Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel picit szédült a Shield mögött

    Vettel picit szédült a Shield mögött

    Nem túl jó hír, ha a Shieldet kipróbáló pilóta szédülésre panaszkodva félbeszakítja a tervezett tesztprogramot.

    A Brit Nagydíj első pénteki szabadedzésén Sebastian Vettelnek jutott a nemes feladat, hogy elsőként a mezőnyből kipróbálja a Shield („pajzs”) névre keresztelt fejvédelmi rendszert. Az FIA már régóta sürgeti egy nagyobbfokú fejvédelmet biztosító megoldás bevezetését, a Shield pedig a Halo (glória) és a Red Bull által kiötlött Aeroscreen után már a harmadik ilyen rendszer, amelyet éles tesztnek vetnek alá. Esztétikai szempontból sokan a Shieldet preferálnák a Halóval szemben (ha már muszáj választani), Vettel szerint azonban még van mit javítani a koncepción.

    „Az előnyökről nyilván nem kell beszélnem, tudom, mire való” – utalt a német az eszközre. „Ami a hátrányokat illeti, amikor reggel kipróbáltam, kissé megszédültem tőle, nem valami jó előrefele a kilátás. Szerintem ez azért van, mert az íves részek megtörik a háttérlátványt, ezenfelül pedig az egyenesekben elég nagy leáramlást tapasztaltam, ami előrebuktatja a sisakot. Terveztünk még egy etapot, de nem voltam oda érte, így inkább levettük.”

    A következő tesztállomás Monza lesz szeptember elején, amelyet további tesztek követhetnek, az FIA ugyanis 2018-ra minden áron szeretne valamilyen fejvédelmi rendszert látni az autókon. Egyelőre a Shield tűnik a befutónak, vészhelyzet esetén azonban akár visszanyúlhatnak a már jegelt Halo-koncepcióhoz is.

  • Új motor a bajnoki aspiránsoknak

    Új motor a bajnoki aspiránsoknak

    A Mercedes és a Ferrari két pilótája egyaránt friss motorokat kap a hétvégi Brit Nagydíjra.

    Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel mindannyian megkapták idei harmadik belsőégésű motorjukat a silverstone-i futam előtt. A Mercedes párosa emellett új turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott – mindegyik elem a motorhoz hasonlóan a harmadik. Räikkönen is új, idei harmadik MGU-H-jával randalírozhat, viszont turbóból már a negyediket szerelte be neki a Ferrari, amivel utolérte Vettelt, így a következő csere alkalmával a maranellóiakra tízhelyes rajtbüntetés vár. Ami Vettelt illeti, a fentebb említettek mellett az ő autójában vezérlőelektronikát is cseréltek, az idei harmadikra.

  • Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    Vettel születésnapja, ingyen pia, Toto Wolff és a torpedó Kvyat

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jon McEvoy vetette fel a Daily Mail-től, hogy egy nappal Sebastian Vettel meghallgatása előtt (még a bakui Hamiltonos eset miatt) a Mercedes főnöke, Toto Wolff is elment a német versenyző születésnapi bulijára. Megkérdezte hát a jelenlévőket (Hamilton, Ricciardo, Kvyat, Wehrlein), hogy meglepődtek-e ezen? Mókás válaszok érkeztek.

    Ricciardo: „Ingyen pia. Nem számít mennyi pénzt keresel, ezt sosem utasítod el.”

    Hamilton: „Ezen csak nevetni tudok. Nem tudok mit válaszolni, hogy őszinte legyek. Ez a legostobább kérdést amit eddig hallottam.”

    Wehrlein: „Szerintem Seb egy igazán kedves srác, én is elmentem volna a születésnapjára.”
    Ricciardo: „Miért nem voltál akkor meghívva?”
    Wehrlein: „Nem tudom! Talán nem tudja, hogy kedves vagyok.”

    Kérdés: Daniil, te is kicsípted magad az estére, vagy elmentél te is?
    Kvyat: „Reméltem, hogy elfelejtesz engem is megkérdezni. Nem tudok erre válaszolni neked. Nem tudom elképzelni.
    Ricciardo röhögve: „Volt meghívó a torpedó (Daniil) részére. Láttam.”
    Kvyat: „Jó memóriád van.”

  • Vettel nem hitte el Bottas reakcióidejét

    Vettel nem hitte el Bottas reakcióidejét

    Vasárnap óta azon vitázik az internet F1-et néző népe, hogy az Osztrák Nagydíjon a pole-ból rajtoló Valtteri Bottas kiugrott-e a rajtnál, vagy valóban fantasztikus reakcióidővel rajtolt.

    A rajtot követően Sebastian Vettel le is adta a forródrótot rádión, hogy szerinte a Mercedes versenyzője bemozdult a lámpák kialvása előtt. A versenybírák vizsgálni is kezdték az esetet, ám úgy ítélték, hogy Valtteri nem rajtolt korábban, mint az megengedett.

    A verseny utáni sajtótájékoztatón azt közölték, hogy a hivatalos mérés szerint a finn reakcióideje 0.201 másodperc volt, mire Vettel közölte, hogy igazából ő ezt nem hiszi el. Többször is elmondta, hogy ha a számítógép azt mutatja, hogy Bottas nem ugrott ki, akkor az minden bizonnyal úgy is van, de ennek ellenére ő nem igazán hiszi el. A német véleménye szerint Bottas „reakcióideje nem emberi…” Majd viccesen hozzátette: „Mondta is korábban, hogy ő nem ember.”

    Ricciardo azonban némileg Bottas védelmére kelt, és elmondta, hogy bár szerinte is „csak” szerencséje volt Bottasnak, végeredményben az számít, amit a hivatalos mérés mutat. Hozzátette azonban, hogy a lámpák hosszabb ideig maradtak égve, mint az megszokott.

    [poll id=”15″]

  • A Ferrari nem akarja Alonsót

    A Ferrari nem akarja Alonsót

    Sergio Marchionne kétséget nem tűrően kijelentette, hogy a Ferrarit nem érdekli Fernando Alonso.

    2017 végén relatíve sok élpilóta szerződése lejár, köztük Sebastian Vettelé, Kimi Räikkönené és Fernando Alonsóé – adja magát tehát egy esetleges maranellói visszatérés a spanyoltól, aki azonban a témával kapcsolatban óvatosan fogalmazott a szezon kezdete óta, csak annyit mondogatván, hogy „mindenre nyitott”. Egy kapu viszont úgy fest, bezáródik az exferrarisnak, Marchionne ugyanis személyesen Alonsóval közölte, hogy feleslegesen kapirgál a Ferrari háza táján.

    „Alonso még akár nyitott is lett volna a visszatérésre” – célzott Marchionne arra, hogy a spanyol valóban felkereste a Ferrarit. „A mi oldalunkról azonban nem a megfelelő választ kapta. Nem érdeklődünk iránta.”

    A két legyet egy csapásra elvét követve a Ferrari elnöke még egy pletykát elhessegetett – egyelőre.

    „Ami Verstappent illeti, még nem írtunk alá semmit. Az év vége előtt mindent megtudtok.”

    Áttérve a Ferrari jelenlegi pilótapárosához, Kimi Räikkönenről már korábban szó esett, de a bakui Lewis Hamilton-féle ütközést követően néhányan már Sebastian Vettel helyét is veszélyben látják annak ellenére, hogy a német vezeti a világbajnokságot. A vörösök valóban nem voltak lenyűgözve Vettel vendettájától, Marchionne szerint azonban ez semmit nem változtatott a helyzeten – sőt, a Ferrari készen áll aláírni az új szerződést, ha ezt Vettel is így akarja.

    „Kristálytisztán kijelentettem, hogy ha Sebastian maradni akar, semmi akadálya” – mondta Marchionne. „Egyébként találkoztam vele a Bakut követő hétfőn vagy kedden. Megmondtuk neki, hogy ezt az egészet el lehetett volna kerülni. De ezt a fejezetet már lezártuk, és a személyes nézeteltérések helyett inkább a versenyekre kell koncentrálnunk. Sebastian tisztában van azzal, ami történt. Megértem a rajta lévő nyomást, és valóban nem volt egyszerű a verseny, az egyik autót már a második kanyarban elvesztettük egy nem túl korrekt incidensben. De nem akarok arról beszélni, ki viselkedett jól és ki nem.”

     

  • Vettel továbbra is biztos benne, hogy Bottas beugrott a rajtnál

    Vettel továbbra is biztos benne, hogy Bottas beugrott a rajtnál

    A Ferrari német pilótája még mindig nem hiszi el, hogy Mercedeses riválisa, nem ugrott be a rajtnál a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon.

    Sebastian Vettel szoros csatában, mindösszesen 0.658 másodperccel maradt alul Valtteri Bottasszal szemben. A finn pilótát a verseny elején vizsgálták, mert Vettel meglátása szerint előbb indult, azonban a stewardok nem így látták, így nem szabtak ki rá büntetést.

    A négyszeres világbajnok azonban továbbra is úgy érzi, hogy finn vetélytársa egy hajszállal korábban indult, de elfogadja a versenybírók álláspontját.

    „Az én szemszögemből úgy tűnt, hogy korábban indult. Visszanézve is ugyanazt érzem, mint az autóból, de ez nem az én tisztem megítélni. Ami az én rajtomat illeti nem volt a legjobb, mert az elején egy kicsit kipörögtek a kerekeim, de ezt leszámítva rendben volt.” – kezdte Vettel.

    „Normál esetben a reakció időnk két tizedmásodperc körül van. Emiatt nem hiszem, hogy mindenkinél ennyivel gyorsabb lett volna Valtteri.  Egyszerűen emberfeletti volt a rajtja.” – tette hozzá.

    A közvetítésben megjelent grafikon szerint Bottas reakció ideje 0.201 másodperc volt.

    Bottas így jellemezte a saját rajtját: „Ez volt életem rajtja. Az autó pontosan abban a pillanatban indult, mikor a lámpák kialudtak. A lámpafények felgyulladásának és kialvásának időtartama mindig ugyanannyi, így már hozzászoktam ehhez a ritmushoz. Soha életemben nem reagáltam még ilyen jól.” – mondta a futam győztese.

    A futam után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy közleményt adott ki, amelyben megindokolták a döntésüket:

    „Van egy rendszerünk kifejezetten erre a feladatra. Minden kétes esetnél egyértelmű választ ad. Előre megadunk egy távolságot, és ez a rendszer azt méri, hogy a piros lámpák kialvása előtt tett-e meg annyi utat az autó vagy sem. A rendszerbe beállítottunk egy minimális tűrést, hiszen a kuplung használatakor az autók egy nagyon minimálisat hamarabb megmozdulhatnak. Ez a rendszer már húsz éve megbízhatóan működik. Ebben az esetben is így volt. Valtteri nem lépte át ezt a limit határt.” – olvasható az FIA által kiadott nyilatkozatban.

  • Bottas nem segít Hamiltonnak

    Bottas nem segít Hamiltonnak

    Valtteri Bottas nem fogja csak azért feltartani Sebastian Vettelt az Osztrák Nagydíjon, hogy segítse Lewis Hamilton bajnoki esélyeit.

    Hamilton a harmadik helyet szerezte meg a spielbergi időmérőn, azonban váltócsere miatt csak a nyolcadik helyről rajtolhat, hat hellyel a vetélytárs Vettel és héttel a pole-t megszerző Bottas mögül.

    „Amennyire én láttam a verseny előtti jegyzetekben, nem volt szó ilyesmiről” – utalt Bottas az esetleges csapatjátékosi szerepkörre. „A jó rajtra kell koncentrálnunk és arra, hogy lehetőség szerint megnyerjük a futamot. Lewis vissza tud onnan jönni, ahonnan rajtol; ha elkezdesz játszadozni, a saját dolgod nehezíted meg, mert ha a mögötted jövő autó elkapja a szélárnyékod és DRS-e is van, egyetlen apró hiba és ők nyerik a versenyt.”

    Hamilton egyetértett csapattársával és inkább a futamgyőzelem megszerzésére buzdítja a finnt.

    „Nincs értelme Valtterinek lelassítania, szóval nyomja csak olyan keményen, ahogyan tudja, és nyerjen” – mondta a brit, akinek 2014-ben már sikerült a kilencedik helyről a másodikig előreverekednie magát. „Egész hétvégén Valtteri volt a leggyorsabb, így nem is igazán gondolok a győzelemre. Biztos vagyok benne, hogy akkor [2014-ben] sokkal nagyobb tempóelőnyünk volt a többi autóval szemben, így most valószínűtlenebbnek tartok egy olyan eredményt. De mindent beleadok majd, és természetesen nagyon örülnék, ha sikerülne.”

  • Vettel: A saját versenyünkre koncentrálunk

    Vettel: A saját versenyünkre koncentrálunk

    Sebastian Vettelt nem foglalkoztatja Lewis Hamilton nyolcadik rajthelye, inkább a „saját versenyünkre” fog koncentrálni a Ferrarival együtt.

    Hamilton a harmadik helyet szerezte meg az Osztrák Nagydíj időmérőjén, egy nemtervezett váltócsere miatt azonban csak a nyolcadikról rajtolhat el. A pole pozíciót a másik Mercedesszel Valtteri Bottas csípte el éppenhogy (42 ezreddel) Vettel elől, ennek megfelelően pedig a német nem bánkódik a második hely láttán.

    „A Q3 egész jó volt, elégedett voltam a körömmel” – nyilatkozta Vettel. „Ami jön, az néha el is megy – néhányszor már én jöttem ki jobban a szoros időmérők tekintetében, különösen Valtteri ellen, most azonban nem így alakult, szépen csinálta. Valtteri azt mondta, volt még tartalék az autóban, én viszont elég boldog voltam ezzel a körömmel is; talán az utolsó kanyarban ott maradt egy hajszálnyi, de elég rövid itt a kör, nehéz összerakni mindent. Összességében elégedett vagyok, az autó jól viselkedett, és szerintem a pénteki naphoz képest nagyot léptünk előre, amit remélem, a versenyen is meg tudunk ismételni.”

    Vettel nem bocsátkozott feltételezésekbe, amikor Hamilton rajtpozíciójáról kérdezték.

    „Majd kiderül, hosszú a verseny és sok minden megtörténhet” – jött a meglepő komment a némettől. „Szerintem a saját versenyünkre kell csak koncentrálnunk. Nehéz lesz Valtteri ellen, egész hétvégén nagyon gyors volt, pénteken is jó tempót diktált, szóval majd meglátjuk – jó futamnak nézünk elébe.”

  • Hamilton és Vettel nem akarják Alonsót

    Hamilton és Vettel nem akarják Alonsót

    Miközben Lewis Hamilton és Sebastian vettel csatározásásról szólt az elmúlt két hét, a háttérben az a pletyka járja, hogy Fernando Alonso menedzsere a McLaren-Hondánál ütőképesebb csapatnál keres épp helyet a spanyolnak. Úgy tudni, Luis Garcia Abad a Merecdesszel és a Ferrarival is tárgyal. Elsőre talán merésznek tűnik a próbálkozás, azonban jelen állás szerint még lehet is értelme a dolognak, hiszen még Valtteri Bottas helye hivatalosan nem biztosított a Mercedesnél 2018-ra, illetve az sem biztos még, hogy Kimi Räikkönen marad a Ferrarinál.

    Megkérdeztük hát Ausztriában a „lökdösődőket”, hogy mit szólnának hozzá, ha Alonso lenne jövőre a csapattársuk?

    „Én elégedett vagyok a mostani csapattársammal, szóval nem gondolkodom ezen jelenleg.” – felelte Hamilton, aki korábban már volt Alonso csapattársa, 2007-ben, a McLarennél.

    „Nos, nem az én hatásköröm a versenyzők szerződése, de ha mondanom kell valakit, én Kiminek jobban örülök.” – mondta Vettel.

    [poll id=”14″]

  • Vettel: Túlreagáltam, szeretnék elnézést kérni

    Vettel: Túlreagáltam, szeretnék elnézést kérni

    Ahogy arról korábbi cikkünben már beszámoltunk: az FIA meghozta a döntést Sebastian Vettel bakui esetéről, és ezzel együtt Jean Todt FIA elnök lezártnak tekinti az ügyet.

    A négyszers világbajnok további büntetést nem kapott, megtarthatja az Azerbajdzsánban szerzett negyedik helyét.

    Vettel nyilvános bocsánatkérő levéllel is készült:

    Magam szeretném elmagyarázni a Bakuban történteket. Az újraindítást megelőző körben meglepődtem Lewison – a lassú tempóján – és belementem az autójába hátulról. Utólag már úgy gondolom, hogy semmi rosz szándéka nem volt. Az akció hevében túlreagáltam, ezúttal szeretnék elnézést kérni Lewistól és mindenkitől, aki nézte a versenyt. Rájöttem, hogy nem mutattam jó példát.

    Soha nem állna szándékomban veszélyeztetni Lewist, de tudom, hogy veszélyes helyzetet teremtettem.

    Ebből kifolyólag szeretnék elnézést kérni az FIA-tól. Elfogadom és tiszteletben tartom a mai gyűlés után meghozott döntésüket, valamint a versenybírák által Bakuban kiszabottakat is.

    Imádom ezt a sportot és eltökélt vagyok az iránt, hogy olyan színben képviseljem, ami a későbbi generáció számára példaként szolgálhat.