Címke: Sebastian Vettel

  • Lauda szerint Hamilton ököllel vág majd vissza

    Lauda szerint Hamilton ököllel vág majd vissza

    Sebastian Vettel tegnapi, Lewis Hamilton „elleni” manővere miatt rengeteg kritikát kap. Nem csupán a rajongóktól, de F1-es karakterektől is.

    „Ha ezt közúton csinálja valaki, letartóztatják érte.” – idézte 1996 világbajnokát, Damon Hillt a The Times.

    „Lewis egyszer meg fogja ütni őt. Nem az autójával, hanem az öklével.” – vélekedik Niki Lauda.

    „Nagy-Britanniában épp most tiltottak el egy versenyzőt egy évre, szándékos baleset okozása miatt.” – mondta egy Mercedeses forrás.

    A Ferrari azonban kiáll versenyzője mellett.

    „Mind láttuk, mi történt. Szükségtelen volt Lewisnak ilyen lassan menni. Seb nem hibáztatható.” – mondta a Ferrari szóvivője, Alberto Antonini.

  • Vettel mindenképp szeretne beszélni Hamiltonnal

    Vettel mindenképp szeretne beszélni Hamiltonnal

    Sebastian Vettel szeretné minél hamarabb tisztázni a bajnoki riválisával, Lewis Hamiltonnal a Bakuban történt összecsapásukat.

     A négyszeres világbajnok tíz másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért, mikor is a második biztonsági autós fázis újraindítása után szándékosan ráhúzta az autót vetélytársára.

    Ennek az előzménye pedig az volt, hogy a Mercedes pilótája a 15-ös kanyarban féktesztelte őt, legalábbis a német pilóta szerint, ezt azonban Charlie Whiting a telemetria adatokra támaszkodva határozottan cáfolta.

    A futamon Vettel negyedik, Hamilton pedig ötödik lett, emiatt a Ferrari pilótája 14 pontra növelte előnyét az összetettben.

    A német pilóta az időbüntetés mellé még három büntetőpontot is kapott, ami miatt már csak háromra van az eltiltástól, azonban a következő osztrák futam után három pontja már elavul.

    Vettel úgy véli, hogy Hamiltont is büntetni kellett volna, de szeretné megbeszélni a dolgokat.

    „Nekem nincs problémám vele, továbbra is tisztelem őt.” – mondta a Ferrari német pilótája.

    „Nem hiszem azt, hogy szándékosan akarta összetörni az autómat, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy az ő versenye is véget ér. Most nem ez a legjobb alkalom, de a közel jövőben mindenképp szeretném vele tisztázni a dolgokat, és szerencsére nincs sok minden, amit meg kellene beszélnünk.” – mondta Vettel.

    Arra a kérdésre, hogy ez az incidens nem hagy-e foltot a hírnevén ezt felelte.

    „Nem. Mi csak versenyeztünk. Felnőttek vagyunk, és a közönség azt várja el tőlünk, hogy keményen versenyezzünk és olykor-olykor használjuk a könyökünket is. Itt-ott lehetünk egy kicsit közelebb egymáshoz, mert az emberek igazi előzéseket szeretnének látni.”

    „Én élveztem a futamot, de nem hiszem, hogy jó döntés volt, hogy csak én kaptam büntetést.” – zárta a bajnoki éllovas.

    Arra, hogy Vettel szeretné az esetet megbeszélni Hamiltonnal, a brit versenyző csak annyit reagált: „Nem hiszem, hogy meg van neki a számom.”

  • Hamilton nem „féktesztelte” Vettelt

    Hamilton nem „féktesztelte” Vettelt

    A versenybírák úgy ítélték meg, hogy Lewis Hamilton nem „féktesztelte” Sebastian Vettelt a második biztonsági autós fázis végén.

    Történt ugyanis, hogy a safety car fázis végén, mikor az újraindítás előtt az élen álló versenyző diktálhatta a tempót, a brit versenyző az egyik kanyar előtt jócskán visszalassított – legalábbis látszólag -, mire a mögötte lévő Vettel „beleszalad” a Mercedes hátuljába. Ezt követte Vettel dühös megmozdulása, mikor a Mercedes mellé hajtott, majd látszólag ráhúzta a kormányt.

    Az eset óta az internet népe világszerte arról vitázik, hogy melyikük érdemelt, vagy érdemelt volna büntetést, és ki hibázott igazán. Féktesztelte Hamilton Vettelt, avagy sem?

    Végül Vettel büntetést kapott, míg Lewist ártatlannak találták. A versenybírák kielemezték a telemetria adatokat és úgy látták, nem fékezett a brit versenyző.

    „Hamilton helyesen vezetett, állandó sebességet tartott, és úgy viselkedett, mint minden egyéb esetben újraindításkor.” – áll az FIA közleményében.

  • Vettel szerint Hamiltonnak is járt volna büntetés

    Vettel szerint Hamiltonnak is járt volna büntetés

    Hamiltonnal történt incidense miatt Vettelt megbüntették, ám a német szerint Hamilton is büntetést érdemelt volna a „féktesztelés” miatt. Persze a Mercedes versenyzője ezt máshogy látja, szerinte csak Vettel hibázott.

    A Safety Car mögött haladt a mezőny, Hamilton vezetésével, őt Vettel követte. A mezőny újbóli elengedése előtt Hamilton alaposan visszalassított a 15. kanyar előtt, mire Vettel megkoccolta a Mercedes hátulját. A német versenyző heves gesztikulációba kezdett, majd Hamilton mellé hajtott, és ráhúzta a kormányt. Az esetért Vettel 10 másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért.

    Végül a Ferrari versenyzője a negyedik helyen ért célba, míg Hamiltont saját autója „büntette”: ki kellett állnia a boxba, hogy rögzítsék rendesen a fejvédőt a feje körül, mert az kis híján elrepült menet közben. A brit versenyző az ötödik helyen ért célba.

    Elég nyilvánvaló volt. Nem rohanok bele szánt szándékkal.” – mondta Vettel a Channel 4-nak. „Megsérült a szárny az autómon, szerintem ő is sérült egy kicsit. Semmi komoly, ami hatással lett volna a versenyre. Csak ezt egyszerűen nem így kell csinálni. És ezt már többször megtette.”

    „A probléma, hogy már a rajtra készültem mögötte, ahogy a többi autó is, és így ez egyfajta láncreakció. Hasonlót csinált (Hamilton) pár éve Kínában is, az újra rajtnál. Ez nem így működik.”

    „Szerintem ez egyértelmű volt. Végeredményben férfiként versenyeztünk.”

    „Ha én büntetést kaptam, akkor mindkettőnknek büntetést kellett volna kapnunk.”

    A „féktesztelést” követő estere, mikor Vettel ráhúzott Hamiltonra, a német a kitérően reagált:

    „Mind felnőttek vagyunk, férfiak vagyunk. Az érzelmek meg dúlnak az autóban. Fej-fej mellett akarunk versenyezni, de nem az újraindítás előtt.”

    „Ez egy helytelen megmozdulás volt ma, de azt gondolom, hogy ha én kaptam büntetést, neki is kellett volna.”

    Hamilton szerint Vettel manőverével a közönségnek és a gyerekeknek is rossz példát mutatott, Vettel azonban úgy gondolja, nem tett semmi kirívót.

    „A Premier League-ben valószínűleg minden vasárnap megfújja a bíró a sípját valaki miatt, és vannak játékosok, akik egyet értenek ezzel, vannak, akik nem. Ilyen a sport. Persze 10 másodperc szörnyen sok idő, mikor ott áll az ember, de ezzel nem lehet mit csinálni.”

  • Hamilton szerint Vettel lejáratta saját magát

    Hamilton szerint Vettel lejáratta saját magát

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy Sebastian Vettel csak saját magát hozta szégyenbe az ellene irányult reakciójával.

    A Safety Car mögött haladt a mezőny, Hamilton vezetésével, őt Vettel követte. A mezőny újbóli elengedése előtt Hamilton alaposan visszalassított a 15. kanyar előtt, mire Vettel megkoccolta a Mercedes hátulját. A német versenyző heves gesztikulációba kezdett, majd Hamilton mellé hajtott, és ráhúzta a kormányt. Az esetért Vettel 10 másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért.

    Végül Vettel a negyedik helyen ért célba, míg Hamiltont saját autója „büntette”: ki kellett állnia a boxba, hogy rögzítsék rendesen a fejvédőt a feje körül, mert az kis híján elrepült menet közben. A brit versenyző az ötödik helyen ért célba.

    A Vetteles incidenst Hamilton a verseny után véleményezte.

    „Én kontrolláltam a tempót, és mint minden újraindításnál, ugyanazon a ponton lelassítottam.” – mondta a Mercedes versenyzője. „Ő (Vettel) nyilvánvalóan aludt és belém jött.”

    „Mellém jött és szándékosan neki ment egy versenyzőnek, amit még olcsón meg is úszott… így is negyedik lett. Szerintem ez szégyen, saját magát szégyenítette ma meg, hogy őszinte legyek.”

    Hamilton reagált arra is, hogy Vettel azt mondta, ő csak férfi módon helyretette versenyzőtársát.

    „Ha bizonyítani akarja, hogy férfi, akkor azt az autón kívül kellene lerendeznünk, szemtől szemben. Szerintem veszélyesen vezetni, bármiképp, úgy, hogy az egy másik versenyzőt is veszélyeztet… szerencsére lassan mentünk, de ha gyorsan haladtunk volna, sokkal rosszabb lett volna.”

    „Képzeljék el, ahogy minden gyerek Forma-1-et néz ma és ezt a fajta viselkedést látják egy négyszeres világbajnoktól… Szerintem ez mindent elmond.”

  • Azeri Nagydíj – Ricciardo nyert, Vettel negyedik, Hamilton ötödik

    Azeri Nagydíj – Ricciardo nyert, Vettel negyedik, Hamilton ötödik

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett.

    A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. Stroll ezzel rekorder lett, 18 évesen és 239 naposan mostantól ő a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb dobogós helyezettje.

    A bakui versenyt egyszer félbe kellett szakítani, a biztonsági autó pedig négyszer hajtott a pályára a futam során. Vettel előnye 12-ről 14 pontra nőtt Hamiltonnal szemben a vb-pontverseny élén.

    Hamilton a pole pozícióból tökéletesen jött el a rajttól, az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető helyet. Mögötte csapattársa, Bottas igyekezett tartani a második helyet, ám az egyik kanyarban ütközött az őt támadó Kimi Räikkönennel (Ferrari), s mivel mindkettejük autója megsérült, hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottasnak le kellett cserélnie az autóján az első vezetőszárnyat, s csak körhátrányban tudott visszatérni a pályára, míg Räikkönen az ötödik helyre esett vissza.

    Az ötödik körben Hamilton, Vettel, Sergio Perez (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a 12. körben pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Danyiil Kvjat (Toro Rosso) autója balesetveszélyes helyen állt meg. A Safety Car-periódus elején a teljes mezőny letudta az első kerékcseréjét.

    A biztonsági autó a 16. körben kiállt a boxba, de fél kör sem telt el, s újra be kellett hajtania a pályára, mert az újraindításkor Räikkönen autójáról a sérült első szárny darabjai lehullottak a célegyenesben.

    A biztonsági autó a következő alkalommal a 20. kör elején engedte el a mezőnyt, de megint nem sokáig „pihenhetett”: a második helyért csatázó Vettel, Felipe Massa (Williams), Perez trióra megérkezett utóbbi csapattársa, Esteban Ocon, aki pechére épp márkatársának ütközött neki a küzdelem hevében. A Safety Car újra a pályára hajtott a törmelékek eltakarításának idejére, Fernando Alonso (McLaren) viszont a 22. körben rádión jelezte, a pályán túl sok a törmelék ahhoz, hogy versenyezni lehessen rajta, ezért röviddel ezután piros zászlóval félbeszakították a futamot.

    A mezőny nagyjából 20 percet töltött a boxban, majd folytatta a viadalt. Az élen Hamilton haladt, mögötte Vettel és Ricciardo száguldott a második és harmadik helyen.

    Hamiltonnak valamivel később be kellett mennie a boxba, mert az ülése feletti nyakvédője meglazult, ez balesetveszélyessé tette a folytatást. Közben Vettel kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd riválisa mellé hajtott és oldalról is meglökte.

    A vezetést Ricciardo vette át, a második helyen Stroll, a harmadikon Magnussen hajtott ekkor, Hamilton nyolcadik volt, egy másodperccel lemaradva Vetteltől.

    Tizenegy körrel a leintés előtt a remekül felzárkózó Bottas már harmadik volt, s üldözőbe vette Strollt.

    Ricciardo győzelmét a hajrában már semmi nem veszélyeztette, az újonc Stroll pedig kiváló versenyzésének köszönhetően állhatott fel a dobogóra, igaz, néhány méterrel a célvonal előtt a körhátrányból visszakapaszkodó Bottas még megelőzte.

    A vb két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

    Szerző: MTI

    Végeredmény, Azeri Nagydíj (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):
    —————————————————————-
    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 2:03:55.570 óra
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3.904 másodperc hátrány
    3. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4.009 mp h.
    4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.976 mp h.
    5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.188 mp h.
    6. Esteban Ocon (francia, Force India) 30.298 mp h.
    7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 41.753 mp h.
    8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 49.400 mp h.
    9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 59.551 mp h.
    10. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 1:29.093 perc h.
    pole pozíció: Hamilton

    A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 12 van hátra):
    ———————————————————–
    pilóták:
    1. Vettel 153 pont
    2. Hamilton 139
    3. Bottas 111
    4. Ricciardo 92
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 72
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 45
    7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 44
    8. Ocon 35
    9. Sainz 29
    10. Felipe Massa (brazil, Williams) 20
    11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 18
    12. Stroll 17
    13. Magnussen 11
    14. Romain Grosjean (francia, Haas) 10
    15. Wehrlein 5
    16. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4
    17. Alonso 2

    csapatok:
    1. Mercedes 250 pont
    2. Ferrari 226
    3. Red Bull 137
    4. Force India 79
    5. Williams 37
    6. Toro Rosso 33
    7. Haas 21
    8. Renault 18
    9. Sauber 5
    10. McLaren 2

     

  • Vettel: A harmadik helyre odaérhettem volna

    Vettel: A harmadik helyre odaérhettem volna

    Sebastian Vettel, a világbajnoki pontverseny első helyezett német versenyzője nem keres kifogásokat idei legrosszabb kvalifikációs teljesítményére.

    Vettel autójával még a harmadik szabadedzésen akadtak gondok: hidraulikus probléma miatt egy régebbi motort szereltek vissza Ferrarijába. A szerelők jó munkát végeztek, Vettel a Q2-t harmadikként zárta, ám a pirós zászlós szakasszal is félbeszakított Q3-ban a negyedik helyre csúszott finn csapattársa, Kimi Raikkönen mögé.

    Egyébként ez az első alkalom 2017-ben, hogy Vettel nem az első három rajtkocka valamelyikéből várhatja a piros lámpák kialvását.

    „Szerintem az eredmény rendben van, de nyilvánvalóan nem vagyok teljesen boldog” – mondta a német.

    „A reggeli (FP3) nem segített, de ez nem kifogás. A végén egyedül voltam a pályán, nem volt szélárnyékom az egyenesben. De nem szeretem a kifogásokat, egy kicsit jobban is teljesíthettem volna. Valószínűleg a harmadik lehetett volna a maximum.”

    Kimi Raikkonen sem volt teljesen elégedett, ám Vettelt legalább sikerült megelőznie: „Nagyon nehéz működésre bírni ezeket a gumikat” – mondta a finn.

    „Az utolsó garnítúrán jobb érzéseim voltak a felmelegítés terén, de még ez sem volt tökéletes. Ha igazán működnek, akkor sokkal gyorsabb lehetsz.”

    A bakui futam magyar idő szerint 15:00-kor veszi kezdetét, az első sorból a két Mercedes, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas indulhat.

     

     

     

     

     

  • Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Sebastian Vettel szóvivője cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a német versenyző sérüléssel küzd.

    Bakuban néhányan arra lettek figyelmesek, hogy Vettel lába „be van kötözve”, erre reagált a szóvivő.

    „Nincs ok az aggodalomra.” – mondta Britta Roeske a Speed Weeknek. „Amit láttak, az normál kineziológiai tapasz. Olykor használja ezt Sebastian, mint sok más sportoló.”

  • A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

    A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

    Christian Horner egyértelműen kijelentette, hogy a Red Bullnál 2018-ban is a Daniel Ricciardo/Max Verstappen páros marad, csökkentve Fernando Alonso lehetőségeinek számát.

    Alonso utolsó évét tapossa McLaren-Hondás szerződésének, a csapat szenvedését látva pedig nem meglepő, hogy más istállók felé is kacsintgat – különösen annak fényében, hogy 2018-ban izgalmas pilótapiacra lehet számítani.

    „Vannak mozgások” – sugallta Alonso az Azeri Nagydíj előtt. „Biztos vagyok benne, hogy még több is zajlik a felszín alatt, mint amiről tudunk; vannak csapatok, amelyekről azt hihetnénk, minden szilárd a jövő szezont illetően, de szerintem annyira nem betonbiztosak ezek az álláspontok. Szerintem rengeteg változás lesz jövőre.”

    Horner azonnal elejét vette a találgatásoknak és kijelentette, a Red Bullnál nem lesz üresedés, mivel sem Ricciardónak, sem Verstappennek nincsen elengedési záradék a szerződésében. Sebastian Vettel is csak azért tudta elhagyni az osztrákokat 2014 végén, mert korábban kialkudott magának egy különleges megállapodást.

    „Sem nekem, sem a csapat egyetlen tagjának sincs kétsége afelől, hogy jövőre is a csapat tagjai lesznek” – utalt két jelenlegi pilótájára Horner. „Az egyetlen versenyző, aki hasonló záradékkal rendelkezett, Sebastian volt. Elégedettek vagyunk a pilótafelállásunkkal, ők pedig csak gyorsabb autót akarnak. Juniorversenyzői szerződés köti őket, míg Seb a második bajnoki címe után – amikor azért tett is valamit az asztalra – újratárgyaltatott magának egy záradékot, amit Fernando Ferraritól való távoztával ki is használt. A mostani versenyzőinknek nincs ilyen záradéka.”

  • Vettel nem tud új hírekkel szolgálni szerződéséről

    Vettel nem tud új hírekkel szolgálni szerződéséről

    Sebastian Vettel Bakuban nyilatkozott jövő évi lehetőségeiről.

    A világbajnokságot jelenleg vezető pilóta szerződése év végén lejár, a legtöbben azonban úgy vélik, 2018-ban is az olasz csapat versenyzője marad.

    „Általában egy szerződés január 1-jén lép életbe, és december 31-ig tart. Tehát december 31-ig még bármi lehet.” – nyilatkozta mosolyogva Vettel.

    „Tudom, hogy nem válaszoltam meg a feltett kérdést, de ez egy nagyon intenzív része a szezonnak. Sok verseny van rövid idő alatt. Talán a nyár végén több idő lesz ezzel foglalkozni.”

    A német hozzátette, nagyon boldog a Ferrarinál.

    „Nagyon jól dolgozunk együtt, és lassacskán a puzzle összes darabja a helyére kerül. Remélem, hogy ez még csak a kezdet, és a java most jön.”