Címke: Sebastian Vettel

  • Rosberg már a 2023-as Forma-1-es szezonra jósol

    Rosberg már a 2023-as Forma-1-es szezonra jósol

    A 2016-os F1-es világbajnok Nico Rosberg megosztotta gondolatait, hogy szerinte mi lesz a következő szezonban, miután Max Verstappen megszerezte a második világbajnoki címét és a Red Bull 2013 óta először a konstruktőri koronát.

    A Red Bull olyan mértékű dominanciát és fölényt mutatott idén, amit utoljára Sebastian Vettel 2010-2013 közötti, zsinórban négy bajnoki címet hozó sorozatában mutatott meg. A Ferrari, amelytől azt várták, hogy az idény folyamán kihívója lesz Christian Hornernek és társainak, időnként erős tempót mutatott a 2022-es szezon alatt, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

    A hibák és megbízhatósági problémák egyvelege miatt az olasz csapat – és pilótája, Charles Leclerc – kiesett a versenyből. A Mercedes messze elmaradt az elmúlt hét év teljesítményétől, melybe Rosberg 2016-os egyetlen világbajnoki fiadala is beletartozott. A jövő évre rátérve Rosberg még több hasonlót vár a Red Bulltól. A Sky Sports F1 Any Driven hétfői adásában beszélt erről:

    „A Red Bull jelenleg ugyanolyan domináns, mint amilyen a Mercedes volt az elmúlt években. A konstruktőri bajnokit is ilyen hamar bebiztosították, és jelenleg minden téren domináns csapatuk van, akárcsak a Mercedesnek.

    Náluk van az autó, náluk van a fejlődési ütem egy szezon alatt, a megbízhatóság. A versenyző is náluk van, aki jelenleg a legjobb vagy vele egyenrangúan a legjobb a Forma-1-ben. Náluk van a stratégia – amely minden alkalommal működik. Minden eszméletlenül összeállt, és a motor is fantasztikusnak tűnik. Egyértelműen egy olyan időszakot élnek most, amikor bármely más alakulatnak nagyon nehéz lesz újra a közelükbe férkőzni. Még jövőre is, ahogy most mennek a dolgok, mert akkora lendületben vannak.”

    A Mercedesnek nagyon frusztráló volt ez a szezon, hiszen még nem tudtak futamgyőzelmet aratni. Az Ezüstnyilak vasárnap Austinban jártak a legközelebb a kockás zászlós elsőséghez. Lewis Hamilton alávágott Verstappennek, aki meglepően hosszú bokszkiálláson volt.

    A Red Bull sebessége azonban akkora, hogy a holland hét körrel a vége előtt utolérte a hétszeres világbajnokot, majd 2022-ben a rekordot jelentő 13. győzelmét aratta. A 2023-as évre lépve Rosberg úgy véli, hosszú út áll még előtte, hogy korábbi csapata és a Ferrarihoz hasonló versenytársak következetesen kihívják a Red Bullt:

    „Igen nehéz lesz a Ferrarinak, de még a Mercedesnek is, hogy közelebb kerüljenek. A Mercedes Achilles-sarka az egyenes tempó, istenem, de lassúak az egyenesben, különösen a Red Bullhoz képest. Ugyanakkor remélem, hogy sikerül megtalálniuk a titkot, hogy felszabadítsanak némi tempót az egyenesekben is.”

    Rosberg szerint az F2/F3-as csapatok is jobbak a Ferrarinál

  • Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    A Forma-1 sztár, Pierre Gasly vészesen közel áll ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután az AlphaTauri versenyzője a 2022-es szezon során több balesetben is érintett volt – legutóbb az Amerikai Nagydíjon.

    Ilyet még egyetlen versenyző sem kapott korábban a sportágban, hiszen az F1-ben is büntetőpontokat kapnak az esetleges problémás esetek vagy hibák miatt.

    A szabály úgy szól, ha egy versenyző 12 hónap alatt több mint 12 pontot gyűjt, akkor egy futamra szóló eltiltással büntetik. Az AlphaTauri pilótájának jelenleg kilenc pont van a „jogosítványában”. Potenciálisan már csak egy incidens választja el attól, hogy elérje a rettegett 12 pontos határt.

    Az AlphaTauri versenyzője két büntetőpontot és öt másodperces időbüntetést kapott, amiért a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon a biztonsági autós fázisban több mint 10 autóhosszal lemaradt az elöl haladó autók mögött. A 25 éves versenyző még Spanyolországban kapta meg az idénye első két büntetőpontját, miután összeütközött Lance Stroll-lal.

    Még júliusban Gasly büntetőpontjainak száma ötre nőtt a szezon alatt, miután Sebastian Vettellel ütközött, és túllépte a pályaelhagyási limitet. A hónap elején a versenyzőt újra büntetették, mert a Japán Nagydíjon a biztonsági autó alatt gyorsabban hajtott. Négy másik pilóta is büntetést kapott a múlt vasárnap a texasi Austinban rendezett kaotikus Amerikai Nagydíj után.

    Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll két büntetőpontot kapott a Fernando Alonsóval történt ütközésben való részvétele miatt. A mercedeses George Russell két büntetőpontot kapott a Carlos Sainz-cal az első körben történt incidensben elkövetett hibájáért. Mick Schumacher többször is túllépte a pályaelhagyási határokat, amiért egy büntetőpontot kapott, míg Nicolas Latifi szintén büntetést kapott, miután ütközött.

    Alexander Albon szintén egy büntetőpontot kapott „a pálya elhagyása és előnyszerzés” miatt. Gasly végül a 13. helyen végzett Amerikában, és a 14. helyen áll a versenyzők tabelláján.

    Két hete jelentették be, hogy Gasly 2023-tól Esteban Ocon mellett egy teljesen francia felállásban versenyez majd az Alpine-nál, míg a holland Nyck de Vries az AlphaTaurinál váltja őt.

    Gasly pályafutása alatt először hagyja el a Red Bullt, miután megegyeztek arról, hogy felbontják a szerződését. De Vries a periférián töltött évek után mutatkozhat be teljes munkaidősként a Forma-1-ben. Gasly azt állítja, hogy örömmel kezdi meg F1-es karrierje új fejezetét:

    „Egy olyan csapatnál vezetni, amelynek francia gyökerei vannak, valami igazán különleges dolog. Ismerem az Alpine erősségeit, mivel az elmúlt néhány évben versenyeztem ellenük. Nyilvánvaló, hogy a fejlődésük és az ambícióik nagyon káprázatosak.”

    Gasly és Ocon 1994 óta az első teljesen francia pilótafelállás a Forma-1-ben.

    Gasly nem lesz elsőszámú pilóta az Alpine-nál

  • Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat is, és rohamtempóban növeli a győzelmei számát.

    A múlt hétvégi sikerével beérte Michael Schumacher és Sebastian Vettel azon rekordját, amelyben 13-13 futamgyőzelemmel zártak egy adott szezonban. A hollandnak ráadásul még további három lehetősége lesz arra, hogy ezt a számot is növelje 2022-ben, így akár már Mexikóban ezen a téren teljesen egyeduralkodóvá válhat, köszönhetően az idei hosszú versenynaptárnak.

    Ahhoz, hogy Lewis Hamiltont, vagy Michael Schumachert utolérje a világbajnoki címek számában, még kell tennie a sikerért, de az összesített futamgyőzelmek számában már remekül halad. Ezen a téren már sikerült felülmúlnia a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót is, aki eddig 32 győzelmet szerzett a Forma-1-es pályafutása során.

    Max Verstappen most tart annál a számnál, amely korábban a rajtszáma is volt, ez a 33. A következő lépcsőfokot ezen a téren ugyanakkor már biztos, hogy legelőbb jövőre tudja elérni, hiszen a legendás Ayrton Senna „áll előtte” 41 győzelemmel.

    Pályafutása alatt 51 elsősége volt a négyszeres francia világbajnok Alain Prostnak, előtte szintén egy négyszeres, de német bajnok áll 53 serleggel a háta mögött, mégpedig Sebastian Vettel.

    Az élmezőny azonban ezen a téren igen meglépett: Max édesapjának a nagy barátja, Michael Schumacher hétszeres világbajnokként 91 futamot nyert, míg a továbbra is aktív Lewis Hamilton 103 futamgyőzelemnél jár.

    Verstappen győzelemmel, a Red Bull bajnoki címmel adózott Mateschitz emlékének

     

  • Vettel duplázott a közönségnél, lendületesen zárja pályafutását

    Vettel duplázott a közönségnél, lendületesen zárja pályafutását

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Sebastian Vettel az Egyesült Államok Nagydíján ismét megmutatta, hogy bár a szezon végén visszavonul, rutinja és tehetsége nem tűnt el. A 10. helyről rajtolva Vettel egy ponton még vezette is a versenyt az Aston Martinnal, mielőtt egy túl hosszúra nyúlt, 17 másodperces boxkiállás visszavetette őt. Az utolsó körben azonban még megnyerte a Kevin Magnussennel vívott kerék a kerék elleni csatát, és végül a 8. helyen ért célba. Ezt pedig a közönség is értékelte.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Sebastian Vettel – 18.4%
    Lewis Hamilton – 18%
    Fernando Alonso – 15%
    Charles Leclerc – 10.3%
    Max Verstappen – 10.2%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Max Verstappen
    Holland Nagydíj Max Verstappen
    Olasz Nagydíj Nyck de Vries
    Szingapúri Nagydíj Sergio Pérez
    Japán Nagydíj Sebastian Vettel
    Egyesült Államok Nagydíja Sebastian Vettel
  • Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Sebastian Vettel szerint szóra sem jöhet, hogy tartalékversenyzőként maradjon a száguldó cirkuszban.

    Ugyan a Haas főnöke, Gunther Steiner felkérte a McLaren kegyeiből kiesett Daniel Ricciardót, hogy hívja fel, úgy tűnik, a 33 éves ausztrál, inkább a Mercedes új tartalékosaként vészelné át a 2023-as évet. Ricciardo amikor Austinban a jövő évről kérdezték, ennyit mondott:

    „Látni fogtok a paddockban. Némileg más lesz nekem, de még mindig van egy terv. Nem arról van szó, hogy „viszontlátásra”. Ez még messze nem az az eset. Összerakok egy tervet, hogy igencsak megpróbáljak visszatérni a rajtrács elejére és a győzelemhez, mindazokhoz a dolgokhoz, amelyekre képes vagyok.”

    Ami azonban a visszavonuló négyszeres világbajnok Vettelt illeti, ő nem tervez ilyesmit, és ezt Austinban kifejtette egy riporternek:

    „Mit csinál egy tartalékpilóta? Eljön a futamokra, aztán nem csinál semmit, ugye? Tehát ez tényleg szóba sem jöhet nekem, kivéve, hacsak nem Suzukáról beszélünk!”

    A 35 éves német nemrég a Japán Nagydíjon valóban nevetve elismerte, hogy fontolóra venné az egyszeri suzukai beugrást jövőre:

    „Talán valamelyik pilóta rosszul lesz. Nem kívánom ezt, de nem bánnám, ha bármikor visszaugranék egy versenyre Suzukába.”

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

  • Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    A F1-es paddock Austinban gyászolja az Ausztriából érkező hírt a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz haláláról.

    Ausztria leggazdagabb milliárdosa, két Forma-1-es csapat tulajdonosa hosszú betegség után hunyt el. Roger Benoit, a Blick svájci lap veterán újságírója elárulta: „Úgy tudni, hasnyálmirigyrákja volt.”

    A tiszteletadás élén a világbajnok Max Verstappen állt, aki a Forma-1-es karrierjét a néhai 78 éves üzletembernek köszönheti:

    „Szerencsés voltam, hogy néhány hete újra láthattam őt, és eltölthettem vele némi időt. Amikor utoljára láttam, a dolgok, amiket megbeszéltünk, már akkor is nagyon különlegessé tették a napot. És most ez az utolsó találkozás még mélyebbé vált. Nagyon nehéz feldolgozni a halálhírét. Úgy fogok rá emlékezni, mint egy szelíd emberre, aki rendkívüli szeretettel törődött az emberekkel. A rivaldafényt nem kereste. Úgy ismertem meg, mint aki szívből jövően verseng, akinek hatalmas szenvedélye volt a sportág iránt. Arra gondolok itt, hogy ki más indított még két csapatot a Forma-1 történetében?”

    Sebastian Vettel, a Red Bull korábbi négyszeres világbajnoka elismerte, hogy „sokkolta” őt a hír:

    „Szerintem ő egy igazán különleges ember volt, aki mindig képes volt arra, amit mások nem is gondoltak, hogy lehetséges. Nem érzem úgy, hogy most több emléket tudnék elmondani vele kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz hír, és először végig akarom gondolni.”

    Dr. Helmut Marko, aki vitathatatlanul a legközelebb áll Mateschitzhez a Forma-1-ben, azt mondta, barátja és régi kollégája azt szerette volna, ha a Red Bull és mindenki más a paddockban továbbra is a győzelemre hajtana Austinban:

    „Tudtuk, hogy Didinek nagyon súlyos az egészségügyi állapota. Ugyanakkor mégis, most, hogy megtörtént, mindannyiunk számára érthetetlen, hogy egy ilyen nagyszerű személyiségnek ilyen hamar bevégeztetett. Azonban minden ötletének, mindannak elismeréseként, amit létrehozott, mi tovább folytatjuk. Ő is ezt akarná. Mindez a Forma-1-ben egyedül Didi érdeme. Az elképzelése, a csapatba vetett hite, de egyéb vállalkozói tevékenységei is csak egy igazán egyedülálló személyiséget tükröznek. Mégis még egyszer mondom, ő egy szerény ember volt, szóval ezt szem előtt tartva szeretnénk most nyugodtan, de határozott eredményekkel nekivágni a hétvége hátralévő részének.”

    Végül még a Red Bull ősi riválisa és osztrák honfitársa, Toto Wolff is elismerte, hogy szomorú a hazájából érkező hírek miatt:

    „Mateschitz a legelképesztőbb vállalkozó volt. Nem csak azért, amit a saját terméke vagy egy remek márka számára sikerült felépítenie, hanem azért is, amit a sportért tett. A pályán zajló harcok ellenére is nagy volt a tisztelet, így ez egy szomorú nap Ausztriának és mindenkinek, aki a sportágban érintett. Annyi mindent tett, mindenféle sportágban – futball, jégkorong, az összes extrémsport. És itt a Forma-1-ben, úgy gondolom, ő volt a legmeghatározóbb vállalkozó aki a Forma-1 történetének a részévé vált.”

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

  • Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

    A Circuit of the Americas (COTA) pálya 296 fát ültet az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén az Aston Martin visszavonuló pilótája, a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel tiszteletére, annak a sporthoz és a környezetvédelemhez való elkötelezettsége okán.

    A 296 fa a német versenyző összes F1-es versenyét jelképezi majd. Az első 20 facsemetét csütörtökön ültették el a COTA területén, a „Vettel Grove” nevű területen.

    A többi fát egy közeli parkban lévő ligetben ültetik el, hogy segítsenek az árterek helyreállításában a texasi Austinban található pálya helyszínén.

    A 35 éves háromgyermekes családapa júliusban jelentette be visszavonulását, mondván, hogy a családjára és egyéb érdeklődési köreire szeretne koncentrálni, amelyek közé tartozik a klímavédelem is.

  • Elolvadsz a szöszi, szemüveges kisiskolás Vetteltől!

    Elolvadsz a szöszi, szemüveges kisiskolás Vetteltől!

    Mint arról már korábban beszámoltunk, hamarosan érkezik egy dokumentumfilm-sorozat a Netflixre, ami a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pályafutását dolgozza fel, a gyerekkorától kezdve.

    Ennek apropóján az elmúlt napokban a német versenyző több, eddig nem látott gyermekkori képét osztotta meg közönségével.
    Megmutatta, hogy kezdődött minden a szülei udvarán, majd nagyapja buszos cégénél, és egy autóparkolóban, mikor ránézésre még a sisak is nagy volt a fejére. Megmutatta mikor használta először az 5-ös számot, hogy, milyen volt, mikor kipotyogott tejfogakkal pózolt és azt is, hogyan nézett ki kisiskolásként, hatalmas iskolatáskával, szemüvegben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

  • Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull „legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt.

    Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek közül négy bajnoki cím Sebastian Vettel nevéhez fűződik, és korábban számos más nagydíjgyőztes, például David Coulthard, Daniel Ricciardo, Mark Webber és Pierre Gasly is ültek a Red Bull pilótaüléseiben. Horner azonban Verstappen 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott Red Bull-nál bemutatkozó győzelmét emeli ki a csapat egyik legkülönlegesebb pillanataként:

    „Soha nem láttam még ilyet, amit aznap láttunk, az valami elképesztő volt. Az a nagyszerű, hogy ő egyszerűen kész arra, hogy minden téren kitegyen magáért, mindig érzi, hogy többre van még lehetősége. Egyértelmű, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, aki szerintem valaha is ült az autónkban.”

    Verstappen mindössze 18 éves volt, amikor Barcelonában először látta meg át a kockás zászlót elsőként, de Horner egy másik, egy évvel korábbi pillanatra is utalt, ami meglepte őt. A Toro Rossóval történt F1-es debütáló szezonjában a 17 éves Verstappen hihetetlen elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor a 2015-ös Belga Nagydíjon a nagy sebességű Blanchimont kanyarban egymás mellett haladtak Felipe Nasrral:

    „Ami kiemelkedett, az Spa volt, amikor kívülről kerülte meg Felipe Nasrt. Arra gondoltam: Ez a fiú kellően bátor, elkötelezett és gyors. Láthattuk abban a szezonban, ő egy ragyogó csillag volt. Egyből nyilvánvaló volt, hogy ő egy csodálatos tehetség.”

    Miközben a fiatal Verstappennek hihetetlen volt a nyers tempója, az érettség hiánya egyértelműen benne volt néhány incidensében, amelyek karrierje korai szakaszát sújtották.

    Az egyik momentum, amelyre Horner különösképp emlékszik, a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kisodródása volt. A súlyos baleset miatt kiesett az időmérőről is, ami végül tönkretette a másnapi versenyét:

    „Nyílt elbeszélgettem vele. Azt mondtam neki: Kellően gyors vagy, nem kell minden csatát megnyerned az első kanyarban. Szánj erre időt. Lelépett, átgondolta a dolgokat. Ő az a versenyző, aki a következő, montreali fordulóban felbukkant, és olyan volt, mint egy metronóm.”

    Horner bánja, hogy elszalasztotta Piastrit

  • Megnevezte F1-es karrierje legnagyobb riválisait Sebastian Vettel

    Megnevezte F1-es karrierje legnagyobb riválisait Sebastian Vettel

    Sebastian Vettel 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje az idei Abu Dhabi Nagydíjjal véget fog érni. A német klasszis már a Magyar Nagydíj előtt bejelentette a visszavonulását és egy nemrégiben adott interjúban elárulta, kiket tekintett a legnagyobb ellenfeleinek az F1-ben eltöltött 15 éve alatt.

    Az Aston Martin kiválóságának számos nehéz ellenféllel kellett megküzdenie. Az 53-szoros futamgyőztes Vettel 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet tudott nyerni, de 2010-ben és 2012-ben egy hajszálnyin múlott a sikere Fernando Alonsóval szemben. A spanyolnak előbbi évben 6, utóbbi évben 3 ponttal maradt le a végső sikerről még a Ferrari pilótájaként.

    A német a ferraris korszakában (2015-2020) pedig két szezonban is Lewis Hamilton első kihívójának számított a vb-címért folytatott versenyfutásban. Ugyan a Ferrari konstrukciója 2017-ben és 2018-ban sem volt rossz, végül mindkét szezonban alulmaradtak a Hamilton-Mercedes duóval szemben. Mindkét bajnoki vereség annak is betudható volt, hogy a csapat, valamint Vettel is sok hibát vétett, amit a brackley-i istálló kegyetlenül is ki is használt.

    Ugyan Vettel utolsó győzelmét a 2019-es Szingapúri Nagydíjon aratta, de még a mai napon is a Forma-1 történelmének 3. legeredményesebb és olyan versenyzőket előz meg a listán, mint Alain Prost vagy éppen Ayrton Senna.

    Vettel a mostani napokban adott egy interjút az Aston Martin hivatalos oldalának és ott többek között azt is megkérdezték tőle, hogy kit tekint pályafutása legkeményebb riválisának.

    „Lewis Hamiltont,”- válaszolta az idei szezon végén visszavonuló Vettel. – Különösen akkor volt az, amikor a Ferrarinál versenyeztem, de igazából Lewis mindig is ott volt az élmenők között. Ezt megelőzve pedig Fernando (Alonso – a szerző) volt.”

    2010-ben a spanyol hiába várhatta a szezonzárót 15 pontos előnnyel a némethez képest, a Ferrari rossz taktikája és Vitaly Petrov szélvészgyors Renault-ja megpecsételte az akkori ferraris sorsát.

    Sebastian Vettel, Fernando Alonso
    Vettel és Alonso csatája rendkívül fordulatos volt 2012-ben Fotó: Andrew Hone/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2012-ben már más volt a helyzet, mert itt Alonsónak kellett volna hátrányból fordítania Vettellel szemben. A spanyol mindent megtette és egy őrült, változó körülmények között lezajló versenyen lett második Jenson Button mögött. Azonban ez nem volt elég a számára, mert Vettelnek így már egy 7. hely is elég lett volna a bajnoki címéhez, de a Red Bull versenyzője a 6. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

    A sors iróniája, hogy az Aston Martintól és a Forma-1-ből távozó Vettel helyét pont Alonso fogja átvenni.