Sebastian Vettel válaszolt az albertai (Kanada) energiaügyi miniszter, Sonya Savage neki címzett kritikáira, miután felszólalt a régió olajhomok-kitermelése ellen, annak környezetkárosítása miatt.
Savage „képmutatással” vádolta meg Vettelt, mivel csapatának az Aston Martinnnak a névadó szponzora az Aramco, szaúd-arábiai olajvállalat.
A 34 éves versenyző „csalódott” amiatt, hogy az albertai politikus ahelyett, hogy pozitív ígéretet tett volna a környezet védelme érdekében, úgy döntött, hogy személyesen támadja őt.
„Igaza van, de amit elfelejt, – és egy kicsit csalódott vagyok emiatt -, hogy a politikusok és a politika személyes szintre süllyed, mert ez nem rólam szól, tudod, nem minden rólam szól, hanem a nagyobb egészről” – mondta Vettel.
„Igen, képmutató vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Mindannyiunknak vannak különböző szenvedélyei, én így festem a vásznamat.”
Vettel részletezte, milyen üzenetet próbált küldeni, miután viselte a pólót, amely Kanadát „klímabűncselekménnyel” vádolta.
„Kiábrándító, hogy személyes szintre visszük a dolgot, és elfelejtjük az összképet nézni” – tette hozzá.
„Ami igazán fontos, az az üzenet, hogy át kell állnunk a fosszilis energiaforrásokról, és az egész életmódunkat megújuló energiaforrásokra kell alapoznunk”.
Idén nyáron ismételten megrendezik a Champions for Charity elnevezésű labdarúgó mérkőzést. Augusztus 24.-én a frankfurti Waldstadion ad majd otthont az eseménynek, amelyet a német ING támogatására, valamint Michael Schumacher tiszteletére rendeznek meg.
A meccsen két, német sportolókból álló csapat küzd majd meg egymás ellen, és mindkét oldalon két-két csapatkapitány lesz, akiket már be is jelentettek. Egyik oldalon az NBA-sztár Dirk Nowitzki és a német világbajnok labdarúgó Mats Hummels, másik oldalon pedig a németek két Forma-1-es pilótája Sebastian Vettel és Mick Schumacher lesznek.
A csapatok többi tagjait a következő hetekben jelentik be, de pletykák szerint nagyon nem lesz könnyű dolga Vetteléknek, ugyanis az ellenfélnél olyan jelenlegi és volt profi focisták is pályára léphetnek, mint Timo Werner, Lukas Podolski vagy Sami Khedira.
Champions for Charity is back!!
Dirk is going to be joined by Mats Hummels, joining me will be Sebastian – and there are many others who will be announced in the coming weeks.
Look forward to 24 August 2022 in Frankfurt’s Waldstadion⚽️
Sebastian Vettel hirtelen lecserélte a kanadai kormányt és az országban folyó olajhomok-bányászatot bíráló sisakfestését, majd nem volt hajlandó megindokolni, hogy miért tette ezt. Az Aston Martin csapatfőnöke állítja, hogy nem ők kérték erre, de valami nagyon nem stimmel.
Sokaknak feltűnhetett, hogy Sebastian Vettel nem azt a sisakot viselve állt rajthoz a Kanadai Nagydíjon, mint amellyel a versenyhétvége pénteki és szombati napján körözött. A négyszeres világbajnok fejvédőjén (és pólóján) az albertai olajhomok-bányászat által okozott természeti károkra hívta fel a figyelmet, mondván Kanada ezzel bűnt követ el, és nem szabadna megengedni, hogy erdőket és mocsarakat letarolva bányássza az olajhomokot.
Vettel ezután kapott is a fejére az albertai energiaügyi-minisztertől, aki még nem látott ekkora képmutatást. A miniszter kiemelte, hogy Vettel csapatának az az Aramco a főszponzora, amely naponta a legtöbb olajat termeli ki az egész világon, és 1965 óta a legnagyobb mértékben járult hozzá a globális szén-dioxid kibocsátáshoz.
A német pilóta erre reagálva elismerte, hogy valóban lehet képmutatással vádolni őt, de inkább a tágabb képet szereti nézni, és csalódott amiatt, hogy a politikusok egyből személyeskedni kezdtek vele.
Vettel sisakfestése, amellyel az olajhomok bányászatának leállítását követelte
Vasárnapra azonban valami történt, a négyszeres világbajnok ugyanis már nem a tiltakozásul készített sisakjában, hanem a hagyományos festésével ellátott változattal ment ki a rajtrácsra, és teljesítette a 70 körös Kanadai Nagydíjat. Majd miután a 12. helyen ért célba, nem volt hajlandó elárulni, hogy hová tűnt az olajhomok-bányászat ellen tiltakozó bukója.
„Erről semmit nem akarok mondani. Végső soron egynél több sisakom van” – mondta a német Sky-nak, majd miután Peter Hardenacke, a csatorna riportere rákérdezett, hogy a csapat nyomására cserélt-e sisakot, Vettel annyit felelt: „Van még egyéb kérdés?”, majd befejezte az interjút.
Az Aston Martin tagad, de nagyon kilóg a lóláb
Vettel szűkszavúságát nehéz volt nem úgy értelmezni, hogy az Aston Martin szólt rá a főszponzornak bizonyára kínos perceket okozó sisak miatt. Már csak azért is lehetett ezt gondolni, mert vasárnapig a csapat közösségi média felületein és médiaoldalán sem szerepeltek közeli képek Vettel sisakfestéséről, azaz az istálló láthatóan igyekezett ignorálni a sisakon található üzenetet.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke azonban állítja, nem ők kérték Vettelt a sisak használatának mellőzésére. „A sisakjával és a pólójával csak fel akarta hívni a figyelmet a problémára, egy ponton pedig úgy döntött, hogy ezt elérte. Végső soron pedig nem viselheti minden nap ugyanazt a pólót” – érvelt igencsak átlátszóan a csapatfőnök, akinek magyarázata nem igazán áll összhangban Vettel nyilatkozatával.
Vettel vasárnap már egy szinte teljesen fehér, a szokásos német trikolórral díszített bukót viselt Fotó: Aston Martin
Krack hangsúlyozta, hogy Vettel mindig előre egyeztet az istállóval az ehhez hasonló akcióiról, amelyek a múltban is volt, hogy a pénteki és szombati napra korlátozódtak. „Természetesen szabadon dönthet, ő egy szabad ember” – jelentette ki a német szakember.
Az Aston Martin a szokásával ellentétben azonban ezúttal nem állt ki külön posztban a Vettel által közvetíteni kívánt üzenet mellett, és a csapat fotóadatbázisában található 352 képből egyetlen egy közeli fotót sem tett közzé a különleges sisakfestésről, holott a hazai futamára szintén új dizájnnal készülő Lance Stroll sisakjáról több ilyet is kiadott.
Az F1 is kiakadt Vettelre?
Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ráadásul nemcsak az Aston Martinnak, hanem a Forma-1 vezetésének sem nyerte el a tetszését Vettel montreali akciója, ami annak tükrében nem csoda, hogy az F1.comon az Aramco szerepel a sportág globális partnereit felvonultató lista első helyén. A német szaklap szerint az F1 nem szeretné, ha a négyszeres világbajnok potenciális új partnereket ijesztene el, illetve a futamrendezésért súlyos összegeket fizető kormányokat haragítana a sportágra.
A csütörtöki eső után pénteken napsütés kényeztette a Forma-1-es mezőnyt, a szombati, harmadik szabadedzésre azonban elázott a pálya.
A mezőny tehát esőgumikon kezdte meg a körözést. Az első mért kört Kevin Magnussen futotta meg, míg haasos csapattársa, Mick Schumacher arról számolt be rádión, hogy nem jók a körülmények. Vele együtt többen is le-lecsúsztak a pályáról.
Kb 20 perc elteltével még mindössze 9 versenyzőnek volt mért köre, míg szinte mindenki a tapadás hiányára panaszkodott. Közben az élre Valtteri Bottas állt, 1:37.909-es idővel.
Az egyórás edzés féltávjánál Carlos Sainz állt az élen, két másodperccel megjavítva Bottas idejét. Bottas elé később többen is befértek, az élre pedig Vettel állt, miközben enyhén még mindig esett az eső.
Később Fernando Alsono már intermediate gumikra váltott, és át is vette a vezetést 1:34.836.
Meglepő módon Lance Stroll ez után felzárkózott Alonso mögé. Hazai pályán talán nem oly meglepő, ha szabadedzésen „promókört” fut, bár esős körülmények között akár ki is jöhet neki a lépés hazai közönség előtt.
Fotó: Aston Martin F1 Team
Miután apránként mindenki köztes esőgumikra cserélte a kék jelölésű esőgumikat, Vettel ismét visszaszerezte a vezetést, majd ismét Alonso került az eredményjelző tetejére.
6 perccel a leintés előtt Magnussen csúszott ki a fűre, de nem érintette a falat, és vissza tudott térni a pályára, „csupán” sárga zászlót idézett elő. Majd Verstappen is kidriftelt a fűre, de szerencséjére ő sem érintette a falat, így nem sérült meg a Red Bull.
Vettel, aki nemrég a híres LMBTQ+ kiadvány, az ‘Attitude’ címlapján szerepelt, továbbra is hangsúlyozza, hogy az F1-es versenyzőknek pozitív ügyek támogatására kellene használniuk pozíciójukat, mint például a sokszínűség befogadása, a mentális egészség és a környezettudatosság.
„Továbbra is fel kell hívnunk rájuk a figyelmet, és meg kell mutatnunk az embereknek, hogy sok minden van, amit jobban tudunk csinálni” – mondta Vettel.
A négyszeres bajnok finoman célozva ben Sulayemre hozzátette, hogy egyesek eléggé visszásan vélekednek.
„Azt hiszem, vannak emberek, akik egy kicsit elmaradottak a hozzáállásukat tekintve” – jelentette ki Vettel.
„Ezért jó, ha továbbra is felhívjuk erre a figyelmet. Nem kell elviselnem olyan dolgokat, amelyek nem helyénvalók, és nem is fogom.”
Sebastian Vettelt álszentnek bélyegezték albertai politikusok, miután rávilágított arra, hogy a kanadai tartományban a olajhomok bányászat környezeti veszélyt jelent.
A Forma-1 aktivistája, Sebastian Vettel számos esetben használta már nevét és platformját arra, hogy felhívja az emberek figyelmét egy-egy helyi, és/vagy globális problémára, legyen szó akár az LMBTQ-jogoktól, vagy akár az éghajlatváltozásig. A Kanadai Nagydíjra érkezve , ahol az albertai kátrányhomokot vette célba.
A négyszeres világbajnok Vettel kerékpárral érkezett a Circuit Gilles Villeneuve pályára, és egy fehér pólót viselt, amelyen egy csővezeték képe volt látható, a tetején a „Stop Mining Tar Sands” (Stop olajhomok bányászat) felirattal, az alján pedig a „Canada’s Climate Crime” (Kanada klímabűnözése) felirattal.
„Szerintem ami Albertában történik, az bűncselekmény, mert rengeteg fát vágnak ki, és alapvetően tönkreteszik a helyet, csak azért, hogy olajat nyerjenek, és a kátrányhomok, az olajhomok bányászatának módja szörnyű a természet számára” – mondta Vettel pénteken a sajtó képviselőinek.
„Annyi tudomány van a témában, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elfogynak, és ebben a korban élve, amiben most élünk, ezeket a dolgokat nem szabadna többé megengedni, és nem szabadna megtörténniük.”
„Szóval ez csak azért van, hogy felhívjuk a figyelmet” – tette hozzá a 34 éves versenyző.
Vettel tiltakozása felkeltette az albertai politikusok figyelmét, akik gyorsan a közösségi médiában képmutatónak bélyegezték a németet, akinek csapatát a szaúd-arábiai állami olajipari óriás, az Aramco szponzorálja.
„Sok képmutatást láttam már az évek során, de ez a mostani viszi a pálmát” – tweetelte az albertai energiaügyi miniszter, Sonya Savage. „Egy versenyző, akit az Aston Martin szponzorál, és a Saudi Aramco finanszírozza, az olajhomok miatt panaszkodik.”
„A Saudi Aramco rendelkezik a világ összes vállalata közül a legnagyobb napi olajtermeléssel. Állítólag 1965 óta a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz a legnagyobb mértékben hozzájáruló vállalat” – tette hozzá Savage.
Vettel számos ügyhöz kötötte már a nevét; tavaly Magyarországon egy szivárványszínű pólót viselt „same love” felirattal, hogy tiltakozzon a LMBTQ+-ellenes törvények ellen, és a hónap elején azt mondta, hogy a Forma-1 most már készen áll arra, hogy befogadja az első nyíltan meleg versenyzőjét.
A háromgyermekes apuka számára azonban a környezetvédelmi kérdések különösen fontosak, és azt mondta, nem akarja, hogy a következő generációra egy elpusztult bolygót hagyjon.
A Haas csapatának nem kellene nyíltan kritizálnia a küszködő pilótájukat, Mick Schumachert, véli Sebastian Vettel, aki a fiatal német számára egyfajta mentor.
A hétszeres villágbajnok Michael Schumacher fia számára nem kezdődött túl jól az idei szezon, sokszor tört autót, illetve még mindig pont nélkül áll. Ezek után kezdte nyíltan kritizálni főnöke, Günther Steiner.
„A kritika megalapozott ebben a helyzetben” – szögezte le Sebastian Vettel a Bildnek nyilatkozva. „De ez nem maradhat rajta. Ha valamit jól csinál, akkor meg kellene dicsérniük.”
A legutóbbi, monacói balesetét követően Schumachert figyelmeztették, hogy nem szeretnének még egy ilyet látni Bakuban, ezek után pedig utolsó helyre kvalifikált a német Azerbajdzsánban.
„Mind a határon vezettünk, benne van, hogy valami balul sül el” – tette hozzá Vettel, utalva arra, hogy talán nem ez volt a leghatékonyabb kommunikáció. „Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben mindent meg kell tenned, hogy a pilótád mellé állj. Saját tapasztalatom szerint nem könnyű, amikor a csapat folyamatosan rád száll.”
Mick nagybátyja, Ralf Schumacher a Haast emelte ki abból a szempontból, hogy nekik kellene fejlesztéseket hozniuk.
„A Haas célja az kellene legyen, hogy minél hamarabb fejlesszenek az autón” – mondta. „De úgy hallottam, hogy fejlesztés sajnos nem fog a Francia Nagydíj előtt érkezni, ami egy olyan késés, ami mindenkinek megnehezíti az életét. Micknek viszont gyorsabbnak kellene lennie a csapattársánál, ha ez megtörténik, akkor ismét jól fognak kinézni számára a dolgok.”
Christian Horner örömmel nézte, hogy egykori versenyzője pontokat szerzett Bakuban.
Az Aston Martin idei legjobb eredményét érte el múlt vasárnap. A négyszeres világbajnok a hatodik helyet szerezte meg, ezzel 8 egység került a neve mellé. Az átalakított AMR22 jól muzsikál a 34 éves pilóta alatt, amit persze a Red Bull csapatfőnöke meg is jegyzett.
Spanyolországban egy újragondolt koncepcióval rukkolt elő a brit-kanadai csapat. Ám az átformált versenygépük kísértetiesen hasonlít a Bikák autójára. Még a szabadedzésen elő is került a zöld Red Bull az osztrák csapat pitwallján, így a silverstone-i gárda versenygépe akkor új gúnynevet kapott.
Horner meg is jegyezte: jó látni, hogy ilyen „jó autója” van Vettelnek:
„Nagyszerű munkát végzett. Jó autója van, és remek azt látni, hogy ilyen elől van. Jó nézni azt, hogy az öreg fiúkban még mindig meg van a plusz.” – nyilatkozta nevetve a brit vezető a Formula1news.co.uk előtt.
Horner ugyanakkor kijelentette, hogy az FIA-ra bízzák a vizsgálatokat:
„Ezt teljesen az FIA-ra hagyjuk, viszont én tényleg nagyon örülök annak, hogy Sebastian ilyen jó munkát végzett.”
A politikai kérdések fontosabbá váltak a Forma-1-nél, legalábbis Sebastian Vettel szerint. A négyszeres világbajnok a környezetvédelmi, szociális, LMBTQ-párti és háborúellenes üzeneteiről kezd legalább annyira ismerté válni, mint arról, hogy az Aston Martinnál versenyez. Bakuban az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem visszakozott, miután azt állította, hogy a versenyzők túlságosan is hangoztatnak politikai kérdéseket:
„Mindez azt bizonyítja, hogy világunk milyen sokszínűvé vált, számos olyan kérdéssel, amelyekkel foglalkozni kell. Ugyanakkor arról is szól, hogy ne erőltessük rá a világnézetünket másokra, és ne helyezzük azt a sport fölé.”
A 34 éves sportoló elismerte a német Skynak, hogy ő és politikai kampánytársa, Lewis Hamilton „sok mindenben egyetértenek”:
„Ezek a kérdések fontosabbak minálunk, sőt fontosabbak a sportnál is. Továbbra is fel kell hívnunk ezekre a figyelmet, és meg kell mutatnunk az embereknek, hogy sok dolgot, jobban is tudnánk csinálni.”
Vettel végül egy nyilvánvaló utalással Ben Sulayemre így zárt:
„Azt gondolom, vannak emberek, akik egy némileg le vannak maradva a hozzáállásuk tekintetében. Ezért jó az, ha továbbra is felhívjuk ezekre a figyelmet. Nem kell elviselnem olyan dolgokat, amelyek nem megfelelőek, és nem is fogom”.
A Tifosi meglehetősen csalódott, míg a nem Ferrari szurkolók többnyire szinte poénkodnak a Ferrarin a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon történt dupla kiesésük után.
Charles Leclerc indult a pole-ból Sergio Pérez és Max Verstappen elől, míg Carlos Sainz a negyedik helyről indult. Leclerc a rajtnál elvesztette a vezetést Pérezzel szemben, Leclerc mögött pedig Verstappen közeledett. Sainz visszaett, majd mikor kezdett volna felzárkózni, a kilencedik körben hidraulikai meghibásodás miatt kiesett. 11 körrel később Leclerc is kiesett egy motorhiba miatt, ami rendkívül aggasztó volt a Ferrari számára, mivel a haasos Kevin Magnussen és az alfa romeós Guanyu Zhou autójában is meghibásodott a Ferrari motor.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel Ferraritól való távozásakor már meglehetősen ritka frizurával rendelkezett, és első Aston Martinos megjelenésekor egészen kopasz volt. Ezt követően azonban, hajbeültetésnek köszönhetően ismét van haj a fején.
Mindenesetre az internet népe rögtön „megállapította”, hogy a Ferrarinál olyan „rossz” a helyzet, hogy az állandó küszködéstől kihullik a versenyzők haja.
Így aztán Redditen most azzal „poénkodnak” a rajongók, hogy a Ferrari mostani pechsorozata miatt remélik nem fog Leclerc és Sainz is megkopaszodni.
„Leclerc és Sainz már érti, miért volt szüksége Vettelnek hajbeültetésre” – írta egy rajongó.
„Ha valami történik a dicső hajukkal, tönkreteszem a Ferrarit” – mondta egy másik.
Nem ritka egyébként a versenyzők hamar felkopaszodnak, a pechesebbek már akár 20 éves korukra. Lewis Hamilton is, bár sosem beszélt róla, minden bizonnyal átesett egy hajbeültetésen, hiszen 2013 környékén meglehetősen ritka volt a haja, mostanra azonban komoly hajkoronával bír. A jelenlegi mezőnyben is többeknek megritkult már a haja, leginkább talán Valtteri Bottas és Pierre Gasly esetében észrevehető bár a finn számára jó „álca”, hogy szőke, míg Gasly ügyesen a homlokába szokta fésülni haját, hogy ne látszódjon, hogy „mickey egeres” a homloka. Szó, mi szó, a rengeteg sisakban izzadva töltött idő valószínűleg nem tesz jót a hajhagymáknak…