Címke: Sebastian Vettel

  • Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Marko: Vettel az elsőszámú pilóta Stroll csapatában

    Sebastian Vettel újra „első számú” versenyző lett az Aston Martinnál, állítja a német korábbi főnöke, Dr. Helmut Marko. A Red Bull versenyzői programjának ismert vezetőjeként Marko hozta Vettelt még tinédzserként a Forma-1-be, aki a Ferrari kedvéért hagyta ott őket, akkor már négyszeres világbajnokként. Ez a kaland tavaly már nagyon rosszul ment neki, de 2021-ben is először szenvedett az Aston Martinnal a ma már 33 éves pilóta. Monacóban és Bakuban ugyanakkor rátalált Vettel a régi formájára. Marko szavaival élve, „ez az a Vettel, akit mindenki ismer”, fogalmazott a bakui dobogós helyezése után az Auto Motor und Sportnak:

    Öröm volt látni őt a pódiumon, és mindenekelőtt az előzéseit. A Gaslyval folytatott küzdelmét. Az első körét. Elégedettséggel tölt el az, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült fordítania. Remélem, hogy más pályákon is ez lesz vele.”

    Markonak ismert a körülményes viszonya a Mercedesszel, ezért nem állta meg végül, hogy a Lawrence Stroll által tulajdonolt Aston Martinnak szóljon be a 78 éves szakember, így poénkodott egy sort a milliárdoson és Lance nevű fián:

    „Vettel az elsőszámú a Stroll csapatban, aminek apu feltehetően nem nagyon örül.”

  • Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Masi: Nem csak a show miatt indítottuk újra a bakui versenyt

    Michael Masi tagadja azokat a vádakat, amik szerint csak a show kedvéért engedték útjára a piros zászló után a versenyt.

    Max Verstappen balesete a futam végén ütött be. Összesen öt kör volt még vissza, mikor a holland autóján a bal hátsó abroncs megadta magát, és még két körbe telt, mire előkerült a piros zászló. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a versenyigazgatóság máshogy döntött. Két körre még elengedte a mezőnyt (a 3.-at a felvezető kör vitte el), ami egy „időmérős versenyzéssel” ért fel. Az események mentén Lewis Hamilton kiírta magát a pontszerzők közül, Sebastian Vettel feljött a második helyre, míg a harmadik pozíciót Pierre Gasly kaparintotta meg. Jól jött még ez Fernando Alonsónak és Lando Norrisnak is, ugyanis ők is sok egységet gyűjtöttek.

    Mikor megkérdezték a három dobogóst, hogy szerintük jól döntött-e Masi az újraindítással kapcsolatban, így feleltek:

    ,,Az amerikaiak vették át az irányítást, ezért nem lepődtem meg. Az elsődleges szempont a szórakoztatás lett. El kell ismernem, hogy nagyon intenzív volt, de ugyanakkor jól szórakoztam. Remélhetőleg a jövőben is meghozzák majd ezt a döntést.”nyilatkozta Pierre Gasly.

    Sergio Pérez osztotta a francia véleményét, ám csak akkor látja ennek értelmét, ha mindig alkalmazzák:

    ,,Egyértelműen segít ez abban, hogy a szurkolókat a TV képernyője előtt tartsuk.”

    Sebastian Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a döntések többsége már csak a show-t szolgálják, és nem az F1-et:

    ,,Véleményem szerint figyelnünk kell arra, hogy ne legyenek ezek túl mesterkéltek, és ne veszítsük el általuk a sport gyökereit.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban teljes mellszéllességgel ki áll a döntés mellett:

    ,, Nem számít az, hogy 2, 10, vagy 20 kör van hátra, ezek az újraindítások normál esetben elég biztonságosak, és különben is láthattunk két nagyon izgalmas kört. Az állórajt is helyes döntés volt, még a szórakoztatás szempontjából is. Nincs ezzel semmi baj. Mindenki cserélhetett abroncsot, így nem merült fel biztonsági kockázat sem.”

    Michael Masit is megkérdezték az esetről. Az ausztrál versenyigazgató kikérte magának azt a feltételezést, hogy a szórakoztatás miatt feláldozta a biztonságot:

    ,,Nincs olyan sor a szabályzatban, hogy nem lehet újraindítani a futamot, ha azt a körülmények lehetővé teszik. Nem láttam okát annak, hogy ezt a piros zászlóval fejezzük be.”

  • Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    Vettel szerint az FIA veszélybe sodorta Verstappent a késlekedésével

    A pilóták érdekvédelmi szervezetének egyik elnöke, Sebastian Vettel biztonsági kockázatot látott abban, ahogyan a versenyigazgatás kezelte Verstappen késői balesetét.

    A holland nagy sebességgel csapódott falnak a célegyenesben, és miután kihámozta magát autójából még egy kis ideig ott maradt megvizsgálni a romokat.

    Eközben továbbra is ment a verseny, a versenyigazgató csak 88 másodperccel (csak nem egy körrel) az ütközés után rendelte el a biztonsági autós fázist. A McLaren szóvá is tette, hogy például Tsunoda túl gyorsan ment a két esemény között.

    „Csodálkoztam, miért tartott ilyen sokáig, hogy kijöjjön a safety car Max baleseténél.” – sérelmezte Vettel a késlekedést.

    „Elég egyértelmű volt, hogy a pálya közepén áll. Kicsit sokáig tartott, majd megkérdezzük, miért.”

    Végül piros zászló lett az esetből, Vettel pedig nyert egy pozíciót a hibázó Hamiltonnal szemben. Arról, hogy szerinte jó döntés volt-e, így vélekedett:

    „Ha lehetek őszinte, szerintem ez azon múlik, melyik oldalon állsz, és nem a rajtrácson. Ha jól jártál vele, örülsz neki. De például Lewis biztos nem ezt mondaná, hiszen a lehető legrosszabb történt vele.”

  • Toronymagasan Vettel nyert a nézőknél; mutatjuk a toplistát!

    Toronymagasan Vettel nyert a nézőknél; mutatjuk a toplistát!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Bakuban ezt a „versenyt” simán nyerte Sebastian Vettel, aki egy nagyszerű második hellyel örvendeztette meg rajongóit. A négyszeres világbajnok 2019 októberében, Mexikóban ért el utoljára ilyen jó eredményt.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sebastian Vettel – 41.9%
    Sergio Perez – 18.1%
    Max Verstappen – 9.1%
    Lewis Hamilton – 4.9%
    Pierre Gasly – 3.5%
    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:
    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
  • Gasly nem akarja elhinni: „Nem tudtam, hogy a dobogóért is harcolhatunk”

    Gasly nem akarja elhinni: „Nem tudtam, hogy a dobogóért is harcolhatunk”

    Pierre Gasly hirtelen a dobogón találta magát egy őrült verseny után Azerbajdzsánban. Az AlphaTauri francia pilótája fülig érő szájjal nyilatkozott, miután valójában csak reménykedett abban, hogy az AT-02 kellően erős lesz egy pódiumos helyezéshez ezen a hétvégén:

    „Hihetetlen, nem is tudom, hogy mit mondjak. Ez egy őrült futam volt, az utolsó két kör állati volt. Az autóm az egész hétvégén gyors volt. Az időmérőn király volt, de nem tudtam, hogy harcolhatunk-e majd a dobogóért. Aztán megcsináltuk! Voltam már első és második, az, hogy most már megismerkedtem a harmadik helyezéssel is, remek. Keményen megdolgoztunk érte. Nehéz versenyem volt, hiszen motorproblémával mentem, és így az egyenesekben sokat vesztettem. A futam alatt Sebnek sikerült megelőznie, és tudtam, hogy az utolsó körök Charles-szal mögöttem nehéz lesz. De nagyon akartam ezt a dobogót. Nagyon jó érzés ez után a hétvége után.”

  • Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Sebastian Vettel a mai Azerbajdzsáni Nagydíjon elért második helyezésével megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését. Ez volt a német pilóta második pontszerzése idén, egyben ez a brit csapat eddigi legjobb eredménye is eddig. A Sky Sportsnak Bakuban adott interjújában Vettel nem rejtette véka alá az örömét:

    „Nagyszerű nap volt ez a mai, el vagyok ragadtatva. Nem számítottunk itt dobogóra.”

    Vettelnek remek volt a versenytempója, és az, hogy a Q3-on kívül végzett az időmérőn, feltehetően segített a négyszeres világbajnoknak. Át tudta hámozni magát a mezőnyön, majd vezette is a versenyt a felénél. Elárulta, hogy mennyit is jelentett neki az, hogy újra a dobogóra állhatott:

    „Ez nagyon sokat jelent! Nyilvánvalóan nehéz volt számunkra a rajt, de ez egy jó futam volt. Megvolt a tempónk, ez volt a kulcs. Jól rajtoltam, és rögtön pozíciókat javítottunk, és vigyáztunk a gumijaimra, amikor mindenki a boxba ment.”

    Úgy fejezte be az interjút, hogy elmondta, mennyire fontos volt az újraindítás a sikeréhez: „Nagyon jó tempót diktáltam ahhoz, hogy legalább Yukit megelőzzem, végül az újraindítás ragyogóan működött, és ott további két pozíciót szereztem, a frissebb és jobban előmelegített gumiknak köszönhetően.”

  • Bakui dráma: Verstappen az élről esett ki, Hamilton hibázott, Pérez nyert!

    Bakui dráma: Verstappen az élről esett ki, Hamilton hibázott, Pérez nyert!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon Charles Leclerc indulhatott a pole-ból, mellőle pedig Lewis Hamilton. A második sorból Max Verstappen és Pierre Gasly várta a rajtot. Őket Sainz, Pérez, Tsunoda, Alonso Norris és Bottas követte. Norris egy büntetés következtében került a 9. rajtkorckába.

    A rajtot követően az élen nem történt változás, ám Pérez nagyon merész manőverrel, de sikerrel jött fel a negyedik helyre, csapattársa mögé.
    Mindeközben a hátsó traktusban Giovinazzi 5 helyet javított a rajt után, és Stroll is szépen menetelt előre, a mezőny végéről hamarosan már a 13. helyen volt.

    A harmadik körben aztán Hamilton átvette a vezetést Leclerctől.

    Egy körrel később az első kieső is megszületett, Esteban Ocon személyében. Azonban nem baleset okozta, hanem eltűnt a motorerő az Alpine-ból, így a francia versenyző beparkolt a boxba.

    A top 3 nem szakad el egymástól, olyannyira, hogy Leclercet megelőzte Verstappen is. Hamarosan pedig így tett Pérez is. Közben Hamilton a rádión az autó egyensúlyára panaszkodott.

    Az első kerékcserékre a 8. körben került sor, Norris és Alonso által. Mindketten kemény keverékű Pirelliket kaptak.

    A 9. körben Sainz a 8-as kanyarban elfékezte és kiszalad a pályáról. Tolatva tért vissza a pályára, és kis híján így összeakadt Giovinazzival.

    A Mercedes egyszerre, rögtön egymás után hozta ki kerékcserére a két versenyzőjét, ám Hamilton kiállását viszonylag lassan, 4,6 mp alatt teljesítette a csapat. Az élre így Pérez és Vettel került, ám ők nem voltak még ekkor kerékcserén.

    A 14. körben érkezett cserére a mexikói, de az ő kiállása is hosszabb volt, mint 4 mp. Így nem tudott Verstappene elé visszatérni. Második helyen folytatta (a még kiállás nélküli Vettelt az élen nem számolva), csapattársa mögött, nyomában Hamiltonnal.

    Vettel a 19. körben állt ki kerékcserére, és a hetedik helyre tért vissza. Az élen a sorrend ekkor Verstappen, Pérez, Hamilton, Stroll volt. Utóbbi volt az egyetlen a mezőnyben, aki még nem volt boxkiálláson.

    A 31. körben megérkezett a biztonsági autó is, mivel Stroll csúnyán összetörte az Aston Martinját. Addig vártak a kanadai kerékcseréjével, míg defektet kapott.
    A safety car fázis alatt a mezőny hátsó traktusából többen is megejtettek egy kerékcserét. Ez Mick Schumachernek sikerült a legszerencsétlenebbül: rosszul rögzítették a bal első kereket, de még épp nem ért a boxkijárathoz a német, mikor szóltak neki rádión. Megállt, és visszatolták, rögzítették, és így folytatni tudta a versenyt.

    Az újraindítás után Verstappen gyorsan ellógott, mögötte maradt a Pérez, Hamilton, Gasly Vettel sorrend. Nem sokkal később Vettel meg is előzte Gasly-t és feljött a 4. helyre.

    Eközben Bottas inkább hátrafelé haladt, és a 14. helyre csúszott, már a két Alfa Romeo is megelőzte.

    A 46. körben aztán Vertsappen az élről esett ki, miután ő is bal hátsó defektet kapott. Ismét érkezett a safety car, az élen a sorrend pedig Pérez, Hamilton, Vettel, Gasly-re módosult.

    Később azonban piros zászlóval megszakították a versenyt, három körrel a vége előtt.

    Hosszú percekkel később, magyar idő szerint 16:10-kor (14:00-kor kezdődött a verseny) újabb felvezető kör, és álló rajt következett. 2 köre volt a mezőnynek a versenyre.

    Hamilton lerajtolta Pérezt, de nem tudott elfordulni és a 16. helyre esett vissza. Gasly és Leclerc nagy csatát vívott a harmadik helyért, a nyakukon pedig ott volt Norris, míg az élen Pérez haladt, mögötte Vettellel.

    A versenyt végül Pérez megnyerte, Vettel egy kiváló második helyet szerzett, a dobogó harmadik helyét pedig Gasly szerezte meg!

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Sergio Perez
    Red Bull
    2 Sebastian Vettel Aston Martin -1.385
    3 Pierre Gasly AlphaTauri -2.762
    4 Charles Leclerc Ferrari -3.828
    5 Lando Norris McLaren -4.754
    6 Fernando Alonso Alpine -6.382
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri -6.624
    8 Carlos Sainz Ferrari -7.709
    9 Daniel Ricciardo McLaren -8.874
    10 Kimi Raikkonen Alfa Romeo -9.576
    11 A.Giovinazzi Alfa Romeo -10.254
    12 Valtteri Bottas Mercedes -11.264
    13 Mick Schumacher Haas -14.241
    14 Nikita Mazepin Haas -14.315
    15 Lewis Hamilton Mercedes -17.668
    16 Nicholas Latifi Williams -42.379
    17 George Russell
    Williams
    18 Max Verstappen
    Red Bull
    Lance Stroll
    Aston Martin
    Esteban Ocon Alpine
  • Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin csapata bejelentette a legújabb partnerét, a Racing Prideot. A silverstonei istálló ezen együttműködésének a célja pedig nem más, mint a sokszínűség népszerűsítése a motorsport világán belül.

    A Racing Pride nevezetű cég 2019 óta létezik és nemrégiben állapodtak meg a brit Stonewall nevezetű vállalattal. Ezen mozgalom azon célból jött létre, hogy felhívja a figyelmet a motorsport világában levő sokszínű emberekre.

    A Racing Pride feliratait a Francia Nagydíjtól láthatunk majd Sebastian Vettel és Lance Stroll AMR21-ein a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) kezdeményezés mellett, amit a Forma-1 vezetői indítottak 2020-ban.

    Azonban a két fél együttműködése többről fog szólni pár darab szponzormatricáról. A Racing Pride csoportos képzéseket fog tartani a Lawrence Stroll által vezetett istálló dolgozói számára, ezzel is javítva a csapaton és a Forma-1-es Paddockon belüli kultúrát és gondolkodás módot.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnoka kifejezetten örül ennek a kezdeményezésnek és örül, hogy ezzel is jó példát mutathatnak az emberek számára.

    „Szeretném kiemelni a hasznosságát ennek a mozgalomnak és átadni az elfogadás üzenetét a szurkolóknak,” mondta Vettel, aki a tavalyi szezonban ennek alkalmából több versenyen is egy szivárvány mintás sisakban versenyzett, amit végül jótékony célból el is árverezett

    „Szeretnék gratulálni azon embereknek, akik ezt terjesztik, mert az egyenlőség nagyon fontos fogalom a mai világunkban. Tisztában vagyok vele, hogy további intézkedések szükségesek a negatív dolgok visszaszorításához, azonban szerintem jelen pillanatban nagyon jó úton járunk ezen téren.”

  • Villeneuve: Őrültség arra várni, hogy Vettel kiszáll a Forma-1-ből

    Villeneuve: Őrültség arra várni, hogy Vettel kiszáll a Forma-1-ből

    Jacques Villeneuve szerint az egyik legőrültebb kérdés amit feltesznek neki Forma-1-es pilótákkal kapcsolatban, hogy miért nem döntenek azonnal a kiszállás mellett, ha a teljesítményük kezd visszaesni. 1997 világbajnoka elismerte, hogy szomorú néznie ahogy a négyszeres világbajnok szenved azt követően is, hogy a Ferraritól az Aston Martinhoz igazolt. Aztán Vettelnek lett hirtelen egy jó hétvégéje Monacóban, amiről így beszélt a kanadai a Motorsport-magazin.com-nak:

    „Nem teljesítesz jól Monacóban, ha nincs meg benned már a tűz. Ő jelentette ezúttal a különbséget, az autó nem olyan, mint amire számítottak. A régi Mercedes nem működik az új szabályok adta keretek között, csapatként meg nem nagyon tudják fejleszteni.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a 33 éves német pilótának inkább vissza kellett volna vonulnia 2021-ben versenyzés helyett, de Villeneuve nem ért ezzel egyet:

    „Miért is? A Forma-1-ben van, keres egy rakás pénzt. Nem számít az, hogy egy négyszeres világbajnok. Az emberek mindig azzal jönnek, hogy ha már nem nyer, akkor inkább jobb, ha távozik. Ugyanakkor ez egy komoly munka is. Mókás persze versenyezni, de ez egy olyan meló, amiből fizeted például a gyermekeid oktatását is. Így ha továbbra is vezethetsz a Forma-1-ben, és valamennyire versenyképes vagy, örömmel vezeted az autót és ezzel milliókat keresel, akkor miért is kellene lemondanod erről, kivéve persze, ha félsz a haláltól vagy ilyesmi? Mindig ez a legőrültebb kérdés, amit feltesznek nekem.”

  • Marko reméli, Vettel és Ricciardo is formába lendül majd

    Marko reméli, Vettel és Ricciardo is formába lendül majd

    Helmut Marko nemrég kritizálta korábbi pilótája, Sebastian Vettel középszerű teljesítményét az Aston Martinnál, azonban az osztráknak is el kell ismernie, hogy a négyszeres világbajnok mestermunkát végzett Monacóban. Egy másik, jelenleg nehéz időszakot megélő Forma-1-es pilótával vont párhuzamot a tanácsadó.

    „Nem hiszem, hogy már most fel kellene adni a küzdelmet.” – mondja Helmut Marko Vettel monacói teljesítményével kapcsolatban a Formel1.de-nek adott beszélgetésben. A pilótának sikerült egy ötödik helyezést elérnie, ezzel megszerezte első pontjait Aston Martinos pontjait.

    A médiumnak adott korábbi interjújában Marko csalódottságának adott hangot Vettel lépése miatt, és elmondta, hogy tanácsolt a német pilótának egy év szünetet. Most tehát úgy tűnik, a Red Bull csapatfőnöke visszavonta ezeket a kijelentéseit.

    Marko Daniel Ricciardot is felhozta, mint példa, aki Vettelhez hasonlóan most még kezdeti problémákkal küzd új csapatánál. Marko azt mondja, bízik abban, hogy mindkét pilóta visszatér a tőlük elvárt teljesítési szintre:
    „Ha minden jól megy, akkor a csapatot váltó versenyzők régi tempója vissza is fog térni. Remélem, hogy Ricciardóval is ez lesz a helyzet.” – zárta.