Címke: Sebastian Vettel

  • Bottas volt a leggyorsabb az első edzésen, Vettel rossz helyen állt meg

    Bottas volt a leggyorsabb az első edzésen, Vettel rossz helyen állt meg

    Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Portugál Nagydíj első szabadedzésén, mögötte Max Verstappen és Sergio Pérez végzett.

    A Mercedes finn és a Red Bull mexikói versenyzője tette meg az első métereket a trükkös aszfaltcsíkon. Mögöttük feltűnt Callum Illot is, aki a délelőtt folyamán Antonio Giovinazzi autójával róhatta a köröket.

    Carlos Sainz konstrukciójáról repült le egy darab a bokszutca kijáratánál, így a pilóták többsége bójaként kerülgette az elemet.

    A mostani versenyhétvégén az 1-es, és a 4-es kanyar kapcsán a kerékvető használta még engedélyezett, ám a 15-nél már csak a fehér vonal fér bele pályahatárokba.

    Mialatt Bottas az élre ugrott a két Ferrari kíséretében, Lewis Hamilton az autója vezethetőségét kifogásolta. Ricciardo azonban gyorsan letaszította a vezető pozícióból a nastolait, ám a királysága csak pünkösdi volt az ausztrálnak. Max Verstappen a kemény keverékű abroncsokon átvette a vezetést.

    Sebastian Vettel ezalatt garázst tévesztett, ugyanis a McLarenhez állt be véletlenül. Mivel régen abban a pozícióban volt a Ferrari, a németnél működtek az ösztönök és automatikusan odaállt a wokingiak felfestett területére. Ezután csapatárdión elnézést kért az Aston Martintól miközben nevetve megjegyezte, hogy számított arra, hogy ez vele is meg fog történni.

    Bottas visszatért az élre, maga mögé utasítva ezzel a hollandot, míg Charles Leclerc meglepetten tapasztalta meg, hogy mennyit is fejlődött a Ferrari. Stroll is villant egyet és a negyedik helyig jött fel, ám a záporozó köridők tengerében nem tartotta sokáig a pozíciót.

    George Russell a lágyakon a harmadik helyig repült, ám Pierre Gasly gyorsan változtatott ezen. A Red Bull és a Mercedes versenyzői is a piros oldalfalú abroncsokra váltottak, így az utolsó percekben megkezdődött a tánc.

    Valtteri Bottas bizonyult végül leggyorsabbnak, ám Max Verstappen sem marad le nagyon, hiszen 25 ezreddel követi a finnt. Sergio Pérez ugrott a harmadik helyre, míg mögötte Leclerc, Hamilton, Gasly, Russell, Norris, Sainz és Ocon volt az első 10 sorrendje.

     

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:19.648s 30
    2 Max Verstappen Red Bull 1:19.673s + 0.025s 22
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:19.846s + 0.198s 21
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:19.884s + 0.236s 26
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.967s + 0.319s 31
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.444s + 0.796s 30
    7 George Russell Williams 1:20.529s + 0.881s 28
    8 Lando Norris McLaren 1:20.635s + 0.987s 25
    9 Carlos Sainz Ferrari 1:20.680s + 1.032s 26
    10 Esteban Ocon Alpine 1:20.800s + 1.152s 26
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:20.894s + 1.246s 28
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.995s + 1.347s 30
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.090s + 1.442s 27
    14 Fernando Alonso Alpine 1:21.303s + 1.655s 30
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:21.381s + 1.733s 24
    16 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.405s + 1.757s 30
    17 Callum Ilott Alfa Romeo 1:21.806s + 2.158s 21
    18 Mick Schumacher Haas 1:21.939s + 2.291s 28
    19 Nicholas Latifi Williams 1:22.293s + 2.645s 28
    20 Nikita Mazepin Haas 1:24.224s + 4.576s 28
  • Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Nico Hülkenberg elhessegette azokat a pletykákat, miszerint Sebastian Vettelt kellene majd a szezonban helyettesíteni az Aston Martinnál.

    A német négyszeres világbajnok jelenleg még nagyon küszködik új munkahelyével, és felröppentek olyan pletykák is, hogy nem Vettel fogja befejezni a 2021-es szezont az Aston Martin volánja mögött.

    Természetesen a pletykák szerint Vettelt az Aston hivatalos tartalékpilótája váltaná a volán mögött. Tavaly mind Sergio Pérez, mind pedig Lance Stroll helyére beugrott, igaz akkor a koronavírusnak köszönhetően.

    Amikor erről megkérdezték az illetékes Hülkenberget a következőt válaszolta:

    „Nem, nem gondolnám. Szerintem maradni fog minimum a szezon végéig.” – mondta a német, aki hozzátette, hogy különben kedveli is Vettelt.

    „Továbbra is szüksége van még időre az autóban, mivel még nem érzi tökéletesen. Ezt tökéletesen látni a stopperórán is. De ez egyébként sem az én döntésem.”

    Vettel nehéz helyzetét a héten Mark Webber is kommentálta, aki a Marca sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, hogy korábbi Red Bullos csapattársa jelenleg „hihetetlenül alacsony önbizalommal” küzd.

  • Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

    Vettel: Nem tudtuk még kihozni az autóból a maximumot

    Az Aston Marin Forma-1-be való visszatérése eddig nem alakul túl rózsásan. Két futam után mindösszesen öt ponttal a hatodik helyen állnak a tabellán. Vettel pedig még nem szerzett pontot zöld színekben

    A márka sok évnyi Red Bullos szponzoráció után tért vissza csapatként is a mezőnybe. Az bizonyos, hogy eddig ebben az évben ez a csapat mutatta a legnagyobb meglepetést, a negatív szempontból.

    Sebastian Vettel sem tudott még teljes mértékben összeszokni új autójával, miután levette a vörös színeket, azokat zöldre cserélve. Csupán csalódást keltő hétvégéi voltak eddig a németek négyszeres világbajnoknak eddig Olaszországban, illetve Bahreinben.

    „Azt gondolom Portimao egy olyan helyszín, ahol végre lehet egy problémamentes hétvégénk.” – mondta Vettel a Motorsport-total.com-nak.

    A német azért is várja már a hétvégét, hogy végre kiderüljön hol is áll jelenleg az Aston Martin jelenleg:

    „Ez a pálya egy nagy átlagsebességű aszfaltcsík, nagyon ritmusos, nagyon sok lejtővel. Nagyon jó itt vezetni, és azt gondolom, ez egy jó helyszín lesz arra, hogy megtaláljuk az AMR21 határait. Tudom, hogy még nem sikerült kihoznunk az autóból a maximumot, de az, hogy mindezt mi értjük, egy újabb indok arra, miért nyomjuk továbbra is.” – mondta Vettel

    Vettel számára komoly hátrány lesz az, hogy nem használhatja majd, az amúgy rendkívül szükséges fejlesztéseket, amelyekről azt remélték, ezen a hétvégén már elérhetőek lesznek. A német versenyző ezzel ellentétben Barcelonáig nem számolhat majd fejlesztésekkel.

  • Rossz hír Vettelnek: Nem visz fejlesztéseket az Aston Martin Portimãoba

    Rossz hír Vettelnek: Nem visz fejlesztéseket az Aston Martin Portimãoba

    Sebastian Vettel kálváriája tovább folytatódhat, ugyanis az Aston Martin nem visz fejlesztéseket a soron következő Portugál Nagydíjra.

    A német pilóta szezonja nem indult valami fényesen. Bahreinben az időmérőn már a Q1-ből sem jutott tovább, ugyanis Nikita Mazepin megforgása és Carlos Sainz motorleállása miatt pont elkapta a sárga zászló szekciókat. Később a németet meg is büntették (az orosz esete kapcsán), így az utolsó pozícióból kezdhette meg a futamot. Bár a versenyen biztatóbb formát mutatott, ám hibát követett el, mikor felöklelte hátulról Esteban Ocont, így újabb szankció várt rá.

    Imolában már eljutott a Q2-ig, viszont már a futam előtt technikai hibák hátráltatták. A négyszeres világbajnok az utolsó körökben kénytelen volt feladni a versenyt, így az idei szezonban nem áll világbajnoki pont a neve mellett.

    Vettel némi fejlődést már tapasztalt az autóval kapcsolatban az Emilia Romagna Nagydíjon, ám a versenyen történtek olyan események, amiket nem igazán tudott hova tenni:

    ,,Az újraindításnál a jobb tapadásból akartunk előnyt kovácsolni. Ám hirtelen repülőrajt lett és nem álló, fogalmam sincs, hogy miért. A lágy abroncsok a vártnál jobban koptak, így nagyon nehéz lett a dolgunk. Ám legalább egy kicsit már jobbnak érződtek a dolgok. Már csak olyan körökre van szükség, amikben nem történik semmi baj. Ott ahol most vagyunk, onnan tudunk fejlődni. Sajnos viszont túl sok apró hiba merül fel.”

    A 33 éves pilóta a futam után hozzátette, hogy már voltak kisebb fejlesztések, amiket az autóra pakoltak, viszont az igazi előrelépéshez egy nagy újítás kellene.

    Otmar Szafnauer türelmes újdonsült versenyzőjével. Az Aston Martin vezetője szerint a probléma abban leledzik, hogy Vettel nem tudott még kellőképp megismerkedni a konstrukcióval:

    ,,Ennek a versenygépnek más a filozófiája, így idő kell ahhoz, hogy megszokd. Beszéltem erről Checóval (Sergio Pérez), akinek szintén szoknia kell még a Red Bullt. Ő is ugyanezt mondta. Nem könnyű kihozni a maximumot ezekből az autókból.”

    A kanadia-brit csapat mindent megtesz azért, hogy megkönnyítse a német helyzetét, ám ehhez is idő kell. A fejlesztéseken már dolgoznak, de Szafnauer szerint azokat Portugáliába még nem tudják elvinni. Így a négyszeres világbajnoknak a Spanyol Nagydíjig várnia kell az újításokra.

    ,,Mindannyian tudjuk, hogy Vettel magas elvárások elé állítja saját magát és keményen dolgozik azért, hogy fejlődni tudjon. A mostani frusztrációja segíteni fog neki abban, hogy gyorsabban előrelépjen.” -tette hozzá az 56 éves vezető az Auto Motor und Sportnak.

  • Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Mark Webber elmondta, hogy szeretné az egykori csapattárását Sebastian Vettelt újra egykori fényében látni az Aston Martinnál. Az ausztrál szerint a négyszeres világbajnok azért nem teljesít manapság jól, mivel az elemek összefogtak ellene és egyszerűen semmi nem jön össze a számára.

    Vettel az utolsó Ferrarinál töltött évében elég egyhangú vereséget szenvedett Charles Leclerctől és az olasz istállótól az Aston Martinhoz távozott és sokan úgy gondoltak, hogy a csapatváltás és az új környezet hatására a német pilóta visszanyerheti régi jó formáját.

    Azonban az Aston Martin pilótájának első két versenyén jelentősen alulmaradt az elvárásokhoz képest, ráadásul mindkét alkalom során kikapott a csapattársától Lance Strolltól. A kanadai pilóta emellett már hat ponttal is rendelkezik, miközben Vettel továbbra is pont nélkül áll az egyéni tabella hátsó régiójában.

    Mindezek mellett a némettel Imolában zsinórban tizenötödjére esett meg, hogy nem jutott be a Q3-ba és Webber szerint ennek az lehet az oka, hogy új generációs autók egyáltalán nem passzolnak vezetési stílusához.

    „Szerintem Seb jelen pillanatban egyáltalán nem magabiztos ebben az autóban,” – idézi Webber szavait a Marca. „A Ferrarinál sem tudta végül elérni a legfőbb célját. A sport néha próbára tesi az ember, azonban Seb számára már túl hosszúra húzódott ez a megpróbáltatás a Ferrarinál.

    „Szerintem ezen típusú autók nem esnek Seb kezére, egyszerűen nem passzolnak a vezetési stílusához. Seb azon autókban érzi jól magát, ami jól tapad és sok leszorító erővel rendelkezik. Mindezek mellett ő egy rendkívül kifinomult versenyző és nagyon jól érzi az autói mozgását.

    „Emlékeztek a 2008-as esős futamra monzai versenyre? Hihetetlen volt, hogy mindenki elől meg tudott lógni és simán nyert azzal az autóval. Azonban az az autók tapadásának csökkenése és a Pirelli az új fajta gumijai egyáltalán nem jöttek jól a számára és azóta kezdett el romlani a teljesítménye.

    „A Ferrariba pedig egyszerűen belefáradt. Hiába adott bele mindent az ott töltött hat éve alatt, egyszer nem tudott világbajnok lenni és emiatt előbb vagy utóbb, de el kellett jönnie onnan. Egyszerűen semmi nem szól mellettt, hanem sokkal inkább minden ellene szól.”

    A két pilóta viszonya a 2013-as Maláj Nagydíjon romlott meg a híres „Multi 21-nek” elnevezett csapatutasításos botrányt követően. Vettelt arra kérték, hogy ne előzze meg a versenyt vezető Webbert, azonban a német ezt mégis megtette, fittyet hányva ezzel a csapat érdekére.

    Webber azonban mindezek ellenére a régi formájában szeretné látni őt versenyezni. A Red Bull egykori pilótája azt szeretné, ha a négyszeres világbajnok legalább olyan eredményesen tudna versenyezni, mint azt a Red Bullnál tette a négy évig tartó sikersorozata során.

    „Az emberek azt hiszik, hogy élvezettel nézem végig Seb hanyatlását, azonban ez egyáltalán nem így van,” – tette hozzá Webber. „Újra a régi Sebet szeretném látni, mert rendkívül ijesztő nézni a jelenlegi formáját abban a tudatban, hogy régen milyen domináns volt.”

  • Vettel: „Ezt az emberek fejébe kell verni!”

    Vettel: „Ezt az emberek fejébe kell verni!”

    Eddig is tudtuk, hogy Sebastian Vettel is meglehetősen környezettudatos, és nem nézi jó szemmel a szemetelést, a pocséklást.

    Nem régiben kiderült, hogy tavaly, mikor az év első felében a koronavírus miatt nem volt Forma-1, a négyszeres világbajnok a biogazdálkodással ismerkedett.

    Arról is beszámoltunk már, hogy bár Vettel is tudja, hogy az F1 nem épp környezetkímélő sport, azért vannak dolgok, amiken lehetne alakítani a sportban a környezet érdekében. Például azzal, hogy a versenynaptár megalkotásakor jobban figyelembe veszik az egyes pályák földrajzi elhelyezkedését, így csökkentve a repülőutak mennyiségét.

    Vettel környezettudatos nézeteiből azonban továbbiak is napvilágot láttak.

    A német versenyző részt vesz a BioBienenApfel kampányban, amelynek célja, hogy ingyenes vetőmagcsomagokkal segítsen a méheknek több élőhelyhez jutni.
    Többek között ezért is nevezte el idei versenyautóját „Honey Ryder”-nek

    „Mindenki tudja, milyen fontos a méhek szerepe a környezetünkben, mindannyiunk életéhez” – mondta Vettel az f1-insider.comnak. „A mi dolgunk, hogy gondoskodjunk róluk, hogy több élőhelyet teremtsünk számukra. Ezt megtehetjük egy kis magvetéssel, hogy újra több virág legyen, amit a méhek beporozhatnak. A méh mindenképpen jó nagykövet mindannyiunk számára, hogy felhívjuk erre a figyelmet. Hiszen mindannyian hozzájárulhatunk a magunk kis mértékében ahhoz, hogy a világ jobbá váljon. Ahogyan jelenleg élünk, az nem fenntartható – és ezt az emberek fejébe kell verni.”

    Igyekszik egyensúlyt találni munkája és szenvedélye, valamint a környezettudatosság között. Szerinte a Forma-1-nek egyfajta úttörő szerepet kellene vállalnia. A tervezett bioüzemanyagot kifejezetten üdvözli.

    „Abszolút. És ennek 100 százalékban bioüzemanyagnak kell lennie. Ugyanakkor azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a szintetikus üzemanyagot hogyan fogják előállítani. Alapvetően az e-üzemanyag a megfelelő megközelítés. 2025 még messze van, és az új motorszabályok még nem kerültek megfogalmazásra. De addig más dolgokkal is lehet foglalkozni.”

    Otthon is tudatos

    Vettel természetesen a saját otthonában, saját környezetében is igyekszik minél környezettudatosabb lenni.

    „Itthon néhány éve váltottam áramszolgáltatót, amely megújuló energiával tudott ellátni. Ezért szívesen fizetek egy kicsit többet. A tetőmön van egy napelemes rendszer, igyekszem egy kicsit saját magam termelni az áramot. Tudatosabbá váltam abban is, hogy mit eszem. Hogy mit eszem. Hogy honnan származik az, amit eszem. Most már mindig felteszem magamnak ezt a kérdést. Már nem kell minden nap húst ennem. És amikor húst eszem, a minőség és a hús eredete nagyban számít. Vagy ott van a műanyag hulladék problémája. Mindezekkel a kérdésekkel nagyon-nagyon tudatosan foglalkozom. És igyekszem jó példát mutatni, hogy másokat is inspiráljak.”

    Kertészkedni is szokott otthon.

    „Jó móka, amikor aztán látod, ahogy nőnek a dolgok, ahogy virágoznak, és jönnek a méhek. A saját paradicsomnak határozottan több íze van, mint a polcról vásároltnak.”

    Virágokat is ültetett, kifejezetten a méhek miatt.

    „Eleinte a lányaim segítettek ebben, de aztán hirtelen egyedül voltam az ásóval. Több munka volt vele, mint gondoltam. De a végén örül az ember, amikor tényleg kivirágoznak.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BioBienenApfel (@biobienenapfel) által megosztott bejegyzés

  • Vettel elmondta, mit tehetne még az F1 a klímavédelem érdekében

    Vettel elmondta, mit tehetne még az F1 a klímavédelem érdekében

    Az Aston Martin német versenyzője, Sebastian Vettel nem csak zöld autót vezet idén, de a ambíciói is igencsak „bezöldültek„. A német pilóta egy interjúban elmondta, hogyan lett belőle klímaaktivista, és hogyan kapcsolódik ez a Forma-1-es versenyzéséhez.

    Az F1 Insidernek adott interjúban Vettel elmondta, hogyan próbálja összehangolni a természeti környezet iránti szenvedélyét és a Forma-1-et.

    „Valószínűleg vannak emberek, akik most ujjal mutogatnak rám, és azt mondják, hogy képmutató vagyok, mert Forma-1-es versenyző vagyok. Mert versenyzünk, és mert a legtöbb helyre repülővel utazunk. De a versenyzés a szakmám és a szenvedélyem” – mondta a 33 éves versenyző.

    „Véleményem szerint vannak lehetőségek arra, hogy az egész Forma-1-es üzletágat sokkal környezetbarátabbá és fenntarthatóbbá is tegyük” – folytatta Vettel, aki egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy tavaly, a koronavírus miatti szünet idején megismerkedett a biogazdálkodással is.

    Mindemellett némileg sérelmezi, hogy a versenyzők és a csapatok rengeteget közlekednek repülővel egy szezon során. Véleménye szerint ezen is lehetne csökkenteni, ha másként alakítanák a verenynaptárat.

    „Persze, hogy szívesebben mennék vitorlással a versenyekre, de akkor a többiek nélkülem indulnának (a versenyen). Szóval ez az egész inkább arról szól, hogy optimalizáljuk a szükséges utazás mennyiségét, és hatékonyabbá tegyük azt. Mert a világ körüli utazás hagyja a legnagyobb (ökológiai) lábnyomot” – mondta Vettel.

    „Egy dolog biztos: A Forma-1 önmagában nem éppen a legklímabarátabb sport. Azonban vannak lehetőségek arra, hogy módosítsuk a (verseny)naptárat, hogy az embereknek ne kelljen cikázniuk, és megspórolják a felesleges utazásokat. A Forma-1 már nem bújhat ki ez alól.”

  • Hülkenberg: Nem akarok a Red Bullra nézni, mert akkor sírni fogok

    Hülkenberg: Nem akarok a Red Bullra nézni, mert akkor sírni fogok

    Nico Hülkenberg közel volt ahhoz, hogy megszerezze a Red Bull másik ülését, ám a Bikák végül Sergio Pérez mellett döntöttek.

    Tavaly nem volt elégedett Alex Albon teljesítményével az osztrák csapat, így elkezdtek nézelődni a pilótapiacon. Az akkor már ülés nélküli német neve is felmerült, főleg azután, hogy milyen jó teljesítményt nyújtott azokon a futamokon, amiken helyettesítenie kellett a Racing Point versenyzőit. A mérleg nyelve azonban nem felé billent, így jelenleg meg kell elégednie azzal, hogy az Aston Martin és a Mercedes tartalékversenyzője lehet.

    A Ziggo Sportnál vendégeskedő Hülkenberg azonban nem volt rest saját helyzetén poénkodni, így mikor a tárgyalásokról kérdezték, így reagált:

    ,,Jobb ha nem nézem a Red Bullt, mert különben sírni fogok.” – viccelt a 33 éves pilóta, majd így folytatta – ,,Nem gondolok erre. A szezon második felétől tárgyaltam velük. Az utolsó néhány futam volt az az időszak, amikor Pérez elkezdett igazán jól teljesíteni. Ezután Bahreinben megnyerte a versenyt, és onnantól vége is volt az egésznek.”

    Annak ellenére, hogy pilótaként nem vesz részt a versenyeken, a paddockban, azért még látható lesz a német:

    ,,Inkább az Aston Martin tesztpilótája vagyok. A Mercedesnél csak kisebb feladatok lesznek néhány futam erejéig, mikor a WEC és a Formula E miatt Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries nem ér rá. Azokon az alkalmakon én leszek a bevethető ember, ha valami történik.” – idézi a versenyzőt a Racingnews365.com

    Hülkenberg még mindig ülésre vadászik és nagyon szeretne magának helyet találni jövőre a mezőnyben. Az Aston Martinnál első kézből láthatja honfitársa teljesítményét, aki egyelőre nem brillírozik. A német azonban úgy véli, hogy a négyszeres világbajnoknak még egy kis idő kell ahhoz, hogy hozzá szokjon az autóhoz és az új beállításokhoz:

    ,,Szerintem a szezont ott tölti, de van még hova fejlődni. Kell egy kis idő, nem érzi még komfortosan magát. Ez látszik az időmérős teljesítményén is, de igen, ez nem az én döntésem.”

    Hülkenberg azonban B-tervvel még nem rendelkezik:

    ,,Ha nem jön össze a Forma-1, akkor természetesen meg kell vizsgálnom azt, hogy mit is akarok csinálni. A versenyzés még bennem van, hiányzik, így más lehetőségek után kell néznem. Szeretnék még évekig ezzel foglalkozni.”

  • Sebastian Vettel nagyon keményen dolgozik

    Sebastian Vettel nagyon keményen dolgozik

    Két futamot követően Sebastian Vettel még mindig pont nélkül áll első aston martinos szezonjában, hiszen mindkét eddigi, idei nagydíjon, a 15. helyen végzett. Az Aston csapatfőnöke, Otmar Szafnauer azonban bízik abban, hogy a négyszeres világbajnok a következő futamokon meg tud majd birkózni a problémákkal.

    Az Emilia Romagna Nagydíjon Vettel kénytelen volt a boxutcából indulni, miután a csapat a verseny rajtja előtt kicserélte túlmelegedő hátsó fékjeit – Vettel csak a 14. helyre tudott feljönni a pályán, majd egy körrel a vége előtt váltóproblémák miatt fel is adta a versenyt, és végül a 15. helyen rangsorolták.

    A versenyen azonban fel-felsejlett a régi Vettel, mint például Esteban Ocon előzésekor a Variante Altában. Szafnauer azt mondta, hogy több ilyen felvillanást vár a némettől a következő futamokon.

    „Nagyon nagy elvárásai vannak önmagával szemben, és fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy jobb legyen, és előrébb lépjen a tanulási görbéje tekintetében.”

    „De nem strapálja túl magát, hogy úgy mondjam. Csak tűri ezt a kis frusztrációt, és még elszántabb lesz, hogy gyorsan felzárkózzon. Egyáltalán nem az ő hibája volt, hogy először szétégettük a hátsó fékcsatornákat… A boxutcából való indulás és a büntetés után nem igazán volt esélye.” – mondta Szafnauer.

    Túl kevés volt a teszt

    Hozzátette, hogy az Aston Martin technikai problémái a háromnapos szezon előtti tesztelés során, szintén hatással voltak a német teljesítményére.

    „Ha az autó filozófiája teljesen más, akkor ez időbe telik” – mondta Szafnauer. „Beszéltem Checóval (Perezzel, akinek helyére érkezett Vettel) is, aki a Red Bullhoz igazolt, amelynek más a filozófiája, mint a miénk, és ő is ugyanazt mondja, hogy időbe telik, amíg eljutnak azokhoz a finom határértékekhez, melyekkel a legtöbbet lehet kihozni az autóból. Ez ilyen egyszerű. Minél többet ülnek az autóban, annál jobb.”

    „Azt hiszem, azt sajnálom a legjobban, hogy nem voltunk olyan megbízhatóak, mint amilyennek lennünk kellett volna a télen” – tette hozzá Szafnauer. „Seb másfél napjának jelentős részét elbukta (a szezon előtti teszten), szóval ha többet tesztelhettünk volna, és Seb többet ült volna az autóban, szerintem máshol tartana a tanulási görbéjén.”

    „Seb… soha nem volt igazán versenyben (Imolában), de miután feltettük a slickeket, nagyon gyors köridőket produkált, ha megfigyeltétek. Szóval úgy gondolom, hogy egyre jobban hozzászokik az autóhoz, és egyre jobb és jobb lesz majd.”

  • Berger: Az új szabályok nem a Mercedes és az Aston Martin ellen szólnak

    Berger: Az új szabályok nem a Mercedes és az Aston Martin ellen szólnak

    Gerhard Berger szerint a 2021-es aero szabályokkal nem a Mercedest vagy az Aston Martint akarták hátráltatni.

    Múlt héten Otmar Szafnauer igazságtalannak nevezte az idei évre bevezetett módosításokat, ugyanis szerinte a fő okként megnevezett biztonsági kérdés már nem releváns. A vezető elmondta, hogy azért akarták az autók teljesítményét ily módon némileg leredukálni, mert a Szövetség attól félt, hogy a 2019-es Pirelli prototípusok nem fogják úgy bírni a terhelést. Ám mivel az olasz gumigyártó megerősítette a komponenseket, az 56 éves vezető szerint már nincs is oka a változtatásnak.

    Szafnauer ezen felül azt is nehezményezte, hogy az FIA mellett az sportág irányítói is döntöttek a módosításokról. Az Aston Martin csapatfőnöke kijelentette, hogy mindez azért fordulhatott elő, mert így akarták lassítani a Mercedest és közelebb hoznia a mezőnyt egymáshoz.

    Mivel az Aston Martin is hasonló filozófia mentén készült, így ők is szenvednek az új regulák miatt.

    Berger szerint nem ez történt:

    ,,Nem hinném, hogy azért változtattak a szabályokon, mert lassítani akarták a Mercedest és az Aston Martint. Szó sincs erről. Ha ezt akarták volna, akkor csak a Mercedes ellen kellett volna menniük. Ettől eltekintve minden csapatnak egyenlő esélye volt arra, hogy megértse az új szabályokat. Egy körülbelül 1500 embert foglalkoztató alakulatnál ezeket a módosításokat a mérnökök örömmel fogadják, mert így akarnak bizonyítani.” –nyilatkozta az osztrák ex-versenyző a Sport Bild-nek.

    A DTM irányítója ugyanakkor egykori pilótája formájára is kitért. Berger arra a kérdésre, hogy vajon Sebastian Vettel akkor döntött volna jól, ha inkább egy évet kihagy, így válaszolt:

    ,,A jelenlegi perspektívából nézve igen. Másrészt még nem telt el annyi idő. Két futam után nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni.”

    Berger többet várt idén az Aston Martintól, ám szerinte a négyszeres világbajnok minden erejét mozgósítja annak érdekében, hogy javítson a jelenlegi helyzeten:

    ,,Sebastiannak (Vettel) csak vissza kell szereznie a régi formáját, az Aston Martinnak pedig a technikai oldalon kell elvégeznie a házi feladatot.”