Címke: Sebastian Vettel

  • Az F1-es pilóták ezeket a pályákat szeretnék látni Szocsi helyett

    Az F1-es pilóták ezeket a pályákat szeretnék látni Szocsi helyett

    2022 már harmadik év sorozatban, amikor az F1-es versenynaptáron változást eszközölnek. Ezúttal nem a koronavírus, hanem az orosz-ukrán konfliktus miatt töröltek versenyt.

    Az Orosz Nagydíj helyére máris megindultak a találgatások, melyik helyszín foglalhatja el a szabaddá vált időpontot. Az már kiderült, Monza és Szingapúr közé Malajzia már biztosan nem fog beugrani, de sok pályát hoztak hírbe a lehetőséggel.

    Ha a pilóták döntenének, általában saját hazájukba vinnék a nagydíjat, ez alól Valtteri Bottas sem kivétel.

    „Finnországban van egy új pálya, amit a MotoGP-nek építettek.” utalt az idén debütáló KymiRingre az Alfa Romeo pilótája.

    „Azt hiszen, öt évre írtak alá, és építenek olyan infrastruktúrát, ami az F1-re is alkalmas lenne. Úgyhogy szurkolok egy Finn Nagydíjnak.”

    Talán az sem meglepetés, hogy Mick Schumacher mit választana:

    „Nyilván szerintem a Forma-1 Németországhoz is tartozik. Szóval jó lenne egy német verseny, lehetőleg a Nürburgringen.”

    Honfitársa, Sebastian Vettel osztotta a véleményét, de mégis merészebb tervvel állt elő:

    „Nem leszek itt örökké, szóval talán ez az utolsó lehetőség, hogy a Nordschleiféra menjünk.”

    Esteban Oconnak van már hazai futama, így ő nem francia pálya mellett érvelt.

    „Talán egy amerikai utcai verseny jó lenne. Szeretnék ott több versenyt, mert nem igazán fedeztem még fel az Államokat, úgyhogy egy menő városnak örülnék. Mondjuk New York, ha meg lehet oldani.”

    A Formula E mezőnye valóban versenyez Brooklynban, de az a pálya nem alkalmas F1-es versenyekre. Ami az IndyCaros utcai pályákat illeti, St. Petersburg, Long Beach, Detroit és Nashville jöhetne szóba.

    Leclerc szintén egy utcai versenyt szeretne látni, azonban világ másik felén egy ikonikus helyszínt szemelt ki.

    „Két jelöltem van, az egyik nem éppen realisztikus. De szeretnék F1-es autókkal Makaóban versenyezni. Elég nagyok, úgyhogy trükkös lenne megoldani.

    De Afrikában sem voltam még, úgyhogy azt is szívesen megnézném, egy afrikai pályát.”

  • Vettel háborúellenes sisakja politikai botrányt okozott

    Vettel háborúellenes sisakja politikai botrányt okozott

    Sebastian Vettel újabb politikai balhéba keveredett azzal, hogy a múlt heti bahreini tesztelésen egy speciális „No War” feliratú sisakot használt.

    A festést a világ országainak kicsi nemzeti zászlóit ábrázoló csík szegélyezte – köztük egy Észak-Ciprusét is. Észak-Ciprust pedig valójában csak Törökország ismeri el, a nemzetközi közösség többi része a Ciprusi Köztársaság részének tekinti. A szociális és környezetvédelmi politikai kérdésekben mostanában szabályosan szókimondó Vettel, így magyarázkodott:

    „Nem néztem végig az összes zászlót. Most már leszedtem a matricát, mert okozott némi gondot.”

    A hírek szerint a felirat tervezője bocsánatot kért, az Aston Martin versenyzőjének a sisakja miatt, miután a ciprusi autóversenyzői szövetség panaszt tett az FIA-nál. A német pilóta így fejezte be a gondolatmenetét:

    „Igazából csak azt az üzenetet akartam közvetíteni, hogy a világ egyesült a háború ellen. Békében nőttünk fel, most pedig olyan, mint egy rémálom, amiből úgy tűnik, nem tudunk felébredni.”

  • Horner: Hamilton nagyon szeretett volna a Red Bullhoz csatlakozni

    Horner: Hamilton nagyon szeretett volna a Red Bullhoz csatlakozni

    Christian Horner ismét kihangsúlyozta, hogy Lewis Hamilton anno nagyon szeretett volna a Red Bull csapat része lenni.

    2008-ban nyert bajnoki címet a McLarennél a brit versenyző, majd 2013-ban úgy döntött elhagyja az istállót. A Mercedes mellett döntött, ám ezt anno sokan hibának vélték. Korántsem volt világverő autója csillagosoknak, így a legtöbben azzal számoltak, hogy a középmezőnyben fog autózni a 37 éves pilóta.

    2014-ben azonban más széljárás lett, az Ezüst Nyilak felemelkedtek és 2021-ig mindig az ő versenyzőik nyertek.

    A Red Bull csapatfőnöke ismét felidézte az emlékeit a 2010-2013-as időszakból. Horner kihangsúlyozta, Hamilton nagyon is szeretett volna akkoriban csatlakozni az osztrák istállóhoz:

    „Az évek során Lewis és én már többször beszélgettünk erről. 2010 és 2013 között nagyon szeretett volna a csapat tagja lenni. Nekünk ott volt akkoriban Sebastian (Vettel) és két vezérpilótának nem lett volna értelme.”

    Horner azt is elárulta, ők is bátorították a Mercedest arra, hogy Hamiltont szerződtessék le. Az volt a céljuk, hogy gyengítsék a McLarent:

    „Niki Lauda a Mercedeshez került és nagyon szerette volna elvinni Lewist. Emlékszem, hogy bátorítottuk őt és győzködtük, hogy vigyék el. 2012-ben a McLaren ellen harcoltunk. Nekik volt a leggyorsabb autójuk ezért úgy éreztük, hogy Lewis nagyobb fenyegetést jelent számunkra náluk, mint a Mercedesben. Arra ösztökéltük Nikit, hogy még több pénzt áldozzon erre, ugyanis Lewis még akkor ingadozott. Nos, most joggal mondhatom, hogy ez visszafelé sült el.” – nyilatkozta a Bikák vezetője.

    Max Verstappen személyében viszont megtalálták a saját bajnok aspiránsukat, így nem szeretnék elcsábítani a hétszeres világbajnokot az Ezüst Nyilaktól. Ezt megpecsételve 2028-ig magukhoz is kötötték a hollandot.

    „Nagyon bízunk Maxben. Ha ez nem így lenne, akkor nem köteleztük volna el magunkat mellette ilyen hosszú időre. 2028-ig együttműködni valakivel, ilyen mértékű elköteleződés nem szokványos dolog ebben a sportban. Ám ő egy hatalmas érték a számunkra. Hisz a csapatban. Az meg rajtunk múlik, hogy tudunk-e adni neki olyan eszközöket, amivel elvégezheti a munkát. Egy bizonyos ponton Lewis is le fog lassulni, vagy abba hagyja. Nagy kihívást fog neki jelenteni egy fiatal, győzelemre éhes és lelkes csapattárs. George Russell egy fenomenális tehetség. Az első világbajnoki cím megnyerése nagy nyomástól szabadította meg Maxet. Ez most már a zsebében van. Tovább fog fejlődni most, hogy az elsőn már túl van. Ezt láttuk Sebastian esetében is.”

  • A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    „Szerencsét hozott” a rózsaszín Esteban Oconnak, ugyanis ő bizonyult a leggyorsabbnak a második nap délelőttjén.

    Ismét új napra virradt az F1, így megkezdődött a következő etap a bahreini teszten. A McLaren továbbra is csak egy versenyzővel tud dolgozni, mivel Daniel Ricciardo még mindig nincs olyan állapotban, hogy autóba üljön.

    Ezen felül az Alpine új színben pompázott, ugyanis a BWT kapcsán megalkotott rózsaszín festést is előhúzták a kalapból.

    Az első legszembetűnőbb másolás is megtörtént, ugyanis a Ferrari a McLaren által alkalmazott padlólemezzel tűnt fel a pályán.

    Nicholas Latifi gyakorlása azonban nem tarott sokáig. A Williams hátsó fékjei lángra kaptak, így a 12-es kanyarban megpördült a kanadai pilóta. A versenyző is besegített az oltásba. Érvénybe lépett a piros zászló.

    Jó pár perc elteltével folytatódhatott a munka, miközben a csapatok a közösségi médiás felületeiken a ma megjelent Drive to Survive 4. évadát reklámozták.

    Az Aston Martin is problémákba ütközött, mivel Sebastian Vettel konstrukciója is megállt a pályán. A Haasnak is előbb kellett befejeznie a munkát, ugyanis náluk is gondok akadtak.

    A négyszeres világbajnok visszatért a pályára, ám a munkát nem tudta folytatni, ugyanis az előre eltervezett program szerint a piros zászlóra felhívó LED táblákat tesztelte az F1. Nem tartott sokáig a gyakorlatozás, ám Valtteri Bottasnak megtetszett a szín, így előcsalogatt azt. Az Alfa Romeo is megállt a pályán.

    Így Esteban Ocon bizonyult a leggyorsabbnak, a francia pilótát Charles Leclerc és Max Verstappen követte a tabellán. A legtöbb kört George Russell (67) teljesítette délelőtt a Mercedesszel

    1 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 59
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    3 Max Verstappen Red Bull 1:35.874 45
    4 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    5 Lando Norris McLaren 1:36.354 29
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 44
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    8 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    9 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    10 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
  • Ukrán színekbe öltözött Vettel új, háborúellenes sisakja

    Ukrán színekbe öltözött Vettel új, háborúellenes sisakja

    Rendre megszokhattuk a négyszeres világbajnok Sebastian Vetteltől, hogy kiáll a jó ügy érdekében és példamutató magatartással rukkol elő. Így van ez most is az orosz-ukrán háború árnyékában.

    Az Aston Martin németje a ma kezdődött második tesztre új sisakdizájnt villantott. A fehér alapszín megmaradt, de a korábbi német csíkozást felváltotta az ukrán sárga-kék színezés, emellett a GPDA, vagyis a pilóták szervezetének a tegnap bemutatott háborúellenes jelképe és szövege, valamint a béke egyezményes jele is fellelhető a sisakon.

  • Az Aston Martin új főnöke szerződést hosszabbítana Vettellel

    Az Aston Martin új főnöke szerződést hosszabbítana Vettellel

    Mike Krack, az Aston Martin új csapatfőnöke, szerződést hosszabbítana Sebastian Vettellel.

    A német vezető Otmar Szafnauer távozása után került a kanadai-brit istállóhoz. Honfitársát már régóta ismeri, ugyanis még a BMW-nél dolgoztak együtt egy ideig.

    Krack reméli, hogy megtudja győzni arról a négyszeres világbajnokot, hogy további évekre kötelezze el magát az Aston Martinnál.

    „Remélem a jelenlétem elég ahhoz, hogy maradjon. Teljesen világos, hogy egy négyszeres világbajnok nem akar a 8., 12., vagy a 15. helyért harcolni. Jó autót kell adnunk neki, és meg kell mutatnunk, hogy megfelelően működik a struktúránk. Sebastian (Vettel) egy intelligens srác. Nemcsak a jelenlegi teljesítményt veszi figyelembe, hanem a csapatban rejlő potenciált is. Ha megfelelő csomagot adunk neki, akkor biztos vagyok abban, hogy még egy jó ideig itt tudjuk tartani. Erről viszont még nem beszéltem vele.” – nyilatkozta a csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak.

    A német vezető szerint fontos, hogy pontosan elmondják a 34 éves versenyzőnek, hogy mit várhat az Aston Martintól:

    „Fontos, hogy érezze a támogatásunkat. Őszintén el kell neki magyaráznunk, hogy hol állunk és mit várunk el. Nem kell ugyanakkor mindennap felhívni. Csak éreznie kell a bizalmat.”

    Krack ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, mik szerint Vettel keze is benne volt a visszatérésében:

    „Nem, egyáltalán nem. Csak azután beszéltem Sebbel, miután aláírtam. Előbb egy elfogulatlan képet akartam kapni a helyzetről. Ráadásul egy ilyen munkakörhöz komoly titoktartási szabályok tartoznak. Nem volt tehát semmilyen tárgyalás Vettellel.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke ugyanakkor megerősítette azokat a pletykákat, amik arról számoltak be, hogy az istálló 2026-ra fontolgatja a Mercedesszel való szakítást.

    „Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi partnerünkkel. Ám a 2026-os motorszabályok miatt nyilvánvaló, hogy egy olyan cég, mint az Aston Martin, meg fogja vizsgálni van-e értelme saját motort fejlesztenie.”

  • Aston Martin: Egy jó autó lesz a kulcs Vettel megtartásához

    Aston Martin: Egy jó autó lesz a kulcs Vettel megtartásához

    Az Aston Martin újonnan kinevezett csapatfőnöke, Mike Krack szerint a silverstone-i istállónak egy erős autóra lesz szüksége, hogy hosszú távon számíthassanak majd a csapat sztárjára, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelre.

    A négyszeres világbajnok német pilóta egy nagyon nehéz első szezont zárt az Aston Martinnál. A Zöldek teljesítménye jelentősen visszaesett a 2020-as évhez képest, ami miatt csak a konstruktőri bajnokság hetedik helyén zártak és Vettelnek a Bakuban elért 2. helyén kívül nem volt túlságosan sok jó pillanata.

    A német maga mondta el régebben, hogy attól függ a Forma-1-ben való maradása, hogy képes lesz-e a jövőben az élmezőnyben csatázni a több versenytársával. Krack érkezése azonban pozitívan hathat Vettelre, ugyanis ők már dolgoztak együtt korábban a BMW F1-es csapatánál. A luxenburgi szakember teljes mértékben egyetért Vettellel és szerinte is fontos lesz, hogy az Aston Martin 2022-es autója versenyképes legyen.

    „Sebastian egy négyszeres világbajnok és természetes, hogy nem szeretne folyton a nyolcadik, tizenkettedik, tizennyolcadik helyért küzdeni” – nyilatkozta a Zöldek csapatfőnöke a médiának adott interjújában.

    „A feladatunk az, hogy a versenyképes autót és egy kompetitív közeget biztosítsunk a számára., mert szerintem Sebastian egy rendkívül intelligens ember és ha látni fogja a potenciált, akkor biztosan folytatni fogja. Ugyan még nem beszéltem vele erről hosszabban, azonban erre rövidesen sor fog kerülni.”

    Krack volt Vettel versenymérnöke, amikor a német fiatal az első köreit tette meg a Forma-1-ben a 2006-os Török Nagydíj első szabadedzésén. A luxenburgi szakember szerint az is fontos, hogy „őszinték legyenek egymással”, amikor a teljesítményükről beszélgetnek egymás között.

    „Nem kell minden egyes pillanatban megfelelned mindenkinek, azonban még a top versenyzők számára is fontos, hogy érezzék a csapat támogatását. Őszintének kell lennünk egymással és akkor nem lehet probléma. A korábbi munkahelyemen mindig meg tudtam oldani ezt a versenyzőkkel, akikkel dolgoztam.”

  • Vettel az orosz-ukrán háborúról: A hallgatás nálam soha nem volt opció

    Vettel az orosz-ukrán háborúról: A hallgatás nálam soha nem volt opció

    Sebastian Vettel nem tudta magában tartani a gondolatait, amikor megtudta, hogy Oroszország lerohanta és háborút indított Ukrajna ellen. A négyszeres világbajnok volt az első olyan versenyző, aki bojkottálta volna az azóta már törölt Orosz Nagydíjat az előbb említett események miatt.

    Az Aston Martin német pilótája egy rendkívül összetett gondolkodással rendelkező, hihetetlenül sokoldalú személyiség, amiért az egyik üde színfoltja a száguldó cirkusznak. Vettel sok mindenről mondta meg a véleményét őszintén, kendőzetlen stílusban és az a mostani orosz-ukrán konfliktus kapcsán sem volt másképpen. A négyszeres bajnok német volt a Forma-1- paddockján belül, aki teljes mértékben elítélte a háborút és hevesen tiltakozott az Orosz Nagydíj ellen, amit végül töröltek is a versenynaptárból.

    Azóta az FIA hozott olyan szabályokat, hogy az orosz és fehérorosz versenyzők csupán semleges színekben versenyezhetnek, azonban a britek teljes kis is tiltották előbbi két nemzet versenyzőit az országukból. Mindez azt jelenti, hogy Nikita Mazepin nagy valószínűséggel nem fog majd tudni rajthoz állni a Brit Nagydíjon.

    Minden embereknek megvan a saját véleménye a mostani háború kapcsán, azonban sokan félnek nyilvánosan felvállalni azt. Vettel számára ez egyáltalán nem jelentett problémát.

    „A legnagyobb kérdés az, ki meri felvállalni a nézetei ezen téma kapcsán” – fogalmazott az 54-szeres futamgyőztes Vettel, aki F1-es pályafutása során már négy különböző csapat színeiben állhatott a dobogón. „Ezen téren egyáltalán nem vagyok félénk, sőt, pont az ellenkezője vagyok. Vannak olyan témák az életben, amelyek kapcsán nem hallgathat az ember.”

    „Furcsa ez az érzés. Reggel felkelsz, elolvasod a híreket és próbálod motiválni magadat, de tisztában vagy azzal, hogy ennél vannak fontosabb dolgok is most. Ártatlan embereknek kell meghalnia. Ennek a helyzetnek nincs és nem is lesz győztese. Egyszerűen sokkoló látni azt, ami történik.”

    „Mindig is érdekesnek találtam a történelem órákat és figyeltem is bőszen, azonban a háborúkba soha nem tudta beleképzelni magamat. Remélem, hogy hamar rendeződni fog a helyzet és véget ér ez a háborúzás a két fél között.”

  • Az F1-es versenyzők is felszólaltak: A háború sosem lehet opció

    Az F1-es versenyzők is felszólaltak: A háború sosem lehet opció

    Az F1-es versenyzők egy része is kifejtette véleményét az orosz-ukrán háború kapcsán.

    Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború miatt a sportág úgy döntött, hogy törli az Orosz Nagydíjat. Ezen felül a Haas eltűntette az Uralkali feliratokat az autójáról és a kamionjairól, sőt, még Nikita Mazepin pozíciója is kérdésessé vált.

    Sebastian Vettel már korábban bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni a Szocsiban tervezett versenyen, majd a száguldó cirkusz úgy határozott, hogy nem lépnek idén orosz földre.

    Közösség médiás felületeiken a pilóták egy része felszólalt a háború ellen:

    Charles Leclerc:

    A monacói versenyző is felszólalt az események ellen. A Ferrari pilótája kihangsúlyozta Instagram-oldalán, hogy a háború sosem lehet opció, mindig a békére kell törekedni.

    „Ami Ukrajnában történik az, hihetetlenül szomorú és szívszaggató. Rettenetes látni azt, hogy ártatlan embereknek kell szenvednie. A háború sosem lehet opció. A gondolataim azokkal vannak, akiknek át kell élniük ezt a tragédiát. Imádkozom azért, hogy ez az egész minél előbb véget érjen.”

    Pierre Gasly:

    A francia versenyző elsők között ítélte el a háborút. Az AlphaTauri pilótája különösen odafigyel az eseményekre, mivel barátnője Katerina Berezna ukrán származású, Spanyolországban élő influenszer.

    „Ez egy nehéz szituáció és nagyon rémisztő is. Az emberek nem tudhatják biztosan, hogy kijutanak-e onnan, vagy láthatják-e még a rokonaikat. Remélem minél előbb rendezni tudják ezt. Remélem, hogy más országok valóban támogatják Ukrajnát. Oroszország nagyon erős, és ebben az értelemben Ukrajna elég ‘kis ország’. Tudjuk hány emberük van, ez így igazságtalan harc. Nagyon sajnálom, és szomorú vagyok amiatt a családok miatt, akik ott ragadtak.”

    Lewis Hamilton:

    Tegnap a hétszeres világbajnok is felszólalt a háború ellen.

    „Mikor igazságtalansággal találjuk szembe magunkat, fontos az, hogy kiálljunk ellene. Megszakad a szívem Ukrajna bátor embereiért, akik borzalmas támadásokkal néznek szembe csupán azért, mert jobb jövőt akartak. Kiállok azokért az orosz állampolgárokét is, akik elutasítják ezt az erőszakot és békéért könyörögnek, még úgyis, hogy ezzel a szabadságukat kockáztatják. Mindenkit kérek arra, hogy vigyázzon magára. Imádkozunk értetek.”

    Lando Norris:

    A fiatal brit is megosztotta gondolatait a háborúval kapcsolatban. Az Instagramon ő is azért „imádkozott, hogy mindenki legyen biztonságban”, míg a médiának a következőket mondta:

    „Szomorú látni azt, hogy mi történik most a világon. Nagyon jó döntést hozott az F1, mikor törölte a versenyt, személy szerint én nem szeretnék most odamenni. Nagyon szomorú látni mindazt, ami történik, és azt, hogy ártatlan életeket vettek el.”

  • Hamilton volt a leggyorsabb, a Haas és az Aston Martin is előbb búcsúzott

    Hamilton volt a leggyorsabb, a Haas és az Aston Martin is előbb búcsúzott

    Lewis Hamilton futotta a legjobb köridőt a barcelonai teszt harmadik napján.

    Délelőtt George Russell ugrott az élre, míg délután a hétszeres világbajnok folytatta a munkát.

    Az utolsó nap második felében a csapatok a Pirelli esőre szánt abroncsait próbálhatták ki. Daniel Ricciardo merészkedett ki először a vizes aszfaltra, őt a Williams és Nicholas Latifi követte. A nap első felében Sebastian Vettel találta magát szembe műszaki problémával. Az Aston Martin elmondta, hogy a konstrukcióban olajszivárgás indult el, így az autó hátulján egy kisebb tűz keletkezett.

    A Haas istálló délelőtt is műszaki gondokkal küszködött, ám a hibát nem tudták orvosolni, így délután ki sem merészkedtek. Az Alpine-hoz hasonlóan ők is idő előtt fejezték be a tesztet. Az Aston Martin követte később a példájukat.

    Miután felszáradt a pálya Lewis Hamilton állt az élre, és folyamatosan javított a saját idején. A leintés után így ő szerezte meg az első pozíciót. A legproduktívabbnak a hétszeres világbajnok és Alex Albon bizonyult, ugyanis a délután folyamán 94 kört teljesítettek.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Teljesített körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.138 94
    2 George Russell Mercedes 1:19.233 +0.095 66
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:19.556 +0.418 74
    4 Max Verstappen Red Bull 1:19.756 +0.618 59
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.824 +0.686 48
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:19.831 +0.693 44
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:20.072 +0.934 92
    8 Alex Albon Williams 1:20.318 +1.180 94
    9 Nicholas Latifi Williams 1:20.699 +1.561 13
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.750 +1.612 86
    11 Lando Norris McLaren 1:20.827 +1.689 52
    12 Fernando Alonso Alpine 1:21.242 +2.104 12
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.939 +2.801 41
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:22.469 +3.331 40
    15 Nikita Mazepin Haas 1:26.229 +7.912 9
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.433 +11.295 10