Címke: Sebastien Bourdais

  • Dráma már az első órában, hátraesett a Bourdais féle csapat

    Lecsapott a technika ördöge a pole-ból induló 01-es Chip Ganassi Racing Cadillac-re, akik már rögtön a rajt után hátraestek.

    Sebastien Bourdais rögtön a rajtnál visszaesett, és az első kör végén a boxba kellett mennie egy visszaváltási probléma miatt.

    A motorburkolat lekerült, és a számítógépet bedugták, de más látható javítás nem történt. A csapat ezután feltöltötte üzemanyaggal az autót és visszaküldte Bourdais-t, mielőtt másodszor is a boxba ment volna, ezidő alatt két kört kapott.

    Pipo Derani átvette a vezetést a 31-es Action Express Racing Cadillacben, őt követte Ricky Taylor a 10-es Wayne Taylor Racing Acurában és Tom Blomqvist a No.60-as Meyer Shank Racing with Curb Agajanian Acurában.

    Blomqvist nem sokkal később elvesztette a pozíciót Alex Lynnnel szemben a No.02-es CGR Cadillacben. Lynnnek később egy áthajtásos büntetést kellett letöltenie sárga jelzés alatt történő előzésért.

    Nem a 01 volt az egyetlen favorit, aki korán bajba került. A 36-os számú Andretti Autosport Ligier LMP3-as a már a rajt előtt a garázsba állt, majd újra visszatért, de végül kiesett egy nyilvánvaló hűtési problémával.

    Gar Robinson a pole-ból indulva korán vezetett a Riley Motorsport 74-es számú Ligier-jével, de a 17-es kanyarban 15 perc után megpördült, és átadta a vezetést Harry Gottsackernek a Muehlner Motorsport America Duqueine 6-os számú versenyautójával.

    Gottsacker és segédpilótája, Alec Udell későn ültek be az autóba, mivel más versenyzők nem tudtak részt venni a versenyen, és csatlakoztak Ugo de Wilde-hoz.

    Problémák a GT osztályban is

    A GT kategória autói közül a korai boxba hívott versenyzők között volt a 23-as Heart of Racing Aston Martin GTD Pro, akinek ismeretlen problémája volt, Alex Riberas a boxban maradt, és végül szintén a garázsba került.

    A GTD pole pozícióját megszerző Zacharie Robichon is kiállt a 36-os Wright Motorsports Porschéval kerékagy problémák miatt.

    Az LMP2 és a GTD Pro pole pozíciót elfoglaló versenyzők voltak az egyetlenek, akik sértetlenül vészelték át az első félórát.

    Daniel Serra a 62-es számú Risi Competizione Ferrari 488-assal vezet Mirko Bortolotti előtt a 63-as számú TR3 Racing Lamborghini Huracannal.

    Ben Keating állt az élen a 52-es PR1 Mathiasen Motorsports ORECA-val, akit Henrik Hedman követett a 81-es DragonSpeed ORECA-val.

    A futam közvetítését itt találjátok.

  • A volt Forma-1-es versenyző lemondott az IndyCaros visszatérésről

    Sebastien Bourdais szerint „nem tűnik valószínűnek”, hogy idén az IndyCarban fog versenyezni, még egy-egy versenyen sem.

    Bourdais négy Champ Car bajnoki címet nyert, és 31 győzelmet gyűjtött össze a sorozat utolsó öt évében, mielőtt rövid időre a Forma-1-be került volna a Toro Rosso csapatához.

    2013-ban tért vissza teljes szezonra az IndyCarba és az azóta eltelt időszakban még hat futamgyőzelmet adott hozzá listájához.

    Tavaly az AJ Foyt Racing-Chevrolet csapatnál versenyzett, és még azután is, hogy teljes munkaidőben aláírt a Chip Ganassi Racing Cadillac csapatához a 2022-es IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben, a veterán francia felajánlotta volt csapatának, hogy részmunkaidőben folytatja Foytnál, amikor a sportkocsis kötelezettségei lehetővé teszik.

    Mivel azonban Foyt leszerződtette az Indy Lights bajnok Kyle Kirkwoodot és újra leszerződtette Dalton Kellettet, Bourdais előtt bezárult az ajtó.

    A csapat inkább Tatiana Calderont szerződtette az utcai és épített pályákra, az oválokon pedig JR Hildebrand fog indulni a 11-es autóval.

    Sébastien Bourdais és Kyle Kirkwood
    Sébastien Bourdais és Kyle Kirkwood Fotó: Penske Entertainment/Chris Jones

    Versenyzés helyett mentorál Bourdais

    Az IndyCar szezonnyitóján, St. Petersburg-ban azonban így is jelen volt Bourdais, hogy segítse az újonc Kyle Kirkwood debütálását.

    Csak egy hétvégén voltam ott, mivel helyi vagyok” – mondta Bourdais. „Sok éven át versenyeztem, és eléggé szétágazó tapasztalatom van minden kategóriáról.

    Tudtam, hogy nem fogok örökké az IndyCarban versenyezni; nem tudom, hogy az év végén lesz-e még pár futam vagy sem.

    Ezt még látni kell, de nem tűnik valószínűnek. Ha nem, akkor a teljes figyelmemet a sportautó versenyzés felé fordítom.

    Sosem lehet tudni. Helio 46 éves, én pedig még csak 43, szóval sosem lehet tudni, mi fog történni.

    Kirkwood teljesítményét értékelve Bourdais elégedetten nyilatkozott.

    Kyle egy nagyon jó srác. Megkérdeztem tőle, hogy igényli-e a segítségemet, és ő azonnal igent mondott, és örült a lehetőségnek.

    Nem tudom, hogy jót tettem-e vagy sem, de ott voltam, hogy segítsek neki, és elmondjam, hogy szerintem mi történik, és megpróbáltam előre látni, hogy mi vár rá nyitóhétvégén.

    Nagyon jól ment! Kár, hogy a végén a sárga miatt elszállt az esélye egy jó eredményre. A 18. helynél sokkal jobbat érdemelt volna.

  • Az őt váltó újoncot mentorálja Sébastien Bourdais

    Az őt váltó újoncot mentorálja Sébastien Bourdais

    Érdekes szerepkör az, amit Sébastien Bourdais kapott: a francia azt az újonc Kyle Kirkwoodot mentorálhatja, aki miatt neki mennie kellett Foytéktól.

    Sébastien Bourdais nyilvánvalóan nem akart távozni egyetlen szezon után az A. J. Foyt Enterprises csapatától. Az istálló, főszponzorának nyomására viszont úgy döntött, hogy a franciának mennie kell. Így került a helyére az Indy Lights-bajnok újonc, Kyle Kirkwood.

    Bourdais nem hogy nem sértődött meg lecserélésén, hanem még segíti is utódja munkáját.

    Régóta ismerem Sebet, és még örült is a lehetőségemnek, amit kaptam” – mondja Bourdais-ról Kirkwood. „Nagyon jó mentorom volt most már nagyon régóta. A St. Petersburg-i IndyCar-szezonnyitó hétvégén is rengeteget beszéltünk arról, hogy itt mi hogy működik, mire figyeljek.

    Bourdais, mint egy mérnök, hosszú ideig instruálta Kirkwoodot az edzések során, ennek egy tizenkettedik, majd egy még inkább elismerést érdemlő nyolcadik hely lett az eredménye. Kirkwood az időmérőn végül tizenkettedikként zárt a Q2-ben. Innen várhatja az esti futam zöld zászlaját.

    Nagyszerű munkát végez velem, hogy felhozzon egyrészt tempóban, másrészt tudásban” – dicséri tovább Bourdais-t Kirkwood. „Rengeteg olyan megfigyelést tett nekem, amihez a mérnökök túl elfoglaltak voltak. Rettenetesen segítőkész volt velem. A legapróbb dolgokban is segít, így például olyan viszonyítási pontokat mutat mondjuk fékezéskor, amire addig nem is gondoltam volna.

    Bourdais-nak sem derogált a segítségnyújtás. „Kyle egy jó srác, így amikor megkértek, nyilván igent mondtam. Át sem kellett ezt gondolni.

  • A Daytonai 24 órás címvédője nyerte a Roar hétvége nyitóedzését

    A Wayne Taylor Racing nyerte erősen kezdte címvédését, ugyanis megnyerték a Roar első napján rendezett tesztelést.

    A Rolex 24 előtti Roar nyitóedzésén a WTR 10-es számú Acura DPi versenyautója futotta a leggyorsabb kört (1:35.309) Ricky Taylorral a volán mögött.

    A háromnapos Roar-hétvégén alakul ki a mezőny a Rolex 24 60. futamára, az IMSA WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitójára.

    Filipe Albuquerque és az új endurance-pilóta, Will Stevens is tett még köröket, míg a 2016-os Indy 500-győztes Alexander Rossi, aki részese volt a tavalyi daytonai győzelemnek, még nem ült a volán mögé – írja az NBC Sports.

    A Meyer Shank Racing 60-as számú Acurája lett a második leggyorsabb, 1:35.602-es körrel, amelyet Oliver Jarvis teljesített.

    Sebastien Bourdais, aki a Chip Ganassi Racing 01-es számú Cadillacjét hozta be a harmadik helyre (1:35.942) csapattársa, Kevin Magnussen előtt.

    Az Action Express Racing 48-as rajtszámú Ally Cadillacje, amely a tavalyi Rolex 24-en a Wayne Taylor Racing mögött a második helyen végzett, az ötödik lett.

    Kamui Kobayashi 1:36,171-es kört autózótt. A csapat tagja a NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson, aki kilencedik alkalommal próbálkozik megnyerni a Daytonai 24 órást.

    A többi osztályban a Racing Team Nederland 29-es számú ORECA (LMP2), a Performance Tech Motorsports 38-as számú autója (LMP3), a TR3 Racing 63-as számú Lamborghini Huracan GT3 (GTD Pro) és a Wright Motorsports 16-os számú Porsche 911 GT3R (GTD) volt a leggyorsabb.

    A Roar tesztelés ma, és holnap folytatódik tovább, majd vasárnap érkezik a 100 perces kvalifikációs verseny.

    Teljes Eredménylista

  • „Nem értem, Pérez hogy lehet elégedett magával a Hamilton elleni védekezése után”

    „Nem értem, Pérez hogy lehet elégedett magával a Hamilton elleni védekezése után”

    Az Abu Dhabi Nagydíj egyik kulcspillanata a világbajnoki csata szempontjából mindenképp Sergio Pérez Lewis Hamilton elleni kemény védekezése volt, mely során rengeteg másodpercet faragott le csapattársa, Max Verstappen hátrányából.

    A korábban a Forma-1-ben, Toro Rosso színekben versenyző Sebastien Bourdais azonban nem tartotta mindezt túl sportszerűnek.

    „Baromság volt. Nem tudom megérteni, hogy örülhet ennek Pérez, illetve hogy dicsérhetik ezért az emberek. A sportszerűség nulla, az egész csapattól” – fejtette ki az IndyCar-versenyző.

    A francia szerint Pérez „minden trükköt felhasznált”, hogy „akadályozza Hamiltont”: „Teljesen feláldozták Pérez versenyét, hogy ebbe a pozícióba kerüljön. Szándékosan veszítettek másodperceket körönként, hogy akadályozzák.”

    Bourdais mindazonáltal azt a kritikát is elutasította, hogy elfogult lenne a Red Bullal kapcsolatban, hiába versenyzett a kötelékükben. Azt mondta, hogy ez ettől „teljesen független” és amúgy sem volt „Red Bullos srác”.

  • A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    Heten vágtak neki az idei Indy 500-nak legalább egy Forma-1-es rajttal a hátuk mögött, a különversenyt ezúttal a beugró Montoya nyerte.

    A kolumbiai mellett már Takuma Sato is ihatott már tejet a Brickyardon, másodjára tavaly tudott nyerni.

    Rajtuk kívül Sebastian Bourdais, Max Chilton, Marcus Ericsson, Alexander Rossi és Pietro Fittipaldi voltak az F1-es alakulat tagjai.

    Montoya ismét McLarennel indult, és bár a 24. helyről rajtolt, a kavarodásban hamar a 13. helyre jött fel. Szépen lépegetett előre, a verseny vége felé már volt nyolcadik is, de végül Rinus Veekay megelőzte még a cél előtt.

    Sato alternatív stratégiájának köszönhetően még vezette is a versenyt, de végül kiállása visszavette a 14. helyre, hárommal Ericsson mögé.

    A többiek szinte egyszerre értek be, Fittipaldi, Bourdais és Chilton közé csak egy ember tudott beférkőzni, Dalton Kellett, a 25. helyen.

    Alexander Rossi balszerencséje folytatódott, már a verseny elején körhátrányba került stratégiája,és a sárga zászló miatt. Innen sokáig nem tudott felzárkózni a mezőnyre. Végül csak két embert – a verseny női indulóját, Simona de Silvestrót és Will Powert – tudott megelőzni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Az IndyCar szezon is elkezdődik, április 18-án a Barber Motorsport Parkban először gurulnak pontokért pályára az autók.

    Bajnokok, több helyről is

    Az utóbbi kilenc év IndyCar bajnokai mind ott vannak a mezőnyben, és rajtuk kívül még többen visszatérnek a színre.

    A CART bajnokok közül Sébastien Bourdais tavaly nem jutott nagy szerephez, de idén teljes állásban tér vissza, Montoya pedig 2017 után indul ismét az Indy 500-on.

    Tony Kanaan csak az oválpályákon áll majd rajthoz, amikor a hétszeres NASCAR-győztes, Jimmie Johnson ülésében kell majd helyt állnia.

    A mezőnyből Hélio Castronevesnek van a legtöbb Indy 500 győzelme (3), ő azonban csak fél szezont fut, a híres verseny mellett az utolsó öt utcai versenyen áll majd rajthoz.

    De nem csak Amerika legjobbjai lesznek ott Alabamában, hiszen másik tapasztalt újonc, Scott McLaughlin úgy érkezik a sorozatba, hogy az ausztrál V8 Supercars sorozatban három éve nem talált legyőzőre.

    Egykori Forma-1-esek

    A fent említett Bourdais és Montoya mellett, két Indy 500 nyertes, Takuma Sato és Alexander Rossi mondhatja el magáról, hogy az F1-et is megjárta.

    A tengerentúlon pár éve már „szokásosnak” számít Marcus Ericsson és Max Chilton jelenléte, hozzájuk csatlakozik majd Romain Grosjean, és az őt oválokon váltó Pietro Fittipaldi.

    Feltörekvő ifjoncok

    Nem szabad azonban megfeledkezni a fiatalokról sem, az elmúlt években egyre több pilóta ért oda az élmezőnybe. Colton Herta tavaly harmadik helyen zárt az összetettben, Félix Rosenqvist megszerezte első győzelmét, dobogói számából ítélve pedig a McLaren pilótájának Patricio O’Wardnak is csak idő kérdése, mikor jön el a várva-várt diadal.

    Indy 500-as bővítés

    Nemcsak Montoya és Castroneves az egyetlen, akik az Indy 500-ra koncentrálnak idén. A tavaly pole-t szerző Marco Andretti, illetve a női egyenjogúságot hirdető Simona de Silvestro is csak ezen az egy versenyen indul majd.

    A teljes IndyCar szezonban részt vevő autók:

    # Utcai/Ovál pilóta Csapat
    4 ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt
    14 ?? Sébastien Bourdais
    26 ?? Colton Herta
    Andretti
    27 ?? Alexander Rossi
    28 ?? Ryan Hunter-Reay
    29 ?? James Hinchcliffe
    5 ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    7 ?? Felix Rosenqvist
    59 ?? Max Chilton/TBA Carlin
    8 ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi
    9 ?? Scott Dixon
    10 ?? Álex Palou
    48 ?? Jimmie Johnson/?? Tony Kanaan
    18 ?? Ed Jones
    Dale Coyne
    51 ?? Romain Grosjean/?? Pietro Fittipaldi
    20 ?? Conor Daly/?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter
    21 ?? Rinus Veekay
    60 ?? Jack Harvey Meyer Shank
    15 ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan
    30 ?? Takuma Sato
    2 ?? Josef Newgarden
    Penske
    3 ?? Scott McLaughlin
    12 ?? Will Power
    22 ?? Simon Pagenaud

    Részleges szezont vagy csak Indy 500-at teljesítő legénységek:

    06 ?? Hélio Castroneves Meyer Shank
    11 ?? Charlie Kimball A.J. Foyt*
    66 ?? Juan Pablo Montoya Arrow McLaren SP*
    1 ?? JR Hildebrand A.J. Foyt
    98 ?? Marco Andretti Andretti
    52 TBA Dale Coyne
    47 ?? Conor Daly Ed Carpenter
    45 ?? Santino Ferrucci Rahal Letterman-Lanigan
    16 ?? Simona de Silvestro Paretta Autosport (Penske)

    *az Indy 500-on kívül a – szintén indianapolisi – GMR Grand Prix-n is részt vesznek

  • A Red Bull korábbi versenyzője, aki abbahagyta, most visszatérne!

    A Red Bull korábbi versenyzője, aki abbahagyta, most visszatérne!

    Jaime Alguersuari, aki egykoron Red Bull alkalmazásban állt, talán visszatérne versenyezni. A spanyol a Forma-1-ben utoljára a Toro Rossónál vezetett, de pár év után visszavonult. Azonban most lehetséges, hogy a barcelonai születésű 30 éves versenyző, most visszatérne a pályákra.

    A Marcának elmondta, hogy 2009 közepén döntötte el Helmut Marko, hogy a Red Bull testvércsapatához ülteti be őt Sebastien Bourdais helyére, és végül 2 és fél évet töltött itt 2011 végéig, a ma már AlphaTauri néven ismert csapatnál. Ezt követően kipróbálta magát a túraautózásban illetve a Formula E-ben, majd 2015 októberében Alguersuari bejelentette, hogy elég volt.

    Ezt követően a nagy szenvedélyének hódolt: zenélt. DJ Squire néven viszonylag ismertté is vált. Saját életrajzi könyvet is kiadott amelyből megismerhető, hogy mi állt a döntései hátterében.

    Jelenleg Alguersuari azonban gyakorol:

    „Arra jöttem rá, hogy két dolgot tudok nagyon jól csinálni: a versenyzést és a zenélést. Nem tudok most koncerteket adni, így valami mást akarok most az élettől. A napok lassan haladnak, hiányzik a versengés. Nem tudom még, hogy visszatérek-e, de nem zárnám ki. Ugyanakkor teljes mértékben készen kell erre állnom.”

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.

  • Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Daytona 24 órás: megint Cadillac nyert, most Alonso nélkül

    Alonso tavalyi csapata, a Wayne Taylor Racing négy év alatt harmadszor nyert Daytona 24 órás versenyt, most Kamui Kobayashi, Scott Dixon, Renger van der Zande és Ryan Briscoe összeállításban.

    Kobayashi 65 másodperccel futott célba hamarabb, mint a második, pole-ból induló Mazda egység. Ezzel a Cadillac továbbra is mindig megnyerte az IMSA WeatherTech SportsCar Championship első fordulóját. Csak öt alkalommal kellett lelassítani a mezőnyt baleset miatt, így új rekord született a megtett táv tekintetében is.

    A második autó – a Mazdás Oliver Jarvis, Tristan Nunez és Oliver Pla – mögött a Sébastien Bourdais, Loïc Duval és Joao Barbosa összeállítású Cadillac végzett. Juan Pablo Montoya az Indy 500 címvédőjével, Simon Pagenaud-dal és Dane Cameronnal negyedik lett.

    Az LMP2-es kategória egyik nyertese Harrison Newey lett, egy teljes körrel megelőzve a második helyezettet. DragonSpeed-beli csapattársai Ben Hanley, Henrik Hedman és Colin Braun voltak.

    Michelisz csapattársa, Augusto Farfus pedig a GT kategóriát nyerte meg Jesse Krohnnal, John Edwardsszal és Chaz Mosterttel egy BMW volánja mögött.