Címke: Sebastian Vettel

  • Schumacher: Ha Hamilton megy, akkor Vettel üljön a helyére

    Schumacher: Ha Hamilton megy, akkor Vettel üljön a helyére

    Ralf Schumacher szerint a Mercedesnek Sebastian Vettel nevét is bele kellene dobnia abba a bizonyos kalapba.

    Az Abu Dhabi Nagydíj teljesen felkavarta az állóvizet. Michael Masi döntései miatt a csillagosok nem békéltek meg az eredménnyel, így még a futam után megakarták óvni az azt. A stewardok viszont visszautasították az Ezüst Nyilak próbálkozásait, így a csapat a Fellebbviteli Bíróság elé kívánta vinni az ügyet.

    Toto Wolff és Lewis Hamilton ezen felül az FIA Gálán sem jelent meg, ugyanakkor a csapat visszavonta a korábbi kérelmét. Míg Max Verstappen már rég átvette a világbajnoki trófeát, addig a Mercedes még mindig a szezonzárót elemezgeti.

    A hétszeres világbajnok továbbra is hallgat, a csapatfőnök pedig aggódik. Wolff leszögezte, hogy napi kapcsolatban állnak a brit versenyzővel, ám az események hatása még mindig ott van a 37 éves pilótában. Mély sebet ejtett rajta a szezonzáró, és elveszítette a hitét a sportágban.

    Épp ezért nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy Hamilton végleg szögre akasztja a sisakot. Míg a különböző szaklapok és szakemberek Esteban Ocont, Pierre Gaslyt és Nyck de Vries-t, prognosztizálják a hétszeres világbajnok helyére, addig Ralf Schumacher Sebastian Vettelt tenné a Mercedesbe.

    ,,Meg van hozzá a tapasztalat, még mindig elég gyors, és mindenek előtt ismeri a Mercedes autóját, vagy legalábbis a motorját. Véleményem szerint az Aston Martin koncepciója nagyon közel áll hozzájuk.” – nyilatkozta az ex-versenyző a német Sky-nak.

    Ugyanakkor a szakértővé avanzsált német szerint Otmar Szafnauer távozása elősegítheti a folyamatokat:

    ,,Ez a személyi változás nem kedvező Sebastian (Vettel) számára. Szerintem Otmarral (Szafnauer) jó csapatot alkottak.

  • Vettel számára nagy motiváció volt Alonso dobogója

    Vettel számára nagy motiváció volt Alonso dobogója

    Sebastian Vettel elismerte, komoly motivációt jelentett számára, amikor látta Fernando Alonsót visszatérni a dobogóra a Katari Nagydíjon.

    A két többszörös bajnok jól ismeri egymást, idén ugyan csak a középmezőny sűrűjében tudtak harcolni, körülbelül tíz évvel ezelőtt azonban még a bajnoki elsőségért vívtak emlékezetes csatákat. A 2014 óta először dobogóra álló, és 2021-ben visszatérő Alonso az Alpine, Vettel pedig az Aston Martin színeiben versenyez.

    Vettel többek között a RacingNews365-nek beszélt arról, mi motiválja igazán, ekkor került szóba a korábbi rivális spanyol: „Szerintem más pilóták, a múltból és a jelenből. Fernando szuper inspiráló és nagyszerű versenyt futott Katarban. Nagyon örültem neki, hogy ott volt [a dobogón – a szerk.], és ez nagy motiváció. Ha megadják nekünk a megfelelő eszközöket és a pillanatot, el tudjuk végezni a munkánkat. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy Fernando nagyszerű kvalitásokkal rendelkezik, így ez motiváló tényező lehet.”

    Vettel viszont nem csak jelenlegi, korábbi versenyzőkből is erőt merít. Nem nehéz kitalálni, hogy honfitársa, Michael Schumacher is nagy inspirációt jelentett neki, főleg karrierje elején.

    „Nyilvánvaló, hogy amikor felnőttem, ott volt Michael” – folytatta a négyszeres világbajnok. „A kérdésre válaszolva talán azt mondhatom, hogy Michael volt a legnagyobb inspirációm a versenyzés terén, de manapság nyilván más a helyzet, mert az ember kicsit másképp látja a dolgokat. Már nincsenek Michael poszterek a szobámban! De igen, ahogy mondtam, motiváció lehet egy kiemelkedő teljesítmény, mint Fernando hétvégéje Katarban, vagy más.”

    2021-ben maga Vettel is ünnepelhetett dobogón, ráadásul nem is egyszer, viszont a Magyar Nagydíjon elért második helyét nem tarthatta meg, ellenben az azeri, ugyanilyen helyezésével.

  • Ecclestone: Vettelnek vissza kellene mennie a Red Bullba

    Ecclestone: Vettelnek vissza kellene mennie a Red Bullba

    Bernie Ecclestone szerint Sebastian Vettelnek ismét a Red Bullhoz kellene mennie.

    Miután a német versenyző „vörös” kalandja véget ért, az Aston Martinnál talált menedéket. Ugyanakkor a kanadai-brit csapat konstrukciója nem volt olyan erős, mint 2020-ban. A középmezőnyben ragadt négyszeres világbajnok legtöbbször csak az utolsó pontszerző helyekért csatározhatott. Ugyanakkor volt némi öröm is a kalandban, hiszen Bakuban dobogóra állhatott, ám a magyarországi második helyét a stewardok végül elvették.

    Vettel hírnevét a Ferrarinál töltött utolsó két éve eléggé megtépázta. Charles Leclerc mind a két évben felülkerekedett rajta, így az emberek már nem tartják olyan gyorsnak a 34 éves pilótát.

    A heppenheimi korábban elmondta, a visszavonulás is megfordult a fejében, ám végül mégis a sport iránti szeretete győzött.

    A Forma-1 egykori ura azonban úgy véli, Vettel kiérdemelte azt, hogy akkor vonuljon vissza, mikor kedve tartja. Ugyanakkor jobb lenne, ha Max Verstappen mellé kerülnek, ugyanis úgy még bizonyíthatna.

    ,,Ő akkor vonul vissza, amikor kedve tartja. Viszont nem kellett volna ezt így kimondania. Nem tudjuk mennyire gyors még, mivel nem egy versenyképes autóban ül. Nem olyan könnyű ezért azt mondani, hogy már nem olyan gyors, mint régen. Igazából vissza kellene mennie a Red Bullba”. – nyilatkozta Mr. E a Sport1.de-nek.

    Vettel ugyan boldogabb az Aston Martinnal, ám a visszavonulás gondolata megérintette.

    ,,Az ember felteszi magának néha a kérdést, hogy van-e ennek értelme. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a gondolat nem fordult meg még a fejemben. Ha már nincs bennem belső késztetés és ambíció, ha már csak azért maradnék, hogy üzeneteket közvetítsek és a bankszámlámat növeljem, akkor az árulás lenne azzal a generációval szemben, akikben még ott van ez az álom… viszont a tűz még bennem is ég.” – nyilatkozta korábban Vettel.

  • Perez visszavonult volna, ha nem alkalmazza a Red Bull

    Perez visszavonult volna, ha nem alkalmazza a Red Bull

    Sergio Perez elárulta, hogy valószínűleg befejezte volna a Forma-1-es karrierjét, ha tavaly nem kap versenyülést a Red Bullnál.

    Amikor 2020-ban egyre erősödtek a találgatások, hogy Sebastian Vettel az Aston Martinhoz készül, Perez tudta, hogy valószínűleg ő lesz az a pilóta, aki helyet csinálhat a németnek. Pereznek nagyon kevés alternatíva állt rendelkezésre, mivel a Red Bull akkoriban úgy nyilatkozott, hogy egy második teljes szezonra is szeretné megtartani Alex Albont Max Verstappen mellett. A szezonzáró futamot követően Abu Dhabiban azonban a Red Bull mentőövet ajánlott a mexikóinak. A TAG Heuer „The Edge” podcastjában a tavalyi Mexikói Nagydíjon elért dobogós helyezéséről kérdezték eredetileg Perezt, de erre is kitért:

    „Az egy nagyon szép momentum volt nekem és a karrierem szempontjából. Ott volt mindenki, aki az első naptól kezdve velem volt. Azt se feledjük, hogy 2020 novemberében még nem volt versenyülésem. Feltehetően befejeztem volna a Forma-1-es karrieremet, ha a Red Bull nem ad lehetőséget.

    Az, hogy az összes rajongóm, a családom, az összes ember, aki az első naptól kezdve velem volt, Carlos Slim, aki az első pillanattól kezdve a pályafutásom fő támogatója, nekem adta a trófeát, így ez nagyon egyedi és igen különleges pillanat jött létre mindkettőnknek. Remek volt, de ez nem elég. Egy napon szeretném majd megnyerni a hazai nagydíjamat.”

  • Vettel szerint Greta Thunberg egyetértene az F1-gyel kapcsolatos nézeteivel

    Vettel szerint Greta Thunberg egyetértene az F1-gyel kapcsolatos nézeteivel

    Sebastian Vettel elmondta, szívesen találkozna Greta Thunberggel.

    A német versenyző az elmúlt évek során többször felszólalt a környezettudatosság, az elfogadás és az egyenlőség mellett. A négyszeres világbajnok ugyanakkor nemcsak szavakkal támasztja alá nézeteit. Gyakornok volt ugyanis egy biofarmon, méhhotelt épített iskolás gyerekekkel, továbbá a szemetet is felszedte a lelátókról a Brit Nagydíj után.

    A Bahreini Nagydíj során nehezményezte a repülők megjelenését, és arra ösztönözte a sportágat, hogy az ilyen mutatványok kapcsán inkább bioüzemanyagot használjanak.

    Vettel korábban már elmondta, hogy szívesen találkozna a svéd környezetvédelmi aktivistával, és megvitatná nézeteit a Forma-1-ről. A négyszeres világbajnok úgy véli, könnyen szót értene a 19 éves Thunberggel. A Süddeutsche Zeitungnak a 34 éves pilóta így méltatta a fiatal hölgyet:

    „Bátorító az, hogy ilyen elszántan küzd a jövőnkért. Ő egy igazi példakép, az egész világnak követnie kellene őt. Különösen az idősebb generációnak kellene jobban odafigyelnie rá. Ugyanakkor van még több példakép és inspiráló ember. Mindig nehéz közülük egyet kiemelni.” – nyilatkozta az Aston Martin pilótája.

    Mattia Binotto már a Ferrarinál felfigyelt pilótája törekvéseire, ám Vettel környezettudatos énje az Aston Martinnál teljesedett ki igazán. A német szerint a csapatváltás nem játszott szerepet ebben, inkább arról van szó, hogy ahogy idősebb lesz, egyre jobban érdekli a téma.

    „Nem volt egy nagy kulcsmomentum ezzel kapcsolatban. Nincs olyan történetem, hogy sétáltam az utcán, mikor láttam, hogy egy fát kivágnak és ezt gondoltam, ez de szörnyű. Nem kellett ahhoz csapatot váltanom, hogy ez megmutatkozzon. Egyszerűen csak megöregedtem. Még apaként is változhatnak a nézetek és a vélemények. Felelősséget vállalsz, és tanulsz belőle. Ráadásul én elég kíváncsi típus vagyok, és elég nyitott is a különböző véleményekkel kapcsolatban. Érzésem szerint ez a folyamat természetes és független a csapatomtól vagy a szakmámtól. Az idő halad előre, még akkor is ha paradox módon az F1-ben úgy tűnik, hogy bizonyos dolgok és vélemények tekintetében megállt.”

    Vettel ugyanakkor úgy érzi, hogy az ő problémái csupán „luxusproblémák”:

    „Most már mikor úton vagyok, olyan dolgokat is észreveszek, amiket eddig soha. Minap egy repülőtéren sétáltam és arra gondoltam: mennyi ember van ezen a bolygón! Mennyi különböző ember, különböző történetekkel, saját problémákkal és kihívásokkal. Milyen abszurd néha az, hogy az ember mennyire komolyan veszi magát és azt hiszi, mindennek erről kell szólnia. Ehhez képest szerintem az én problémáim luxusproblémák.”

     

  • Vettel: Micknek a barátja vagyok, nem pedig a menedzsere

    Vettel: Micknek a barátja vagyok, nem pedig a menedzsere

    Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel nem tekinti magát Mick Schumacher mentorának, sokkal inkább a jóbarátjaként tekint a fiatal honfitársára.

    A négyszeres világbajnok – aki rendkívül elismerően nyilatkozott a Haas német újoncáról a 2021-es szezon végeztével – már Mick édesapjával, Michaellel is remek kapcsolatot ápolt. A két német világbajnok még egymás ellen is versenyezhetett az autósport királykategóriájában 2010 és 2012 között.

    Vettel gokartban, alsóbb kategóriákban és a Forma-1-ben elért sikereit követően teljesen jogosan kapta meg a „baby Schumacher” becenevet és a négyszeres világbajnok előszeretettel kért tanácsot a gyerekkori hősétől, ha éppen valamiben bizonytalannak érezte magát.

    Michael Schumacher fia, Mick tavaly teljesítette az első teljes szezonját a Forma-1-ben és Vettel hasonló szerepkört játszott az ő esetében, mint anno a hétszeres világbajnok Ferrari legenda az övében.

    „Nem, nem hiszem” – válaszolta az Aston Martin 34 éves versenyzője arra a kérdésre, hogy szerinte jelentős szerepet vállal-e az ifjú Schumacher karrierjében. „Természetesen a kapcsolat még mindig megvan Michael miatt.”

    „Mick egy nagyon jó családból származik. Egy nagyon jó magaviseletű, érzékeny fiatalembert ismerhettem meg benne, aki készen áll arra, hogy a saját útját járhassa. Mick remekül végzi a dolgát és a munkához való hozzáállása szinte pont ugyanolyan, mint anno az édesapjáé volt. Őszintén kívánom neki, hogy jövőre egy versenyképesebb autót kapjon és megmutathassa, mire is képes valójában.”

    A német veterán hozzátette, hogy örömmel látja el tanácsokkal az ifjú Schumachert, azonban kihangsúlyozta: nem ő a felelős a Haas fiataljának végső döntéseiért.

    „Több vagyok neki, mint egy szimpla barát, ugyanis felelősséggel tartozom érte, mert a legjobb barátok mindig ott vannak akkor, amikor igazán számít. Pont emiatt sincsenek felé túlzott elvárásaim, egyszerűen próbálom a lehető legjobb módon átadni neki az éveim alatt megszerzett tapasztalatomat.”

    Vettel és Scumacher a téli szünet folyamén együtt fogják képviselni Németország színeit a Bajnokok Tornáján, amit idén Svédországban rendeznek majd meg.

  • Az Aston Martin őszinte hozzáállása Vettel elismerését is kivívta

    Az Aston Martin őszinte hozzáállása Vettel elismerését is kivívta

    Otmar Szafnauer briliánsnak titulálja Sebastian Vettel évét az Aston Martinnál, miután a négyszeres F1-bajnokot tavaly télen tájékoztatták arról, hogy nehéz első szezon vár rá. Vettel Ferraritól való menesztését követően a szerződtetése a csapat nagyszabású átalakításának része volt. A németet Sergio Perez helyére hozták, és a korábbi Racing Point nevet Aston Martinra változtatták.

    Ám ahogy a csapat felkészült az új szezonra, bombaként robbant az a hír, hogy egy szabályváltozás drasztikusan érinti az ún. „low-rake” építésű autókat.

    Tekintettel a költségvetési korlát bevezetésére és a 2022-re szóló új aerodinamikai szabályokra való összpontosításra, az istálló nem tudott javítani. Így Vettel és csapattársa, Lance Stroll a középmezőnyben küzdött, ami egy gyenge hetedik helyezést eredményezett ki a konstruktőri bajnokságban. A GPFansnak adott interjúban a szezon végén a csapatfőnök Szafnauer egyértelműsítette, hogy sem Vettel, sem a csapatnál senki nem volt tisztában az érkező szabályváltozással, amikor a németet eredetileg leszerződtették:

    „Akkoriban még nem hajtatták végre az aero módosításokat. Befagyasztották az autó architektúráját, és nem sok mindent lehetett tenni, így nagyon fel voltunk dobva, mivel azt hittük, hogy újra a harmadik leggyorsabb autóval fogunk rendelkezni.”

    Arra a kérdésre, hogy az aero módosítások miatt komoly beszélgetés keletkezett-e ki Vettellel, Szafnauer így felelt:

    „Nos, őszinték vagyunk a pilótáinkkal, Seb pedig zseniális. Ő csak annyit mondott, hogy „Nézd, csináljuk meg a legjobbat, amit csak tudunk”.

    Vettel végül mindössze 43 ponttal a 12. helyen végzett a pilóták között, bár az Azeri Nagydíjon a második helyet szerezte meg. Magyarországon egy másik második helyet elvettek tőle az autó üzemanyaggal kapcsolatos szabálytalanság miatt, ami még mindig bosszantja Szafnauert. A szezont összesítve Szafnauernek nem lehet panasza arra, hogy a pilótái hogyan teljesítettek a rendelkezésükre álló autókkal:

    „Jól dolgoztak. Sebnek három-négy versenyébe telt, mire beilleszkedett, aztán amikor már ezen túl volt, jött néhány dobogós helyezése. Tudom, hogy az egyiket elvették tőle, de az én könyvelésemben ez továbbra is dobogónak számít. Lance pedig tovább javult. Tanult néhány dolgot Sebtől. magabiztos az autóban, jó az időmérőn, volt néhány jó versenye. Ez egy remek kombináció.”

  • Vettel már korábban elengedte volna a lekörözötteket a szezonzárón

    Vettel már korábban elengedte volna a lekörözötteket a szezonzárón

    Sebastian Vettel azt mondja, tudta, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak már nincs esélye a 2021-es bajnoki címre, miután Max Verstappen sokkal frissebb gumikon megelőzte őt.

    Az Aston Martin F1-es pilótája, a négyszeres világbajnok Vettel elmondta, hogy az Abu Dhabi Nagydíj vége „furcsa” érzést eredményezett számára, és elárulta, hogy ő javasolta a lekörözött autók elengedését.

    A verseny végén Nicholas Latifi balesete okán pályára lépett a biztonsági autó. Ekkor Hamilton az első, Verstappen pedig a második helyen állt, azonban volt köztük 5 lekörözött/lekörözendő versenyző. A versenyigazgató Michael Masi először úgy döntött, hogy a lekörözöttek nem előzhetik meg a biztonsági autót, hogy aztán felzárkózzanak a sor végén, ahogy az lenni szokott. Ez a forgatókönyv alaposan megnehezítette volna Verstappen dolgát, hiszen egyetlen köre lett volna megelőzni Hamiltont úgy, hogy 5 lekörözendő versenyzőn is át kellett volna verekednie magát. Végül Masi mégis elengedte az említett lekörözendőket, így az utolsó körnek úgy vághatott neki a mezőny a safety car távozása után, hogy Verstappen közvetlenül Hamilton sarkában volt. Ráadásul jóvak frissebb gumikon, így az újraindításkor viszonylag könnyen előzte meg riválisát.

    Vettel már az elején jelzett rádión

    Vettel elmondása szerint ő gyorsan javasolta a rádión, hogy Masi engedje meg, hogy minden lekörözött autó visszavehesse valós pozícióját.

    „Az egész dolog elég furcsa benyomást keltett. A safety car mögötti mezőnyt sokkal korábban kellett volna rendezni. Az első kör után tettem javaslatot a rádión” – mondta a 34 éves pilóta.

    Amint a négyszeres világbajnok látta a holland szurkolók reakcióját, már tudta, ki lesz a bajnok.

    „Csak azt láttam, hogy az utolsó körben a holland szurkolók felugrottak. Akkor már tudtam: Max van elöl. Lewisnak pedig esélye sem volt a gumikkal.”

    Bár a bajnokság eldöntésének módjáról megoszlanak a vélemények, abban általános az egyetértés, hogy mind Hamilton, mind Verstappen méltó volt a 2021-es bajnoki címre.

    Vettel egyetért

    „Nos, mindketten megérdemelték a bajnoki címet. Kár Hamiltonért, mert nagyon erős volt a szezon második felében. De most csak gratulálok mindkét versenyzőnek.”

    Vettel Bakuban és a Magyar Nagydíjon dobogós helyet szerzett, de utóbbit elvették tőle. Elmondta, hogy szeretett volna több pontot szerezni első aston martinos szezonjában.

    „Több bajnoki pontot szerettem volna szerezni, és mindenekelőtt nem veszítettem volna el a budapesti második helyemet. Azt mondják, hogy 0,3 liter üzemanyag veszett el a tankban.”

    Vettel az elmúlt szezonban a 12. helyen végzett az egyéni pontversenyben, míg Aston Martin a hetedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

  • Vettel: Ha már nem szeretnék nyerni, akkor itt se lennék

    Vettel: Ha már nem szeretnék nyerni, akkor itt se lennék

    Sebastian Vettel szerint azért nem vonult vissza a 2020-as szezont követően, mert „még mindig ég benne a tűz” és emiatt szeretett volna még tovább versenyezni a száguldó cirkuszban.

    A négyszeres világbajnok egyik legjobb barátja, Kimi Räikkönen az idei szezon végén szögre akasztotta a bukósisakját és az idősebb, rutinosabb versenyzők is hasonló sorsra fognak jutni éveken belül. Vettel ezen pilóták közé tartozik, mivel az utolsó bajnoki éve óta már 8 év is eltelt, futamot is két éve nyert utoljára, ráadásul az Aston Martinnal csak a középmezőnyben tud harcolni.

    Csak, hogy Vettel kortársait is megemlítsük, Lewis Hamilton német riválisával ellentétben még mindig az élmezőnyben versenyez és idén sem sokon múlott, hogy megszerzi nyolcadik bajnoki címét a sportban. Fernando Alonso viszont ugyanabban a cipőben jár, mint Vettel, ugyanis a kétszeres spanyol világbajnok is egy középcsapattal próbál jó eredményeket elérni az autósport királykatgóriájában.

    A német veterán elárulta, hogy sikerre szeretné a silverstone-i istállót is, ezért döntött a folytatás mellett. Ez pedig a nagy 2022-es szabályváltozások miatt akár meg is történhet, mert az új autók érkezése könnyen felkavarhatja a jelenlegi erősorrendet.

    „Szerintem természetes dolog az, hogy néha az ember elgondolkozik a létezés kérdésén” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok német pilóta. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem futott át a fejemben egyszer sem a visszavonulás gondolata.”

    „Nem csupán azért vagyok itt, hogy üzeneteket közvetítsek az emberek számára, mert akkor nem lennék olyan jó a vezetésben sem. Ha viszont már nem lesz meg az az érzésem belül, hogy közvetítsem ezen üzeneteket vagy hogy tovább növeljem a bankszámlám nagyságát, akkor azzal elárulnám a jövő generációját, akik mindannyian erre a nagy lehetőségre várnak. A tűz azonban még mindig megvan ebben, ezért versenyzek továbbra is a legmagasabb szinten.”

    Vettelt arról is megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy az Aston Martin idei teljesítménye közel sem volt olyan jó, mint azt a szezon kezdete előtt remélni lehetett.

    „Sportemberként ez rendkívül frusztráló és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy gyorsabbá varázsoljam az autót” – folytatta a mondandóját Vettel. „Maga a probléma nem egy életveszély, de nehéz megoldást találni rá. Ez pedig nem azt jelenti, hogy nem akarok nyerni, mert ha nem szeretnék már a győzelemért harcolni, akkor semmi értelme nem lenne az ittlétemnek.”

  • A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    2021-ben már sokkal vidámabb hely lett szerencsére a Hungaroring is, és újra rengeteg nézőt vonzottak a különböző versenysorozatok. A korlátozások enyhítésének és a koronavírus elleni védőoltások alkalmazását követően egyre nyitottabbá váltak a sportesemények, és az év egyik legnagyobb meglepetése is a Forma-1-ben már-már megszokott módon a Magyar Nagydíj lett, Esteban Ocon első királykategóriás győzelmével.

    Újra összeszedtük kronológiai sorrendben tehát, hogy miért érdemes ellátogatni 2022-ben is a „Szentély”-be, mert lesz program, gazdagon. Természetesen a programváltozás jogát fenntartja minden szervező, mert sajnos még nem tudtuk magunk mögött 100%-ban a COVID-19-et, és a variánsait.

    2022. június 10-12. Super Racing Festival – WTCR + ETCR + ETRC

    Egy hónappal később, a megszokottakhoz képest, de parádéval indul a komolyabb nemzetközi szezon a Ringen. A túraautó világkupa, annak elektromos változata, illetve a kamionos Európa-bajnokság pilótái próbálják meg kihasználni a három nap adta keretet. Borítékolható a tumultus, és érdemes lesz mielőbb lefoglalni a jegyeket, hiszen a sikeres magyarokra nyilván sokan lesznek kíváncsiak. Már háromszoros Európa-bajnokként száll harcba a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert. A túraautósok mezőnyét gazdagítja továbbra is feltehetően Michelisz Norbert, Tassi Attila, valamint a Zengő Motorsport is, akik érdekeltek lesznek az elektromos változatban is.

    2022. június 17-19. Ferrari Challenge Europe

    Akinek nem volt elég a száguldozásból júniusban, az alig egy héttel a szuper fesztivál után újra mehet a Hungaroringre, főleg, ha a piros autók szerelmese. Régebben volt, hogy akár Felipe Massa vagy Sebastian Vettel is tiszteletét tette erre a programsorozatra, ahol azért inkább amatőr pilóták indulnak. A Scuderia 2022-es versenyzőire biztosan nem lehet számítani, mert papírforma szerint akkor épp Kanadában lesz dolguk, de a tartalékpilótáik közül elviekben Antonio Giovinazzi vagy Robert Shwartzman akár rá is érhetnek… Kérdés az, hogy mekkora show-t akar hazánkba a márka.

    2022. július 1-3. ELMS – 4 Hours of Hungaroring

    Rég nem látott sportág tér vissza 2022-ben a Hungaroringre, utoljára 2010-ben voltak hasonlók, még a Le Mans Series égisze alatt. Aki rajongója a hosszútávú versenyzésnek, ki ne hagyja, és talán lesz itt is magyar érdekeltség már…

    2022. július 9-10. International GT Open + EuroFormula Open + Formula Regional European Championship by Alpine

    Továbbra is kiváló az együttműködés a széria és a magyar promóter között, így talán nem is volt kérdés az, hogy lesz-e folytatás. 2021-ben Keszthelyi Viviven okén volt némi magyar érdekeltség is. De kellene a GT-be már egy jó magyar istálló, magyar pilótákkal…
    A Formula Regional európai változatában ugyanakkor már biztos, hogy lesz 2022-ben is magyar versenyző: Révész Bálint. Feltehetően Juan Pablo Montoya fia Sebastian is itt indul majd, miután kategóriát vált, így a szórakozásunk garantált.

    2022. július 29-31. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Szerencsénkre nem kísérleteznek tovább a 2021-ben kitalált Formula 2 és Formula 3 versenynaptárakkal, így visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba. Mindkét junior széria egyszerre jön majd hazánkba. Jó kérdés ezekután az, hogy mi lesz a W Series hölgy tagjaival, ők esetlegesen beférnek-e még itt a programba, mert nekik még nincs kiadott versenynaptárjuk. Elviekben igen, mert a Porsche Szuperkupa versenyzői jövőre nem látogatnak el hozzánk!
    Kedvezményes jegyekért viszont érdemes sietni, 2021. december 31-ig!

    Elnézve azt, hogy gyakorlatilag lesz 2 szűk hónapunk a Hungaroringen, de hatalmas parádéval, azt gondoljuk, hogy talán most lesz arra valós akarat, hogy az évek óta rebesgetett felújításnak nekiálljanak az illetékesek. Bő fél év múlva kiderül, hogy ebben igazunk volt-e…