Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel szerződtetésével guríthat nagyot az F1 legújabb csapata

    Vettel szerződtetésével guríthat nagyot az F1 legújabb csapata

    Korábban több alkalommal is felmerült Sebastian Vettel visszatérése a Forma–1-be, miként az is, hogy a Le Mans-i 24 órás előtt a Porschéval tesztelő négyszeres világbajnok a WEC-ben vezet le. Most azonban egy másik német gyártóval boronálták össze, ráadásul igencsak hiteles forrás alapján.

    A „színfalak mögött vad találgatások zajlanak a következő két év üléseivel kapcsolatban” és „szenzáció közeleg”, írja az oe24.at, ami a lap szerint közelebbről megvizsgálva még logikus is. Ez a szenzáció a visszavonulását felfüggesztő Sebastian Vettel F1-es visszatérése lenne, mégpedig az Audi színeiben. A Saubert megvásároló német gyártó 2026-tól lép be hivatalosan a száguldó cirkuszba, legutóbb pedig azzal került a címlapokra, hogy egyidőben menesztette az F1-es projektjének két kulcsfiguráját, majd leigazolta Mattia Binottót és Jonathan Wheatley-t.

    Kirúgta egymással vitázó vezetőit az Audi, Binotto kapta a feladatot, hogy F1-es csapatot építsen a romokból

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke ügyvezetőként, a Red Bull jelenlegi sportigazgatója pedig csapatfőnökként fogja erősíteni a gárdát, amelynél még kiadó egy ülés, lévén eddig csak Nico Hülkenberget jelentették be. A 2025-re érkező német mellé több versenyző, köztük a végül a Williams-t választó Carlos Sainz is esélyesnek tűnt, de Valtteri Bottas vagy Csou Kuan-jü maradása is benne van a pakliban, miként Mick Schumacher neve is fel-felmerül.

    Az osztrák OE24 azonban most előállt Sebastian Vettel lehetséges visszatérésével, és persze nem hasraütésre tett ezt, hanem a négyszeres világbajnokkal baráti kapcsolatot ápoló Red Bull-tanácsadó, Helmut Marko szavai alapján. A lap ugyanis megkereste a 81 esztendős osztrákot, aki megerősítette, hogy az F1-es sisakját 2022 végén szögre akasztó Vettel vissza akar térni a sportágba.

    Az Audi pedig kapva kaphat az alkalmon, hogy rögtön egy világbajnokkal a soraiban szálljon be a sportágba, hiszen egyrészt Vettel tapasztalata és személyisége aranyat érhet nekik – hasonlóan, ahogyan Michael Schumacher több dologban is felnyitotta a 2010-es évek elején az épülő Mercedes-csapat tagjainak szemét –, másrészt amennyiben kezdetben elmaradnak a jó eredmények, amire azért minden esély megvan, legalább marketing-szempontból nem lesznek a futottak még kategóriában.

    Persze kérdés, hogy a 37 éves Vettelnek mekkora kedve lenne ismét a középmezőnyben sínylődni, de elképzelhető, hogy a német gyári csapat jelentette lehetőségre így is igent mondana, ráadásul két korábbi kollégájával, a ferraris időkből jól ismert Binottóval, illetve a red bullos évek során szintén végig a német mellett levő Wheatley-vel dolgozhatna együtt.

    Leclerc ugyanolyan hozzáállással készül Hamiltonra, ahogy Vettel ellen is versenyzett

  • Vettel egy kihalt tájra utazott, hogy Bottas stílusában, Mick Schumacher korábbi trükkjével versenyezzen

    Vettel egy kihalt tájra utazott, hogy Bottas stílusában, Mick Schumacher korábbi trükkjével versenyezzen

    Valtteri Bottas hobbiját vette magára, úgy adta le a nevezését, mint egykoron Mick Schumacher, és a Lewis Hamilton rajtszámának megfelelő pozícióban ért célba. Ez volt Sebastian Vettel hétvégéje.

    Vettel az Offroad Finnmark nevű kerékpárversenyen vett részt a hétvégén, vette észre a Racefans. Finnmark Norvégia legészakibb régiójának neve, ahol a nyári hónapokban már egyáltalán nem nyugszik le a nap. Egy festői, zöld táj, amely csak kisebb településein lakott, azon kívül viszont érintetlenségével, alacsony növényzetével földöntúli látványt szolgáltat.

    Ezen a tájon ült biciklire a négyszeres F1-es világbajnok, s nevezett be az Alta városában rajtoló és befutó, murvás-földes terepen zajló verseny 150 km-es távjára. Az offroad kerékpározást az utóbbi időben Valtteri Bottas műveli nagy nyilvánosság előtt az aktuális Forma-1-es mezőnyből – a világ ellentétes végén, Ausztráliában –, de most kedvet kapott hozzá egykori riválisa is, akivel 17 alkalommal osztoztak a dobogón az F1-ben.

    Vettel azonban nem akart a kelleténél nagyobb felhajtást generálni maga körül, így álnéven adta le a nevezését, felesége lánykori vezetéknevét használva. Sebastian Sprater által azokra az időkre emlékeztetett, amikor a versenyzésben még gokartosként szárnyait bontogató Mick Schumacher anyja lánykori (Betsch) nevét használta, elkerülve ezzel a felhajtást, amit a Schumacher név elhangzása kelt az autósportban.

    Vettel 8 óra, 55 perc és 12 másodperc alatt teljesítette a versenyt, a 44. helyen a 212 célba érkező közül. Több mint kétórás hátránnyal futott be a 18 éves győztes, Sebastian Molund Enoksen mögött, s 16,8 km/órás átlagsebességgel tekert a nehéz terepviszonyok között. Korcsoportjában, a 20-39 éves férfiak között ez az eredmény a 19. helyre volt elegendő.

  • Vettel szerint Hamilton jobb, mint Schumacher, de legkeményebb ellenfele valaki más volt

    Vettel szerint Hamilton jobb, mint Schumacher, de legkeményebb ellenfele valaki más volt

    Sebastian Vettel egyszavas válaszokkal jellemezte egykori F1-es versenyzőtársait, a következő új világbajnokra leadott tippjével pedig azt is elárulta, szerinte melyik csapat fog az élre törni a 2026-os szabályváltozásokkal.

    A négyszeres világbajnoknak a talkSPORT által készített interjúban szegeztek neki egy halom rövid választ igénylő kérdést. először azt kellett elmondania, melyik egy szó ugrik be neki elsőként az elhangzó versenyzőkről.

    Lewis Hamiltonról a GoaT (minden idők legjobbja), Max Verstappenről az ügyesség, George Russelltől a stílus, Charles Leclerc-ről a tehetség, Lando Norrisról a szórakozás, Fernando Alonsról az éhség, Michael Schumacherről a hős, Ayrton Sennáról a legenda, Jenson Buttonról a humor, Kimi Räikkönenről a tollaslabda, saját neve hallatán pedig az „én” jutott eszébe.

    A következő kérdésekre adott rövid válaszaival pedig tovább árnyalta a fenti gondolatait.

    Ki a legjobb versenyző, aki ellen versenyeztél, és miért ő?

    Michaelt és Lewist mondanám, mert a számok magukért beszélnek. Michael volt a hősöm, Lewis pedig statisztikailag a legjobb.

    Ki volt a legkeményebb ellenfeled?

    Fernando. Szoros bajnokságokat és csatákat vívtunk a karrierem során. Ő az a fajta versenyző, aki mindig ott van, így azt hiszem, ő volt a legkeményebb.

    Melyik versenyző lepett meg a legjobban?

    Nehéz mindenkire emlékezni. De azt hiszem, Max volt az, azáltal, hogy micsoda képességekkel rendelkezett már akkor is, amikor megjelent. Ezt azóta tovább tudta csiszolni, így jutott el a mai szintre.

    Ki lesz a következő F1-es bajnok, ha nem Max Verstappennek és Lewis Hamiltonnak hívják?

    George Russell.

  • Senna családja és Vettel apja is megkönnyezte az elképesztő bemutatót (videó)

    Senna családja és Vettel apja is megkönnyezte az elképesztő bemutatót (videó)

    Alighanem minden idők egyik legnagyszerűbb megemlékezésének lehettek szemtanúi azok, akik élőben látták, ahogyan Sebastian Vettel Ayrton Senna 1993-as McLarenjével köröz Imolában.

    Az Emilia-romagnai Nagydíj előtt bő egy órával Sebastian Vettel a tegnapi gyakorlókörök után immár egyedül vágott neki az imolai versenypályának, hogy páratlan módon emlékezzen meg a 30 évvel ezelőtt ugyanitt elhunyt Ayrton Sennáról és Roland Ratzenbergerről.

    A négyszeres világbajnok erre az alkalomra készített sennás overálban, különleges festésű sisakban ült bele a tulajdonában levő 1993-as McLarenbe, a Senna utolsó futamgyőztes F1-es autójaként ismert MP4/8-asba. Vettel sisakjának egyik oldalán Senna ikonikus festését, a másikon Ratzenberger dizájnját láthattuk.

    A 36 esztendős versenyző kezdetben ment néhány olyan kört, amiben ésszerű keretek között, de azért odalépett a V8-as Ford-motorral hajtott autónak, majd jött a megemlékezés legmeghatóbb része: előbb egy brazil, majd egy osztrák zászlót vett elő, és végül a kettőt összefogva, lassabb tempóban rótta le tiszteletét az elhunyt versenyzők előtt. Ez különösen annak tudatában megindító, hogy Senna az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon egy osztrák zászlót vitt magával a Williamsében, hogy a futam után azt lobogtatva tisztelegjen Ratzenberger emléke előtt, de ezt már soha nem tudta megtenni.

    Amikor az utolsó körben Vettel a célegyenesbe ért, még körzőzött egyet a McLarennek, majd kiszállt, a két zászlót az autó oldalára terítette, ő maga pedig térdre borulva meghajolt előttük. Amikor levette a sisakját, jól látszottak a könnyek a szemében.

    „Elképesztő volt – mondta az őt sebtében meginterjúvoló Lawrence Barrettónak, az F1 riporterének. – 30 évvel ezelőtt nagyon sötét időszakot éltünk, amikor ez a borzasztó hétvége történt. Hogy 30 évvel később itt lehetek, Ayrton autóját vezethetem, miközben Ayrtonra és Rolandra is emlékezünk, nagyon érzelmes. Annyira jó látni ezt a sok embert, és hogy mennyire izgatottak és boldogok lettek, amikor látták az autót. Amikor elővettem a zászlót, szerintem felrobbantak a lelátók. Nagyon különleges volt, kiabáltam a nevüket a sisak alatt, és egyértelműen ez az egyik legérzelmesebb pillanat, amit a kormány mögött átéltem.”

    „Azon a vasárnapon Ayrton autójában ott volt az osztrák zászló. Mindig azt csinálta, hogy a brazil zászlót lengetve ünnepelt, de az osztrák zászlóval mindkettejükre emlékezni akartam. Csütörtökön futottunk egy jót, amire eljött minden versenyző. Ha felnézünk az égre, szerintem mindkettejüket láthatjuk.”

    Barretto az autóról is kérdezte Vettelt, megjegyezve, hogy azért egy kicsit odalépett neki az elején. „Annyira élvezetes vezetni ezt az autót. Azt kívánom, bárcsak visszamehetnék az időben, és versenyezhetnék azok ellen a srácok ellen, ott lehetnék a rajtrácson. Nagyon játékos autó, igazán élveztem a vezetést, az emberek pedig szerintem élvezték a hangját. Jó, hogy életben tudjuk tartani az emlékeket, és emlékeztetni tudjuk az embereket Ayrtonra és Rolandra. Különösen Ayrton az, aki a sportágunk egyik valódi hőse volt több okból kifolyólag.”

    „Ez most már az én autóm, de egykor az övé volt. Egyértelműen nagyon különleges pillanat ez. Amikor rá gondolok, látom magam előtt a felvételeket, amiket gyerekként láttam, ahogy a dobogón áll a Brazil Nagydíjon, és visszarepülök a nappalinkba az apukámmal, amikor a baleset történt. A vezetésre is koncentrálnom kellett, miközben élvezni is próbáltam, majd amikor elővettem a zászlót, akkor őrültek meg igazán. Annyira jó volt látni, ahogy ugráltak az emberek. Olyan pillanat volt, amit az ember megállítana, és még jó ideig élvezne. Elképesztő lehetőség volt.”

    Vettel nem véletlenül említette az apukáját, Norbertet, aki szintén ott volt a helyszínen. Idősebb Vettel a bemutató után a célegyenesben (sennás pólóban) a könnyeit törölgetve hallgatta fiát Senna két unokahúga, a szintén elérzékenyült Biancának és Paulának a társaságában.

    A teljes bemutatót IDE KATTINTVA lehet visszanézni.

  • Így száguldott Vettel Ayrton Senna 93-as McLarenjében Imolában (videó)

    Így száguldott Vettel Ayrton Senna 93-as McLarenjében Imolában (videó)

    Ayrton Senna 1993-as McLarenje már szombaton pályára lépett Imolában.

    Sebastian Vettel már csütörtökön főszerepet vállalt abban, hogy a száguldó cirkusz méltón emlékezzen a valamivel több mint 30 évvel ezelőtt az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, Imolában elhunyt Ayrton Sennára és Roland Ratzenbergerre. Szombaton pedig aztán először tette meg azt, amiért tulajdonképpen az idei hetedik versenyhétvégére utazott: vezette a háromszoros világbajnok 1993-as McLarenjét, az MP4/8-ast.

    Embed from Getty Images

    Vettel Senna McLarenjében 

    Az autó, amellyel a legenda utolsó futamgyőzelmét aratta (egyben ezzel a kocsival ért célba utoljára F1-es versenyen), nem mellesleg Vettel tulajdonában van. „Édesapám nagy Senna-rajongó volt, és volt egy kis modellem a ’93-as McLarenről. Az már nagyon régóta a szobámban van. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez az egyik legszebb autó, amit valaha építettek, a méretét, a kinézetét és a tervezését tekintve. Szóval nyilván nagyon jó volt, amikor lehetőségem nyílt ajánlatot tenni, és még inkább, amikor lehetőségem volt bemutatni, mint most” – nyilatkozta még a tavalyi goodwoodi bemutatón.

    A V8-as Ford motor által hajtott, elektronikai szempontból rendkívül kifinomult autót Vettel ezúttal az 1993-as mclarenes overálhoz hasonló piros overálban vezette, de miként az autón, természetesen ezen sem voltak ott a Marlboro logói. A kocsi motorborítására viszont felkerült a csütörtöki megemlékezés pólóin is szereplő #forever Senna (mindörökké Senna) felirat, Vettel pedig most sem finomkodott, így nem csak végiggurult az imolai pályán.

    Videók a bemutatóról:

    A bemutatóra több F1-es szereplő is kilátogatott, így például Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is elcsevegett Vettellel a rajtrácson, de Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke is tiszteletét tette. A négyszeres világbajnok egyébként nem együtt körözött, hanem több korábbi F1-es autó társaságában, amelyek között volt például egy 1998-as Benetton, egy 1974-es Hesketh, és egy 1987-es Arrows is.

  • Videón Vettel megható gesztusa a Senna-megemlékezésen

    Videón Vettel megható gesztusa a Senna-megemlékezésen

    Sebastian Vettel a fiatalabb generációnak is igyekezett átadni, ki volt Ayrton Senna és Roland Ratzenberger, majd megkérte valamire a megemlékezésen egybegyűlteket.

    Az Emilia-romagnai Nagydíj csütörtöki sajtónapján a Forma–1-es mezőny nagy része, valamint az utánpótlás-sorozatok pilótái és bárki, aki csatlakozni akart, megemlékezett Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halálának 30. évfordulójáról. A hétvége folyamán Senna utolsó McLarenjét vezető Sebastian Vettel pedig futást is szervezett, illetve mindenkinek sennás pólókat osztott ki. De nem csak ez volt a négyszeres világbajnok hozzájárulása, Vettel ugyanis a Tamburellótól nem messze levő Senna emlékműnél beszédet mondott, majd annak végén mindenkinek kis lakatokat osztott szét.

    Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

    „Köszönöm, hogy eljöttetek! Biztos vagyok benne, hogy már mindannyian hallottatok róla, hogy 30 évvel ezelőtt, május 1-jén Ayrton Senna életét vesztette a Tamburello-kanyarban. Akkor még nem volt itt sikán, csak egy balos kanyar, amit padlógázzal vettek. A biztonsági autós fázis után elveszítette az uralmat az autó felett, vagy meghibásodott az autója, ez a mai napig nem egyértelmű. Akárhogy is, a falnak csapódott és életét vesztette” – kezdte beszédét a 2022 végén visszavonult pilóta az F1 videójában.

    „Elképesztő versenyző volt és annyi mindent jelentenek az eredményei, amit elért – folytatta Vettel. – De mindenek felett, az elképesztő képességeinél és a versenyeinél sokkal több volt ő. Megvolt benne az együttérzés, kiállt az országában és vezető személyiség volt, egy hang, aki próbált harcolni az oktatás hiánya és a szegénység ellen. Olyan ember volt, akiben, mint mindannyiunkban, megvolt ez az ajándék, ez a képesség, az elszántság, a győzni akarás, de felismerte, hogy az élet többről szól, mint ülni egy autóban és gyorsabban vezetni mindenki másnál.”

    „A futás ötlete, és köszönöm, hogy csatlakoztatok, onnan jött, hogy így emlékezzünk az örökségére, és nem csak az övére, hanem Roland Ratzenbergerére is, aki egy nappal korábban, szombaton halt meg, igazán sötétté téve a 94-es imolai hétvégét, amelyen két versenyző is elment. Kicsit arrébb is meg fogunk állni, ő a hatos kanyarban szenvedett balesetet, amikor leszakadt az autójáról az első szárny. Köszönöm, hogy eljöttetek, az ő baleseteik kövezték ki az utat azelőtt, hogy a mi autóink már biztonságosabbak legyenek. Mi ma profitálunk abból, hogy ők kockára tették a saját életüket és végül elveszítették azt.”

    Versenyzőtársa szerint Senna előre érezte, hogy meg fog halni

    „Szenteljünk még egy pillanatot, elhoztam ezeket a lakatokat, ugyanolyan színűek (Senna sisakfestésének színei – a szerk.), ott vannak a táskában. Azt szeretném, hogy tegyük fel ezeket a kerítésre, és álljunk meg egy pillanatra. Tudom, hogy sokatok még meg sem született, amikor a baleset történt, de gondoljatok arra, mi köt titeket össze az Ayrton Senna névvel és azzal az 1994-es hétvégével, amikor olyan emberekre gondoltok, akik a szívüket is kitették a pályára, az életüket kockáztatták és végül elvesztették azt. Akasszátok fel és zárjátok be a gondolataitokat, a kulcsot elvihetitek magatokkal, vagy el is dobhatjátok, tőletek függ, de a lényeg, hogy zárjátok be a gondolataitokat, akasszátok fel a kerítésre, és adózzatok az emlékük előtt. Köszönöm!”

    A teljes videó IDE KATTINTVA nézhető meg.

    „30 évvel ezelőtt nagyon sötét időszak volt ez a Forma–1-ben, amikor elveszítettünk két versenyzőt Roland Ratzenberger és Ayrton Senna személyében. Az apukám nagyon szomorú volt azután a verseny után. Nagy Senna-rajongó volt – mondta egy másik videóban Vettel, majd kiemelte, miért fontosak ezek az emlékezések. – A mai mezőnyből sokan csak azután születtek, és fontos megragadnunk a lehetőséget és 30 év elteltével is emlékeznünk Ayrtonra, Rolandra és arra a fekete hétvégére és adózzunk az emlékük előtt.

  • Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

    Megható megemlékezés Sennára és Ratzenbergerre Imolában – Vettel ajándékkal is készült (fotók)

    Az Emilia-romagnai Nagydíj csütörtöki sajtónapján Ayrton Sennára és Roland Ratzenbergerre emlékezett a száguldó cirkusz.

    Mivel az idén április 30-án, illetve május 1-jén volt az 1994-es imolai fekete hétvégén elhunyt Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálának 30. évfordulója, a tragédia helyszínén, az idei Emilia-romagnai Nagydíjon is sorozatos megemlékezések zajlanak. Az első mindjárt a csütörtöki sajtónapon lezajlott, és az F1-es és F2-es mezőny nagy része (Oscar Piastri és Kevin Magnussen például nem jelent meg) részt vett rajta. Sőt, ott volt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is, aki a hétvége folyamán Senna 1993-as McLarenjével fog bemutatózni, és ha már ott volt, egy futást is szervezett, valamint a mezőny tagjainak rajtszámmal ellátott Senna-pólókat osztott ki, elején a #forever felirattal.

    Fotók az eseményről, amelyen Ratzenberger és Senna egykori sisakja, illetve az osztrák és brazil zászló is előkerült:

    A mezőny (F2-es pilóták is) Senna emlékszobra körül:

    https://twitter.com/JMD_helmets/status/1791147868675314081

    Hamilton rollerrel, Leclerc biciklivel ment „futni”:

    Verstappen a jelek szerint nem volt hajlandó felvenni a Senna-pólót. Rajta kívül egyébként Valtteri Bottas sem tette ezt meg:

    Vettel:

  • Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Carlos Sainz úgy érzi, szerencsésebb időzítéssel ő nyerte volna meg a Miami Nagydíjat Lando Norris helyett, ugyanakkor megérdemeltnek tartja korábbi csapattársa sikerét. A spanyol viszont a leintés után büntetést kapott, így elveszítette az Oscar Piastri ellen nagy csatába kiharcolt 4. helyet.

    Sainz a 3. pozícióból sokkal jobban rajtolt, mint csapattársa, Charles Leclerc, ám az első kanyarban elveszítette az odáig megszerzett előnyt, miután Sergio Pérez egy optimista kísérletben elfékezte magát, s csak centikkel kerülte el a Sainz és Max Verstappen autójával való ütközést.

    „Ma mindenki nagyon keményen versenyzett. Először a rajtnál Checo, aki, hogy Seb régi mondásával éljek, úgy jött, mint egy torpedó, és kis híján mindannyiunkat elsöpört az 1-es kanyarban” – kezdte Sainz a verseny értékelését a Sky Sportsnak. Vettel emlékezetes módon Danyiil Kvjatnak tulajdonította a torpedószerű megmozdulást a 2016-os Kínai Nagydíjon, miután az akkori Red Bull-pilóta rámenőssége a két Ferrari ütközését okozta.

    „Ott két pozíciót is elveszítettem, ami nagyban befolyásolta a versenyem. De ezt követően is gyors voltam. Viszont egy körrel lecsúsztam arról, hogy én is úgy kapjam el a safety cart, mint Lando, mert akkor mi győzhettünk volna.”

    Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Sainz valójában két körrel korábban hajtott ki kerékcseréjére, mint Norris, ám azt megelőzően a brit előtt haladt a pályán, vagyis reálisan gondolja, hogy ha mindketten a biztonsági autó alatt állnak ki, akkor ő került volna a mezőny élére.

    Ehelyett viszont a spanyolnak a negyedik helyért kellett kemény harcot lefolytatnia Piastrival: Sainz először meg volt róla győződve, hogy pályaelhagyás miatt az ausztrálnak át kellene adnia a helyét a számára, de miután az ügyben nem született ítélet, ismét támadást indított. A 14-es kanyarban Pérezhez hasonlóan ő fékezte el magát és csúszott túl az ideális íven, manővere révén a két autó összeért, Piastri pedig első szárnyának sérülése miatt lecsúszott a pontszerző helyekről.

    „Láttam, hogy a felügyelők nem voltak túl rámenősek a büntetésekkel, így nekem kellett rámenősnek lennem. Odatettem magam, és a negyedik helyen végeztem” – fogalmazott Sainz, ám a felügyelők az ő esetét a leintés után vizsgálni kezdték, s baleset okozásáért ki is rótták rá egy öt másodperces időbüntetést. A spanyol ezzel egy pozíciót veszített Pérezhez képest, vagyis az 5. helyen rangsorolták – Lewis Hamilton elé egy tizeddel még éppen befért az utólagos időhozzáadással.

    Bár Sainz számára végül nem úgy alakult a futam, ahogy remélte, nem sajnálja Norristól a győzelmet, aki F1-es karrierje 110. futamán, 15 egyéb dobogós helyezés után állhatott most fel végül a legmagasabb fokra.

    „Már régóta kijárt neki egy futamgyőzelem. Olyan versenyzőt látok benne, aki sok-sok versenyt fog még nyerni az F1-ben, hiszen kivételes szinten vezet, Most ő volt a szerencsés, de úgy gondolom, hogy a szerencse azokat találja meg, akik megérdemlik, ma pedig mindenképpen megérdemelte” – mondta Sainz a britről, akivel 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak a McLarennél.

  • Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre

    Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre

    A Mercedes jelenlegi két pilótája egyáltalán nem bánná, ha a Lewis Hamilton által év végén megüresített ülésbe az elérhető jelenlegi legsikeresebb pilótát igazolná le a csapat – és nem Max Verstappenről van szó.

    Hanem Sebastian Vettelről, aki nemrég nyíltan beszélt arról, hogy megfelelő lehetőség esetén elgondolkodna a 2025-ös Forma-1-es visszatérésen. A német idén a második szezont tölti már a sporton kívül, de bajnoki címek számában egyelőre még Max Verstappen előtt jár, noha a holland jó eséllyel szintén négyszeres világbajnokká válik már ebben az évben – futamgyőzelmek terén pedig tavaly év végén már meg is előzte őt.

    Vettel és Toto Wolff is elismerte, hogy beszélgettek egymással az utóbbi időben, még ha nem is a konkrét versenyzési lehetőség volt közöttük a téma. Az egyetlen reális opciót viszont a brackley-i csapat jelentené számára, hiszen ők az egyik legerősebb csapat szabad üléssel. Persze a Red Bullnál is lehet még üresedés, de a domináns csapat nem szűkölködik opciókban, így nem valószínű, hogy első sikeremberüket hívnák vissza.

    Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Szuzukában a Mercedes pilótáinak is felvetették, mit gondolnak Vettel visszatérési esélyeiről a német márka színeiben.

    „Sebastian egy kiváló egyéniség, emellett négyszeres világbajnok. A személyisége nagyon hiányzik a mezőnyből, és szerintem fontos lenne, hogy a világ húsz legjobb versenyzője harcoljon a győzelmekért és a vb-címekért – idézi a racingnews365 George Russellt, aki ezzel arra célzott, hogy jelenleg nem csak a legjobbak alkotják a mezőnyt. – De bárki is érkezzen csapattársamként, nyitott vagyok rá. Akár világbajnok, akár újonc, nem változtatja meg a hozzáállásom.”

    Hamiltont még Russellnél is kevésbé érinti, hogy ki lesz jövőre a Mercedes versenyzője, lévén ő maga a Ferrarihoz távozik, de szerinte Vettel illene a csapathoz.

    „Szívesen látnám, ha Seb visszatérne. Kiváló választás lenne a csapat számára is, hiszen német, többszörös világbajnok versenyző, aki nemes értékekkel rendelkezik, és biztosan tovább tudná lendíteni a csapatot” – idézi a Motorsport Week Hamiltont, aki hozzátette, ő maga nem tervez olyan karrierutat, mint ami most Vettelben felmerült, illetve amit Fernando Alonso vagy Kimi Räikkönen korábban már megvalósított.

    „Én magam sohasem gondolkodtam olyanon, hogy egy-két évre kiszállok, majd visszatérek. Ha elmegyek, akkor remélhetőleg véglegesen. Persze biztosan hiányozni fog, hiszen ez a legnagyszerűbb sport és a legjobb tapasztalat a világon. Valószínűleg semmi más nem fogja tudni megadni ezt az érzést. Ezt képzelem, de még senkitől nem kérdeztem meg, hogy mit hiányolnak a legjobban.”

  • Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Sebastian Vettel egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy versenyzőként visszatérjen a Forma-1-be, noha egyeztetéseket még nem folytatott erről. A Mercedest, ahonnan Lewis Hamilton az év végén távozik, ő maga még mindig vonzó lehetőségnek látja.

    Vettel a 2022 végi F1-es visszavonulása után apró lépésekkel ismét elkezdett közeledni az autóversenyzés világa felé, nemrég pedig már a Porsche hiperautóját is tesztelte a márka Le Mans-ra való felkészülésének keretében.

    Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    A 36 éves német immár nyíltan beszél arról, hogy versenyképes ajánlat esetén akár a Forma-1-be is kész lenne visszatérni. Legutóbb Londonban járt egy a részvételével kifejlesztett sportital, a Perple népszerűsítése kapcsán, és a Sky News számára fejtette ki, hol is tartanak jelenleg a gondolatai az F1 kapcsán. Arra a kérdésre, hogy őt is a 2025-ös pilótapiac tagjának tekinthetjük-e, így felelt:

    „Hát, potenciálisan igen, mivel nincs ülésem. A kérdés inkább az, hogy keresek-e egyet. Azt hiszem, hogy ez a csomagtól függ. Azzal a szándékkal vonultam vissza a Forma-1-ből, hogy nem térek vissza, de azt is hozzátettem, hogy sohasem tudhatjuk, mi fog történni. Ezt pedig még mindig így gondolom. Vannak dolgok, amik hiányoznak, főként a versengés, és vannak olyanok is, amelyek nem” – mondta Vettel.

    „Persze az élet nagyon másképpen néz ki, ha az ember nincs benne ebben a körforgásban, és én ezt élvezem is, sok újdonságot kipróbálok. Évekkel ezelőtt például nem gondoltam volna, hogy egy sportitallal fogok foglalkozni. Nem tudhatjuk előre, hova vezet minket az élet: lehet, hogy engem visszavezet a pilótafülkébe, de az is lehet, hogy nem.”

    Nemrég már Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője is elismerte, hogy beszélgetett telefonon Vettellel, azt azonban a négyszeres világbajnok is gyorsan leszögezi, hogy ezt nem valamiféle tárgyalások kezdeteként kell értelmezni.

    „Voltak beszélgetéseink, de nem igazán a versenyzői ülésről. Átfogóan beszéltünk vele a helyzetről, de ugyanígy kapcsolatban voltam másokkal is. Továbbra is tartom a kötelékeket az F1-gyel néhány projekt és ötlet keretében, de majd még meglátjuk, hogy lesz-e belőlük valami – mondta a német, aki tavaly a Japán Nagydíj hétvégéjén egy a szuzukai pályán elhelyezet méhhotel ürügyén volt jelen. – Mindenesetre ha komolyra fordulna, még szükségem lenne néhány telefonhívásra, hogy több részletet is megtudjak.”

    Vettel nehezen akarta elhinni, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazol

    „A Mercedesé az egyik legjobb ülés a mezőnyben, az eredményeik magukért beszélnek. Az utóbbi pár évben kicsit küszködnek, de ez a küszködés azt jelenti, hogy még így is másodikak vagy harmadikak a konstruktőri versenyben, azért nem a senki földjén vannak.”

    A Mercedesnél azáltal nyílt egy szabad ülés 2025-re – amelyre a csapat első számú kiszemeltje Max Verstappen –, hogy Hamilton a Ferrarihoz szerződik, a német pedig megérti, miért vág bele korábbi nagy riválisa 40 évesen új kihívásba.

    „Ez egy csapatsport, amivel Lewis is tisztában van, hiszen rendszeresen köszönetet mond a csapatának. A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon másmilyen lett volna – és az enyém is! – célzott arra, hogy a Ferrari versenyzőjeként 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is csak Mercedes-pilóták előzték meg őt a bajnoki tabellán. – De ez már csak így megy. Maga hozta meg a döntést, és az a legfontosabb, hogy őt ez izgalomban tartja. A külvilág számára az a mérce, hogy sikeresek vagyunk-e, de valójában csak az számít, hogy Lewis jól érzi-e magát.”