Sebastian Vettel a következő hetekben a családjával közösen fog számot vetni arról, hogy érez-e magában elég erőt a folytatáshoz, avagy inkább búcsút int a Forma-1-nek. Az Aston Martin csapatfőnöke közben elárulta, már egyeztetnek a négyszeres világbajnokkal a jövőről.
Hamarosan elkerülhetetlenné válik, hogy Sebastian Vettel eldöntse, jövőre is a Forma-1-ben kíván-e versenyezni, avagy szögre akasztja a sisakját. A négyszeres világbajnok a szezon elején nagyon nem úgy festett, mint akinek ne az idei lenne az utolsó éve a királykategóriában, idővel azonban mintha magára talált volna. Ezzel együtt sokan most is úgy vélik, hogy megnyilvánulásai inkább egy, a sportágból kifelé tartó pilótára jellemzőek.
Akárhogy is lesz, maga az érintett a német Sport1-nek leszögezte, hogy még nem döntött, viszont hamarosan mérlegelni fogja a helyzetet.
„A döntés még nem született meg, de a következő hetekben gondolkozni fogok rajta. Természetesen attól is függ majd, hogy milyen irányba fejlődik az autó, és mekkora potenciált látok a csapatban. Már néhányszor leszögeztem, hogy nem csak a pontokért, hanem győzelmekért is akarok harcolni, máskülönben ez már nem szórakoztató a számomra. Az elkövetkező hetekben a családommal közösen meg kell vizsgálnom, hogy mennyire reálisak a céljaim, és mennyi energiát érzek magamban ahhoz, hogy tovább fejlődjek a csapattal.”
Amennyiben az Aston Martinban nem látja a potenciált ahhoz, hogy belátható időn belül győzelemre képes autót adjanak neki, Vettel előtt akár a csapatváltás lehetősége is ott lebeghet (a McLarennel kapcsolatban már szóba is került a neve), ez azonban most nem foglalkoztatja. „Jelenleg nem gondolok erre. Az Aston Martin számomra az elsődleges, és ez az a projekt, amelyet előre akarok vinni” – nyilatkozta.
Mike Krack megtartaná Vettelt Fotó: Aston Martin F1
Az Aston Martin miatta is fejleszthet
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke már korábban kijelentette: bolondok lennének, ha nem akarnák megtartani Vettelt, Ausztriában pedig elmondta, már egyeztetnek a négyszeres világbajnokkal a jövőről.
„Nos, zajlanak az egyeztetések. Sebastian nagyon-nagyon pozitív, nagyon konstruktív, úgyhogy emiatt igazán remélem, hogy folytatni fogjuk az együttműködést. És talán az elmúlt két évben befektetett munkája után most olyan helyzetbe kerülhet, hogy vissza is kapjon valamit, és ne valaki más arassa le a munkája gyümölcseit. Bízunk benne, hogy sikerrel zárulnak a tárgyalások”
A német szakember hangsúlyozta, mind Vettel, mind Lance Stroll remekül kezeli a csapat vártnál gyengébb szereplését (csak a 9. helyen állnak a konstruktőri pontversenyben).
„Le a kalappal mindkét versenyzőnk előtt azért, ahogy megbirkóznak a helyzettel, és hogy továbbra is mennyire konstruktívak velünk. Nincs egy rossz szavuk sem. Együtt próbálunk meg kikecmeregni ebből, ők pedig nagyon jó visszajelzéseket adnak. Könnyű lenne frusztrálttá válniuk, de nem ez történik. Lance és Sebastian is nagyon konstruktív a megbeszéléseken, és egyáltalán nem érezni rajtuk bármiféle motivációvesztést a jelenlegi helyzet miatt.”
Vettel szavai azonban arra engednek következtetni, hogy amennyiben az AMR22-es nem lesz lényegesen jobb a szezon második felében, nem feltétlenül akar majd jövőre is az Aston Martinnál versenyezni. Elképzelhető, hogy a csapat már csak emiatt sem fogja dobni az idei évet.
„Folytatni akarjuk az idei autó fejlesztését, miközben nyilván tiszteletben kell tartanunk a pénzügyi korlátokat. Egy ideje készítettünk egy tervet, amit próbálunk a lehető legnagyobb mértékben követni. Nyilván mindig alkalmazkodni kell a szélcsatornában kapott eredmények és a legutóbbi verseny eredményének függvényében, de magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy tovább fejleszthetjük az autót, és versenyről versenyre meg fogjuk tenni ezt” – mondta a csapatfőnök, majd hangsúlyozta, hogy természetesen a 2023-as szezont is szem előtt kell tartaniuk, és nehéz döntés lesz meghatározni, hogy mekkora erőforrásokat fordítsanak a jövő évi modellre, ugyanakkor semmiképpen sem szeretnének az idei év második felében az első félszezonban látott teljesítményszinten ragadni.
Már az Osztrák Nagydíj során is megkérdeztük a versenyzőket, hogy hiányozna-e nekik Spa-Francorschamps a Forma-1 versenynaptárából és a kérdezettek egytől egyig helyeseltek. Ezen táborhoz most Sebastian Vettel is csatlakozott, aki szerint a legendás helyszín elveszítése „több szinten is rossz lenne a Forma- számára.”
A németek négyszeres világbajnoka – aki már 3 alkalommal is tudott nyerni a több, mint 7 kilométer hosszú aszfaltcsíkon – az újonnan érkező, gyors pályákhoz hasonlította Spa-t és úgy véli, hogy a pilóták zöme a hasonló élmények miatt nem élvezik annyira a vadonatúj helyszíneket.
Spa – ahol nemrégiben óriási építési folyamatokat végeztek el – helyzete igen csak kérdéses, ugyanis az idei évben még ugyan rendeznek futamot a helyszínen, de le fog járni a szerződése a száguldó cirkusszal és a vadonatúj kontraktusról még egyáltalán nem tárgyaltak a felek. Vettel számára ezért most Spa megtartása prioritást élvez minden más hasonló dologgal szemben.
„Spa egy remek pálya” – nyilatkozta az Aston Martin pilótája, aki a családjával közösen fogja eldönteni, hogy folytassa-e a versenyzést 2022 után is a Forma-1-ben vagy sem. „Nem is tudok olyan pilótát mondani a mezőnyből, aki ne szeretne versenyezni ezen a helyszínen.”
„Másfelől azonban kapásból tudnék mondani olyat, aki például nem szereti az Oroszországban használt versenypályát. Ez nem azért van, mert Oroszországban van, hanem mert egyes pályák nagyon hasonló karakterisztikával bírnak. Az én szavam ugyan nem nagyon ér itt semmit, de Spa megnyerte a szavazatomat. Nagyon rossz lenne, ha elveszítenénk ezt a helyszínt.”
Az FIA és az F1 tárgyalni akar a csapatokkal a jelenlegi fékcsatorna kialakítások változtatása miatt.
Sebastian Vettel Ausztriában felhívta a Szövetség figyelmét arra, hogy a 2022-es koncepciók miatt a korábbinál több fékpor kerül a pilótafülkébe. Miután a német pilóta kiszállt az autójából, sisakja és arca tele volt fekete szénporral, amik a féktárcsákból származtak.
A négyszeres világbajnok úgy véli, az új szabályozás mi szerint az első fékekhez tartozó hűtőket csak hátra, az első felfüggesztés mögé vezethetik ki, eredményezi, hogy több szénpor kerül a pilótafülkébe.
„Őszintén szólva ezen még dolgozniuk kell. A fékcsatornák idei kialakítása miatt az első tengely mentén az összes fékpor az arcunkba kerül, ami nem jó. Ezt a port belélegezni nem egészséges. Remélem, hogy az FIA nagyon gyorsan utánanéz ennek. Ez értelmetlen így, és gyorsan lehet rajta változtatni.” – nyilatkozta Vettel.
Sajtóértesülések szerint a Szövetség az Osztrák Nagydíj után értesült a négyszeres világbajnok aggályairól. A legfrissebb információk alapján már vizsgálják a szóbanforgó kérdéskört.
Az FIA komolyan veszi a versenyzők egészségét veszélyeztető problémákat, így a Sporttanácsadó Bizottság következő élésén tüzetesebben utánajárnak a dolognak, és megpróbálják javaslatok mentén orvosolni azt.
A fékporral kapcsolatos panaszok már 2019-ben is előkerültek. Akkor Valtteri Bottas panaszkodott arra, hogy gyakran kell tüsszenteni a fekete por miatt a versenyek után. Arra a kérdésre, hogy mit lehetne tenni az ügy érdekében, akkor ezt válaszolta a finn pilóta:
„Nem tudom, hogy lehet-e ez ellen tenni. Az biztos, hogy van némi por a saját fékjeinkből, de az minimális. Az előtted lévő autók miatt mindig lesz ilyen probléma. A versenyek után mikor tüsszentesz, fekete port jön elő. Évek óta ez van, és nem tudom, hogy mit tesz az egészségünkkel. Fogalmam sincs. Senki sem vizsgálta ezt még meg. Inkább tiszta levegőt szeretnék belélegezni, de nem tudom mit lehetne tenni.”
Mika Salo 20 évvel ezelőtt is felhívta már erre a problémára a figyelmet. Egy műtét során az orvosok ugyanis magas szénpor-tartalmat találtak a tüdejében.
Fernando Alonso folytonos ismételgetése miatt ment ki Sebastian Vettel a megbeszélésről.
A négyszeres világbajnok múlt héten felfüggesztett pénzbüntetést kapott, amiért beszólt a versenyigazgatóknak és otthagyta az eligazítást. A német versenyző szerint folyamatosan „körbe-körbe haladtak” és nem léptek előre, így megunta a felesleges beszédet.
Mick Schumacher kiállt honfitársa mellett, míg Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója elmondta mi is volt a probléma.
„A versenyirányítás hallotta amit a versenyzők beszélnek, viszont visszajelzést nem igazán akartak adni. Ezért csinálták azt, amit helyesnek véltek. Az egész úgy kezdődött, ahogy szokott: Alonso hosszú monológjával. Minden alkalmat megragad arra, hogy felhozza milyen igazságtalanul büntették őt anno Kanadában. Így mikor valaki hasonló vétséget követ el, és nem kap érte semmit, akkor előhozza ezt az ügyet és újra magyarázza az egészet miközben arra vár, hogy a versenyiránytó ismerje be a hibájukat. Ez elég sok ideig tart, és folyamatosan ugyanoda lyukadnak ki. Így egy ponton túl Vettel összeütötte a tenyerét, fogta magát és kisétált a teremből, mivel nem jutottak előre.” – magyarázta Schmidt.
A német szakértő szerint Carlos Sainz és George Russell párharca emlékeket idézhet fel a spanyolban, így Franciaországban is kisétálhat Vettel.
Sebastian Vettel felfüggesztett pénzbüntetést kapott a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon mutatott viselkedése miatt. A négyszeres világbajnok a versenyzői megbeszélés vége előtt egyszerűen elsétált, ami nem megengedett.
Az eset még pénteken történt, amikor is komoly frusztrációt váltott ki a pilótákból a szabályok betartatásáról való egyezkedés. Vettel jóbarátja, Mick Schumacher elárulta, hogy a legtöbb pilótában felmerült a frusztráció a szóbanforgó alakalmon.
„Úgy éreztem, mintha csak körbe-körbe mennénk néhány dolgot illetően, amiről beszéltünk” – kezdte nyilatkozatát a jó formát mutató német. „A szükségesnél hosszabbra nyúlt. Teljesen megértem Seb reakcióját, és azt hiszem, több versenyző is úgy érezte, hogy el kellene hagynia az megbeszélést.”
Vettel a pénteki eligazításon történteket nem kívánta részletezni, amikor rákérdeztek nála a vasárnapi versenyt követően.
Sebastian Vettel szerint zéró toleranciára lenne szükség a zaklató szurkolók esetében.
Az Osztrák Nagydíj kapcsán több jelenlévő is jelezte, hogy zaklatásoknak volt kitéve. Történeteiket a közösségi médiás felületeiken osztották meg, ami végül az F1-ig is eljutott. A sportág felszólalt és intézkedéseket eszközölt az ügy kapcsán.
A négyszeres világbajnok úgy véli, drasztikus lépéseket kell tenni, és egy életre el kell tiltani azokat a rajongókat, akik bármilyen módon bántalmazzák társaikat.
„Szörnyű, nem igaz? Szerintem jó, hogy ezek a dolgok kiderültek. Ez még csak a kezdet, de ugyanakkor ez borzalmas. Akárkik is ezek az emberek, szégyelniük kellene magukat. Egy életre ki kellene tiltani őket a versenyekről. Zéró toleranciát kell alkalmaznunk. Ha az emberek jól érzik magukat és isznak, az rendben van, viszont ez nem ment fel senkit a helytelen viselkedés alól. Egyként versenyzünk, és a szurkolók is részei ennek.” – magyarázta Vettel.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a következő közleményben ítélte el a szurkolók viselkedését:
„Megdöbbenten hallottuk, hogy a lelátokon és a szurkolói területeken történt néhány incidens, amik során a kilátogatókat bántalmazás érte. Ez teljeséggel elfogadhatatlan, és reméljük, hogy a biztonságiak és a rendőrök mihamarabb foglalkoznak az üggyel. Ennek a viselkedésnek nincs helye a versenyzésben és a társadalomban. Szeretnénk, ha a szurkolók egy biztonságos közegben élvezhetnék a sportunkat.”
Sebastian Vettel ügyében már meg is született a döntés.
Az Aston Marton versenyzőjét beidézték a versenybírák, merta pénteki kvalifikáció utáni eligazításon nem megfelelően viselkedett. Büntetésül 25 000 eurós büntetést kapott, ám egyelőre felfüggesztett formában.
Az FIA közleményében az áll: „Sebastian Vettel távozott a pénteken 19:30-kor tartott versenyzői értekezletről július 8-án, engedély nélkül, és csalódottságának adott hangot a megbeszélés miatt. A versenyzők nem távozhatnak szabadon, amikor csak akarnak, ez a részvételi kötelezettség megszegését jelenti. Az ilyen szintű versenyzők példaképek minden versenyző számára a világon és a stewardok véleménye szerint Vettel ebben az esetben nem felelt meg ennek a mércének.”
„Ezt követően Vettel megbeszélést folytatott a versenyigazgatóval, aki tájékoztatta a stewardokat, hogy Vettel fenntartás nélkül bocsánatot kért, és a továbbiakban nagyon is konstruktív beszélgetést folytattak a megbeszélésen elhangzottakról. A stewardok megállapítják, hogy történt egy olyan szabálysértés, amely nem maradhat büntetés nélkül, de a versenyigazgató jelentése alapján vannak enyhítő tényezők. Ezért a versenybírák 25.000 eurós pénzbüntetést rendelnek el, amelyet felfüggesztettek a 2022-es szezon hátralévő részére, az FIA 20.1. cikkének megsértése miatt.”
Sebastian Vettelt a stewardok elé idézték a 2022-es F1-es Osztrák Nagydíjon tanúsított „versenyzői értekezleten tanúsított viselkedése” miatt.
A szombat délutáni sprintfutam után közzétett, versenybírák által kiállított dokumentum szerint Vettelnek helyi idő szerint 18 órakor jelentkeznie kell náluk „a Nemzetközi Sportkódex (ISC) 12.2.1. f) cikkelyének és az FIA Forma-1-es Sportszabályzat 20.1. cikkelyének állítólagos megsértése miatt”.
Ez „a versenyzői megbeszélésen tanúsított viselkedésre” vonatkozik, amelyre a péntek esti kvalifikációt követően, 19.30-kor került sor a Red Bull Ringen.
Az ISC szerint „minden olyan szó, cselekedet vagy írás, amely erkölcsi kárt vagy veszteséget okoz az FIA-nak, szervezeteinek, tagjainak vagy vezető tisztségviselőinek, illetve általánosabban a motorsport érdekeinek és az FIA által védett értékeknek”, a szabályok lehetséges megsértésének minősül.
Rajta kívül további hat versenyzőt (Vettel + Stroll, Pérez, Ocon, Russell, Ricciardo, Schumacher) is beidéztek a bírák a felvezetőkörön zajlott rádiózásaik miatt. Ők a sportszabályzat 33.1 pontját sértették meg, mi szerint a versenyzőnek önállaóan kell vezetnie az autót, ahhoz segítséget nem kaphat…
Ahogy elérkezett az Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel ismét Zeltweg virágzó méhlegelőjére látogatott, és ismét új élőhelyet teremtett a méhek számára. A BioBienenApfel nagyköveteként tavaly nyitotta meg első rovarhotelét mely egy versenyautót formál és mostanra már teljesen tele van – számolt be róla a Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH.
Most bemutatta a jövő méhcsaládját, amelyet a jövőben szenzorok segítségével lehet majd ellenőrizni és irányítani. Az ehhez szükséges technológia a grazi Karl Franzens Egyetemről származik. Ezt az egyedi méhkaptárt a Forma-1-es bajnok a zeltwegi általános iskolások, a grazi diákok és a fenntarthatósági művész Zimbo közösen festette.
Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíj hétvégéjén azt üzeni rajongóinak és a teljes társadalomnak, hogy mentsük meg a méheket és teremtsünk új élőhelyeket a beporzóknak!
Fotó: Aston Martin F1 Team
Ezt népszerűsítvén az Aston Martin pilótája egy különleges, méhes dizájnú sisakot visel Spielbergben.
A következő hónapokban Sebastian Vettel méhcsaládjátt a BioBienenApfel „Steirischer Landesverband für Bienenzucht” partnerén keresztül a knittelfeldi városi méhész fogja gondozni, és az egyetem fogja műszakilag felügyelni.
Fotó: Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH
A grazi Karl-Franzens Egyetem partner a BioBienenApfel társadalmi projektjében, és a méhkutatásban vezető szerepet tölt be Európában. Az EU által finanszírozott Hiveopolis projekt részeként Prof. Dr. Thomas Schmickl biológus olyan technológiákat fejlesztett ki, amelyek képesek a kaptárban bekövetkező veszélyes változásokat észlelni és azonnal aktívan reagálni rájuk.
„Nagyon izgalmasnak találom az innovatív technológia és a természet eredeti formájának összekapcsolását a jövőbe vezető úton”- mondta Vettel. „Amikor aztán látom a sok fiatal lelkesedését a környezetvédelem iránt, meg vagyok győződve arról, hogy együtt elérhetünk valamit.”
Fotó: Frutura Obst & Gemüse Kompetenzzentrum GmbH
A BioBienenApfel kezdeményezője, Manfred Hohensinner hozzátette: „Társadalmunknak olyan példaképekre és motivátorokra van szüksége, mint Sebastian Vettel, hogy készen álljon az új irányokra. A BioBienenApfel projekt iránti elkötelezettségével megmutatja, mennyire fontos neki bolygónk jövője. Sebastian Vettel szenvedélyével újragondolásra és cselekvésre készteti az embereket.”
A Silverstone-ban látott kerék a kerék elleni csaták több versenyzőben is kérdéseket vetettek fel, de voltak olyanok is, akiket hiába szorítottak le a bukótérbe, szerintük ez nem más, mint kemény versenyzés.
A Brit Nagydíj volt az idén az első olyan verseny, amelyen az élmezőnyben is több alkalommal láthattunk példát a 2022-es szezon elején bevezetett új irányelvek alkalmazására. Mint azt korábban megírtuk, ezek az új szabályok szolgálnak magyarázatul arra, hogy miért nem büntettek meg senkit Silverstone-ban a másikat a pályáról leszorító versenyzők közül.
Noha a felügyelők által még csak nem is vizsgált ilyen esetek az irányelvek alapján egyértelműnek tűnnek, mégis akadnak, akik továbbra sem értik, hogy mi szabályos, és mi nem. Közéjük tartozik Mick Schumacher, aki a verseny utolsó körében kétszer is megpróbálta megelőzni Max Verstappent. Előbb a Brooklands-kanyarban, külső íven próbálkozott, de a holland kiterelte őt a bukótérbe, majd az utolsó kanyarban is megkísérelt bebújni – ezúttal belülről – a Red Bull mellé, de a címvédő itt sem hagyott neki helyet, így a német inkább elvette a gázt.
„Tudomásom szerint az év elején változtak a szabályok, és amint két autó egymás mellé kerül, helyet kell hagyni – nyilatkozta Ausztriában Schumacher. – Ebben az esetben viszont nem ez történt, úgyhogy erről beszélnünk kell, hogy lássuk, mi volt a felügyelők és a versenyirányítás megközelítése.”
„Tudtam, hogy [Verstappen] nem fog helyet hagyni, de mondom, tisztában voltam az év elején történt szabályváltozással és annak következményivel. Hogy [a Verstappen elleni esetnek] nem volt következménye, nyilván azt jelenti, hogy ismét változtak a szabályok, és ha ilyesmi történik, akkor annak oda-vissza rendben kell lennie.”
„Igen, ez ugyanaz volt, úgyhogy kétszer is megtörtént – utalt a második esetre Schumacher. – De azon a versenyen néhány alkalommal előfordult, azt hiszem Checo és Lewis, valamint a verseny elején Lewis és Charles között is. Ezt tisztázni kell, hogy lássuk, mi megengedett, és mi nem.”
Schumacher értetlenkedése az idénre bevezetett irányelvek alapján ugyanakkor nem igazán érthető, azok ugyanis kimondják, hogy kívülről előzésnél a kanyarcsúcspontig az előzött fél elé kell kerülni ahhoz, hogy a támadó félnek helyet kelljen hagyni, míg belülről előzésnél elég a kanyarcsúcspontig a másik autó mellé érni az első kerékkel. Schumacher és Verstappen csatájánál egyik feltétel sem teljesült, így a holland jogosan gondolta úgy, hogy az övé a kanyar.
Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
Nem Schumacher volt azonban az egyetlen, aki szerint további tisztázás kell, például a Silverstone-ban vitás esetbe nem keveredő Lando Norris szerint sem ártana tovább egyértelműsíteni a szabályokat. „Biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk erről a versenyzői eligazításon. Tavaly büntetést kaptam [Ausztriában], miközben Pérez félig mellettem volt. Elég sok helyet hagytam, mégis megbüntettek. És amikor pontosan ugyanez történt [múlt hétvégén] mondjuk Max-szal, és ő nem kapott büntetést, az kemény. Továbbra sem annyira egyértelmű a helyzet, mint szeretném, vagy annyira világos a következetesség terén minden egyes hétvégén.”
„Mindenki kicsit úgy van vele, hogy »megúszhatjuk ezt, vagy sem?« És utána az ember rosszul érzi magát, amikor nem, mert úgy érzi, hogy sok más hasonló eset is történt” – magyarázta a McLaren versenyzője.
Nem minden “kárvallott” panaszkodott
Schumacher kritikáját hallva mondhatnánk, hogy mindez érthető, hiszen Verstappen ellen ő volt a szenvedő fél, és a versenyzőkre jellemző, hogy amikor ők húzzák a rövidebbet, akkor panaszkodnak. A Sergio Pérez által a Village-kanyar bukóterébe terelt Lewis Hamilton szerint azonban „remek csatát vívtunk, én is pontosan azt tettem volna, amit Checo. Ez jó versenyzés volt.”
Hasonlóan vélekedett a Verstappen által a Brooklands bukóterébe szorított Charles Leclerc is. „Szerintem semmi olyasmi nem történt, ami átlépte volna a határt. Kemény versenyzés volt, de igazán élveztem. Alkothatunk minden helyzetre szabályt, de az katasztrófa lenne, ezért olykor csak hagyni kell zajlani a show-t. Szerintem jól kezeltük a helyzetet, ami nem volt könnyű, de mindannyian a határokon belül játszottunk.”
„Szerintem ez jó szabály, és eléggé világos – csatlakozott Hamiltonhoz és Leclerc-hez George Russell. – Nyilván kemény, de igazságos versenyzést akarunk. Ha visszamegyünk a gokartos évekig, ott is az volt, hogy amennyiben te vagy belül és tiéd a kanyar, a kanyarcsúcsponttól a kijáratig jogodban áll azt tenni, amit akarsz, ha már teljesen bebújtál belül. Versenyhelyzetben mindig nehéz lesz rendesen megítélni a dolgokat, de szerintem most már jól kijelölt határok vannak, amelyek mentén versenyezhetünk.”
Hamilton és Leclerc nem panaszkodott Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Silverstone-ban Sebastian Vettel is leszorítás áldozata lett, amikor a biztonsági autós újraindítás után Max Verstappen megelőzte őt a The Loopban. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy szorosabb csata esetén talán bosszantotta volna, hogy a holland a kerékvetőre terelte, de ő is kiállt a kemény versenyzés mellet.
„Gyorsabb volt nálam, ezért nem aggódtam túlságosan, vagy nem voltam mérges, mert tudtam, hogy mindenképpen meg fog előzni. Hogy mi lett volna, ha hibázok, és csak az az apró esélye lett volna az előzésre, azt nem tudom, akkor valószínűleg kicsit jobban foglalkoztatott volna, hogy kiterelt. De úgy gondolom, hogy ilyen a kemény versenyzés.”
Vettel arra is kitért, hogy a felügyelők még csak nem is vizsgáltak egyetlen esetet sem. „Nekünk kell lenni a legjobb bíráknak. Ha valakit leszorítunk, és tudjuk, hogy ez már túl sok volt, akkor fel kell készülnünk a büntetésre. Talán ezt olykor a felügyelők nem látják, aminek nem lenne szabad megtörténnie, de megesik. Amíg fair, még ha kemény is, a könyökünket kirakva és hasonlók, addig rendben van.”
„Mi, versenyzők azt kértük, hogy a dolgok legyenek feketék és fehérek – tette hozzá Lewis Hamilton. – Mondják meg, hogy ezt lehet, azt nem, és ne egy csomó tényezőtől függjön. Például az egyik dolog, amiről beszélünk, az a védekezés során történő legyezés. Mindig csak egy irányváltás engedélyezett, több nem. De továbbra is következetességet kell kérnünk, a legfontosabb a következetesség.”
Alonso továbbra is össze van zavarodva
És hogy ki az, aki szerint az FIA továbbra sem jeleskedik a következetesség terén? Természetesen a felügyelőket rendszerint előszeretettel kritizáló Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok a jelek szerint ugyanakkor nem a letereléseken, hanem azon akadt fenn, hogy Leclerc többször is irányt váltott előtte védekezés közben, illetve Pérez megúszta, hogy az utolsó sikánban pályaelhagyás után előzte meg a monacóit.
Alonsónak nem minden tetszett abból, amit látott Fotó: Alpine
„Beszélünk kell – mondta a spanyol. – Nyilván, ha fej-fej mellett vagytok, és kiterelsz valakit a pályáról, abban különböző helyzetek és manőverek, különböző kanyarok fordulnak elő, és mindig nehéz ezeket megítélni. De azt mondták nekünk, hogy a fehér vonallal nagyon világosan fogják ezt szabályozni. Más dolgok, mint például a felügyelők döntései változhatnak pályánként vagy kanyaronként, de a fehér vonal nagyon világos lesz az idén. Silverstone-ban viszont nem volt az. Miami-ban elhagytam a pályát egy kanyarban, és szerintük előnyt szereztem. Most egyértelmű előnyszerzés történt, mert a következő kanyarban is harcban maradtál a belső vagy a külső íven, és nem történt büntetés. Úgyhogy nagyon össze vagyok zavarodva.”
Hogy világos legyen, Leclerc és Pérez fej-fej mellett érkeztek a jobbos Vale-kanyarba, majd a mexikói kifutott a bukótérbe, és onnan visszatérve Leclerc-t kergette le a Club kanyarban ugyanoda, majd ezzel egyidőben meg is előzte. Az új irányelveket nézve mondhatjuk, hogy Leclerc jogosan terelte őt le egy kanyarral korábban, Pérez viszont már csak azért tudott meccsben maradni, mert átvágott a bukótéren.
Hogy az Osztrák Nagydíjra lesz-e bármi változás, az leghamarabb a mai sprintversenyen derül ki, mindenesetre a Red Bull Ringen is lesz bőven előzés, így alighanem parázs csatákból és bukótérbe terelésből sem szenvedünk majd hiányt.