Pascal Wehrlein nyerte a Formula E 9. szezonjának második versenyét Szaúd-Arábiában. A Porsche német versenyzője maga mögött tudta tartani a futam végén Jake Dennist és így képes volt győzelmet szerezni a német gyártó 50. Formula E-s futamán.
A pole-ból a 100. versenyén rajthoz álló Sébastien Buemi indulhatott és a mezőny nem úszta meg baleset nélkül a startot. Mitch Evans, Lucas di Grassi és Oliver Rowland akadtak össze egymással, ami miatt a brit a falban kötött ki. Ezután a Rowland Mahindráját még Antonio Félix da Costa is telibetalálta hátulról, ami miatt a portugálnak ki kellett mennie a bokszba egy új orrkúpért.
Wehrlein – aki a 9. helyről indulhatott – nem sokkal később egy újabb pozíciót nyert, miután René Rast elfékezte magát és kicsúszott a bukótérbe a 18-as kanyarban. A német ezután Jake Hughes-t és Buemit is könnyen megelőzte és ezt követően már a 2. helyen haladt. Az élen pedig egy hosszas csata végén volt képes megelőzni a szintén 100. futamát teljesítő Sam Bird-öt.
A német az energia előnyét is a maga javára tudta fordítani, ugyanis mire Dennis felzárkózott a 2. helyre, addigra úgy tudta felhasználni az attack mode-ját, hogy a mexikói futam győztese elé tudott visszajönni. Dennis az utolsó körökben még ugyan próbálkozott, de előzni nem tudott, így végül Wehrlein megszerezhette 2. győzelmét az elektromos sorozatban.
Őket a két jubiláló pilóta Bird és Buemi követte a sorban. A sorozatban újoncnak számító McLaren ismét jó versenyt zárt, ugyanis Rast az 5., Hughes pedig a 8. helyen ért célba, így a wokingiak egy kettős pontszerzést tudtak produkálni. További pontszerzők: Nick Cassidy, Jean-Éric Vergne, André Lotterer és Mitch Evans.
Mivel a szaúdi helyszín dupla futamos versenyhétvége a naptárban, így a holnapi nap folyamán is összemérheti majd a tudását a mezőny a félig épített, félig utcai versenypályán.
A Porsche legújabb, sebringi tesztjén egy új név került fel a Hypercart tesztelők listájára. Mivel a sportautó programok csak az első évükben járnak majd 2023-ben, eddig inkább a tesztelésen volt a hangsúly, mintsem a végleges felálláson.
A franciáknál Paul di Resta és Jean-Éric Vergne indulhat majd a korábbi F1-es pilóták közül, míg a japánok felállásában Sébastien Buemi, Kamui Kobayashi és Brendon Hartley neve lehet ismerős.
Rajtuk kívül pedig a Ferrari és a Porsche érkezik majd a mezőnybe. Előbbi eddig úgy tűnik, GT pilótáival számol majd, míg a németek elég sok versenyzőt ültettek be eddig az autóba. Azt azonban nem tudni, hogy a tengerentúli IMSA-ra és az Endurance Világbajnokságra (WEC) elosztva mi is lesz a pontos felállás.
Sebringben elvileg nyolcan is részt vettek a Porsche sikeres 36 órás maratoni tesztjén. Az Autosport szerint köztük volt Pascal Wehrlein is, a stuttgartiak Formula E pilótája.
Ha minden igaz, André Lotterer a WEC-ben, Felipe Nasr pedig Amerikában vezeti majd a projektet, hozzájuk csatlakozhat szintén F1-es tapasztalattal a korábbi DTM bajnok.
Az endurance szezon januárban, Daytonában kezdődik majd, ott mutatkoznak be először az LMDh autók. Ott a már említett Porsche és Cadillac mellett a Le Mans-ba 2024-be érkező BMW, illetve az Acura áll majd rajthoz.
Három év után tér vissza Fuji az Endurance Világbajnokság versenynaptárába, a hazai márka Toyota a győzelmi kényszert váltotta kettős győzelemre.
A Peugeot második versenyét teljesítette Monza után, de továbbra sem tudták megelőzni egy Hypercar-t sem.
Az Alpine rosszabb BoP-t kapott, mint eddig, így nem sokat vártak ettől a versenytől, míg a Toyota a bajnokságban lévő lemaradását próbálta behozni a franciákkal szemben, mert Bahreinben nem számítanak jó versenyre.
Bár Kobayashi szerezte meg a pole-t a hazai pályáján, végül csapautasítással a másik Toyota nyerte a versenyt. A 6 óra második felében azonban nem tudták tartani a formációt, a 7-es autó érthetetlenül leszakadt a testvérautóról, de így is második lett, egy perc hátránnyal.
Az Alpine végig „senkiföldjén” autózva harmadik lett, a Peugeot pedig ugyan nem előzött meg senkit, Monzához képest legalább mindkét autó célba ért. Problémáik így is akadtak a második versenyükön, vélhetően olajszivárgás miatt mindkét autó időt vesztett.
A LMP2-es kategóriában a WRT hármasa, Frijns, Gelael és a Rast helyére beugró Dries Vanthoor nyert, miután a rivális JOTA az utolsó percekben jött ki üzemanyagért. A brit csapat azonban még így is kettős dobogót könyvelhetett el.
A Ferrari dominált a GTE Pro kategóriában, Fuoco és Molina győzelmét végül az utolsó kiállásnál az egyik pisztoly vezetékének összegabalyodása akadályozta meg, és adta át a Calado-Pier Guidi párosnak.
Az amatőr kategóriát a Monzában hatalmas balesetet szenvedő TF Sport Astonja nyerte, az ismét nagyot alkotó Iron Dames alakulat előtt, őket pedig a japán D’Station Racing követte.
Bár az Alpine 10 ponttal vezette a bajnokságot a futam előtt, jelenleg pontegyenlőséggel állnak az élen a 8-as számú Toyotával. Még a 7-es autó is matematikailag lehet bajnok, ahhoz azonban mindkét fő esélyesnek a Hypercar mezőny végén kell végeznie.
Több változás is lesz jövőre a Nissannál. A DAMS kivonulása mellett a McLaren révén lesz partnercsapatuk is, valamint teljes pilótacserét jelentettek be.
A csapat bajnoka, Sébastien Buemi már korábban bejelentette távozását az Envision-Jaguarhoz. Helyére a várakozásoknak megfelelően Sacha Fenestraz érkezett, aki már Szöulban egy verseny erejéig bemutatkozhatott a Dragonnál a sérült Giovinazzi helyén.
Mint kiderült, Maximilian Günther sem marad a csapatnál, hanem az idei évet kihagyó – szintén Szöulban beugró – Norman Nato váltja majd. A francia tavaly még a Venturival indult, egy viszonylag eseménytelen szezon után viszont megnyert az utolsó versenyt. Ennek ellenére a következő – idei – évadra di Grassi érkezése miatt kiszorult.
Mindkét francia pilóta a Jaguarhoz került 2022-re, és tartalékpilótai szerepkört teljesítettek a partvonalon.
„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek teljes munkaidős Formula E pilótaként a Nissannal. A Gen3 éra egy új kezdet a bajnokságban, már izgatott vagyok, hogy újra autóba ülhetek, és tesztelhetek.
A kemény munka most kezdődik, sokat kell még tanulnom, és rengeteg területen fejlődnöm a csapattal, hogy a legjobbamat nyújtsam az idénynyitón Mexikóvárosban.” – tekintett már előre Nato.
A 23 éves Fenestraz ezzel szemben Japánban, a Super Formula és Super GT sorozatokban szerepel. Utóbbit vezeti, a másikban pedig második helyen áll jelenleg a bajnokságban.
„Egy álmom vált valóra. Nagy lépés számomra, hogy most először világbajnokságon vezethetek, a legjobb pilóták ellen. Más lesz ez a kihívás, mert még nem vezettem elektromos versenyautót egy egész szezonban. Izgatottan várom, hiszen az utcai pályák a kedvenceim, ahol nagy a veszély és nincs hely hibázni.
Mivel újoncként érkezem, nagy felkészülés vár rám, és sokat kell még tanulom. Hosszú ideje álmodom erről, és nagyon hálás vagyok a Nissannak a lehetőségért.” – emelte ki Fenestraz.
Hiába egy újonc és egy visszatérő pilóta, a Nissan csapatfőnöke magabiztos a párossal kapcsolatban. Szerinte jól kiegészíti majd egymást a tapasztalat és a fiatalság.
Ezzel szemben a címvédő testvércsapat McLaren szintén egy idei kispadossal indul. René Rast tér vissza náluk, aki a DTM-ben és az Endurance világbajnokságon „szabadságolt”.
Szöulban két versennyel fejeződik be a Formula E idei szezonja, de nem csak egy évnek, egy érának és rengeteg eddigi sikercsapatnak is vége szakad.
Gen2
A leghangsúlyosabb az összes változás közül, hogy a négy évada bevezetett autóknak búcsút kell mondani.
Így is szoros versenyeket láthattunk, voltak emlékezetes pillanatok és a sorozat is tovább terjeszkedett. Több rossz pillanatból tanulva változtattak a szabályok, ennek ellenére több gyártó is búcsút mondott a Formula E-nek. De nem állt le az élet, jönnek új autómárkák és a partnercsapatok száma is növekszik.
Aztán az új autó sem semmi, a Mercedes/McLaren átalakulásával pedig az elmúlt évek meghatározó csapata után egy újabb alakulat kerülhet az élre. De vajon ki találja el az új formulát a legjobban?
Nyolc évével ez volt az eddigi leghűségesebb kapcsolat, mióta az Abt kimaradása miatt di Grassi is búcsút mondott eredeti csapatának. A sorozat kezdete óta egyik másik pilóta sem töltött ennyi időt egy helyen.
Az első három szezonban szinte megállíthatatlanok voltak, és csoda, hogy csak egy egyéni cím koronázta az erőfeszítéseiket a három csapatbajnoki titulus mellett.
Jean-Paul Driot halála és az azt követő átszervezések azonban már megbontották azt a csapatot, ami oly sikeres volt, így a válás elkerülhetetlen lett.
A Techeetah álomcsapat
Már tavaly is rezgett a léc a csapatnál, ami a Gen2-éra elején volt sikeres. Most azonban már biztos, hogy elveszítették a hajtáslánc partnerüket. A megváltozott pilótapiaci körülmények miatt ráadásul valószínűleg már mindkét bajnok pilótájuknak is búcsút mondhatnak.
A nemrég apává váló Vergne-ről azt rebesgetik, francia révén a DS-t követve a Dragonnál fog kikötni, míg da Costát a Porsche környékezte meg, ahol Lotterer távozása miatt lesz egy szabad hely.
Akárhogy is alakuljon, nem lesz már ugyanaz a felállás a kínai csapatnál.
A kiemelkedő Mercedes EQ
A német gyár döntése a kivonulásról máig érthetetlen az eredményeket elnézve. Folyamatosan fejlődtek, és tavaly kettős címhódítást könyvelhettek el. Erre idén is megvan az esélyük, de jövőre már nem lesz, legalábbis ezen a néven.
Hiába ölték bele a projektbe a brixworthi motorgyár technológiáját, és költöztették a HWA komplett legénységét Angliába, a NEOM által támogatott csapat jövőre McLarenként szerepel majd a nevezési listán.
Audi és BMW erőforrások
Bár hivatalosan tavaly léptek ki az ajtón, gyakorlatilag az alkatrészek és a technológia még ebben az évben is a pályán keringett a partnercsapatok révén.
A váltás ellenére mind az Envision, mind az Andretti szállított jó eredményeket idén, de a következetesség hiányzott ahhoz, hogy bajnoki címért tudjanak küzdeni. Majd jövőre, amikor mindketten új gyártóval szövetkeznek…
A BMW az LMDh projekt, az Audi az F1-es motorprogram miatt szakította félbe a kalandot. A búcsú egyik esetben sem biztos, hogy végleges lesz.
Venturi, a monacói autómárka
A sorozat egyik első csapataként egy ikontól búcsúzik a sport. Bár függetlenként az első szezonokban csak alkalomadtán termett babér a kuriózumnak számító istállónak, ahogy a Mercedesszel egyre szorosabbra fűzték a viszonyt, úgy gyakrabban jöttek a sikerek is.
A Le Mans-i éjszaka végeztével egyre több hibát vétettek a versenyzők, mint a teljesen sötét körülmények között. Nicholas Jamin a Mulsanne egyenes végén koccolta le a gumifalat, de tovább tudott haladni. Az Alpine a forgalom miatt csúszott le a pályáról és kötött ki a pálya szélén, emiatt nem tudtak felzárkózni a többi Hypercarra.
A GTE Pro kategóriájában változás történt az élen, a Corvette visszavette az első helyet. Ugyan úgy tűnt, hogy a 92-es Porsche vezet majd, de valamennyivel 8 óra előtt egy defekt miatt elülső karosszériaelemek is leszakadtak az autóról, amit javítani kellett.
Reggelre azonban mindkét autójuk kiesett, a második különösen keserű módon.
Épp bejelentették, hogy mechanikai probléma miatt nem küldik vissza pályára a 63-as autót, amikor a Le Mans-i kategóriát vezető testvérautóval is megtörtént a baj. Egy LMP2-es autó csúszott meg őket lekörözve, és küldte saját hibáját kívül falba a 64-es autót. Francois Perrodo, a vétkes fél büntetése – és etapja – letöltése után elnézést kért a kieső csapattól.
Ezzel az 51-es Ferrari örökölte meg az első helyet, de egy lassú defekt miatt a 91-es Porsche vette át a vezetést.
Az amatőrök között a két Aston Martin és a Porsche-csapatok között ment a csata az első helyért, miután az 59-es Ferrari kiesett.
Az élen a két Toyota csatájának a 7-es autó problémája vetett véget, ugyanis újra kellett indítaniuk a motort, így – ha minden a rendes meder megy tovább – elszállt az esélyük a győzelemre.
Mindeközben a 38-as Jota továbbra is az LMP2-es mezőny élén járt, mindössze a forgalomtól zavartatva. Testvérautójuk, a 28-as és a Prema maradt lövőtávolban hozzájuk képest. A tavalyi győztes Robin Frijns a kavicságyban fejezte be a verseny, az első safety caros szakaszt okozva ezzel.
Az amatőröknél egyre több problémába ütköztek a pilóták: 75-ös Ferrarinál szintén levált egy gumi, míg az 56-os Porsche egy féktávon csapódott látványosan a szalagkorlátnak, de megúszták a nagyobb sérülést.
A verseny végére nem változott a sorrend két Toyota (#8 és #7), valamint két Glickenhaus (#709 és #708) zárt az élen. Hartley hozhatta be a győztes autót, harmadik alkalommal intették le elsőként csapatát Le Mans-ban. Sébastien Buemi már negyedik győzelmét szerezte, míg Ryo Hirakawa először ízlelhette meg a dicsőséget.
Az LMP2-ben a végig vezető Jota (da Costa, Stevens & Gonzalez) nyert, mögöttük a tavalyi ELMS bajnok Kubica és Délétraz hozta be Lorenzo Colombóval a Prema autóját. A Jota kettős dobogót hozott össze Ed Jones, Oliver Rasmussen és Jonathan Aberdein révén.
Baumgartner Zsolt egykori csapattársa, Gianmaria Bruni, valamint Frédéric Makowieczki és Richard Lietz Porschéja lett a GTE Pro győztese, a két AF Corse Ferrari előtt.
Az amatőrök között a profi csapattal nem rendelkező márka, az Aston Martin győzedelmeskedett a TF Sport legénységével (Ben Keating, Henrique Chaves és Marco Sorensen révén). A dupla dobogót a Nicki Thiim által fémjelzett Northwest AMR biztosította, közöttük a 79-es, Amerikából átruccanó WeatherTech Racing Porsche érkezett be.
Már az első körben baleset történt a Le Mans-i 24 óráson, több LMP2-es autó is érintett volt. Az első két óra elteltével pedig a Hypercar kategóriában is volt egy probléma.
A DTM bajnok René Rast, az unitedes Will Owen és Sophia Flörsch volt érintett az első körös ütközésben. Kiesni ugyan egyik autó sem esett ki, de sok időt vesztettek mindannyian. Utóbbi kettő a javítások áldozata lett, míg a WRT pilótája 1 perces büntetést kapott a balesetért.
Az élen a kavarodás ellenére Kubica egy LMP2-es autóval rövid ideig beférkőzött a Hypercarok közé is.
Owen után a másik United sem járt jobban, Alex Lynn ugyanis egy defekt miatt esett hátrébb a mezőnyben. Még a 35-ös amatőr csapat, az Ultimate szerzett rossz pontot a bíróknál Matthieu Lahaye révén, aki sárga alatt előzött és egy vetélytársát is kirakta a pályáról.
A Le Mans-i versenyt a pole-ból indulva a 8-as autóban Buemi vezetett, azonban az első kiállásnál fölévágással Conway meg tudta előzni, és a második óra végére közel 20 másodperces előnyt autózott ki csapattársával szemben.
A 709-es Glickenhaus közben bement a boxba egy kisebb javításra, amivel pozíciót vesztettek az Alpine-bal szemben.
Az LMP2-es kategóriát da Costa vezeti a 38-as Jota színeiben a WRT 32 autója (Mirko Bortolotti), és az időközben Kubicát váltó Lorenzo Colombo előtt.
A GTE Pro-k között a Corvette vezet, a másik autó pedig visszacsúszott a harmadik helyre. Az amatőröknél pedig a Porsche autói foglalják el az első három helyet.
A Mercedes bejelentésével véglegessé vált, melyik 22 versenyző vesz majd részt a Formula E nyolcadik szezonjában.
Három újonc, csapatváltások, és két nagy márka kivonulása után sok minden változott az elektromos sorozat világában. A héten lezajló teszttel új évad kezdődik.
Szintén nincs változás: tavaly Bird kétszer is nyerni tudott, Evans kiegyensúlyozott dobogóival az utolsó versenyig életben tartotta a bajnoki reményeket. Ott is csak technikai hiba miatt bukta el a címet. Erős páros ez is. Egyikőjüknek sem lehet kisebb célja, mint a bajnoki cím.
Két bajnokkal a Techeetah sem panaszkodhat, annak ellenére, hogy tavaly egyik címet sem sikerült megvédeniük. Nem rajtuk múlt azonban a változatlan felállás, az a hír járja, majdnem elvesztették da Costát, aki a Mercedes-EQ-ba ült volna át, ha de Vries helyet kap a Forma-1-ben.
A korábban Virgin néven ismert csapat arculatváltáson esett át, pilótáikat ők is megtartották. Tavaly sokáig vezették a csapatbajnokságot Frijns és Cassidy két-két második helyének köszönhetően. Végül azonban nem tudtak futamot nyerni, és alulmaradtak a vetélytársakkal szemben.
A BMW kivonulása ellenére továbbra is ugyanazt a hajtásláncot használják majd idén is, mint eddig. Dennis maradt, de Günther távozása után új pilótát kellett keresniük, de már nem a BMW szabályai szerint. Így egy amerikai pilóta, Oliver Askew mellett döntöttek. Askew 2019-ben Indy Lights bajnok lett, azóta pedig bemutatkozott már az IndyCarban is.
Új csapatfőnökkel (Jérome d’Ambrosio), de hasonló vezetőséggel folytatják a Venturinál. Mortara még vezette a bajnokságot is, Nato azonban csak a szezon második felében talált magára, és az utolsó versenyt meg is nyerte. Hiába, ugyanis a szabaddá vált bajnoknak, di Grassinak nem tudtak nemet mondani, így Nato ez év után távozni kényszerült.
Tavaly egy kizárás fosztotta meg Wehrleint a Porsche első győzelmétől, ezt a problémát pedig mindenképpen orvosolni szeretnék idén. Maradnak a teljesen német megoldásnál, ugyanis a másik autóban André Lotterer ül majd.
Itt történt egy csere, a szenvedő Nissantól érkező Rowland kis meglepetésre a fantasztikus szezont futó Alex Lynnt váltja. Sims ugyan tavaly szerzett egy dobogót Lynn győzelmével és további két dobogójával szemben, de…
Itt zárul be az átigazolási kör. Günther ide érkezett az Andrettitől, Rowland innen távozott a Mahindrához. Buemi jó motorosként marad, egészen az első (!) szezon óta nem váltott csapatot. Harmadik csapattársával azon lesznek, hogy a csapat első nagyobb áttörését érjék el Gen2-éra kezdete óta.
Talán a szezon legnagyobb igazolása köthető ide. Bár újonc, Forma-1-es pilótaként Antonio Giovinazzi nem kis név, majd meglátjuk, mire képes itt. Maga a Dragon mögé egyre jobban odaáll az IndyCar tulajdonosa, Roger Penske, ez mindenképpen jó előjel a csapatnak. De vajon végre sikerül előrébb mozdulniuk?
Tavaly jó idő óta legnagyobb pontszerző helyüket érték el Diriyah-ban, Nico Müller pedig második lett a kaotikus valenciai első futamon. Ő azonban a DTM-et választotta, és Sette Camara maradt. Jó helyezések továbbra is csak kiugró eredmények maradtak, a csapatversenyben nem tudtak előrébb jönni az utolsó előtti helyről.
Sokadik szezonközi átszervezésén van túl a csapat, Alex Hui lett most az új csapatfőnök. A kínai csapat azonban nem vetette el brit gyökereit sem, Oliver Turvey mellé ugyanis Dan Ticktumot szerződtették.
A Formula 2-ben jó tempót autózik, ha jól át tud állni, a szezon meglepetése is lehet. Mindenesetre van még bizonyítania, főképpen pályán kívüli megnyilvánulásai és dühkitörései miatt. Ha azonban az autó továbbra is a leglassabb, akkor nem lesz ilyesmire esélye.
Íme a teljes lista, a tavalyi konstruktőri sorrendben (az Audi nélkül):
Mihez kezdhet egy pilóta ha ott hagyja a Forma-1-et? Otthon kell ülnie és azon kell morfondíroznia, hogy mihez is kezdjen az életével? Esetleg új szériát kellene kipróbálnia, ha úgy érzi még nem jött el a végleges lezárás ideje? Vissza kellene inkább térnie?
Fernando Alonso önszántából intett búcsút a száguldó cirkusznak 2018 végén. Az esélytelenség és a fejlődés hiánya megkeserítette számára a szeretett sportot, így inkább visszavonulót fújt. Valahol viszont érezte, hogy a hattyúdalnak még nem jött el az ideje.
2019-ben így fogta magát és elővette az egyik régi álmát a polcról, leporolta azt, majd a megvalósításán kezdett el dolgozni. Így jutott el az Indy500-ba és Le Mans-ba. Meg akarta csinálni a Triple Crown-t. Két „korona” már a zsebében volt, hiszem Monacóban és Le Mans-ban már nyerni tudott, viszont az amerikai forduló még hiányzott a gyűjteményéből.
A sorozat a belső vívódások és gondolatok mentén mutatja be a spanyol versenyzőt, ugyanakkor a hozzá közel álló személyek véleményét is megtudhatjuk.
Lorena Alonso 5 évvel idősebb, mint a kétszeres világbajnok. Édesapjuk először neki akarta ajándékozni a saját készítésű gokartot, ám ő nem volt oda érte. Lorena mosolyogva mesél arról, hogy sosem érdeklődött az autók iránt, ám testvére már annál inkább. Először csak mókának tűnt az egész, egy kis extra szórakozásnak, majd mikor ráeszméltek arra, hogy Fernando mennyire jó, akkor gondolkodtak el azon, hogy komolyan vegyék a szenvedélyét. A régi felvételek mentén Lorena azt is konstatálta, hogy mennyire veszélyes volt a 90-es években a gokart. Nem is értette, hogy édesanyja hogy hagyhatta testvérét vezetni.
Akkoriban nem volt luxus, nem voltak nagy lakókocsik, a családok szendvicseket pakoltak gyerekeiknek, útra keltek, majd a vetélytársakkal leülve és beszélgetve fogyasztották el azokat. Ausztúria tartományban mindenki összefogott, így az az időszak még most is mosolyt csal a főszereplő arcára.
Alonso a visszaemlékezés során elmondja, mennyire nem volt népszerű sport a Forma-1 Spanyolországban. Az emberek nem igazán követték és nem érdeklődtek iránta. Ugyanakkor a 2005-ös év mindent megváltoztatott. Az első világbajnoki címét ünneplő pilótát rengetegen várták szülővárosa, Oviedo főterén.
Az F1-nek búcsút intő 40 éves versenyző, ugyanakkor a száguldozásról nem akart lemondani. Saját bevallása szerint többet utazott 2019-ben, mint a Forma-1-es korszakában. Megjárta többek között Amerikát, Franciaországot és Szaud-Arábiát Spanyolországot, és Svájcot. Viszont nem mindenhonnan távozott elégedetten.
Az ötrészes sorozat a visszavonulástól a nagy bejelentésig követi végig Alonso „szezonját”.
Mit csinál egy versenyző a visszavonulása után? Otthon ül kedvesével, Fifázik a barátaival és élvezi a nyugodt légkört. Ez az állítás Alonso esetében csak félig igaz. A spanyol nagyon is vissza akar térni a száguldozáshoz, így folyamatosan egyeztet menedzserével. Tartja az az edzési ütemtervet, tervezi a következő lépést, miközben hagymát aprít és húst süt Linda Morsellivel.
Nagyon fontos az, hogy nyitva hagyjanak egy kis kaput, ugyanis sosem lehet tudni. Egyszer csak visszasétálhat az ember, és ha a lehetőség bekopogtat, akkor a 40 éves versenyző nem fogja elengedni.
Addig is van mit tenni. 2019-ben Alonso részt vett a McLaren szezon előtti tesztjén. Idősebb Carlos Sainzal és fiával, vitatta meg a látottak, majd elment a kétszeres ralivilágbajnokkal teniszezni. Régi barátság köti őket össze, így ha lehetőségük adódik a másikat kihívni, akkor azt nem mulasztják el.
A Drive to Survive-ra hajaz egy kicsit a spanyolhoz közel állók beszámolója. A sötétebb háttér, és premier plánban felvett jelenetek sugallják szerepük milyenségét. Természetesen itt sem maradnak el a szakértőként feltűnő újságírók sem. A Fernando kapcsán Andrew Benson (BBC) és Chris Medland (RACERmag) biztosítja a háttérinformációkat a szériákkal kapcsolatban.
Indy500:
A McLarennel az oldalán Alonso a Triple Crown megszerzésére hajt. Ugyanakkor a papaya színű csapat a vártnál nagyobb gondokkal találja szembe magát. Miközben a spanyol azon van, hogy javítson kör idején, megmutatja mennyivel másabb az a „világ” az F1-hez képest. A különbségek túl szembe tűnőek ahhoz, hogy az ember ne vegye őket észre.
Fotó: Chris Owens / IndyCar
A nagy események előtt a versenyzők együtt kaszinóznak, iszogatnak és csevegnek az élet nagy dolgairól. Ugyanakkor ha valaki bajba kerül, a csapatok azonnal a segítségükre sietnek, ha kell hűtőelmet visznek egymásnak, vagy ha épp nem mennek, akkor eszközeikkel segítik a vetélytársakat. A csapattárs szó más értelmet nyer, nem annyira, a szó ellenséges mivolta egy kissé háttérbe szorul. Ugyan Alonso a célját nem tudja megvalósítani, hiszen nem tud elindulni a versenyen, viszont értékes tapasztalatokkal tér vissza Európába.
Kimoa:
Ki ne ismerné a rajongó közül a 40 éves spanyol saját márkáját? Nos, a sorozat kapcsán azt is megláthatja a néző, hogyan is irányítja a madridi főhadiszállást a versenyző. Nélküle nem döntenek, és minden terméket leellenőriz. Alonso profizmusa ebben a témakörben sem hagy alább, sőt ha valami nem elég jó, azt ki sem adhatják a kezükből. A Kimoa ugyanakkor nemcsak termékeket gyárt, hanem a spanyol szerint egyfajta életérzést is közvetít. Ezt szeretné átadni a gyártmányok kapcsán, ezért is olyan szigorú a minőség és mennyiség ellenőrzés.
Le Mans:
Sebastien Buemi a spanyol versenyző egyik legjobb barátja. Ők ketten Kazuki Nakajimával kiegészülve ismét elsőként ünnepelhettek a legendás 24 órás versenyen. Ugyan nem nekik által a zászló, ám végül mégis is ők diadalmaskodhattak. A közös pályabejárások, szimulátorozások és mókázások mentén arról beszélt Alonso, hogy ebben a közegben mindent meg kell osztani a másikkal.
Fotó: FIA WEC
Míg a száguldó cirkuszban vannak titkaid a csapattársad előtt, addig ebben a szériában ezt nem engedheted meg magadnak. Ha jól akarsz teljesíteni, akkor minden információt meg kell osztanod. Így működik ez a világ. Miközben a sajtó azt találgatta mikor és hol tér vissza az F1-be Alonso, addig ő már a laptopját bújta kamionjában, hogy felkészüljön a vezetés átvételére.
Dakar:
Sokáig morfondírozott azon, hogy elvállalja-e, de végül a kalandvágy győzött. 2020 elejét írunk, ahol Marc Comával kiegészülve indul el a megmérettetésen a spanyol. Szaúd-Arábiában, a homok dűnék mentén ülnek össze, hogy megtanulják autójukat rendbe hozni, és hogy felkészüljenek a „sivatag” misztikumaira.
Fotó: Toyota Gazoo Racing/Toyota Motor Corporation
Alonso célja, hogy legalább egy szakaszt nyerjenek, ám az új kihívás feladja nekik a leckét. Nemcsak a pilóták karavánja ez, hanem a kísérőké is. A spanyol legjobb barátja és fizioterapeautája a lakókocsival igyekszik a szakaszok végső helyszínére. Náluk is akadnak problémák (defekt), miközben a 40 éves pilótáért aggódnak. A Dakar azonban áldozatot is követel, Paulo Gonçalvesről a sorozat is megemlékezik. A verseny viszont megy tovább, így Alonso majdnem megvalósítja célját. Ugyanakkor a borulás őt is megtalálja. 13-ként végez a viadalon, amivel nagyon elégedett, hiszen teljesítette a távot.
Végszó:
A történet végét viszont már tudjuk, ugyanis Alonso visszatért a Forma-1-be a Renault/Alpine színeiben. Abban a két évben, míg távol volt a sporttól, próbált más célokat kitűzni magának, ám az ablakot (ahogy Luis Garcia Abad fogalmazott) nem zárta be.
A pilóta belső monológja és gondolatai mentén jobban megismerhetjük Alonsót, bár az sokat ad a történetmeséléshez, ha eredeti nyelven nézzük. Ugyan van „angol hang”, de az inkább a jó öreg Star Wars videókazettákra emlékezteti az embert, amikor még hangalámondással tudhatta meg a nagyérdemű mit rejt az Erő. Így spanyolul, angol felirattal igazán élvezhető az 5 részes produktum, főleg akkor, ha valaki szereti Alonsót.
Bár a Nissan e.dams üléseire több korábbi F1-es versenyző is esélyes, végül BMW feltörekvő pilótája, Maximilian Günther mutatkozhat be a francia-japán csapat színeiben.
Egyik fiatal sztárt a másikkal helyettesíti a Nissan Formula E csapata, Sébastien Buemi oldalán. A Mahindrához távozó brit helyére az Andretti németje érkezik, aki valószínűleg a BMW kivonulása miatt távozik a csapattól.
A Nissan -bár többszörös bajnokok – nem zárt jó évet tavaly, 12-ből csak tizedik helyet szerezték meg a csapatbajnokságban.
Günther második szezonjában kétszer, tavaly egyszer tudott nyerni, míg új csapata győzelem nélkül maradt 2021-ben.
„Büszke vagyok, hogy a Nissan-család tagja lehetek. A csapat nagy ambíciókkal rendelkezik a Formula E-t illetően, és teli vagyok motivációval, hogy segítsek nekik ezek beteljesítésében. Az egyik legnagyobb márkának megtiszteltetés, és egy jó lépés a karrieremben.”
A német azért vált el korábbi csapatától, mert a nagy változások közepette nem tudtak számára helyet biztosítani. Így Günther más lehetőségek után nézett, és míg várt az egyértelmű válaszra, közben meg tudott egyezni a Nissannal.
A csapat egyúttal bejelentette, hogy szimulátorpilótájuk a korábbi GP2-es pilóta, Jann Mardenborough lesz majd. A brit egy szimulátorversenyen szerzett Nissan tesztvezetés, még 2011-ben, azóta pedig többször ment a japán márka autóival, főleg endurance- és GT-versenyeken. Le Mans-ban 2013-ban dobogót is szerzett az LMP2-es kategóriában.