Címke: Sebastian Vettel

  • Hill: Sebastian Vettelnek ördögűzésre lenne szüksége

    Hill: Sebastian Vettelnek ördögűzésre lenne szüksége

    Damon Hill szerint Sebastian Vettelnek ideje lenne felkeresnie egy misztikust, hogy elűzesse maga körül az ártó szellemeket.

    Új környezettel és autóval ismerkedhet idén a német pilóta, ugyanis karrierjét az Aston Martinnál folytatja. Viszont már a szezon előtti teszten sem jött ki neki a lépés, ugyanis technikai hibák sora hátráltatta a 33 éves versenyzőt. Az első megmérettetésen folytatódott a négyszeres világbajnok kálváriája, ugyanis az időmérőn Nikita Mazepin megforgása és Carlos Sainz motorleállása is keresztezte az útját. Így csak a 18. időt autózta, ám mivel az orosz pilóta esetében „lengetett” dupla sárga zászlót nem vette eléggé figyelembe, 5 helyes rajtbüntetést és 3 három büntetőpontot kapott.

    A rajtja jól sikerült Vettelnek, ám a taktika megválasztása viszont nem. Balszerencséje a futam utolsó harmadában vágott vissza, ugyanis saját hibájából ment bele Esteban Oconba, így 10 másodperces időbüntetéssel és 2 büntetőponttal jutalmazták meg őt a stewardok.

    Hill szerint most már egy spiritualistához is el kellene mennie a 33 éves pilótának, hogy megoldja a problémáit.

    ,,Látnia kell őt (Vettelt) egy misztikusnak és el kell távolítania a körülötte lévő ártó szellemeket. Rettenetes nézni azt, hogy mi történik vele. Úgy érzem, hogy valami megváltozott az pszichológiai konstellációjában. Valami nagyon rosszat tehetett, hogy ezt érdemelje.” – nyilatkozta a világbajnok az F1 Nation legújabb podcast adásában.

    Hill logikusabb útra térve úgy látja, hogy Vettel küzdelmei hasonlítanak egy „piñata életére”.

    ,,Valamiféle pszichológiai egyensúly lehet ebben. Olyan, mintha azt a mexikói játékot nézném a bulikban, konkrétan péppé verik. Úgy érzi, hogy ez egy büntetés, és a kapott zúzódások aggasztják őt. Attól tartok, hogy ez rosszabb lesz, valamennyire el kell engednie a rosszat, a negatív érzéseket. Miután ezen túl van, a világ összes képesség az övé lesz, így versenyezhet majd az élen Lewisszal (Hamilton) és Maxel (Verstappen).” – idézi a brit szavait a Racingnews365.com

     

     

  • Vettelről, Rindtről és Laudaról is neveznek el csarnokot a Red Bullnál

    Vettelről, Rindtről és Laudaról is neveznek el csarnokot a Red Bullnál

    A Red Bull motorrészlegeinek új csarnokai Sebastian Vettel, Jochen Rindt és Niki Lauda nevét fogják viselni.

    2021 végétől kiszáll a Honda a Forma-1-ből, így a Bikák motor fronton magukra maradtak. Az újonnan eldöntött határozat, mi szerint jövő évtől befagyasztják az erőforrások fejlesztését a malmukra hajtotta a vizet, így már gőzerővel készülnek az előttük álló kihívásra. Ennek kapcsán megalapították a Red Bull Powertrains névre hallgató projektet, minek székhelyét a Milton Keynes-ben található bázisukban alakítják ki.

    Az új részlegek három olyan versenyzőről fogják nevüket kapni, akik valamilyen úton-módon kötődnek az osztrák motorsporthoz és a csapathoz.

    Jochen Rindt volt az első osztrák akit „megkoronáztak” a sportban (bár a versenyző már nem élhette meg azt a pillanatot), így nagy szerepet töltött be a nemzet autósport törekvéseiben. Emellett Helmut Marko nagyon jól ismerte, hiszen gyerekkori jó barátok voltak.

    ,,Jochen Rindt volt az első osztrák világbajnok. Nélküle nem lenne se Osztrák Nagydíj, nem lettek volna ilyen kiváló versenyzőink és talán nem lett volna Red Bull Racing sem. Ő volt az az szikra, ami mindent elindított.” -nyilatkozta a Bikák tanácsadója az F1-insider.com-nak és a Racingnews365.com-nak.

    Niki Lauda többek között három bajnoki címével, horrorisztikus balesetével és a Mercedes-es szerepvállalásával, örökre beírta magát az F1 történelemkönyveibe. Őt Marko így jellemezte:

    ,,Niki Lauda az Niki Lauda. Nem kell ennél többet mondanom, ő egy igazi ikon.”

    A harmadik név, ami a Red Bull „Hall of Fame” projektébe bekerült az a négyszeres világbajnokhoz tartozik, aki címeit az osztrák istállóval szerezte meg. Vettel ugyan már 2014 óta nem a Bikáknál versenyez, ám a jó kapcsolat megmaradt a vezetőkkel, sőt a 77 éves tanácsadóval és Christian Hornerrel, még most is sűrűn beszél telefonon.

    ,,Sebastian (Vettel) négy bajnok címet szerzett nekünk, így meg akartunk emlékezni ilyen formában is erről.” – tette hozzá Marko.

    A német pilótát is megkérdezték arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a Red Bull így is megőrzi nevét. Vettel mosolyogva így felelt:

    ,,Egy kicsit büszkévé tesz.”

  • Watt: Vettel már nem lesz a mezőny tagja jövőre

    Watt: Vettel már nem lesz a mezőny tagja jövőre

    Rémálomszerűen kezdődött Sebastian Vettel Aston Martinos karriere. A technikai hibákkal tarkított tesztek után a bahreini időmérőn már a Q1-ben kiesett. A versenyen esélye sem volt a pontszerzésre, ráadásul 24 óra leforgása alatt két olyan hibát is elkövetett, ami miatt öt büntetőpontot is begyűjtött.

    Sokan feltámadást várnak a négyszeres világbajnoktól, aki a Ferraris karrierje végén messze alulmúlta saját képességeit, ő maga is még hosszútávra tervez a Forma-1-ben.

    Vannak azonban olyanok is, akik már nem remélnek tőle egy másodvirágzást, ilyen a korábbi dán autóversenyző – aki Formula Ford és dán túraautó bajnok volt, emellett indult a Formula 3000-ben valamint egy hétvégén a WTCC-ben is feltűnt – Jason Watt is.

    Talán arra számított, hogy idén újra felépíti magát, de én szerintem az ő ideje már lejárt. Soha nem fog már azon a szinten teljesíteni, mint korábban. Sajnálom, hogy rá kell világítanom arra, hogy az elmúlt 2-3 évben nem mutatott semmit. A „régi” időkben jó volt, a hatalmas leszorítóerővel rendelkező Red Bullban, de azóta meredeken zuhan lefelé. Hülye hibákat követ el, amely azt bizonyítja, hogy nyomás alatt van. Ha engem kérdeznek, akkor azt mondom, hogy 2022-ben már nem lesz a Forma-1-ben.” – vélekedett a dán.

  • Szafnauer szerint nem volt olyan katasztrofális Vettel futama

    Szafnauer szerint nem volt olyan katasztrofális Vettel futama

    Otmar Szanfauer keményen próbálta szépíteni Sebastian Vettel problémás versenyhétvégéjét.

    Idén új reményekkel kezdte meg az idényt a német pilóta és az Aston Martin, ám mindkettőjük startja problémásan alakult. A négyszeres világbajnok nem találta a tempót a szabadedzések során sem, majd az időmérőn a sárga zászló vált az ellenségévé. Büntetéssel a háta mögött indult neki a versenynek, amit a rajt után jól abszolvált, ám ezt a sikertelen taktikája és benézett ütközése Esteban Oconnal tönkre tette.

    Az incidens miatt 10 másodperces időbüntetéssel és két büntető ponttal sújtották a 33 éves pilótát, aki bocsánatot kért a franciától és elismerte végül, hogy ő volt a ludas. Csapatfőnöke azonban próbálja pozitívan látni a dolgokat, és időt adni a beilleszkedésre a versenyzőnek.

    ,,Nem volt a legjobb verseny, ám ha a pozitívumokat nézzük, akkor az utolsó pozícióból indulva egy darabig az első 10-en belül volt, és jól érezte magát az autóban. A pitwallról nézve a köridők, amiket produkált nem tértek el Lance (Stroll) idejétől, aki viszont végig abba a tartományba mozgott és jobban is ismerte az autót, így egy relatíve jó helyen is végzett.” -nyilatkozta Szafnauer a Racingnews365.com előtt.

    Az Aston Martin csapatfőnöke hozzátette, a felkészülés során Vettel volt az egyik aki a legkevesebb időt töltött a konstrukcióban, így időre van szüksége ahhoz, hogy jobban az ízlése szerint alakítsa azt:

    ,,A konstrukció és a motor karakterisztikáját kezdi már jobban megismerni és a beállításokat a saját szája-íze szerint alakítani. Még nagyon az elején vagyunk, nem sok kört tett meg a szezon előtti teszten a problémák miatt, meg amúgy is csak három napból állt az a gyakorlás. Még mindig magabiztos vagy a tekintetben, hogy oda érhetünk.” -tette hozzá a vezető.

  • Tost szerint korántsem olyan jó az Aston Martin idei autója

    Tost szerint korántsem olyan jó az Aston Martin idei autója

    Franz Tost úgy véli, hogy az Aston Martin idei autója korántsem sikerült olyan jól.

    Sebastian Vettellel a fedélzeten új projektbe vágott bele a nevet változtató Racing Point. A Ferrari ‘nyomasztó’ környezete után egy boldog, kiegyensúlyoztat és eredményes négyszeres világbajnokot vártak sokan, ám a heppenheimi első futama és autójával való kapcsolata nem sikerült valami jól.

    ,,Nem érzem magam otthon a konstrukcióban. Sok dologgal küszködtem, így nem tudtam 100%-osan a vezetésre koncentrálni. Sok dologgal kell törődnünk, ugyanis néhányan két másodperccel is gyorsabbak nálunk.’ -nyilatkozta a német RTL-nek Vettel a verseny után.

    A csapat tavalyi sikereit követően többen azt hitték, hogy a szezon „sötét lova” a 33 éves pilóta lesz, ám egyelőre nem ez a helyzet. Az AlphaTauri csapatfőnöke szerint nem feltétlenül a versenyző miatt változott ez meg:

    ,,A teória az egy dolog, a valóság viszont már más. Igazság szerint az autó nem olyan jó.” -nyilatkozta az osztrák vezető a Sport 1 AvD Motor und Sport Magazin műsorában.

    Ugyanakkor Tost hisz abban, hogy egykori pilótája vissza talál majd a régi formájához:

    ,,Azzal a tapasztalattal, amivel rendelkezik, előre mozdíthatja a csapatot. Pontosan tudja hogyan kell versenyeket és bajnokságot nyerni.”

    Még Fernando Alonso is – aki két év után tért vissza a száguldó cirkuszba –  úgy véli, hogy több időt kell adni a csapatot váltóknak, hogy alkalmazkodjanak az új környezethez és konstrukcióhoz:

    ,,Úgy vélem, hogy minden olyan pilótának aki alakulatot váltott -Carlos (Sainz), (Daniel) Ricciardo, (Sebastian) Vettel – több idő kell. Vettelnek is hozzá kell szoknia az új környezethez, Ricciardónak a fékekhez is, míg Carlos esetében is kell pár verseny mire 100%-osan tud teljesíteni. Így képzelhetitek milyen két és fél év kihagyása után.” -magyarázta a spanyol a DAZN-nek.

  • Még öt F1-es szezont lát maga előtt Vettel

    Még öt F1-es szezont lát maga előtt Vettel

    Pocsék idénykezdete ellenére a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel úgy érzi, még van öt éve is a száguldó cirkuszban.

    A 33 éves pilóta a Ferrarit ott hagyva idén igazolt az Aston Martin istállóhoz, ahol azonban az első időmérőjén jócskán alulteljesítve csak a 18. helyet szerezte meg, majd a futamon is több hibát ellkövetve messze elmaradt a pontszerzéstől. Ráadásul a csapata számára az előszezoni teszt is rémesen sikerült, ám Vettel túl sok tapasztalattal rendelkezik már ahhoz, hogy pánikoljon.

    „A lényeg, hogy a csapat hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre is egyre jobb. Ez egy hosszútávú projekt, amit én és az Aston Martin közösen fogunk végrehajtani. Elég fiatalnak érzem magam, ahhoz, hogy öt évig még képes legyek teljesíteni.” – fogalmazott a német.

    Vettel csapattársa Lance Stroll a tizedik rajthelyet szerezte meg és a futamon is ugyanott ért célba, a német bajnok az új csapatát nagyban a sikercsapatához, a Red Bullhoz hasonlította.

    „Ez a csapat sok tekintetben olyan, mint a Red Bull, amikor odaigazoltam 2009-re. Pozitív és érzelmi párhuzamokat is látok most.” – tette hozzá.

  • Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Fernando Alonso reményeit, hogy pontot szerezzen a Forma-1-es visszatérése első versenyén Bahreinben egy szendvics csomagolása tette tönkre, amely az egyik fékcsatornájába keveredett. A spanyol pilóta benne volt a top 10-ben a szezonnyitón, ahol harcolhatott a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari versenyzőivel is a szahíri futam elején. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy pontokat is szerezhet az első versenyén az Alpine színeiben, kisebb akkumulátorproblémák ellenére, szenvedni kezdett a fékjeinek a túlmelegedésével, és kénytelen volt kiállni.

    Csak a verseny utáni feltárást követően jött rá a csapat, hogy mégis mi volt a valódi gond az autóval. Egy eldobott élelmiszer csomagolás került be a fékcsatornába. Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Az első kiállása után volt egy kis gondunk, ami miatt az autó teljesítményét visszább kellett vennünk, majd a másodiknál beszorult egy szendvics csomagolása Fernando autójának a hátsó fékcsatornájába. Emiatt magasabb lett a hőmérséklet ott, ami a fékrendszerben kárt okozott, ezért biztonsági megfontolásból inkább kiintettük. Ez egy nagyon szerencsétlen első futam volt így Fernandónak, pláne figyelembe véve azt, hogy erősnek tűnt.”

    Csalódottsága ellenére Alonso élvezte a visszatérését, még ha nem is sikerült pontokat szereznie:

    „Először is, remek volt újra az F1-ben versenyezni. A rajtom mókás volt, javítottunk pár helyezést, os voltak élvezetes csatáim régi kollégákkal. Ugyanakkor csalódott vagyok, amiért nem láthattam meg a végén a kockás zászlót. A probléma a második kiállás után jelentkezett a hátsó fékeknél, amikor valami törmelék a fékcsatornába került, és túlmelegedett a rendszer az autóban. Elnézve a versenyt, a középmezőny nagyon szoros, csak pár tized a különbség, és hamar változhat a sorrend. Azt hiszem, hogy nagyon érdekes és versenyképes szezonunk lesz emiatt. Újra nekiveselkedünk, és keményen harcolunk majd Imolában.”

    Az Alpine tehát pontok nélkül hagyta el Bahreint, miután Esteban Ocon is csak a 13. lett. Rajta sem segített az, hogy gyengén ment az időmérőn, majd peches volt a sárga zászlókkal is, Sebastian Vettel pedig nekiütközött verseny közben. A francia pilóta ennyit reagált:

    „Sebastian felzárkózott a végén, majd nekem jött. Bocsánatot kért, mindannyian hibázunk, ilyesmi meg előfordul olykor. Összességében amúgy is kevesek voltunk ezúttal.”

  • Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Sebastian Vettel nem kezdett jól az Aston Martinnál. Felejthető időmérős teljesítményén Mazepin megpördülése miatt nem sikerült javítania, és a versenyen is galibát okozott.

    Már a Q1-ben kiesett, és a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt három büntetőpont mellett a rajtrács végéről kellett rajtolnia a négyszeres világbajnoknak.

    Ezt követően Vettel a versenyen néha rövidebb ideig a pontzónában is autózott, de nem sikerült ténylegesen előrelépnie, amit 15. helye is alátámaszt.

    A mélypontot az Esteban Oconnal való ütközés jelentette számára, ami teljesen az ő hibája volt. A stewardok emiatt 10 másodperces büntetéssel sújtották a verseny után, amihez két büntetőpont is társul.

    Mivel a hétvége előtt nem volt neki egy sem, ezzel is csak ötnél jár az Aston Martin német pilótája. Ezzel együtt nem kérdés, jobb teljesítményre van szüksége az elkövetkező versenyeken.

  • Megszületett a döntés: 5 helyes rajtbüntetést kapott Vettel!

    Megszületett a döntés: 5 helyes rajtbüntetést kapott Vettel!

    Sebastian Vettel nem úszta meg büntetés nélkül a tegnapi incidenst.

    A német pilóta időmérője ideje korán ért véget, ugyanis már a Q1-ben búcsúzni kényszerült. Ebbe a két sárga zászlós szakasz is közrejátszott, hiszen Carlos Sainz motorleállása és Nikita Mazepin megforgása majd a pályán való megállása miatt kellett alkalmazni a jelzést.

    Az utóbbi esetben az 1-es kanyarba dupla sárga zászló volt érvényben, amit a stewardok szerint Vettel nem tisztelt eléggé, így szankcionálták a négyszeres világbajnokot. Büntetésül 5 helyes rajtbüntetéssel lett gazdagabb, sőt még 3 büntetőpontot is jóváírtak a neve mellé. Ennek tükrében a 33 éves versenyző az utolsó pozícióból fog rajtolni a futamon.

    ,,A versenyfelügyelők meg hallgatták az 5-ös rajtszámú autó versenyzőjét (Sebastian Vettel) és csapata képviselőjét. Ezen felül visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetést, átvizsgálták a telemetriát és a pályabírói rendszerben fellelhető információkat, továbbá megnézték az 5-ös rajtszámú autó körül lévő versenyzők és csapatok viselkedését.

    A 9-es számmal ellátott konstrukció a Q1 utolsó percében forgott meg az 1-es kanyarban, ezért abban a pályabírói szektorban dupla sárga zászló volt érvényben. Bottas, Vettel, Pérez és Russell közelítette meg ezután azt a pozíciót és hajtott el Mazepin mellett. Bottast a csapata azonnal felszólított arra, hogy adja fel a körét a Versenyigazgatói Jegyzetek 7.1-es pontjának értelmében. Pérez és Russell megkapta a kockás zászlót, így felhívták a figyelmüket arra, hogy vegyenek vissza. Russell esetében az az információ is elhangzott, hogy a szektorban dupla sárga zászló jelzés van. Vettel nem adta fel a körét. Azt mondta a stewardoknak, hogy látta a füstöt maga előtt, ám addig nem volt biztos abban, hogy az egy elfékezés vagy egy megálló autó miatt keletkezett, míg közel nem érkezett a konstrukcióhoz és el nem szállt a füst. A versenyfelügyelők megállapították, hogy a pilóta, a jelzés kiadásakor már elhagyta azt a panelt, továbbá a pályabírók még nem reagáltak a sárga zászlóval. Ugyanakkor Vettel egy olyan autóhoz közelített, ami keresztbe megállt a pályán, és a szabályok szerint ilyen esetben szükségszerű a dupla sárga zászlós jelzés.

    A versenyzői megbeszélések alatt a versenyigazgató kijelentette, hogy a zászló jelző kódokat szigorúan be kell tartani. A stewardok figyelembe vették, hogy a Kódex és a Versenyigazgatói Jegyeztek úgy rendelkeznek, hogy az edzéseken és az időmérőn félbe kell szakítani a kört. Ez azzal a céllal került bevezetésre, hogy a versenyzőket visszatartsák attól, hogy tempóval közelítsenek, vagy esetleg jobb köridőt állítsanak be, mikor egy ilyen esemény helyszínére érnek. Ebben az esetben egyértelmű volt az, hogy a versenyző lassított, ugyanakkor a gyors körét nem szakította meg, hanem próbálta azt befejezni. Ilyen helyzetekben a pilóta a kormányán kap egy figyelmeztetést, továbbá a csapatnak is fel kell arra hívnia a versenyzője figyelmét, hogy dupla sárga zászló lehet érvényben. Úgy ahogy a többi alakulat is tette.

    Míg az az érv, miszerint a pilóta már a szektorban volt, mikor a dupla sárga zászló megjelent, enyhítő körülmény, de a stewardok fontosnak tartják azt megjegyezni, hogy egy számára is látható incidenst igyekezett megközelíteni. Továbbá az előtte lévő autókat arra kérték, hogy adják fel a körüket, amint az a Versenyigazgatói Jegyzetekben is elő van írva.

    A versenyfelügyelők így a szokásos öt helyes rajtbüntetést ítélték meg.” – olvasható a hivatalos iratban.

  • Sebastian Vettelt vasárnap kora délutánra beidézték a stewardok!

    Sebastian Vettelt vasárnap kora délutánra beidézték a stewardok!

    Sebastian Vettel állítólag nem vette figyelembe eléggé a dupla sárga zászlós szakaszt a Q1 során, így a stewardok beidézték.

    A német pilóta első versenyhétvégéje az Aston Martinnal eddig nem zökkenőmentes. Már a szabadedzéseken sem találta kellően a ritmust, míg az időmérőn csak a 18. helyet szerezte meg. Ehhez az eredményhez többek között Nikita Mazepin megforgása és Carlos Sainz motorleállása is hozzásegítette.

    Az utolsó percben az orosz pilóta megforgott majd megállt a pályán a Q1-ben, ezért sárga zászlós szakasz lépett érvénybe. Így akik a 21 éves versenyző mögött jöttek, kénytelen voltak lelassítani és javítási szándékaikat a kukába dobni. Ugyanakkor pár pilótát a Ferrari megállása is hátráltatott, ugyanis a második szektorban Sainz motorja adta be pár pillanatra a kulcsot. Természetesen ebben az esetben is előkerült a sárga zászló.

    A stewardok még a Q2 megkezdése előtt közölték, hogy vizsgálni fogják az incidenseket. Ezt az időmérő után meg is ejtették. Az FIA által kiadott dokumentum leírja, hogy helyi idő szerint 18:18 perckor a 8-as kanyarban (Sainz esete) szimpla sárga zászló volt érvényben. A vizsgálat a négyszeres világbajnokra, csapattársára Lance Strollra, George Russellre és Esteban Oconra terjedt ki. A versenyfelügyelők ugyanakkor nem szankcionáltak senkit sem, mivel az adott mini-szektorokban az említett pilóták nem voltak gyorsabbak a megengedettnél.

    Órákkal később viszont a stewardok kihirdették, hogy vasárnap helyi idő szerint 13:30-ra várják az Aston Martin Cognizant F1 Team képviselőjét és Vettelt, mivel a pilóta állítólag nem tartotta kellőképpen tiszteletben a dupla sárga zászlót. A hivatkozás szerint a 33 éves versenyző az időmérő napján, helyi idő szerint 18:18-kor az 1-es kanyarnál (Mazepin esete) követte el a kihágást.