Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel: A jövőm azon múlik, tudok-e harcolni a győzelemért

    Vettel: A jövőm azon múlik, tudok-e harcolni a győzelemért

    Sebastian Vettel cáfolta azokat a szóbeszédeket, melyek szerint 2022 az utolsó szezonja lenne.

    A német a Ferraris évei végére eléggé labilissá vált, sokszor csak árnyéka volt korábbi önmagának, így tavaly az Aston Martinhoz szerződött, ahol tiszta lappal indulhatott. Az ügyletet tető alá hozó szakember, Otmar Szafnauer azonban már nem dolgozik a csapatnál, a holtszezonban távozott, a helyére pedig Mike Krack érkezett, akivel Vettel a BMW-s korszakában már dolgozott együtt.

    „Nyilván kíváncsi voltam, hogyan alakul ezután. De amikor meghallottam a nevet, nagyon megnyugodtam” – reagált Vettel a vezérkari változásokra, illetve Krack érkezésére.

    Az Aston Martin mindazonáltal hosszútávú projektben gondolkozik a bajnoki címet illetően, és még csak az öt éves terv második évében járnak. Vettelt viszont nem sokan tudnák elképzelni már sokáig a középmezőnyben.

    „Először is, majd meglátjuk, hogy hol állunk” – válaszolt a jövőjét firtató kérdésre. „Egy bizonyos ponttól kezdve elkezdek a jövőre gondolni. A múltbeli sikereim után logikus, hogy továbbra is nyerni akarok. Szóval ezen múlik a jövőm.”

    Az Aston Martin autóbemutatója alkalmával Vetteltől azt is megkérdezték, valóban pótolhatta volna-e Hamiltont a Mercedesnél, ha esetleg a brit nem folytatta volna idén: „Itt állok és épp most mutattuk be az autónkat, szerintem ez megválaszolja a kérdést.”

    A négyszeres világbajnok csapatának főszponzora az Aramco lett, ami egy szaúdi olajvállalat. Mindez erősíthette azon vádakat, hogy képmutató lenne, hiszen gyakran felemeli a hangját a környezetvédelemmel kapcsolatban.

    „Természetesen nyilvánvaló, hogy az olajtársaságok egésze felteszi magának a kérdést, hogyan akarja alakítani a jövőt” – folytatta ezzel kapcsolatban. „Ez lehetőséget jelenthet arra, hogy hatást gyakoroljunk és jobbá tegyük a dolgokat, mivel feltétlenül szükséges, hogy többet tegyünk. A fosszilis energiahordozók nagyon hamar elfogynak majd.”

  • Nem szeretnénk Vettellel HAJBA kapni

    Nem szeretnénk Vettellel HAJBA kapni

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a tavalyi szezon előtt kopaszságával döbbentette meg rajongóit. Bár nem lett megerősítve, az akkori képek alapján a német versenyző hajbeültetésen eshetett át.

    A tegnapi Aston Martin bemutató során újra meglepte rajongóit, ezúttal szakállal, bozontos hajjal mutatkozott.

    A közönség persze teleszórta véleményekkel a közösségi médiát. Egyesek szerint úgy is néz ki, mint Bozont a Scooby-Doo című rajzfilmsorozatból.

    „Vilmos hercegtől Harry hercegig” – írta valaki.

    „Ez egy felmosórongy a fején” – véleményezte más.

    Egy szó mint száz, Vettel haja legalább annyira kommentelésre sarkallta a Forma-1 rajongókat, mint a bemutatott autó.

    Az Aston Martin tegnap mutatta be 2022-es versenygépét, az AMR22-t.

  • Nem biztos, hogy Bond-lányról nevezi el AMR22-esét Vettel

    Nem biztos, hogy Bond-lányról nevezi el AMR22-esét Vettel

    Sebastian Vettel elhintette, hogy talán eltávolodik a Bond-lány témától, amikor nevet ad az Aston Martin AMR22-jének. A 2022-es leleplezési eseménysor felgyorsult, amikor az Aston Martin bemutatta 2022-es betontorpedóját. A Haas és a Red Bull bemutatkozásával ellentétben ők valóban a jelenlegi specifikációban, minden újítással együtt mutatták be a zöld versenyautójukat.

    Érthető, ha egy csapat szeretné elkerülni azt, hogy bármilyen titok kiszivárogjon, miközben a Forma-1 egy új szabályozási korszak felé halad. Az Aston Martin azonban ellene ment ennek a trendnek, és először mutatta meg nekünk, hogy miképp néz ki egy 2022-es autó. A mérnökeik munkába álltak, és ezt hámozták ki a szabálykönyv alapján. Vettel a csapattársával, Lance Stroll-lal együtt jelen volt az AMR22 bemutatóján, így természetesen arról faggatták, hogy milyen nevet ad majd neki. Forma-1-es karrierje folyamán Vettel saját nevet talált ki F1-es autóinak, a 2021-es Aston Martinját „Honey Ryder”-nek nevezte el, tisztelegve az Aston Martin és a James Bond-filmsorozat közötti kapcsolat előtt. Honey Ryder pedig a Bond-lány neve volt az 1962-es Dr. No című filmben. A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem biztos benne, hogy ezúttal is ragaszkodik a Bond-utalásokhoz. Az AMR22-es autójának a sajtótájékoztatóján ötletneveiről beszélve Vettel a RacingNews365.com-nak így nyilatkozott:

    „Ma ébredés előtt még nem gondoltam névre, de ma már annyiszor megkérdezték, hogy kezdett eszembe jutni néhány. Még nem döntöttem, és általában nem magamtól szoktam. A szerelőkkel együtt találjuk ki. Tavaly Honey Ryderrel álltunk elő, mert ez volt az első Aston Martin F1-es autó számomra, illetve az első Bond-lány. Nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül Bond-lány kell hogy legyen, de biztos vagyok benne, hogy kitalálunk majd valamit.”

    Lehet Vettel első kiruccanása az AMR22-vel további gondolatokat ébreszt majd? A német pilóta és Stroll is ma Silverstone-ban vezetheti majd az autót először egy forgatási nap keretében.

  • Vettel meglepődött azon, hogy nem lesz több térdelés

    Vettel meglepődött azon, hogy nem lesz több térdelés

    Sebastian Vettel meglepődött azon, hogy a Forma-1 törölte a programjából a verseny előtti térdelést.

    2020-ban, mikor a BLM-mozgalom és a rasszizmus elleni kampány az F1-et is elérte, amerikai mintára a pilóták is féltérdre ereszkedtek a futam előtt. Először hat versenyző vonta ki magát a programból, tavaly azonban már egyre többen maradtak állva.

    A szivárvány szimbólum is eltűnt 2021-ban a We Race As One felirat mellől, míg a héten az F1 a térdelést is felfüggesztette. Stefano Domenicali mindezt azzal magyarázta, hogy gesztusok helyett valódi tettkere van szükség.

    A négyszeres világbajnok már a kezdetektől részt vett a demonstráción, így meglepte a száguldó cirkusz döntése. A német versenyző hozzátette: a sportág nem konzultált a versenyzőkkel, egyszerűen csak törölték az eseményt.

    „Nem, szimplán csak változtattak. Kicsit meglepődtem ezen. Úgy vélem, hogy a problémák amikkel foglalkozunk, nem fognak csak úgy két év után megszűnni. Ezért is furcsa számomra. Remélem a többi versenyzővel összeülünk majd és megtaláljuk a rést a pajzson. Nem minden pilótát érdekel ez, ám a többséget igen. Nagyszerű lesz ezért összeülni. Valószínűleg ez a szerepvállalás túl egyéni és túl erős lett az üzleti oldalnak.” – nyilatkozta a 34 éves pilóta az Aston Martin autóbemutatóján.

    A Forma-1 ugyanakkor korábban azt nyilatkozta, hogy minden csapatot tájékoztattak arról, hogy beszüntetik ezt a verseny előtti gesztust.

    Vettel már tavaly is hangoztatta nézeteit társadalmi kérdésekben. A Magyar Nagydíj idején egy szivárvány mintás pólóban jelent meg a rajtrácson, hogy ezzel fejezze ki nemtetszését az új törvényjavaslat ellen.

  • „James Bond zöld autója” is bemutatkozott – így fest az Aston Martin

    „James Bond zöld autója” is bemutatkozott – így fest az Aston Martin

    Bemutatta 2022-es autóját és festését az Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team.

    Tavaly nagy reményekkel vágott neki a szezonnak a kanadai-brit csapat. Mivel a szabályok nem változtak, okkal hihették azt, hogy a 2020-as sikerük megismétlődik. Azonban már a szezon előtti tesztek alatt problémák sora sorakozott fel az istálló háza táján.

    Az első versenyeken is folytatódott a „a gond cunami”, majd Bakuban megtört a jég. Sebastian Vettel révén ugyanis dobogóra állhatott a nevet váltó csapat.

    Magyaroroszágon ismét a négyszeres világbajnok került a pódium közelébe. A futamgyőzelemre is esélyes volt, ám Esteban Oconon nem tudta átrágni magát, így újfent a második fokra állhatott fel. Később viszont kizárták a futamról a németet, mivel nem maradt elegendő üzemanyag az autójában a mintavételhez.

    Az új évad hajnalán nemcsak a konstrukciók és a szabályok változnak a csapatnál. Pár héttel ezelőtt Otmar Szafnauer elhagyta az istállót, helyére pedig a BMW-től igazolt Mike Krack érkezik. Martin Whitmarsh is munkába állt már, sőt a legfrissebb hírek szerint Marco Mattiaci is a siverstone-i alakulatnál folytatja.

    Sebastian Vettel:

    2020-ban döntött úgy a Ferrari, hogy elengedi a 34 éves versenyzőt. Az akkor még Racing Point néven futó alakulat le is csapott rá. A tesztek alatt azonban a négyszeres világbajnok temérdek meghibásodással találta szembe magát. Balszerencséje követte őt az első futamokra is, majd Bakuban fordult egy forduló erejéig a kocka. A Hungaroringen ismét felcsillant a remény a heppenheimi számára, ám később a versenyről kizárták.

    Vettel az év végén elnyerte a legtöbb előzésért járó kupát, amit sajátos humorával kommentált.

    Lance Stroll:

    A kanadai pilóta jól kezdte a 2021-es évet. Rendre csapattársa előtt volt, majd mikor a négyszeres világbajnok is felvette a ritmust, egy kicsit a háttérbe szorult. Az egyéni listán a 13. helyet foglalta el végül. Természetesen idén jobb szezonban reménykedik Stroll, így bizakodva vág neki az új kalandnak.

    AMR22:

    A zöld színtől nem búcsúzik el az Aston Martin, ugyanakkor némi módosítást végrehajt a festésén. Korábban Otmar Szafnauer beszélt arról, hogy a közvetítések során könnyen össze lehet téveszteni a fényviszonyok miatt az AMR21-et a Mercedes W12-es autójával. Ennek kiküszöbölésére más árnyalatot használnak majd idén. Névváltozás is történt a kanadai-brit istálló életében. Kiemelkedő támogatójuk lesz idén az Aramco, így a gárda nevében is helyet kapott a vállalat.

    Az Aston Martin nem szabvány autót vitt a bemutatójára, ők valóban megmutatták az első változatát a 2022-es versenygépüknek. Nyomórudas első felfüggesztést alkalmaztak, míg a karcsú orrkúp szépen rásimul a szárnyra. A legszembetűnőbb változás az autó oldalán taláható, ugyanis a légbeömlőnyílások mérete látványosan megnövekedett.

  • Van tippünk, milyen nevet ad majd Vettel az idei autójának!

    Van tippünk, milyen nevet ad majd Vettel az idei autójának!

    Megszokhattuk már, hogy Sebastian Vettel minden Forma-1-es autójának ad nevet. És ahogy a legtöbb férfi tenni szokta autójával, női névre kereszteli. Vettel ezt a szokását 2008 óta, első teljes F1-es szezonja óta tartja.

    Könnyeden indított egy Julie-val ls Kate-tel, majd elszabadult a fantáziája és némileg szexuális töltető jelzőkkel látta el a női neveket. Ez kb addig tartott, míg meg nem született első gyermeke. Így 2014-es autója ismét visszafogott nevet kapott: Suzie.

    A Ferrarihoz igazolva olaszos csengésű női nevek következtek, majd tavaly, ahogy az Aston Martinhoz került, első Astonját stílusosan az első Bond lányról nevezte el, így lett a 2021-es autójának neve Honey Rider.

    Vettel (és persze Lance Stroll) 2022-es versenygépét csütörtök délután (ma) mutatják be.

    Hogy a német versenyző hogyan kereszteli el idei autóját, egyelőre nem tudni, de ha tartja a James Bond vonalat, akkor a soron következő Bond lány neve Sylvia Trench.

    Sylvia karaktere már az első Bond filmben is jelen volt, csak úgy, mint a második, 1963-as filmben, az Oroszországból szeretettel (From Russia With Love) címűben. A második (Oroszországból szeretettel) film kapcsán azonban szóba jöhetnek még a következő nevek: Tatiana Romanova (ő volt a fő Bond lány a filmben), Zora, és Vida.

    Év Csapat Autó neve Magyarul
    2008 Toro Rosso Julie
    2009 Red Bull Kate
    Kate’s Dirty Sister Kate piszkos nővére/húga
    2010 Red Bull Luscious Liz Buja Liz
    Randy Mandy Begerjedt Mandy
    2011 Red Bull Kinky Kylie Perverz Kylie
    2012 Red Bull Abbey
    2013 Red Bull Hungry Heidi Éhes Heidi
    2014 Red Bull Suzie
    2015 Ferrari Eva
    2016 Ferrari Margherita
    2017 Ferrari Gina
    2018 Ferrari Loria
    2019 Ferrari Lina
    2020 Ferrari Lucilla
    2021 Aston Martin Honey Ryder
    2022 Aston Martin ?
  • Vettel máris kapott ralis ajánlatot!

    Vettel máris kapott ralis ajánlatot!

    Sebastian Vettelből a jövőben akár még raliversenyző is lehet, ha netán megunná a Forma-1-et.

    Az Aston Martin pilótája, Vettel a második helyen végzett a múlt hétvégi Race of Championson, miután a svédországi Pite Havsbadban havon és jégen kikapott a WRC-legenda Sebastian Loebtől.

    A hétvége során Vettel rallycross és elektromos rallycross autókat is vezetett, melyekhez nem volt hozzászokva. Ahogy a havas terep is a raliversenyzőknek kedvezett inkább.

    Vettel első ízben szemlélte testközelből a ralisokat, sőt utas is volt egy ralivilágbajnok mellett. A hétvége után pedig arról számolt be, hogy a szakág felkeltette az érdeklődését.

    A négyszeres Forma-1-es világbajnok megnyilvánulása pedig az M-Sport csapat érdeklődését keltette fel, mely csapat színeiben a 48 éves Loeb idén már megnyerte a januári Monte Carlo Rally-t is.

    „Pssszt, Aston Martin F1, az e-mail címünk a info@m-sport.co.uk. Megüzennétek Sebnek, hogy írjon ránk?” – írta a csapat Twitteren.

    Kíváncsian várjuk, hogy Vettel miként reagál majd a megkeresésre. 😀

  • Vettel érdeklődését felkeltette a rali

    Vettel érdeklődését felkeltette a rali

    A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem először vett részt Race of Championson, egyszer meg is nyerte azt, de első alkalommal fordult elő, hogy úgy vett részt az eseményen, hogy az nem aszfalton zajlott, hanem terepen, ráadásul havas, jeges talajon.

    Mindezek tükrében nagyon szép eredménnyel zárt a vasárnapi egyéni versenyen, hiszen a döntőig jutott, és bár végül alul maradt, ilyen terepen a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb ellen kikapni egyáltalán nem szégyen.

    Ezen kívül Vettel utasként is megfigyelte, hogyan vezetnek a ralisok, nagyon bejött neki a műfaj és jelezte, hogy elgondolkodik rajta, hogy a jövőben majd elindulna-e tereprali-versenyeken. Elmondása szerint egyelőre nem túl jártas a szakágban, de most érdeklődni kezdett.

    „Mindig is élveztem nézni, hogy mit csinálnak. Ez egy másik szakág, szóval így is jól érzed magad az autóban, csak éppen sok a különbség” – idézi Vettelt a The Race.

    „Nagyon hasonlóan a Forma-1-hez vagy bármelyik kategóriához, rengeteg munka van a színfalak mögött, az itinerek elkészítése és az összes lehetséges információ megszerzése kapcsán; ugyanez a helyzet velünk is, amikor a versenyre készülünk, és ott van az azt követő elemzés is.”

    „A sport fejlődik, és többről van szó, mint csak a vezetésről, ami szintén kihívást jelent. Szóval biztos, hogy nem könnyű csak úgy beleugrani és nagyon jónak lenni benne.”

    „Szükségem van időre és tapasztalatra, de ha valaki hajlandó adni nekem lehetőséget és egy esélyt, és sok ideje van, akkor szívesen kipróbálom.”

    „Azt hiszem, ez olyasmi, ami versenyzőként nagyon kielégítő, hogy játszhatok az autóval és több mozgásterem van.”

    „Általában, amikor az autó kitör, azonnal korrigálsz, és vesztettél egy kis időt. Itt viszont szerintem sokkal több szürke zóna van. Oldalra kerülsz, talán egy kicsit rossz az időzítés, de korrigálhatod.”

    „Természetesen be kell kerülnöd abba az igazán kis időintervallumba, hogy tökéletes legyél. És láttad a különbséget! De ez határozottan olyasmi, amit élvezek.”

    Sebastian Vettel, ROC
    Vettel és Loeb a ROC döntőben  |  Fotó: Courtesy of Race of Champions
    Arról is beszélt, hogy élte meg a hétvégi ROC-on való vezetést

    „Ez olyasmi, amihez a vezetési stílusomat tekintve határozottan nem vagyok annyira hozzászokva” – mondta Vettel.

    „Normális esetben, amikor az autó oldalra megy, megpróbálom minél hamarabb korrigálni, és visszatenni az egyenesbe, ami itt nem a leggyorsabb megoldás.”

    „Nagyon izgalmas, és szerintem ez egy nagyszerű hely a világon” – utalt Vettel a svéd, sarkvidék-közeli helyszínre. „Sok munka volt, az időjárás nem igazán segített ezen a hétvégén, és nem könnyítette meg a helyzetet, de az emberek nagyszerűek voltak.”

    „Miután az elmúlt két évben kihagytam a Race of Championst, és a világjárvány is végigjárta a világot, nagyszerű volt visszatérni. És nagyszerű volt a normalitás érzése is, már amennyire ez lehetséges volt.”

    „Ez egy nagyon-nagyon nagyszerű visszatérés volt, és nagyon szeretnék visszatérni egy ilyen helyre havon és jégen.”

  • Vettel élvezte, hogy „az igazi” Stig mellett ülhetett

    Vettel élvezte, hogy „az igazi” Stig mellett ülhetett

    Sebastian Vettel részt vett a hétvégi Race of Champions hétvégén Svédországban, és bár a Nations Cupban hamar kiestek a versenyből Mick Schumacherrel, az egyéni versenyben a négyszeres F1-es bajnok a döntőig menetelt.

    A  ralikirály Sébastien Loeb volt az ellenfele, akitől ki is kapott, de már csak azért is megsüvegelendő Vettel döntős szereplése, mert bár ő is nyert már korábban ROC-ot, az épített, aszfalt pályán történt, míg a hétvégi havas, off-road pálya egyértelműen a ralisoknak kedvezett. Bár a végén Vettelnek jobban meggyűlt a baja a pezsgős üveggel, mint a havas-jeges tereppel.

    A német versenyző azonban a vezetésen túl is sok élménnyel gazdagodott, és az sem kizárt, hogy érdeklődni kezdett a ralisport iránt. Nem Oliver Solberg mellé ült be az anyósülésre a Nemzetek Kupája során, de bemutató során az „igazi” Stig mellé is beült egy Audi Quattro S1-be.

    A svéd Stig Blomqvist a RoC-on bemutatta azt az Audit, amellyel 1984-ben ralivilágbajnok lett, Vettel pedig utasa volt a demo során.

    Arra a kérdésre, hogy ez egy olyan élmény volt-e, amit kipipálhat a bakancslistájáról, Vettel így felelt: „Több annál. Azt hiszem, ez az autó klasszikus, de aztán az, hogy esélyt kaptam arra, hogy a Stiggel mehessek – méghozzá az igazival, nem a kitaláltal* -, nagyon király volt”   – idézte Vettelt a The Race.

    „Nagyon hálás vagyok, hogy Stig még mindig részt vesz ilyen típusú eseményeken, aztán könyörögtem, hogy beülhessek az autóba, és kihasználtam a lehetőséget, hogy mellette mehessek.”

    „Több szempontból is varázslatos volt. Szóval nagyon élveztem.”
    Bár ez a bemutató autózás kedvére volt, elhessegette azt a gondolatot, hogy például Monte-Carlóban is beüljön az anyósülésre egy raliautóba.

    „Ebben az autóban nem biztos, hogy utas lennék egy olyan ralin, mint akár Monte-Carlo vagy más helyszín, ahol a leghosszabb egyenesek és gyorsabb kanyarok vannak!” – mondta a négyszeres Forma-1-es világbajnok.

    „De ez nagyon király volt.”

  • Vettel ellopta a show-t a ROC díjátadón

    Vettel ellopta a show-t a ROC díjátadón

    Miután a Svédországban megrendezésre került Race of Champions egyéni versenyében Sebastian Vettel a döntőbe jutott, végül alulmaradt Sébastien Loebbel szemben.

    A döntő előtt még azzal viccelődött az Aston Martin versenyzője, hogy az mindenképp biztos, hogy Seb fog nyerni; utalt azonos keresztnevükre.

    A döntő után az immáron négyszeres ROC győztes Loeb, valamint a második helyen végző Vettel megkapták trófeáikat, valamint egy hatalmas üveg pezsgőt. Loeb hamar kinyitotta az övét, Vettelnek azonban sehogy nem sikerült megszabadítania az üveget a dugótól.

    Próbálta rázni, hogy a szénsav kilökje, odaütötte az üveget a Polaris kerekéhez, próbálta csavarva kihúzni a dugót, de nem járt sikerrel. Helyette beletört a dugó az üvegbe. Vettel így pezsgő nélkül maradt, és míg Loeb locsolt, Vettel jobb híján lehajolt két marék hóért és azt dobálta.

    Végül Loeb átadta neki saját pezsgőjét, hogy ő is locsolhasson kicsit, illetve később külső segítséggel valahogy Vettel üvegéből is kioperálták a dugót.