Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel nem hiszi, hogy Alonso megfogadná a tanácsait

    Vettel nem hiszi, hogy Alonso megfogadná a tanácsait

    Sebastian Vettel Aston Martinos utódjáról, Fernando Alonsóról nyilatkozott a minap, akivel kapcsolatban úgy gondolja, hogy nincs szüksége a tanácsaira.

    A négyszeres világbajnok év végén búcsút int a Forma-1-nek és korábbi nagy riválisa veszi át a helyét az Astonnál. Vettel csapata hivatalos oldalának nyilatkozott, akik azt kérdezték tőle, milyen tanácsot adna Alonsónak.

    „Fernandónak nincs szüksége tanácsra” – válaszolta. „Nem vagyok benne biztos, hogy elfogad bármilyen tanácsot, nincs is rá egyébként szüksége. Olyan régóta van már itt, annyi mindent látott – rendben lesz.”

    A német Alonsót tartja az egyik legkeményebb F1-es riválisának Hamilton mellett, erről is beszélt: „Lewis volt az egyik, főleg amikor a Ferrarinál voltam. Mindig ott volt az elején. Előtte pedig valószínűleg Fernando volt, amikor ő volt a Ferrarinál.”

    A legutóbbi versenyen a két egykori rivális parázs csatát vívott, egymás mellett szelték át a célvonalat.

    Vettel karrierjének Aston Martinos fejezete alighanem többet ígért egyetlen dobogónál, ezt ő is bevallotta, mikor a zöldeknél eltöltött két évéről kérdezték.

    „Nagy kihívás volt, mert az autó nem volt olyan versenyképes, mint reméltük” – ismerte el. „Idén jelentős előrelépést szerettünk volna elérni tavalyhoz képest, de elbuktunk. Jelenleg ott tartunk, ahol a tavalyi évet befejeztük. Nem akarok ujjal mutogatni és azt mondani, hogy rossz munkát végeztünk. Csak realista vagyok.”

    Vettel ugyanakkor hozzátette, hogy nem volt felesleges az Astonhoz való igazolása: „Nem hiszem, hogy haszontalan volt ez a két év, még akkor sem, ha az eredmények és a megszerzett pontok nem voltak olyanok, mint amit reméltünk. Szerettem a csapattal dolgozni – megismerni a különböző embereket és a különböző megközelítéseket. Ez a két év nagy kihívást jelentett, mert nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy a mezőny hátsó felében menjek. Új tapasztalat volt – néha kemény –, és sok mindenre rájöttem. Például, hogy csak azt látod, ami körülötted történik. Ha elöl vagy, csak azt látod, ami elöl van. Ha hátul vagy, csak azt látod, ami hátul van, de mindig előre nézel, mert ott akarsz lenni. De amikor elöl vagy, nem nézel hátra, mert az nem hat rád, és nem értékeled, hogy a hátul lévő csapatok is mennyi munkát végeznek. Csak azért, mert nem érsz el nagy eredményeket, nem jelenti azt, hogy nem dolgozol ugyanolyan keményen. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen tehetséges és elkötelezett csapat mellett dolgozhattam, mint az Aston Martin. Még ha az eredmények tekintetében nem is volt túl sok öröm, nagyon jó volt mindenkivel együtt dolgozni – segíteni a csapatot az úton és építeni a jövőt.”

  • Vettel úgy véli, eljön a nap, mikor már senki nem emlékszik majd rá

    Vettel úgy véli, eljön a nap, mikor már senki nem emlékszik majd rá

    Sebastian Vettel utolsó négy f1-es hétvégéje előtt azt állítja, hogy eljön majd az a pont, amikor már nem fognak rá emlékezni az emberek.

    Vettel a 2022-es szezon végén távozik az F1-ből, ezzel pedig véget ér 15 éves pályafutása a sportágban.

    Ez idő alatt Vettel a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjévé vált, négy F1-es világbajnoki címet, 53 futamgyőzelmet, 57 pole pozíciót és 122 dobogós helyezést szerzett.

    Vettel úgy döntött, hogy több, az élmezőnytől távol töltött év után visszavonul. Azonban utalt arra is, hogy ha jelenleg versenyképesebb pozícióban lenne, talán akkor sem döntött volna másként.

    „Lehet, hogy ugyanerre a döntésre jutottam volna. Ugyanígy lehet, hogy nem így tettem volna” – mondta.

    „A 10. helyezés nem dob fel, mert tudom, milyen érzés az első helyen végezni. Ha még soha nem értél célba elsőként, akkor az első alkalommal, amikor a 10. helyen érsz célba, nagyon feldobódsz. De örülök, hogy a 10. helyezés nem okoz izgalmat.”

    Vettel, aki a jövő hónapban Abu Dhabiban, a szezonzárón teljesíti utolsó F1-es versenyét.

    Úgy véli azonban, hogy nem rá fognak emlékezni a történelemben.

    „Egyszer hallottam valakitől, aki azt mondta: ‘Csak addig fognak emlékezni rád, amíg az utolsó ember, aki emlékszik rád, meg nem hal’” – mondta.

    „Hadd fogalmazzak így: az Egyesült Királyságnak új királya van, de ő nem az első Károly király – előtte még kettő volt. Emléksel rájuk? Valószínűleg nem.”

    „Van egy határ. Valószínűleg eljön az a pont, amikor senki sem fog emlékezni rám. Semmi sem tart örökké.”

  • Verstappen az alábbi célokkal vág neki a hátralévő futamoknak

    Verstappen az alábbi célokkal vág neki a hátralévő futamoknak

    A versenyzői értékelés új világbajnoka, Max Verstappen azt mondja, a hátralévő négy futamon most az a célja, hogy segítsen a Red Bullnak megszerezni a konstruktőri elsőséget is.

    Ez lenne az első alkalom a 2013-as Sebastian Vettel-korszak óta, hogy a Red Bull megnyerné a csapatbajnoki címet, megszakítva a Mercedes nyolcéves domináns sorozatát. Verstappen a Japán Nagydíj után így nyilatkozott erről:

    „Vezetjük a konstruktőri bajnokságot, tehát tényleg erre akarunk koncentrálni – megpróbáljuk bebiztosítani. Ez egy igazán különleges év volt, ami nem sűrűn adatik meg az embernek.”

    A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher a német Skynak nevetve hozzátette:

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Sergio Perez végül világbajnokká tette Maxot azzal, hogy az utolsó kanyarban megtámadta Leclerc-et, amiért a Ferrari pilótáját büntetésbe sodorta. Tavaly Max az utolsó körben lett világbajnok, ezúttal Japánban az utolsó kanyarban.”

    Dr. Helmut Marko ugyanis azt is célul tűzte ki, hogy Sergio Perez a második helyen végezzen a pilóták rangsorában, ugyanis jelenleg egyetlen pont előnye van a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc előtt. Így fogalmazott:

    „Ez lenne az első eset, hogy a világbajnokságban az első és a második helyen végeznénk, ez a következő célunk.”

    Perez eközben megemelte a kalapját Verstappen dominanciája előtt, hiszen már behozhatatlan a lemaradása a hollandhoz képest, ugyanis elképesztő 113 pont Max előnye:

    „A szezon elején még tudtam tartani a lépést, de aztán mintha Max talált volna egy újabb fokozatot. Néhány futamon egyszerűen hihetetlen volt.”

    Együtt ugyanakkor behúzhatják a konstruktőri bajnoki címet is – csupán azzal, hogy a közelgő austini Amerikai Nagydíjon mindkét Ferrari-pilóta előtt végeznek. A pontkülönbség jelenleg már elképesztő 165 pontnyi.

    Arra a kérdésre, hogy a Red Bull 2022-es kettős világbajnoki diadalát bebiztosítani lenne-e a prioritás, Verstappen azt válaszolta:

    „Abszolút. Ez a következő cél, és mindent bele fogok adni, hogy azt is elhódítsuk.”

  • Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    George Russell és Sebastian Vettel mellett többen is arra kérték az FIA-t, hogy többet ne küldjék be a beavatkozó járművet, míg a versenyzők is a pályán vannak.

    Carlos Sainz az első körben falnak csapta a Ferrariját a vizes aszfalton, így a sárga zászló után a biztonsági autó is a pályára lépett. Ám amíg a mezőny a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon tartózkodott, a beavatkozó jármű már próbálta arrébb tessékelni a porul járt konstrukciót.

    A nehéz látási viszonyok mellett Pierre Gasly összeszedte a lebontott reklámtáblát, majd próbált minél gyorsabban felérni a mezőnyre. Nagyon meglepődött, mikor látta a traktort a pálya szélén, csakúgy, mint a többiek. Jules Bianchi hasonló körülmények mentén szenvedett balesetet, így a versenyzők jogosan akadtak ki a futam után.

    A GPDA nevében Russell és Vettel mindenképpen beszélni akar az FIA-val a történtekről. A pilóták hozzátették a megbeszélések során többször is előkerült a téma. A megszakítás alatt a Mercedes versenyzője telefonon próbálta elérni Mohammed Ben Sulayemet, ám nem sikerült beszélniük.

    A futam után Russell a következőket mondta az esettel kapcsolatban:

    „Beszéltünk a héten erről a versenyzői eligazításon. Szingapúrban is ott volt a pálya szélén a beavatkozó jármű, mikor Yuki (Tsunoda) autóját próbálta kiemelni az SC fázis alatt. Ráadásul pont akar, mikor a versenyzők egy része pont slick abroncsokra váltott. Határozottan elmondtuk, hogy nem szeretnénk többet ilyet látni. Ez múlt héten történ, majd egy héttel később újra megtörténik. Az előzményeket figyelembe véve ez elég kiábrándító. Természetesen mindannyian beszélni fogunk az FIA-val. Véleményem szerint ez elég egyértelmű kell, hogy legyen: nincs traktor a pályán! Ha pedig be kell küldeni, akkor előtte piros zászlóval meg kell szakítani az eseményt.”

    Arra a kérdésre, hogy ezt az elvet száraz körülmények mentén is bekellene-e vezetni így felelt:

    „Nem tudom, ám a nedves pályán nincs ott a helye. Nem értem miért kell mindig a pálya szélén tartanunk őket. Ám ha be kell vetni, akkor sebességkorlátozásnak kellene életbe lépni. Véleményem szerint nem éri meg a kockázatot. Ahogy már mondtam az autóinkat sokszor nehezebb irányítani a biztonsági autós fázis alatt. Beszélnünk kell a biztonságról és arról, hogy lassabban kell ilyen esetekben menni.”

    Vettel elfogadhatatlannak titulálta az esetet:

    „A versenyzői eligazításon is beszéltünk erről. A beavatkozó járműnek nem szabadna a pályán tartózkodnia ilyen körülmények mellett. Még úgysem, hogy a biztonsági autó mögött haladunk. Egyszerűen meg azt érteni, hogy vasárnap az egyike lehetett volna azoknak a napoknak, amikor rosszul sülnek el a dolgok. Valaki az életével fizethetett volna. Legyen szó egy sportbíróról, aki önkéntesként van itt és nagyszerűen végzi a dolgát, vagy egy versenyzőről. A legkisebb sérülések is feleslegesek lennének. 8 évvel ezelőtt volt egy nagyon tragikus esetünk, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy ez megismétlődjön.”

    Fernando Alonso hozzátette: a versenyzők a biztonság javításának érdekében együtt akarnak működni a Szövetséggel:

    „Mindenki számára nehéz délután volt, és mi hajlandóak vagyunk segíteni az FIA-nak. 2014 után egyetértettünk abban, hogy ez soha nem ismétlődhet meg. Erre ezt történt vasárnap… Együtt kell dolgoznunk azon, hogy ez legyen az utolsó alkalom. Ám amíg nem kapjuk meg a teljes magyarázatot, addig nem mondhatunk túl sokat.”

    Lando Norris emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen áron tanulták meg a leckét anno:

    „Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek eszébe jutott az az eset ami pár évvel ezelőtt történt. Egy életet kellet elvesztenünk ahhoz, hogy megtanuljuk ezt. Erre ismét itt tartunk. Nem tudom ki hagyta jóvá és engedte meg azt, hogy a traktor így a pályára menjen. Főleg egy olyan helyre, ahol Carlos (Sainz) a túl sok víz miatt elveszítette az irányítást az autója felett. Aki úgy gondolta, hogy ez rendben van, nem csak a saját életével játszott, hanem a versenyzők életével is. Mi itt szó szerint az életünket tesszük kockára a szórakoztatásért, ezért ez elfogadhatatlan. Nem kellene ilyen foglalkoznom, senkinek sem kellene. Kiábrándító az egész. Pedig a megoldás nagyon egyszerű: nem kell ezt csinálni. Nem kell a pályára küldeni azt a járművet, amikor a versenyzők még ott vannak. Ennyire egyszerű.”

  • Vettel egy szép eredménnyel búcsúzott kedvenc helyszínétől

    Vettel egy szép eredménnyel búcsúzott kedvenc helyszínétől

    Érzelmes versenyhétvégén van túl Sebastian Vettel. Ugyan a németek 4-szeres világbajnoka már a rajtnál bajba került és visszaesett a mezőny legvégére Japánban, de egy jó stratégia, valamint a kiváló tempója egészen az előkelő 6. helyig repítette őt.

    Vettel a rajt után az egyes kanyarban Fernando Alonsóval ütközött, ami miatt megpördült és visszaesett az utolsó helyre. A rendkívül hosszú piros zászlós szakaszt követően úgy engedték el a mezőnyt, hogy már közel volt a váltópont az extrém esős és az átmeneti esős gumik között. Mivel az 53-szoros futamgyőztes a mezőny végén autózott, így a silverstone-i istálló kockáztatott az elsők között hívta ki őt interekért.

    A Zöldek húzása bejött, mert miután mindenki az átmeneti esőgumikra váltott, Vettel visszakerült a pontszerzők közé, ahol többek között az esőgumikon szenvedő Mick Schumachert is meg kellett előznie. Vettel – aki egy „sprintversenyhez” hasonlította a Japán Nagydíjat – a verseny legvégén óriási csatát vívott Alonsóval, akit végül 11 ezreddel múlta felül az utolsó kanyarról a célvonalig tartó gyorsulási versenyben.

    Sebastian Vettel, Fernando Alonso
    A két világbajnok Suzukában felelevenítette a régi csatáit Fotó: Aston Martin F1 Team

    A német mindig is imádott Suzukában versenyezni, mert számára a japán aszfaltcsík mindig is egy különleges helyet foglalt el a szívében. Vettel ezen a helyszínen szerezte meg a második világbajnoki címét, – pont mint Max Verstappen – valamint még 4 győzelmet és 5 pole-pozíciót is szerzett ezen a pályán.

    „Elégedett vagyok a mai nappal, egy nagyon jó eredményt értünk el” – értékelt a négyszeres világbajnokot a futamot követően a Sky Sports kamerái előtt. – Kihasználtuk az időjárás adta lehetőségeket és a csapat egy remek taktikát alkalmazott az esetemben.”

    A német kiválóság hozzátette, hogy a legfontosabb az volt a mai futamon, hogy a csúnya balesetet szenvedő „Carlos Sainznak nem esett baja”, illetve az, hogy „a traktoros esetből sem lett komolyabb baj.”

    „Talán nem emlékszünk Jules Bianchi esetére eléggé” – folytatta Vettel, amikor a pályán lévő traktorról kérdezték őt. – Sok dolog vezetett el idáig. A legfőbb indok az volt, hogy a komplett mezőny rossz gumikon kezdte meg a futamot. Nem értem, hogy ez miként történhetett meg, de ennek mindenféleképpen a végére kell járnunk. Szerencsések vagyunk, hogy nem történt komolyabb baj.”

  • Még vissza se vonult Vettel, de már elmondta, hol térne vissza

    Még vissza se vonult Vettel, de már elmondta, hol térne vissza

    Sebastian Vettel azt mondta, hogy van egy helyszín, mellyel kivételt tenne, és egyetlen versenyre visszatérne a visszavonulása után is. Persze ha kapna rá lehetőséget. Ez a helyszín pedig Japán.

    A négyszeres világbajnok az idei szezon végén visszavonul, így ezen a hétvégén utoljára látogatott el Suzukába az F1-ből való távozása előtt. Ennek ellenére azt állítja, nyitott lenne arra, hogy más kategóriában, például a Super GT-ben vagy a Super Formulában versenyezzen az ikonikus helyszínen.

    „Gondolom (a Super GT és a Super Formula) is versenyez Suzukában, szóval nem tudom” – mondta Vettel. „Soha ne mondd, hogy soha. Úgy értem, ez egy nagyszerű pálya sok-sok okból. És ki tudja, mit hoz a jövő? Nem tudom. Nyilvánvalóan imádok vezetni, és azt hiszem, ezen a pályán mindig is nagyon elevennek éreztem magam, és a szenvedélyt is nagyon elevennek érzem. Szóval majd meglátjuk, hogy milyen típusú autó kerül majd talán elém a jövőben.”

    „Talán a jövőben valamelyik srác, aki itt versenyez, egy kicsit rosszul fogja érezni magát, nem tudom. Nem kívánom nekik, hogy így érezzék, de nem bánnám, ha valamikor visszaugranék egy suzukai futamra! Meglátjuk, mit hoz a jövő. Jelenleg nincsenek terveim. De úgy gondolom, hogy Japánban izgalmas versenyek várnak ránk – majd meglátjuk.”

    Arra a kérdésre, hogy komolyan gondolta-e mindezt, Vettel igennel felelt.

    „Az egy futamból álló karrierről a jövőben? Igen, ha valaki szívesen szerződtet egy versenyzőt egyetlen futamra. Biztos vagyok benne, hogy azok a srácok nem szívesen állnának félre, de ez olyasmi lenne, amit komolyan megfontolnék.”

    „Mindig is szerettem ezt a pályát. Azt hiszem, kiemelkedik a többi közül. Ez a kedvenc pályám a naptárban. A naptárak a sok év alatt megváltoztak… más pályákat is felvettünk, de ez a helyszín az első alkalomtól kezdve különleges volt számomra.”

    „Ikonikus – ez egy nyolcas formájú pálya, az egyetlen ilyenünk, plusz a hangulat, tudod? A figyelem, amit a sportág kap, amikor ide jövünk, őrületes.”

    „Szóval, sok a szép emlék. Tudom, hogy máshol is ez lesz az utolsó alkalom, de itt valahogy mégis más érzés ez. De már alig várom az edzéseket, minden egyes edzést, és a vasárnapi futamot is” – mondta Vettel még a szabadedzések előtt.

  • A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A hétvégén Japánban folytatódik a 2022-es Forma-1-es világbajnokság. Max Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy már a felkelő nap országában, a Honda hazai versenyén megvédje a bajnoki címét, és ha erre képes lesz, akkor egy elképesztő sorozatot fog tovább folytatni.

    Az egész történet 1989-ben vette kezdetét, amikor ugyanis Alain Prost egy rendkívül sok összeesküvés elméletet gyártó ütközéssel biztosította be a 3. világbajnoki címét Suzukában Ayrton Senna ellen. Amíg a francia az incidens után feladta a versenyt, addig brazil riválisa visszaállít a versenybe, amit végül meg is tudott nyerni. Azonban az FIA utólag kizárta őt és így végül Prost örülhetett a végén.

    11 évvel később Michael Schumacher szintén Suzukában, a Japán Nagydíjon szerezte meg első ferraris bajnoki címét, miután a rossz rajtja után képes volt olyan tempót autózni, hogy a kiállások során visszaelőzte legfőbb vetélytársát, Mika Häkkinent. A német a vb-címe tudatában már tét nélkül utazhatott el a 2000-es szezon utolsó versenyének helyszínére, Malajziába.

    Szintén 11 évvel később már 2011-es írtunk és Sebastian Vettel pont a Japán Nagydíjat követően tett szert behozhatatlan előnyre szert a vetélytársaival szemben. A német rendkívül nagy dominanciát mutatott az RB7-tel és ennek eredménye az lett, hogy a vb-cím sorsa már 4 futammal a bajnokság vége előtt eldőlt.

    Ezután ha újfent 11 évet utazunk előre az időben, akkor láthatjuk, hogy ezt az elképesztő sorozatot most Max Verstappen folytathatja, ha a holland képes lesz bebiztosítani a címét Szuzukában. Erre minden esélye megvan, ugyanis a Red Bull holland kiválósága 104 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Charles Leclerc előtt.

  • Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Aggodalom Dietrich Mateschitz miatt: Az RTL/ntv információi szerint a Red Bull alapítója állítólag súlyosan beteg.

    Ezt a jól értesült osztrák újságírói források is megerősítik. A 78 éves tulajdonos már jó ideje nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami felerősítette az egészségi állapotával kapcsolatos pletykákat. Még a Red Bull és a német autógyártó Porsche között meghiúsult Forma-1-es megállapodás után sem lehetett hallani a Red Bull főnökétől bármiféle véleményt.

    Nemrég Mateschitz a meghívása ellenére sem vett részt Spielbergben a Red Bull Ringen rendezett DTM-futamon. A Red Bull pénteken az alábbi közleményt adta ki:

    „Mint tudják, Mateschitz úrnak mindig is fontos volt, hogy a magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól. Ezen tekintetben semmi sem változott.”

    Helmut Marko a Red Bull Racing Forma-1-es csapatának tanácsadója, Mateschitz barátja és bizalmasa, és általában minden F1-es ülés után beszél a cég alapítójával. Marko nem kommentálta Szingapúrban azt a kérdést sem az RTL/ntv-nek, hogy honfitársa esetleg jobban van-e már:

    „No comment, ez magánügy, nem véleményezzük.”

    Mateschitz 1984-ben alapította a Red Bull GmbH-t, és 1987-ben dobta piacra az energiaitalát. Ausztriából kiindulva elképesztő birodalmat épített ki a cégével. Az idei Forbes szerint ő Ausztria leggazdagabb embere, 16,5 milliárd dollárra becsült vagyonával.

    Az italai értékesítését a sporttal és a sportmarketinggel is összekapcsolja. Mateschitz már hamar elkezdte népszerűsíteni az extrém sportokat. A Forma-1-ben az egyik legfontosabb projektjét találta meg. 2004-ben átvette a Jaguar F1-es istállót, a Red Bullt pedig a motorsport királykategóriájába helyezte – és néhány évvel később német világbajnokot csinált. 2010-ben Sebastian Vettel szerezte meg Mateschitz alakulatának az első bajnoki címét. Még három világbajnoki cím következett ezután, mielőtt megkezdődött a Mercedes dominancia, amit csak 2021-ben tört meg újra Max Verstappen – a Red Bullban.

    A sportbirodalomhoz olyan futballcsapatok is tartoznak, mint az RB Leipzig, a New York Red Bulls és a Red Bull Salzburg, vagy a müncheni jéghokicsapat. Sok sportolót is támogat egyénileg a stájerországi üdítőitalos.

  • Vettel győzelmi rekordja, ami még Verstappennek is túl nagy falat volt

    Vettel győzelmi rekordja, ami még Verstappennek is túl nagy falat volt

    Ugyan Max Verstappen a Magyar Nagydíjtól az Olasz Nagydíjig zsinórban 5 versenyt tudott nyerni, a sikersorozata most megszakadt Szingapúrban, miután csak a 7. helyen fejezte be a futamot. A hollandnak még 5 futamot kellett volna megnyernie, hogy beállítsa Sebastian Vettel 9 győzelemből áll szériáját, amit a német a 2013-as Forma-1-es szezon második felében produkált.

    2013 a V8-as erőforrások búcsú éve volt a Forma-1-ben és 2014-re egy óriási szabályváltozás volt kilátásban a turbóhibrid éra kezdetével. Emiatt az élcsapatok nagy része, mint például a Mercedes és a Ferrari is leállt az autója fejlesztésével.

    Ez azonban nem volt igaz a Red Bullra, akik Lewis Hamilton Magyar Nagydíjon győzelmét követően megijedtek a Mercedestől és emiatt még tovább fejlesztették az RB9-et. Ez pedig akkora löketet adott a Bikáknak, különösen Sebastian Vettelnek, hogy a szezon második felében lévő 9 futam mindegyikét meg tudta nyerni.

    A német dominanciája akkora volt, hogy egyetlen versenyen sem volt kérdés az első helye, mert folyamatosan 10, de olykor még 20-30 másodpercet is adott a többieknek. Vettel egyeduralma az időmérő edzéseken is megmutatkozott. A német Szingapúrban például a Q3-ban mindössze egy gyorskört ment és amíg a többiek elmentek egy második nekifutásra is, addig az akkor még 3-szoros világbajnok a bokszból nézte végig azt, ahogyan nem képesek legyőzni az idejét.

    Vettel sorozatos győzelmeinek az lett a vége, hogy már az Indiai Nagydíj végén bebiztosította 4. bajnoki címét 3 futammal a bajnokság vége előtt. A Red Bull ex-versenyzője 12 győzelmet és 16 dobogós helyezést ért el a 19 versenyes szezonban és ennek köszönhetően 396 ponttal zárta az idényt. Ezzel pedig egyedül is megnyerte volna konstruktőri bajnokságot, ugyanis a 2. helyen végző Mercedes két pilótája, Nico Rosberg és Lewis Hamilton 360 pontot gyűjtött a 19 futam alatt közösen.

    Az idén visszavonuló német ki is tudta élvezni a sikereit és az Amerikai Nagydíjon aratott győzelme után azt mondta a csapatrádióban, hogy „emlékeznünk kell ezekre a napokra, mert semmi garancia nincsen arra, hogy örökké fognak tartani. Élvezzük őket, amíg csak lehetséges.”

    A sorozat ugyan a 2014-es évad elején véget is ért, de az biztos, hogy Vettel ezen rekordja kár még hosszú évtizedeken át kitarthat majd.

  • Brawn elárulta, miért nem hozzák vissza a V10-es motorokat az F1-be

    Brawn elárulta, miért nem hozzák vissza a V10-es motorokat az F1-be

    A Forma-1 vezetői tiszta vizet öntöttek a pohárba a V10-es erőforrások visszatérése kapcsán. Állításuk szerint felesleges lenne leváltani a jelenleg is jól működő turbóhibrid erőforrásokat a 2000 és 2005 között használt 10 hengeres hajtóműre.

    Sebastian Vettel a Brit Nagydíj előtt bemutatózott az általa megvásárolt FW14B-vel, amivel Nigel Mansell megnyerte a Forma-1 1992-es évadát. A Williamst szintetikus üzemanyag hajtotta és a 4-szeres világbajnok ezzel megmutatta azt, hogy környezetbarátabb módon is lehet használni V10-es erőforrásokat.

    „Imádom az autókat és a V10-es motor hangját” – nyilatkozta Vettel még Silverstone-ban. – Lehet jobban megérné visszatérni ezekhez a motorokhoz és elkezdeni tárgyalni ezekről a dolgokról, mert ezek a mai turbóhibrid erőforrásokat előállítani és fejleszteni egy kész vagyonba kerül.”

    Vettel hangosabb motorokért való felszólalását olyan F1-es kulcsfigurák támogatták többek között, mint a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. A Forma-1 vezetői azonban nem osztrják a visszavonuló német ötletét, mert szerintük nem lenne jó a történelemben való visszalépés, valamint azt is hozzátették, hogy a régi típusú erőforrások bevezetése az esetleges új motorgyártókat is csak elijesztené.

    „Megértem, amit mond” – nyilatkozta az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn az Aston Martin ászának kijelentése kapcsán. – Az már pozitív, hogy a különböző motorgyártók foglalkoznak a jelenleg is használt erőforrásokkal és ebbe komoly pénzeket is fektetnek.”

    „Azonban nem hiszem, hogy jelen pillanatban bármelyik gyártó is szívesen áldozna pénzt a V10-es motorokra, mert az egy teljesen más formula a turbóhibrid hajtóművekhez képest.”

    Brawn azt is hozzátette, hogy a V8-as és V10-es erőforrások túlságosan hangosak lennének az új szurkolók számára.

    „A sportba beleszeretett egy olyan demográfiai réteg, akik a gangos erőforrásokat nem tudnák hova tenni” – folytatta a brit szakember, aki szerint Mick Schumacher megérdemelné, hogy a királykategóriában maradjon.

    „Mindannyian más dolgokat szeretünk és vannak olyan rajongók is, akiket zavarna az, hogy ha a hangos motorzajtól képtelenek lennének egymás mellett beszélgetni a lelátókon. Egy olyan korszakból jutottunk el idáig, ahol egykoron hangos V12-es erőforrásoktól zengtek a versenypályák és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyire fájdalmas is volt az.”