Címke: Sébastien Buemi

  • Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban.

    Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott a pályáról, ami miatt további pozíciókat veszített. A mezőny további szakaszaiban mindenki pozícióért harcolt, azonban mindenki figyelt a másikra, ami miatt egy koccanás sem történt.

    Nyck de Vries a második helyen haladva lendületet vesztett és folyamatosan veszítette a pozíciókat. Ezt Nico Müller is ki akarta használni, azonban a GEOX Dragon pilótája túl nagy lendülettel érkezett meg az első kanyarba, és a falban landolt. A DTM-ben is versenyző Müller autója rendkívül rossz helyen állt meg, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A dráma pedig rögtön a biztonsági autós fázis után vette kezdetét: először Lotterer ütközött de Vries-zel, miközben a holland versenyző felvette az első attack mode-ját a háromból. A Porsche német versenyzőjének megsérült az első szárnya, ami hozzáért a bal első kerekéhez, ezzel óriási füstöt generálva. Lotterer ezzel ki is szállt a játékból, ráadásul a súrlódás miatt még az autója még kisebb lángcsóvákat is szórt!

    Ezt követően a Techeetah duója, Antonio Félix da Costa és Jean-Éric Vergne is megkezdte a felzárkózást a nyolcadik és kilencedik helyekről. A portugál az attack mode és a Fan Boost segítségével próbálta megelőzni az előtte haladó de Vriest.

    A Mercedes holland pilótája rendkívül agresszíven védekezett és el is elhasználta a szurkolók által megszavazott boostot. Azonban szinte az egyenes végén használta el, ami miatt nem tudta lefékezni az autóját, és nem csak a saját, hanem az ötödik helyen haladó Robin Frinjsét is, akibe szabályosan belehajtott az egyes kanyarban. A két holland találkozója rossz véget ért, ugyanis az Envision Virgin Racing pilótája visszaesett a középmezőnybe, de Vriesnek pedig félre kellett állnia.

    A sok baleset nagyon jól jött a bajnokság élmenőinek – ideértve Stoffel Vandoornet, Alexander Simset és Lucas di Grassit – akik szinte a mezőny végéről vágtak neki a versenynek. Az előbb felsorolt trió a hatodik hetedik és nyolcadik helyen haladtak és szinte folyamatosan oda-vissza előzték egymást.

    Mindeközben az élen da Costa tovább szedte áldozatait: először a Nissan e.dams svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit érte utol, majd előzte meg, és ezt követően a versenymérnöke arra biztatta, hogy ugyanezzel a lendülettel a második helyen haladó Sam Birdet is utolérheti. Utol is érte a britet, aki kétségbeesésében felvette az utolsó attack mode-ját, mi miatt lesodródott az ívről és szinte egymás mellett érkeztek meg a Peraltada kanyarba.

    Az Envision Virgin Racing brit versenyzője ezt a támadást még vissza tudta verni, azonban túl nagy volt rajta a nyomás, és a következő körben falnak csapat az autóját. A lila Virgin még tovább tudott menni, azonban a stadion rész előtt még egyszer falba állítódott, és onnan már nem volt tovább, Bird is kiesett.

    Akik azt hitték, hogy még nem történt elég dráma a verseny során, azok hatalmasat tévedtek. Az egyéni bajnokság első és második helyezettje a pályán haladtak egymás mögött és az ötödik helyért harcoltak. Azonban Vandorne annyira túlbuzgóan védekezett Sims-szel szemben, hogy összetörte az autóját, pont ugyanott, mint Bird. A belga pilóta egy első szárnnyal lett rövidebb, és le is lassult, ami miatt mindenki megelőzte őt.

    A versenyt végül Evans nyerte meg senkitől sem zavartatva, ugyanis a második helyen érkező da Costa négy másodperccel mögötte ért célba. A dobogó harmadik fokára pedig Buemi állhatott fel, akinek ez volt az idei első pontszerzése.

    Vergne árnyékként követte csapattársát, azonban Buemin már nem tudta átrágni magát, így be kellett érnie a negyedik hellyel. Sims nagyot ment a BMW-vel: a tizennyolcadik helyről egészen az ötödik helyig zárkózott fel.

    További pontszerzők: Lucas di Grassi, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein. és az utolsó helyről induló Jerome D’Ambrosio.

    A két kimaradó kieső, Felipe Massa és Daniel Abt két különböző ok miatt kényszerültek idő előtt kiszállni az autójukból. Massa a biztonsági autós újraindítást követően találkozott a fallal az első kanyarban, amíg Abt – aki már az első szabadedzésen is hatalmasat bukott – megpörgött az egyes kanyarban, és pár kör múlva a boxba hajtott, és közben az autó vezethetőségére panaszkodott.

  • Alonso lett az első, akit kétszer is beválasztottak Hírességek Csarnokába

    Alonso lett az első, akit kétszer is beválasztottak Hírességek Csarnokába

    A héten Párizsban lezajlott az FIA Motorsport Hírességek Csarnokának ünnepélye a hosszútávú autóversenyzők szakágában.

    Eddig 28 pilóta hódította el az endurance világbajnoki címet, és ez az előkelő társaság gyűlt össze Párizsban. Olyan legendák voltak jelen, mint Jacky Ickx, Derek Bell, vagy az első bajnok, Bob Garretson.

    Egy hiányzó volt, Teo Fabi, aki személyes okok miatt maradt távol. Ezenkívül az 1984-es bajnok, Stefan Bellof sem tudott megjelenni, őt bátyja, Georg képviselte.

    Az idei világbajnokokat is meghívták értelemszerűen. Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima és Fernando Alonso közül utóbbit egyébként már a második alkalommal választották be a Hírességek Csarnokába, korábban a Forma-1-es világbajnoki címeiért tüntették ki.

    Az illutsztris névsor:

    • Bob Garretson (1981)
    • Jacky Ickx (1982, 1983)
    • Stefan Bellof (1984)
    • Derek Bell (1985, 1986)
    • Hans-Joachim Stuck (1985)
    • Raul Boesel (1987)
    • Martin Brundle (1988)
    • Jean-Louis Schlesser (1989, 1990)
    • Mauro Baldi (1990)
    • Teo Fabi (1991)
    • Yannick Dalmas (1992)
    • Derek Warwick (1992)
    • André Lotterer (2012)
    • Marcel Fässler (2012)
    • Benôit Tréluyer (2012)
    • Allan McNish (2013)
    • Loïc Duval (2013)
    • Tom Kristensen (2013)
    • Anthony Davidson (2014)
    • Sébastien Buemi (2014, 2018-19)
    • Brendon Hartley (2015, 2017)
    • Mark Webber (2015)
    • Timo Bernhard (2015, 2017)
    • Marc Lieb (2016)
    • Neel Jani (2016)
    • Roman Dumas (2016)
    • Earl Bamber (2017)
    • Kazuki Nakajima (2018-19)
    • Fernando Alonso (2018-19)
  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • A japán kultúra ihlette a Nissan vadonatúj festését

    A japán kultúra ihlette a Nissan vadonatúj festését

    A Nissan e.dams is felfedte a festést, amit majd az idei szezonban fognak használni a Formula E-ben.

    A francia-japán istálló egy piros, fehér, fekete színkombinációt fog használni az IM02 Formula E autóján. A festést a japán kultúra egyik legfőbb eleme, a kimonó ihlette, ami a hosszú életet és a szerencsét szimbolizálja. „Közvetlenül a második szezonunk kezdete előtt állt elő a dizájn csapatunk egy olyan festéssel, ami a japán kultúra öröksége előtt tiszteleg,” – nyilatkozta Alfonso Albaisa, a Nissan tervezésért felelős alelnöke.

    „A Nissan új autóján ezért is döntöttünk a piros, a fehér és a fekete színek mellett, ugyanis ezek a színek szimbolizálják a kimonó kultúrát. Ráadásul ezek a színek egy eléggé jó benyomást keltenek az emberekben.”

    A Nissannak a tavalyi volt az első éve az elektromos szériában, miután a Renault a Forma-1-es projekt miatt a negyedik szezon végén kiszállt a sorozatból. A japánok egy egyedi, iker motoros megoldást alkalmaztak, aminek segítségével a negyedik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban.

    Igen ám, azonban ezt a megoldást az ötödik szezon végén betiltották a stewardok, ami miatt a Nissan mérnökeinek egy teljesen új akkumulátort kellett építeniük. Ez nem okozott problémát a japánoknak, ugyanis részt tudtak venni az elektromos széria kollektív tesztjének összes napján, amit Valenciában a Circuit Ricardo Tormon rendeztek meg.

    A csapat pilótái, Sebastien Buemi és Oliver Rowland összesen 298 kört teljesítettek a héten, ami soknak számít a többi csapathoz képest mérve. Emellett a francia-japán istálló versenyzői a hatodik és a kilencedik leggyorsabb időt tudták autózni a teszten.

    „A második szezon néha még az elsőnél is nehezebb,” – véli Michael Carcamo, a Nissan motorsport igazgatója. „Az egy motoros megoldás miatt bőven volt dolgunk a szünetben. Minden adatot fel fogunk használni, amit az ötödik szezonban gyűjtöttünk, még nagyobb hangsúlyt fektetve a hatékonyabb energiabeosztásra.”

    A Formula E hatodik szezonja november 22-én egy dupla fordulóval veszi majd kezdetét Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

  • Buemi nyert, Vergne nullázott, így elmaradt a bajnokavatás New Yorkban

    Buemi nyert, Vergne nullázott, így elmaradt a bajnokavatás New Yorkban

    Sebastien Buemi megtörte a Nissan több, mint két évig tartó nyeretlenségi sorozatát New Yorkban. A svájci pilóta rajt-cél győzelmet aratott az amerikai nagyváros utcáin megrendezett versenyen, megszerezve ezzel idei első győzelmét.

    Bueminek még mindig van esélye a bajnoki címre, miután Jean-Eric Vergne egy pocsék délutánt zárt. A francia pilóta többször is balesetbe keveredett a középmezőnyben autózva, ami miatt esélye sem volt a pontszerzésre.

    A Nissan svájci pilótája meg tudta őrizni az első helyét a rajtot követően. Azonban a középmezőnyben már ekkor baleset történt: Sam Bird ütközött José Maria Lopezzel a hetes kanyarban, aminek következtében a Dragon argentinja a menetiránnyal szemben találta magát.

    Vergne csapattársa, André Lotterer próbált vigyázni, azonban a hetes kanyarban történt incidensnél nekiment a saját csapattársának, aki defektet kapott. A regnáló bajnoknak ki kellett állnia a boxba, ami miatt visszaesett mezőny végére.

    Az élen Bueminek figyelnie kellett, ugyanis Alex Lynn komoly nyomás alá helyezte őt. Az élen haladó kettőst a BMW versenyzője, Alexander Sims követte. 20 perccel a verseny vége előtt azonban Lynn autója hirtelen lelassult, majd megállt. A brit nagyon rossz helyre parkolta le a Jaguárját, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az zöld zászló után Buemi, Sims, Daniel Abt volt a sorrend. Azonban Mitch Evans a másik Jaguárral már az újraindítás utáni első körben megelőzte Abtot, majd egy késői bevetődéssel Simset is maga mögé utasította. Buemit ezek után nem lehetett elkapni és végül meg is nyerte a versenyt. A svájci pilóta mellett Evans és Sims csapattársa, Antonio Felix da Costa ünnepelhetett a pódiumon.

    A dráma azonban nem az élen történt, hanem a középmezőnyben. A verseny utolsó körében Vergne próbálta megelőzni Felipe Massát, azonban a brazil rosszul mérte fel a helyzetet és a falban kötött ki, megrongálva ezzel a bajnoki éllovas első szárnyát. Emiatt nem sikerült Vergne-nek már az első versenyen bebiztosítania második bajnoki címét.

    Vergne a történtek ellenére kényelmes pozícióban várhatja a szezon utolsó versenyét. A francia pilóta 22 ponttal előzi meg a bajnoki tabella második helyén álló Lucas di Grassit. Evansnek és Bueminek még szintén van esélye, bár inkább csak matematikai, ugyanis az új-zélandi 25, a svájci pedig 26 egységgel van lemaradva a DS Techeetah francia versenyzőjétől.

  • Vergne hihetetlen csatában győzte le Evanst Bernben

    Vergne hihetetlen csatában győzte le Evanst Bernben

    A DS Techeetah francia versenyzője, Jean-Eric Vergne nyerte a Bern ePrix-t, ahol az utolsó körökben a megérkező eső szolgáltatta a műsort. A francia pilóta parázs csatát vívott a mögötte autózó Mitch Evansszel a győzelemért. A regnáló bajnok ezzel a győzelmével egy lépéssel közelebb került a címvédéshez.

    A verseny egy hatalmas balesettel indult, aminek következtében félbe kellett szakítani a versenyt. A Dragon németje, Maximillian Günther beleterelte a falba Pascal Wehrleint, ami miatt feltorlódott a mezőny. Robin Frijnst emiatt torpedózták meg hátulról, ami miatt az Envision Virgin Racing hollandja kiszállt a meccsből.

    Több, mint negyven percig állt a mezőny a boxutcában. A rajt utáni kavarodás miatt a versenyzőknek vissza kellett állnia az eredeti rajthelyükre. Ezek után a mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt újra.

    Evans nem sokkal az újraindítás után elhasználta az első Attack Modeját, ami segítségével elkezdte támadni az élen autózó Vergne-t. Egy körrel később azonban a francia pilóta is aktiválta azt és sikerült kivédekeznie új-zélandi riválisának támadásait. Evansnek ezek után a tükrét kellett figyelnie, ugyanis a mögötte érkező Sebastien Buemi sokkal gyorsabb volt nála az Attck Mode miatt.

    Eközben Vergne csapattársa, Andre Lotterer is megkezdte a felzárkózást és számos előzést bemutatva kötött ki az ötödik helyen. A verseny vége felé pedig még Sam Bird hibájából is sikerült profitálnia a németnek, megszerezve ezzel a negyedik helyet.

    Már csak két perc volt hátra a versenyből, amikor elkezdett szakadni az eső. Az első négy pilóta nagyon közel ért egymáshoz. Evans nézelődött Vergne mögött, de a franciára nem volt ellenszer a mai nap folyamán és végül megnyerte a versenyt.

    Vergnenek ez volt a harmadik győzelme idén és mivel Lucas di Grassi csak a tizedik helyre tudott felzárkózni, ezért ez azt jelenti, hogy a bajnoki címvédő 32 pontos előnnyel várhatja a szezon utolsó két versenyét New Yorban.

    Di Grassi mellett a BMW portugálja, Antonio Felix da Costa is  előrébb tudott kerülni egészen a tizenkettedik helyre úgy, hogy a portugál pilóta csak a huszadik helyről vághatott neki a versenynek.

    A végeredmény:

    Hely Versenyző Csapat Idő Különbség
    1 Jean-Eric Vergne DS Techeetah 1:25’26.873
    2 Mitch Evans Jaguar 1:25’27.033 0.160
    3 Sebastien Buemi Nissan e.Dams 1:25’27.593 0.720
    4 André Lotterer DS Techeetah 1:25’27.979 1.106
    5 Sam Bird Envision Virgin 1:25’29.869 2.996
    6 Maximillian Günthter Dragon Racing 1:25’31.498 4.625
    7 Daniel Abt Audi 1:25’33.803 6.930
    8 Alex Lynn Jaguar 1:25’36.845 9.972
    9 Felipe Massa Venturi 1:25’39.183 12.310
    10 Lucas di Grassi Audi 1:25’39.946 13.073
    11 Stoffel Vandoorne HWA 1:25’40.259 13.386
    12 Antonio Felix da Costa BMW i Andretti 1:25’40.790 13.917
    13 José Maria Lopez Dragon Racing 1:25’41.144 14.271
    14 Alexander Sims BMW i Andretti 1:25’41.587 14.714
    15 Jerome D’Ambrosio Mahindra Racing 1:25’48.745 21.872
    16 Tom Dillmann NIO 1:26’06.957 40.084
    17 Oliver Torvey NIO 1:26’13.495 46.622
    18 Gary Paffett HWA 1:26’49.385 1’22.512
    Oliver Rowland Nissan e.Dams 1:11’49.736 10 Kör
    Pascal Wehrlein Mahindra Racing 55’22.173 20 Kör
    Edoardo Mortara Venturi 47’42.561 26 Kör
    Robin Frijns Envision Virgin

     

  • Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    A 2019/2020-as WEC szezonból három verseny fog majd ütközni az ABB FIA Formula E-vel, ami sok pilótának okozhat majd komoly problémát.

    Az elektromos széria következő szezonjának versenynaptárából három versenyt közvetlenül ugyanakkor fognak megrendezni, mint a WEC nyolc órás bahreini, a tizenkét órás sebringi és a hat órás spai fordulójával fog majd ütközni.

    A bahreini nyolc órás versenyt december 14-én rendezik majd meg. Pont ugyanezen a napon kerül majd megrendezésre az elektromos széria harmadik versenyét, aminek a helyszíne még ismeretlen. Egyes források szerint a harmadik futamnak az északnyugat-afrikai ország, Marokkó fog majd otthont adni.

    A következő WEC szezon második fordulója, a sebringi tizenkét órás verseny lesz, ami a tavalyi szezonban tért vissza a hosszútávú széria versenynaptárjába. A verseny március 20-án lesz, a Formula E kínai futamát pedig egy nappal később, március 21-én rendezik majd.

    Hat téttel később pedig a Spában megrendezett hat órás verseny fog majd összetűzésbe kerülni a Formula E történetének első Szöul ePrix-jével. A spái versenyt május 2-án, a dél-koreai versenyt pedig március 3-án lesz majd. A Szöuli ePrix egy márciusi dátumot is kaphatott volna, azonban a rossz időjárási körülmények miatt végül le lett szavazva.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy a két széria valamelyik versenye ugyanakkor legyen, ugyanis 2017 júliusában a nürnburgringi hat órás verseny és a két New York City ePrix ütközött egymással.

    Az idei szezonban hét olyan versenyző volt, aki mindkét széria összes futamán részt fog venni: Sam Bird, José Maria Lopez, André Lotterer, Sebastien Buemi, Antonio Felix da Costa és Tom Dillmann. Olyan versenyzők is akadnak, akik csak alkalmanként szerepeltek a WEC-ben, mint például Jean-Eric Vergne, Alex Lynn, Alexander Sims vagy Stoffel Vandoorne.

    A versenyzői piacon még számos változás mehet még végbe a hatodik szezon kezdetéig, ami a szaúd-arábiai Ad-Diriyahban veszi majd kezdetét november végén.

    A Porschénél debütáló Neel Jani megerősítette, hogy a következő idényben nem fog versenyezni a hosszútávú sorozatban. Az előbb említett versenyzők nagy részének pedig még nem biztos a jövője a Formula E-ben.

  • Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy a volt Forma-1-es autóversenyző, Brendon Hartley érkezik Fernando Alonso helyére a 2019/20-as WEC szezonra a #8-as rajtszámú autójukba.

    Hartley a hétvégén ott lesz a japánok tartalékpilótájaként Le Mansban, de versenyzőként a Toyota Gazoo Racingnél szeptemberben indul majd Silverstoneban Kazuki Nakajima és Sebastien Burmi csapattársaként. Pascal Vasselon, a Toyota Motorsport technikai igazgatója ennyit mondott:

    „Brendonra cseréljük Fernandót, innen is megközelíthetjük a dolgot, ez a legegyszerűbb.”

    Hartley kétszeres LMP1 WEC bajnok volt a Porsche színeiben, és már volt lehetősége arra, hogy teszteljen a Toyota TS050-nel Spaban, ahol a csapat már Le Mansra készült, majd a klasszikus verseny hivatalos tesztnapján, napokkal ezelőtt.

  • Oliver Rowlandet számos rivális csapat megkereste

    Oliver Rowlandet számos rivális csapat megkereste

    A Nissan e.dams versenyzője, Oliver Rowland számos ajánlatot kapott a rivális csapatoktól a Formula E-ben. A rivális csapatok azért próbáltak meg lecsapni a brit pilótája, ugyanis még nem tudni, hogy hogyan alakul majd a jövője az elektromos szériában.

    Rowlandet, aki eddig briliáns teljesítményt nyújtott újonc szezonjában, mindössze a szezonnyitó Ad Diriyah ePrix előtti napon jelentette be a Nissan, miután Alexander Albon a Toro Rossot választotta helyettük.

    A brit pilóta eddig jobban teljesít, mint egyszeres bajnok csapattársa, Sebastien Buemi. A svájci pilóta eddig egy dobogót tudott felmutatni, ellenben Rowlanddel, aki már két alkalommal állhatott fel a dobogó második fokára. Rowland annak ellenére brillírozik, hogy mindössze fél napot tesztelhette a Nissan autóját a szezonközi teszteken, Valenciában.

    Az időmérők tekintetében 5-5 a kettejük közötti állás három futammal a bajnokság vége előtt. Azonban Rowland már három alkalommal szerzett pole-t idén, amíg Buemi csak a legutóbbi Berlin ePrix időmérőjét tudta megnyerni. Sanyában és Monacóban nyújtott szenzációs teljesítménye arra enged következtetni, hogy Rowlandnek rendkívül gyorsan sikerült beilleszkednie az elektromos széria világába.

    Egyes források szerint a brit pilótának több éves szerződése van a Nissannal, Buemi pedig nemrégiben kötelezte el magát további évekre a japán gyártóval. A pilótapiac bármikor beindulhat, ugyanis olyan gyári csapatoknál lehet ülést szerezni, mint a Mercedes, a Jaguár vagy a Porsche.

    A DS Techeetah csapatának viszont lehet, hogy új pilóta után kell majd néznie, ha André Lotterert valamelyik csapat kivásárolnál a jelenlegi szerződéséből. A korábbiakban beszámoltunk róla, hogy a német pilóta egykori LMP1-es csapattársa, Neel Jani lesz majd a következő szezontól csatlakozó Porsche egyik versenyzője.