Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

    Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

    A Stájer Nagydíj és az Osztrák Nagydíj ugyanazon a helyszínen kerül megrendezésre, egymást követő heteken. Mégis sok versenyző hazarepült a két futam között pár napra.

    Nem úgy Sebastian Vettel.

    A német versenyző nagyon környezettudatos, így nyilván ez is oka volt annak, hogy nem utazott „fölöslegesen”, hiszen az gazdaságtalan lenne és „indokolatlanul” szennyezné a környezetet.

    A négyszeres világbajnok a köztes időben, a hét elején egy helyi általános iskola diákjaival épített méhhoteleket.

    A BioBienenApfel nagyköveteként, amely projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek biztonságos élőhelyeinek fenntartására, Vettel versenyt hirdetett a legjobb méhhotel megtervezésére.

    „Sebastian ötlete volt, hogy a stájer általános iskolákkal közösen indítson egy kreatív, gyakorlatias versenyt, hogy a gyerekeket közelebb hozza a faj védelmének témájához” – olvasható Vettel honlapján.

    Miután kiválasztotta a szerencsés győztest, Vettel a helyi iskolásokkal együtt segített megépíteni azt, és ennek eredményeképpen csütörtökön egy kicsit késve is érkezett a pályára.

    Vettel segített elkészíteni a versenyautó témájú méhhotelt, de itt nem állt meg.

    Nagyon fontosnak tartja, hogy ne hagyjuk, hogy a méhek száma csökkenjen, ezért virágmagokat is osztogatott a paddockban is, melyek ha kikelnek, hasznosak lesznek a méhek számára.

    Mi is kaptunk, mindenképp elültetjük majd, és ha kikelt, meg is fogjuk mutatni nektek Vettel virágait. 🙂

    További helyszíni információkért kövessetek minket Instagramon is, és nézegessétek Insta sztori posztjainkat is! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Kiderült Vettel politikai hovatartozása, Wolff a védelmébe vette ezért

    Kiderült Vettel politikai hovatartozása, Wolff a védelmébe vette ezért

    Sebastian Vettel oldalára állt Toto Wolff, miután a négyszeres világbajnok belevetette magát a politika világába. Az Aston Martin pilótája nemrég a Der Spiegelnek adott interjút, amelyben elárulta, hogy a napenergia, az elektromos autók és a szűrt csapvíz mellett tette le a voksát. A 33 éves pilóta elismerte:

    „Igen, a zöldekre fogok szavazni.”

    A németországi és a nemzetközi politikai világ azonnal reagált, a kritikusok pedig képmutatónak nevezték, amiért a „zöld” kérdések mellett érvel, miközben a Forma-1-ben versenyez az üzemanyag-pazarló autókkal. A Mercedes csapatfőnök Wolff a védelmébe vette Vettelt, és így nyilatkozott a Bildnek:

    „Sebastian olyasvalaki, aki nemcsak a fenntarthatóságot nézi, hanem aszerint is él. A természetéből fakad, hogy ilyen hozzáállása van. Ez teljesen rendben van nálam. Persze ez olyan, mint kötéltáncosként járni a világot Forma-1-es pilótaként, működtetni ezeket a monstre gépeket, ugyanakkor azt is mondod, hogy a zöldeket választod. El kell viselnie ezen a kritikákat, de ami szívén az a száján, és azt mondja, amit gondol, anélkül, hogy különösebben érdekelné az emberek reakciói. Úgy véli, hogy ez fontos, ezért ki is mondja.”

    Vettel idén felkarolta barátja, Michael Schumacher fiának, Micknek a mentorálását, de a Haas 22 éves újonca még nem áll készen arra, hogy belevesse magát a politikába. Amikor Vettel vitatott zöldpárti kijelentéseiről kérdezték, Schumacher Ausztriában szerényen ennyit mondott:

    „Én csak a versenyzésről szeretnék beszélni.”

  • Csak anyukája révén értesült Schumacher ülésproblémájáról a Haas

    Csak anyukája révén értesült Schumacher ülésproblémájáról a Haas

    A Stájer Nagydíj hétvégéjén derült ki, hogy a Haas újonca, Schumacher eddig kicsit ferdén ült az ülésében, és a megoldáshoz mentora, Vettel segítségét kérte.

    A probléma nem elég nagy ahhoz, hogy a vezetést is befolyásolja, de a csapatfőnök, Steiner így is csak Corinna Schumachertől értesült a dologról.

    „Először az anyjától hallottam Franciaországban, hogy van valami az üléssel. Mondtam, nem tudtam róla. Szerintem fokozatosan romlott a helyzet, mert szerintem új ülést szeretne, de ő maga is elismerte, nem sürgős a dolog.”

    „Ha jól tudom, nem ül teljesen egyenesen, ami azt jelenti, hogy valahol nyomás éri.” – elemezte a helyzetet a Haas csapatfőnöke.

    „Csinálunk neki egy újat, amint szeretné, és amint úgy gondolja, ráérünk ilyesmire.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    Schumacher azóta azt is elárulta, azóta már Vettel is beszélt anyjával erről. Sőt, viccesen azt tanácsolta, törje el az ülését, hogy mihamarabb kapjon egy újat.

    „Nehéz lenne egy hét alatt egy újat szerezni, szóval ne mindig kövesd a tőlem kapott tanácsot.” – mondta nevetve a német világbajnok.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Vettel nem örül, hogy nem volt szivárványos a stadion a német-magyar meccsen

    Vettel nem örül, hogy nem volt szivárványos a stadion a német-magyar meccsen

    Az Aston Martin német versenyzője, Sebastian Vettel csütörtökön bírálta az UEFA-t, amiért az nem engedélyezte, hogy a müncheni stadiont szivárványszínekben világítsák ki Németország-Magyarország elleni Euro 2020-as (a 2021-ben megrendezésre kerülő foci Európa-bajnokság) mérkőzésére.

    München polgármestere azt szerette volna, ha a szerdai mérkőzésre szivárványszínekben világítják ki az Allianz stadiont, mintegy tiltakozásul a magyar LMBTQ személyeket korlátozó törvények ellen.

    Az UEFA ezt elutasította, mondván, hogy ők egy politikailag és vallásilag semleges szervezet.

    Vettel, akinek autóján a múlt hétvégi Francia Nagydíjon feltűnt a szivárvány és a Racing Pride logója, azt mondta, hogy az UEFA rosszul döntött.

    „Azt hiszem, azzal mentegetőzni, hogy ez egy politikai üzenet, rossz megoldás” – mondta Vettel újságíróknak a Red Bull Ringen.

    „Szerintem ez biztosan nem árt senkinek, és szerintem ez egy nagyszerű üzenet, amit szerettek volna közölni, de nem engedték meg nekik.”

    „Néhány intézménynek újra kell gondolnia az ilyen típusú üzenetek betiltásával kapcsolatos megközelítését.”

  • Vettel megorrolt a Red Bull egykori pilótájára: „Már nem beszélget velem”

    Vettel megorrolt a Red Bull egykori pilótájára: „Már nem beszélget velem”

    David Coulthard szerint Sebastian Vettelnek nem tetszett a róla alkotott véleménye, ezért már alig beszélget vele.

    A négyszeres világbajnok ismét kezd visszatalálni régi formájához. Bakuban a dobogóig vezette újdonsült csapatát, míg Franciaországban sikerült pontot szereznie. Ugyanakkor a skót ex-versenyző szerint a német pilóta már csak árnyéka önmagának.

    A Red Bullnál vezéregyéniségként tevékenykedő Vettel, a 2010-es évek elején négy bajnoki címet szerzett az istállóval. Ám mikor a távozás mellett döntött, megváltozott a széljárás.  Az első időszak még reményteljes volt a pilóta számára, ám a sorozatos hibák (mindkét fél részéről) megmérgezték a „házasságot.” Tavaly a Ferrari úgy döntött, hogy kiadja az útját, ám Vettel története itt még nem ért véget, ugyanis a visszatérő Aston Martin csapott le rá.

    Az első versenyek mentén a kritikák viszont nem csillapodtak, így a négyszeres világbajnok inkább kerülni kezdte azok megalkotóit:

    ,,Sebastian (Vettel) alig akar már beszélni velem. Ez azért van, mert azt mondtam róla, hogy már csak árnyéka önmagának. Nagyon tetszett az, ahogy Bakuban a dobogóra került és a franciaországi teljesítménye is jó volt. A többi versenyen viszont – legyen most szó az Aston Martinról vagy a Ferrariól – nem az a Sebastian volt, akit én megismertem. Ugyanakkor megértem azt, hogy ezt ő másképp látja. Én is voltam versenyző, tisztában vagyok azzal, hogyha valaki rosszat mond rólad, akkor azt az ellenségednek tekinted. Teljesen megértem.” – nyilatkozta Coulthard a német Sky-nak.

  • Verstappen: Vannak még páran, akiknek lehetne 7 bajnoki címe

    Verstappen: Vannak még páran, akiknek lehetne 7 bajnoki címe

    Max Verstappen szerint az elmúlt évek során, akadt pár olyan jó versenyző, aki Lewis Hamiltonhoz hasonlóan nyerhetett volna 7 bajnoki címet.

    Az idei szezon a Red Bull és a Mercedes ádáz küzdelmével látja el a Forma-1-et kedvelő közönséget. A több fronton dúló háború során nemcsak a versenyzők mérkőznek meg az aszfaltcsíkon egymással, hanem vezetőik is kemény szócsatákat folytatnak. A szárnyügyek és az autók teljesítményének tengerénben, olykor a két pilóta is csatlakozik a verbális adok-kapokba.

    A brit versenyző manapság előszeretettel hangoztatja azt, hogy a Red Bull konstrukciója a legjobb. Erre válaszul a 23 éves pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy ő 2 tizeddel lenne gyorsabb Hamiltonnál a Mercedesben.

    Verstappen ezen mondata, azonban mély nyomot hagyott az F1-es társadalomban, így ismét el kellett magyaráznia mire is gondolt pontosan akkor, mikor ezt mondta:

    ,,Ez csak egy afféle visszavágás volt, ugyanis ő (Hamilton) folyton azt mondogatja, hogy a Red Bull jobb az ő versenygépénél. Így én úgy voltam vele, örömmel cserélnék, hogy meglássuk a különbséget. Volt némi csipkelődés mindkét oldal részéről, ami rendben van. Bíznod kell ugyanis a saját képességeidben. Én úgy hiszem, hogy én vagyok a leggyorsabb ő pedig úgy gondolja, hogy ő a legjobb. Talán a többi versenyző, mint például Lando (Norris) és Charles (Leclerc) is azt gondolja, hogy ő a legjobb. Szerintem ez eléggé normális reakció.” – ecsetelte álláspontját Verstappen a Crash.net-nek.

    A 23 éves pilóta szerint ugyanakkor jó pár olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lett volna hét bajnoki címet összeszedni.

    ,,Nagyon sok jó pilóta van itt, akik szintén nyerhettek volna hét világbajnoki címet. Élvezem ugyan a Lewis (Hamilton) elleni csatákat, ám szívesen harcolnék Fernandóval (Alonso), Sebastiannal (Vettel), Charles-lal (Leclerc) és Landóval (Norris) is, ha ők ülnének abban az autóban. Mindig harcolnod kell az ellenfelekkel, és természetesen eközben megpróbálsz felülkerekedni rajtuk. Szerintem nagyon jó érzés az, hogy ennyi jó pilóta ellen versenyezhetünk.”

  • Vettelt Damon Hill is inspirálta az Astonhoz való szerződésekor

    Vettelt Damon Hill is inspirálta az Astonhoz való szerződésekor

    Az Aston Martin sportigazgatója elmondta, hogy Sebastian Vettel annak reményében igazolt az Aston Martinhoz, hogy hasonló csodákra lesz majd képes, mint Damon Hill a Jordan versenyzőjeként.

    Miután a Ferrari nem hosszabbította meg a négyszeres világbajnok német pilóta 2020 végén lejáró szerződését, Vettel a silverstonei istállóhoz szerződött Sergio Pérez helyére.

    A bejelentést követően sokan értetlenül álltak a dolog mögött, mert abban a szezonban a mexikói pilóta mérföldekkel jobb volt a németnél, aki jelentősen alulmaradt egykori csapattársához Charles Leclerchez képest.

    Andy Stevenson – aki a Lawrence Stroll által vezetett csapat sportigazgatói pozícióját tölti be – szerint Vettel azért igazol hozzájuk, mert számára rendkívül pozitívan hatott az, amikor Hill a csapat elődjénél a Jordannél versenyzett 1998-ban és 1999-ben.

    „Mivel a csapat egy nagyon komoly megújulás előtt állt, le szerettünk volna igazolni egy világbajnokot, hogy megerősítsük magunkat. Ez egy nagy projekt volt a számunkra, ugyanis korábban még soha nem volt ilyen kaliberű pilótánk,” – árulta el Davidson a Forbesnak.

    „Seb a múltból – amikor még Jordan néven futott a csapat – jól ismerhette Damon Hill történetét, aki 1998-ban hihetetlen mennyiségű tapasztalattal és szakértelemmel érkezett meg a Jordanhez. Ez egyszerűen fenomenális volt az akkor még kiscsapatnak számító Jordan számára.

    „Hasonlóan gondolkodtunk Seb esetében is. Sikerült meggyőznünk őt, hogy ez lesz a legmegfelelőbb hely a számára a karrierjének folytatása szempontjából.

    „2020-ban egy nagyon nehéz szezonja volt Sebnek, de nem csak neki, hanem a Ferrarinak is. Az autójuk egyszerűen nem volt jó, ráadásul még az erőforrásuk sem volt ütőképes.

    „Már alig várjuk, hogy meglássuk, miként lesz képes előre vinni a csapatot és rámutatni azokra a területekre, ahol még fejlődésre szorulunk.”

    Vettel új csapatának teljesítménye azonban visszább esett, mivel 2021-re a Ferrari és a McLaren is átugrotta őket többek között. Ugyan a négyszeres világbajnok dobogóra tudott állni Bakuban, de a csapatnak továbbra is a realitás talaján kell maradnia és elfogadni azt, hogy maximum a pontszerző helyekért harcolhatnak majd ideális esetben.

  • Bojkott: az F1-es pilóták nem hajlandóak elfogadni a Pirelli magyarázatát

    Bojkott: az F1-es pilóták nem hajlandóak elfogadni a Pirelli magyarázatát

    Az olasz gumigyártó nem adott kielégítő magyarázatot a bakui problémákra, ezért a versenyzők nem hajlandóak leülni az F1 francia hétvégéjén a Pirelli embereivel tárgyalni.

    „Meg tudom érteni, Max miért dühös.” – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli első embere. – „De ő is tudja, mindig elérhető vagyok néhány kérdésre.”

    A pilóták egyöntetűen tiltakoznak az olaszok hozzáállása és hárítása ellen, ennek megfelelően nem jelentek meg a gumigyártóval tartandó, versenyhétvége előtti megbeszélésen.

    „A csapatunk együttműködött az összes guminyomást érintő korlátozással.” – utasította vissza a Pirelli gyanúsítását Verstappen.

    „Azt mondják, nem tudják ellenőrizni a nyomást a verseny ideje alatt, de odaadtuk nekik az összes adatunkat. Ha az ő utasításaik hibásak, arról nem mi tehetünk. Nyilván elmegyünk a határig, de emiatt nem hibáztathatnak minket.”

    „Ahogy az Aston Martin, mi sem csináltunk semmi rosszat.”

    Az F1-es pilóták érdekszövetkezetének (GPDA) egyik elnöke Sebastian Vettel így vélekedett a dologról:

    „Azt megértjük, hogy különböző körülmények, és helyzetek, miközben a gumik hatalmas hatásokat kell, hogy kibírjanak. De attól még a terméknek biztonságosnak kéne lenniük.”

    Csapattársa, Lance Stroll volt a másik, aki balesetet szenvedett az Azeri Nagydíjon. Amikor Vettelt megkérdezték, 300 feletti tempónál biztonságban érzi-e magát, így felelt:

    „Nem válaszolhatok erre a kérdéssel 100-os igennel vagy nemmel.”

    A holland De Telegraaf úgy értesült a pilóták bojkottálták a Pirelli csütörtöki megbeszélését, Isola azonban tagadja a vádakat. Ő úgy magyarázza, a versenyzői megbeszélésen tartott prezentáció elégséges volt, így nincs szükség további magyarázatra.

    Megemelték a minimális guminyomást 2 psi-vel, Isola azt mondja, többet nem tehetnek az ügyben.

    „Tudjuk, hogy a csapatok minél kisebb nyomással mennek majd, így ez az egyetlen lehetséges megoldás.”

    „Nem azt mondtuk, hogy ezek a csapatok szabálytalan dolgot tettek volna. De láttuk, hogy a gumik egy bizonyos módon működtek, szóval valahogy mégiscsak elérték ezt. Hogy hogyan, azt tőlük kell megkérdezni.”

    Verstappen nem veszi be ezt a magyarázatot:

    „Meg kéne mondaniuk, mi folyik itt, mert az segítene megérteni a magyarázatot, amit eddig kaptunk.”

    Korábbi csapattársa, Carlos Sainz egyetért, hogy nem feltétlenül elég az, amit a Pirelli változtatott.

    „Igyekszem nem túl sok kérdést feltenni ezekről az incidensekről. De míg a csapatoknak is van némi felelősségük az ügyben, úgy gondolom, a gumiknak nem kéne felrobbanniuk, ha egy-két psi-vel az ajánlott érték alatt van a nyomás.”

  • Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Sebastian Vettel már teljesen a hétvégi Francia Nagydíjra fókuszál, és át akarja menteni a jó formáját ide is, miután az Aston Martinnal második helyen végzett Bakuban. Lassan indult be a szezon Vettelnek, majd önmagára talált, és előbb Monacoban ötödik lett, majd kiváló versenyzéssel az Azerbajdzsáni Nagydíjon megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését, mióta visszatértek a királykategóriába.

    Hogy a csapat ilyen versenyképes tud-e maradni, ahogy a Forma-1 eltávolodik az utcai pályáktól és a megszokott pályák felé veszi az irányt, nem tudni, de a silverstone-i csapatnál egyértelműen nagy most az önbizalom. Vettel elismerte a hétvége előtt, hogy megadta a módját annak, hogy megünnepeljék a sikerét Azerbajdzsánban, de most már csak a következő feladatára koncentrál:

    „Azt hiszem, hogy a bakui siker után most feldobottan érkezünk a versenyre Volt időnk ünnepelni, de most már teljesen arra koncentrálok, hogy megtartsuk a lendületünket Franciaországban is. Rengeteg pontot szereztünk Monacóban és Azerbajdzsánban, meg kell őriznünk ezt a stabil formát az idei rendkívül szoros csatában, a középmezőnyben.”

    Lance Stroll is siker várományosa volt Bakuban, és az első etapot rendesen megnyújtotta, majd az egyik gumijának a meghibásodása miatt falnak ment, így a pontszerzései esélyei elszálltak. Stroll ugyanakkor Vettel második helyét pozitívan értékeli, és a csapat teljesítményét is hasonlóképp látja:

    „Csalódást keltő volt a bakui futamom, de az alakulatunk pozitívan értékelheti a versenytempónkat, és azt a lökést, amit ad nekünk Sebastian dobogós helyezése. Eltökélt szándékom Franciaországban, hogy még erősebben térjek vissza. Paul Ricard egy jó minden szempontot jól kielégítő teszt lesz, hiszen próbára teszi minden elemét egy Forma-1-es autónak, így nagyon várom már, hogy miképp teljesít ezen a hétvégén az AMR21.”

  • Berger: Vettel már túl van a fénykorán

    Berger: Vettel már túl van a fénykorán

    Sebastian Vettel a második helyen végzett a legutóbbi, Azeri Nagydíjon, ezzel először állhatott pódiumon az Aston Martin színeiben egy igazán nehéz szezonkezdet után. Sok dicséretet kapott a német ezt követően, valamennyit például Gerhard Bergertől is.

    „Ő egy négyszeres világbajnok, több mint 120 dobogóval. Ő minden idők egyik legjobbja, ezt hamar elfelejtik” – szögezte le Berger az F1-insider.com-on.

    Az osztrák úgy gondolja, néhányan leírták Vettelt a tavalyi éve után: „Teljesítményét tekintve úgy gondolom, hogy túl van a fénykorán. De ez nem jelenti azt, hogy ebben a szezonban nem tud javulni.”