új volt nekünk. Ningbo és Wuhan két új pálya a csapatunknak, de izgatottan várjuk azt, hogy Ma Qing Hua tapasztalatával az oldalunkon előre tekinthessünk, így örömmel üdvözöljük őt nálunk.”

    Lessennes, a regnáló TCR Benelux bajnok az első hat versenyhelyszínen helyettesíthette Tiago Monteirót. A portugál célja még mindig az, hogy visszatérjen a versenyzéshez, miután többször is tesztelhetett az autóval, de a fentiek fényében legelőbb Japánban csatlakozhat a WTCR mezőnyéhez.

  • Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Filippi vezette jó ideig az edzést, aztán egy órával a vége előtt Oriola lett a leggyorsabb a Cupra TCR-rel, amely az új almárka alapszínében, a szürkében pompázik. Harmadik az újonc Nathanael Berthon lett a Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS-sel, még egy másodpercnyire Oriola idejétől. A negyedik leggyorsabb Mehdi Bennani lett, a Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR-rel.

    Jól mutatkozott be a két új Peugeot 308 TCR is, Aurélien Comte és Mat’o Homola sorrendben, majd jöttek a BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR autói, ahol Gabriele Tarquini volt Michelisz Norbert előtt.

    A legenda, Fabrizio Giovanardi’s a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR-jével és Frédéric Vervisch’s Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS val még befértek a top tízbe, de már 1.5 másodper volt a lemaradásuk.
    24 autó vett részt a délelőtti edzésen, de nem mindenkin volt transzponder, a Münnichnek szóltak is két órányi autózás után, hogy esetleg kapcsolják is már be.

    Az Yvan Muller Racingből a csapattulajdonos volt a leggyorsabb, és lett 11. unokaöccse, Ehrlacher a leggyorsabb Hondás lett, 1.6 másodpercre Oriola idejétől a 12. helyen végzett.

    Délután folytatódik a körözés.

  • Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 autó lesz az első rajtrácson.

    A mezőny nagy részét bejelentették, és az utolsó helyek is elkeltek, hiszen James Thompsont nevezte meg a Münnich Motorsport a Hondájába, illetve Szabó Zsolt is csatlakozhat Nagy Norbihoz, a Zengő Motorsportnál.

    Ma megkezdődik az első kollektív teszt is a pályán.

    Íme, a teljes lista:

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat Autó
    5 Michelisz Norbert magyar BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    7 Aurélien Comte francia DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    8 Nagy Norbert magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    9 Tom Coronel holland Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    10 Gianni Morbidelli olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
    11 Thed Björk svéd Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    12 Rob Huff brit Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    15 James Thompson brit Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    18 Tiago Monteiro portugál Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    20 Denis Dupont belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    21 Aurélien Panis francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    22 Frédéric Vervisch belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    23 Nathanael Berthon francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    25 Mehdi Bennani marokkói Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    27 John Filippi francia Campos Racing Cupra TCR
    30 Gabriele Tarquini olasz BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    48 Yvan Muller francia Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    52 Gordon Shedden brit WRT Audi RS 3 LMS
    63 Benjamin Lessennes belga Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    66 Szabó Zsolt magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    68 Yann Ehrlacher francia Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    69 Jean-Karl Vernay francia WRT Audi RS 3 LMS
    70 Mat’o Homola szlovák DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    74 Pepe Oriola spanyol Campos Racing Cupra TCR
    86 Esteban Guerrieri argentín Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    88 Fabrizio Giovanardi olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
  • A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën csapatvezetője, Pierre Budar azt állítja, hogy nyitott a Sebastien Loeb-el való bővebb együttműködésre, és a WRC szereplését az eddig tervezett három eseményen túlra is kiterjeszteni.

    Loeb vezette is a múlt hétvégén a Mexikó Rallyet, mielőtt szombat délután a második szekcióban egy bal első defekt miatt lecsúszott az ötödik helyre, ahol végül befejezte a futamot.

    Budar és Loeb csapattársa, Kris Meeke egybehangzóan azt mondták, hogy gyakrabban szeretnék látni Loeb-öt a C3-ban. „Három versenyben állapodtunk meg, egyelőre azzal foglalkozunk,” – mondta Budar a Motorsport.com-nak.

    „Az idén teljesítjük a kitűzött célt, majd Korzika és Spanyolország után [Loeb következő két versenye] lesz alkalmunk újra beszélni róla, hogy megnézzük, mik a lehetőségek. „De én nem ismerek olyan csapatvezetőt ebben a szervízparkban, aki ne akarná ezt a fickót a csapatában látni teljes munkaidőben – ugyanez a helyzet nálunk is.”

    Budar-t lenyűgözte Loeb sebessége, akinek öt év óta ez volt az első murvás versenye. „Mexikó rendkívüli bizonyítéka a teljesítményének” – tette hozzá. „Láttuk, hogy még mindig nagyon gyors, és megmutatta, hogy milyen jól tudja kezelni az új autót. Amikor a második napon, a harc közepén átvette a vezetést, mikor mindenki nagyon keményen nyomja, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ennyire gyors lesz. Tudtuk, hogy jó dolgokat tud csinálni, de azt hittem, több időbe telik.”

    Meeke elmondta, reméli, hogy Citroën meggyőzheti Loeb-öt, hogy vegyen részt több eseményen, miután pozitívan hatott a csapatszellemre.
    „Ez elég hihetetlen volt, hogy őszinte legyek” – mondta Meeke. „Mindannyian meríteni tudtunk az energiából, amit a jelenléte adott. Különösen én, annyira pozitív volt.”

    „Mindig azt mondtam, hogy vissza kellene hívni a csapathoz, és ez az esemény csak megerősít benne. Ha lenne esélyem rá, hogy egy teljes szezont végigcsináljak vele, akkor tudnám csak igazán, hogy mennyit tanulhatok.”

    „El tudná képzelni, hogy milyen erővel rendelkeznénk, ha mindez az idei évben megvalósulna, és Craig [Breen] futna a harmadik autóval? Kétségtelen, hogy jobb helyezést tudnánk elérni a gyártók világbajnokságán is, akkor miért ne lépnénk meg ezt a következő évben? Nagyon, nagyon erős csapat lehetnénk, ha meg tudnánk győzni, hogy jöjjön vissza, és egy kicsit több versenyen induljon.”

  • Ogier győzött, Sordo lett a második

    Ogier győzött, Sordo lett a második

    A francia megszerezte idei második győzelmét, őt a spanyol Hyundai pilóta követi.

    Egy nagyon izgalmas verseny után, amelyen Dani Sordo és Sébastien Loeb is állt az élen az első és második napon, szombat délután egy másik Sébastien, Ogier vette át a vezetést, melyet a rally végéig meg is tartott.

    Az M-Sport jelenlegi világbajnoka nyerte a „Sébastian-ek” közötti párbajt, és szuper intelligens versenyzés után megszerezte a szezonban második győzelmét, kihasználva versenytársai hibáit és problémáit a León közelében zajló futamon.

    A francia pilóta mögött, aki ma elkötelezte magát, hogy megtartsa első helyét, Dani Sordo futott be másodikként. A spanyol versenyző kihasználta Kris Meeke hibáját, aki a vasárnapi első gyorsasági szakaszon megforgott a Citroen C3 WRC-vel, ezzel több, mint 40 másodpercet veszített, és ezüst tálcán nyújtotta át a második helyet a Cantabria-i párosnak.

    Dani Sordo és Carlos del Barrio együttműködésének első dobogós helyezése, akik messze a legjobban teljesítettek a Hyundai csapat versenyzői közül az azték szakaszokon, és ezen jó eredmény birtokában optimizmussal tekintenek a következő, Korzika szigetén tartandó eseményre.

    A dobogó harmadik fokára Kris Meeke állhatott fel, annak ellenére, hogy hibázott az SS20-on. A brit, aki hullámzó teljesítményt nyújtott a hétvégén, harmadik helyen végzett a C3 WRC-vel a másik Hyundai pilóta, Andreas Mikkelsen előtt. Sébastien Loeb, aki tegnap vezette az eseményt, ötödik helyen végzett, majd őt Thierry Neuville követi, aki legszívesebben elfelejtené ezt a versenyt.

    Az első 10 helyezett:

    1 S. OGIER 3:53:58.0
    2 D. SORDO +1:13.6
    3 K. MEEKE +1:29.2
    4 A. MIKKELSEN +1:48.4
    5 S. LOEB +2:34.6
    6 T. NEUVILLE +9:13.0
    7 P. TIDEMAND +10:34.7
    8 J. M.LATVALA +15:47.1
    9 G. GREENSMITH +17:19.3
    10 P. HELLER +24:28.1

  • Dani Sordo tartja vezető helyét Loeb támadásai ellenére

    Dani Sordo tartja vezető helyét Loeb támadásai ellenére

    A Hyundai spanyol pilótája továbbra is tartja a pénteki nap második gyorsaságija után megszerzett vezető helyét a kilencszeres világbajnok Loeb előtt.

    „Déja vu.” hasonlattal is illethetnénk a kialakult helyzetet. Dani Sordo és Sébastien Loeb volt a verseny első napjának két főszereplője a WRC harmadik fordulójában, a Mexikói Rally-n. Ez tökéletesen emlékeztetett a 10 évvel ezelőtti „csatáikra”, amikor is csapattársak voltak, de a későbbiekben nem lett folytatása a dolognak.

    A két páros egyértelművé tette, hogy az életkor csak egy szám. A Hyundai spanyolja szenzációs teljesítményt nyújtott, és navigátorával, Carlos del Barrio-val vezető pozíció birtokában mehettek aludni, mindössze 7,2 másodperc előnnyel a francia világbajnokhoz képest.

    A délutáni szekció kedvezőbben alakult Loeb számára, aki újra gyorsasági szakaszt tudott nyerni (egymás után kettőt is – a szerk.) három évvel, egy hónappal és tizenhárom nappal az utolsó világbajnoki futama után. Mindez a 44 éves Haguenau-i versenyző mérhetetlen tehetségét mutatta.

    A nap két főszereplője után Ott Tänak következik. Az észt szenzációs versenyt fut, ami megmentheti a Toyota becsületét, mivel csapattársai nem tudnak versenyben lenni a Yaris WRC motor túlhevülésének különböző problémái miatt. Mindent összevetve, Tänak a harmadik a küzdelemben, és szombaton a rally második szakaszát az élen állótól mindössze 11 másodperc lemaradással kezdheti meg.

    Kris Meeke elvesztette lendületét. A brit napja hullámzó volt, hol felfelé lépegetett, majd pedig lefelé haladt, csak többé-kevésbé sikerültek a dolgai, és emiatt nagyon frusztrált. Néhány bosszantó hiba, mint például a 8-as gyorsaságin való megforgás Sébastien Ogier elé, a negyedik helyre utasította. A jelenlegi világbajnok jó ütemben haladt egész nap és másnap jobb pozícióból indulva maximálisan ki fog használni minden lehetőséget a támadásra, ezzel a dobogóra kerülést megcélozva.

    A fiatal „repülő finnek”, Esapekka Lappi és Teemu Suninen kénytelenek voltak kihagyni az esti három szakaszt. Mindketten kiállni kényszerültek az El Chocolate 2 elnevezésű, 7-es gyorsaságin, 1,5 km különbséggel. Suninenék szalagkorlátnak ütköztek, és sajnos a másik autó is megsérült. Elfyn Evans versenye sem folytatódik tovább, aki a délelőtti 4-es gyorson nagy sebességnél történt ütközés következtében még a levegőben is volt, az autó felfüggesztése és még több pontja megsérült. Navigátorát is elég erős ütés érte, emiatt kórházba kellett szállítani kontroll vizsgálatra.

    Szombaton a verseny második, egyben utolsó előtti szakaszán minden eldőlhet. A csapatoknak két kört, ebben kilenc, összesen 140 km-t magába foglaló speciális szakaszt kell teljesíteniük.

    Az összetett első 8 helyezettje:

    1. D. SORDO
    2. S. LOEB +7.2
    3. O. TÄNAK +11.0
    4. K. MEEKE +25.0
    5. S. OGIER +30.2
    6. A. MIKKELSEN +31.7
    7. T. NEUVILLE +2:01.9
    8. P. TIDEMAND +5:05.6

  • John Filippi lesz a Campos Cupra TCR egyik versenyzője

    John Filippi lesz a Campos Cupra TCR egyik versenyzője

    A 23 éves korzikai John Filippi már az ötödik évét tölti majd a túraautózás legmagasabb kategóriájában, és visszatér a Campos Racinghez, miután egy évet volt a Sébastien Loeb Racingnél. Ő az első versenyző is, akit bejelentett a SEAT, jobban mondva már Cupra, és ő az, aki már biztosan indul a márkával a 2018-as WTCR bajnokságban.

    Filippi legjobb eredménye két negyedik hely volt tavaly a Citroen C-Elysée WTCC-vel, idén pedig a legújabb Cupra TCR-t hajthatja majd, amit a Campos Racing készít majd fel, akikkel már versenyzett a WTCC-ben 2014-16 között. Így nyilatkozott a pilóta:
    „Igazán boldog vagyok, hogy aláírhattam a Campos Racinghez. Már 2017 év végén megkerestek, és ők igazán tudják, hogy miképp kell egy biztos és ígéretes projektbe kezdeni. Várom már, hogy megtehessek pár kört az autóval. Az, hogy 2018-ban ebben a bajnokságban indulok, egyike lesz a legnagyobb kihívásoknak a karrieremben, és egy logikus lépés is.”

  • Loeb Almería-ban készül fel a Mexico Rallye-ra

    Loeb Almería-ban készül fel a Mexico Rallye-ra

    A kilencszeres rallye világbajnok 2 napot tesztel a következő WRC megjelenése, a Mexikó rally előtt.

    Sebastien Loeb visszatér a ringbe. Az idei WRC naptárának három futama közül az elsőre – a március 8-11. között Mexikóban megrendezésre kerülő murvás futamra – való felkészülés helyéül a spanyolországi Andalúziában található Almería városára esett a választás.

    Nem véletlen, hogy a francia Almeria-ban van az autó beállítása miatt. A mexikói futamra való hangolódásra megfelelő hely, néhány olyan szakasz és körülmény található ott, amelyek viszonylag hasonlóak a versenyen várhatóakhoz. A pilóta „csillag” már elfoglalta helyét új szerepében, hiszen pénteken és szombaton (febr. 24. – 25. – a szerk.) egész nap lehetősége adódik kipróbálni a Citroën beállításait.

    Emlékezzünk vissza, hogy Loeb már tavaly augusztusban kipróbálta a C3 WRC-t francia aszfaltos szakaszokon, szeptemberben pedig spanyol murván. E tesztek után úgy döntött, hogy 2018-as szezonban három alkalommal áll rajthoz rallye világbajnoki futamon, mégpedig Mexikóban, Korzikán és Katalónia területén.

    A francia pilóta elégedett az új autókkal, mondván, hogy „nagyszerű magatartást tanúsítanak a pályákon.” A bajnok bajnoka motiváltnak érzi magát, hogy visszatérjen a WRC versenyébe.

  • Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Már egy országosan ismert weboldal, és egy szak blog is publikált egy 2018-as WTCR rajtlistát, ám azokban még túl sok kérdőjel volt. Mi is szereztünk egyet, és a jelenlegi állapotok szerint kijelenthetjük, hogy talán eddig ez a legteljesebb, amit a magyar motorsport szerető közönségnek közreadhatunk. Nézzünk is bele!

    Az, hogy Thed Björk friss WTCC-s bajnokként marad a műsor része, annyira nem meglepő. Annyira talán az sem, hogy Yvan Müller csapatában indul. Az már inkább, hogy a csapat Hyundai autókkal indul. Oké, hogy még nincs kész a Volov TCR autója, de ezek szerint Michelisz Norbi is úgy néz ki jó lóra tesz, ha a WTCC egyik legtapasztaltabb embere, és 2017 bajnoka is ezzel a konstrukcióval vág neki az évnek.

    Tom Coronel a Boutsen Racingnél szintén talán már nem is akkora meglepetés, hiszen a TCR Beneluxban tavaly is indult velük már. Rob Huff tavaly már kipróbálta a Volkswagen Golf TCR-t, ez annyira bejött neki, hogy egyike azon két pilótából, akik maradnak a márkánál.

    A legeslegnagyobb meglepetés mindenképp Pastor Maldonado indulása lehet a Campos SEAT-jával. Ugyan Tarquini és Monteiro is az F1 után került komolyabb kapcsolatba a túraautózás világával, de a venezuelai esetén meglepő az, hogy itt tér vissza, és nem mondjuk a WEC-ben, Formula E-ben, vagy a DTM-ben. Magyar felmenőkkel bíró feleségének nyilván öröm lesz visszatérnie a Hungaroringre, ura pedig újra kiélheti végre azon vágyait, amiről a Forma-1-ben mémek garmadájával elhíresült, miszerint szeret ütközni a kollégákkal…

    A tavalyi év nagy vesztese, Tiago Monteiro is visszatérhet, miután a legutóbbi képek alapján is úgy tűnik már, hogy helyreáll a látása.

    Zengő Zoltán is újabb bravúrra készül: két SEAT-tal állna fel a rajtrácsra, az ismert duója, Ficza FerencNagy Dániel összeállításban. Kicsit szomorúak vagyunk Nagy Norbert hiánya miatt, feltehetően ő majd a TCR Europe-ban bizonyíthat, … ahogy a listáról leginkább hiányzó M1RA csapat is. Sajnos, ez a 10 milliós ország nem bír el ennyi tehetséget. Hiába lett TCR International Series bajnok Michelisz Norbert csapata, ezek szerint valós volt az, amit állítottak, hogy még bajnokcsapatként sem tudnak annyi támogatást összeszedni a mai Magyarországon, hogy el tudjanak indulni egy FIA által felügyelt nemzetközi világkupában. Ugyanez igaz egyébként Kiss Norbira is: kétszeres Európa-bajnokként az lett számára a járható út, hogy egy német privát csapathoz szerződött el a kamion Európa-bajnokságba.

    Ehhez képest, ha megnézzük, nem csak Borkovic indul, hanem északi szomszédunk helyi hőse, Mat’o Homola is „lazán” újra márkát vált, és ezúttal már egy Peugeot volánja mögül várja a szezon kezdetét.

    Ha eddig nem szerettük volna eléggé a gazdag hóbortos kalandor német, René Münnich csapatát, biztos vagyok benne, hogy 2018-ban fogjuk. Ők is Hondára váltottak, és a csapatfőnök úr mellett Esteban Guerrieri, és a egy nagyon is tapasztalt TCR-es Hondás, Tassi Attila ül majd. Itt jegyezném meg, hogy Attika fő magyar támogatójának a színkombinációja kifejezetten illik a csapat alapszíneihez.

    Végül, de nem utolsósorban, mindenki nyugodjon meg, a túraautózás James Huntja, Stefano Comini sem marad ülés nélkül, csak ilyenkor előadja a kötelező téli misztifikációt.

    Egy szó mint száz: kifejezetten érdekes szezon elé nézünk, mi már nagyon várjuk a rajtot… Íme a lista – rajtszám, név, csapat, autó!

    1. Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai
    3. Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai
    4. Denis Dupont Comtoyou Racing Audi
    5. Michelisz Norbert BRC Racing Team Hyundai
    9. Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda
    12. Robert Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    13. Pastor Maldonado Campos Racing SEAT
    16. Davit Kajaia GE-Force Alfa Romeo
    18. Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda
    25. Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen
    27. John Filippi Campos Racing SEAT
    28. Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi
    52. Gordon Shedden Team WRT Lukoil Audi
    55. Ficza Ferenc Zengő Motorsport SEAT
    62. Dusan Borkovic GE-Force Alfa Romeo
    68. Yvan Müller Yvan Muller Racing Hyundai
    70. Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot
    74. Pepe Oriola Campos Racing SEAT
    77. René Münnich Münnich Motorsport Honda
    86. Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda
    99. Nagy Dániel Zengő Motorsport SEAT
    ?. Jean-Karl Vernay Team WRT Lukoil Audi
    ?. Tassi Attila Münnich Motorsport Honda
    ?. Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot
    ?. Yann Ehrlacher Yvan Muller Racing Hyundai
    ?. Stefano Comini Comtoyou Racing Audi