Címke: Sebastian Vettel

  • Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Lengyel sajtó: Kubica Vettel helyére pályázik?

    Újabb vad pletykák keringenek Robert Kubica jövőjéről, és úgy tűnik, hogy a pilótakeringőnek még egyáltalán nincs vége. A Kimi Raikkönen által bejelentett visszavonulás után komoly helycserék történtek, amelyet az a hivatalos megerősítés zárt le, hogy Alexander Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be.

    Miután Zandvoortban és Monzában is beugrott Kimi Raikkönen helyére, a tapasztalt lengyel pilótát nemrég Sebastian Vettel helyével hozták hírbe. Ez azonban csak egy pletykán alapuló híresztelés, hiszen a négyszeres világbajnok távozása sem nyert megerősítést.

    A forgatókönyv másik fontos szereplője a lengyel Orlen cég, amely jelenleg az Alfa Romeo egyik főbb támogatója. A cég nemrég megerősítette, hogy folytatja együttműködését a csapattal, ahol Kubica jelenleg tartalékversenyzőként dolgozik, számolt be róla a lengyel Sportowe Fakty.

    A médium szerint Kubica is számíthat az Orlen segítségére, akár úgy dönt, hogy marad az Alfa Romeónál, akár az Aston Martinnál köt ki, vagy esetleg egy teljesen más versenyosztályba vált. Az idő majd eldönti, hogy mi lesz az ő további sorsa.

  • Rajongói paparazzi fotó készült a Vettel-családról, Finnországban

    Rajongói paparazzi fotó készült a Vettel-családról, Finnországban

    A négyszeres világbajnok német versenyző, Sebastian Vettel, aki bevallottan szereti Finnországot és a finneket, idén is Finnországban élvezte a nyári szabadságát.

    Nem régiben feleségével, Hannával és három gyermekükkel a Korkeasaari állatkertben látogatták meg meg az ottani állatokat.

    A Seiska számolt be erről egy rajongó fotója és elmondása alapján

    „Hanna egy Marimekko Unikko (1951-ben alapított elismert, finn textilipari márka) pulóvert viselt. A házaspárral váltottunk néhány mondatot, miközben a gyerekeink a játszótéren játszottak” – büszkélkedett az anya, aki felismerte a családot.

    A kép megtekintéséért klikkelj ide!

    Vettel gyermekkori szerelmével 2019-ben házasodott össze. Három gyermekük van: Emilie 2014 januárjában, Matilda 2015 szeptemberében, 2019 novemebrében pedig kisfiuk született, ám az ő nevét nem árulták el a nagyközönségnek.

    A német Forma-1-es versenyzőt már korábban is látták Finnországban nyaralni. A négyszeres világbajnok pályafutása során a finn szakértelemre is támaszkodott: Tommi Pärmäkoski, Heikki Huovinen és Antti Kontsas volt az edzője az évek során. Ezen kívül jó barátságot ápol Kimi Räikkönennel is.

    Vettel állítólag jókora összeget fektetett be egy finnországi nyaralóba is. 2015-ben 1,3 millió eurót költött egy a közép-finnországi tavak között fekvő nyaralóra, amelyet az azóta elhunyt F1-es orvos, Aki Hintsa adott el neki.

     

  • Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Stroll 200 millió fontot fektet be az F1-es csapata új főhadiszállásába

    Az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll hajlandó akár 200 millió fontot is befektetni a márka Forma-1-es csapatának új gyártóközpontjába. A Financial Times-nek adott interjújában a kanadai milliárdos elmondta, hogy célja, hogy a következő öt évben 1 milliárd fontra növelje a csapata értékét. A 37 000 négyzetméteres bázisuk a Brit Nagydíj versenypályája, a northamptonshire-i Silverstone közelében található.

    Várhatóan az új létesítmény építése 2023 elejére fejeződik be, miután a világjárvány miatt eltolták az építését. Stroll azt is elmondta, hogy az 550 fős csapatát több száz új munkatárs felvételével kívánja bővíteni.

    A Ralph Lauren és Michael Kors divatcégekkel csinálta meg a szerencséjét Stroll, akinek fia, Lance az Aston Martin versenyzője, és tavaly 500 millió fontos mentőakciót hívott életre a brit autógyár miatt. Ezután a Racing Point F1-es csapatban meglévő tulajdonrészét felhasználva, – amelyet 2018-ban 90 millió fontért vásárolt meg -, 60 év után először visszahozta az Aston Martint a motorsportba.

    Sikerült szerződtetnie a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a csapathoz, ami remek húzás volt az új alakulat számára. Az interjúban elmondta, hogy annak ellenére folytatja az új beruházást, hogy a közelmúltban fellépő beszállítói hiányok felhajtották az árakat:

    „Az acél drágult, a fűrészáru drágult, a munkaerőhiány miatt a munkaerőárak emelkedtek. Valószínűleg 10 százalékos költségnövekedésünk van a koronavírus-járvány előtti árhoz képest.”

  • Hamarosan kiderül, hogy hosszabbít-e Vettel

    Hamarosan kiderül, hogy hosszabbít-e Vettel

    Az Aston Martin arra készül, hogy „hamarosan” bejelentést tesznek Sebastian Vettel jövőjével kapcsolatban, mivel most már benne vannak abban az időablakban, hogy ezeket a tárgyalásokat lefolytassák.

    Vettel az idei bajnokság elején csatlakozott az Aston Martinhoz, és bár azt lehetett hinni, hogy többéves szerződésírt alá, valójában egyéves szerződésről van szó, de a csapatnak 2022-re is van rá opciója.

    A négyszeres világbajnok tudatta, hogy szívesen folytatná a csapattal. Bár az utóbbi időben erősödnek azok a pletykák is, melyek szerint a német lehet, hogy a visszavonulás mellett dönt, épp úgy, mint barátja, Kimi Räikkönen.

    „Nagyon szeretek a csapattal dolgozni” – nyilatkozta nemrég Vettel.

    „Szerintem remek a légkör, és valóban úgy gondolom, hogy ez a csapat nagyon fényes jövő előtt áll.”

    Jó hír a német és a rajongói számára, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer végre megkezdte a tárgyalásokat Vettellel a következő szezonról.

    „Szeretnénk, ha Sebastian maradna, szereti a csapatot” – idézi a Motorsportweek.com Szafnauer szavait.

    „Most egy olyan időablakban vagyunk, amikor meg kell beszélnünk a részleteket a jövő évre vonatkozóan. Ez az időablak nem túl nagy, de hamarosan már tudni fogjuk.”

    „Hamarosan – nagyon rövid időkeretünk van – bejelentést teszünk.”

    „Ahogy mondtam, mi kedveljük Sebet, és Seb is kedvel minket.”

    A hónap elején Szafnauer a hivatalos F1-es honlapnak beszélt Vettel Aston Martin-szerződéséről, elárulva, hogy az egy „egy plusz egy éves szerződés”, amely meghatároz dátumokat, amikorra a feleknek mindenképp el kell dönteniük, hogy együtt folytatják-e tovább a munkát.

    „Semmi bonyolult dologról nincs szó, és nem feltételhez kötött. Ez csak egy időablak, amikor ketten megbeszéljük a jövőt”.

    Ami Lance Strollt illeti, a kanadai, akinek édesapja, Lawrence a csapat tulajdonosa, arra számíthat, hogy 2022-ig marad az Aston Martinnál.

  • Vettelnek még nincsenek válaszai a jövőjével kapcsolatban

    Vettelnek még nincsenek válaszai a jövőjével kapcsolatban

    Sebastian Vettel megerősítette, hogy a 2022-es kontraktusát még nem konfirmálták.

    Nem hivatalosan csak egy hely kiadó még a Forma-1-ben, amit az Alfa Romeo tudhat magáénak. Technikailag viszont még az Aston Martin sem erősítette meg azt, hogy jövőre a négyszeres világbajnokkal és Lance Stroll-lal vágnak neki a szezonnak.

    Ugyan 2020 szeptemberében több évre szóló szerződést pletykáltak az akkor aláíró német versenyző esetében. Az új szabályok hajnalán továbbá nem valószínű, hogy Vettel elsétál, mégis a sajtótájékoztatón nagyon sejtelmesen válaszolt a jövőjével kapcsolatos kérdésre:

    ,,Nincsenek hírek. Beszélek a csapattal, ám a szerződésem tartalma továbbra is titkos.” – magyarázta a 34 éves pilóta.

    Ugyanakkor Vettel kommunikációja arra utalt, hogy együtt folytatják majd tovább az Aston Martinnal az útjukat:

    ,,Hiszek a csapatban, az Aston Martin jövője fényesen csillog. Hamarosan lesz válasz.” – ígérte a négyszeres világbajnok.

  • Itt a bizonyíték, hogy Vettel jó hatással van a fiatalokra!

    Itt a bizonyíték, hogy Vettel jó hatással van a fiatalokra!

    Az utóbbi időben számtalanszor lehetett róla hallani, hogy a négyszeres Forma-1-es világbajnok, Sebastian Vettel nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra. Leginkább a méhek szerepének fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy mindenki figyeljen oda a saját környezetére, és tegye meg legalább azt a minimumot, hogy nem szemetel. Mindezt úgy sikerül – csúnya szóval élve – reklámoznia Vettelnek, hogy nincs jelen egyik közösségi média platformon sem.

    Az Aston Martin versenyzője ráadásul nem csak beszél minderről, hanem cselekszik is. A Brit Nagydíj után például nem volt rest szemetet szedni a lelátókon a rajongók után.

    Szerencsére a jó példa is ragadós. A Twitteren ugyanis most egy kisfiút éltet az online közönség, aki Zandvoortban, a Holland Nagydíjon szedte a szemetet a lelátón, szombat este. 🙂

  • Aston Martin: Nem ajánlottunk szerződést Alonsónak

    Aston Martin: Nem ajánlottunk szerződést Alonsónak

    Az Aston Martin tagadja, hogy megpróbálták megszerezni Fernando Alonsót a nemrégiben érkezett Sebastian Vettel helyére 2022-re – írja a planetf1.com.

    A pletykáról az Auto Motor und Sport számolt be nemrégiben a pilótakeringő kapcsán, ahol a nyári szünet befejezése óta eléggé felgyorsultak az események. A pilótapiac legnagyobb kérdése az, hogy a Mercedes vezetősége George Russellnek vagy Valtteri Bottasnak szavazza meg a bizalmat a 2022-es szezonra.

    A Merecedes második üléséért folytatott harc mellett az Alfa Romeonál és a Williamsnél is lehet majd mozgolódás, ugyanis Kimi Räikkönen az idei szezon végén biztosan visszavonul és Russell távozása utat nyitna egy szerencsés versenyző előtt.

    Azonban az Aston Martinnál nem várható változás, a silverstone-i istálló feltételezhetően a következő szezont is a Sebastian Vettel-Lance Stroll pilótapárossal teljesíti majd. Azonban az AMuS forrásai szerint ez a helyzet sokáig nem tűnt ilyen egyszerűnek.

    „Minden rendben volt és Vettel helye biztosnak tűnt 2022-re” – írja az AMuS. „Azonban ekkor felmerültek olyan pletykák, miszerint Lawrence Stroll szerződést ajánlott Fernando Alonsónak, aki végül visszautasította azt. Nem lehet tudni, hogy Stroll miért próbálta meg kirakni Vettelt a csapatából annak ellenére, hogy még a Magyar Nagydíjon történt kizárásával is majdnem kétszer annyi pontja van, mint a fiának, Lance-nek.”

    „Azonban az alternatívák hiányában a két fél együttműködése folytatódni fog nagy valószínűséggel 2022-ben is. Ennek bejelentése Zandvoortban is megtörténhetett volna, de még úgy néz ki, hogy még várnunk kell rá némi időt.”

    Azonban az előbbi szóbeszédet a Zöldek szóvivője teljes mértékben letagadta és azt is elárulta, hogy a pletyka milyen módon láthatott napvilágot.

    „Lawrence Stroll nem ajánlott szerződést Fernando Alonsónak” – nyilatkozta az Aston Martin szóvivője. „Lawrence-ék Szardínián töltötték a nyári szünetüket és ott számos alkalommal vacsorázott együtt, Flavio Briatoréval, aki nagyon jó kapcsolatot ápol Alonsóval. Azonban ez egy baráti vacsora volt szimplán és semmi olyanról nem volt szó, amiket a pletykák állítanak.”

  • Lehet, hogy hamarosan Vettel is visszavonul?

    Lehet, hogy hamarosan Vettel is visszavonul?

    Sebastian Vettel még nem kötelezte el magát, hogy 2022-ben visszatérjen a Forma-1-es rajtrácsra.

    Amikor a négyszeres világbajnok idén az Aston Martinhoz igazolt, miután elvesztette a Ferrari-ülését, az volt a megállapodás, hogy ez több lesz, mint egy egyszezonos szerződés.

    Mégis, a pletykák szerint – a tulajdonos Lawrence Stroll fiát, Lance-t leszámítva – a silverstone-i székhelyű csapat nem volt hajlandó többet mondani, mint hogy a 2022-es felállást „hamarosan” megerősítik.

    A 34 éves Vettelt csütörtökön kérdezték barátja, Kimi Räikkönen visszavonulásának bejelentéséről, és arról, hogy ő is hasonló lépést fontolgat-e.

    „Nem tudom, miért hagyja abba – Kimivel még nem beszéltem” – mondta a német.

    „Örülök neki, de ő is a pályafutása későbbi szakaszában van, mint én.”

    Az viszont egyértelmű, hogy Vettel, akinek a karrierje a Red Bulltól való távozása óta inkább lejtmenetben van, idén egyre jobban önkéntes szerepet vállal az Forma-1 egyéb dolgaiban.

    Olyan ügyek miatt került összetűzésbe mostanában a sportág irányítóival, mint a szivárványszínű pólója, és hgogy múlt hétvégén Spában kiakadt Michael Masi versenyigazgatóra, amiért nem adott piros zászlózta le időben a kvalifikációt.

    Vettel azért is kritizálta a Forma-1-et, hogy Zandvoortban újrahasznosított anyagból készült zöld trófeát mutatott be.

    „Jó, hogy a Forma-1 foglalkozik a környezettel” – mondta csütörtökön. „De vajon ez elég? Talán nem.”

    „Lenyűgöző technológiánk van az autóban, de sajnos nem lehet őket megvalósítani a közútra. A naptárat pedig úgy kellene megtervezni, hogy ne kelljen többé feleslegesen repülni.”

    „Szóval még sok a tennivaló.”

    De talán a legérdekesebb az, hogy Vettel nem erősítette meg, hogy szerződése lenne 2022-re.

    „Igen, azt hiszem” – válaszolta a német Sky kérdésére, hogy jövőre is visszül-e a zöld autóba.

    „Most nem követem annyira a versenyzői piacot. Ami a pozíciómat illeti, egyelőre minden világos.”

    A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint elképzelhető, hogy Vettel hamarosan befejezi Forma-1-es pályafutását.

    „Egyszer eljön az idő, amikor már nem lesz elég nagy a versenyzés öröme” – mondta a német Sport1-nek. „Amikor az erőfeszítés, amit be kell fektetned, nagyobb lesz, mint az a pozitív érzés, hogy a világ leggyorsabb autóit a határon vezetheted.”

    „Számomra ez volt a visszavonulás oka” – mondta Schumacher. „De vajon ez már Sebastian esetében is így van?”

    „Azt hiszem, ezért tétovázik, és ezért küzd egy kicsit ezzel. ‘Inkább a gyerekekkel legyek, vagy menjek újra teljes gázzal’? Erre csak Sebastian tud választ adni.”

  • Hamilton volt a leggyorsabb a piros zászlóval tűzdelt első gyakorláson

    Hamilton volt a leggyorsabb a piros zászlóval tűzdelt első gyakorláson

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Holland Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a hazai hős, Max Verstappen merészkedett ki a pályára, ám a többiek is gyorsan követték a példáját. Yuki Tsunoda eközben a felvezető körén rögtön bemutatott egy megforgást. Az esetet követően azonban irányba forgatta autóját és folytatta tovább a kijelölt programot.

    Esteban Ocon is előcsalogatta a sárga zászlót, ám gond nélkül mehetett tovább.

    Sebastian Vettel a boxutca bejáratánál leparkolta autóját, ami különböző folyadékokat is eregetett. A német versenyző poroltóval próbálta a füstöt megszüntetni, de nem sok sikerrel járt. Az Aston Martinban az MGU-K  hibásodott meg, így piros zászló is előkerült az edzésen. Az áramütés veszélye miatt sárga szkafanderes szakember próbált hozzáférni az autóhoz. Az óra azonban tovább ketyegett és az értékes idő tovább telt.

    A piros zászló megjelenése előtt Lando Norris állt az élen, Max Verstappen és Valtteri Bottas kíséretében. Mögöttük még Lewis Hamilton, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Charles Leclerc és Carlos Sainz fért be az első 10-be.

    6 perccel a gyakorlás vége előtt újra zöld jelzést kapott a mezőny, így azonnal ki is siettek a versenyzők a boxutcából.

    Esteban Ocon egy kissé leszorította Lando Norrist, aki azonnal jelentette is a francia tettét. A brit versenyző ezen felül a sóderágyon is áthaladt, így idején nem tudott javítani.

    Az első szabadedzést végül Lewis Hamilton nyerte, Max Verstappen és Carlos Sainz előtt. Rajtük kívül még Charles Leclerc, Valtteri Bottas, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Antonio Giovinazzi, Lance Stroll és Pierre Gasly került be az első 10-be.

    Pozíció Versenyző Csapat Idő Különbség Megtett körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.500 17
    2 Max Verstappen Red Bull 1:11.597 + 0.097 17
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:11.601 + 0.101 19
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:11.623 + 0.123 18
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.738 + 0.238 17
    6 Fernando Alonso Alpine 1:12.158 + 0.658 18
    7 Esteban Ocon Alpine 1:12.231 + 0.731 17
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:12.359 + 0.859 18
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:12.431 + 0.931 17
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:12.515 + 1.015 18
    11 Lando Norris McLaren 1:12.679 + 1.179 17
    12 Nicholas Latifi Williams 1:12.907 + 1.407 16
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:13.053 + 1.553 19
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:13.081 + 1.581 17
    15 George Russell Williams 1:13.181 + 1.681 15
    16 Sergio Pérez Red Bull 1:13.328 + 1.828 17
    17 Nikita Mazepin Haas 1:13.516 + 2.016 14
    18 Mick Schumacher Haas 1:13.847 + 2.347 16
    19 Sebastian Vettel Aston Martin 1:15.984 + 4.484s 6
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 3
  • Norris a balesetéről: Az első két évemben ez jobban megviselt volna

    Norris a balesetéről: Az első két évemben ez jobban megviselt volna

    Lando Norris úgy véli, első két évében jobban megviselte volna egy ilyen ütközés.

    A Q1-ben és a Q2-ben még az élen állt a brit pilóta, a kvalifikáció utolsó szakaszában viszont balesetet szenvedett. Sebastian Vettel korábban egyértelműen kijelentette, hogy a pálya nem alkalmas a versenyzésre, mivel túl sok a víz az aszfaltcsíkon, így inkább félbe kellene szakítani az időmérőt.

    Norris esete bizonyította, hogy a négyszeres világbajnoknak igaza volt. A német versenyző meg is állt az összetört autó mellett. Mikor a brit jelzett neki, hogy jól van, akkor hajtott csak tovább.

    Ugyanakkor Norris szerint sem kellett volna engedni, hogy tovább folytassák az időmérőt:

    ,,Sebnek (Vettel) igaza volt. Én is azt mondtam korábban, hogy jönnie kellene a piros zászlónak, és mint kiderült, Seb is ezt hangoztatta. Mivel a körülmények még rosszabbak voltak, mint vasárnap, rossz döntés volt tovább engedni a kvalifikációt. Nem vállaltam túl nagy kockázatot, vagy bármi hasonlók. Ez segít nekem, ugyanis így kevésbé érzem azt, hogy az én hibám volt, még úgy is, hogy tényleg az volt.”

    A fiatal brit a könyökét fájlalta az eset után, ám szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta a dolgot. Norris az eset kapcsán elmondta, örül annak, hogy ez nem az első két évében történt meg:

    ,,Ha az első két évében történik velem egy ilyen baleset, akkor sokkal jobban megérintett volna. Meg voltam győződve arról, hogy az első sorban végezhetek, és talán még Maxet (Verstappen) is megverhetem. Ez vasárnap nagyon jó eredményt hozott volna a számunkra, még úgy is, hogy szerintem nem kellett volna jutalmazni a szombati napot. Mikor felébredtem, nem éreztem magam túl jól, de néhány masszázs és hasonló dolgok segítettek. Mikor az autóban ültem, már nem éreztem semmit sem.” – nyilatkozta a fiatal versenyző a Motorsport-Total.com-nak.