Címke: Sebastian Vettel

  • Berger szerint 2018-ban is Vettel-Hamilton csata lesz

    Berger szerint 2018-ban is Vettel-Hamilton csata lesz

    Gerhard Berger az idei évhez hasonlóan jövőre is egy Hamilton-Vettel küzdelemre számít a bajnoki címért.

    Az egykori Forma-1-es pilóta szerint ez az idei év már eldőlt, köszönhetően Vettel katasztrofális ázsiai hétvégéinek. Az osztrák azonban hozzátette, hogy a Ferrari pilótája semmikép sem érezheti magát vesztesnek.

    „Vettel nem érezheti magát vesztesnek az idei év után. A Ferrari hatalmasat lépett előre tavalyhoz képest és sokkal nagyobb nyomás alá tudták helyezni a Mercedest, mint amire sokan számítottak. 2018-ban egy óriási csata lesz Vettel és Hamilton között, akik akkor már négy-négy világbajnoki címmel fognak rendelkezni.” – mondta a McLaren és a Ferrari egykori pilótája az Auto Bild-nek.

    Berger, mint a DTM nagyfőnöke a bajnoki szezonzárón Hockenheimben – ahol Vettel is kilátogatott, megnézte az öccse, Fabian Audi TT Cup versenyét – arról beszélt, hogy miért nem sikerül(t) Vettelnek megszereznie idén az ötödik bajnoki elsőségét.

    „A Ferrarit is meglepte, hogy milyen sikeresek voltak az év elején, emiatt viszont nagy nyomás alá is helyezték saját magukat. Elkezdtek gyorsabban fejleszteni a tervezettnél, így a meghibásodások esélye is megnőtt.”

  • Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    A minap a Red Bull arra kérte Daniel Ricciardót, hogy áruljon el csapattáráról, Max Verstappenről valami olyasmit, amit a többiek nem tudnak.
    „Max… ez elég vicces… A vasárnap délelőtti stratégiai megbeszéléseken úgy ül, hogy leteszi a fejét az asztalra. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy alszik! Pedig biztos lehetsz benne, hogy képben van és figyel mindenre, csak úgy néz ki, mintha nem így tenne!”
    Ricciardo korábbi csapattársáról, Sebastian Vettelről is mesélt.
    „Ami Sebet illeti, ő elég babonás. Van egy szerencsehozó kabalája, amit az overalljában vagy a cipőjében hord magával, nem emlékszem pontosan.”
  • Rosberg: Vettelnek csodára van szüksége

    Rosberg: Vettelnek csodára van szüksége

    A tavalyi világbajnok szerint honfitársának csodára van szüksége az idei bajnoki cím bezsebeléséhez.

    Vettel a nyári szünet előtt még vezette a bajnokságot, az utóbbi pár futamon azonban töretlen szerencsétlensége. Jelenleg pedig 59 pontos hátránya van Hamiltonhoz képest.

    Rosberg azonban igazi harcosnak gondolja Vettelt, aki a végsőkig küzdeni fog, és nem adja fel. Hozzátette viszont, hogy nagyon nehéz dolga lesz.

    „A Ferrari erősen fog visszatérni.” – fogalmazott. „Sebastian viszont nagyon nehéz helyzetben van. Lewis lendületben van, minden úgy alakul, ahogy ő akarja. Sebastiannak csodára lesz szüksége, de egy igazi harcos, aki nem fogja feladni. Érdekes csata lehet a végére, én alig várom.” – zárta 2016 világbajnoka.

    Vettel pedig ebben a nehéz helyzetben is csapatát védte.

    „Megértem, ha kritikusok vagytok, de a csapat hatalmas elismerést érdemel, remek munkát végeztek a srácok.”

    Amennyiben Hamilton a hétvégén nyer Austinban, Vettel pedig csak a hatodik, vagy annál rosszabb helyen ér be, a brit megnyeri az idei bajnokságot.

  • Sebastian Vettel is a DTM szezonzárón van, és az öccsének is szurkolt

    Sebastian Vettel is a DTM szezonzárón van, és az öccsének is szurkolt

    A szezonzáró DTM, F3 és Audi TT Cup hétvégére Hockenhemben került sor, és ha már öccse, Fabian a TT-ben versenyez, Sebastian Vettel is kilátogatott a helyszínre.

    Vettel jól ismeri a DTM-es arcokat, hiszen sok az összefonódás az F1-gyel, de emellett persze testvérének is szurkolt.

    Audi TT cup Sebastian Vettel,
    Fotó: Audi AG

    Sebastian a Sport 1 televíziónak elmondta, hogy furcsa nézőként jelenlenni egy versenyhétvégén, örül, hogy testvérét támogathatja.

    Fabian elsődleges tanácsadója minden esetben a bátyja, akivel versenyek után telefonon mindig egyeztet.

    Fabian idei utolsó versenye azonban eléggé balszerencsésen alakul, erről ide kattintva olvashatsz.

     

  • Vettelnek még mindig nagy esélye van, véli Wolff

    Vettelnek még mindig nagy esélye van, véli Wolff

    Susie Wolff szerint az idei bajnokság még nem lefutott.

    Mindezt annak ellenére nyilatkozta a Williams korábbi tesztpilótája, hogy Lewis Hamilton 59 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot Vettel előtt.

    „Lewis nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott az idei szezonban, és láthatóan élvezi a küzdelmet a Ferrarival.” – fogalmazott Susie a Sky Italianak.

    „Az elmúlt években mindig a csapattársával küzdött, ami nagyon nehéz, most pedig kirobbanó formában van.”

    Mindemellett hozzátette, szerinte még Vettelnek sem kell lemondania a végső győzelemről.

    „Vettel nagyon szerencsétlen volt az utóbbi futamokon. A Ferrarinak viszont nagyon gyors autója van, és el tudom képzelni, hogy éppen ezért az utolsó futamig nyitott lehet a bajnokság. Ha belegondolunk, hogy a tavalyi évhez képest mennyit léptek előre, biztosak lehetünk abban, hogy nem adják fel. Van még hátra pár olyan pálya, ami pedig nem a Mercedeseknek kedvez. Azt gondolom, hatalmas harcot fogunk látni.” – zárta a korábbi DTM pilóta.

  • Hamilton nem vállal felesleges kockázatot

    Hamilton nem vállal felesleges kockázatot

    A brit már Austinban világbajnok lehet, ám semmiféle butaságba nem megy bele csak azért, hogy korábban nyerjen.

    A Mercedes versenyzője 59 ponttal vezeti a bajnokságot, így ha nyer jövő hétvégén, Vettel pedig a hatodik helyen, vagy hátrébb végez, eldőlt a 2017-es vb cím sorsa.

    „Nagyon kiegyensúlyozottnak érzem magam a versenyhétvégéken.” – fogalmazott Hamilton. „Azt gondolom, vagyok már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudjam, mikor kell nyomni, és mikor kell visszavenni. Minden versenyre úgy érkezem, hogy győzni akarok, és nem megyek bele ostobaságokba. Nem vállalok felesleges kockázatot. Ennyire már ismertek. Azt hiszem, minden rendben lesz.”

    Hamilton utolsó, egyben harmadik világbajnoki címét is Austinban szerezte meg, 2015-ben, ám akkor Nico Rosberget utasította maga mögé a bajnokságban.

  • Vettelnek csak ki kell zökkentenie Hamiltont a komfortzónájából

    Vettelnek csak ki kell zökkentenie Hamiltont a komfortzónájából

    Nico Rosbergnek csapattársát, Lewis Hamiltont kellett legyőznie ahhoz, hogy bajnok lehessen, ez pedig nem volt egyszerű. Mikor aztán összejött, a német versenyző nyomban be is jelentette visszavonulását.

    Az elmúlt hétvégén Rosberg tévés szakértőként volt jelen Suzukában, és sok mindenről beszélt.

    Mindeközben Hamilton ismét a bajnoki címre hajt Sebastian Vettellel szemben, és jelen állás szerint nyerésre is áll a Mercedes versenyzője. Ennek kapcsán Nico felfedte, szerinte mi volt az a pont tavaly, amikor az ő oldalára fordult a kocka.

    „Volt egy sajtótájékoztató, amin Lewis kicsit kivonta magát a dolgok alól.” – mondta a német.

    Rosberg arra utalt, mikor tavaly Suzukában, a csütörtöki sajtótájékoztatón Hamilton csak a telefonját nyomkodta, szelfiket készített és Snapchatre posztolgatott. Ezért aztán rengeteg kritikát kapott tiszteletlen viselkedéséért. Rosberg szerint fordultak a dolgok az ő oldalára.

    „Így tudtam itt nyerni tavaly.” – mondta 2016 világbajnoka. „Ez megzavarta az ő hétvégéjét és feszült lett a környezete. Sokat hibázott, például a rajtnál és ezzel elúszott a versenye is. Ennek eredményeképp én el tudtam húzni.”

    „Mi versenyzők, mentálisan nagyon a határon vagyunk. Nagyon extrém az intenzitás és ez a két fickó (Hamilton és Vettel) tényleg a határon van. Minden kis dologgal egy lépéssel a másik elé lehet kerülni.”

  • Sebastian Vettel még nem tervez visszavonulni

    Sebastian Vettel még nem tervez visszavonulni

    Sebastian Vettelt a Playboy kérdezte arról, hogy ha sikerül megszereznie ötödik bajnoki címét, lehetséges-e, hogy úgy dönt, mint Nico Rosberg tavaly, és hirtelen bejelenti visszavonulását?

    „Nem gondoltam még erre.” – mondta a 30 éves német versenyző. „Úgy gondolom, hogy az ilyesmi egy rendkívül nagy döntés, nem valami spontán dolog.”

    Rosberg ugyan visszavonult, de talált magának más elfoglaltságokat, többek között Robert Kubicát kezdte menedzselni.

    „Úgy látom, hogy egyik megbeszélt időpont után rohan a másikra.” – mondta Vettel Rosbergről.

    A Ferrari versenyzője azonban nem ilyen aktív, ha van egy kis szabadideje.

    „Én lepihenek a kanapéra.” – mondta Vettel, és hozzátette, hogy Ferraris pozíciója továbbra is izgatottsággal tölti el. „Úgy gondolom, hogy mindenki, aki ült már Ferrariban, érzi, hogy ez valami különleges dolog.”

    Vettel arra a kérdésre is felelt, hogy váltana-e még csapatot, főleg ha majd azt is kipipálhatja, hogy a Ferrarival is sikerült bajnoki címet szereznie.

    „Nem tudom. Még nem lettem bajnok a Ferrarival.” – felelte.

    A német versenyző saját személyiségét is megvédte, miután mostanában gyakran vádolták azzal, hogy túl forrófejű.

    „Az vagyok, aki vagyok. És imádom, amit csinálok.”

  • Marchionne szerint a Ferrari megbüntette saját magát

    Marchionne szerint a Ferrari megbüntette saját magát

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy véli, a Ferrari komoly árat fizetett, amiért mellőzte a minőségellenőrzést, ugyanakkor szerinte még nem késő fordítani a kockán.

    Sebastian Vettel elmúlt versenye elég rosszul sikerült, ami elegendő volt arra, hogy bajnoki riválisa 59 ponttal elhúzzon előle a pontversenyben.

    Marchionne joggal elégedetlen amiért a Japán Nagydíjon Vettel kiesését egy mindössze 59 eurós (kevesebb, mint 20 000 Ft) gyújtógyertya okozta, mert annak minőség nem ellenőrizte megfelelően a csapat. A kár azonban, amit okozott, jóval több, mint 59 euró.

    „Ez egy műszaki ostobaság volt, ami hatással volt az autóra, és több millió euróba került.” – mondta Marchionne az olasz Class CNBC tévécsatornának. „A probléma az, hogy valószínűleg ezt (az alkatrész megvizsgálását) minden alkalommal elmulasztottuk, mert sosem volt jelentősége. De most legalább három alkalmat láttunk, amikor a teljesítményre komoly hatással volt az ilyen mulasztás. Meg fogjuk oldani.”

  • Grosjean bemószerolta Hamiltont Charlie Whitingnál

    Grosjean bemószerolta Hamiltont Charlie Whitingnál

    A Japán Nagydíj versenyzői eligazításán Romain Grosjean vitát indított, mikor megjegyezte, hogy győzelmeit követően Lewis Hamilton mindig kikapcsolja biztonsági övét, miközben ünnepelteti magát.

    Suzukában közzé is tettek egy videót erről, illetve a GPDA igazgatója, Grosjean jelentette is ezt a versenyigazgatónak, Charlie Whitingnak. Íme a párbeszéd:

    „A leintés után ki szabad kapcsolnunk az öveinket?” – tette fel a kérdést a francia versenyző.

    „Nem. Miért?” – mondta Whiting.

    „Nos, azt hiszem Lewis elég gyakran csinálja ezt.”

    „A meglazítás sokkal inkább elfogadható, mintha ténylegesen kikapcsolja.”

    „Csak kérdeztem.” – mondta Grosjean. „Úgy gondolom, hogy ez jó a rajongóknak (ha kikapcsolt vagy kilazított övvel a versenyző jobban ki tud integetni), de meg akartam említeni.”

    „Olyan tempónál, mint amilyennel Lewis haladt, úgy gondolom tökéletesen elfogadható. Ha meglazítja, nem pedig kikapcsolja.”

    „De nem lehet meglazítani.” – szállt be Felipe Massa a beszélgetésbe. „Az bonyolult, ki kell kapcsolni (ha ki akar a versenyző emelkedni a pilótafülkéből).”

    „Kaptam egy kérdést, amire azt mondtam, hogy nem, nem lehet kikapcsolni, de ha meg tudod lazítani, az nem probléma.” – felelt Whiting. „Lewis, mit szoktál csinálni, meglazítod, vagy kikapcsolod?”

    „Kikapcsolom.” – vallotta be Hamilton. „Nem teszem túl gyakran. Montrealban csináltam például, meg néhány versenyen.”

    „Valamit elindítottál itt, Romain…” – mondta Whiting.

    „Szerintem ez jó a rajongóknak, de inkább a versenyzőről szól. Tisztázni akartam.”

    „Miért van szükséged a tisztázásra?” – kérdezte Grosjeant Hamilton.

    „Mert például büntetés jár, ha nem tesszük vissza a kormányt a helyére, pedig ennek nincs is értelme abban az esetben, ha már a kerekek sincsenek az autón. Szóval csak tudni akartam.”

    „Érdekes.” – reagált Hamilton.

    „Tisztázhatjuk, ha úgy gondoljátok hogy szükséges…” – mondta Whiting.

    „Annyira lassan megyünk már akkor (mikor kikapcsolja az övet)… Bár Sebastiannak talán hagynia kellene akkor is.” – utalt Hamilton Vettel és Stroll Malajziában történt levezetőkörös incidensére.

    „A kormányt, vagy az övet? Kicsit összezavarodtam.” – vágott vissza Vettel.

    „Én nem akarok vitázni, vagy ilyesmi, csak tudni akarom, hogy szól a szabály, ilyen egyszerű.” – mondta Grosjean.

    „Nos, szerintem nem kellene kikapcsolni az övet. Láthattuk mi tud történni egy levezető körön is, szóval ez egy elég rossz gyakorlat, hogy kioldjátok az övet.”

    „Olyankor csináltam, mikor nyertem, hogy integethessek a rajongóknak.” – magyarázta Hamilton. „De nagyon le is lassítottam”

    Whiting arra is felhívta a figyelmet, hogy Vettel levezetőkörös incidense után, mikor Pascal Wehrlein fuvarozta őt vissza a boxba, valójában meg kellett volna várnia az orvosi autót. Ezt követően Hamilton rákérdezett, hogy a német miért vitte magával autója kormányát, ahelyett, hogy visszatette volna. Whiting szerint ezt szükségtelen lett volna szankcionálni, mivel az autó olyan állapotban volt, hogy ahhoz, hogy azt el tudják onnan szállítani, nem volt szükséges a kormány.