Címke: Sebastian Vettel

  • Ha tehetné, Vettel tanácsot kérne Schumachertől

    Ha tehetné, Vettel tanácsot kérne Schumachertől

    Szingapúr után, 40 pont hátránnyal már-már kilátástalannak tűnik Sebastian Vettel helyzete a világbajnokság megnyerése szempontjából, ő azonban nem adja fel a küzdelmet.

    „Először is: mert meg tudom csinálni. Bizonyítottam már négy alkalommal.” – mondta a német a Sport Bildnek.

    „Másodszor: mert olyan autóm van, mellyel játékban lehetek a Mercedes ellen.”

    Mindemellett Vettel nagyon boldog lenne, ha tanácsot tudna kérni gyerekkori hősétől, majd barátjától, a hétszeres világbajnok Michael Schumachertől.

    „Ha egészséges lenne, nagyon sok dolgot kérdeznék tőle. Nem feltétlenül arról, hogy miként vezessek. Inkább olyan dolgokról, amik a háttérben történnek. A csapattal való együttműködésről, a Forma-1 politikájáról. Hiszen neki nagyon sok tapasztalata van arról, milyen együtt dolgozni a Ferrarival.”

    Mindezek mellett Vettel nem akar változtatni kockázatvállaló vezetési stílusán.

    „A vezetési stílusom már hozzásegített négy bajnoki címhez és 52 győzelemhez. Akarja az ember, hogy bármi rosszra forduljon az életében? Nem. Mindenki fél attól, hogy elbukik. Szeretnék én találkozni azzal az emberrel, aki nem így van ezzel. És persze tisztában vagyok azzal is, hogy a kockázatvállalás olykor rosszul sül el. De ha hagyod, hogy a félelem vezéreljen, az megbénít és az nem jó móka.”

    „Ayrton Senna egyszer azt mondta, ’Ha már nem tudok bemenni a résbe, akkor már nem is vagyok versenyző’. Ezzel egyet tudok érteni. Ugyanez vonatkozik az olyan rizikós stratégiákra, mint a szingapúri. Mindig ki fogok állni a csapatom mellett. A Forma-1 csapatsport. Együtt nyertek, együtt veszítetek.”

     

  • Newey szerint Vettel minél többet dolgozik, annál nehezebben bír el a nyomással

    Newey szerint Vettel minél többet dolgozik, annál nehezebben bír el a nyomással

    Adrian Newey, a Red Bull technikai vezetője szerint Sebastian Vettelnek gyakran gondot okoz a rá nehezedő nyomás. Newey véleménye releváns is lehet, hiszen együtt dolgozott a német versenyzővel, és volt is köze annak négy bajnoki címéhez.

    Most a Ferrarival azonban nem jönnek könnyen az eredmények Vettel számára, legalábbis ami a bajnokság végkimenetelét illeti. Ugyan még nincs minden veszve számára, de nem lesz sétagalopp a szezon hátralévő része.

    „Sebastian rendkívül keményen dolgozik, és aligha van bárki, aki önkritikusabb lenne nála.” – mondta Newey a Bild am Sonntagnak. „Ha van gyengesége, az az, hogy buta hibákat tud véteni a pillanat hevében. Ha vezet, akkor szinte legyőzhetetlen. De az emberek különféleképpen birkóznak meg a nyomással. Az autóban ő felel nem csak saját magáért, hanem az egész csapatért. Néhány versenyzőt ez nem idegesít, például a finneket. De vannak mások, akik nagyon érzik a nyomás súlyát magukon a bajnokság vége felé. Minél keményebben dolgozik egy versenyző, annál inkább érzi a nyomást. Ez különösen igaz Sebre.”

    Newey azt is elismeri, hogy Vettel riválisa, Lewis Hamilton bár vétett hibákat a karriere elején, mostanra megtalálta a módját, hogyan kezelje jobban a rá nehezedő nyomást. Mindemellett a Red Bull szakembere szerint is lehetséges, hogy most már lemaradt Vettel a 2018-as bajnoki címről.

    „Ha sikerül is menedzselnie a dolgokat, arra van szüksége, hogy Lewis legalább egyszer kiessen. Máskülönben piszkosul nehéz dolga lesz.” – vélekedik Newey.

  • Zanardi és az olasz sajtó szerint is elúsztak Vettel bajnoki esélyei

    Zanardi és az olasz sajtó szerint is elúsztak Vettel bajnoki esélyei

    Alex Zanardi csatlakozott véleményével az olasz sajtóhoz, a korábbi Forma-1-es és IndyCar versenyző úgy véli, Szingapúrban végleg elúsztak Sebastian Vettel és a Ferrari 2018-as bajnoki esélyei.

    Zanardi úgy véli, hogy hiába rendelkeznek a legjobb autóval az olaszok, Szingapúrban minden megváltozott.

    „A legutóbbi verseny is egy volt a sok közül, de tükrözi a szezon lefolyását. Monza után mindenki azt gondolta, hogy egy Ferrari győzelem ismét sínre teszi a dolgokat, de Lewis a tökéletes, már-már költői teljesítményével mindenkit a földbe döngölt Szingapúrban” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Láthattuk Seb arcán, hogy megváltoztak a dolgok. Csupán a matematikára hivatkozva, továbbra is reménykedhet a Ferrari, de ha realisták akarunk lenni, Hamilton az, aki dominál.”

    Az olasz sajtó is elbúcsúzott a bajnoki címtől, a La Repubblica azt írta, Szingapúrban véget ért a bajnokság.

    A La Gazzetta dello Sportban szintén hasonló mondatok voltak olvashatók. Umberto Zapelloni azt írta, hogy a szituáció hasonlít a tavalyihoz, ám sokkal szomorúbb, hiszen a Ferrarié a legjobb autó.

  • Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Sebastian Vettel elárulta, hogy a Ferrari célja az, hogy megnyerjék a hátralévő hat versenyt a szezonban, miután még hátrább estek a Lewis Hamilton uralta egyéni világbajnokságban. A német elvesztette a második helyezését is Max Verstappennel szemben, miközben megpróbáltak egy korai kiállással alávágni a Mercedeses Hamiltonnak, de Vettel csak időt vesztett Sergio Perez Force Indiája mögött.

    A távolság a bajnokaspiránsok között 40 pontra nőtt. Vettel szerint a Ferrari egyetlen esélye az, ha a hátralévő összes versenyt megnyerik:

    „Nyilvánvaló az, hogy nem annyira jó, ha közeleg a bajnokság vége, és veszted a pontokat aheylett, hogy szereznéd, de még mindig sok verseny van hátra, és van is még időnk. Elég egyértelmű, ha mostantól kezdve megnyerjük az összes versenyt, akkor biztosak lehetünk a dolgunkban. Így most erre fogunk törekedni.”

    A Ferrari stratégiájával kapcsolatban Vettel elismerte, hogy nem jött ki a lépés, mert ez még a második helyébe is került:

    „Nem tűnt annyira rossznak. Jó volt az első körünk, megpróbáltunk agresszívak lenni, de nem jött be, és a harmadikak lettünk. Oda érkeztünk, ahonnan indultunk. Amikor elvesztettük a második helyet, már egyértelmű volt, hogy arra kellett fókuszáljunk, hogy miképp jutunk el azokkal a gumikkal a célig, hiszen még vagy 45 kör volt hátra. Hosszú volt. Ha most visszatekintek, azt gondolom, hogy volt ami hiányzott. Akkor azonban úgy tűnt, hogy az a jó, amit csinálunk. Elhatároztuk, megpróbáltuk, de nem működött. Ha bejött volna, akkor az remek lenne, de nem sikerült. Ez ilyen egyszerű.”

  • Vettel nem értett egyet a Ferrari időmérős taktikájával

    Vettel nem értett egyet a Ferrari időmérős taktikájával

    A Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének második szakaszának első felében mindkét Ferrari a keményebb, ultralágy gumikon próbálkozott a Q3-ba való továbbjutással.

    Sebastian Vettel meg volt győződve róla, hogy a stratégia működőképes, mindazok ellenére, hogy az első ultralágyas mért körén 1:38.854-et futott, ami a Ferrari számításai alapján nem lett volna elég a Q3-hoz.

    Kimi Räikkönen, a másik Ferrari is hiperlágyakkal gurult ki elsőre, ám a finn csapattársával ellentétben úgy gondolta, hogy kár erőltetni, esélyük sincs a keményebb keverékeken a Q3-ra.

    Vettel csapatrádión keresztül kérdezte ezután csapatát, hogy milyen köridőre lesz szüksége a Q3-hoz. Versenymérnökének válasza 1:38.1 volt, amire a négyszeres világbajnok azt reagálta, meg tudja csinálni.

    A Ferrari azonban nem engedett, szerintük túlságosan nagy kockázat lett volna az ultralággyal próbálkozni. Vettel csapatának eleget téve kiállt kerékcserére, és a hiperlágy gumikon 1:38.4-et autózva jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába.

    „Nem volt ideális. Kitalálhatjátok, hogy mire gondolok. Úgy érzem, jobban kellett volna teljesítenünk. Meg voltak a hozzávalók, de nem sikerült összeraknunk” – mondta Vettel.

    „A harmadik hely nem katasztrófa, szóval nem vagyok túl mérges, de természetesen a pole pozíciót szerettük volna, ami egyértelműen megszerezhető volt” – tette hozzá.

  • Szingapúri Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Szingapúri Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A pontversenyben második, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) érte el a legjobb köridőt szombaton, a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Mögötte másodikként Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett, aki a pénteki második gyakorláson az élen zárt.

    A harmadik helyet a vb-pontversenyben vezető, címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes), a negyediket pedig csapattársa, a finn Valtteri Bottas szerezte meg.

    3. szabadedzés (top 6):

    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:38.054 perc
    2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:38.416
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:38.558
    4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:38.603
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:39.186
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39.265

     

  • Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy Kimi Räikkönen volt az eddigi legjobb csapattársa, és emiatt szomorú is, hogy jövőre már nem lesznek egy csapatban.

    Vettel és Räikkönen 2015 óta csapattársak a Ferrarinál. A négyszeres bajnok pedig egy interjúban mondta el, hogy a finn volt az eddigi legjobb csapattársa Forma-1-es karrierje során.

    „Vannak dolgok amiket számokban és eredményekben lehet kifejezni, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a csapattársaddal kölcsönösen tiszteljétek egymást. Kimivel a kezdetektől fogva semmilyen problémám sem volt, és nem hiszem, hogy ez a szezon végéig változna.” – kezdte a német.

    „Nyilván ez egy remek lehetőség Charles-nak, de szomorú azt tudatosítani magamban, hogy már nem sokáig leszek egy csapatban Kimivel, mert nagyon jól kijöttünk egymással, még annak ellenére is, hogy eléggé különbözünk, de a kölcsönös tisztelet mindig megvolt.” – folytatta.

    Vettel azt is elmondta, hogy megelégedettséggel látta, ahogy Leclerc végig járta a Ferrari Akadémia útját.

    „Régóta a csapat junior programjának a tagja, jó látni ezt a fajta előrehaladást. A bejelentés óta viszont még nem beszéltem vele, mert nem tudom a számát. Biztos, hogy ezekben a napokban rendkívül elfoglalt. Ha találkozok vele, akkor biztos, hogy megfogom találni a megfelelő szavakat. Lesz majd elég időnk arra, hogy telefonszámot cseréljünk.” – zárta.

  • Leclerc kiszemelte magának a 2019-es bajnoki címet

    Leclerc kiszemelte magának a 2019-es bajnoki címet

    Amennyiben a Ferrari teljesítménye nem esik vissza 2019-ben, Charles Leclerc reálisnak tartja a bajnoki címért való küzdelmet.

    Leclerc Kimi Räikkönen helyét veszi át jövőre, ezzel Ricardo Rodríguez után a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője lesz. Az októberben 21 évessé cseperedő monacói pilóta nem ijedt meg saját árnyékától, rögtön a bajnoki címért szeretne síkra szállni, ha Maranello ismét arra esélyes autót tud produkálni.

    „Egyelőre nehéz jósolgatni, de a rendelkezésemre álló autóval a lehető legjobb munkát szeretném végezni” – mondta Leclerc. „Idén úgy vélem, hogy bajnokságra esélyes autójuk van, és ha ez jövőre sem változik, akkor a címért fogok küzdeni, ami nyilvánvalóan nagy dolog lenne. Versenyzőként rengeteget kell még fejlődnöm, de a lehető legjobb eredményt akarom elérni.”

    Ha tartja a szavát, a Leclerc vs. Sebastian Vettel csata 2007-et idézheti, amikor az újonc Lewis Hamilton sikeresen felvette a kesztyűt a regnáló világbajnok Fernando Alonsóval szemben a McLarennél.

    „Sokak számára még nyitott kérdés, hogy készen állok-e erre” – reflektált a lehetséges csapaton belüli párharcra Leclerc. „Erre nem igazán tudok még válaszolni, de ha Lewis példáját vesszük alapul, ő az első évében rögtön az élen volt. Ha elég jó vagy – persze a tapasztalat nagyon sokat számít, de ha elég jól teljesítesz egy csapatban, ugyanannyira jól tudsz teljesíteni egy élmezőnybeli autóban is, akár már az első évedben. Ha jövőre nem lesznek elég jók az eredményeim ahhoz, hogy a Ferrarinál maradjak, nyilvánvalóan vissza kell lépnem, de ebben az esetben meg sem érdemlem a Ferrari-ülést, én legalábbis így állok hozzá.”

    A fentebbiekből következik, hogy Leclerc nem engedi meg magának a tanulóév nyújtotta védelmet.

    „Teljesítenem kell, nem tanulni megyek a Ferrarihoz” – szögezte le. „Szerintem nagyon jó szezonon vagyok túl eddig, nagyon sok mindent sikerült megtanulnom és elsajátítanom; jövőre a teljesítés a cél, ahogyan annak lennie kell, ha valaki nagycsapathoz igazol. Nem azt mondom, hogy nincs már mit tanulnom, mert még mindig rengeteg dolgot nem tudok és rengeteg területen van még fejlődési lehetőségem, de jóval felkészültebben fogok megérkezni, mint idén tettem.”

  • Arrivabene bocsánatot kért Bottastól, amiért „inasnak” nevezte őt

    Arrivabene bocsánatot kért Bottastól, amiért „inasnak” nevezte őt

    Maurizio Arrivabene bocsánatot kért Valtteri Bottastól az Olasz Nagydíj utáni nyilatkozata miatt.

    Amikor a Ferrari csapatfőnökét arról kérdezték, hogy Kimi Räikkönen miért nem csinálja azt, mint finn honfitársa a Mercedesnél, az olasz a következőképpen válaszolt: „Nekünk versenyzőink vannak, nem inasaink!”

    „Amint elhagyta ez a mondat a számat a csata hevében, tudtam, hogy komoly vitákat fog okozni,” – nyilatkozta Arrivabene az olasz Autosprintnek.

    „Azóta már sikerült beszélnem Valtterivel. Próbáltam bocsánatot kérni tőle és elgondolkodni azon, hogy mire is gondoltam akkor, amikor ezt a nyilatkozatot tettem. Kicsúszott a számon ez a gondolat, azonban nem ezzel a jelzővel akartam illetni Valtterit.

    „Nagyra értékelem azt, hogy megbocsátott,” – tette hozzá az olasz.

    Egyes pletykák szerint a Ferrari azért nem alkalmazott csapatutasítást Monzában, mert már a verseny előtt közölték Räikkönennel, nem fognak hosszabbítani vele 2019-re. Azonban Arrivabene elmondása szerint a rajtnál szinte lehetetlen alkalmazni a csapatutasítást.

    „Csak és kizárólag annyit mondtam Sebnek és Kiminek a verseny előtt, hogy ne csináljanak semmi őrültséget,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

    „Azt mondják, hogy Kimi olyat tett, ami hátrány volt Sebastian számára, de ezzel nem tudunk mit csinálni. A polet Vettel és Hamilton is megszerezhette volna.

    „Ami meg Vettel és Hamilton között történt a pályán, az semmin nem változtat a csapatutasítások szempontjából,” – szögezte le Arrivabene.

    Sebastian Vettelt mostanában sok kritika éri, ugyanis a német rengeteget hibázik, és ha nem kap észbe, akkor hiába van alatta a legjobb autó, nem lesz világbajnok. Azonban Arrivabene szerint még bármi megtörténhet a szezon hátralevő részében és nem csak Vettelt kellene hibáztatni.

    „Én felelek a csapatért, szóval nem lényeges, hogy a csapat vagy a versenyző hibázott. Valakinek válaszolnia kell, és az az ember én vagyok.

     

  • Ecclestone szerint a Mercedes és a Ferrari nem fog kapkodni Verstappen után

    Ecclestone szerint a Mercedes és a Ferrari nem fog kapkodni Verstappen után

    A Forma-1 korábbi első számú embere, Bernie Ecclestone úgy véli, hogy a Mercedesnek és a Ferrarinak biztosan nem fog kelleni Max Verstappen addig, amíg Lewis Hamilton és Sebastian Vettel az adott csapatnál van.

    A még mindig csak 20 éves holland versenyzőt a mezőny egyik legtehetségesebbjének tartják, és szerződése van a Red Bullal 2020 végéig, csak ez után jöhet szóba nála más csapat. Noha állítólag szerződésében van egy záradék, mi szerint idő előtt távozhat a csapattól, amennyiben a Honda motor alulteljesít majd a Red Bullban. Más kérdés, hogy lenne-e hova mennie ez esetben, hiszen ha nem visszalépni szeretne, gyakorlatilag csak a Mercedes és a Ferrari jöhet szóba.

    „Nem hiszem, hogy bármelyik világbajnok szeretné őt csapattársnak.” – mondta Ecclestone Nico Rosbergnek, annak podcastjában. „Szerintem nehezebb lenne neki ülést találnia, mint Fernandonak (Alonso). Nem hiszem, hogy a Ferrari, vagy a Mercedes tárt karokkal várná.”

    Rosberg ugyan nem feltétlenül értett ezzel egyet, de Ecclestone elmagyarázta neki álláspontját.

    „Te sem lennél boldog tőle a csapatban – és most felejtsük el az első számú kifejezést, de te lennél a top versenyző – és közölnék veled, hogy a másik autót Verstappen fogja vezetni.”

    „Sebastian nem akarná őt, és Lewis sem akarná őt.”