Címke: Sebastian Vettel

  • Vettel nem hisz a ,,mindent vagy semmit” elvben

    Vettel nem hisz a ,,mindent vagy semmit” elvben

    Hiába 50 pont a különbség a bajnokicímért folytatott harcban, Sebastian Vettel nem fog ,,most vagy soha” elvet alkalmazni, hogy közelebb kerüljön annak megszerzéséhez.

    A 2018-as versenyképes kezdés Vettelt és a Ferrarit vezető pozícióba helyezte a szezon első felében, de a Mercedes fejlődése és a hibák, amelyeket a német versenyző és csapata elkövetett, lehetőséget biztosított Hamiltonnak, hogy lehagyja ellenfelét, és átvegye a vezetést a bajnokságban.

    Vettelben még él a remény, azonban jobban szereti leszegni a fejét és arra koncentrálni, hogy a legjobb teljesítményt hozza ki magából, mint hogy számolgassa a pontokat.

    ,,Nem szeretem a most vagy soha elvet, nem gondolom, hogy sok értelme van.”

    ,,A titok az, hogy nem kell számolgatni (a pontokat). Minden hétvégén támadunk, a pálya és a körülmények is mások.”

    ,,Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Szeretem ezt a pályát, ez a kedvencem, ezért élvezni akarom, és nem elrontani azzal, hogy számolom a pontokat. Nem fogok olyan dolgokra koncentrálni, amik ellenem vannak.”

    A Ferrari jobb autónak tűnt a Mercedesnél ebben a szezonban, de a széles körben elterjed, nézet azt mondja, hogy a Scuderia túl sok lehetőséget szalasztott el, ezért nem ők állnak most az élen, riválisuk helyett.

    ,,Azt hiszem elég sokszor elmondtuk, hogy erős autónk van, de nem hiszem, – ami talán szembe megy az emberek véleményével – hogy domináns lett volna az év bármelyik szakaszában. Volt, amikor közel voltunk egymáshoz, de több olyan hétvége akadt számunkra, mikor ez nem sikerült. A múlt heti versenyen játszadozhattak velünk, olyan tempóval mentek, amilyen nekünk nem volt, de sok futamon elég közel voltunk, hogy egy jót harcolhassunk.”

    ,,Nem könnyű egymást mögött haladni. Ha egy tizeden belül vagyunk, nem egyértelmű a dolog, mert hasonló időt megyünk, mint a srácok körülöttünk. Remélem, most egy kicsit közelebb leszünk hozzájuk.” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Giovinazzi: Felkészültebb vagyok az F1-re, mint 2017-ben

    Giovinazzi: Felkészültebb vagyok az F1-re, mint 2017-ben

    Antonio Giovinazzi elmondása szerint felkészültebb lesz jövő évi F1-be való Sauberes visszatérésekor, mint amikor tavaly debütált.

    Legutóbb valamilyen szériában teljes szezont 2016-ban húzott le, akkor a Formula 2-ben (akkori nevén GP2) lett 2. Pierre Gasly mögött nem sokkal lemaradva. Ezután szimulátoros munkát vállalt a Ferrarinál és nem sok versenyen indult.

    Ebben a nem sok versenybe benne van a 2017-es Forma-1-es debütálása a Sauberrel, amikor a szezon első két versenyén a sérült Pascal Wehrleint helyettesítette. Az idei Le Mans-i 24 óráson is részt vett, kategóriájában ötödik lett egy AF Corse Ferrari 488-at vezetve, csapattársai Toni Vilander és Pipo Derani voltak. Igaz, nem sok lehetősége adódott a versenyzésre, de Giovinazzi így is úgy érzi, sokkal felkészültebben érkezik, mint 2017-ben.

    „2 hosszú évről beszélünk, sok időt töltöttem a szimulátorban, a Ferrari mérnökeivel is rengeteget dolgoztam” – mondta. „Ez 2 nagyon fontos év volt nekem, sokat tanultam az egyes csapatmegbeszéléseken Kimitől [Räikkönen] és Sebastiantól [Vettel] is. Ezért bátran mondhatom, sokkal jobban fel vagyok készülve, mint amikor tavaly be kellett ugranom.”

    Az olasz bevallotta azt is, hogy a Sauber bejelentése előtti hónapjai stresszesen teltek: „Egyértelmű, hogy nem volt könnyű [időszak], de számomra az az igazán értékes, hogy sosem adtam fel ezt az álmot. Mindig úgy éreztem, lehet esélyem. És utána megtörtént ez a dolog, tehát nagyon jó érzés, hogy nem adtam fel és végre előléptettek.”

    Giovinazzi Formula-E autót is tesztelt, még januárban, de mindig is az F1-be való visszatérésre koncentrált: „A célom az F1-be jutás, mióta elkezdtem gokartozni. Nagyon közel voltam. A Ferrari lehetőséget adott, lehettem a harmadik számú pilótájuk. A következő lépés nyilván az állandó üléshez jutás volt, amiért keményen meg is dolgoztam.”

  • Korábbi Ferrari pilóták is hisznek az új pilótapárosban

    Korábbi Ferrari pilóták is hisznek az új pilótapárosban

    Két tapasztalt, korábbi Ferrari pilóta is hisz abban, hogy remekül fog muzsikálni a Vettel-Leclerc páros Maranelloban.

    Gerhard Berger a Tagesspiel lapnak elmondta, hogy a vörösök 2019-es felállása nagyon érdekes lesz,

    „Leclerc egy tökéletes pilóta. Szerintem azonban az első évében még a tanulás lesz az elsődleges szempontja. Több tapasztalattal már Vettel előtt is lehet majd.” – véleményezett az osztrák.

    Felipe Massa szerint pedig egyáltalán nem vállalt túl nagy kockázatot a Ferrari, hogy jövőre beülteti az autójába a húsz éves monacóit.

    „Nem vállaltak kockázatot, remekül döntöttek. A tehetségén kívül Charles fejben is rendkívül összeszedett, szerintem még érettebb is, mint Max Verstappen. Meggyőződésem, hogy egy nap világbajnok lesz, Vettellel az oldalán a maximumot fogják kihozni egymásból. A Ferrarinak lesz az egyik legjobb párosa 2019-ben.” – mondta a Corriere della Sera-nak.

  • Hamilton: Már nem emlékeznek, hogyan nyerte Schumacher a címeit?

    Hamilton: Már nem emlékeznek, hogyan nyerte Schumacher a címeit?

    A Mercedes ellentmondásos Orosz Nagydíjon alkalmazott csapatutasítása után Lewis Hamilton felemlegette Michael Schumacher esetét, akire úgy emlékeznek az emberek mint aki F1-es világbajnokságokat nyert, arra hogy hogyan, arra viszont már nem.

    Hamilton 50 pontra növelte az előnyét Sebastian Vettellel szemben miután nyert Szocsiban, míg a Ferrari pilótája csak harmadik lett. Kettejük között csak 43 pont lenne a különbség, ha a Mercedes nem cserélte volna meg őt a csapattársával, és kérte volna meg a 25. körben Valtteri Bottast, hogy engedje el Hamiltont.

    A versenyt követően Toto Wolff azt mondta, hogy inkább lesz „rossz fiú”, mint egy „idióta” a szezon végén, a realitás viszont az, hogy harcolni kell a bajnokságok végéig. Hamilton ugyan maga is kényelmetlennek érezte a helyzetet, és vissza akarta Bottasnak adni a pozícióját a verseny végén elárulta, hogy nagyobb perspektívában kell gondolkodni:

    „Nagyon ellentmondásosnak éreztem. Átgondoltam azt, hogy mit akar a a csapat, márpedig azt akarták, hogy tíz ponttal többel távozzak. Ez volt a végső cél, hogy inkább tíz ponttal több legyen, mint csak hárommal, vagy ilyesmi. Ellentmondásos volt, mert ezt akarta a csapat, én is tudom, hogy ezt akarjuk, ugyanakkor azt is tudom, hogy mi lett volna jó. A bajnokokra nem úgy emlékeznek az emberek, hogy az adott szezonban mi volt a jó vagy a rossz, csak arra emlékeznek, hogy ki nyert. Nézzük meg Michael Schumachert, van hét világbajnoki címe, a legprominensebb versenyző, de mindig a jó döntést hozták meg? Ki tudja, de azt hiszem, hogy okos döntéseket hozok meg hogy megnyerjünk konstruktőr bajnoki címeket is évről évre.”

    Hamilton pontelőnye még nem jelenti azt, hogy nem kell már nyernie a hátralévő öt versenyen ahhoz, hogy meglegyen az ötödik világbajnoki címe. Ötven pont előny az két győzelemnyi, így ha marad a jelenlegi forma, a bajnokság vége előtt megnyerheti azt.

  • Vettel megvédte a Mercedes döntését

    Vettel megvédte a Mercedes döntését

    Sebastian Vettel szerint nem szükséges zseninek lenni, ahhoz, hogy megértsék a Mercedes taktikai döntését.

    Hamilton megörökölte az első helyet, mikor csapata megkérte Bottast, hogy engedje el a brit bajnokot, lemondva ezzel idei első győzelméről csapattársa érdekében. A győzelemhez továbbá az is kellett, hogy a finn feltartotta Ferrari pilótát a futam további részein, növelve a pont különbséget az első és második helyezett között a tabellán.

    ,,Jól csinálták mind a ketten, jól működtek együtt egy csapatként.” – dicsérte a két Mercedes pilótát Vettel.

    ,,Védelmükre szóljon, tudom, hogy ti srácok szeretitek a viszályt, ezért szemtelen kérdéseket fogtok feltenni nekik, de úgy gondolom, abban a pozícióban, amiben ők vannak, nem kell zseninek lenni, hogy megértsük, mit csináltak ma.”

    A Mercedes, már a versenyt meghatározó előzés előtt is használt csapatutasítást, mikor arra kérték Bottast, hogy lassítson le, feltartva ezzel a németet, hogy Hamilton sikeresen tudja elkerülni őt, kerékcseréje után.

    Azonban a terv nem sikerült, a brit pilóta Vettel mögé jött vissza, de a pontversenyben vezető négyszeres világbajnok megtudta előzni riválisát, így zavartalanul haladhatott idei 8. győzelme felé, és sikeresen növelni tudta előnyét a Ferrari versenyzőjével szemben.

    ,,Elég okos vagyok ahhoz, – igaz nem vagyok egy matematikai lángelme – hogy tudjam, ha pontokat veszítünk, akkor nem lesz könnyű a helyzetünk. Örülünk a harmadik helynek, ma ezzel kell megelégednünk.” – tette hozzá a heppenheimi.

    ,,Igen, még mindig hiszem, hogy van esélyünk a bajnoki címre. Igaz, attól nem lesz nagyobb, ha mögöttük végzünk, de sosem lehet tudni. Egy kiesés, és minden másképp fog kinézni. Ideális esetben, kettő, amit nem kívánok Lewisnak, de sosem tudhatod mi fog történni.”

    ,,A legjobb formákat kell hoznunk – lehet, ezen a hétvégén ez nem jött össze -, és arra kell koncentrálnunk, hogy megnyerjük az utolsó futamokat.”

    Öt futam van még hátra, ahol is 125 pontot lehet még szerezni. Vettel és Hamilton közötti különbség a mai futam után 50 egységre nőtt.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    A Juventus futball klub jelenlegi vezérigazgatója elhagyja a csapatot, és Maurizio Arrivabene is egyike a jelölteknek, aki érkezhet a helyére. Amennyiben ez megtörténne, akkor az a Ferrarira is komoly kihatással lenne: feltehetően Mattia Binotto venné át a csapatfőnöki posztot, és Laurent Mekies (aki nem rég kezdett az olaszoknál) lenne az új technikai igazgató.

    Arrivabene egyébként is a Juventus igazgatótanácsának a tagja, az egyik fő esélyese annak, hogy ő legyen Giuseppe Marotta utódja. A Serie A-ban már eddig is tudvalevő volt, hogy Marotta október végén lelép, miután nyolc évig vitte ezt a szerepkört. Az irányítása alatt a Juventus dominált az olasz futballban, hétszer lettek bajnokok egymás után. A nyár igazolása is a nevéhez köthető: Cristiano Ronaldót hozta a klubhoz, és nem titkolt céljuk az, hogy ezzel a lépéssel a Bajnokok Ligájában is esélyesebbek legyenek.

    Arrivabene közeli kapcsolatban áll az Agnelli családdal, akik birtokolják a Juventust és a FIAT konszernt is, amelynek a része a Ferrari, és 2012 óta a Juve legfelsőbb irányításában is részt vesz. A 61 éves szakembert 2014 novemberében nevezték ki a Scuderia élére, és azóta folyamatosan harcban áll a csapat a világbajnoki címért. Vezérlésével ugyanakkor még a legerősebb autóval a mezőnyben sem képes Sebastian Vettel felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal, aki 50 pontra növelte az előnyét az Orosz Nagydíjon aratott győzelme után.

    Azt is pletykálják, hogy Arrivabene volt az, aki megtartotta volna Kimi Räikkönent 2019-ben is, de a Ferrari új vezetése mégis a korábbi elnökük, Sergio Marchionne akaratának megfelelően döntöttek és lecserélték a finn pilótát Charles Leclercre.

  • Vettel: Nem láttam hol van Hamilton

    Vettel: Nem láttam hol van Hamilton

    Vettel elismerte, nem látta Lewis Hamiltont a tükrében, mikor a páros csatába keveredett az Orosz Nagydíjon. A négyszeres német világbajnokot azzal gyanúsította meg a Mercedes bajnoka, hogy kétszer is váltott irányt, mikor megakarta előzni.

    ,,Nem láttam őt, nem tudtam pontosan hol van.” – mondta Vettel, aki harmadikként ért célba Hamilton és Bottas mögött.

    ,,Láttam, hogy külső íven volt. Helyet kellett hagynom neki, még akkor is, ha nem akartam, így volt tisztességes, de végül el ment mellettem…”

    Hamilton szerint a német megmozdulása nem volt olyan korrekt.

    ,,Számomra úgy tűnt, hogy a belső ívre megy át, aztán ismét megmozdult, és kis híján a falhoz szorított. Úgy gondolom, hogy kétszer váltott irányt, de a versenybírák ezt nem így látták.” – jegyezte meg a pontversenyben vezető pilóta.

    A felügyelők az esetet tipikus verseny szituációnak nyilvánították ezért, további intézkedés nem várható az ügy kapcsán.

    ,,Azt gondolom, mind ugyanolyan tempót mentünk, de mi másképp kezeltük a gumikat. Próbáltam nyomás alá helyezni Valtterit, mikor mögötte voltam, de nem tudtam elég közel kerülni hozzá. Mikor visszaesett, és másfél másodpercet eldobott, nekem volt egy kis elfékezésem, Lewis úgy abroncsokat kapott, az enyémek egy körrel régebbiek voltak. Szerintem közel voltunk, de nem annyira amennyire szerettük volna.”

    ,,Trükkös volt. Jól dolgoztak együtt a rajtnál, nem tudtam hova menni. – tért ki a rajtra a Ferrari versenyzője. – Aztán egy jó kivezető körrel megleptük őket (a boxkiállás után), Lewis közel volt, kis híján lett egy incidensünk…”

    Hamilton hozzátette, hogy szerencsésnek érezte magát, amiért sikerült elkerülni a balesetet Vettellel.

    ,,Szerencsésen jöttem ki az esetből. Nem tudom, hogy kerültünk abba a pozícióba, de ez történt.” – nyilatkozta a brit világbajnok.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton: Vettel miatt majdnem falnak ütköztem

    Hamilton: Vettel miatt majdnem falnak ütköztem

    A versenybírák szerint hiába volt szabályos Sebastian Vettel manővere az Orosz Nagydíjon, Lewis Hamilton szerint ez a mozdulat nem csak, hogy szabálytalan volt, de majdnem a falnak is ütközött miatta.

    A verseny elején, az első boxkiállások után Valtteri Bottas mögött zajlott ez az ominózus esemény, Vettelnek egy alávágásos taktikával sikerült Hamilton elé kerülnie. Hamilton pályára visszajövetelekor szinte egymás mellett érkeztek a 2-es kanyarhoz, ekkor még Vettel fordult el előbb. Hamilton nem sokkal később támadásba lendült, de Vettel kivédte a támadást [erről az esetről beszélt Hamilton], másodjára azonban már nem.

    „Én úgy láttam, hogy a belső ív felé mozgott, majd még beljebb húzódott és ekkor ütköztem majdnem falnak miatta. Arra gondoltam, hogy kétszer váltott irányt, de azt hiszem mások nem így látták. Mindezek ellenére sikerült elkerülnöm a falat és be is tudtam fordulni. A következő kanyarban az volt a kérdés, ki fékez hamarabb és én akkor jobban akartam a pozíciót.”

    A bajnoki éllovas megkérdőjelezte a Mercedes stratégiáját, ugyanis 1 körrel később hívták ki, mint a Ferraris riválisát.

    „Eleve nem is kellett volna ilyen helyzetbe kerülnünk. Nem igazán értem, hogy stratégiailag hogy történt ez, de nyilván működött az alávágásos taktika.

    Azonban mivel a csapatsorrend a kezére játszott, meg tudta nyerni az Orosz Nagydíjat is, Valtteri Bottas előtt. Idei 8. elsősége után még ezeket mondta el:

    „Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk Oroszországban. Az időjárás fantasztikus, mint ahogy a szurkolók és a csapat is, a helyszínen és a gyárban dolgozók egyaránt. A nehézségek ellenére remélem büszkék arra, amit építettek, és ezekre az eredményekre, amiket ezzel az autóval el tudunk érni.”

  • Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie Ecclestone szerint az a baj a Ferrarival és azért nem tudnak versenyre kelni a Mercedesszel, mert nagyon eltávolodtak attól az egyértelmű csapatstruktúrától, ami jellemezte őket a dominanciájuk alatt a 2000-es évek elején.

    Lewis Hamilton és a Mercedes felülmúlta Sebastian Vettel és a Ferrari párosát mindkét bajnokságban az elmúlt hónapokban, pedig sokan azt gondolják, hogy az olaszoknak van erősebb autójuk. A Ferrari az egyetlen csapat, amelyik az összes eddigi Forma-1-es szezonban indult. Fontos része voltak az Ecclestone uralta korszaknak a 70-es évektől kezdődően, és így maradt ez azután is, hogy a Liberty Media átvette a száguldó cirkusz irányítását 2017-ben.

    Az ESPN rákérdezett Mr. E-nél, hogy szerinte miért teljesített 2018-ban a Ferrari a várakozások alatt, amire így válaszolt:

    „Túl olaszok. Mondhatnám azt is, hogy olyanok, mint a régi szép időkben.”

    Itt Ecclestone persze a 80-as évekre, valamint a 90-es évek elejére gondol, amikor esélytelenek voltak a bajnoki címekre. Ezután érkezett a csapathoz a francia Jean Todt, aki átvette az irányítást, és leigazolta az istállóhoz az angol Ross Brawn-t technikai igazgatóként és a dél-afrikai Rory Byrne-t, főtervezőnek. Ezek a lépések tették lehetővé azt, hogy Michael Schumacher 1996-ban átigazolt a Benettontól, és gyakorlatilag ez öt bajnoki címet eredményezett sorban (2000-2004), és hat konstruktőrit (1999-2004), ami a legdominánsabb korszaka volt valaha a Forma-1-nek.

    Pontosítást kértek Bernietől, hogy a Todt és Brawn korszak előttre gondol-e:

    „Igen. Ott volt Todt, aki ránézett a dolgokra egy kicsit, és ami nem igazán volt olaszos, hogy gyakorlatilag Michael irányította a csapatot. Minden más volt. Azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű irányítás hiányzik nekik most.”

    Mr. E szerint tehát ahogyan jelenleg a Ferrarit irányítják, az akadályozza őket a Mercedes elleni harcban. Miközben a német gyártó és anyacége a Daimler konszern rábízza a versenycsapat irányítását Toto Wolffra, a Ferrari top vezetői hagyományosan aktív szerepet vállalnak a versenycsapatuk menedzselésében, minden tekintetben. Bernie végül így zárta a gondolatait:

    „A Ferrari teljesen más úton jár mint a Mercedes. A Mercedesnek van tisztán egy csapata, akik semmi mást nem csinálnak, csak versenyeznek, és semmi közük a gyártóhoz. A Ferrarinak első az autótermelés, amit többé-kevésbé összekötnek a forma-1-es teljesítményükkel. Emiatt teljesen másképp működnek.”

  • Vettel: Hiba, hogy csak a rajtrács eleje van újraaszfaltozva

    Vettel: Hiba, hogy csak a rajtrács eleje van újraaszfaltozva

    Az Orosz Nagydíj előtt egy kis részt újraaszfaltoztak a rajt-cél egyenesben, az 1-es és a 8-as kanyar előtt, ami akár bonyodalmat is okozhat a rajtnál.

    Az első sort a Mercedes pilótái foglalták el, Valteri Bottas és Lewis Hamilton sorrendben, így ők az új szakaszról indulhatnak, ellentétben a harmadik helyet megszerző Sebastian Vettelel, aki ha elfoglalja rajtpozícióját, akkor az első kerekei az új, míg hátsók a régi pályaszakaszt fogják érinteni. A többiek mögötte, a régi aszfalton vághatnak majd neki a vasárnapi futamnak.

    Az Autosport azon kérdésre, hogy ez az incidens milyen hatással lehet a holnapi rajtra, Vettel így válaszolt:

    ,,Nem tudom, azt hittem a 3. pozíció is abba a tartományba esik, ha nem, az nem jó.”

    ,,Egy kicsit nagyobb szakaszt kellett volna újraaszfaltozni, úgy gondolom, hiba, ha csak egy kis részt csinálnak meg, legyen az 1-2.-3., 4.-5.-6. vagy 8.-9.-10. helyen. Ha valamit újraaszfaltoznak a rajtrácson, akkor az egészet meg kellene csinálniuk, de hát ez van.”

    A Mercedes párosa nem tudja eldönteni, hogy ez jó vagy rossz, de azt elismerték, hogy az új aszfalt különbséget jelent valamilyen szinten.

    ,,Nehéz megmondani, mekkora lesz a tapadáskülönbség, ha egyáltalán lesz. Általában az új aszfalt egy kicsit jobban tapad, de ez függ a minőségétől. Eddig csak padlógázzal mentünk azokon a szakaszokon, szóval kiderül holnap milyen hatással lesz ránk.” – tette hozzá Bottas.

    A rajtgyakorlatokat, a boxutcában gyakorolhatták a versenyzők, mivel a szabályok tiltják, hogy a rajtrácsra kihajtva végezzék el próbákat, ám így is találkozhattak az új burkolattal, ugyanis egy kis szakasz is átesett a procedúrán, akárcsak az első sor a célegyenesben.

    ,,Ahogy Valteri is említette az aszfalt mindig más, de még nem rajtoltunk el. Más lesz, mint a régebbi szakaszon, majd meglátjuk, hogy jobb lesz-e vagy rosszabb.” – nyilatkozta Lewis Hamilton.

    Szerző: Csonka Nikolett