Címke: Sebastian Vettel

  • Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Surer: Vettel az év végén visszavonul

    Marc Surer svájci ex Forma-1-es pilóta szerint Sebastian Vettel – noha mindent megtesz az Aston Martin előrelépéséért – a szezon végén be fogja fejezni az F1-es pályafutását.

    Továbbra is sokakat foglalkoztat Sebastian Vettel Forma-1-es jövője, amiről még mindig nem tudni konkrétumokat, csak annyit, hogy az idei szezon végén lejár a szerződése az Aston Martinnal. Na meg persze azt is, hogy a négyszeres világbajnok saját állítása szerint még nem döntött a folytatásról, illetve, ha egyszer befejezi, nem lesz belőle televíziós szakértő. Marc Surer szerint viszont ennek ellenére ez lesz Vettel utolsó éve az F1-ben.

    Vettel a 2020-as szezon után kimondottan azzal a céllal igazolt az Aston Martinhoz, hogy előbb-utóbb a világbajnoki címért, de legalábbis a győzelmekért küzdhessen a silverstone-i istállóval. A vártnál sokkal gyengébbre sikerült 2021-es szezon után az idei szabályváltozások pedig esélyt kínáltak az istállónak az előrelépésre, ám ez egyelőre nem történt meg, sőt.

    A gyenge kezdés után pedig egyre erősödnek azok a hangok, amelyek megkérdőjelezik Vettel jövőjét a csapatban, és ezáltal a sportágban. „Nem tűnik úgy, hogy a gárda világbajnok lehet. Akkor miért van még itt? Kitölti a szerződését, utána pedig búcsút fog inteni. Az Aston Martin volt az utolsó esélye, és itt sem működik a dolog” – jelentette ki az F1-ben 1979 és 1986 között 88 versenyen rajthoz álló Surer a Formel1.de YouTube-csatornáján közzétett videóban.

    Noha Vettel a francia AFP hírügynökségnek kijelentette, hogy „még nem döntöttem a jövőmről”, a négyszeres világbajnok azt is hangsúlyozta, nem a top tízbe kerülésért van itt, hanem a győzelmekért akar csatázni. 

    Surer úgy véli, Vettelen ennek ellenére látszik, hogy továbbra is elkötelezett a munkája iránt. „A tény, hogy visszatért a koronavírus-fertőzése után, magáért beszél. Próbálja segíteni és előrevinni a csapatot, és vannak fejlődésre utaló jelek. Vettel végzi a dolgát. Egyszerűen csak feladhatta volna, és a csapatot kivéve talán senki nem is haragudott volna rá.”

    A szakértő szerint a négyszeres világbajnok tempójával sincs probléma, ám az már más kérdés, hogy a motivációjával mi a helyzet. „Normál körülmények között Seb megveri Strollt, miközben Péreznek folyamatosan problémája volt ezzel, ami már önmagában megmutatatja, milyen szinten van Vettel. A kérdés a motiváció. A tizedik helyért zajló csata motiválhat egy négyszeres világbajnokot? Ezt nehéz megmondani.”

  • Az Aston Martin a Mercedes után most a Ferrarit másolja?

    Az Aston Martin a Mercedes után most a Ferrarit másolja?

    Lehet, hogy csak egy készül el belőle, de jelentősen átalakított autóval érkezhet az Aston Martin a Spanyol Nagydíjra, amely a hírek szerint a Ferrari F1-75-ös megoldásait is felvonultathatja.

    A Spanyol Nagydíj rendszerint az évnek az a versenye, amelyen a csapatok bevetik első nagyobb fejlesztési csomagjukat. Nagy valószínűséggel az Aston Martin is így tesz, és az AMR22-es egyfajta B-verzióját küldi pályára Barcelonában, amelyet lehet, hogy csak az egyik versenyző kap meg. Egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen mértékben, de a hírek szerint az új autó szemre is jelentősen eltér majd az elődjétől.

    Sebastian Vettelnek és Lance Strollnak nem volt könnyű dolga az eddig öt verseny során (a németnek csak három, miután az első két futamot koronavírus-fertőzés miatt kihagyta), hiszen az Aston Martin idei autója nemcsak jócskán túlsúlyos lett, de a pattogás is extrém mértékben sújtotta. Utóbbi a Miami Nagydíjon mérséklődött – noha a csapat sem igazán értette, hogy mitől –, de ez korántsem jelenti azt, hogy Barcelonában is ez lesz a helyzet.

    De csak a régi autó esetében, ugyanis az Auto Motor und Sport és a The-Race.com is arról számolt be, hogy a silverstone-i istálló jelentős fejlesztésekkel érkezhet a katalán pályára, amelyet jó esetben az egyik pilóta kaphat. Új padlólemez szinte biztosan érkezik az AMR22-eshez, és pletykák szerint az oldalszekrényeket is teljesen átdolgozta a csapat. 

    Michael Schmidt, az AMuS újságírója azt is tudni véli, hogy a Ferrari megoldását próbálták lemásolni (nem ez lenne az első eset, hogy egy topcsapatot másolnak) az oldalszekrényekkel és az autó hátsó részével, amely az F1-75-öséhez hasonlóan szűk kialakítást kaphat. Noha hozzáteszi, az alkatrészek gyártási ideje miatt az is elképzelhető, hogy csak Monacóban vetik be az új autót, illetve az is, hogy Barcelonában csak az egyik pilóta kapja meg azt.

    „Első ránézésre a kocsi jelentősen el fog térni az elődjétől, és immunisnak kellene lennie a pattogásra” – mondta Schmidt.

    Sebastian Vettel Miami Nagydíjon tett nyilatkozata ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az istálló nem tekint megváltásként az új fejlesztésekre, és hosszabb távon számít javulásra. „Barcelonában nagy fejlesztési csomag érkezik, de tudjuk, hogy teljesítmény szempontjából ez még nem jelent komoly előrelépést, úgyhogy meglátjuk. Mindenesetre már várom az újításokat” – tekintett előre a négyszeres világbajnok.

  • Vettel nem fog Rosberg és Hülkenberg nyomdokaiba lépni

    Vettel nem fog Rosberg és Hülkenberg nyomdokaiba lépni

    Sebastian Vettel kijelentette, visszavonulása után nem fog olyan utat bejárni, mint Nico Rosberg és Nico Hülkenberg.

    Rengeteg német versenyző döntött úgy, hogy tévés szakértőnek áll, és úgy segíti honfitársait a Forma-1 megismerésében. A német Sky állandó tagja így lett Ralf Schumacher vagy épp Timo Glock, ám Nico Rosberg és Nico Hülkenberg is együttműködik különböző csatornákkal.

    A négyszeres világbajnok körül egyre több olyan pletyka kering, hogy az év végén szögre akasztja a sisakot. Akár igazak a találgatások, akár nem, az érintett szerint őt nem fogják szakértőként viszont látni a képernyőn.

    „Nem, én nem leszek tévés szakértő. Nem és nem.” – jelentette ki egyértelműen Vettel.

    Még a 34 éves versenyző sem tudja, mi lesz vele 2023-ban. Elképzelhető, hogy szerződést hosszabbít az Aston Martinnal, ám ahhoz a csapatnak jobban kell szerepelnie. Vettel tisztában van azzal, hogy már nem sok éve van vissza a Forma-1-ben, ugyanakkor a versenyzésről nem szívesen mondana le. Ha vissza is vonul, akkor más kategóriában is kipróbálná magát.

    „Ez azt amit szeretek és élvezek, így sosem lehet tudni. Lehet, hogy folytatnám a versenyzést, de azt is lehet, hogy nem azonnal.” – morfondírozott a négyszeres világbajnok.

  • Vettel álszent, és rendszeresen megkérdőjelezi helyét az F1-ben

    Vettel álszent, és rendszeresen megkérdőjelezi helyét az F1-ben

    Sebastian Vettel jogosnak tartja azt a felvetést, miszerint kissé álszent a környezetvédelem és az energiaforrásokkal való takarékoskodás mellett kampányolnia, miközben az F1-ben versenyez. Ugyanakkor úgy érzi, valamilyen szórakozás kell az embereknek.

    Sebastian Vettel a Miami Nagydíj után a BBC vitaműsorának, a Question Time-nak a vendége volt. A négyszeres világbajnok politikai és környezetvédelmi kérdésekben is véleményt formált, egyúttal elmondta, rendszeresen megkérdőjelezi, hogy helyes-e a Forma-1-ben versenyeznie.

    Az Aston Martin rutinos pilótájáról köztudott, hogy teljes mellszélességgel kiáll a környezetvédelem és különböző fontos társadalmi és politikai kérdések mellett, így például az LMBTQ-közösség jogaival és az Ukrajnában zajló háborúval is rendszeresen foglalkozik.

    A műsorban Vettel hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy az országok ne egyetlen energia-beszállítótól függjenek, példaként felhozva Németország Oroszországtól való energiafüggőségét, és hogy ez milyen problémákat okozott az ukrajnai háború februári kitörése óta.

    Vettelt némileg pellengérre is állították a műsorban, a házigazda ugyanis felvetette, hogy amit mond, az mind szép és jó, de közben egy olyan sportágat űz, amelyben az autók üzemanyagot égetnek el (még ha egyébként a világ leghatékonyabb benzines erőforrásai is hajtják azokat – a szerk.). A négyszeres világbajnoknak felvetették, hogy emiatt nem teszi-e álszentté az, hogy az energia-takarékosság fontosságáról beszél, mire ő őszintén felelt.

    „De, azzá tesz, és jogosan nevetnek, mert vannak kérdések, amelyeket nap mint nap felteszek magamnak. Nem vagyok szent. Nagyon aggaszt a jövő, ezért foglalkozom az energiafüggőséggel és azzal, hogy merre tartunk.”

    A pillanat, amikor Vettelt szembesítik azzal, hogy nem feltétlenül ő a leghitelesebb ember a környezetvédelem témakörében

    Vettel elárulta, hogy rendszeresen felteszi magának azt a kérdést is, hogy helyes-e a Forma-1-ben versenyeznie, és közben körbeutaznia a világot. „Bizonyos dolgokra van ráhatásom, míg másokra nincs. A szenvedélyem az autóversenyzés, és imádom. Minden alkalommal, amikor beülök az autóba. Amikor pedig kiszállok, természetesen én is azon gondolkozom, hogy ez olyasmi, amit csinálnunk kell? Utazgatni a világban és pazarolni az energiaforrásokat?”

    Az Aston Martin versenyzője szerint ugyanakkor „az emberek megőrülnének”, ha nem lennének olyan dolgok, amelyeket élvezhetnének, így az F1 szórakoztató szerepe is fontos a társadalom számára. „Sok kérdést teszek fel magamnak. Sok mindent csinálok, mert úgy érzem, hogy ezeket csinálhatnám jobban is. Muszáj minden alkalommal repülőre ülnöm? Nem, amikor például autóval is mehetek. Bizonyos dolgokra van hatásom, másokra nincs.”

    A bolygó megóvása és a fenntarthatóság mellett a négyszeres világbajnok olyan ügyekben is elmondta a véleményét, mint a napjainkban tapasztalható globális infláció; az északír Brexit-protokoll; Finnország NATO-csatlakozási kérelme és Boris Johnson brit miniszterelnök körül a koronavírus miatti lezárás során kirobbant partibotrány. Emellett hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború miatti humanitárius katasztrófával kiemelten kell foglalkoznia a világ országainak, a brit kormánynak pedig viselnie kell a Brexit-megállapodás véglegesítésének erőltetésével járó következményeket.

    Ami Johnson bulizgatását illeti, Vettel saját életéből hozott példát arra, hogy miért ítéli el ő is a brit miniszterelnök tettét. „Azt gondolom, hogy amikor egy ember ilyen pozícióban van, bizonyos dolgokat nem tehet meg. Végső soron a miniszterelnök hozta a törvényt, majd ő volt az, aki megszegte. Arra gondolok, hogy ha három gyermek apjaként próbálok nekik elmagyarázni valamit, akkor nagyon fontos, hogy miként viselkedek. Ha pont az ellenkezőjét csinálnám annak, amit mondok, mit gondolnak, mit szűrnének le belőle? Akkor a szemükben én lennék a világ leghiteltelenebb embere. Mindannyian követünk el hibákat, mert emberek vagyunk. De vannak bizonyos dolgok, amik ezzel a hivatallal járnak, és amiket ebben a munkakörben az ember nem tehet meg.”

    A négyszeres világbajnok egyébként a közösségi közlekedést igénybe véve utazott a műsor felvételére, amiről Matt Bishop, az Aston Martin kommunikációs vezetője fotót is posztolt.

  • Vettel nem „sztároskodik”, vonaton utazik!

    Vettel nem „sztároskodik”, vonaton utazik!

    Mint az ismert, Sebastian Vettel nem megy el szó nélkül a különféle társadalmi-, vagy környezetvédelmi problémák mellett.

    A klímaváltozás elleni harc egyik szószólója, és rendkívül fontosnak tartja, hogy az egyének is megtegyék a környezetkímélés érdekében azokat a kis lépéseket, melyeket megtehetnek.

    A Forma-1-es versenyzőket gyakran látjuk magánrepülőgépekkel, drága bárautókkal utazni, és luxusszállodákban megszállni, szerte a világban. Vettel nem így tesz. A versenyhelyszíneken Európában, ahol teheti, saját lakóbuszával utazik és abban is alszik. A szálláshelye és a versenypálya között pedig lehetőség szerint kerékpárral közlekedik.

    De mint a mellékelt fotó is bizonyítja, a tömegközlekedés sem degradál neki. Most épp Londonban vonatozik, mivel holnap egy politikai jellegű brit vitaműsor résztvevője lesz.

    A fotót az Aston Martin csapat kommunikációért felelős vezetője, Matt Bishop osztotta meg Twitteren, a következő kommentárral:

    „Hány F1-es világbajnok ül most egy londoni elővárosi vonaton? Megmondom: ‘Egy’.”

     

  • Vettel az IndyCarban? – az egyik csapat már tesztet is ajánlott neki

    Vettel az IndyCarban? – az egyik csapat már tesztet is ajánlott neki

    Bobby Rahal, a Rahal Letterman Lanigan Racing háromszoros IndyCar-győztes résztulajdonosa szívesen tesztlehetőséget adna Sebastian Vettelnek az egyik autójában, miután a négyszeres világbajnok a miami pályát kritizálta.

    Sebastian Vettel a jelek szerint kisebb lavinát indított el a Miami Nagydíj előtt tett kijelentésével. A négyszeres világbajnok finoman odaszúrt az F1-nek, mondván abból a pénzből, amit a miami pálya felépítésére költöttek, inkább egy klasszikus amerikai versenyhelyszínre kellett volna vinni a mezőnyt.

    „Egyértelmű, hogy ebből az összegből könnyedén javíthattak volna a sztenderdeken olyan remek helyszíneken, mint Road America. És vezetési szempontból szerintem az sokkal izgalmasabb lett volna” – hozta fel az egyik nagymúltú, többek között az IndyCar mezőnyét is rendszeresen vendégül látó pályát az Aston Martin versenyzője.

    Egy kör Romain Grosjeannal Road Americán

    Amikor pedig Matt Archuleta IndyCar blogger a Twitteren idézte Vettelt, Graham Rahal, a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzője azonnal lecsapott és közölte: „Megduplázom a tétet és azt mondom, Seb, ha valaha tesztelni akarsz egy IndyCart Road Americán, összehozzuk. Megtiszteltetés lenne az autónkban tudni téged.”

    Ezután megérkezett Graham édesapja, az istállót David Lettermannal és Mike Lanigannal közösen tulajdonló Bobby Rahal is, és azt írta: „Seb, megegyeztünk, ha te is úgy akarod.” Erre fia azzal reagált, hogy „Bob nyilatkozott, vágjunk bele!”

    A számára csúfos véget ért Miami Nagydíj után Vettelt is megkérdezték a lehetőségről, mire úgy válaszolt: „Meg kell még vizsgálnom a dolgot, de nagyszerű pálya, úgyhogy meglátjuk.”

    Rahalék komolyan beszéltek

    A közösségi médiában felajánlott tesztet követően az Autosport meginterjúvolta a háromszoros IndyCar-bajnok és 1986-os Indy 500-győztes Bobby Rahalt Vettel autóba ültetéséről, mire ő kifejtette, valóban komolyan gondolta az ajánlatot.

    „Jelenleg nincs egyetlen lehetőségünk sem, de miért ne? Nem lehetne jobb helyszínt találni az IndyCar népszerűsítésére Road Americánál. Szeretném tudni, hogy mit gondol Seb. Egy olyan srác, mint ő, akar az IndyCarba jönni egy ennyire sikeres Forma-1-es karrier után? Nem tudom. Sok európainak nem tetszik az oválpályán versenyzés. De ő még mindig csak a harmincas évei közepén jár, úgyhogy rengeteg éve van még kipróbálni más versenysorozatokat.”

    Graham Rahal tavaly Road Americán Fotó: Rahal Letterman Lanigan Racing

     

    Az IndyCarban van rá lehetőség, hogy egy csapat akár három autót is indítson, és az sem példa nélküli, hogy valamelyik pilóta csak az épített, illetve utcai pályás futamokon, vagy éppen ellenkezőleg, csak az oválpályás versenyeken vesz részt. Előbbi volt a helyzet tavaly Romain Grosjeannal és Jimmie Johnsonnal, mielőtt az idei évtől már mindketten teljes szezont teljesítenek.

    „Soha ne mondd, hogy soha – válaszolta Rahal arra a kérdésre, hogy lehetőséget adna-e Vettelnek egy oválpályás versenyek nélküli szezonra. – Jelenleg viszont a szponzoraink minden versenyen az autóban akarják tudni az emberüket. Mi soha nem kerültünk olyan helyzetbe, mint Ed Carpenter az idén, aki egy extra autót indít csak az oválpályákra. Ahhoz, hogy mi is ilyesmit csináljunk, a megfelelő helyzetnek kellene előállnia. De ha lehetőség lenne olyasvalakit az autóba ültetni néhány versenyre, mint Seb, akkor egyértelmű, hogy komolyan megfontolnánk ezt.”

    A tesztet versenyzés nélkül is összehoznák

    Az IndyCar tesztelésre vonatkozó szabályai lazábbak, mint a Forma-1-es előírások, így Rahal szerint Vettelnek anélkül is tudnának tesztlehetőséget adni, hogy a német pilóta elkötelezné magát a versenyzés mellett. Persze minden egyszerűbb lenne, ha a négyszeres világbajnok versenyezne is.

    „Szerintem más csapatok megpróbálnák megkérdőjelezni vagy szabálytalanságot kiáltanának, he tesztelnénk Vettellel, de ha utána elindulna egy-két versenyen, a sorozat garantálná neki az újoncoknak járó tesztnapokat. Eközben pedig szeretném azt gondolni, hogy az IndyCar örülne neki, ha egy Forma-1-es toppilóta és világbajnok tesztelné az egyik autónkat.”

    Sebastian Vettel, Aston Martin
    Vettelt felvillanyozhatná az IndyCar? Fotó: Aston Martin F1 Team

    Rahal amondó, hogy az első számú tengerentúli formaautós széria akár vissza is adhatná Vettelnek azt az érzést, amit két és fél éve nem érzett, hiszen legutóbb a 2019-es Szingapúri Nagydíjon nyert versenyt.

    „Nekem úgy tűnik, hogy négy Red Bull-lal nyert világbajnoki cím és a Ferrarival szerzett megannyi győzelem után, a Forma-1 történetének két legjobb csapatában versenyezve nehéz lehet elég energiát és lelkesedést gyűjteni egy olyan autó vezetéséhez, amelyről tudod, hogy nincs igazán esélyed a sikerre. Talán az IndyCar felélénkítene egy olyan srácot, mint Seb, tudván, hogy a siker javarészt rajta, és nem a technikán múlik. Persze nem tudom ezt biztosra, de elgondolkozhatunk ezen.”

    Mindenek előtt persze azon múlik az IndyCar-teszt létrejötte, hogy Vettelt egyáltalán érdekli-e a lehetőség. „Most is itt beszélgetünk arról, hogy Vettel az IndyCarba jöhet-e, miközben talán nem is érdekli az egész. De imádnám, ha tesztelné az egyik autónkat, és igaza van abban, hogy Road America kezdetnek remek hely lenne” – mondta Rahal.

  • Briatore a Red Bull ajtaján dörömböl Alonso szerződtetése miatt?

    Briatore a Red Bull ajtaján dörömböl Alonso szerződtetése miatt?

    Christian Horner igyekezett elhallgattatni azokat a pletykákat, amik Fernando Alonsót a Red Bullba helyezik.

    A spanyol versenyző szerződése év végén lejár, és nagy valószínűséggel marad az Alpine-nál. Azonban a paddockban érdekes pletykák keringenek. Nemrég a kétszeres világbajnokot még Sebastian Vettel helyére „ültették be” az Aston Martinhoz, most pedig a Bikáknál látják a 41 éves versenyzőt. Karun Chandhok szerint Flavio Briatore közreműködésével Alonso jövőre már az osztrák istállónál szeretne versenyezni.

    „Két szóbeszéd kering jelenleg a paddockban. Az egyik arról szól, hogy Fernando Alonso jövőre átmegy az Aston Martinhoz, hogy átvegye a stafétabotot Sebastian Vetteltől. Míg a másik szerint Flavio Briatore dörömböl a Red Bull ajtaján, ugyanis a spanyol szeretne Max Verstappen csapattársa lenni, és egy jó autóval befejezni karrierje hátralévő éveit.” – árulta el az ex-versenyző.

    A brit csapatfőnök azonban elejét vette a pletykáknak, és kijelentette: elégedett a jelenlegi párosával.

    „Ez nekem is új. Mi viszont nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi versenyzőinkkel. Fernando nagyszerű pilóta, fantasztikus, hogy még mindig a Forma-1-ben van. Az életkorát tekintve (41 éves) van még mire törekednie. Viszont ő nem illik bele a terveinkbe.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    Horner hozzátette, ugyan tartja a kapcsolatot Briatoréval, de attól még Alonso nem lesz a Red Bull versenyzője.

    „Flavio a barátom, időnként szoktunk beszélgetni. Mi azonban a saját versenyzőinkre koncentrálunk. Rengeteg időnk van dönteni, és Checo (Sergio Pérez) remek munkát végez idén.”

  • Schumacher és Vettel is csalódott, de nem haragszanak egymásra

    Schumacher és Vettel is csalódott, de nem haragszanak egymásra

    Mick Schumacher és Sebastian Vettel sem volt dühös a másikra a Miami Nagydíjon történt ütközésük után, de mindkettejükön látszott, hogy nagyon rosszul érintette őket a pontokba kerülő csattanás.

    Mick Schumacher és Sebastian Vettel közismerten szoros barátságot ápol egymással, hiszen a négyszeres világbajnok mentorként is próbálja segíteni gyerekkori bálványa és későbbi barátja, Michael Schumacher fiát. A Miami Nagydíjon azonban megtörtént az, ami alighanem mindkettejüknek csak a rémálmaiban szerepelt: összeütköztek, ami ráadásul mindkettejüket pontszerzéstől fosztotta meg.

    Miután Vettel az 53. kör végén megelőzte az Esteban Oconnal szemben védekező Schumachert, és átvette a 9. helyet, a Haas pilótája az 54. kör elején rögtön visszatámadott a célegyenesben. A fiatalabbik német megpróbálta kifékezni barátját, ám az becsukta a kaput, összeütközött Schumacherrel, majd a levegőbe emelkedve a bukótérbe pördült.

    Vettel a baleset után kénytelen volt feladni a versenyt, míg az utolsó helyre visszaeső Schumacher autóján első szárnyat cseréltek.

    Mick Schumacher, Haas, Miami Nagydíj
    Úgy tűnt, Schumacher megszerezheti pályafutása első F1-es pontjait Fotó: Andy Hone / LAT Images

    A futam után a Sky Sportsnak nyilatkozva mindketten szemmel láthatóan le voltak taglózva, de egyikük sem kezdte el a másikra hárítani a felelősséget (a felügyelők végül egyiküket sem büntették meg).

    „Mick és magam miatt is csalódott vagyok, mert nyilvánvalóan mindketten jó lehetőséget szalasztottunk el ma a pontszerzésre. Keserű ez. Nem is tudom, nem számítottam rá, de újra meg kell néznem az esetet. Amikor észrevettem őt, akkor már nyilvánvalóan túl késő volt és összeütköztünk” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok, aki közben fél szemmel azt figyelte, Schumacher mikor érkezik meg az interjúzónába, hogy beszélhessen vele.

    A Haas versenyzőjének a Sky Sports riportere elárulta, hogy korábban barátja kereste őt, és egyáltalán nem volt rá dühös, inkább csak meg akarta beszélni a történteket. „Ugyanígy gondolom én is. Jó, hogy tanulhatok tőle, nagyon értékes számomra barátként. Meglátjuk. Nyilván mindannyian versenyezni vagyunk itt” – mondta Schumacher.

    „Nyilván az autóból nehéz megítélni egy ilyen helyzetet, ezért meg kell néznem kívülről is. Abban is biztos vagyok, hogy azt is jó lesz meghallgatnom, Seb mit gondol a történtekről. Egyszerűen csak tovább kell lépnünk” – ecsetelte a Haas pilótája, aki pozitívumokat is talált a katasztrofális véget ért versenyében.

    „A tempónk jó volt, magunk mögött tudtuk tartani a lágy gumikon támadó Estebant. Ez egyértelműen mutatja, hogy remek volt a tempónk és kemény gumin is tartani tudtuk az előttünk haladókat.”

  • Schumacher: Hamilton és Vettel tiltakozása elég gyerekes

    Schumacher: Hamilton és Vettel tiltakozása elég gyerekes

    Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel gyerekes tiltakozásba kezdett.

    Az ékszerekre és az alsónadrágokra vonatkozó szabályozás mellett újfent nem tudtak elmenni a világbajnokok. A brit versenyző a pénteki sajtótájékoztatón pakolta fel magára az értékeit, míg a német pilóta az alsóneműjét húzta overáljára.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka arra is késszen állt, hogy bojkottálja a versenyhétvégét, míg Vettel is úgy vélte, hogy ez a szabályozás Hamilton ellen szólt.

    Schumacher azonban feleslegesnek tartja a két versenyző harcát:

    „A biztonság mellett kellene elkötelezniük magukat. Különösen Romain Grosjean balesete után… a versenyzőknek ezt igazán illene tudniuk. Az FIA-nak teljesen igaza van. A fiatal pilótáknak a Formula 4-ben és a Formula 3-ban látniuk kell, hogy a Forma-1-ben betartják a szabályokat. Amikor olyan tapasztalt versenyzők, mint Hamilton és Vettel kigúnyolják a Szövetséget… szerintem ez elég gyerekes.” – nyilatkozta az ex-pilóta.

  • Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Jenson Button támogatta az FIA-t az ékszerekre vonatkozó tilalom miatt, amely a Miami Nagydíjon ismét téma lett. Az FIA az ékszer- és fehérnemű-ellenőrzéseket is beiktatta a verseny előtti rutinfolyamataiba, annak ellenére, hogy a szezon elején a versenyigazgató, Niels Wittich kezdeti emlékeztetője is már visszatetszést váltott ki.

    Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton került a célkeresztbe, a hétszeres bajnok két versenyre szóló halasztást kapott, miután pénteken egyeztetett az irányító testülettel. Hamilton a lehető legtöbb piercingjét eltávolította, bár egy orrszegecs maradt, mivel az FIA elismerte, hogy azt nem lehet egyből kivenni.

    Button kolléganője, a Sky Sports szakértője, Danica Patrick „értelmetlennek” nevezte az FIA hadjáratát, de a 2009-es bajnok kifejtette:

    „Ez nem igazán új dolog, bár, hogy őszinte legyek, valójában nem értek egyet. Soha nem viseltem alsóneműt a versenyruházatom alatt, mert az gyúlékony, és ez mindig is benne volt a szabályzatban – ne viselj alsónadrágot, és ne viselj piercinget vagy fémet a testeden. Nem hiszem, hogy nagyon erőltették volna a szabályozást, de most mégis megteszik, ami nagyon furcsa, hogy miért csinálják ezt hirtelen.”

    Button kifejtette, hogy a probléma túlmutat azon, ami a versenypályán történik, végül hozzátette:

    „Nem csak arról van itt szó, ami a pályán történik, hanem arról is, amikor leveszik a bukósisakot, vajon meghúzza-e a füledet, és akkor a marsall rosszul érzi magát, hogy fájdalmat okozott neked. Persze, az is lehet, ha kórházba visznek, és meg kell röntgenezni vagy MRI-t csinálni, akkor sem lehet fém az arcodban. Ez egy furfangos dolog, és furcsa, hogy erről beszélünk. Annyi minden van, amiről inkább beszélni kellene a motorsportban és az F1-ben, mi pedig erről beszélünk.”